Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Tettél bármit a Fidesz ellen?

2015. december 13. - Európa Kávézó

Öntömjénező, a Magyar Dolgozók Pártjának kongresszusaira emlékeztető, bornírtságukban is hasonlóan rettenetes beszámolók érkeznek a Fidesz kongresszusáról. A Facebook-ellenzék háborog, de azért adódik itt néhány kérdés.

pozsgay.jpg

Tettél-e bármit, kávéházi olvasó? Kimentél az utcára, amikor ellopták a magánnyugdíjadat? Kimentél az utcára, amikor kiderült, egymást kell feljelenteni a pedagógusoknak? Kimentél az utcára, amikor 80 milliárdért csináltak maguknak állami televíziót? Kimentél az utcára, amikor kiderült, Mészáros Lőrinc, meg Lévai Anikó, meg az Orbán-család földet, bányát vett? Kimentél az utcára, amikor Orbán stadiont épített a pénzedből a háza mellé? Kimentél az utcára, amikor kiderült, anyádat nem operálják meg, mert nincs rá pénz? Kimentél az utcára,amikor kiderült, hogy lábnélküli rokkantakat minősítettek járóképesnek? Kimentél az utcára, amikor Kövér magánhadsereget csinált az országgyűlésben? Kimentél az utcára, amikor elkezdték osztani egymás között az állami földeket? Kimentél az utcára, amikor bevezették a negyven új adót? Kimentél az utcára, amikor tönkretettek trafikosokat, hogy a haverjaiknak adják az üzletet? Kimentél az utcára, amikor televíziós stábokat, újságírókat tiltottak ki a Parlamentből és a Fidesz-rendezvényeiről? Kimentél az utcára, amikor kitették az első gyűlölködő plakátokat? Kimentél az utcára, amikor Horthy-szobrot emeltek és háborús bűnösőket tettek be az alaptantervbe? Kimentél az utcára, amikor tízszeresére emelték a tandíjat és a Te gyereked emiatt nem jutott be? Kimentél az utcára, amikor Rogán eladta a belvárost, amikor Szijjártó a fizetése többszöröséért vett villát? Kimentél az utcára, amikor Vajna adókedvezményt kapott a kaszinóira? Kimentél az utcára, amikor egy harmadosztályú presszótervező alá tolták a kulturális támogatásokat? Kimentél az utcára, amikor Polt el sem indította a feljelentett fideszesek elleni vizsgálatokat? Kimentél az utcára, amikor azt látod: hazudnak a szegénységről? Kimentél az utcára, amikor láttad, hogy az egész Fidesz-vezérkar nyakig ül a Quaestor-botrányban? Kimentél az utcára, hogy megtudd, kiket tiltottak ki Amerikából korrupció miatt? Kimentél az utcára, amikor Orbán veje üzletelni kezdett? Kimentél az utcára, amikor az unió felfüggesztette a magyarországi támogatásokat? Kimentél az utcára, amikor levették az uniós zászlót a Parlamentről? Kimentél az utcára, amikor arról értesültél, hogy ebben az országban egyre több gyerek éhezik? Kimentél az utcára, amikor olyanoknak adtak szavazati jogot, akik nem vállalják idehaza a döntésük következményeit? Kimentél az utcára, amikor megszálltak minden ellensúlynak szánt intézményt? Kimentél az utcára, amikor félni kezdtél, hogy elvesztheted az állásod, mert kiállsz egy ellenzéki formáció mellett? Kimentél az utcára, amikor gyereked, unokád költözött el és Te zokogtál, hogy talán sosem tudod őt már magadhoz ölelni? Kimentél az utcára, amikor hatodszpr adták át a Várbazárt és százmilliárdot tettek félre, hogy Orbán a Várba költözhessen?

Miért van az, hogy a lengyelek ripsz-ropsz összehoznak egy ötvenezres tüntetést a szélsőjobbra forduló kormányuk ellen? A magyar ennyire béna lenne? Azt gondolod, hogy a pártok a hibásak? Akkor miért nem mentél, amikor civilek hívtak? Tudod, hogy ha a pártok hívnak és kimész, legalább az aktív ellenzéket támogatnád?

Mitől félsz még mindig? Polgárháborútól? Hogy Orbán emberei utánad nyúlnak? Tényleg azt gondolod, jobb ez a világ, mint a 2010 előtti? Vagy csak elfásultál? Beletörődtél? 

Akkor elmondom: nélküled nem fog menni. Ezek addig maradnak,amíg hagyod. Ha kell, minden törvényt átírnak, hogy Orbán maradhasson. Ha kell, bármire képesek lesznek, Egy dologtól félnek: a tömegtől. Rajtad múlik, alkotsz-e tömeget. Az ország egyre mélyebbre süllyed. A döntés a Te kezedben van, hogy megmented-e, vagy hagyod tovább zülleni és hagyod, hogy egy bűnszövetkezet az unokáid életét is tönkretegye...

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr468169326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lilla50 2015.12.13. 17:00:35

Én inkább valamiért mennék már utcára!
Milyen legyen a jövő?
Az nem válasz, hogy a mostani ellentéte.

mert nem tudjuk, hogy miféle mégis!?

Szelid sunmalac 2015.12.13. 18:11:41

Hahhhahahaaa! A magyar nem all kis emmiert. Orul, hamsok szenvednek. Persze csak amig o nem. Illetve akkor is, hiszen lelkes, ha masoknak meg szarabb es mindig van, akinek szarabb. A magyar nep nem kepes felfogni, hogy nincs ballib, nincs fideszes, nincs jobbikos, csak magyar van. Ha torvenyeket hoznak, az mindnekire vonatkozik, ha meglopjak, nem a mi kutyank kolke lopott, hanem mindenkit megloptak, nem csak a ballibeke, vagy jobbosokat, vagy fideszeseket nem mutik meg, nem csak az o gyerekuk kap egyre szarabb oktatast, nem csak masinak nem lesz munkaja, nem csak a masik helyzete egyre kilatastalanabb es nem csak az o szabadsaga tunik el naprol-napra. De a magyarok ehhez is hulyek. A sajat szarukba fognak belefulladni.

kettős mérce 2015.12.13. 18:19:34

Igen tettem, szavaztam rájuk és fogok is. 100x inkább a fidesz mint ilyen sorosivadék és trágyablogok által támogatott (ál)demokratikus ellenzék...

kettős mérce 2015.12.13. 18:21:09

@Szelid sunmalac: téged ez hol érint nem magyarként? Bár ezek a blogok a fajtádért vannak...

2015.12.13. 18:25:05

Egyetlen ellenzéki párt sem képes mozgósítani. Bohóckodásra és eleve kilátástalan demonstrációkra már nem lehet az embereket rávenni. A civilek próbálkozása látványos bukásokat eredményezett. A még meglévő demokratikusnak mondott ellenzék pedig az önfényezésen kívül másra nem képes. Ennek oka többek között a hiteltelen politikusaikban keresendő. Ez vonatkozik az általam támogatott DK-ra is.
Gyurcsány is képtelen maga köré ütőképes és hiteles embereket gyűjteni.

