Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Schiffer alkalmatlanra hisztizte magát

2015. június 09. - Európa Kávézó

Schiffer András látványos hisztibe kezdett, pedig csak megkérdezte egy szocialista politikus. Nem lehet más az unintelligencia. Ez az ember akar itt váltópártot vezetni? Röhej...

Schiffer remegett az idegességtől címen tett közzé videót a Sztárklikk arról, ahogy az LMP pártelnöke levágja a hisztit, amiért mosonmagyaróvári látogatásán megjelent az MSZP helyi elnöke is. Őrületes mutatvány, éppen csak a toporzékolás maradt el, na meg a Benny Hill zene.

Schiffer András biztosan nagyon frusztrált lehet, amiért napjainkban senkit nem érdekelnek a génmódosított élelmiszerek az Orbán-kormány ámokfutásának idején. A pártelnök valóban remegett az idegességtől, amikor a helyi szocialista Kovács Tamás fel szeretett volna tenni pár kérdést az LMP “szociáldemokrata programjával” kapcsolatban. No persze most nem szakpolitikai vitákba bocsátkoznánk, meg nem szeretnénk abba a gyanúba sem keveredni, hogy csak úgy megvédünk egy szocialista politikust, de hát magával a helyzettel nehéz vitatkozni, na meg azzal a kijelentésével, hogy nem hiszem, hogy egy országgyűlési képviselőnek el kellene menekülnie a baloldal képviselője elől.

Az kétségtelen, hogy a szoci elnök váratlanul teremtett potenciális vitahelyzetet, ráadásul kamerák előtt azzal, hogy megjelent. Ez akkor is olyan minimális kihívás, aminek a megoldásához csak kicsit kellene politikusnak lenni. Még az sem baj, ha valaki rosszul csinálja vagy egy pár-fordulatos kis vitácskában esetleg legyőzetik, igazából mindegy, egyet nem szabad: H-I-SZ-T-I-Z-N-I! Meg a “különutasság” nevében megsértődni azon, hogy valaki kérdezni akar a programodról, meg a Fidesz simongáborozásával és szocialista trollozással elmenekülni a helyzetből és bebújni az LMP-s standocskád mögé a szocik helyi elnöke elől, egy országos párt elnökeként. GIGACIKI! És itt még nem volt vége az egyébként rendkívül mulatságos sértődött önsorsrontásnak, mert Schiffer rendíthetetlen magabiztossággal osztott ki magának egy megrendítő erejű pofont: ő ugyanis még FELJELENTÉST TETT!! :D Nehogy már egy szoci kérdezzen ugye, nincs mindenkinek joga ehhez a demokratikus humbughoz, börtönbe vele.

Ez a magatartás különösen azért lehet gond, mert ugye szerinte lehet más a politika, mert ugye tiszta Magyarországot, korrupciómentes átláthatósággal, génmódosításmentes kukoricával és ugye párbeszéddel meg miegymás demokratikus meg szuperfasza szuperzöld dologgal. Meg ezek szerint annak a feljelentésével, aki kérdéseket mer feltenni, függetlenül politikai hovatartozástól. A cél persze, hogy vitázni ne kelljen, meg ütköztetni azokat a fránya érveket az ellenérvekkel. Itt az Európa Kávéházban nagyon emlékeztet ez minket valakire, aki egy ideje nem igazán szeret vitázni és csak az udvari sajtójának ad alákérdezős interjúkat, ha pedig a népnek nem tetszenek a plakátjai, akkor a rendőrökkel őrizteti azokat.

Schiffer persze már akkor is gyanús volt demokratikus elköteleződése terén, amikor Orbán tusnádfürdői “illiberátor” beszéde után csak azt találta mondani a lakógyűlésekről és teadélutánokról ismert búgó kis hangon, hogy CINIZMUS. Lehet, hogy nem volt véletlen, persze lehet, hogy Schiffer egyszerűen csak egy tehetségtelen politikus és nem kaliber a zsugorodó MSZP helyi elnökéhez képest. Egy biztos, így nem lehet más a politika, legalábbis nem az LMP lesz egy korrupciómentes és demokratikus európai magyar köztársaság letéteményese.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr767528422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsoltix 2015.06.09. 10:40:55

Orbán ezért tart Havasit.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.06.09. 11:48:32

Ez a szerencsétlen Schiffer csak azért hozta létre az LMP-t és lett először az elnöke, most a társelnöke, hogy ne kelljen dolgoznia. Még a Gyurcsány kormány idején feljelentette Gyurcsányt a sukorói kaszninó beruházással kapcsolatban, de nem jött össze a dolog, A Felcsúti Focialistát is védte valamilyen ügy kapcsán, de ott sem kapott megfelelő kompenzációt a szolgálataiért. Egyre kétsége esettebb helyzetben van, mert egyelőre úgy néz ki, hogy 10 személyes pártocskája még a psrlamentből is kiesik 2018-ban. Úgyhogy ez már a végjáték kezdete, hogy felhívja magára és pártocskájára a figyelmet.

adam hyl 2015.06.09. 12:02:11

sciffer világ életében egy hisztérika volt. a legviccesebb, amikor ő mondja, hogy az ellenzék hisztizik. és mitől is olyan vicces ez? attól, h ezzel tulképp hisztériával kel ki a hisztéria ellen.
szánalmas alak.

