Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Vona bejelentkezne

2016. január 31. - Európa Kávézó

Hiába a Jobbik esését mutogató közvéleménykutatások, Vona Gábor bejelentkezett miniszterelnöknek. Azt mondta évindítójában, hogy a jobbikosok akasszák le a kardjaikat a falról. Mi nem ijedtünk meg tőle. 

vona.jpg

Amolyan törökgáborosra sikerült a Jobbik elnökének beszéde. Vona mögé piros-fehér-zöld hidak kerültek, mondván, ők egyfajta nemzeti konszenzust akarnak, kezet nyújtva mindenkinek. Épp annyira hiteles gesztus, mintha elhinnénk, hogy az 1944-es nyilas a Duna-part helyett az Állatkert felé vette az irányt a rábízott zsidó gyerekekkel. Abban sincs semmilyen meglepő, hogy behelyezkedett a se Orbán se Gyurcsány pozíciójába. Ezzel igyekszik megmutatni, hogy ők a tiszták, a romlatlanok, akiket nem fertőzött meg a kormányzás. 

Ahhoz, hogy Vona ebben a küzdelemben hiteles legyen, először is, el kellene magyaráznia, miért kormányoznak együtt a Fidesszel több száz önkormányzatot. Ha szerintük ez a hatalom leváltandó, talán nem kellene naponta egy asztalnál ülni velük. 

Akad itt más probléma is. Néhány jobbikos leginkább pornósztárként fotóztatja magát, egy másik hólapáttal verte fejbe a szomszédját, akad olyan is, aki cigányokat ölne. A parlamenti autodafékat sem lehet elfelejteni. A Jobbik körül vagy benne sorakoznak azok a figurák, akik szemrebbenés nélkül koncentrációs táborba hajtanák a nekik nem tetsző magyarokat. Olyannak tűnik a nemzeti konzultációt hirdető Jobbik, mintha valójában összekacsintanának a háttérben, hogy a főnöknek ezt a néppártos szöveget kell nyomnia, valójában tudjuk, mit akarunk. Vona például nem égetett uniós zászlót, de válogatott sértésekkel illette azt a szervezetet, amelyiknek köszönhető, hogy az ország nincs csődben. (Az összes magyarországi beruházás 95 százaléka valamilyen uniós pénzből valósul meg.) A pártelnök meglebegtette a közép-európai régió saját lába állását is. Látom magam előtt a szláv tengerben , a kisantant közepén a gyarapodó Magyarországot, KGBéla és Putyin elvtárs vigyázó tekintetével a hátukban. És az a Vona akar kormányozni, aki az iszlámot nevezte az emberiség utolsó esélyének, miközben az Iszlám Állam gyilkol, rombol, merényleteket követ? Van-e a Jobbik mögött orosz és iráni pénz? Választ várnak ezek a kérdések is.

Van a beszédnek érdekes fejleménye is: Vona felfedezte, hogy bajban az oktatás és az egészségügy, kár, hogy egyik témában sem tudjuk, milyen elképzeléseik vannak a megmentésre.

És hiába a nemzetiszín hidak, a Jobbik nem fog választást nyerni. Soha, A Fidesz már megnyerte helyette. Lehet, hogy nem vették észre, de már a Jobbik kormányoz. Minek az országnak még egy ebből a rasszista, embertelen, náci szellemű, kirekesztő, Európa-gyűlölő világból? Orbán és Vona ugyanaz. Nem véletlen, hogy egy polgári körben gondolkodtak az ország tönkretételén. Itt a Kávézóban Vona egyetlen szavát sem hisszük el a békességről. 2018 az ő utolsó esélye a szélsőjobb horda élén. Ha nem lesz hatalom, le fogják váltani...

(És jó lenne, ha demokrata barátaink abbahagynák a Fideszből kiugrott Ángyán József interjúinak osztogatását. Ott ült Vona beszédén az első sorban...)

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr908337122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lilla50 2016.01.31. 10:33:39

Ez kicsit jobb írás, bár sok a jelző benne.
"Minek az országnak még egy ebből a rasszista, embertelen, náci szellemű, kirekesztő, Európa-gyűlölő világból"
"És jó lenne, ha demokrata barátaink abbahagynák a Fideszből kiugrott Ángyán József interjúinak osztogatását. Ott ült Vona beszédén az első sorban."
Ez két pontos meglátás.
Viszont meg kéne keresni az okot, hogy miért van Orbánnak még mindig 2/3-a?

Bangha Béla 2016.01.31. 22:11:57

Ezt a cikket valami elmebeteg írta. Anyádék forognak a sírjukban, az tuti.

makokriz 2016.01.31. 22:26:20

Hogy akarhatnak "nemzeti konszenzust", ha közben Vona vezér arra szolit, hogy "jobbikosok akasszák le a kardjaikat a falról" ?

