Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Kálmán Olga nyerte a tévévitát

2019. június 24. - Európa Kávézó

Minden szubjektív, és nyílván lehet vitatkozni azon, hogy ki nyert meg egy tévévitát. De a három ellenzéki főpolgármester-jelölt közül messze Kálmán Olga az, akiről hihető: meccsben lehet Tarlós Istvánnal. És most kompetenciában is felnőtt a rutinos Karácsony Gergely mögé. Kerpel-Fronius Gábor szimpatikus ember, de ez az ág még túl magasan van neki.

tevevita.jpg

Ez a bejegyzés nem arról szól, hogy ki, mit mondott. Ki miben volt ügyesebb, precízebb, meggyőzőbb. Az a kérdés számunkra, hogy mit mutat az összkép?

Tegnap este Kálmán Olga megérkezett. Két hét alatt megtanult budapestül, és hihetővé tette, hogy nem csak dolgozni szeret, hogy van benne alázat, és nem csupán egy tévés műsorvezető, afféle félceleb. Kálmán Olga két hét alatt megmutatta, hogy érdemes volt a Momentum jelölése után neki, a DK által támogatott civil aspiránsként is elindulnia. Csak hit, erő és elszántság kérdése.

Hogy hol a városvezetői tapasztalat? Pont annyi van neki, mint az őt támogató Márki-Zay Péternek volt, aki még le tudta győzni a Fideszt. És pont annyi van, mint 1990 nyarán Demszky Gábornak - akit aztán ötször választottak meg.

Ma már tudja Budapest legfontosabb adatait, ismeri a szakpolitikai irányokat, és van víziója arról, hogy mi akar. Egész egyszerűen alkalmassá vált. Neki van meg a szókincse a Tarlóssal, majd Orbánnal folytatandó harcokhoz. Nem koptatták kerületi balhék, nincs politikusi múltja. A jószándékú Kerpel-Fronius ehhez rutintalan, Karácsony Gergely pedig sebezhető.

Szerintem örülni kellene mindenkinek, hogy jött egy újabb civil, jött egy újabb nő a politikába. Kálmán Olga, a DK és a közélet már akkor is nyert, ha esetleg nem ő nyerné az előválasztást. 

De Budapestnek az lenne a legjobb, ha ő nyerné. 

200 ezer fideszes Dobrev Klárával ért egyet

Egy friss felmérés szerint egyre népszerűbb az európai egyesült államok gondolata. A Závecz Research kutatása alapján az ellenzékiek 72 százaléka ért egyet a Demokratikus Koalíció javaslatával, de még a fideszesek közül is kétszázezren szimpatizálnak az ötlettel.

gyf_klari_1.jpg

Íme néhány szám a Závecz Research felméréséből:

- a magyarok 51 százaléka támogatja az erősebb európai integrációt

- az ellenzéki szavazóknál ez az arány 69 százalék

- a Fidesz szimpatizánsainak 55 százaléka inkább visszaadna hatásköröket a tagállamoknak, de 41 százalékuk támogatja a közös döntéshozatalt

- a 18-29 év közöttiek 57 százaléka támogatja a szorosabb európai együttműködést, a budapestiek között ez az arány 62 százalék

- a Fidesz-szavazók 13 százaléka egyetért a DK gondolatával az európai egyesült államokról

- az ellenzéki szavazók között ez 72 százalékos támogatottságú

Annyi biztosan kiolvasható a felmérésből, hogy a Fidesz migránsozása, és a DK egyesült Európája határozza meg az európai parlamenti kampányt. A Gyurcsány Ferenc vezette párt nézete áll a legtávolabb Orbánétól, ennek is köszönhető a kiemelt figyelem, és az egyre nagyobb népszerűség.

 

Soha ilyen magas számokat nem mértek a DK-nak

A Závecz Research és a Medián is rekord magasságba mérte a Demokratikus Koalíciót. A Fidesz erősödésén kívül - ennyit érne a családvédelmi hazugság? - ez az egyik legfőbb tanulsága a frissen közzé tett adatoknak.

gyf_klari.jpg

Úgy látszik, minél jobban nyomja a Fidesz a "Gyurcsányné-projektet", annál jobban segítik a DK európai parlamenti kampányát. Amióta a DK egyáltalán létezik, sem a Závecz, sem a Medián nem mérte ilyen magasra a Gyurcsány Ferenc vezette pártot. Előbbinél 9,3, utóbbinál 10 százalék az adat. Ez nagyjából 560 ezer szavazót, támogatót jelent. Dobrev Klára személye hoz a DK-nak, és úgy fest, hogy a Fidesz által elutált, a többiek által csendes távolságtartással figyelt európai egyesült államok ügye is felkeltette az érdeklődést. (Itt jegyezzük meg, hogy a DK, és Gyurcsány Ferenc már az öt évvel ezelőtti EP-kampányban is ugyanezt mondta, csak azóta az unióért, és a magyar viszonyok miatt aggódók már jobban keresik a korábban is kínált fogódzót.)