2015.12.13. 18:37:43

@Lilla50: az már majdnem egy elég jó válasz, hogy a mostani ellentéte. Vagyis polgári demokrácia: kiszámíthatóság, jogbiztonság, transzparencia, szolgáltató állam, zéró korrupció. Meg mondjuk az erkölcsi pluralizmus, a mostani csőszködés helyett. Egész pofás kis ország lehetne ez, ha nem ezek (vagy az ellenfeleik) irányítanák

torró 2015.12.13. 18:43:27

Vagy lehet, hogy te látod rosszul azokat amiket leírtál. Mert az éremnek több oldala is van. Fogok én vitatkozni?! Nincs hozzá kedvem. Lehet hogy az emberek nagy többsége is így van a tüntetéssel. Lesz majd szavazás, lehet ikszelni. Csendben is el lehet valamit intézni. Csak lenne legalább alternatíva! Tegnap este azt mondta Havas az ATV-n,Hogy "ő megőrül a balosoktól annyira tehetetlenek.Orbán magasan felettük van."

Visceroid 2015.12.13. 18:46:32

Orbán találta fel az utcán való politizálást, de most, hogy ő a diktátor, már nincs szüksége tüntetésekre, ergo nem szervez. Ha pedig ő nem, akkor más sem fog. Magyarország sosem volt egy tüntetős népség.

hívőlélek 2015.12.13. 18:55:20

Én szarok rájuk, Orbánostul, Szijjártóstul, Rogánostul az egész bagázsra. @torró: ja és szarok a Havasra is.

kószák egyike 2015.12.13. 19:00:45

A vasárnapi zárva tartás kimaradt a felsorolásból.

belevauvau 2015.12.13. 19:05:35

A DK pontosan megfogalmazta hogy milyen legyen a jövő. Tessék elolvasni.
Pontosan azért tartunk itt, mert a választópolgárok döntő többsége nem képes a saját érdekében tájékozódni az egyes pártok programjairól. SZVSZ sajnos sok elemző is abba hibába esik, hogy az ellenzék soraiban hagyományosnak tekinthető baloldali pártot keres. Ilyen pártot már nehéz találni, inkább találunk európai értékeket zászlajára tűző pártokat, mint pl a DK. Gyurcsányt persze jól "megkaraktergyilkolászták", de ezt félretéve ez a szinte egyedüliként az EU által is hagyományos nyugat-európai értékeket képviselő párt.

ulpius66 2015.12.13. 19:11:56

Az teljesen nyilvánvaló, hogy a ballibsi blogírók mán hetekkel ezelőtt megírták a szöveget a Fidesz kongresszusról.....

Tök mindegy mi hangzott el a gyűlésen, a blogírók szerint úgyis minden szar, és "a Magyar Dolgozók Pártjának kongresszusaira emlékeztető, bornírtságukban is hasonlóan rettenetes beszámolók érkeznek a Fidesz kongresszusáról"

Figyusz! Ott a (K)Ávéhá(Z)-ban...

Valami újat is kitalálhatnátok mán, mert ugyanezt írogattátok az összes Fidesz Kongresszusról.....

De az mán látszik: Tik tettetek valamit a Fidesz ellen!!!!!!!!!!!!!!!!
(mondjuk ez szart sem ér....)

ulpius66 2015.12.13. 19:14:31

Kedves ballibsi elvtársak!!!!!

"Tettél bármit a Fidesz ellen?"

Szerintem mindannyian írjatok egy-egy blogot!

Semmi értelmeset nem kell írnotok, csak fikázni a Fideszt, a fideszeseket....

Ennyike.

belevauvau 2015.12.13. 19:15:31

@torró: Igen, pont a "Havasokon" kellene túllépni, és azokon a Fidesz aktivistákon/szavazókon, akiknek nincs más dolguk, mint munkahelyen, kocsmákban, és egyéb közösségi helyeken szajkózzák hogy: "Hiába jönnek újak, úgyse változik semmi!". Ilyen, és ehhez hasonló dumákkal sok embert el lehet bizonytalanítani.
De hallottam már olyat is, hogy munkahelyen a főnök kerek-perec kijelentette, "hogy ha nem a Fideszre szavazunk nem lesz munkánk".

Szelid sunmalac 2015.12.13. 19:16:57

@kettős mérce: Na latod! Pontosan errol beszelek! Megkulonboztetsz mindenkit, aki maskent gondolkodik, mikozben te a homokba dugod a fejed, pedig nem is ismerjuk egymast. A "fajtad"...Lehetnek illedelmes is, ha epp egy ertelmes emberrel vitatnek meg dolgokat, de neked tomoren csak annyit: a mocskos kurva anyadat!

Nemfajtalan srác 2015.12.13. 19:24:02

Értelmetlen picsogásra akárki képes, még csak felnőttnek se kell lenni hozzá. A másik meg hogy egyedül vagy tízen mennek ki picsogni, az nem sokat változtat

Értelmes programot, vagy legalább egy alapos elemzést pedig nem érdemes várni ezektől

Astalavista 2015.12.13. 19:25:36

@belevauvau: "hagyományos nyugat-európai értékeket képviselő párt."

Érdekeket, nem értékeket, ez a baj. :)

kószák egyike 2015.12.13. 19:25:51

Az nem tudom feltűnt e a fidesz rajongóknak, hogy jelenleg kb. 500 ezer adófizető hiányzik a rendszerből mert éppen más országban adóznak. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy egyszer az EU leveszi a gazdasági lélegeztető gépről az országot még szarabb lesz. De sebaj majd megeszitek a sok stadiont, meg a Matolcsy alapítványt meg a Várbazárt... Jó étvágyat!

Nemfajtalan srác 2015.12.13. 19:28:25

@belevauvau:
"a DK. ... a szinte egyedüliként az EU által is hagyományos nyugat-európai értékeket képviselő párt."