B. Péter 2016.02.01. 00:10:20

Igazi gyűlölet keltő írás volt. Olvassa el a Jobbik választási programját (és a tőbbiét is, már akinek tényleg van), utána jelezze, hol nem annak értelmében cselekednek, ill. képviselnek álláspontot. Ennek lenne értelme.
Nem gondolnám, hogy néhány száz radikális idióta alapján kellene besorolni egy pártot.

fotelfasiszta 2016.02.01. 01:16:26

Ameddig a szerző, és az elvbaráti köre azzal azzal van elfoglalva, hogy legális-e ez a kormány, addig vannak emberek és pártok, akik túltették magukat ezen a kérdésen. Nem baj gyerekek, valakik kinőtték már a homokozót...

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.02.01. 02:41:33

Háháhá, már Ángyán is rossz elvtárs lett. Szakadok.

Az országnak a hozzád hasonló söpredékből van már nagyon elege.

burgener 2016.02.01. 05:02:17

Nem, Pistike jobbágyka, ennek az országnak semmitől sincs elege.

Habony Árpád. 2016.02.01. 05:57:21

Az mutatja legjobban az aljasagot es a tisztesegtelen szandekot, hogy le akarja valtani, A VILAG LEGJOBB MINISZTERELNOKET.
Egy tiszteseges ellenzeki part, a jellenlegi helyzetben, amikor ORBAN VIKTORNAL ugysem lehet jobb miniszterelnokot talalni a kovetkezo 20-30 evben, azt kepviselne, hogy maradjon a fidesz, Orban Viktor vezetesevel, amedig az emberileg csak lehetseges.

Kampfer 2016.02.01. 06:33:29

"Hiába a Jobbik esését mutogató közvéleménykutatások, Vona Gábor bejelentkezett miniszterelnöknek. Azt mondta évindítójában, hogy a jobbikosok akasszák le a kardjaikat a falról. Mi nem ijedtünk meg tőle."

Yoda válasza: 'hát majd fogsz...! Igen, majd fogsz!

De komolyan:

"És hiába a nemzetiszín hidak, a Jobbik nem fog választást nyerni. Soha,"

Te poszter! Agyatlan kis csótányista senkiházi vagy te ahhoz, hogy ilyesmit ilyen magabiztosan kijelents! Majd ha a magömlésed egymagad tudod kontrollálni anyuci nélkül, majd akkor csücsülj le és írogassál...! Kis ostoba! Annak örülj, hogy egy választási győzelem esetén sem fognak téged és a fajtád másnap kiterelni a cipők mellé! Nyomorult kis bérrettegő...
Kamp.

bontottcsirke 2016.02.01. 06:53:44

A politikusok ilyenek, a holland politikusok például kisgyerekek bugyijaiban turkálnak, a francia megiszik egy liter konyakot reggelre, mutti meg négerekkel dugatja magát. Csak kicsit más kultúra. A jobbik meg népszerűbb, mint a fidesz csak a statisztikagyártóknak megmondták, hogy csaljanak, ennyi.

Anselmo 2016.02.01. 07:08:51

kicsit frusztráltak vagyunk :) egy balliberális miniszerelnököt idézek: el lehet innen menni

czjanos 2016.02.01. 07:20:46

Lehet fanyalogni (én is fanyalgok, de nagyon), de a mai, " ellenzéki pártok" közül a Jobbiknak a legnagyobb a támogatottsága. Az más kérdés, hogy (szerencsére!) ez nem elég a kormányra kerüléshez. Jó esetben másfél év van arra, hogy a mostani, demokratikus ellenzékiek közül kiemelkedjen valaki, hogy esélyesként legyen Orbán kihívója. Ha nem lesz ilyen, akkor Orbán, mindhalálig.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2016.02.01. 07:40:24

@Anselmo: Az a baj, hogy 2010 óta több mint félmillióan már erre az elhatározásra jutottak, és a fiatalok többsége sem itthon képzeli el az életét. A többi stimmel.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2016.02.01. 07:42:55

@czjanos: Nekem csak annyi a bajom, hogy a Fidesz (és a Jobbik) még mindig annyira fél a Gyurcsánytól, hogy hat év Fideszes országrombolás után bármikor készek egy kis "emútnyócévezésre" és "Gyurcsányahibásozásra".

