Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Tapolca: ki dőljön a kardjába?

2015. április 13. - Európa Kávézó

Önnön vérében tocsog a balliberális oldal a közösségi felületen. Többen kivándorlással fenyegetőznek, mások - rossz szokásaik rabjaként - nekiugrottak a pártoknak. Lássuk, mi történt azon kívül, hogy Budapesten megtartották Az Élet Menetét, Tapolcán pedig egy SS-tetkós ember országgyűlési képviselő lett!

Orbán szövege nem ügyetlen a kapufáról kipattanó labdáról, de ennél nagyobb a Fidesz baja. Veszprém után most a második olyan mandátumot veszítették el, amely egy éve még az övék volt. Ráadásul a személyes kampányjelenléttel, a közröhejjé vált nix ugribugri kijelentésével, hogy Tapolca becsületbeli ügy, ő maga emelte még jelentősebb eseménnyé az időközi választást. Ha kevéssel is, de alulmaradtak. Veszprémben a demokratikus ellenzék, Tapolcán a szélsőjobb adta a maflást. Orbán mítosza, hogy jár a vízen, különösen ha ezt az adott településen meg is mutatja, odaveszett.  A Fidesz erjedése nyilvánvalóan folytatódik: az emberek még ebben az erősen jobboldali körzetben is jelezték: elegük van Orbán hazugságaiból, korrupt világából. 

Sokan sápítoznak, hogy a Fidesznek és a Jobbiknak együtt kétharmada lett a választáson. Hadd jelezzem, hogy eddig is ennyi volt, csak éppen több ezres tételben a Jobbikhoz vándoroltak a Fidesz eddigi támogatói. Ilyen a körzet, nyilván ezért hozták így létre... Százalékos arányában a baloldal szinte ugyanannyit szerzett, mint egy esztendeje. Kevés? Persze, hogy az, de előtte Újpesten és Veszprémben - a független jelölt mögött felsorakozva - már győzni is tudtak, nem is beszélve Újpestről. Tehát óvatosan a harakirivel.

Érkeznek az első publicisztikai fordulatok, hogy szabad-e, érdemes-e nácinak nevezni a Jobbikot. Nem elfedése, leegyszerűsítése ez a "sablon" a Jobbik-jelenség leírásának? Mi, itt az Európa Kávézóban úgy gondoljuk, hogy egy olyan olyan párt és egy olyan nyilatkozatokat tevő személy esetében, mint a magyar országgyűlés új tagja, ez a jelző nem megspórolható. Ettől még nyilvánvalóan érteni kell azokat az embereket, akik rájuk, mint "tisztákra" szavaznak. Miből ered az erősödő társadalmi beágyazottság? Ha Budapest nem is, a vidék Magyarországa tényleg az aprított fát a nagyihoz becipelő, a cigányt munkára kényszeríteni akaró helyes, vizslasimiző srácokat látja bennük. Ráadásul nem minden szavazójuk náci. A többségük balra is tudott már szavazni és talán tudna is, ha találkozna ezekkel a pártokkal is a település főutcáján.

A baloldal számára is bőven akad tanulság. Valószínűleg nem volt jó a jelölt sem. Egy régi szoci Újpesten simán átment. Az inkább jobbos Veszprémhez egy független kellett a győzelemhez, a nagyon jobbos Tapolcán az újpesti recept végképp nem működött. Az MSZP által favorizált aspiráns rosszul kommunikált, még a szocialista vezetésű Ajkán sem tudta meggyőzni az embereket.

Bágyadtan ugyan, de olvasható némi gyurcsányozás is. Szabad volt-e a politika szürke pénzeiről, a korrupcióról beszélnie egy interjúban a DK elnökének? A szelektív olvasók és folyton károgók úgy látszik nem olvasták Schwartz Béla ajkai MSZP-s polgármester legutóbbi nyilatkozatait. Az egyik, a Magyar Narancsban éppen Gyurcsány Ferenc elhíresült interjújával egy napon jelent meg. Schwartz élesen bírálta az MSZP-t, annak megyei és országos vezetését. Most akkor ő is ártott, mint állítólag a volt miniszterelnök? Vagy mindketten előbbre láttak az orruknál, és leadták a vészjeleket? Vona Gábor pont azokkal a szavakkal örült valóban történelmi győzelmüknek, hogy ők azok, akik meghaladják a múltat. Amikor Gyurcsány a korrupció elleni küzdelemről, Schwartz az MSZP lassúságáról, reformhiányáról beszél, éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy a hitelességet vissza kell szerezni, különben ott marad az újdonság és tisztaság fegyvere a Jobbik kezében.