Miazhogy, nagyonis! Egyenest Brüszelből jönnek az "értékek" a bankszámlára

dumdidum42 (törölt) 2015.12.13. 19:28:52

Amelyik országban olyan nép él, ami ezeknek önszántából korlátlan hatalmat szavaz meg, ott nnincs lehetőség utólagos megbánásra és a helyzet javítására. A magyaroknak nem az utcára kell menniük, hanem meg kell ölniuk magukat.

wasserkopf 2015.12.13. 19:31:58

Azon már túlment a baj ebben az országban, hogy tüntetéssel/tüntetésekkel meg lehessen ezt oldani. Ha a puliszka felrobban, akkor el lehet söpörni ezt a rendszert, ha nem robban, tudomásul kell venni hogy ez egy ilyen szar ország teli fásult és ostoba emberekkel, és el kell innen menekülni.
Az úgy nem megy, hogy az úgynevezett ellenzék ott vigyorog a Parlamentben, a jelenlétével is legitimálja a rendszert, legjobb esetben halkan nyal, és felkapkodja a lehulló morzsákat, rosszabb esetekben pedig bőszen kínozza az ország-világ legszerencsétlenebbjeit.
Hogy van az, hogy az úgynevezett "ellenzéki" politikusok nem bírják úgy kritizálni ezt a fasiszta rendszert, hogy az az embereket is érdekelje ???? A MAGYAR EMBEREK MILLIÓI ÉLNEK SOKKAL ROSSZABBUL, MINT TÍZ-HÚSZ-HARMINC ÉVE, és az egyetlen "népszerű" ellenzéki téma még mindig a nettó cigánygyűlölet ...!?
Tudós, okos emberek (is) ülnek a Parlament padjaiban, de képtelenek az ország lakosságát érdeklő problémák közérthető nyelven való kommunikálására és a népi(es)-népszerű ellenzékieskedésre.Tudomásul kell venni, hogy az embereket túlnyomó többségét nem érdekli a demokratikus államberendezkedés, leszarja az Alkotmánybíróságot, az ombudsmanokat, köztársasági elnököt, az egész ún. parlamentáris bohóckodást. És leszarja ám Paksot is. Meg a környezetvédelmet, és a melegjogokat.
A DEMOKRÁCIÁT, egy DEMOKRATIKUS RENDSZERT csak úgy lehet eladni (mint árucikket), ha avval árukapcsolásban jobb lesz az EGÉSZSÉGÜGY, az OKTATÁSI RENDSZER, az ÉLETSZÍNVONAL és a KÖZBIZTONSÁG.
A kilencvenes évek nagy kudarca az volt, hogy a "jogállam", a "piacgazdaság" a "demokratikus államberendezkedés" érezhető életszínvonal-romlással járt, ami az ősoka annak, hogy az orbán-féle familáris-feudálfasisztoid diktatúra kialakult, kialakulhatott.
Ezt lerombolni pedig már csak erőszakos módon lehet. A demokratikus intézményrendszert nem megszüntették, de megszállták és relativizálták. Ezt már sem egy választáson, de sem egy tüntetéssel megváltoztatni, visszaszerezni nem .lehet.
Igen, fel kell építeni egy újmozgalmat, egy új ellenzéket, egy új politikát-politizálást, és egy új KÖZTÁRSASÁGOT, ami az utcán, az emberek közt, az emberek részvételével születik meg, és a barrikádokon söpri el ezt a rendszert, orbántól az utolsó falusi földtolvajig. A legfőbb ügyésztől a tanyasi körjegyzővel bezárólag.
Ha ehhez nincs közönség, érdeklődés, kedv és energia, akkor csukjuk be álmainkat, zárkózzunk be,vagy ha tudunk, meneküljünk el innét. Mert az orbáni rendszer, mint egy lyukas fog, nem bír meggyógyulni, csak egyre rohadtabb lesz.

Zsuzsanna Heltai 2015.12.13. 19:33:08

@Lilla50: Előbb ezeket el kell zavarni. Addig csak álmodozni lehet.... Elzavarni meg együtt lehet csak.

Zsuzsanna Heltai 2015.12.13. 19:37:36

@ulpius66: Semmi értelmeset? Elég hosszú a korántsem teljes lista, amit elcseszett azorbánkormány, és mindet helyre kell hozni.

Zsuzsanna Heltai 2015.12.13. 19:39:18

@belevauvau: Pontosan. Azok ártanak a legtöbbet, akik, mint pl. Havas, Lengyel l. stb. ezt fújják....úgyse jön jobb helyettük.

agarik 2015.12.13. 19:39:50

Kimentem. Utcára, jogvédőkhöz, minisztériumba, bíróságra.

Eredmény: senki nem illetékes, a kormányzatot meg nem érdekli hogy te rendes járókelőként az utcán töltöd a szabadidődet.

Egyedül nem megy,viszont nincs más. Nem mintha bárki tudna menni tüntetni, hiszen sehol nincs meghírdetve, senki nem hív. Bár ismétlem: nincs értelme tüntetni. Senkit nem érdekel. Senki nem illetékes.

Zsuzsanna Heltai 2015.12.13. 19:41:14

@belevauvau: Így igaz. Fújják, h értelmes program kellene, de elolvasni sem képesek, amit egy csapat kidolgozott.

Zsuzsanna Heltai 2015.12.13. 19:45:32

@Apacsfőnök: Munkacsoportokban olyan ütőképes emberek dolgoznak a DK számára minden területre kiterjedő programokon, akikről nem is gondolná senki! Szaktekintélyek. Csak nem kürtölik - még- világgá.

kószák egyike 2015.12.13. 19:58:50

“Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba …”

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.12.13. 20:01:16

@kettős mérce:
" téged ez hol érint nem magyarként?"
Mondod ezt te, aki egy migráns kebab árúsnál mosogatsz hátul a konyhában!
Igaz, a maradékot haza viheted, mint ahogy a vezénylő tábornokodtól is kapsz mindíg egy kis szellemi moslékot.

ulpius66 2015.12.13. 20:07:41

@kószák egyike:

Tökéletesen jellemezted a Megyó-gyurcsányi-Bajani kormányokat....

....és 2010-es választásokat amikor a magyar nép elhajtotta ezeket a "komisz embereket"....

...és dicséret a magyar népnek, hogy nem hagyta "ezt a hitvány kormányt huzamosabb ideig megmaradni"....

TÖKÉLETES JELLEMZÉS A MAGYAR VÁLASZTÓKRÓL!!!

A VÁLASZTÓK NEM HÜLYÉK!

ELHAJTOTTÁK - REMÉLEM ÖRÖKRE - A HATALOM KÖZELÉBŐL A BALLIBSIKET, ÉS KÉTSZER KÉTHARMADOT SZAVAZTAK MEG A NEMZETI KONZERVATÍVOKNAK!

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.13. 20:12:17

Mostanában nem megyek tüntetni.

Legutoljára mikor voltam valami Gyurcsány nevű beazonosíthatatlan karhatalmistákkal veretett ellenzékieket,

Na ha ez a fasz Gyurcsány nevű diktátor lesz megint hatalmon, vagy a csókosai, akkor majd megyek.
Megyünk többszázezren nyugi.

De mint említettem mostanában nem fogok. Ahogy nézem még vagy 10 évig biztos nem.. :DDD

kószák egyike 2015.12.13. 20:15:47

@ulpius66: Le kellene venni a szemellenzőt. Ezek nem nemzeti konzervatívok, ez egy üzleti vállalkozás! Ami hozzád hasonlók miatt él és virul és profitot termel! Az MSZP-SZDSZ brigád szétbaszta-lopta az országot, ez nem vitás, a fidesz folytatta. Felőlem mindenki mehet a picsába csak aki még marad az országban és nem menekül el annak legyen már végre jobb az élete, a körülményei!