adam hyl 2015.06.09. 12:02:52

@zsoltix: schiffer nem bízik senkiben, nemcsak hisztérika, paranoiás is. ezért sem alkalmas semmire.

adam hyl 2015.06.09. 12:08:25

@The Ghost Wolf: az LMP csak és kizárólag Gyurcsány létezésének köszönheti önnön létezését. mert a politika gyurcsánytalaítására építették létezésüket. amúgy schiffer be is van szarva attól, h ha összeszedi magát a baloldal, akkor neki kampec. és szerintem így is lesz.

zsebatya 2015.06.09. 12:29:25

@adam hyl: Csatlakozom a véleményedhez. A tavalyi választás előtt egy Pest-környéki kisvárosban akart Schiffer fórumot tartani a posta előtt, de a helyi Jobbik megzavarta. Összeszedték hát a mobil szószéket, hangosítást és elhúztak. Mivel már láttam betűt, és éppen helyben voltam, kértek tőlem egy rövid kis tudósítást, mi is történt. Pár hívás, itt a Schiffer száma, felhívtam, kérdvén: mi történt a helyszínen. Érdemi nyilatkozat helyett vagy tízszer megkérdezte, "honnan tudta meg a számom, honnan tudta meg a számom?" Aztán kinyomta a telót. Kisstílű faszkalap a biomániájával, meg a zöldgazdálkodási látomásaival, de sokkal inkább az őt éles vitára képtelenné tevő bezárkózásával. Szerintem pszichiátriai eset.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.06.09. 12:31:29

@adam hyl: Ha csak megnézel egy-két közvélemény kutatást, abból máris látszik, hogy az általa pokolra kívánt Gyurcsány és a DK mostmár 10%-on áll, míg az LMP mélyen a parlamenti küszöb alatt 2-3%-on. Szóval 2018-ban mehet vissza a balettba ugrálni.

Toportyán Zsóti 2015.06.09. 12:53:08

Orbanizálódott schifferke és a csuti pocakmutyi egyaránt orvosi segítségre szorul.Emberi együttélés alapjait sem képesek elsajátítani,beteggé teszik ezzel az egész országot.

dr. jenőke (jenőke) 2015.06.09. 13:11:27

Schiffer?
Hagyjuk.
Családjából is kilóg.
Nem is tudom, volt-e úttörő?
Mert az úttörő szorgalmasan tanul, a világ és önmaga megismerésére törekszik.

s.g.l. 2015.06.09. 15:21:00

miért van az, hogy ezt a Schiffer gyereket mindenki üti, utálja, árulónak tartja oldalfügetlenül??

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.06.09. 15:40:24

@s.g.l.: Talán mert úgy viselkedik? Soha senkivel nem hajlandó együttműködni, mert neki "elvei" vannak, még akkor sem ha minden józan megfontolás az együttműködés irányába hatna.

adam hyl 2015.06.09. 16:54:55

@zsebatya:
12:29:25
az is csak egy marketing neki a bio, meg a zöld. azt se tudja, h az egy gazdaságpolitikai eszköz!

adam hyl 2015.06.09. 16:58:07

@The Ghost Wolf:
12:31:29
közvéleménykutatás nélkül is lehetett tudni, h attól még h valakire rámondjuk, h brand sérült nem jelenti azt, h az is (lesz). a politikai marketingben különösen így van: vesd össze, berlusconi vagy pl. a szocializmus bukása után horn gyula stb. a politikában nem lehet brand sérült.
hiába próbálkoztak a zsanett üggyel, a belváros felgyújtásával stb. ez nem megy. (ja, mert szerintem amúgy a zsanett ügy is puccs kísérlet volt)

adam hyl 2015.06.09. 17:00:03

@Toportyán Zsóti: nem orbánozálódott, sokkal rosszabb. identitászavaros, nárszisztikus primadonna. ha nem lenne ez a fos pártja, és valahol tudóskodna, vagy civilkedne, még sajnálnám is, annyira beteg, de így, h zavarja a vizet, nem tudom sajnálni.

adam hyl 2015.06.09. 17:01:50

@dr. jenőke (jenőke): úttörő, ne viccelj! volt az minden: kiszes, mszp-s, miszotos, valami ifjúsági szervezet, ami a demisz konkurenciája volt... csak megsértődött és úgy maradt. :D

Toportyán Zsóti 2015.06.09. 17:31:01

@adam hyl: Vannak párhuzamok,pártjuk okosabbik felét mindkettő elüldözte.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.09. 18:26:04

Hogy mer ez a rohadék Schiffer ellenkezni a balliba agytröszttel? Dehisz ezt nem szabad, ezt csak fasiszták teszik!!!