Az MSZP és a Jobbik mellé tehát felnőtt a DK: a Mediánnál egy százalék a különbség. MSZP 11, Jobbik 11, DK 10. E számok alapján a Demokratikus Koalíció két biztos brüsszeli mandátumra számíthat. A DK mellett szól az is, hogy Dobrev Klára a legnépszerűbb és legismertebb listavezető. Ezen a téren érdekes, hogy a Fidesz gyakorlatilag rejtegeti többszörösen lejáratódott listavezetőjét, Trócsányi Lászlót. A plakátokon is csak Orbán neve szerepel. A Fidesztől olcsó plakáthelyeket kapó szocialisták pedig egyelőre távol vannak a remélt három mandátumtól. Ahogy a Jobbiknak is melóznia kell még ezért.

A lenti régiókban az az alapvető kérdés, hogy bejut-e az LMP és a Momentum. Vagy mindkettő, vagy valamelyik, vagy egyik sem. Bármelyikük kiesése újra nyithatja az őszi önkormányzati megállapodásokat is, alapvetően kihatva e két párt jövőjére is.

 

A DK rakta össze a közös ellenzéki EP-listát?

Nincs közös ellenzéki európai parlamenti lista - hiába mondja az MSZP. A Medián szerint jobb is ez így, ez a helyes, ha az ellenzék maximalizálni akarja a szavazatokat. Meg hát, nemet mondott rá a Jobbik az LMP és a Momentum is. Czeglédy Csaba, MSZP-s politikus viszont a DK listáján indul. Így a DK tette össze a legerősebb ellenzéki listát.

czegledy_dk.jpg

Czeglédy Csaba hatalmas tapsot kapott a DK kampánynyitó rendezvényén

Furcsa játékot űz az MSZP a választókkal. Interjúkban, a Fidesszel mutyizott óriásplakátokon hirdetik, hogy van közös ellenzéki lista: MSZP-Párbeszéd. Úgy tesznek, mintha ez lefedné a teljes ellenzéket. Persze, tudják, hogy nem mondanak igazat. 

Közös ellenzéki lista azért nem született az európai parlamenti választásra, mert a pártokban erre nem volt igény. Ráadásul - elsősorban Budapesten - többet vinne, mint hozna, ha a baloldal együtt szerepelne a Jobbikkal - állítja a Medián felmérése. Van ezért, vagy másért, de az MSZP hívó szavára nemet mondott a Jobbik, az LMP és a Momentum - végül a DK is.

Ez mégsem indok arra, hogy a szocialisták úgy tegyenek, mintha lenne közös lista. Az pedig kínos, hogy annak ellenére "sajnálkoznak", hogy a DK nem csatlakozott, hogy ezt senki más nem tette meg. 

És ha már. Czeglédy Csaba MSZP-s politikus a DK listáján indul. Akkot ezt most DK-MSZP-listának kellene tekinteni? És ha igen, akkor ez nem erősebb, mint az MSZP-Párbeszéd lista?

Itt a Kávézóban értjük, hogy a pártok igyekeznek jól szerepelni és árgus szemmel figyelik egymást. De a választók félrevezetését meg kéne hagyni a Fidesznek. Főleg, ha egy párt ezt egy fideszes cégtől kapott kedvezményes plakáthelyeken teszi.

 

Navracsicska, nem felejtünk

Önmaga mosdatásával próbálkozik Navracsics Tibor. A Fidesz egykori frakcióvezetője, az Orbán-kormány korábbi igazságügyi minisztere óvatosan bírálgatja főnökét. Ő tudja, miért teszi, de mi, itt a Kávézóban nem felejtjük részvételét a demokrácia lebontásában, Magyarország tönkretételében.

navracsicska.jpg

"Tudják rólam, hogy a Fidesz színárnyalatai között az Európai Néppárthoz (EPP) közelebb álló árnyalat vagyok. Ha van még egyáltalán ilyen árnyalat a Fideszen belül. De lehet már csak egyedül vagyok - fogalmazott a jelenlegi, az Orbán-kormány által delegált uniós biztos egy rádióműsorban, amelynek műsorvezetője korábban élő adásban elismerte el, hogy interjúiért, feltett kérdéseiért olykor pénzt szokott kapni politikusoktól...

