Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Orbán gyűlöli a magyarokat

2015. június 03. - Európa Kávézó

Ha ez a plakátterv igaz, márpedig igaz, akkor Orbán még annál is nagyobb geci (oh, pardon), mint amilyennek Simicska Lajos nevezte. Aki képes magyar nyelven azt hazudni, hogy egy bevándorló elveszi a magyar ember munkáját, az a magyarokra nézve is alapvető veszélyforrás.

Orbán egyre mélyebbre süllyed. Ha ez a plakát kikerül az ország több száz pontjára, akkor lassan a JUDE felirat is felmázoltatható lesz bizonyos üzletekre. Ez az alak versenybe száll a szélsőjobb szavazaiért és az emberek egy részében meglevő félelemre, aggodalomra apellál.

Akkor itt is most rögzítsük: az előzetes kvótatervek szerint 700 menekültet kellene az országnak befogadni, ráadásul az unió be is száll a költségekbe. Nekik enni adni, szállást, orvosi ellátást biztosítani, ennyi a feladat. Orbánnak ez a 700-as létszám azért tűnhet soknak, mert legfeljebb ennyien járnak meccsre Felcsúton. Pedig ennyi ember elfér a már most létező táborokban is.

A kormány nyilván megrendelt egy kutatást arról, hogy az emberek hogyan viszonyulnak az idegenekhez, a bevándorlókhoz - akik, persze, alig várják, hogy innen tovább mehessenek - és a felmérés bizonyára azt mutatta, hogy a többség aggódik. Félti a biztonságát, a munkáját. Nem kétséges, hogy a bukóban levő Fidesznek és a megtépázott tekintélyű, örök és megbonthatatlan pártelnöknek szüksége van egy ügyre, amelyben számíthat a többség egyetértésére. Ha már a halálbüntetés nem jött be...

Az a baj ezzel az egésszel, hogy Orbán nem az idegeneket gyűlöli és veti meg, hanem a magyarokat. MInket néz le annyira, hogy képtelenek vagyunk megérteni a humanizmus parancsát, a szolidaritás eszméjét. Orbán - ahelyett, hogy például szír nyelven közölné a bevándorlókkal, hogy nem vehetik el a magyar ember munkáját - a gyűlölet magvait hinti. MIközben kedvenc Videotonja tele van bérelt, megélhetési bevándorló futballistával...

Tényleg, komolyan gondolhatja épeszű ember, hogy egy szír férfi, aki nem beszéli a nyelvet, alig pár hónapot tölt itt egy táborban, elveszi bármely magyar ember munkáját? 

És majd eljön az idő, amikor az Orbán elől Londonba menekült magyarok tízezreit hazatoloncolják, mert idegenek és gazdasági bevándorlók?

Amit Orbán művel, az undorító és mérhetetlenül veszélyes.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr47513866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.06.03. 09:14:54

Én is beszállok ebbe a plakáttépkedésbe, ha kiteszik bárhova is ezt a szennyet!

2015.06.03. 09:15:52

Továbbá miután minden munkámtól megfosztanak ezek a mocskok, beállok a Bosnyákok közé kivándorolni .

anonymand 2015.06.03. 09:43:10

Máriaországamutyisztán gyűlöletből is jobban teljesít!
Több tiszteletet a gyűlöletnek, gyűlölködésnek!

2015.06.03. 10:00:22

@anonymand: Itt csak a fideszt gyűlölik .
És a fidesz gyűlöl mindenkit
Magyarország NEM = fidesz !

Dani Dugi 2015.06.03. 10:22:22

NAGY MAGYARKODÓK !!!! Talán érdemes lenne nagy királyunk Imre herceghez irt ajánlásait elolvasni és felfogni annak értelmét !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.06.03. 14:28:41

@Dani Dugi: Ezt ne várd a Felcsúti íFocialistától. Ő eldöntötte, hogy megvédi a magyarokat bármivel szemben, és így tesz. De engem, nem kell megvédenie, ha szükségét érzem, de egyelőre nem érzem szükségét, majd megvédem magam...
Ő meg csak harcoljon a démonaival!

mortullus 2015.06.03. 15:06:38

Engedve a humanizmus parancsának, mi lenne ha abból a 700 menekültből párat, 5-6-ot mondjuk ti fogadnátok be, a saját lakásotokba! Mutassatok példát a szolidaritásra! Ha már az Orbán-kormány ilyen gonosz.
Hajrá, mutassatok példát! Fogadjatok be afgán és koszovói menekülteket.

