Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Dobrev Klára, az esély

2019. február 23. - Európa Kávézó

Gyurcsány Ferenc megint nagyot húzott. Azzal, hogy Dobrev Klárát jelölte a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listavezetőjének, nem csak saját pártját helyezte új megvilágításba, de az egész ellenzéki oldal, sőt a Fidesz számára is erős kihívást fogalmazott meg.

gyf_klara_1.jpg

Nyilván, a puding próbája az evés. Gyurcsány Ferenc feleségének bizonyítania kell, hogy amit sokan bele látnak, egy, a magyarországi politikai életben meghatározó új szereplőt, hogy képes megfelelni ennek az elvárásnak. A feltételek adottnak látszanak. Négy nyelv ismerete, a pénzügyjog egyetemi tanára, az uniós pályázati rendszer avatott ismerője, sikeres cégvezető, karitatív tevékenység, és Orbánt legyőző kampányban volt meghatározó szerepe 2002-ben. És hogy fideszmagyarul is szóljon az érv: szült három gyermeket.

A Gyurcsány-Dobrev házaspár számára a feleség majdani európai parlamenti képviselősége nem egzisztenciális kérdés. A támadásokra - családi vállalkozás lesz-e a DK, Apró Antal, effélék - könnyedén fel lehet készülni, mindenre van hatékony válasz. Ezt a nyomást a házaspár ki fogja bírni.

Gyurcsány Ferenc a jelöléssel kiváló ütemérzékről tesz ismét tanúbizonyságot. Még jobban kinyitotta a pártját, megszólítva a teljes ellenzéki szavazótábort. Bizony, a szocialistákét a legerősebben... Mostantól nem csak az lesz a kérdés, hogy melyik párt listavezetője mit gondol az európai bérekről, az unió jövőjéről. Dobrev Klára megjelenésével új tét jelent meg a májusi választásban. Új, a jelentős politikus alapképességeivel rendelkező hölgy kér szerepet, és ez a Fideszben is ok lesz a homlokráncolásra.

Eközben a DK elnöke tovább építheti a pártját, irányíthatja a Demokratikus Koalíció frakcióját, lehet formálója az ellenzéki együttműködésnek. Nem lankadó céljait most tette közzé Merjünk hazafiak lenni című pamfletjében, új videót tett közzé a Facebook-oldalán a hazaszeretetéről. Ő a DK elnöke, aki minden támadás ellenére választásról választásra erősítette meg pártját: uniós, majd önkormányzati képviselettel, és tavaly óta önálló parlamenti frakcióval.

És itt muszáj megjegyezni, hogy az Orbán-családdal ellentétben a Gyurcsány-család soha egyetlen tagja nem indult semmilyen uniós fejlesztési pályázaton. Nem vitt el szőlőt, földet, alig pislákoló lámpákkal milliárdokat, nem nevezték ki a gyereket egyetemi oktatónak, de nem nyert a házi fogorvos, a gázszerelő, a haver és a cimbora sem. Más a politikai kultúra...

Dobrev Klára számára is nagy a tét. Férje Magyarország, választásokon is győztes, ráadásul Orbánt legyőző miniszterelnöke volt. A DK tábora nagy reményeket fűz a szerepvállalásához. Minden mondatát, gesztusát árgus szemekkel figyeli majd a fideszmédia. De ilyen a popszakma. Ha sikeres lesz, az egész demokratikus oldal profitál belőle. Kívánjuk, hogy így legyen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5714644051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gödör Pöce 2019.02.23. 10:27:16

Na, újabb személy, aki lehet majd karaktergyilkolni. Bár ezt már évekkel ezelőtt elkezdték, akkor még GyF lejáratása céljából.

Gitram 2019.02.23. 13:37:28

Dovrev Klára egy nagyon okos, intelligens nő, szerintem nagyon jó lenne európai parla menti képviselőnek.Gyurcsány szoruljon már háttérbe.

Éhesló 2019.02.23. 14:23:28

Nagyon vágyok rá, hogy ismét elqúrjanak bármit, amibe belevágnak, hofy azonosító nelküli rendőrnek latszó állatok tomboljanak az utcákon.
Nagyon hiányzik, hogy a brüsszelita komisszárok elégedetten csettintsenek mindehhez és boldogan üssék a kóser pecsétet az utcai és gazdasági vérengzésére, miközben az illegális bevándorlók eudóezrekkel feltöltött nevtelen bankkártyáikkal felvirágoztatják az eu. friss gyarmatát.
Ja.
Nem.
Remélem egyszer elnyeri méltó büntetését ez a túlmozgasos elmebeteg.
Is.

ulpius66 2019.02.23. 16:34:32

El bírom képzelni, mekkora hiszti lenne a ballibsi sajtóban, ha pl. Orbán Viktor a feleségét, Lévai Anikót jelölte volna az EU Parlamenti lista első helyére...

bíjí 2019.02.23. 17:14:05

Hááát,a leglerobbantabb hajléktalannál is igénytelenebb dajcs tompikánál méltóbb választás.Persze ezt hiába mondanánk a narancsködtől elvakultaknak.

havrilla 2019.02.23. 21:24:22

@Gitram:
Tényleg ilyen hülye vagy?