Az MSZP úgy értékelt, hogy a Fidesznek el kell döntenie, hogy a demokraták oldalán állnak-e. Ezt mi nem értjük itt a kávézóban. Orbán már elég jelét adta annak, hogy hol áll. Nem érdemes a Fidesz demokratikus fordulatában bízni. A diktatorok nem változnak. Inkább sok terepmunka és új program szükséges. A korábban beváltnak gondolt receptek nagyrészt mehetnek a kukába. 

A DK számára az is tanulság, hogy nem kell mindig azonnal az MSZP mögé felsorakozni, úgymond az egységes fellépés jegyében. A Demokratikus Koalíció nem lehet az MSZP KDNP-je. Igaz, várospolitikusaik kinevelése hosszabb folyamat lesz - alig pár hónapos önkormányzati képviselők sorakoznak a pártban -, de érdemes megfontolni, hogy nem kell mindig elfogadni az MSZP diktátumát. Elmúlt az a világ, hogy ők jelölnek, a többiek meg eldöntik, hogy csatlakoznak-e.

Az LMP két százaléka most nem osztott, nem szorzott, de ettől még itt az újabb bozonyíték, hogy önálló pólusként nincs jövőjük, Az együttes Juhász Péter örömét fejezte ki, hogy ők ebből most kimaradtak. Miközben országosan ez a párt nem is létezik. Veszprém megyében sincs egyetlen képviselőjük... Szerénység, elvtársak...

Talán nem volna helytelen, ha a civilek abbahagynák a pártok ekézését, mert bizony, nekik is szerepük van a jelenlegi helyzet kialakulásában. Ha vannak még egyáltalán létező csoportjaik, nos, ők sem tudtak jelöltet még csak javasolni sem. Könnyű úgy kiabálni az oldalvonalról, hogy minden párt hülye, hogy közben bennük még annyi szufla sincs. Az önállóságára és véleményformáló erejére oly büszke értelmiség és publicisztikai világ is elgondolkodhatna. Persze, a bírálat helyes és fontos, de a l'art pour l'art hiszti, a gúnyolódás, a cikizés, a béna emeszpézés, a gyurcsányozás a Fideszt menti és a Jobbikot támogatja.

Tapolca fontos esemény volt, de Orbánnak abban igaza van, hogy vasárnap után hétfő következik. Nem kell temetni a balliberális pártokat sem. Pozíciójuk ma töredezettségükben is erősebb, mint egy éve. Orbán hatalma és médiaereje megrogyott, de nagy küzdőként továbbra is ott ül a javakon és a titkosszolgálatokon. A Jobbik pedig nyert egy egyéni mandátumot, ettől még nem került kormányra.

A feladat adott: a demokratikus oldalnak új, bizony unortodox ötletekre is szüksége lesz, hogy győzelemre esélyes kihívó legyen a következő választáson. Ez a hajó nem ment el, csak még több munkát kell beletenni. Kérdés, ki tudja ezt a melót elvégezni?

 Ja, a másik út a kockázatos forradalom... Amikor százezer demokrata úgy dönt, hogy blokkol... Ez ma nincs napirenden. A Facebook még sosem vett körbe, zárt le semmit... És nem is fog...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr57363630

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kiváló eredmények Veszprémtapolcán 2015.04.13. 08:12:24

Ne az egyes pártok helyezését nézzük, ez lényegtelen. Nézzünk az események mögé. A választás igazi tétje az volt: a politikailag aktív lakosság hány %-a dől be ismét a rendszerváltás hazugságának, a biztos zsákutcának, az elavult nyugati-liberális szó...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bontottcsirke 2015.04.13. 08:41:25

Hát igen, szeretne most az européer galeri ekkora támogatottságot, mint most a jobbiknak.

Elárulom; nem lesz. És nem azért mert mindenki mucsai, földhözragadt (a náci az kicsoda?), hanem azért mert ebben az ál-intellektuális mezőben nincs jövőkép.