Ebben az országban nincs "hithű" baloldali vagy liberális vagy konzervatív! Koncon (adófizetők pénze) marakodó hiénák vannak! Ezt kellene végre felismerni. Nem egymást marni a demokráciában hívó de azon belül más-más értékrendet valló embereknek hanem összefogni és normális országot teremteni. Amíg még van kinek.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.13. 20:15:58

Megjegyzem meglehetősen röhejes a Gyurcsnyisták gyűlölködésre buzdítása, és tüntetésre való felhívása.

A magukat "demokratának" nevező Gyurcsány seggnyalók egyetlen problémája a demokrácia.
A problémájuk éppen az, hogy olyan választási redszert még nem találtak ki, ahol a harmadik alakíthat kormányt.
És elsők meg már soha nem lesznek.
Szerencsére.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.13. 20:21:46

@kószák egyike:
Ezzel egyetértek.
Lopásban nincs különbség.
Sajnos.

Viszont más dolgokban óriási különbség van.

Az egyik az ingyen segélyezést támogatja, a másik a közmunkát.
Az egyik a családi adókedvezményt,a másik az alanyi jogon járó gyerekgyártási pótlékot.
Az egyik az egykulcsos adót, a másik a 140 bruttó feletti kétkulcsosat.
Az egyik a rezsicsökkentést, a másik az EU legdrágább rezsijét, villany gázár megháromszorozását.
Az egyik a határontúliak elismerését, a másik a megtagadását.
Az egyik az ellenzéki tüntetések biztosítását, a másik az azonosító nélküli rendőrökkel szétveretését.
Az egyik a kommunista diktatúrában kiirtott nemzeti öntudat helyreállítását tűzte ki célul, a másik máig veri a fejekbe a bűnös nemzet fogalomkörét.
Az egyiket megfigyelték a kommmunista diktatúrában (Orbán) lakására lehallgató berendezéseket szereltek, a másik (Gyurcsány) spicliskedett Pécsi Dialógus csoportról jelentgetett és az MSZMP KB szólt le egyetemi vizsgáira.
...

Szóval azért van pár különbség, ha a lopásban nincs is.

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2015.12.13. 20:28:28

@Szelid sunmalac: 2015.12.13. 19:16:57

te kezdted a megkülönböztetést magyarfikázással, de ez biztos trendi

jjoey 2015.12.13. 20:45:07

A gond, atlaghun nem volt kulfoldon, fogalma sincs rola, hogy a demokraciaert hsrcolni kell, megtette ezt angol, amcsi, german, francia. Mi nem de utaljuk oket mert nekik jobb, mert mertek, mi nem. Talan majd akkor dobben ra, amikor az angol meg german szavaz arrol, kivel akar egyutt elni es a hun nem lesz a listan, de addig marad a 30as evekbeli horthysta orbanista uram batyam vilag. Legalabb szarul, de buszken leszuk, akiknek el lehet adni egy francia etkeszletet trianon neven, ahogy azt egy aruhaz hirdeti. Ennyit nepnemzetiekrol.

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 20:47:17

@Szelid sunmalac: "A magyar nem all kis emmiert. "

Elvtárs, mit gondolsz, "demokrata" kedvenceid leesett azonosítójú rendőrei miért tomboltak 2006.okt. 23-án.

Hogy a magyar ne álljon ki semmiért, Persze nem jött össze, kukáztuk őket.

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 20:48:32

@belevauvau: Ja, 18.000 bevándorló letelepítése. Jól van a DK a kukában ferivel együtt, úgy ahogy vannak.

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 20:49:46

@kószák egyike: Na most ehhez képest, majd félmillióval többen dolgoznak mint a Gyurcsány kormány idején.

agarik 2015.12.13. 20:50:54

@jjoey: Harcoltunk. Jogvédőknél, bíróságon, a naccságos EU/EB-nál... Mindenki azt közölte, ő nem illetékes.
Az egyetlen ami maradt a fegyveres felkelés. De nem hiszem hogy kend arra gondolt.

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 20:51:00

@dumdidum42: Korlátlan hatalmat miért is szavaztunk meg? Valaho tévedésben vagy, Orbánék nem azért nyertek 2014-ben mert elmaradt a választás.

jjoey 2015.12.13. 20:52:21

@Ballib Cenzúra:
Kozmunka - baromsag, occso mero haveroknak, hozzadatt erteke 0
Neked azert van csaladod, mert van adokedvezmeny?
Szerinted az eromutechnologia magyar? Ha nem, miert adna nekunk occsoban a german, amcsi, ruszki? Innentol kezdve sajna ugyan annyi az ara, mint odakint, hja, hogy kint meretgazdasagosabb es ezert olcsobb, de sebaj, most majd rendszerfelujitas hianya miatt lesz olcso es lerohad majd par ev alatt es megint fizeted a sok zset. Ld 3g alfoldon, nuku, osztrak hegyekben 100%
Valoban, megmondtak vasarnap temploba, ne boltba, azota se szavazhatsz rola, es valoban, tvszekhazat felgyujtunk majd nem tetszik ha szetvernek. Kitol kert bocsit viki, akinek autojat felgyujtottak? Igazad van... most jo, mert ha szolsz a rendzser ellen,pofanvernek.
Higgy vikiben, mertamikor nem lesz, te se leszel tobbet.

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 20:52:50

@jjoey: Persze, annyira kiállnak a jogaikért, hogy a németekre most telepített rá Merkel egymillió arabot.

Tudod mi lenne itt, csak húszezernél???? Orbán már rég elmenekült volna a kormányával.

agarik 2015.12.13. 20:53:17

@♔bаtyu♔: Nem, nem dolgoznak. A közmunka ugynais "bérpótló juttatás", nem munka.
És a külföldön lakó bér-állampolgárok (plusz a külföldre vándorolt megélhetési bevándorlók) valódi statisztikában alapban nem szerepelnének. A fideszkdnp-jében igen.
Abban astatisztikában, aminél 80,000 HUF bruttó már középosztály. Úgy, hogy a létminimum 100,000 nettó lenne.

jjoey 2015.12.13. 20:54:36

@ulpius66: a bethleni konszinak, aminek az 1 es 2 becsi dontes, majd a don lett az eredmenye, es azota is mocskos ruszkik, akik tonkrevertek minket, hamar megtamadtuk oket 41ben. Szemetek, mi?

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 20:55:49

@jjoey: Azért nagyon nem mindegy, arról nem kérdeznek meg, akarod e vasárnapi nyitvatartást, vagy akarsz e egymillió arabot.

Ráadásul a szerinted nagyon demokratikus németeket egyikről sem kérdezték meg.

Amúgy nem tudtom, tudtad e, hogy a németek 42%-a a hatalmas demokráciában csak otthon mer őszintén beszélni bevándorló ügyben, Nálunk szerinted, itt a diktatúrában ez hány %-?