István Tamasi 2015.06.03. 15:40:44

A cikkíró csak most jött rá, hogy mekkora magyargyűlölő g...i ez a mutyivezér?

István Tamasi 2015.06.03. 16:11:56

mortullus
Látjuk, hogy ön már engedett a fitymasz demagógia parancsának.
Jelenleg a bevándorlók ügyére a magyar kormány 4,5 milliárdot költ amiből 4 milliárdot az EU ad és csak 500milliót a magyar költségvetés. Azaz ez a sunyi Nemzeti konzultáció kb kétszeresébe kerül annak mint amennyit a magyar költségvetés a bevándorlókra költ!!
Ez a sunyi "nemzeti konzultáció" a kitalálója és végrejatói szerint is leginkább azt a célt szolgálja, hogy elterelje a figyelmet és közbeszédet a többszázezer és egyre növekvő mértékű megélhetési kivándorló magyarról.

Satyala 2015.06.03. 16:41:26

@István Tamasi: Tedd hozzá, hogy csak 200 ezren küldték vissza, és hogy nem lehet tudni, hogy abból mennyi az üres, mennyi az egyedi karikatúrával díszített!
Magyarul a kutyát sem érdekli a focialista hülye dumája, sem a dedós kérdezősködése!
Már a fideszeseknek is tele van a hócipője azzal hogy a vezérük komplett idiótának nézi őket! (Amelyiknek nem, az komplett idióta....)

anonymand 2015.06.03. 17:28:11

@Diorella Queen:

Már megbocsáss, de vitatkoznom köll veled.
"Itt csak a fideszt gyűlölik ." - kicsit dodonai kijelentés.
Mit értesz 'itt' - alatt?
Ezt a blogot, vagy ezt az országot,
Bármelyikre vonatkoztatom is az 'itt' fogalmát, messzemenően nem igaz.
Az egyik oldal zsigerből gyűlöli a másikat (ezt úgy értem, hogy egyesek, a különböző fölfogású táborokban).
Szocikat, libsiket, zsidókat, cigányokat, Fidesz-híveket, KDNP szavazóit, Vona-kodókat. :)
Ma a gyűlölet éltető elem sokak számára.
Amivel egyetértek, hogy "Magyarország nem a Fidesz!"
És már régen Máriaországamutyisztán a nemhivatalos neve, szerintem.

program készítő 2015.06.03. 17:32:17

Tudok egy amerikai céget a környékünkön,1000 dolgozót fog felvenni,szerintetek mennyi lesz belőle a magyarországi lakcímmel,állampolgársággal rendelkező?Magyar állampolgároknak 710 Ft órabér,külföldinek 710 + túlmunka zsebbe. .munkaerő kölcsönző által.

werecke 2015.06.03. 18:27:31

@Dani Dugi: Gyilkos volt nem nagy király, kiirtotta az árpád-házat, és az intelmeit gondosan félrefordították. Gondolom az egynyelvű és egyszokású ország gyenge részre gondolsz de nem azt írta. Az egynyelvű és egyszokású KIRÁLYI UDVAR gyenge és erőtlen. Az ország csk legyen egynyelvű...

werecke 2015.06.03. 18:28:28

Árpád-ház mármint

hederg 2015.06.03. 19:34:19

Orbán egyszerűen meghülyült! Mocsok mocsok hátán! Egy ilyen ember akar polgár lenni? Polgár? Röhej! Európa nem érti , ember az ilyen? Röhej az egész! Idehaza aki nem nyal az új kegyelmes heréknek azt kirúgják az állásából! Közmunkán tengeti a félországot! Szerintem attól tart ha ide jönnek elkeseredett emberek azok nem olyan birkák mint a magyarok akiket már sikerült akolba zárni?

makokriz 2015.06.03. 20:00:44

és mi lesz a külföldi bevándorló és portyázó medvékkel?
Hát erre is gondolni kell?
A Kárpátokban összesen 10 000 medve élhet - nemrég két orosz medve, Romániában talált menedéket.

werecke 2015.06.03. 20:11:00

Azt kell mondani a munkahelyen hogy: áááá engem nem érdekel a politika és nyugodt lehetsz.