SEHERIKE23 2015.06.09. 19:14:11

Szerintem, azért ilyen hisztis mert szingli. Nincs kielégülve. Remélem, hogy 2018 - ban
nem jut be az LMP a Parlamentbe! Igaz, van egy pár normális a pártban akikért kár, de maguknak keresték, miért nem léptek ki a pártból, amikor a többiek? Schiffer,
nem úgy viselkedik mint egy férfi, hanem mint egy hisztis picsa. Ja, és OV- nak nyal.

adam hyl 2015.06.09. 19:41:54

@Toportyán Zsóti: :D ez eddig így nem jutott eszembe, de találó.

adam hyl 2015.06.09. 19:48:38

@SEHERIKE23: szerintem nem fog. végre! helyi szinteken tényleg szimpatikus emberek vannak, senki se kezdő, mint az együtt-fosnál a beképzelt, tudatlan, nagypofájú aktivisták. az lmp-seknél a "kicsiknek" mindnek van pártmúltja a szadiból meg a maszopból, még ha fiatalabbak is, de szerintem nem látják át, mi történik velük, milyen manipuláció áldozatai. ezért is lenne jó, ha megszűnne ez a párt, azzal együtt, h a helyi arcoknak csalódás lenne.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2015.06.09. 19:52:44

én nem szeretem Schiffert, szerintem az LMP politikája hülyeség, de ti, és az MSZP meg leszokhatna már arról, hogy hatásvadász hazugságokat mondtok. Schiffer nem remegett a felvételen, normális mértékben felidegesítette az MSZP-s képviselő. van abban valami, hogy valóban trollkodott.

sutyerák 2015.06.09. 20:31:25

@adam hyl: szerintem is.
a zöld baloldal lehetne egy valós formáció,de nem evvel az orbánzsebből előrántottal.

♔batyu♔ 2015.06.09. 20:46:25

Akkor nekem csak egy kávé lesz:)))

Viszont a helyében Bernadettet simán kitenném, mert csak árt az LMP-nek. Azt a nőt valaki nagyon-nagyon tönkretette, a néző azt hinné, egy pillanatra kiugrott a pszichiátriáról. Már a feje is olyan, hogy látszik, ez folyamatosan hisztizik, folyamatosan vérig van sértve. Ráadásul szerencsétlen még libsi is lett. Nekem volt egy ilyesmi csajom, még tapasztalatlan voltam, mindent hátrahagyva menekültem vagy 2 hét után. Ha Bernadettnek Schiffer a fiúja, mélységes tiszteletem a szerencsétlennek, bár bevallom, nem csodálkoznék ha Schiffer homokos, Bernadett pedig leszbi lenne, mert benne lehet ez is a zsákban.

Na igen, ezért halott ügy ez, mert Schiffer nem Gyurcsányék csapatában van és nem is akar benne lenni. Szerintem azzal együtt van jövője, főleg ha Orbánék elkúrják és visszavesznek kicsit a libsi tempóból és persze keres Bernadett helyett valami szimpibbet.

adam hyl 2015.06.09. 20:50:28

@sutyerák: meg hát a posztmodern baloldali párt eleve zöld. magyarország első zöld kormánya gyurcsány alatt volt és fodor volt a vonatkozó miniszter.

adam hyl 2015.06.09. 20:51:15

@Brendel Mátyás: jaj, Matyi... miért a piros lap az olyan, mint a cnn? :)

adam hyl 2015.06.09. 20:52:50

@♔batyu♔: a buzizáson, zsidózáson kívül valami érdemi? ja, még volt a ki, kivel toszik témád is. na, az se politikai kategória.

♔batyu♔ 2015.06.09. 20:56:11

@adam hyl: Írtam volna, hogy zsidó? Ezt te írtad barátom. B+, nehogy megmondd már te hogy én miről írjak. Kezdjük ott, hogy te láthatóan nem is nagyon lennél alkalmas rá.

sanyix 2015.06.09. 20:58:32

húhú a maszop/gyurcsányisták nagyon be vannak tojva már a Schiffertől is :)) Like

adam hyl 2015.06.09. 21:01:34

@♔batyu♔: nem írtad VOLNA, hanem írtad. hol írtam olyat, h nem írsz azt amit akarsz és hol írtam olyat, h meg akarom mondani, miről írj? én is gondolok arról valamit, h koronákkal veszed körül magad.

Ad Dio 2015.06.09. 21:02:05

@Brendel Mátyás:

Megragadom a ritka alkalmat: egyetértünk :-).

Nos, megérte felkelnem ma.

♔batyu♔ 2015.06.09. 21:02:33

@sanyix: nem csoda, ha az erőviszonyokat nézzük, Schiffernek több a szimpatizánsa mint Gyurcsánynak. Ráadásul Gyurcsány megbukott, Schiffer pedig nem.

Arról nem is beszélve, hogy Schiffer kevésbé taszító figura mint Gyurcsány.

♔batyu♔ 2015.06.09. 21:04:02

@adam hyl: Arról gondolhatsz is, mert kurvára nincs jelentősége. Csak mondjuk, a dollárjel, vagy a vessző hülyén festett volna.

adam hyl 2015.06.09. 21:09:19

@♔batyu♔: nem azt kérdeztem, van e értelme, azt kérdeztem hol állítottam én olyat, amit te állítasz, h én állítok rólad. sehol. akkor ennyi.
btw. schiffer 1991ben bukott meg, csak te erre vagy nem emlékszel, vagy nem akarsz. a szavazókorú állampolgárok egyelőre zöme pedig emlékszik. amúgy kösz az ötletet, elő lehet szedni és szórni az indexnek meg a többinek.

♔batyu♔ 2015.06.09. 21:14:35

@adam hyl: bevallom, Schiffert én annyira nem követtem nyomon, mivel liberális. tehát számomra periferiális figura. Persze nyilván előítélet is, á libsi, 12 belőle egy tucat, unjuk, kuka.

Viszont ő mondott olyat, amire én felkaptam a fejem és amivel egyetértek vele. Lényeges dolgot. Tehát azóta ha nem is két füllel, de figyelek Schifferre. Gyurcsányra abszolute nem.