Szilágyi Imre 2019.02.24. 04:49:19

Szüksége van a mentelmi jogra. Czeglédy is ezzel trükközött.

Ego55 2019.02.24. 09:16:52

Csak nekem tűnik nepotizmusnak, hogy apuci a pártführer dob egy koncot éppen a feleségének? A sok lelkes párttag -akik a belüket kidolgozták a pártért- pedig mehet a francba? Pár év múlva pedig jöhetnek a gyerekek is? Elvégre ez az én pártom! Csak a neve demokratikus!

babobebi 2019.02.24. 10:32:47

@Éhesló: Sajnos, nagyon hülye vagy,ha nem látod,hogy hova vezetett a te gyűlölködéshez hasonló megnyilvánulásod De még nem késő,elmehetsz tanulni !!!

babobebi 2019.02.24. 10:40:35

Látom,HOGY ego 55,Szilágyi I. BIJI stb máris méltó követőd. szellemi szegények !! lLehetne D. Klárát követni/4 nyelvismeret , 2 diploma,EU-s tapasztalat/ De ehhez tudás kellene !!!

Gitram 2019.02.24. 13:22:25

havrilla! Hülye az Te vagy. Akkor is egy okos intelli gens Nő Elegem van Orbánból, holott eddig fidesz szavazó voltam. Lopnak, csalnak, hazudnak, milliárdokat fizetnek ukrán nyugdíjra, jobban támogatja már a határon túli magyarokat, mint az ittenieket.Csak a sport, nem törődik az oktatással, a kórházakkal, a szavazatokért választás előtt mindent megtesz. Mindent ahatalomért. Ő a kiskirály, bocs nagykirály. Már nindenki fél tőle, nagyon nagy a hatalma, vissza kellene fogni. Ti meg egy buta begyepesedett emberek vagytok..
t.

szdan 2019.02.24. 16:58:00

Esély, az ám, egy istenes pofáraesésre nagyon esélyes szerencsétlen csótányné...

Che21 2019.02.24. 17:13:15

Annyira, de annyira európai, meg demokratikus a pártelnök feleségét pakolni a lista élére.

Che21 2019.02.24. 17:14:23

@Gitram: akkor voltál te Fidesz szavazó, amikor kun béla kun volt.

Zoltán Lukács 2019.02.24. 17:16:19

Ez a húzás akkor lenne velemennyire is adekvát, ha Dobrev valaha is mozgott volna abban a politikai térben, ahol legfeljebb csak sejtjük, hogy akár megfelelő teljesítményt is nyújthat. De Dobrev a konyhából egyenesen beült a DK listavezetői székébe, és ez még akkor is azt jelenti, hogy a DK-ért évek óta keményen dolgozó és nagy áldozatokat vállaló, vélhetően hasonlóan rátermett figurákat üt ki, akik - vele ellentétben - letettek valamit az asztalra. Az a "valami" persze túl jó nem lehet, már csak azért se, mert efölött maga Varju elvtárs őrködik fölöttébb éberen, de mégis csak.
Itt tehát megint arról van szó, mint a DK születése óta mindig: Gyurcsány leszarja azt, hogy ki milyen teljesítményt nyújt, kizárólag a saját, nem túl pontos intuíciói szerint dönt, kiszámíthatatlanul és irracionálisan. A közvélemény-kutatások szerint nagyjából egyetlen képviselői helyre számíthat. Klára asszonynak meglesz a konyhapénz.

Tangooo 2019.02.24. 17:24:13

@Gitram: Ha mindenki, aki ma azt hazudja, hogy ő Fidesz szavazó volt igazat mondana, akkor 2018-ban 90%-al győzött volna Orbán.
Na te kis kiábrándult, fuss Dobrev néni ölébe!!

Hungryhorse 2019.02.24. 17:25:21

@babobebi: szart nem gyűlölöd. A hányást se. Ezért ne házalj holmi gyűlölettel.

Megvetem és utálom, mint a szart a vérengző bolsevik barmokat.
Ez nem gyűlölet.
Az a gyűlölet, amikor rendőrnek latszó allatokkal véresere veretik a tüntetőket.
Vagy az, amikor az ükunokáidat is eladósítják és illegális bevándorlókkal akarják a hazádat elárasztani.
No takarodj elqró valagába antimagyarkodni!