Csak náczikártya meg emberi jogok. Csak abból nem lehet megélni.

Toportyán Zsóti 2015.04.13. 09:51:49

@maxval bircaman szerkesztő: Gazdádat azé felültette a szopórollerre Washington több évre elegendő tartalékaival egyetemben...Nem vagy 1 elmeherceg homofób kérődző.

Toportyán Zsóti 2015.04.13. 09:53:35

@bontottcsirke: Majd akkor is ezt mond amikor vezetőszáron látod a zombikok képviselőit,eddig nem vette komolyan őket a narancsmaffia.

Toportyán Zsóti 2015.04.13. 09:55:23

Narancs g e c i k kaptak 1 sallert bal után jobb oldalról is,lajos nélkül már csak így megy nekik.

bontottcsirke 2015.04.13. 10:07:27

@Toportyán Zsóti: Igen zsolti az a lényeg hogy te érted miről beszélsz.

IP gyűjtögető 2015.04.13. 14:32:20

@bontottcsirke: ha mész az utcán és látsz 1 kutyaszart, beszélsz hozzá? És itt miért? :)

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.04.13. 23:49:10

Győzött a Moszkvéban kiképzett bérenc párt, ez a lényeg.
Második lett a szintén Moszkva által pénzelt hazaáuló fidesz.

Teljes élvezet éznbi ezt a sok barmot, akik a ruszki gyarmati sorsban látják meg a fényes jövőjüket.

Ti kis eurázsiai fidesz-jobbik maradványok, ez kell nektek, nem Európa. Még talán 3,60-as kenyér is lesz 2018-tól, meg fasza Ikarusz buszok.

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.04.14. 00:00:39

@imperial:

okostóni, a ballibsik már rég eltüntek a politkából, ti idióták meg ahelyett hogy az erőtöket arra használtátok volna, hogy kiköveteltetek volna egy normális polgári pártot, inkább magatokra rakjátok a cukinácikat.

Hát szoptassátok csak magatokat tovább, hadd röhögjön rajtatok Európa 2108 után is.

==T== 2015.04.14. 00:09:50

Bocsánat, de miért lenen náci valaki attól, hogy nem szereti a zsidókat vagy a cigányokat?

A történelem tele van olyan emberekkel, akik kifejezetten utálták a zsidókat, köztük számos nagy történelmi személyiség, tudós, stb, Ne az legyen már Magyarországon az emberi minőség ismérve, hogy valaki szereti őket vagy sem.

Másrészt mitől lenne a ballib demokratább, mint bárki más?

mooftas echoed 2015.04.14. 00:16:30

Igazából az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy melyik politikusnak mekkora farka lehet, erektált állapotban.

BiG74 Bodri 2015.04.14. 04:36:03

@imperial:
A teljesség kedvéért aki meg nem a jobbikra vagy fityiszre az libsibolsi.

conchita 2015.04.14. 05:30:22

Miért ez a lázas igyekezet hogy eltereljék a figyelmet a fidesz csúfos bukásáról?
Veszprémben nyert a baloldal, Tapolcán a Jobbik. Mindkét helyen a fidesz csak a szavazatok kb egyharmadát kapta.
Erről kellene beszélni!

klacus 2015.04.14. 05:32:22

A tapolcai választás is csak azt mutatja meg, hogy a Fidesz szépen megveri saját magát. Nem értikl, hogy ők csak a kisebbik rosszat jelentik a társadalomnak. Abban a pillanatban, hogy a Jobbik elhiteti mindenkivel, hogy ők a kisebbik rossz, abban a pillanatban nyerésre fognak állni. Így megy ez. A nácizás működik, mert elriaszt egy csomó embert. Ha nem így lenne, akkor nem próbálnák lépten-nyomon cáfolni. Persze ez kevés lesz. A stadionépítés, a dölyfös nyilatkozatok, az ostoba miniszterek, félcetlis balos politikusok nyilvános mutogatása is káros ám, baloldalon és a centrumban is. Az a szép az egészben, hogy semmi sem dőlt el, de ismerve a szereplőket, nem lesz változás, sem konszolidáció. Ez pedig akkor már a bukási spirál, eleje a Fidesznek, és spirál alja a balos brigádnak. Bár mindig van lejibb, szóval az utóbbi nem biztos. Most van 3 év azon rettegni, mit csinálna a Jobbik kormányon, elég sok embernek ez önmagában is elrettentő gondolat. Majd meglátjuk. Vajon a KDNP is úgy jár ahogy a kisgazdák?