Anselmo 2016.02.01. 07:45:26

@The Ghost Wolf: a londoni szavazatok is a jobboldalt erősítették a választásokon, hiába próbálják a libsik úghy beállítani, hogy Orbán elől menekültek

fotelfasiszta 2016.02.01. 07:55:33

@The Ghost Wolf: A fiatalok többsége nincsen tisztában azzal sem, hogy mennyit kell dolgozni és tanulni itthon egy tisztességes fizetésért. Az elvándorlás pedig szomorú, de ez nem 2010-ben indult el, azóta csak fokozódott. Nyilván ez a kormány hibája is, de azért de vannak olyan előzmények is, amelyeket illik számításba venni szerintem, amikor valaki ezt a témát emlegeti.

2016.02.01. 07:55:59

Egy egész picit, mintha elfogult posztnak tűnik. :)

Ballib Cenzúrázók Réme 2016.02.01. 08:21:59

Szeretem ezeket a Gyurcsanyista megmondó blogokat.

Ilyenkor a Jobbik és a Fidesz egy. Ugyanaz, a fasiszta, náci, antiszemita, diktatórikus (meg minden egyéb ballib fantáziáadús jezővel ellátott) párt.

Amikor meg a szavazások eredményét nézzük, akkor olyan természetességgel sorolják a Jobbikra szavazó népeket, a Fideszt ellen szavazó, ellenzéki vénát erősítő, fotelforradalmárok közé, mintha maga Gyurcsány vezette volna a kezüket a szavazó fülkében.

A valóság ezzel szemben az, hogy gágognak a ballibek, mert a demokrácia szabályai szerint, a harmadik helyezet, sehol a világon nem alakít kormányt.

Ez van.

Bafana 2016.02.01. 08:30:57

Ennyi butaságot összehordani csakis valami tudatmódosító szer hatása alatt lehet. Lényeg, hogy le legyen írva a KGBéla, az iráni pénz, meg egy kis Dunába lövetés. Ez volt a katarzis.
Ha ez az "Európa Kávézó", akkor ne csodálkozzon a szerző, hogy EBBŐL az Európából szerencsére egyre több embernek fordul ki a gyomra.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.01. 08:32:36

@B. Péter:

Most őszintén, kit érdekel pár tucat primkó, elkeseredett balliba gágogása? A libázás után kicsit képzavar ugyan, de a kutya ugat, a karaván halad.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.01. 08:36:37

@The Ghost Wolf:

Az ugye csöppet sem zavar, hogy Romániából, Lengyelországból, Bulgáriából stb. népességarányosan sokkal több fiatal ment dolgozni NYugatra. Pedig ott nem Orbén kormányoz.

Az meg természetesen eszedbe sem jut, hogy 2011-ben járt le a régebbi EU-tagországokban az újakkal szemben hozott foglalkoztatási moratórium, Már szeretett Gyurcsányod, Bajnaid, Hornod stb, idején is min. ennyien kimentek volna, ha fogadták volna őket a ny.-európai országok. De nyilván ezért is azorbánahibás.

Kampfer 2016.02.01. 08:51:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Üdv! Na igen, csótányistáknak ahhoz gondolkodniuk kellene... Az értelmiség, aki megtehette már 2006-2008 között lépett, ahogy azt írtam egy korábbi fórumban is. Először nyilván a leginkább mobilis munkavállalók indultak, majd a technikusok, szakmunkások 2011-től. És most már a környezetemben is egyértelműen látszik, hogy a betanított munkakörben dolgozók is megindultak. Ami nem meglepő, hisz minden értelmes élőlény számára világos, hogy a kelet-európai bérszínvonal jó eséllyel belátható időn belül nem lehet versenyképes a nyugatival. Ennek okain is érdemes lehet máshol elgondolkodni (mennyibe kerül pl. a T-com ugyanazon szolgáltatása a németeknél és itt, milyen a költséghatékonyság kint és itt) , de ezek tények. Ahogy látom, ez ebben a régióban nem kormányspecifikus probléma volt! Az is jogos, hogy ettől még tényleg nem kellene ilyen mértékben szétkúrni az egészségügyet és az oktatást! Persze nyilván a libás és ez a csótány annyira, de annyira profi volt, hogy most már aztán mindenki más csak hülyefasz lehet! Jah, és ha nem hülyefasz, akkor minimum náczi! Eszement libbant csürhe ez, nem 'demokratikus' (phejjj) ellenzék!
Kamp.

2016.02.01. 08:53:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Téves. Csdak Németország és Ausztria korlátozta a munkiavállalást. A UK például nem, sőt, még az addigi Home Office engedélyt is megszüntette, helyette elég volt bejelentkezni .
Most vezették be ismét.
Ezzel szemben a briteknél 2009 után visszatelepülésekről szólnak a hírek, majd érdekes módon megugrik a londoni pubok mosogatóinak száma....
Tehát a te logikád szerint haladva, Bajnai alatt visszatelepülés, majd ismét a kivándorlás látszik a számokból.

