Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

És ha a DK is nemet mond az MSZP-nek?

2016. március 30. - Európa Kávézó

Furcsán gondolkodik az MSZP az együttműködésről. Tóbiás József ma arról beszélt a rádióban, hogy az MSZP-nek lesz javaslata az összefogásra 2018-ra. Ha úgy fognak viselkedni, mint Dunaújvárosban, akkor inkább ne tegyék. Akkor Orbán marad.

mszp.jpg

A korábban született, pártok közötti megállapodás szerint az időközi önkormányzati választásokon az adott körzetben az a párt jogosult jelölni, amelyik korábban ott indított. Mindenki más pedig beáll mögé. Az MSZP fenntartotta és érvényesítette ezt az igényét Újpesten és Salgótarjánban is. A DK zokszó nélkül beállt a szocialista jelölt mögé Nem is maradt el a győzelem. 

Most először fordult volna elő, hogy a fideszes gyilkos dunaújvárosi körzetében a DK indíthatna újra, de az MSZP - felrúgva a megállapodást - saját jelöltet indít, ezzel nagyjából eldöntve, hogy hiába a fideszes gyilkos múltja, a körzet marad a Fideszé.

Hogy miféle gőg vezeti a szocialistákat, nem tudni. De szemmel láthatóan úgy gondolják, hogy csak ők léteznek, senki és semmi nem számít. Ha belengondolunk, hogySzigetvári Viktor már bejelentette, hogy az Együtt biztosan önállóan indul, akkor cudarok a kilátások 2018-ra, pedig minden idők egyik legrosszabb, de mindenképpen legkorruptabb kormányát meg lehetne buktatni.

Egyszer azonban a DK-nak is elege lehet az MSZP inkorrektségéből. Gyurcsány Ferenc pártja mindeddig zokszó nélkül hallgatta végig, hogy nincs olyan szocialista politikus, aki ne rúgdalna bele saját volt pártelnökébe és miniszterelnökébe. De mi lesz, ha a DK egyszer azt közli, hogy nem akar olyan párttal szóba állni, amelyiknek az uniós képviselője gój motorosokat utaztatgat kedélyes fogadások nyomán Brüsszelbe? Vagy olyan polgármesterrel, aki kiretusálja maga mellől a korábbi miniszterelnököt? Vagy olyan elnökjelölttel, aki szerint Gyurcsány tartja egyben a Fidesz táborát? Esetleg egy olyan párttal, amelyik nem számol el Simon Gábor pénzügyeivel. Vagy amelyik nemzetbiztonségis embere egykor kifütyülte Göncz Árpádot. És még hosszan lehetne sorolni...

Meglehet egy DK-MSZP meccs sok mindent tisztázna végre a demokratikus oldalon. A gond az, hogy a szavazóik egy része semmilyen vitát, konfliktust nem visel el. Azonnal összeomlik, hiányolja az ölelkezést, és javaslata kimerül abban, hogy ne egymást, hanem a Fideszt üssék. Ez idáig rendben is van: de mi legyen, ha az MSZP felrúg egy paktumot és saját jelöltet indít a DK jelöltjére? Csendben kéne maradni? Oszt jónapot? 

Hogy lehetne így kormányozni koalícióban, ha már a közös ellenzéki sorsban is megtörténhet az arculcsapás? Csodálkozzunk, ha sokakban él a pártellenes hangulat és a teljes naivitásról árulkodó messiásvárás? 

Persze, ha a DK hallgat, és elfogadja az MSZP magatartását, akkor van baj igazán. Ők lesznek a párt, amellyel bármit meg lehet tenni. Ha hagyják.

Jó lenne, ha nem tennék. Félmillió szavazójuk erőt vár el tőlük.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr208545600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lilla50 2016.03.30. 11:11:44

Ha a dk nem teszi nyilvánvalóvá, hogy elsősorban abban különbözik az mszp-től, hogy önmagát nem tartja árulónak azért, mert nem akar kapitalizmust meghaladni/dönteni, hogy nem a bankárok, gazdagok , tőke a fő ellenfél, hogy normális országban élni úgy lehet, ha a kormányzat olyan szabályok(törvények) között működik és alkot törvényeket a többiek számára, amelyek méltányosak alkuban kiérleltek, hogy az emberjogi kérdések kellően fontosak mindenki számára, akkor bizony a szavazótábor nem is igen tudja, hogy miben is különbözik a két párt. Az mszp bizonyos körei(Lukács, Szanyi, Tóbiás) és a többi párt(lmp, pm, együtt) neoliberálisozzák, és árulózzák a dk-t , addig bizony kiegyezés/megegyezés se lesz.