val 2015.04.14. 05:50:45

"Schwartz az MSZP lassúságáról, reformhiányáról beszél, éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy a hitelességet vissza kell szerezni"

A hitelességet vissza kell szerezni? Vagy arra gondolsz, hogy a hitelesség látszatát kell hazugsággal elérni? Mert az az egyetlen amihez értetek. Így volt ez mindig, pontosan ezért kerültetek a szarkupac tetejére (ahová egyébként valók vagytok).
Pá.

program készítő 2015.04.14. 06:12:46

A fidesz már nem létezne,ha a médiák függetlenek lennének.A MANYUP pénzeknél már le lehetett volna váltani őket,érdekes módon a questor botrány miatt többen akarnak kormányt váltani.Mind az 5 párt alapítványaival együtt le kellene,hogy mondjon.

Arthur Bloch 2015.04.14. 06:55:17

Az okos és becsületes emberek azért vonulnak ki a közéletből, mert a demokráciákban a butaság, a diktatúrákban pedig az aljasság alapján szelektálnak. - Ez vonatkozik a napi politikára, a rafinált választásokra , sőt a mindenkori kommentelésekre is !!!

gmihaly 2015.04.14. 08:25:56

A kivándorlással és egyebekkel "kokettáló" ballibek és mások becses figyelmébe: Az eddig megszokott balos dogmák és tabuk életciklusa lejárt, az ilyesfajta hagyományokat képviselő legidősebb nemzedék is már 80 körül jár, ereje fogytán, jó néhány tanácsuk rossz volt. Valami új, valami más kellene. És az sem lenne hátrány, ha a minket körülvevő világ - pl. Európa -nemcsak papolna az üzleti és egyéb tisztességekről, hanem becsapásunk helyett gyakorolná. És ötödfél évtized elvtársvilág után nem kellett volna 25 éve ránk, felkészületlenekre zúdítani ezt a másik világot. Átmenet kellett volna. Amíg volt pénzünk, fizettük a becsapásokért a "tandíjat", de elfogyott a zsé. A jogalkotók és alkalmazók által elsinkófált "csalárdság"-"tényállást", részben "hibás termék" és más címszavak alatt hoztak vissza a köztudatba, Nem lehet a szimpla átveréseket "pénzügyi kultúra hiányával" magyarázni. A tőzsdézést sem kellett volna a "kispályás" "kisemberekre" rátukmálni, mert tájékozatlanságának mértéke a "normálisnak" titulált európai államok polgáraiénál - történelmi okok miatt - nagyobb. Ezt figyelembe kellett volna venni a nagy "kaszálások" helyett.

Kivlov 2015.04.14. 08:30:51

muhahaha, mit kell ezen ennyit hisztizni? egy demokratikus választáson, többséggel megválasztottak valakit. a nép választotta meg. innentől kezdve, nincs miről beszélni. ez a demokáré lényege...

♔bаtyu♔ 2015.04.14. 08:52:29

Csengnek le szépen a ballibsik. Tapolca vérvörös körzet volt valaha.

Azon, hogy demokratáknak nevezik magukat én is jót röhögök. Ha valami messze áll egy demokratától, akkor az egy volt kommunista a "minket más anyagból gyúrtak" szemléletével és egy volt másik kommunista, aki rájött arra, hogy zsidóként és liberálisként nem csak érinthetetlenebb, de zsidóként ugyanúgy kiválasztott, mint annak idején kommunista korában.

Persze jól tudjuk, hogy ezeknek valamilyen idegen segget rendesen ki kell nyalniuk, hiszen demokratikus úton tartósan nem képesek megmaradni a hatalomban. Régebben az oroszok, ma az USA.

Egyébként egy amerikai újság tegnap be is lengette, hogy az USA "nem engedne" Mo-n egy jobbikos kormányt. Értitek, "nem engedne", ezeket fenn, persze "engedné".

♔bаtyu♔ 2015.04.14. 08:54:55

@Arthur Bloch: Ezek szerint te kivonultál a közéletből? Csak nem megbuktál a választásokon?