Színes Géza 2019.02.24. 17:46:47

Újabb szánalmas próbálkozás...

rallus 2019.02.24. 18:01:14

A Gyurcsány család korrekt módon megszerzett egy zsidóktól elkobzott villát, fillérekért vett alumínium ipart, őszödi nyaralót, éttermet és még a saját uszoda ÁFÁ-ját is visszaigényelték, de valóban nem nyertek uniós pénzeket! Mivel nyertek volna? Prímszámokkal?
Egyébként meg Ferenc azt csinál a saját tulajdonú pártjával, amit akar.. Az MSZP megörüljön, hogy csak 80%-ig pusztította le őket...

nemecsekerno_007 2019.02.24. 18:11:52

A kollaboráns Apró-klán, egyik oszlopos tagja tökéletes választás az EP-listára.
Ja, nem!!!! Muhahahahahahaha!!!!!

.... és még néz naívan, hogy "Apám bolgár volt" :))))))))

Sokan nem felejtették még el a rendszerváltásnak nevezett átverést, köszönjük, hogy újra és újra emlékeztetnek rá a főszervezők... :))))))) Meg arra is ami előtte volt 40 évig......

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.02.24. 18:14:06

erős poszt lett srácok...na. erős poszt.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.02.24. 18:16:06

@Gitram: jll ban babam...öblíts.
fidesz szavazo voltam
hat ez kurva jó...

kocsisj 2019.02.24. 18:19:07

@rallus: Ettől a felsorolástól is a belem jön ki, de Pénztáros Lőrinc szerzeményeihez szerintem nem lenne elég a 4887 karakter, amim még van. Igaz neki diploma megszerzés híján több ideje volt rá. Egyik kutya, másik eb!

röf 2019.02.24. 18:22:26

Csak kérdezem, ha Králi néni az euba költözik, ki gondoskodik a ceglédi kislányról, meg a befogadott szíriai retkekről...?

telkoe 2019.02.24. 18:28:22

@Ego55: Csak nekem tűnik nepotizmusnak, hogy apuci a pártführer dob egy koncot éppen a feleségének?
Klárika családi háttere nélkül Gyurcsány elvtárs legföljebb egy enyhén vicces nézeteket valló tanár lenne valahol Pápán.

exterminador 2019.02.24. 18:39:19

Fletó szerintem hatalmas ostobaságot követett el, ennek a lépésnek semmilyen hasznát nem látom. De ez az ő problémája.

jajdehülyevagyok 2019.02.24. 19:29:34

@Gitram: szerinted Gyurcsány miből lett miliárdos? Lapátolt a bányában? Pont a felesége édesanyja segítségével nyú,ta le a dolgozó nép által összekuporgatott vagyont.

Bambano 2019.02.24. 19:45:38

gyurcsány dobrev klárát jelölte? nem vagy te tisztában a helyzettel...
klára közölte fletóval, hogy gyurcsány klárát jelöli, vagyis klára jelölte saját magát. :P

Pop40 2019.02.24. 20:07:58

@Hungryhorse:

"Az a gyűlölet, amikor rendőrnek latszó allatokkal véresere veretik a tüntetőket.
Vagy az, amikor az ükunokáidat is eladósítják és illegális bevándorlókkal akarják a hazádat elárasztani."

Kíváncsi lennék, ha a mostani ellenzék művelte volna azt, amit a Geci gazdád felheccelt söpredéke 2006-ban, hogy hetekig gyújtogatott, meg molotov-koktéllal és féltéglákkal dobálta a zsarukat, mit reagált volna rá a Geci gazdád.
Valószínűleg virágokat szórt volna rájuk, ugye, te aberrált faszkalap?

Bevándorlókkal meg a Geci gazdád árasztja el Mo-t, az offshore letelepedési kötvényes biznisz most épp szünetel, így Venezeuelából importál migránsokat.
Kell is, mert a magyarok viszont hosszú tömött sorokban menekülnek a tolvaj vajdád maffiaállamából a "hanyatló" Nyugatra.

Nem éhes ló vagy te, hanem egy ostoba, értelmi fogyatékos majom.

Pop40 2019.02.24. 20:13:45

@Zoltán Lukács:

"ha Dobrev valaha is mozgott volna abban a politikai térben, ahol legfeljebb csak sejtjük, hogy akár megfelelő teljesítményt is nyújthat."

Kétségtelen, a Dajcstompi, Rezsiszilárd, Kósa, Selmeczi-stb szintet nem lesz könnyű megugrania.
De azért -talán - menni fog.

Pop40 2019.02.24. 20:18:46

@Che21:

Vicces, mikor pont a magadfajta sötét gyökerek bégetnek, hogy Fletó a feleségét rakja a SAJÁT pártja listájának élére.