Vkki 2015.12.13. 20:56:15

Én még emlékszem, amikor egy másik kongresszuson Gyurcsány vörös fénybe és fekete árnyékba öltözött, ezermilliárdos vasúti fejlesztést igért meg toronyórát lánccal, fantasztikus show volt. Ugye tetszett nektek is? Az ébredő erő ehhez képest semmi. Kár, hogy ez is, az is mese habbal. Ennyit a DK fantasztikusan megírt programjáról, meg a valahol programokat gyártó árnyékkormányról. Már csak azt kell eldöntenie az említett DK-agytröszt-bizottságoknak és Piroska néninek, hogy már 2017-től Dobrev Hillary Klára lesz a egyesített ellenzéki erők miniszterelnök jelöltje, vagy csak 2021-ben.

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 20:57:37

@jjoey: "Igazad van... most jo, mert ha szolsz a rendzser ellen,pofanvernek."

Ezt a baromságot honnan szedted? Nem te vagy amúgy aki vagy 2 éve a dunába akarta lövetni magát Orbánékkal?

jjoey 2015.12.13. 20:58:07

@♔bаtyu♔: hagyd meg a germanoknak a dontest, ott sok torok es a franciak is elvannak, mi meg legyunk homofobok es hagyjuk nepnemzetikent, hogy az erdelyi romanok pofazzanak es rendezzek eletunket? Tudod, germanoknal te is idegen vagy, foleg ha nem szereted a nem fajtarsaidat, az meg nem a feher ember, hanem a magyarisztani....szoval gondolkozz mielott irsz, tudom, megterhelo, mert nem ezt diktalja neked a vezir.

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 21:01:06

@jjoey: Ezt nem csípem bennetek. Már nincs más érv mint az, hogy "ha szólsz a rendszer ellen pofánvernek".

Miért kell hazudnod? Kilőtték a haverod szemét leesett azonosítójú rendőrök?

jjoey 2015.12.13. 21:01:10

@agarik: hajra, tudod, minden nemzetnek olyan a kormanya, amilyet maganak valaszt, de addig is, ne lepodj majd meg, ha a german, holland vagy sved azt mondja, na, ezeknek nem fizetem tovabb a lyukas gyatyajat. Putyin se fogja.
A narancs hogy fizet, soronkent, szavankent, vagy karakterenkent?

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 21:01:37

@jjoey: Olvasgass német fórumokat, ez kurvára nem a németek döntése.

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2015.12.13. 21:02:26

@jjoey: 2015.12.13. 20:45:07

ehhez képest az általad lenézett magyar nagyjából 100 évente fellázad és kreál egy fegyveres konfliktust. magyarozzatok tovább kis rasszisták :)

jjoey 2015.12.13. 21:02:26

@♔bаtyu♔: nem, neki maszkosok vertek be a kirakatat molotov koktellal. Utolag rajott, az o hibaja volt, mert volt kirakata budapesten. Ma mar nincs.

jjoey 2015.12.13. 21:04:01

@♔bаtyu♔: 80mila forumozik? Ha a german kormany nem, akkor az enyem se a drotkeritas es a fottbalista..., de en is szivok a kva focista miatt, szoval, vagy vagy. Szar dolog a teny, nem lehet vele vitatkozni.

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 21:06:19

@jjoey: Persze, nyilván Orbánék, mert szidta a kormányt.

jjoey 2015.12.13. 21:07:31

@♔bаtyu♔: nem akar itt senki es ok sem akarnak idejonni, ha otthon nem lenne az ami. Tod, 10es 20as evekben meg 50, 60ban sem azert mentek innen az ujvilagba mert kva jo volt. Mind1 is mindig is jok voltunk talpnyalasbol, elkel par habokos a regioban, legyen referenciapont, mit ne tegyen normalis ember. Make love, not war, avagy war makes lovetta? :)

jjoey 2015.12.13. 21:09:01

@♔bаtyu♔: lehet, azota se talalta meg a polpetti vezete fohekus a tetteseket, bizton nem jarnak foci (fico) meccsre?

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 21:09:38

@jjoey: Persze, megesik, nyilván nem mindenki jár jól az Orbán kormánnyal, de akkor sem kell ilyen baromságot írni, hogy pofánvernek ha kimész az utcára. Felmászott a KE palota erkélyére pár libbancs, betört a Fidesz székházba másik pár libbancs, a kurvanagy büntetésük az volt, hogy elkérték a személyijüket. Orbánék láthatóan kínosan ügyelnek arra, nehogy az a 300 libbancs megsérüljön akik kimennek az utcára.

Amúgy sem nagyon értem, minek erőszakoskodni, ha a többség velem ért egyet.

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 21:12:56

@jjoey: Biztos kibaszott okos gyerek lehetsz te, de nem gondolkodtál el azon, hogyha ezek menekültek, akkor miért abba az országba törekednek, ahol legtöbb a segély?

A menekült örül, ha átlendül a kerítésen és örül, ha az első békés ország határőre nyilvántartásba veszi. Nem pedig megtagadja az együttműködést, hogy olyan országba regisztrálhasson, ahol magas a segély.

jjoey 2015.12.13. 21:16:22

@♔bаtyu♔: latod, 5 komment es eroszakoskodom. Ez vagy te es a brancsod, aki nem osztja a naracsfilozofiat, nem homofod es utalja aki nem vikihivo, az mar aggressziv, eroszakos. De tudod, ket filo van, egyik, ha megdobank kovel, dobt vissza kenyerrel, ezt inkvizitorzsoti se tartja be, a masik, tord el a dobalo kezet, megegyszer eszebe ne jusson dobalozni. Donthetsz, mit teszel. Ez a libsi gondolat. Gondolom te meg megmondod, mit szabad tennem. Nehez nem biodroidnak lenni, de nekem igy jo, mert igy lehetek nem 93ezer nkm-n, hanem a foldgolyo nagyobb reszen. Ha dec 31en sydneyben vagy, jo vagy nalam egy sorre.

önhordó 2015.12.13. 21:16:47

Ellenzék nincs Amit a fityisz ellen teszek az utcán az megjelenik pluszban Gyurcsánynál meg a maszopnál lEzt nem akarom Undorodom tőlük...Akkor már inkább a cigánynapóleon ...

agarik 2015.12.13. 21:16:48

@♔bаtyu♔: Ja, kivéve hogy a szombathelyi fideszes fickó facebook-postokért perel épp 2700 magánszemélyt, csakis fideszcsatlósok nyerhetnek bármiféle köz-pályázaton (l. útépítés,stadionépítés, trafikmutyi, kerítésépítés, metrótender stb.), nem-feideszkdnp-s javaslatot pedig egyáltalán nem tárgyalnak mert diézem: "nem kormánypárti a javaslat" stb.