Amúgy az ilyesmit felénk demokráciának hívják, igen, benne van a zsákban, hogy az alkalmatlan kihullik.

flort 2015.04.14. 08:55:36

Ha jól látom, annyi történt, amit a közvéleménykutatások már régóta jeleztek: akinek tele lett a töke a fidesszel, az a jobbikra szavazott. Ha a baloldal meg sem próbálja megszólítani ezeket az embereket, akkor ez így is marad.

Muad\\\'Dib 2015.04.14. 08:55:43

@Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül:
Na de kik voltak a kihívók?
- SzelektívemlékezetűGyurcsány, aki ugyan 8 évig ilyen-olyan posztokat betöltött a maszopban, de nem tűnt fel neki a korrupció. Mint máshol oly találóan megjegyezték eszerint vagy teljesen hülye, vagy hazudik.
- A maszop, akikről ugye már többszörösen kiderült, hogy ugyanazt csinálják, mint a fityesz csak tehetségtelenebbül (lopnak, csalnak, hazudnak).
- Az LMP, akik sajnos képtelenek országos bázist létrehozni.
- EgyüttPMakármi, akiknek az inygen pénz osztogatásán kívül más ötletük hirtelen nincs.

Most őszintén ezek után miért kell meglepődni? A lobbik profin csinálta azt amire évekig készült. Tematizálta a választást, és mivel tőlük mindenki elhatárolódik sok emberben ez annak a jeleként jött át, hogy ők azok, akik nem lopnak. Pedig ezt (egykori lobbikos szimpatizánsként - na ja, hibázik az ember olykor - ) kategorikusan cáfolnám, pont ugyanúgy a kényelmes pénzes parlamenti ülésekre vágynak, mint a többiek.

Szóval, igen, balkáni mentalitás uralkodik itthon, de nem igazán sikerült értékelhető másik lehetőséget felmutatni. Ez itt a gond...

dunántúli gyerek 2015.04.14. 09:15:34

Ez most annyit jelent, hogy 2018ban a fidesz nem 2/3-dal fog nyerni. Esetleg a Jobbikkal együtt lesz 3/4-e. De ha Vonának van esze nem koalázik, hanem 2022ben egyedül lesz király.

a libák meg gágognak a demokráciájukról

♔bаtyu♔ 2015.04.14. 09:17:21

@Muad\\\'Dib: Érdekes, hogy a ballib médiában micsoda marhaságok látnak napvilágot, még olyan is van, aki szerint ez győzelem.

Elég egyértelmű, Orbánék kezdenek "liberális" allűröket felvenni, azaz túlszabályoznak egyes dolgokat és ez nem tetszik a népnek. Újból központi kérdés a holokauszt és nem maradnak el a cigányok által elkövetett napi gyilkosságok sem. Elmaradt a balliberálisok elszámoltatása, sőt most már fideszesek elszámoltatására lenne igény.

Kb. ezekért erősödik a Jobbik.

♔bаtyu♔ 2015.04.14. 09:27:28

@dunántúli gyerek: Tegnap idéztek egy USA-béli lapot, miszerint az USA nem "tűri el", hogy a Jobbik alakítson kormányt. (ennyit amúgy a szabad világ demokráciájáról)

dunántúli gyerek 2015.04.14. 09:29:08

@♔bаtyu♔: Türni fogja. Mire a jobbik odakerül, egy sima jobbközép párt lesz belőle.

dunántúli gyerek 2015.04.14. 09:29:59

@♔bаtyu♔: Egyébként sem fontos, hogy mit ír vmi hisztis zsidólap az USA nevében.

dunántúli gyerek 2015.04.14. 09:42:29

- mondjuk meglep hogy a balos címlapblogok örülnek annak hogy elpicsázta a jobbik a fideszt..... mer 1 éve még aszonták az országos kampányban hogy kivágnak az eu-ból és pusztaság lesz ha jő a jobbik

a 2018as kampányban is eztet fogják mondani, a fene se érti ezt a csavaros bolsi észjárást

♔bаtyu♔ 2015.04.14. 09:42:40

@dunántúli gyerek: Szerintem ez nem így működik. Az elszámoltatás hiánya jól jelzi, hogy ez egy olyan melegpont, amelyet egyetlen kormánypárt sem akar elvégezni.