2016.02.01. 09:04:30

@Kampfer: Pontosak az adataid, hisz te találtad ki. Ezzel szemben:
"Az Egyesült Királyságról egyébként annyit tudni: 2004 és 2011 között összesen 55 ezer regisztrált magyar munkavállalójuk volt, azonban ennél többen, 80 ezren kaptak adó- és társadalombiztosítási számot, és 2014 márciusára ez utóbbi szám már 146 ezerre nőtt."
Ez egy olyan országban, ahol nem volt korlátozva a munkavállalók száma 2011-ig.....

Kampfer 2016.02.01. 09:28:49

@Könnyen elkaptuk, uram!: Annyira én találtam ki, hogy többek között baloldali érdekképviseleti vezetők és az általuk megbízott szakemberek által szolgáltatott információk. Mivel évek óta munkavállalói érdekképviselettel (is) foglalkozom, így a magyar és az európai munkaerőpiacok és a munkajog területén is évente többször kapunk tréninget. Továbbá évek óta kapcsolatban állok a külföldre távozott, itthon maradott és az évek alatt hazatelepült munkavállalókkal is. Mivel multinacionális környezetben dolgozom 14 éve, a folyamatok elég tisztán látszanak, hiszen a versenyszféra munkavállalói távoztak legnagyobb arányban. Mérnökök, értelmiségiek már 2005-2006 körül és szinte mindenhova, mert a korlátozások ellenére a német és osztrák piac számukra nyitott volt. Majd 2007-2008 körül a technikusok és szakmunkkások indultak meg, ők leginkább a brit, ír és skandináv térségbe. És jött 2011 ugye, amikor a gaznáczi patásorbán már 8 hónapja kormányon volt és láss csodát, lejárt a moratórium, megindultak németbe is a szakmunkások, technikusok és betanított munkások is. Ahogy egyébként a környező államokból szintén!
Csikóhal! A 'sajátjaid' is ott ültek a képzéseinken, többek között az ő adataikat és a saját tapasztalatokat is írtam (ami jórészt egybevágott)! Csak, hogy képben legyél, ki és mit talált ki...!
Kamp.

Voznyák Pista2 2016.02.01. 09:44:43

"És hiába a nemzetiszín hidak, a Jobbik nem fog választást nyerni. Soha, A Fidesz már megnyerte helyette. Lehet, hogy nem vették észre, de már a Jobbik kormányoz. Minek az országnak még egy ebből a rasszista, embertelen, náci szellemű, kirekesztő, Európa-gyűlölő világból? Orbán és Vona ugyanaz. "

Na, ezzel el is intézted a posztodat . Röhejes ez az erőlködés, amivel össze akarod mosni a jobboldalt. Egyszerűen süt róla a realitásoknak teljesen hátat fordító gyűlöletkeltés szándéka. Nevetségesen gyenge erőlködés.

laci_52 2016.02.01. 09:45:30

@randomgenerator: Nem kicsit elfogult poszt, hanem nagyon. De hát az egész Index már csak ilyen: kőkeményen balliberális.

A Jobbiknak sokkal jobbak az esélyei '18-ban, mint bármelyik másik ellenzéki pártnak.

Az MSZP, DK és az LMP néhány hírmondónak megmaradt képviselője lesheti majd két év múlva az 50-60 jobbikost a parlamentben.

czjanos 2016.02.01. 09:48:46

@The Ghost Wolf: Ellenség-képet kell állítani, akkor lehet harcba hívni (akasszátok le a kardokat) a híveket. Ahogy régen mondták: a csataló felcsapja a fejét, ha trombitaszót hall. Egyébként, a Fidesz meg a Jobbik hamar szövetségre lépne, ha feltűnne az az esélyes demokratikus kihívó.

Voznyák Pista2 2016.02.01. 10:10:47

@The Ghost Wolf:

"Az a baj, hogy 2010 óta több mint félmillióan már erre az elhatározásra jutottak, és a fiatalok többsége sem itthon képzeli el az életét."

Tényleg, nahát !

B.meg az egyáltalán nem zavar, hogy a munkaerő kivándorlásának egy oka van ?
A jövedelem szintek közötti óriási különbség? Ami 10 éven belül valószínűleg nagyságrendileg, és reálértékben nem sokat fog változni ? (NE LEGYEN IGAZAM persze) És ezen az sem változtat, ha Bajnai, vagy Qrcsány vagy akárki kormányoz ?
Ezt a folyamatot 2 dolog befolyásolja csupán.
1. Mint jeleztem, a jövedelem szintek közötti nagyságrendbeli különbség,
2. A nyugateurópai munkaerőpiaci kereslet.