Na most persze nem én vagyok itt a lényeges, hanem azok, akik hasonlóan így reagáltak.

Mei Ling 2015.06.09. 21:40:07

A posztoló megzavarodott. Egyetlen Schiffer-szintű politikusa nincs az MSZP-nek.

jag3 2015.06.09. 21:49:02

Kedves blogger,

képzeld el, hogy amikor Horváth Csaba az MSZP politikusainak körében kitelepült a Moszkva térre annó kampányolni, odamegy egy helyi LMP-s aktivista kötekedni, ahhoz mit szóltál volna.

Egyébként ez nem lenne probléma... ha a szocialista pártnak nem kellene arra törekednie, hogy megnyerje az LMP-t (már ha ez lehetséges lenne, miután olyan szépen megszalámizták a pártot).

Az említett videó csak egyet bizonyít: a szocialista párt igen komoly kihívásokkal küzd a személyi állomány terén. Minden szinten.

krokodil 2015.06.09. 21:50:29

@♔batyu♔: adam hyl-lel ne foglalkozz, fanatikus gyurcsányista, úgyse tudod meggyőzni, és az idegesíti, ha nem arra válaszolsz, amit kérdez, ez akasztja ki. lehet vele normálisan beszélni - ha nem gyurcsányról van szó. :PPP

krokodil 2015.06.09. 21:52:41

@jag3: 2 dolog. horváth csaba megoldotta volna; abban igazad van, hogy a fő gond a szocialistákkal van.

Furusina 2015.06.09. 21:55:31

Schiffer nem első embernek való. Hiányzik mellőle az alapcsapat, amit Bajnai robba ntott szét. Pszichikailag is kezd fölmorzsolódni, mert a zöld program ma Magyarországon még nem tud piacra lelni. Amíg a gyomor nincs tele, addig ez luxusprobléma. Sajnálom Őt, mert intelligens, és kultúrált fölszólalásai vannak. Egyetértek az Őt ért ( személyeskedő) kritikákkal, de jobb sorsra érdemes politikusnak tartom.

beszóló 2015.06.09. 23:15:30

Megnéztem a videót. Schiffer nem hisztizett, nem remegett. A helyzet a videó alapján nem értékelhető, a posztoló által levont következtetések nem indokoltak.
Schiffer vélt magánélete, küllleme, családja, korábbi ügyvédi irodai ügyfelei - mint megítélési szempont - némely, sőt több hozzászólásban - silány megközelítés.
Ha valaki "unintelligens és gigaciki" akkor az a posztoló.

illaim 2015.06.10. 01:08:53

@Brendel Mátyás: Mióta ilyen furcsa a felfogása a demokráciáról? Miért trollkodás az ha valaki kérdez? Pontosan ezek a vitahelyzetek azok, ahol az érveket ütköztetni lehet! Ha megvalósítható komoly programja van az LMP-nek akkor azt ott hirdethette volna! A vita elől elbújni, majd rendőrségi feljelentést tenni, több mint sunyiság!

lezsír (törölt) 2015.06.10. 03:31:10

Schiffer egy önmagához, elveihez hű figura. Különc, nem alkuszik, emiatt ki is fog esni az LMP 2018-ban. Politikusnak nem valami jó, sose kerül hatalom közelébe.
Azt vettem észre, hogy a ballibek Schiffernek sose fogják megbocsátani, hogy nem állt be a táborukba. Azt hiszik, ha bedarálják.a 3%-os LMP-t, akkor közelebb kerülnek a kormányzáshoz.
Bezzeg a DK, a miskolci kampányban még a korábbi cigányozó főrendőr mellé is beálltak. Aztán mi lett belőle? De a takonygerinc díjat legalább kiérdemelték vele.

igazi Ténytár 2015.06.10. 04:04:53

@♔batyu♔: Ja, megbukott. De Shiffer a budos életben nem lesz több mint egy törpepárt képviselője. 2018-ban még az sem.

igazi Ténytár 2015.06.10. 04:11:20

@♔batyu♔: Mert Schiffer enm visszataszito?

Olyan ERKÖLCCSEL, hogy sirunk a demoktraciaert, meg uszitas ellen aztan a EGYÜTT RÖHÖG es piknikezik a Zagyva félékkel?

Persze lehet épp ezert tetszik ;-)

___________________
nepszava.com/files/2011/08/schiffer-zagyva-qpr.jpg

nepszava.hu/cikk/1024651-eliteltek-a-jobbikos-zagyva-gyorgy-gyulat

______________________

lezsír (törölt) 2015.06.10. 05:15:21

@igazi Ténytár: semmi kétség

Schiffert egy képen látták Zagyvával.
Mindketten nevetnek a képen.
Schiffer nem állt be a legutóbbi választáson az ellenzéki összefogásba, amiben Gyurcsány is ott volt, meg a szakadár LMP-sekből lett PM. Az LMP azért jött létre, hogy legyen egy alternatíva a Gyurcsány-Orbán mellett.
Schiffer ellent mert mondani Kálmán Olgának, aki azt akarta tőle hallani, hogy a megszállási emlékmű a legfontosabb kérdés volt akkoriban. Schiffer szerint nem ez volt a legfontosabb, ez csak gumicsont.
Következtetés: Schiffer Orbán kottájából játszik! Sőt fasiszta is!