De mindegy, mit mond Navracsics, akit a köznyelv Navracsicskának hív. Ő is súlyos felelősséget visel mindazért, amit ma Magyarország elszenved, és ami még vár rá Orbán minden egyes, hatalomban eltöltött napjával. Ma már tudjuk, mert beismerték, hogy ellenzéki frakcióvezetőként nem az volt az ország ügyeiről vitatkozzon a parlamentben, javaslatokat tegyen, egyúttal bírálva a kormányt. Az volt a dolga neki, és KDNP-s bűntársának, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök karakterét gyilkolássza.

De még ez is beleférhet, a politika ilyen, nem babazsúr, Orbán meg pláne. De az nincs benne, hogy lebontjuk a konszenzusos, minden párt által támogatott alkotmányt, és egypárti, a teljes országgyűlés támogatását nem élvező ház alaptörvényt hoznak létre. Az nincs benne, hogy Navracsics vezényletével megszállják az Alkotmánybíróságot, pártkatonákat ültetnek független állami intézmények élére, és korlátozzák az ellenzék jogait, hogy egyoldalú, a Fidesznek kedvező választási törvényt kreálnak.

És még mielőtt bárki azzal jön, hogy megvolt hozzá a kétharmad, jelezném, a Horn-Kuncze-kormánynak is megvolt, mégsem született új alkotmány - pedig évekig tárgyaltak róla - mert nem volt teljes parlamenti egyetértés. Pedig az MSZP és az SZDSZ is volt olyan pozícióban, hogy totálisan ellehetetlenítse a Fideszt... Nem tették...

Navracsics tehát mosakodhat, hogy ő mennyire közel áll az Európai Néppárt fősodrához - ellenben Orbánnal -, de ez a fősodor is egyre kínosabb. És a diktatórikus Orbán-rezsim alapjait letevő elhatárolódóknak sincs bocsánat.

Hazudhat bármit, Orbán megbukott

Hiába folytatódik a pávatánc, Orbán lábára béklyó került, úgy pedig nehéz a mozgás. És ronda is. Meg sikertelen. Az Európai Néppárt kirakta a vizelő kutyát a ház elé. A sajtótájékoztatón előadott hazugságai pedig még rontják is a helyzetét.

ov.jpg

Rögzítsük a legfontosabb tényeket:

1. Orbán és a Fidesz európai néppárti tagságát felfüggesztették. 190-3 arányban. 

2. Orbán és a Fidesz mostantól be sem teheti a lábát a Néppárt tanácskozásaira, nincs szavazati joguk és nem javasolhatnak tisztségviselőket.

3. A felfüggesztő javaslatot megszavazta a Fidesz is.

4. Orbánt és a Fideszt egy háromtagú bizottság gyámsága alá helyzeték.

5. Orbán és a Fidesz elkövette azt a hibát, hogy a felfüggesztés megszavazásával elismerte, hogy az ellene felhozott vádak jogosak.

6. A totálisan bevizelt Orbán a szavazás előtti este még a CEU ügyében is letérdelt bírái elé.

7. Orbán és a Fidesz nyakig merült újabb hazugságokban. Azt hazudták, hogy nem volt Juncker-ellenes kampány - ki is röhögték az újságírók -, és azt hazudták, hogy felfüggesztés esetén azonnal kilépnek a Néppártból. Ez sem történt meg.

Itt, a Kávézóban is olvassuk, hogy vannak, akik szerint Orbán "ügyesen lavírozott", "kihozta a legtöbbet a helyzetből" stb. 

Nos, Orbán annyira ügyesen lavírozott, hogy a Soros-Juncker plakátokkal két hét alatt kirúgatta magát az Európai Néppártból. Annyira ügyes, hogy mostantól nem tud lobbizni uniós fejlesztési pénzekért. Annyira ügyes, hogy elvesztette korábbi támogatóit és szövetségeseit. 

Hazudhat bármit, Orbán megbukott. Persze, még jönnek majd újabb bajok, konfliktusok. Nem fogja ugyanis beismerni a kudarcot, és változtatni sem fog. És a tegnap kikínlódott állapot is csak tegnapra volt érvényes. Ma úgy kellett ébrednie, hogy néhány fontos telefonszámot hiába tárcsáz. 

Persze, az Európai Néppárt is megéri a pénzét. Orbánt ki kellett volna zárni. Hogy nem tették, annak meglesz az ára. Nekik is, nekünk is.

De a felfüggesztés az felfüggesztés. Minden más, az blabla.