És pont.

Az, hogy 2011-12-ben megnőtt a kint munkavállalók száma, talán betudható annak is, hogy a válság kezdett lecsengeni, ismét megnőtt az igény, az ottani bérekhez mérten olcsó munkaerő iránt.

andrásúr 2016.02.01. 10:13:14

Jobb ha megbarátkoztok a gondolattal, hogy még hosszú ideig a Fidesz- KDNP fog kormányozni !
Parlamentbe jut még a Jobbik és az MSZMP !
A többiek mennek a lecsóba !

drover(fanyul társa) 2016.02.01. 10:13:52

Az egész évértékelő egy merő zagyvaság volt. Ezzel a programmal értelmes ember nem sokat tud kezdeni. Jó a "hatelemis" tahóknak, a bakancsosoknak meg kevés mert nincs benne zsidó, komcsi meg akasztás.. legjobban a vége tetszett: "Lovasíjász nemzet vagyunk, Attila unokái".. stb.
Mondja ezt egy ZAZRIVECZ - ről VONÁRA "magyarosított" (gyengébbek kedvéért a Vona is tót név) szlovák szerencselovag, aki családi megélhetési politizáló. Hogy számol el a tót rokonsága előtt a származása megtagadásával?

Voznyák Pista2 2016.02.01. 10:51:44

@drover(fanyul társa):

"Mondja ezt egy ZAZRIVECZ - ről VONÁRA "magyarosított" (gyengébbek kedvéért a Vona is tót név) szlovák szerencselovag, aki családi megélhetési politizáló. Hogy számol el a tót rokonsága előtt a származása megtagadásával?"

Nem az szabja meg, a hazafiságot, hogy ki milyen felmenőkkel bír, hiszen tele vagyunk "idegen vér"-el. (Petőfi is tót volt).
Ez egyszerűen szívbéli dolog.
Lehet valaki, (mint ahogy van is) svábként, zsidóként, szerbként stb. is igazi hazafi. és pont.

csak egy néző 2016.02.01. 10:56:38

@Bangha Béla:
Jól van Béluska, drukkolj a baromarcú, idióta érpataki haverodnak, mert kb egy szinten is vagytok. DDD

"Bangha Béla 2014.08.05 07:30:32
OMZ for president! :)"

Annyi esélyetek van, mint mókusnak az erdőtűzben.

Bontson zászlót az összefogás! 2016.02.01. 11:10:37

@csak egy néző: Atyaég te visszaolvasod évekre visszamenőleg hsz-eket? félelmetes munkanélküli proletár tempó amit a libsik nyomnak, félelmetesebb, mint a jobbik

csak egy néző 2016.02.01. 11:15:53

@Bontson zászlót az összefogás!:
Jól van kiskancsó, látom te is itt lógsz, ahelyett, hogy dolgoznál.
egyébként pedig téged is idézlek.
" takarodjál már a kurva anyádba te pattanásos hátú szerencsétlen okádék faszkalap. letépem a fejed és belehányok a lelkedbe"
Haha

Bontson zászlót az összefogás! 2016.02.01. 11:20:37

@csak egy néző: igazi házmester vagy, a te fajtádnak köszönhető a magyarországi zsidók elleni atrocitások

Ajtony 2016.02.01. 11:27:09

@czjanos: demokratikus kihívó? Ki a lófütty demokratikus, vagy ki nem az?
Egyelőre 1956 után csak Gyurcsány lövetett magyarokra tűzfegyverekkel. Az a Gyurcsány, aki imádja magát demokratának nevezni - lóf@szt mama, ahogy Hofi mondaná

inebhedj - szerintem 2016.02.01. 11:29:03

A nyilasozós részhez - tudom, hogy ingyenes retorikai fogás, ami önként kínálja magát, mint fiatalkorú állami gondozott a főútvonalak mentén az über-elleneseknek - azért érdemes lett volna utánanézni némileg történelemnek, hogy ne süllyedjünk Való Világ és Mónika-show szintre (vagy ha úgy tetszik arra a mesebeli nyilas házmester szintre, amivel a szerző példálózik) európai kávézás közben.

A felsorolt kritikák ugyan igazak, de a szélsőséges hívek sajnos nem különböztetik meg a többi ellenzéki párttól (pl. MSZP, DK) a Jobbikot, sem mennyiségben, sem minőségben. Tehát pl Gyurcsány mögött ugyanannyi koncentrációs táborba záró sorakozik fel, mint Vona mögött (eme markáns, stabil réteg léte már akkoriban is rég tény volt, mikor Vona mögött még senki sem sorakozott fel, a kocsmai rasszisták aránya minden baloldali párt mögött hagyományosan ugyanakkora, lett légyen szó DK-ról, MSZP-ről, Fideszről, Jobbikról, KDNP-ről, Együttről, stb).