Lesz e szellemi potenciál a dk-ban, hogy tisztázza és nyilvánvalóvá tegye a saját alapállását és emiatt különbözőségét a többitől.SZERINTEM ettől függ a sorsa! Sőt az együttműködés sorsa is!

vénasszony 2016.03.30. 12:27:28

Mégis csak el kellene gondolkozni az előválasztásról. Akkor pontosan kiderülne, hogy pl. Dunaújvárosban kit is támogatnak inkább a szavazók. Mint DK-s, rohadtul unom, amikor sorozatban kicsesznek velünk. Ha belegondoltok, egy korrekt Mszp esetén a DK-nak lehetne parlamenti frakciója.
Pedig arra hiába várnak, hogy Gyurcsány, és az egész pártja alázatosan lábat csókol-

Lilla50 2016.03.30. 14:14:34

Ez egy tétmentes választás lesz! Legalább a mind tudni fogja, hogy miként kell szerveznie a kampánycsapatát, és miféle megszólító mondanivalóval lesz sikeres.
Az előválasztás sokat nem ér! Kicsi ahhoz a szavazni hajlandók tábora!

camilló 2016.03.30. 17:08:03

@Lilla50: Személy szerint nagyon örülnék annak, ha a DK világosan kinyilatkoztatná az Általad leírt dolgokat! Végre kiderülne, hogy közük sincs a baloldali értékekhez! A többieknek se sok, de valami mégis. bizony a DK szavazóinak nagy része, aki merő tudatlanságból tette a voksát annak idején a DK-ra, villámgyorsan megtalálná azokat akik az érdekeit képviselik! Sajnos ilyen nem lesz! A DK véleményem szerint legalább annyira kirekesztő párt, mint a jobbik. Annyi a különbség, hogy a jobbik magának követeli a jogot arra, hogy megmondja ki a magyar és ki nem, míg a DK ugyan ezt teszi a demokratákkal. Csak az a demokratikus párt, akikre Ők azt mondják. Lásd 2013 első ellenzéki párt megbeszélések! Ha érdekelnek részletek, szívesen írok róla!:)

Kimberly Clarck 2016.03.30. 20:48:49

lol, egy bejutási küszöb környékén lévő párt akarja fújni a passzátszelet?

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2016.03.30. 20:50:09

F É L M I L L Ó azaz 500,000 szavazó ?

ejha.

(a millának viszont kétszer annyi van, ennyi erővel)

bloglegelő 2016.03.30. 21:01:07

pöcsrázós gittegyletek

(na jó, a kdnp is)

Scagnetti 2016.03.30. 21:33:30

Vicces, hogy az egyik dékás blog az együttműködést hiányolja a szocikkal, a másik meg éppen rugdossa őket. Aztán majd csere, és ugyanez fordítva.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.03.30. 21:40:04

Nem kell túlragozni. Orbán marad. Ennyi. Ha nem csinál valami nagyobb hibát, akkor senkinek nem lesz nála jobb ötlete. És persze mindig a mindenkori kormány leváltása sok ember álma, mert a kormány az, amelyik az adót befizetteti, de a gyermeteg gondolkodásmódot Orbán most képes lehet elhárítani. De nem most kellene a kampányt kezdeni, egyelőre dolgozni kellene. Az ellenzék is csinálhatna valami hasznosat, talán megmaradnának az emberek emlékezetében.