Churchill Európai Egyesült Államokat akart

Miközben Orbán hisztizik, hogy az Európai Egyesült Államok lázálom, addig nem árt felidézni egy fontos dokumentumot. A szöveg egy igazi államférfi, egy konzervatív politikus sajátja. Bizonyos Sir Winston Churchill sajátja. Ő mondta ki először, hogy Európa bajaira a megoldás az Európai Egyesült Államok. Orbánnak nem a DK-val van vitája, hanem Churchillel.

winston_churchill.jpg


“Európa nem engedheti meg magának, hogy a múlt sérelmeiből fakadó gyűlölet és bosszú vezérelje. Az igazságon, a könyörületességen és a szabadságon alapuló „európai család” újraalkotása felé az első lépés csakis egy Európai Egyesült Államok felépítése lehet.
Csak így adhatjuk vissza százmilliónyi dolgos ember számára mindazt az örömöt és reményt, amely nélkül nem érdemes élni...
Ebben az unióban három- vagy négyszázmillió ember olyan jólétet, boldogságot és sikereket ismerhetne meg, amelyet nem korlátozna semmiféle határ…
A dolgozó emberek százmilliói csak így szerezhetik vissza azokat az egyszerű örömöket és reményeket, amelyekért érdemes élni…
Európa újjáéledése elképzelhetetlen egy szellemileg nagy Franciaország és egy szellemileg nagy Németország nélkül. Ha jól és helyesen építjük fel, az Európai Egyesült Államok struktúrája olyan lesz, hogy abban kevésbé fontossá válik egy-egy állam anyagi ereje. A kis nemzetek ugyanannyit számítanak majd, mint a nagyok, és azzal váltanak ki megbecsülést maguknak, hogy részesei a közös ügynek."


1946. szeptember 19.
Zürich

Orbánnak az arabok az elsők

Friss hír: az Orbán-kormány 1400 arab fiatalnak kínál ösztöndíjat magyarországi egyetemeken. Miközben magyar gyerekeknek erre esélye sincs. A Fidesznek tényleg Magyarország az első - jelszavakban. Valójában egyáltalán nem érdeklik őket a magyarok.

arab.jpg

Egyre kevesebb magyar fiatal jut be az egyetemekre. Olyan magas a tandíj, illetve olyan magasan húzzák meg a pontszámokat, hogy még a nagyon jó tanulók közül is sokan kirostálódnak. Felmérések szerint az érettségi előtt álló megkérdezettek fele nem Magyarországon képzeli el a jövőjét.

Ebben a dermesztő valóságban jön a hír, hogy Orbán 1400 arab diáknak ígér ösztöndíjat. Természetesen, nem a baj, ha más országok fiataljai eljönnek hozzánk, itt tanulnak, ismerik meg a magyar nyelvet, a magyar kultúrát és ízeket. A gond az, hogy Orbán mérhetetlenül hazug és cinikus. Egyik nap azt mondja, hogy ezek idegenek, akik elveszik a kultúránkat és megerőszakolják asszonyainkat. Másnap meg brutális mennyiségben befogadja őket.

És ennél is nagyobb baj, hogy egy borsodi, békési, nógrádi magyar gyereknek nincs helye a magyar egyetemen. Ezért is vándorolnak ki annyian. Nyomukban szétszakadt családok, zokogó szülők és nagyszülők.

Orbán és bandája felelőtlen. Elárulja a magyar jövőt, átveri a gyűlöletkeltéssel megvásárolt szavazókat is.

Dobrev Klára, az esély

Gyurcsány Ferenc megint nagyot húzott. Azzal, hogy Dobrev Klárát jelölte a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listavezetőjének, nem csak saját pártját helyezte új megvilágításba, de az egész ellenzéki oldal, sőt a Fidesz számára is erős kihívást fogalmazott meg.

gyf_klara_1.jpg

Nyilván, a puding próbája az evés. Gyurcsány Ferenc feleségének bizonyítania kell, hogy amit sokan bele látnak, egy, a magyarországi politikai életben meghatározó új szereplőt, hogy képes megfelelni ennek az elvárásnak. A feltételek adottnak látszanak. Négy nyelv ismerete, a pénzügyjog egyetemi tanára, az uniós pályázati rendszer avatott ismerője, sikeres cégvezető, karitatív tevékenység, és Orbánt legyőző kampányban volt meghatározó szerepe 2002-ben. És hogy fideszmagyarul is szóljon az érv: szült három gyermeket.