Most a plakátkampány gumicsontra ugyanúgy ráharapott a ballib ellenzék, szerintük ez a legfontosabb. Vevők a habonyi trükkökre. A ballib úgy ugrál, ahogy a Fidesz központban kiszámították. Orbán kottájából játszanak.

Miskolcon a cigány szót kimondó, ballib oldalon elátkozott ex-főrendőr polgármesterjelölt mögé álltak Gyurcsányék. Akkor ők most fasiszták?
Mert Schifferre simán rásütötték ezt, amiért nem tartotta központi kérdésnek a megszállási emlékművet.

Takonygerinc és kettős mérce.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.06.10. 06:24:00

@♔batyu♔: Akkor hogy van az, hogy a DK-nak 10% körüli a támogatottsága a "bukott" Gyurcsánnyal együtt, míg az LMP-nek a még nem bukott Schifferrel együtt is csak 2-3%. Az pedig, hogy egy politikus bukottnak számít-e vagy sem, azt választók döntik el. Ezen az alapon a Felcsúti Focialistza is bukott politikus, mert már bukott választásokat, sőt a nagy pédaképe a "Forza Italia" Berlusconni is, aki peidg olyan, mint a meztelen csiga. Berlusconi többször bukott a politikában, mint bárki más, és mégis újra és újra próbálkozik

Szúrófény 2015.06.10. 06:28:42

A Munkásmozgalmi Intézetben egy csoport válogatta a Nyugatról visszakapott magyar rendőrségi iratokat: 1. mi tartozik Péter Gáborékra, 2. mi kell az intézetnek, 3. mi kerüljön a BM Irattárába. "Nagy fogás" volt egy irat arról, hogy Szakasits Árpád, a MÉMOSZ elnöke engedélyt kér a rendőrségen az építőmunkás-tüntetésre. RM 1962-ben is felháborodott ezen: "Amikor Faragho csendőr vezérezredesnek a kezét kellett szorongatni [a honvéd altábornagy, a csendőrség felügyelője Moszkvában a magyar fegyverszüneti delegáció vezetője volt – P. Á.], azt hittem, hogy okádni fogok, és itt van egy ember [Szakasits], aki fehéren-feketén csendőrbesúgó."
THE JEWISH ENCYCLOPEDIA, Vol. VI, (1904), p. 556, 603-04. "A szellemi fogyatékosság és a visszamaradottság arányosan többször található meg zsidóknál mint nemzsidóknál. ....A mongolidioitizmus is gyakoribb zsidóknál. ...Zsidóknál százalékosan nagyon magas az elmebetegek aránya. .. A zsidók hajlamosabbak fiatalkori akut elmezavarra mint nem zsidók."

Toportyán Zsóti 2015.06.10. 06:36:32

@maxval bircaman szerkesztő: Hat a chemtrailos viagra homofób kérődző,az agyadat az összes vér elhagyta.

beszóló 2015.06.10. 06:37:46

szúrófény:
Mi köze ennek Schifferhez?

felcsutisuttyo 2015.06.10. 06:40:38

GÖNDÖR A HAJA, METÉLT A FARKA....NA, ÉS MÉG CSODÁLKOZTOK???????

bkkzol 2015.06.10. 07:07:32

Szegeny szerencsetlen alkalmatlan mindenre legalabb hisztizzen mar egy kicsit. Ha jol emlekszek akkor hosszu evek alatt egyetlen normalis megnyilatkozasa, mozzanata nem volt.

Scagnetti 2015.06.10. 07:09:17

A gyurcsányista blog a héten minden minden balos pártba belerúg? A DK kivételével persze, hiszen a Ferikét nem bántják. :)

Hidvégi Mihály 2015.06.10. 07:23:21

Megnéztem a videót, s bizony nekem is úgy tűnik, valóban trollkodni, veszekedni, civakodni ment oda az Mszp-s. Mi a franc szükség van erre? Miért nem lehet a baloldalt is hagyni megújulni, miért kéne megmaradnia az Mszp-nek azok után, hogy ilyen csúnyán megágyazott az orbáni aljasságnak?

lezsír (törölt) 2015.06.10. 07:26:07

@felcsutisuttyo: mi köze van bárminek is Schiffer zsidó származásához?
Gyurcsány, Orbán nem zsidók, de szerintem többet ártottak Magyarországnak, mint Schiffer.

@Szúrófény: ez igaz, a zsidók maguk közt házasodtak, vigyáztak a tiszta vérvonalra, ez biztosította, hogy fennmaradjanak, mint nép. Nem egy multikulti hozzáállás. És mivel még a zsidóságon belül is elkülönültek a kasztok, rabbi családok más rabbi családokkal, boltosok a boltosokkal házasodtak, ezért beltenyészet alakult ki. Eredmény: genetikai betegségek, gyenge idegrendszer sok esetben. Hasonló volt a helyzet a sokáig elzárt finnekkel is, beltenyésztettek lettek, arányaiban több náluk az örökletes betegség.
Ugyanez az uralkodóházakra is igaz volt: Habsburgok, Romanovok stb.