Ami a pillanatnyi kormányzási esélyeket illeti, valóban szinte nulla, bár még így is messze a legesélyesebb ellenzéki párt. Más kérdés, hogy sem kormány, sem ellenzéki oldalon nincs a kínálatban senki, akire az ún. tudatos választópolgár szavazni tudna (mondjuk ez is így volt az elmúlt 25 évben mindig), a legnagyobb, már-már elviselhető kompromisszumot pedig továbbra is egy Jobbik-LMP-s koalíció jelentené azoknak, akik a saját józan eszük parancsa ellenére is leküzdhetetlen vágyat éreznek, hogy szavazgatással üssék el az időt.

Egyébként az évértékelők minden pártnál hülyeségekből szoktak állni, a programokkal meg egyik pártnál sem foglalkozunk, se értelmük, se kötelezőségük, se következményük - ez is így volt mindig, minden esetben a legújabb demokráciánkban.

csak egy néző 2016.02.01. 11:35:57

@Bontson zászlót az összefogás!:
Látod kis köcsög. Még csak zsidó sem vagyok. Inkább a hozzád hasonló faszszopók miatt van ez a zsidógyűlölet, akiknek valami földöntúli orgazmust okoz, ha zsidózhat. Talán nővel is ki kellene próbálnod, faszfejkém.

czjanos 2016.02.01. 12:09:58

@Ajtony: Nem emlékszem, hogy Gyurcsányt esélyesként jelöltem volna meg!

Tom Bradley 2016.02.01. 12:15:01

Még az a szerencse, hogy van nekünk egy ilyen kitünő poszterünk, aki megmutatja, hogy hogy kell nem kirekesztőnek lenni.

Éhes ló 2016.02.01. 12:43:48

Kényes ballibbant ormányokat csak tóbiásné ribancozása zavarja, gárdistalányt szabadon lehet pornósztározni.
Aki pedig magyar embereket náciz szakmányabn az gazember.
Aki pedig vonát összekeveri buktorral, a jobbikot a fidesszel, nos az hülye is.

No ennyit erről a fos posztról.

csak egy néző 2016.02.01. 12:50:59

@Éhes ló:
Pacika, szerinted az aktfotó és a pornó ugyanaz a sportág?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.01. 13:29:21

@Ajtony:

"Egyelőre 1956 után csak Gyurcsány lövetett magyarokra tűzfegyverekkel. "

Ezt így még nem is gondoltam végig, de igazad van, Jogos a megállapításod és a levont következtetésed is.

Sexual Harassment Panda 2016.02.01. 13:56:51

@Kampfer: ki szàmìt "képzett munkaerőnek"?
Tengeteg helyen lehet olvasni, de valòjàban ki az?
Az orvos/mèrnök az.
De pl egy èrettségi is az?
Vagy egy szakmunkàs?

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.02.01. 14:05:19

@Ajtony:" Egyelőre 1956 után csak Gyurcsány lövetett magyarokra tűzfegyverekkel."

Éles tölténnyel, tényleg? Nem mondod...

csak egy néző 2016.02.01. 14:18:59

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:
"Zagyva a parlament emberi jogi, rendészeti és nemzetbiztonsági bizottságainak 2006. szeptember 19-i ülésének jegyzőkönyvéből idézve azt mondta, Nyitray András akkori fideszes képviselő "azt kérte számon", hogy a televízió székháza körül szolgálatot teljesítő rendőrök miért nem használták a szolgálati fegyvereiket. Hangsúlyozta: eszerint a Fidesz éles lőszert használt volna."

jobbik.hu/rovatok/orsz%C3%A1gos_h%C3%ADrek/a_fidesz_szerint_a_t%C3%BCntet%C5%91k_k%C3%B6z%C3%A9_kellett_volna_l%C5%91ni_2006-ban

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.01. 14:42:48

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

Éles töltény az, amelyből a fegyver szilárd lövedéket lő ki. Vaktöltény az, amelyből elsütéskor csak lőporgázok távoznak.

Szerinted ennek az embernek a szemét lőporgázok vitték ki és a kórházban lőporgázokat operáltak ki belőle?