Arthur Bloch 2015.06.04. 05:10:02

@werecke: - Jó lenne közérthetőbben fogalmazni: - Istvánt "gyilkosozta le ?"- Fölöttébb bolond szemlélet !!! Kérem ezt a gondolatot bővebben kifejteni !

lezsír (törölt) 2015.06.10. 02:52:25

@Dani Dugi: azt tudod-e, hogy István miért írta, amit írt?
Mert a magyarok ellen idegen zsoldosokra támaszkodott, bajor feleséget kerítettek neki, római pápa legitimálta, nyugati keresztény papok prédikáltak az érdekében zsíros kiváltságokét, birtokadományokért, tisztségekért cserébe, na ezért volt annyira a bevándorlás mellett.
Hatalomféltésből a fél családját kiirtotta, akik magyarként akartak élni, azokat felnégyeltette.
Igazi illiberális uralkodó volt.
Az őt hatalomra segítő idegenek érdekében fogalmazta meg az intelmeit.

lezsír (törölt) 2015.06.10. 02:59:37

@Diorella Queen: téged nem a Fidesz foszt meg a munkádtól, hanem a képzetlenséged, az esetleges adóidat nyúlja le a fidesz
Nyugat-Európában valószínűleg a most pátyolgatott szír, szomáliai, nigériai söpredékre költik majd az adódat, meg persze velük kell majd munkáért versenyezni

A hiányszakmákban támogatom a bevándorlást, egyébként van elég képzetlen proli Európában is. Itt vannak a rejtett erőforrások... őket is el kell tartani, pedig évszázadok óta lehetőségük lenne az integrációra.

Szúrófény 2015.06.10. 06:41:06

„A gonoszság, a silányság, a gyávaság nem valami szabad és impozánsan ördögi elhatározásban áll, hanem éppen abban, hogy nyomorultul tudatosság és szabad elhatározás nélkül az tesszük, és csak azt tesszük, amire a társadalmi, közösségi nevelési és személyes adottságaink és torzító tapasztalataink, belénk rögződött előítéleteink, üres közhelyeink kényelmes ostoba formulái indítanak” Bibó István.
…a magyar társdalom öröklött betegsége, hogy nemzedékek hosszú sora óta néhány politikai lojalitást valló (vagy színlelő) frázis több, vagy legálább is annyi esélyt biztosít az érvényesülésre, mint a konkrét teljesítő képesség. Azt a rövidéletű hasznot, amelyet ebből kifolyólag az államhatalom élvez, a társadalom végeredményben a képmutatás és a szellemi kiskorúság aggasztó elharapózásával fizeti meg. (mennyire beérett ez a 2006-os választáson)
„A kommunizmus mint éltető eszme, az írók számára 1956 lángjaiban mint ihlető megszünt létezni. A probléma az, miképp lehettek műveltségük ellenére annyira elvakultak, hogy kétszáz évvel Voltaire után úgy hittek egy utópisztikus elmélet mindenhatóságában és tökéletességében, mintha sohasem lett volna felvilágosodás, hogy éveken át feltétel nélkül támogattak egy kézzel fekvően hazug és elképesztően embertelen kormányzatot, közvetlenül egy hasonlóan véres eszközökkel dolgozó parancsuralmi rendszer bűneinek feltárása és megtorlása után?” Satre (a műveltség hiány, és a szellemi kiskorúság okán, mondom én)

Gellért Perényy 2019.05.26. 18:23:38

"Ha Magyarországra jössz nem veheted el a magyarok munkáját" Mi a baj ezzel a mondattal?? Csak nem az, hogy ha nem lesznek "bevándorlók" akkor mi az a rongybatekert nagybüdös vazelinnel bekent túrós lófasz fogja alacsonyan tartani a béreket?? HE???

Gellért Perényy 2019.05.26. 19:09:59

@werecke: Mikor halt ki az Árpád ház ?? Szent István mikor uralkodott, ?? Homályosíts már fel??!
süti beállítások módosítása