A másik a zsidók körüli napi szintű hiszti és az erre kidobott milliárdok. Ez már annyira aránytalan mértékű és feltűnő, hogy ez is egy komoly melegpontnak tűnik.

Ez lehet az a két "elvárás" (nyilván mindkét esetben a háttérben meghűzódó idegen érdekeltségű korrupció lehet a lényeg) az, amely Vona számára is tabu kell hogy legyen, ha kormányon akar maradni. Arról nem is beszélve, hogy a média abszolut ellenséges, ha csak beteszi a lábát egy iskolába már jön a publicisztika, hogy Vona cigánytanulókat keresett, akiket munkatárborba akar szállíttatni.

Aztán ezt akkor majd meg lehet cáfolni és másik ezer ilyet. Láttuk mi ment Orbánék kapcsán az EP-be, Orbánt akkoriban a hatalmas tömegbázis mentette meg, továbbá az, hogy itt nálunk rettentően utálják a libsiket, akkor is, ha azok európainak hazudják magukat. Na meg az, hogy a gazdaságot kihúzta abból a kakiból, amibe Gyurcsányék beletaszították.

Ezt Vonának is tudnia kell.

nicktolvajmentesítő kovi1970 2015.04.14. 09:43:29

@flort:
A baloldal igenis megszólítja ezeket az embereket.
Lásd, például ezt a parasztot: @Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül:

dunántúli gyerek 2015.04.14. 09:46:42

@♔bаtyu♔: Magyarország része a nyugati establishmentnek, az ország termelőereje nyugati tulajdonban van, minden oligarcha nyugati elkötelezettségü.

A jobbik sem fog senkit elszámoltatni. Decc lájf.

flort 2015.04.14. 09:47:45

@nicktolvajmentesítő kovi1970: Hát, nem hinném, hogy neki kéne megszólítania bárkit is. Ahogy batyu is csak egy niemand, egy antiszemita faszkalap, nem maga a Jobbik.

♔bаtyu♔ 2015.04.14. 09:49:04

@dunántúli gyerek: Ezért gondolok én azt, hogy a Jobbik nem lesz 2018-ban kormánypárt. Egyszerűen előnytelenebb választás lenne mint Orbánék.

Ellenzéknek viszont kiválóak, sokkal jobbak mint ballibsiék, hiszen Orbánékat nem a liberális baromságok irányába, hanem valós társadalmi problémák felé tolják el.

♔bаtyu♔ 2015.04.14. 09:49:41

@flort: Nem mintha annyira fontos lenne, de miért is antiszemita?

dunántúli gyerek 2015.04.14. 10:08:15

@♔bаtyu♔: 2018ban szerintem se. Orbánéknak van még 600 milliárdjuk adócsökkentésre, amit nyilván 17-18ban fognak elfüstölni.

♔bаtyu♔ 2015.04.14. 10:14:37

@dunántúli gyerek: Amíg Orbánék nagyjából jól füstölik el a milliárdokat, nincs is ezzel gond.

2022-ben pedig vagy Jobbik, vagy káosz. Annyira nem bízom az eredményes cigány integrációban.

drover(fanyul társa) 2015.04.14. 10:43:03

Ez a Rig gyerek tiszta Johnny Rotten a Sex Pistolsból... A szeme meg a rókapofája...
A Jobbik - hisztéria felesleges. csaló pofátlan kis csalók Vonáék. (Nomen est omen: a vona a szlovákban valami zsiványt jelent) Családi vállalkozásban fosztogatják az államkasszát - rendkívül ügyesen. nekem hoztak egy megnyert 20ezres fogadást. Még a parlamentbe kerülésükkor fogadtam egy kőagyú jobbik --fan haverommal, hogy rövid időn belül eltűnik róluk a gárdaegyenruha a nagy pofa ellenére ( mert csak marketing a plebsnek) a parlamentben, megjelennek a drága öltönyök, egy - két év és a nadrágszíj három lukkal kintebb lesz a leomló pocak miatt, és megjelennek az Audik, Volkswagenek stb. a puritán hazafiaknál.. És lőn.....
Az ingyenpénz kurvákat csinál...