"Nagy László a Fidesz nagygyűlésén vett részt az Astorián 2006. október 23-án, ám a Kálvin tér helyett a Deák tér felé próbálta elhagyni a helyszínt, vesztére. A rendőrsorfalat látva visszafordult, majd a lovasroham és a könnygázgránátok elől a tömeggel együtt a Dob utcába menekült. "Minden kis utca le volt zárva, mindenfelől rendőrök támadtak" - mondja. Ezután már csak arra emlékszik, hogy a kórházban magához térve üvölt, hogy nem lát semmit. Azonnal megoperálták, a szájpadlásán keresztül vették ki az arcüregéből a másfél centis gumilövedéket, amely az arccsontját is darabokra törte. Szemtanúk és videofelvételek igazolják, hogy a Dob utcában 15-20 méterről, fejre célzott lövést kapott egy rohamrendőrtől, azonnal elveszítette az eszméletét, mentők szállították kórházba - olvasható az Index rendőri túlkapásokról szóló sorozatában."

index.hu/belfold/2011/10/23/a_gumilovedek_helye/

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.01. 14:44:42

Szándékosan a Fidesz-pártisággal nem gyanúsítható index tudósításából idéztem.

csak egy néző 2016.02.01. 15:17:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Tényleg váratlanul a semmiből támadtak a rendőrök és le volt zárva minden utca, mindenfelől rendőrök támadtak.
Aha

www.youtube.com/watch?v=Xw2QPKHkcuw

Balt 2016.02.01. 15:43:22

@The Ghost Wolf: "Nekem csak annyi a bajom, hogy a Fidesz (és a Jobbik) még mindig annyira fél a Gyurcsánytól"

Nem azt mondom, hogy Fletó "meg van véve", de azt csak a vak nem látja, hogy vele bármilyen kombiNÁCIóban esélytelen az Orbánváltás. Még komplett ellenzéki összefogással ("technikai koalíció" by Karácsony Gergely Szilveszter, Szabó... akarom mondani Pásztor Albert miskolci polgijelölt stb.) is esélytelen, hiszen a Fidesz >50%-ot hoz pillanatnyilag a pártot választó aktív szavazók közt, de emelkedik. :)

Balt 2016.02.01. 15:56:38

@Sexual Harassment Panda: Egy betanított munkás is az. Szemben a betanítandóval. :)

Kampfer 2016.02.01. 17:11:44

@Sexual Harassment Panda: Üdv!
Általában a releváns szakmai végzettséget és tapasztalatot jelenti. A mérnöki területeken az igazolt végzettséget tekintik annak. Technikusok esetében a végzettség és/vagy az adott szakterületen elsajátított releváns tudást. Multinacionális környezetben az ilyen cégek által szervezett továbbképzések és validált tanfolyamok is ilyennek tekintendőek. Humán területen (közigazgatás, közoktatás pl.) szinte mindig valamilyen helyileg előírt hatósági vizsgát kell tenni. Betanított munkavégzés esetén pedig a gyakorlat dönt. Egyébként képzettség alatt értik az esetleges nyelvismeretet is. A közhiedelemmel ellentétben ebben nem állunk rosszabbul, mint a többi keleti ország, de a csehek kissé jobbak a többinél.
Üdv!
Kamp.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2016.02.01. 17:32:37

@Voznyák Pista2: Nem az olcsó munkaerőre nőtt a kereslet. Az Orbán kormány nem akarta/ja felismerni, hogy Magyarországon alacsonyan lehet tartani mesterségesen a béreket, de az emberek nem hülyék. Ha valahol magasabb bért lehet keresni, akor odamennek dolgozni. Lásd egészségügy, pincérek, szakmunkások. Lehet arra bazírozni, hogy nálunk olcsó a munkaerő, de sajnos, aki egy kicsit jobb a szakmájában, az megy nyugatra. Így Magyarországra sem fog jönni a működő tőke (gyárak, üzemek) mert Magyarországon nem marad versenyképes tudású szakember.

Kampfer 2016.02.01. 17:39:30

@The Ghost Wolf: azt ne felejtsd el, hogy a magyar munkabérek döntő részben már nem a kormány akaratán múlik, a kormány a béreket terhelő adótak tudja változtatni. A béreket épp ezek a multinacionális cégek tudják a legjobban alakítani (nyomott szinten tartani, emelni vagy akár a munkaerő iránti keresletet befolyásolni)! Az elmúlt hetekben vagyunk túl egy ilyen béralkun. Miután szinte lehetetlen helyzetbe jutott a cég, érdekes módon lehetőség nyílt egy 15,6%-os fejlesztésre. Amíg egy munkáltató nem kerül kényszerpályára a bérek miatt, ez nem fog változni. Az elvonások azonnali megszűntetése sem eredményezne versenyképesebb béreket! Nagyon sok hibát fel lehet róni a kormányzatnak, de a versenyszféra bérszínvonalát nem ők határozzák meg.
Kamp.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2016.02.01. 17:53:06