De ennek mi köze Schifferhez? Szerintem ő nem genetikailag sérült, csak csökönyös. Jobb, hogy nem áll be Gyurcsányék mögé. Nem nyer majd választást se így se úgy. A baloldal nélküle meg vele is veszít 2018-ban, akkor mire fel a sárdobálás. Bezsebel 2018-ban 2-3%-ot és eltűnik emelt fővel vagy sértődötten. A Fidesz ráver 10-15%-ot az ellenzékre és minden megy tovább. Ez a realitás. Schiffer ha beáll a DK mellé, az szembeköpése annak, amiért az LMP létrejött. Se Orbán, se Gyurcsány. Erre nem vevők az emberek. Csak Orbán nyerhet 2018-ban. Előreláthatólag kisebb többséggel, mint legutóbb, de nyer majd.

beszóló 2015.06.10. 07:53:17

Szégyen ez a poszt, a hozzászólások zöme pedig még annál is lejjebb van.
Két politikus közti nézeteltérést genetikai hibára, származásra, küllemre, magánéletre és egyéb hülyeségekre visszavezetni, valamint ezekből nagyívű következtetéseket levonni szánalmas.

Meridian74 2015.06.10. 07:54:39

@beszóló: "Megnéztem a videót. Schiffer nem hisztizett, nem remegett. A helyzet a videó alapján nem értékelhető, a posztoló által levont következtetések nem indokoltak.
Schiffer vélt magánélete, küllleme, családja, korábbi ügyvédi irodai ügyfelei - mint megítélési szempont - némely, sőt több hozzászólásban - silány megközelítés.
Ha valaki "unintelligens és gigaciki" akkor az a posztoló. "

Ez így nem teljesen helytálló. Mert miért is hívta ki a rendőröket? Mert valaki merészelt elmenni az ő helyi kampányolására, és kérdezni akart volna? Mi lett volna a "náczi-fasiszta-rasszista-jujj-czunya-bácsik" jobbikos ment volna oda? Kihívja a MOSZAD-ot?

bgp 2015.06.10. 08:02:05

@s.g.l.: Én nem utálom, de sajnos szánalmas amit az LMP csinál. Egy rendesebb párt már 5 éve meg kellett volna buktatnia Orbáncot. Lett volna rá esélye ha csak egy kicsit is kevésbé paranoid hisztérika.

Muad\\\'Dib 2015.06.10. 08:23:29

@s.g.l.:
Mert önálló gondolatai vannak. Ez a magyar közéletben óriási bűn. Valamint az átlag balkánmagyar szemében is. Nekik bőven elég Gyurcsány, meg Orbán. Rosszul lesznek tőle, ha valamit nem tud a maga kis egysíkú világában elhelyezni. Itthon mindenkit utálnak - legyen az művész, közgazdász, politológus, filozófus, stb. - akit nem tud az egységsugarú magyar egy mozdulattal besorolni a náczifaszistaorbánistamocsok vagy liberálzsidókomeinista állat kategória valamelyikébe.

gmihaly 2015.06.10. 09:18:33

Érdekes, miért is nem lepődök meg ezen a seggfej Schifferen, az ex-megélhetési jogvédőn ?

Alick 2015.06.10. 09:22:26

Schiffer bizony vehetne kommunikációs leckéket Nigel Farage-től... :)

nu pagagyí 2015.06.10. 09:24:20

Schiffer a Fidesz téglája az ellenzéki oldalon. Ugyanaz a viselkedési kultúra jellemzi, mint mentorait: tekintélyelvű vezetés a pártban, sunyi mocskolódás az "árulókkal" szemben, akik hatalmát fenyegethették volna . Nincs pártjára igazi igény a társadalomban, csak a Fidesz tartja életben.

Scagnetti 2015.06.10. 09:24:45

@The Ghost Wolf: Lehet. De mégis az LMP már másodszor jutott be önállóan a Parlamentbe, úgy, hogy 2013-ban még ketté is szakadt a párt, és utána is kb. 2-3%-on mérték.

A DK meg eddig kétszer ment be az MSZP hátán.

Egyébként annyira hihetetlen, hogy valaki Gyurcsány nélkül képzeli el a jövőt?

Scagnetti 2015.06.10. 09:27:12

@nu pagagyí: Ez sem kizárt, bár erre máig egyetlen "bizonyíték" az, hogy nem állt be Mesterházy mögé tavaly. Azt meg szerintem simán lehet a józan ész számlájára is írni. :)

lezsír (törölt) 2015.06.10. 10:46:24

@nu pagagyí: azért az LMP-ben több volt, mint anno a választások körül a kis kamupártokban, amik a költségvetési támogatásért alakultak

Ennyi erővel mondhatjuk, hogy a Jobbikot meg Gyurcsány hozta létre, hogy a Fidesztől szavazatokat lopjon. Anno a Centrum párt volt ilyen jobbközép trójai faló. Állítólag az MSZP gründolta.
Schiffer sose kerül hatalomra, a PM-esek szerintem szembeköpték az LMP alapító gondolatát. Akik akkor a PM-mel kivátak, azok a dörzsölt, elvtelen, megélhetési politikacsinálók voltak.

Schiffer csökönyös, mást mond, máshogy, mint a többi párt. Nem ül fel hisztikampányoknak, mint megszállási emlékmű volt. Arra koncentrálna, ami fontos neki, csak arra pont senki más nem kíváncsi jelenleg. Nem elég bulváros, kicsit rögeszmés, elefántcsont toronyban él. Az átlagembert a plakátszaggatás álprobléma jobban érdekli, mint amit az LMP mond. Politikusnak nem profik az LMP-sek (a PM-esek klikkje sokkal gátlástalanabb, dörzsöltebb banda volt), a hatalomért versengők közül Vona sokkal jobban keveri a kártyáit, jókor cukiskodik.