Spiritmonger 2015.04.14. 11:14:31

Egy újabb megélhetésirettegő-blog. Valaki fizet ezekért a posztokért?
Kedves posztoló, itt az ideje észrevenni, hogy egy népet nem lehet lecserélni. A libbantkommer lejárt szavatosságú arcok és holdudvarok most felültek a szopórollerra, és addig rajta is maradnak, amíg a leszerepelt megmondóembereiket nem teszik félre. Nameg beismerik, hogy a 25 éve tartó nácizás, meg fasisztázás csak pr fogás, üzlet, kamu volt. És letesznek egy programot a népnek, ami a magyar érdekek védelméről szól, még az européer értékek ellenében is. Ha megértik, hogy egy magyar az először magyar, max utána demokrata meg európai, meg megértik, hogy az nem rasszizmus, ha felszólal a növekvő cigánybűnözés miatt. Lehet próbálkozni!

drover(fanyul társa) 2015.04.14. 11:16:47

Attól még hogy valaki negligálja a Jobikot, miért lenne libsibolsi vagy gaz idegenszívű hazaáruló? Az én kényes úri ízlésemnek például jelenleg egyetlen magyar párt sem felel meg. Rühellem gyucsányt, legalább annyira orbánt is, ezt a zsiványtársulatot meg egyszerűen röhejesnek tartom. Illetve respektálom azt a merészséget, ahogy a "mag" megvezeti a körülötte lévő masszát

Scagnetti 2015.04.14. 12:02:04

@drover(fanyul társa): Szeretik eldönteni, hogy ki a magyar és ki nem, és ezt igen egyszerűen csinálják. Aki nem azt mondja, amit ők, az nem magyar, hanem idegenszívű, hazaáruló, stb.
Mondják ezt úgy, hogy közben jön belőlük Moszkva hangja. :)

Amúgy meg pont ugyanazzal a szélsőbalos demagógiával etetik a híveiket, amivel annak idején az MSZP és Fidesz is tette. Csak míg az MSZP semmit, a Fidesz egy keveset, addig ők jó nagy adag nemzet szószt öntöttek rá. Kár, hogy a szósz alatt ugyanúgy szar van.

E.Katolnai 2015.04.14. 14:42:44

Zokog, sír a sok magyarellenes libsi blogszerző és hozzászóló a jobbik győzelme miatt, ahelyett, önmagába nézne; rájönne, h így egy internacionalista-globalista nemzetellenes demagógiával egyre kevesebb magyarnak kellenek. Az önvizsgálat helyett azonban továbbra is sértegetnek, náciznak, fasisztáznak – ám nem csak a Jobbik vezetését, a Jobbik szavazóit becsmérlik –, de a nemzeti gondolkodású konzervatív magyarokat is.
Ahogyan halnak ki a volt munkásőrök, besúgok, bolsi-lakájok úgy fogy a ballib szavazótábora és értsétek meg már végre: magyarellenességgel nem fogtok sok új követőre találni.

A nácizásotok meg valami olyan aljas övön alul való ütés amivel minden olyan magyart megsértetek, akiben valaha is megfogalmazódott a magyar nemzethez való tartozás gondolata, olyanokat is eltoltok magatoktól, kiknek különben semmi bajuk nincs a zsidókkal vagy a cigányokkal. Egyre inkább a magyar nemzeti érdekek ellen léptek fel, egyre inkább elfordultok a nemzettől – és a nép érzi ezt: válaszul elfordul tőletek ...

Arthur Bloch 2015.04.14. 15:50:46

@: batyu: - "Szép öcsém": ad 1/Emlékeim szerint az elmúlt cca.76 évben nem őriztünk együtt libát! Azaz a pertuhoz sok mindent kellene tanulni,megélni! - ad 2/A 8:54-i komment csak az idézett Kopátsy mondás igazságát igazolja: miszerint az aljasság szerinti szelekció bomlasztja a demokráciát és ez okozza pl.: a kis résztvételt a politikában, - s szerintem a kommentek színvonalát is, - nos hát ezt tartalmazza ez a "adomazsák"! - a személyeskedés pedig csak egy kis "batyu" terméke.- sd 3/ A little learning is dang'srous thing...-bozo

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.04.19. 10:16:35

@E.Katolnai: Ott a pont!
Mondjuk én annyit nem ballibezek,de igazad van.
süti beállítások módosítása