Zsuzsanna Heltai 2016.03.30. 23:45:51

@Androsz: "ha nem csinál vmi nagyobb hibát" ???? Csak azt csinál most éppen 6 éve...

whatdoesthefoxsay 2016.03.31. 10:14:04

Hát ha a Fletó nem ürítette volna ki a kasszát, mielőtt elment DK-zni, akkor lehet, hogy kicsit barátibb lenne a hangulat.

camilló 2016.03.31. 17:03:21

@Scagnetti: nagyon igazad van! A nyugat Fény, nem gyengén ekézi az MSzP-t!

camilló 2016.03.31. 17:07:42

@Zsuzsanna Heltai: Tudod. az a legnagyobb baj, hogy a "Szeretett Vezető-től" egyenlőre nincs jobb. Kérlek írj egy tehetségesebb politikust! Elkövetkezett az az idő amitől Dániát óvták. "Isten mentesen meg minket attól, hogy Dániának, nagy formátumú politikusra legyen szüksége!" Objektíven nézd viktorunk működését és igazat fogsz adni nekem. Szerény véleményem szerint ha nincs Gyurcsány, akkor nincs 2/3. Sajnálom, hogy nem látja be, hogy nem látja ezt magáról.

Scagnetti 2016.03.31. 20:58:16

@camilló: Tipikus DK-s stílus. Ők rugdosnak mindenkit, de ha valaki őket meri kritizálni, annak azonnal nekiesnek a droidok. Aztán meg sírnak, hogy velük nem akar összefogni senki.
Most készülnek megint előadni a 2014-es színjátékot. Először követelik az összefogást (bár minek, azt nem tudom, mert összefogva is simán veri őket a Fidesz), aztán mikor buknak, akkor jönnek a szöveggel, hogy őket ebbe belekényszerítették, de majd négy év múlva sikerül, te meg hülye szavazó, addig kussolj, és várj.
Komolyan a DK-ban nincs senki, aki tud számolni? Nem tűnik fel egyiknek sem, hogy ha össze is adják az össze balos párt szavazóit, még akár az LMP-t is beleszámítva, akkor is simán kikapnak? Vagy csak leszarják, mert jó nekik Orbán Parlamentjében látszatellenzéknek lenni?

Benkő Marika Anikó 2016.04.03. 14:26:48

@Scagnetti: Nem gondolkodnak ( vagy nem akarnak). Ha nem sikerül elérni, hogy a jelenlegi választási törvényen módosítson a kormány, - azaz tegye demokratikussá, - képtelenség lesz választással kormányt váltani. Nem volt elég 2014? Senki nem vonta le belőle a tanulságot? Az utcán már most tiltakozni kellene a jelenlegi választási törvény ellen, és követelni az Alaptörvényben a módosítását, a régi, a demokratikus visszaállítását. S követelni, hogy a határon kívül élő magyar állampolgársággal rendelkezők ne szavazhassanak az itt élőkről. Sem postai úton, sem ideiglenes átjelentkezéssel... sehogyan. Más. Egyébként meg igaz. A DK prominens egyéniségei csinálják a fesztivált. Meg kell nézni, miket ír Gréczy, és miket oszt. Nem is értem. Gyurcsány a választási együttműködés híve, a vezetőségének tagjai meg az ellenkezőjét teszik. S igen, ha a szocik megunják, hát visszaütnek. Legyünk tárgyilagosak, jogosan. ( Nehogy azt hidd, ez minden DK tagnak tetszik. A csápolóknak igen. De többünknek nem.)

Benkő Marika Anikó 2016.04.03. 14:35:40

@Lilla50: Sajnos nem fogja. Rizikósnak tartja. A Sokak Magyarországa programot, - döbbenj meg - de a szervezetekben is alig olvasták el. A DK nem baloldali párt. Ezt ki kellene mondania. Balközép polgári pártnak nevezte magát. ( Wikipédia )

Scagnetti 2016.04.03. 18:37:58

@Benkő Marika Anikó: "Gyurcsány a választási együttműködés híve, a vezetőségének tagjai meg az ellenkezőjét teszik." Ez az, amit nem hiszek. A DK ugyanúgy egyszemélyes párt, mint a Fidesz, ha Gyurcsány tényleg annyira akarná azt az együttműködést, akkor el tudná érni, hogy az emberei ne keverjék a szart. Gyurcsány nagy színész, és nem ez lenne az első eset, hogy hülyítené a szavazóit.
süti beállítások módosítása