@Kampfer: Sajnos a kormányzati elvonások a bérekben nagyon sok mindent megszabnak. Egy minimálbéres dolgozó kb. ezer forintot kap nettó, ehhez késet a munkáltatónak többet kell befizetnie az állambácsinak, amiért senki sem kap szinte semmit. Ha ezeket az elvpnásokat észszerű szintre csökkentenék, már több pénzt tudnánk kiharcolni maguknak a munkavállalók a szakszervezeteken keresztül

Kampfer 2016.02.01. 18:10:10

@The Ghost Wolf: A bruttó bér 1,28*-osát kell fizetnie a munkáltatónak egy ember után. Ha a bruttó bért is kapná a munkavállaló, az is bőven versenyképtelen lenne egy osztrák vagy német fizetéssel szemben. Ami tény, hogy sajnos a régiós országok mögött is kezdünk elmaradni. Én ebben látom a problémát. De a szlovák és a cseh, lengyel melós is kivándorolt dolgozni nagy tömegben. Akikkel kapcsolatot tartok, ők is mind arról számolnak be, hogy a régiós polgárokkal együtt vannak kint nagy számban.
Az elvonásokról: nincs is abban a helyzetben a nyugati költségvetések többsége, mint a magyar! Az eladósodottság valóban kulcsfontosságú és hatalmas teher. Az, hogy ezt próbálják legalább szintentartani vagy csökkenteni, mindenképp pozitív!
Kamp.

Éhes ló 2016.02.01. 20:32:02

@csak egy néző: ne becézgess, nem vagyunk baráti iszonyban. Viccból sem.

Nem mellesleg sehol nem írtam arról, hogy ez a kettő pénzért (jobb/rosszabb) testének látványát áruló ribanc egy és ugyanaz lenne. Egyik nagyobb, mint a másik.

Arról mertem írni, hogy emez nyilvánosság elótti orcába hányása kóser a fajtádnak amaz orcába hányása pedig nem.
Arról írtam, hogy a saját sajtópatkányaitok túlkapásain vidáman kacarásztok, amikor pedig a kedvenceitek vannak a kádárkolbász rosszabbik végén ajvékoltok versengve.
Nem csípem a kettős mércéteket.

csak egy néző 2016.02.01. 20:51:34

@Éhes ló:
Póniló. szégyellném is, ha ilyen barátom lenne, tudtam, hogy egyszerű vagy, mint egy faék, de, hogy ennyire?
Ne fáraszd megad, mert nem érdekelsz.

Éhes ló 2016.02.01. 21:37:43

@csak egy néző: az érzéseink kölcsönösek faszkalap, ezért továbbra is a családtagjaidat és a haverjaidat becézgesd, ne engem.

Sexual Harassment Panda 2016.02.01. 21:56:07

@Kampfer: köszönöm a vàlaszt, szeretnék pontosìtani.
Egy gimnàziumi èrettsègi + egy szakmunkàsvizsga (pl villanyszerelő, asztalos, szakàcs, stb )
az kèpzett munkaerőnek szàmìt?

csak egy néző 2016.02.01. 21:56:50

@Éhes ló:
Ok, legközelebb csak simán le lófaszozlak, köcsög.

Éhes ló 2016.02.01. 21:58:58

@csak egy néző: kapd be a sarki koldusét, ha hagyja.

Albu 2016.02.01. 22:12:24

Végigolvastam a cikket, de egy értelmes érvet nem találtam benne.

Szerencsére a többség nem itt tájékozódik, hanem pl. megnézi a tévéinterjúkat, belelapoz a programba. Abból megtudja, mire számíthat kormányváltás esetén.

csak egy néző 2016.02.01. 22:13:04

@Éhes ló:
Éhes lófasz, nyugodj meg, lazíts a koldusét meghagyom neked, faszkalap.

Éhes ló 2016.02.01. 23:15:04

@csak egy néző: kapd be aoádét, ha a sarki koldus nemhagyja.

Kampfer 2016.02.02. 15:32:42

@Sexual Harassment Panda: Üdv! Igen, mindenképpen képzettnek számít. Az alkalmazás feltételeinek így megfelel, a hab hozzá a nyelvismeret, amit a mindennapi használat bizonyít, semmint az okirat. Bónusz az adott területen elvégzett validált szakképzés (pl. speciális szabványokkal vagy céges tanúsítvánnyal kapcsolatos vizsgák). Ebből a szempontból Kelet-Európa (ideértve Romániát, Szerbiát és Bulgáriát is) messze agyonveri a közel-keletieket (afgánokról, pakikról nem is beszélve)!
Üdv!
Kamp.
süti beállítások módosítása