Arról pedig nem árt tudni, hogy a jogrendszer azért jött létre, hogy a kisebbséget védje a többség elnyomásától.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.13. 21:17:18

@jjoey:

Az lehet hogy nem akarnak idejönni, viszont Merkel néni kvóta kapcsán a nyakunba sózna párezret.
Nem beszélve azokról akiket EU-s országokból toloncoltak vissza hozzánk dublinra hivatkozva.
Tették ezt azért, mert mi voltunk azok akik regisztrálták őket, amíg a Görögök többek között szartak rá.

jjoey 2015.12.13. 21:17:42

@♔bаtyu♔: germanok dolgoznak...es van gazdasaguk. Ezert. De mind1 is neked, gondolom a hunok is ezert mentek oda, meg londonba mosogatni.

jjoey 2015.12.13. 21:21:20

@Ballib Cenzúra: beleptel a klubba, ezzel jar, fogadd el a szabalyokat, mertha nem, kidobhatnak. Bar akkor ok lesznek a csunyak? Lenyeg, amig mi leptunk be az eu-ba, nem az eu magyarisztanba, addig tegy ugy, hogy erre melto legyel. Ha schengeni front vagy, mert az vagy, ellenorizd, ne buszoztasd oket a sogorokhoz. Ha nem megy, kerj segitseget, de ez nekunk nem megy, mert olyan faszagyerkocok vagyunk.
Gondolkozz, ismerd meg masok gondolatait. Sokat segit. Es fogadd el, senki nem ugy kel fel a vilagon, hogy ma kibszok a magyarokkal.

jjoey 2015.12.13. 21:22:49

@önhordó: elso 2 szavad osszefoglalja a problemat. :) remeljuk lesz. Mert kell.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.13. 21:22:51

@agarik:
Semmit nem fog elérni. Nyilván van 1-2 agyhalott, aki azt hiszi lehet véleményért perelni.
Volt és van az MSZP-ben is ilyen per. Pl Gyurcsány perelte az MN-t ahol a Fittelina ügy miatt leadócsalózták, a Nomenatana ügy miatt meg közokirathamisítózták.
Mindkét ügyben veszített Gyurcsány.
A szombathelyi fickó is veszíteni fog.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.13. 21:26:17

@jjoey:

Én úgy látom megy a Schengeni határok védelme.
A kerítés megépítése, és a törvény módosítások okán, ma már 10-20 migráns jön csak havonta.
Ha a ballibeken múlna az összes ma is a Keletiben fagyoskodni, civilek kornyikálásával.

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 21:29:01

@jjoey: Engem aztán narancsozhatsz, mert én érdekember vagyok. Annyi, hogy ballibsikre soha, de ez is érdekből. Nyomod itt a libsi mantrát, miközben te is pontosan tudod, hogy baromság. Nyilván inkább 100 stadion mint 1 IMF hitel és inkább kerítés, mint a Gyurcsány által befogadandó 18.000 menekültnek hazudott Merkelék által ideküldött bevándorló.

Kurvára nem tudom mik a te érdekeid, de az én érdekeimmel az egyeztethető össze, amit Orbánék csinálnak.

Atacama 2015.12.13. 21:29:30

Ahhoz, hogy tömegek menjenek utcára, mozgósító erő kell. (Vagy végső elkeseredettség, mint '56-ban, de itt még nem tartunk.) A jelenlegi ellenzékből pedig totálisan hiányzik ez a mozgósító erő. Egyrészt hiányzik egy összeszedett, világos és mindenek fölött lényegre törő rendszerkritika (a Magyar Bálint-féle "maffiaállam" nem az). Másrészt pedig hiányzik egy, az előbbire alapozó, ugyancsak összeszedett, a problémákat adekvátan kezelő komplex cselekvési program. Ezek helyett nyomatják ezerrel a mutyiügyeket, széljobbos ízű emlékmű-ügyeket - amelyek persze fontosak, de jelentőségük fényévnyi távolságra van azoktól a kérdésektől, hogy merre halad az ország gazdasága - és miért nem haladunk egyről a kettőre -, mik a társadalompolitika fő célkitűzései, milyen szövetségi rendszerben képzeljük el a külpolitikánkat stb. Nem, ezekről nem esik szó, maradnak témaként a mutyiügyek - amelyekben ráadásul még az ellenzék hitelessége is kérdéses! -, meg a legújabb slágertéma, az igazán szívszorítóan hangzó "gyermekéhezés". ( Ettől herótot kapok, mert olyan nincs, hogy egy családban csak a gyermekek éheznek, ha egy gyerek nem kap otthon ételt, akkor a szülők már rég éheznek. És akkor erre az megoldás, hogy etessük a gyerekeket államilag az iskolában?? A szülők meg, hát istenem, pusztuljanak meg???! És az ellenzék elegendőnek érzi azt, hogy kiharcolja az állami étkeztetést a gyerekeknek hét végére meg iskolai szünetekre is??? Hát mit mondjak, piszok nagyívű társadalompolitika...)

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 21:30:03

@jjoey: Ha kinéznél a libsik seggéből, akkor láthatnál egy olyan statisztikát, amiben egyértelműen ott van, többet dolgozunk mint a németek.

Amúgy te zsidó vagy?

Krisz11 2015.12.13. 21:30:50

Én inkább az Európai Unió ellen tennék, de összeomlik az magától is.

Meg inkább a borosgazdáért fogok valamit tenni, utalok neki párezret perköltségre, ha lesittelik.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.13. 21:33:27

@Atacama:

A segélyezés nem működött.
A pénzbeli segítség nagyrésze cigire és piára megy a szociális tanulmányok szerint.
Marad a közétkeztetés.
Vannak persze kivételek, de ne akarjuk már az adófizetők pénzén még több ingyensegélyhez jutttatni azokat, akik nem is akarnak dolgozni, csak gyereket gyártani tonnaszám.

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 21:33:48

@Atacama: Azért a szülők éhezése ellen, kezdésként a legjobb orvosság az, hogy nem száll el az államháztartási hiány, nem vesz fel a kormány lépten nyomon hitelt.

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 21:35:14

@Ballib Cenzúra: Amúgy is fáziskésésben van a srác, mert már Merkelék is szigorú határellenőrzést akarnak.

Ez van amikor a katona nem olvassa a legújabb parancsokat :DDDD

Krisz11 2015.12.13. 21:36:01

Magyarországon akkor lesz tisztességes élet, ha a ballib oldal a parlamentből is kiszorul, és lesz egy Fidesz meg egy Jobbik. Lassan már nincs az az USA pénz+fenyegetés amivel a ballibeket a hatalomba vissza lehetne tolni.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.13. 21:40:03

@♔bаtyu♔:

Merkel ezt már most megszívta.

De majd ha rájönnek arra, hogy a most érkezett többszázezer muszlim ugyanúgy nem akar majd integrálódni, mint az összes többi az EU-ban, akkor kezdődnek majd az igazi balhék a németeknél.

Akkor majd Merkelt már csak rossz álomként, és hazaárulóként fogják a németek emlegetni. Ha megszületik a bevándoroló muszlimok első és másod generációs német állampolgárai, akkor meg már állandósul gyújtogatásra lehet készülni.