A Gyurcsány-Dobrev házaspár számára a feleség majdani európai parlamenti képviselősége nem egzisztenciális kérdés. A támadásokra - családi vállalkozás lesz-e a DK, Apró Antal, effélék - könnyedén fel lehet készülni, mindenre van hatékony válasz. Ezt a nyomást a házaspár ki fogja bírni.

Gyurcsány Ferenc a jelöléssel kiváló ütemérzékről tesz ismét tanúbizonyságot. Még jobban kinyitotta a pártját, megszólítva a teljes ellenzéki szavazótábort. Bizony, a szocialistákét a legerősebben... Mostantól nem csak az lesz a kérdés, hogy melyik párt listavezetője mit gondol az európai bérekről, az unió jövőjéről. Dobrev Klára megjelenésével új tét jelent meg a májusi választásban. Új, a jelentős politikus alapképességeivel rendelkező hölgy kér szerepet, és ez a Fideszben is ok lesz a homlokráncolásra.

Eközben a DK elnöke tovább építheti a pártját, irányíthatja a Demokratikus Koalíció frakcióját, lehet formálója az ellenzéki együttműködésnek. Nem lankadó céljait most tette közzé Merjünk hazafiak lenni című pamfletjében, új videót tett közzé a Facebook-oldalán a hazaszeretetéről. Ő a DK elnöke, aki minden támadás ellenére választásról választásra erősítette meg pártját: uniós, majd önkormányzati képviselettel, és tavaly óta önálló parlamenti frakcióval.

És itt muszáj megjegyezni, hogy az Orbán-családdal ellentétben a Gyurcsány-család soha egyetlen tagja nem indult semmilyen uniós fejlesztési pályázaton. Nem vitt el szőlőt, földet, alig pislákoló lámpákkal milliárdokat, nem nevezték ki a gyereket egyetemi oktatónak, de nem nyert a házi fogorvos, a gázszerelő, a haver és a cimbora sem. Más a politikai kultúra...

Dobrev Klára számára is nagy a tét. Férje Magyarország, választásokon is győztes, ráadásul Orbánt legyőző miniszterelnöke volt. A DK tábora nagy reményeket fűz a szerepvállalásához. Minden mondatát, gesztusát árgus szemekkel figyeli majd a fideszmédia. De ilyen a popszakma. Ha sikeres lesz, az egész demokratikus oldal profitál belőle. Kívánjuk, hogy így legyen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyurcsány visszaszól: Orbán nem fog tudni megszökni

Kovács Zoltán, Soros-ösztöndíjas kormányszóvivő szerint a Gruevszki nevű elítélt macedón miniszterelnök-bűnözőnek azért járt a különleges menekültügyi elbánás, mert miniszterelnök volt. Orbán ennyire tisztelné a kormányfői múltat? Akkor miért gyurcsányozik ma is? Hol a különleges elbánás? Ráadásul Gyurcsányt hiába üldözi, nem követett el semmit, ha csak azt nem, hogy Orbán ellen harcol.

gruevszki.jpg

Sok zavaros baromságot mondott már felváltva a Fidesz és az Orbán-kormány arról, hogy egy elítélt bűnözőt, Putyin-ölebét, a bukott macedón kormányfőt átmentette Magyarországra. Túl azon, hogy ez mekkora nemzetközi botrány, és túl azon, hogy az Európai Néppárt újra összedobhat egy válságtanácskozást Orbán miatt, leginkább a gyurcsányozás miatt megható a rezsim pártsajtójának szánalmas erőlködése.

Gyurcsány 2006-ban találkozott Gruevszkivel, aki akkor nem volt elítélt bűnöző. Orbán meg most szöktette meg, amikor az. Ez jelentős különbség. Kovács szóvivő ugyanakkor azzal próbálta kimagyarázni, hogy a VIP-migráns nem a határon vesztegel a tranzitzónában, hogy miniszterelnök volt a szökevény, és jár neki a megkülönböztetés.

Orbán annyira tiszteli amúgy mindazokat, akik ezt a pozíciót viselték, hogy ma is Gyurcsányt üldözteti a házi ügyészségével. Próbálkozott már mindennel - sikertelenül. Úgy látszik, csak akkor jár a megkülönböztetés, ha valaki kormányfőként bűnöző és haver, akkor pedig nem, ha az illető miniszterelnök - vagyis Gyurcsány Ferenc - az egyetlen ellenfél. Aki ráadásul le is győzte.

Így hitelteleníti az amúgy sem komolyan vehető Kovács szóvivő a saját főnökét.

Gyurcsánynak pedig legyen igaza, amikor azt írta ki a Facebook-ra, hogy Orbánnak esélye nem lesz majd a szökésre. 

süti beállítások módosítása