Az embereknek nem fér a fejébe, hgy valaki nem ugrik a bedobott gumicsontokra. Az átlagpolgár Gyurcsány-Orbán vonalon mozog, meg esetleg Bajnait még meg tudja emészteni.

♔batyu♔ 2015.06.10. 10:46:33

@lezsír: Érdekes, hogy a Gyurcsány hívők mennyire nem képesek észrevenni, hogy Schiffer nem Gyurcsány ellenfele. Gyurcsány itt készen van, vége, mint volt miniszterelnöknek nem 5 vagy 8%-on kellene állnia, hanem 50% körül. Gyurcsány nem Schifferrel van versenyben, hanem Orbánnal és így látszik igazán, országosan mennyire jelentéktelen figura. Úgy persze "könnyű", hogy a Gyurcsány hívők azt mondják, de a Jobbikkal és Schifferrel már simán nyernénk. Csakhogy sem a Jobbik, sem Schiffer ballibsi értelemben nem ballibsi.

Persze, nálam is csak három szám hiányzott a múlt héten az ötöshöz.

♔batyu♔ 2015.06.10. 11:00:14

@The Ghost Wolf: Szerintem maradjunk abban, ha Schiffer elkezdi támogatni Gyurcsány Ferencet, annyit ér el, hogy Gyurcsány pártjával megerősödik, de miniszterelnök egészen biztosan nem lesz.

Schiffer pedig búcsúzhat a politikával az összes LMP-sel együtt. A különálló Schiffer lehet, hogy soha az életben nem lesz miniszterelnök, de 5% mindig meg lesz neki és az már önálló hang.

lezsír (törölt) 2015.06.10. 11:05:24

@♔batyu♔: kell egy bűnbak, aki orbánista ügynökként bomlastja a sosemvolt ellenzéki egységet
azon csodálkozom, van-e valaki, aki elhiszi, hogy éppen az LMP 2-3%-a kell csak a kormányváltáshoz
A PM-esek is csak a biztos befutós listás helyekért álltak át a ballibekhez, ők az egyéni boldogulásukat fontosabbnak tartották, mint az LMP céljait. Sokra ment velük a baloldali összefogás? Biztos hoztak 1-2%-ot. Megérte? Az LMP-t elhagyóknak mindenképpen. Most van biztos pozíciójuk.
Schiffernek benne volt, hogy teljesen kiesnek az országgyűlésből, mégis egyedül indultak. Én ezt becsülöm. Persze hosszútávon neki is reszeltek, de ez ellen nem a Gyurcsány kebelére szaladás a megoldás.
Mindegy, a ballibeknek Schiffer mindig egy beépített orbánista zsidó marad. Ő az oka annak, hogy nem váltották már le hússzor Orbánt. Vicc kategória.
Közben a Jobbik is feljött, úgy néz ki ha valaki váltja a Fideszt, az a Jobbik lehet, biztos annak is Schiffer lesz az oka valaki szerint.

nemszólokmégegyszer 2015.06.10. 11:23:07

@s.g.l.: Mer' a hüjjéje azt hiszi, hogy ha a balnak nyom két bal horgot, a gazdának meg egy alibi jobbost akkor SÖTÉT zöldként megint lesz parlamenti pártja. Pedig nem. Választás azért van, a levesbe megy vagy a húsdarálóba. Ideje tisztes munkavégzőként leélni a további életét. Hát ha ott nem röhögik ki. Dehát, van az a pénz ...

lezsír (törölt) 2015.06.10. 11:23:34

@♔batyu♔:

Ha nem is 50%-ot, de egy ilyen több éves Fideszes botránysorozatot követően azért 20-25%-ot fel kellene tudni mutatnia Gyurcsánynak. Egyedül a DK-val! Aztán ehhez jöhetne még a Maszop meg a többi. De egyiknek sincs semmije. Egymástól várják, hogy majd hozzák a tömegbázist.

Eddig úgy tűnik, a Fideszben csalódottak vagy a bizonytalanok táborát erősítik vagy mennek a Jobbikhoz.
Gyurcsány jobban tenné, ha a Jobbiktól halászna szavazatokat, de hogy? De mivel? Ő a jobboldaliaknak maga a sátán. Miskolcon megtámogatták a "rasszista" (nem volt az persze... csak őszinte) ex-főrendőrt a választáson, ilyen korábban elképzelhetetlen dologba belementek a Jobbik elleni választási harcban, eredménye mi lett? A korábban őt piedesztálra emelő szélbalos támogatók köpködni kezdték Gyurcsányt. Nem megy ez, pár ezerrel többen kíváncsiak csak rá, mint Schifferre. Inkább vonuljon vissza, találjon valami hobbit, nevelje a gyerekét. Ez nem az ő évtizede.

igazi hős 2015.06.10. 11:32:47

@adam hyl: "koronákkal veszed körül magad" Ne szójjá be! Ha ő királynőnek érzi (hiszen csak egy királynő/királyné mellett állnak királyok), magát, akkor ő királynő. Tessék ezt is elfogadni, mint Koncsitát.

terrer 2015.06.10. 11:55:10

Az emeszempének nincs most jobb dolga, mint bérkommentelőivel Schiffert megkaraktergyilkolva zsidózzon is egy jót? Ennyire kell az az 1-2 % nekik, amit így el tudnának happolni? És ÍGY???
Noooormális?