Ha nem kerülnek ballibek hatalomra ezekben a vészterhes időkben a hazánkban, akkor mi ezt megúszhatjuk.

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 21:46:20

@Krisz11: A ballibsiknél ez a régen Moszkvába, ma az USA-ba, EU-ba kapaszkodó volt kommunista réteg már nem hiszem, hogy fog játszani a hatalomban. A külföldi multi, az USA, EU szépen megszokja, hogy egy anyagilag stabilabb, magabiztosabb ország már másképp hasznos nekik, mint cselédként. A nép pedig látja, anyagilag is micsoda óriási különbség van a nemzeti és a külföldieket elvtelenül kiszolgáló politika között.

Az osztrákoknál, svájciaknál is természetesnek tartja már mindenki, hogy foggal körömmel védik a hazai kereskedelmi érdekeiket.

Atacama 2015.12.13. 21:49:12

@Ballib Cenzúra: Nem segélyre gondolok elsősorban, hanem munkalehetőségre.
Meg hát, nem csak roma gyerekek szorulnak ingyen étkeztetésre.

Atacama 2015.12.13. 21:53:22

@♔bаtyu♔: Nem tudom, a szülők étkezéséhez hogy jön az államháztartási hiány. Mindenesetre hitelt - rövid meg hosszú lejáratút is - rendszeresen vesz fel az állam hetente, csak nem az IMF-től, hanem a piacról.

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 21:57:35

@Ballib Cenzúra: Ny-európa nagyarc tetézve a libsik nagyarcával. Ők valójában csak pár "menekülttel" akartak szelfizni, de a maffia iszonyatosan kihasználta ezt.

Azon pedig mindig elcsodálkozom, hogy a libsi média lassú kézivezérlése, az újságírók szervilizmusa milyen frankón képes sárba nyomni magukat a libsiket. Mondhatni, ez a szerencsénk. A libsi média nélkül a bevándorló maffia tizedennyit nem keresett volna.

♔bаtyu♔ 2015.12.13. 21:59:03

@Atacama: Persze, hogy nem tudod, gondolom, azt sem tudod, hogy pld. a hazai tej fogyasztásához hogy jön az állásod megtartása, vagy miért nem ugyanaz a francia és a hazai multi.

Atacama 2015.12.13. 22:13:33

@♔bаtyu♔: De, a hazai tej meg a francia multi ügyében képben vagyok. Ha esetleg Te nem vagy képben az eladósodottságunk mértékében, meg hogy milyen kamatra veszünk fel mostanában hiteleket, a portfolio.hu - n hozzáférhetők az adatok.

ulpius66 2015.12.13. 22:16:42

@Atacama:

Na sivatagi!

Kíváncsivá tettél!

Írd mán meg, hogy milyen kamatra veszünk fel most a 10 éves hitelt, és ha lehetne írd mán le azt is, hogy pl. gyurcsányi vagy Bajani alatt hány százalékos kamatra vettük fel a hitelt...

Köszike!

jogalany 2015.12.13. 22:29:41

Nem a szívem csücske a fidesz, de nincs jobb. Nincs baloldal, amit annak hazudnak azok a legnagyobb elárulói a dolgozóknak. Ezért én sem és mások sem mennek, hogy annak csináljanak tömeget akik rosszabbak a jelennél. Magyarországon a GDP 16,7 %-a korrupció. Ez már a fidesz előtt is ekkora volt.

Atacama 2015.12.13. 22:52:06

@ulpius66: Hát kérlek tisztelettel, a 10 éves most csütörtökön 3,58 % volt.
Nem tudom, mi ez a történelmi érdeklődésed, de legyen: Gyurcsány példának okáért 2008-ban vett fel 2,71 %-ost, 3,71 %-ost és 4,71 %-ost is az IMF-től.
Már most jelzem, hogy megyek lefeküdni, és ha Rákosi, Horthy, Kossuth, netán Szent István hitelfelvételi gyakorlatára vagy kíváncsi, már csak holnap állhatok rendelkezésedre.

kvadrillio 2015.12.13. 23:01:04

jajjjj...erről juTszembehhh...... TÉNYI FELJELENTGETŐ EMBERKE ÉS A KAMIONOS SOFŐR BONYODALMA......REMÉLEM A MAGYAR BÍRÓSÁG OLYAN ÍTÉLETET HOZ, HOGY FELJELENTGETŐ TÉNYIT BEÜLTETIK EGY VESZÉLYES SZÁLLÍTMÁNYT SZÁLLÍTÓ KAMIONBA ÉS CALAIS-BA VEZÉNYLIK KIVÁLÓ VEZETÉSI TEHETSÉGÉT BIZONYÍTANDÓ, HOGYAN TUD Ő SZLALOMOZNI A MENEKÜLTEK KÖZÖTT....

bircaman szarkesztő maxval · http://bircahang.org 2015.12.13. 23:50:09

Nem kell tenni semmit a Fidesz ellen, jó az idegenyülölő és EU-ellenes politikája. Minden igaz magyar egyet kell, hogy értsen velük. Orbánnal csak Putyin jobb, de ő orosz.

siriq111 2015.12.14. 01:47:19

@bircaman szarkesztő maxval: Vegul tenyleg nem kell a Fidesz ellen tenni semmit. Megoli az sajat magat. A problema , hogy tul sok jarulekos koltseggel kell majd szembesulnie az orszagnak a vegen. Tenyleg sajnalom az orszagot , foleg amit tettek vele de amig az emberek nem ertik/ismerik fel addig felesleges vizhordas a Dunaba hasonlat az egesz. Momentan megkerdesztem 1 fideszest, hogy meg is mit tett az orszagert az utobbi evekben. Harom dolgot jegyzett meg, vorosiszap(ami mar komedia a kormany reszerol), arviz kezeles(amit mar regebben kidolgoztak) es a harmadik pedig nincs kire szvazni mert mas part is ugyan ugy lopna mint ok :D
Tenyleg sajnalom az orszagot az emberekkel egyutt.

siriq111 2015.12.14. 01:50:36

Ez egy atlagos valsztonal az ervrendszer sajnos . Alltalanosagban is elmomdhatom a beszelgetesek alapjan. Egyszeruen szornyu mennyire inkompetensek az emberek.

nu pagagyí 2015.12.14. 05:50:25

Az emberek azt hiszik, ha csak a saját dolgukkal törődnek, leszarhatják ami körülöttük történik. Tévednek, lassan nem maradnak saját dolgaik, egyre kevesebb az, amiben dönthetnének. A rendszer felszámolja a választási lehetőségeket azoknak, akik nem a hatalom birtokosai vagy nem hozzájuk kötődnek rokoni vagy stróman funkcióban. A hatalom fékek nélkül mindenre rá fog telepedni. Lesz még rosszabb is.

nu pagagyí 2015.12.14. 06:02:25

@♔bаtyu♔: A tény az, hogy a te fajtád sikeresen felszámolta a demokráciát. Mi ellen is hőzöngtetek? Emlékszel még rá? Most végre megpihenhetsz, minden kérdésedre választ ad a párt központi bizottsága és különösen annak polihisztor elnöke. Akinek a válasz nem kielégítő, az nyilván hazaáruló.

midnight coder 2015.12.14. 07:02:51

@bircaman szarkesztő maxval: Majd ha kitör a polgárháború a betelepült iszlamisták és az őslakos európaiak között, akkor az EU-ban is idegengyűlölők lesznek a polgárok. Csak akkor már kicsit késő lesz. A sok kis liberós pedig picsogva rohan majd Putyin kebelére menekültként. Remélem lesz esze, és nem fogadja be őket.