(megj.: a bérkommentelő szakma valszeg a legutáltabb a világon. Ennél gerinctelenebb tevékenység, mint elvtelenül különféle elveket hazudni annak utasításai szerint, aki épp többet fizet, nem is létezik. Normális ember még ha szart kéne pucoljon helyette, akkor se csinálná, mert egy minimális elve-meggyőződése szinte mindenkinek van, aki nem agybeteg. Ezen azért gondolkodjatok el, és sürgősen keresse fel kezelőorvosát, gyógyszerészét, aki a sürgető vágyat, hogy pénzért tökéletesen elvtelen kis csinovnyik lehessen, magán észleli.)

Zár Balta 2015.06.10. 12:03:05

Ki az a Schiffer ? Zenél az vagy mi ?

Scagnetti 2015.06.10. 12:27:09

@lezsír: "Ha nem is 50%-ot, de egy ilyen több éves Fideszes botránysorozatot követően azért 20-25%-ot fel kellene tudni mutatnia Gyurcsánynak. Egyedül a DK-val! Aztán ehhez jöhetne még a Maszop meg a többi. De egyiknek sincs semmije. Egymástól várják, hogy majd hozzák a tömegbázist."

Ahhoz kellene "kintről" is szavazókat szereznie, de ez nem megy. Az ő nevével nem is fog.

"Eddig úgy tűnik, a Fideszben csalódottak vagy a bizonytalanok táborát erősítik vagy mennek a Jobbikhoz."

Igen. Sajnos az egyik fele a tábornak még hajlamos újra bedőlni a demagógiának, és megy a Jobbikhoz. De legalább a másik fele nem. Ez is valami.

"Gyurcsány jobban tenné, ha a Jobbiktól halászna szavazatokat, de hogy? De mivel? "
Semmivel. A Jobbik 1%-os volt Gyurcsány hatalomra kerülésekor, és 16%-os 2010-ben. Rengeteg egykori szoci szavazó ment át Gyurcsány idejében a Jobbikba, kizárt, hogy ezeket ő hozza vissza onnan.

"Ő a jobboldaliaknak maga a sátán. "

Ez mondjuk lényegtelen, mert a Jobbik táborában sok balos is van, akiket a szociális demagógiával fogtak meg Vonáék, és nem a hazaffyas maszlaggal. Ezek sem fognak visszajönni az ő szavára.

"Miskolcon megtámogatták a "rasszista" (nem volt az persze... csak őszinte) ex-főrendőrt a választáson, ilyen korábban elképzelhetetlen dologba belementek a Jobbik elleni választási harcban, eredménye mi lett? A korábban őt piedesztálra emelő szélbalos támogatók köpködni kezdték Gyurcsányt."

Az tényleg nagy égés volt. Ott már az egykori szadeszesek is elgondolkoztak, hogy hagyják Ferit a picsába.

"Nem megy ez, pár ezerrel többen kíváncsiak csak rá, mint Schifferre. Inkább vonuljon vissza, találjon valami hobbit, nevelje a gyerekét. Ez nem az ő évtizede."

Ezt az ő egójával nem fogja belátni. És mivel a baloldal nem tudja levakarni magáról (legalábbis ilyen szintű emberekkel, mint Mesterházy meg Szigetvári biztosan nem), még marad egy ideig. Valójában aki örülhet Feri működésének, az Orbán és Vona. Nekik nem kell a baloldaltól tartani, míg ott ilyen állapotok és ilyen emberek vannak.

♔batyu♔ 2015.06.10. 14:31:37

@Scagnetti: Ezek a gyurcsányfanok nem is vágják, Orbánnak tény, hogy nagyon jó Schiffer, de gyurcsány még Schiffernél is sokkal jobb.

Különben néha megdöbbenek azon, hogy Orbán milyen szimplán képes a ballibsiket az orruknál fogva vezetni.

Jarnyn 2015.06.10. 14:52:44

hát, ha a baloldal alatt az "mszp-dk"-t kell érteni és az szedi össze magát, akkor nem csak Schiffernek meg az LMPnek lesz gáz, hanem nekünk is meg úgy az országnak. Akkor kiderül hogy az emberek nem akarnak kibújni az MSZMP halálos öleléséből.

pavor nocturnus 2015.06.10. 15:32:09

Schiffer a leghitelesebb baloldali politikus. Elvhű, következetes, mindkét oldaltól távolságot tart, a zsidóságát is képes kívülről szemlélni, a politikai közbeszédben felvetett témái relevánsak, azokhoz való kritikai viszonyulása túlnyomórészt elfogadható, a közbeszéd tematizálása során közömbös azzal a körülménnyel szemben, hogy a két oldal képviselői mit mondanak vagy mit szeretnének hallani. Számomra ugyanakkor a gazdaság és szociálpolitikája nem elfogadható, mert érdekeim ellen való, így szavazatomra tiszteletem ellenére sem számíthat.

Andráska8 2015.06.11. 19:25:23

@pavor nocturnus: imádja a jobbikosokat és a vezért. :)
Mitől baloldali?
süti beállítások módosítása