Nicket lopni pedig ősi román szokás.

toportyánzsóti 2015.12.14. 07:07:40

Narancsgeciket a világválság segítette a teljhatalomra,bármennyit képesek költeni a hatalomban maradásra és bármilyen gaztettre hajlandoak elkövetni a hatalomért.Ne a pénztelen ellenzéket qrtassad azért mert szisztematikusan ki van herélve,gyüjtsed inkább a narancsgaztetteket csokorba és azokon lovagolj.

midnight coder 2015.12.14. 07:26:32

@toportyánzsóti: Pénztelen ellenzék ? Ne viccelj mert úgy maradsz! Ki lopta szét az országot a gengszterváltás után ? Hová lett az orosz államadósság ? Ki gurigázott olajoshordókkal az első Horn kormány alatt ? Nem beszélve az utolsó két ciklusról, a háromszoros áron épült autópályáktól a különféle ingatlanbulikon át a kakaóbiztos PC-kig. Úgy legyek én pénztelen ahogy ők...

midnight coder 2015.12.14. 07:28:07

@nu pagagyí: Elég vicces amikor a balfékek öszöd után a demokrácia felszámolásáról beszélnek.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2015.12.14. 08:04:26

Általában kevés blogposzttal értek egyet (nem itt, hanem bárhol), de ezzel most maradéktalanul.
Nagyon jól de nyilván nem teljes egészében szedted össze a maffia bűnlajstromát. Azt érdemes lenne egyszer összeszedni.
Egy válasz, az egyik kérdésre: igen, a magyar az egy valóban birka, ostoba nép. Ennek akkor, és azzal adták legfőbb tanúbizonyságát, amikor beszlopálták a fideszmaffiózók balliberálisok elleni karakter-gyilkolászását. Ez menthetetlen, és kimagyarázhatatlan.
És még valamit: a fideszmaffia tevékenysége nyilvánvalóan büntetőjogi kategória. Tehát nem politikailag kell őket felelősségre vonni - amely kategória nem is létezik - hanem bíróság elé kell állítani őket. Független ítélkezés elé persze, hiszen mára a rendőrség, az ügyészség, és a bíróságok nagy része is az ő maffiakatonáikból áll. nem lesz hiteles az az ellenzék, amely ezt nem ígéri meg, és nem teljesíti.

program készítő 2015.12.14. 08:06:09

Nem szavazunk egyetlen pártra sem,,majd a maradék választók belépnek a piramis játékba.Orbánra meg sohasem,mert tudjuk miért nem kell neki a sárisápi bányában dolgoznia.

mojszipupi 2015.12.14. 08:18:19

A magyarnál korruptabb nép nincs az unioban, azért nem tüntetünk, mert a döntő többségben ott lapul a mutyival való azonosulás. Nálunk menő csalni. Nálunk ha valaki tud üzletet "okosba" az a nagy ember. Az ország döntő többsége pontosan olyan szennyember mint a fidesz maffia tagjai

gmihaly621 2015.12.14. 09:30:19

Undorítóan elvtársos a címben szereplő kérdés. Az már 115 éve sem volt elég, hogy "másképpen lesz" (Anderswerden), mert a "hogyan" homályos volt, Ady ide, Ady oda. A "polgári radikálisok" (Jászi és Tsai) és a munkásság közti libikókázás pöpec kis zűrzavart hozott. De erről a fajta zavarosságról báró Eötvös József már 1853-ban megírta a frankót. Ma pedig a zavaros nihil van balleréknél.

belevauvau 2015.12.14. 10:01:14

@ipartelep: Maradéktalanul egyetértek beírásoddal.

István Tamasi 2015.12.14. 10:57:15

A kongresszuson egy bizonyos köteleslackó mondá: Kinder, Kirche, Küchen.

belevauvau 2015.12.14. 12:06:34

@jogalany: Lófüttyöt barátocskám. A korrupció a 2006-os önkormányzati választáson (hogy ne tűnjek szerénynek) túlnyerte magát. Több mint 3200 önkormányzatnál került a Fidesz többségbe. És innentől lehet beszélni a Fideszes önkormányzatok pályázat által nyert beruházási pénzek felhasználását egy direkt erre a célra (Simicska hathatós közreműködésével) kiépítettek egy céghálót, amely nem mást szolgált, mint a pénzek hathatós elsíbolását!
Tehát ha valaki az elmúlt 8 év korrupciós ügyeiről beszél, akkor vegye figyelembe a 2006-tól országos szinten 90%-os többségű Fideszes önkormányzatok "áldásos" tevékenységét.
De fogalmazhatnék úgy is, hogy aki a Gyurcsány alatti korrupcióról beszél, az alatt döntő többségben Fidesz-korrupciót kell érteni.

jogalany 2015.12.15. 04:00:30

@belevauvau:
Így igaz: az önkormányzatoknál talán többet lopnak el, mint maga a kormányszint.
Azért ne feledjük a Gyurcsány távol keleti lenyúlását csekély 870 millió dollárt.
És senki, egy párt sem firtatja, hol a pénz.

jogalany 2015.12.15. 04:03:12

És még egy: a lottó trüközést már Horn idejében kezdték, így nyert Horn 2 milliárdot, aztán Medgyesi nyert 5,5 milliárdot, és sorban smitelő 3,5, Rachel 3, és májusban Vida 5 milliárdot. Ez áthidal több kormányt is.

toportyánzsóti 2015.12.16. 05:24:03

@midnight coder: Matekbol gyengébb vagy mint kuszaszem,ráadásul kevered a dolgokat narancsbohoc.Szavatok igazságtartalma ezrelékekben mérhetö csak.

2015.12.19. 21:23:17

@kószák egyike: Van az másfél millió is.
Túlzás nélkül.
Az 500 ezer amit a fityesz be mer vallani.

2015.12.19. 21:27:22

De kíváncsi lennék egy értelmes okfejtésre, hogy milyen következményekkel számolhatunk ezek miatt. És hogy meddig mehet ez így polgárháború nélkül. Na és ha lesz is nagy bumm, akkor utána mi fog történni azon kívül, hogy az egyének kiengedték a fáradt gőzt az agyukból?
Nincs erről valami tanulmány valahol?Mindig mindent nekem kell összelegózni mindenhonnan. A picsába már.
süti beállítások módosítása