Persze a magadfajta sötét gyökerek arra már nem bégetnek, mikor a Geci a haverjait pakolja az összes létező (elvileg) független intézmény élére, ÁSZ, ügyészség, biróságok, stb. Az ugye teljesen rendben van.

És aztán csodálkozik a fideszes, miért tartja őket mindenki segghülyének a szektájukon kívüli világban.

2019.02.24. 20:42:41

@Pop40:

"Geci a haverjait pakolja az összes létező (elvileg) független intézmény élére "

a GECI strómanjainak kezében van fél Magyarország, a GECI csodálatosan vezeti a kafeteria pénzt a sport zsebbe, a GECI irányítása alatt a magyar média háromnegyede, a GECI fején lassan korona. hja, a GECI lopta el a nyugdíjpénzünket, a GECI szavaztatta meg a rabszolgatörvényt, a GECI nyírta ki a lakástakarék pénztárakat. a GECI....

nem elég abből a GECI-ből már??

rallus 2019.02.24. 20:47:35

@Pop40: Nyugodtabb lennél, ha Orbán Veresre, Draskovicsra, Kókára, Göncz Kingára és Lamperth Mónikára bízta volna a minisztériumokat? Elvégre ők már bizonyítottak és garantáltan nem a haverjai Orbánnak...

2019.02.24. 20:51:37

@rallus:

"nem a haverjai Orbánnak..."

de jó lenne.... ha nem O1G haverjai lennének már minden kib.szott egérlyukban, mindenhol rablás és zsákolás, te kibaszott RALLUS, menj a jó t.tves fideszes kurv..nyádba már.

ben2 2019.02.24. 20:59:44

Induljunk ki abból, hogy a Gyurcsány szektán kívül van még, akit érdekel a DK EP listája vagy egy nárcisztikus politikai hulla felesége.
Ebben a felettéb valószínűtlen esetben sem a Fidesznek, hanem az összellenzéki összeborulás hívőknek kellene tartaniuk tőle, mert Dobrev legjobb esetben is más ellenzéki alakulatoktól szipkázna szavazatokat, nem a Fidesztől.

Nem fogja ezért a fideszmédia karaktergyilkolni (bármennyire is szeretnék a DKsok), mert ahogy Fletó hasznos idióta, úgy az is, akit címerállatként magaelé tol, legyen az akár a saját felesége.
Az más kérdés, hogy a ballib média mihez fog kezdeni vele, szvsz onnan kellene kartácstűzre számítaniuk a DK-soknak, ha lenne eszük, de hát nincs, mert akkor nem lennének DKsok ugye.

rallus 2019.02.24. 21:00:18

@az EU pénzek zsákolója: Ezt a tudásodat meg ne osszad a hitelminősítőkkel, mert tökön szúrják magukat a tévedésük miatt...

2019.02.24. 21:09:54

@rallus:

"hitelminősítőkkel"

és? végre újra csak az ultragagyi kategóriába lettünk, 10 év fidess után. hát hurrá buzikám,

attól még nap mint nap lopj@ ez a ge.i a eu pénzeket, az eu legnagyobb stróman hálózatával.

zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt 2019.02.24. 21:19:42

@az EU pénzek zsákolója:

Agyvérzést ne kapj.
Vigyázz, a londonisztáni paki főnököd kiszúrja, hogy mosogatás helyett ájfonozol.

Anselmo 2019.02.24. 21:30:00

Ceausescu is a feleségére bízta a fontos feladatokat, mint legmegbízhatóbb emberére

Anselmo 2019.02.24. 21:39:15

vagy az is lehet, hogy így akarja jó messzire küldeni az asszonyt

enrikokaruszo 2019.02.24. 22:15:18

és mi a véleménye a....á, csak vicceltem

erikgross (törölt) 2019.02.24. 23:34:11

a táncoslábú szemkilövető szektája körüli események roppant izgalmasak és jelentősek:)

2019.02.25. 06:16:41

@Anselmo:

"Ceausescu is a feleségére bízta a fontos feladatokat, mint legmegbízhatóbb emberére"

szerencsére az új kárpátok géniusza, a strómanok fejedelme, a főczigány vajda, már a várban, lassan a fején a korona is.
amennyit összeharácsolt az EU pénzekből, lassan új koronát is készített magának..

enrikokaruszo 2019.02.25. 09:57:44

@az EU pénzek zsákolója: ...persze, most nem erről szól a cikk

Gitram 2019.02.25. 13:37:46

jajdehülyevagyok!Nem vagyok Gyurcsány párti sem, semleges vagyok. Azt a pártot szeretem, szeretném, aki nem lop, nem hazudik, nagyon szeretem a határon túli magyarokat, főleg az Erdélyieket, de nem ide fizetnek adót, most már több egészségügyi ellátás kapnqk, mint az itteniek, kérem nem ide fizetnek adót, eü hozzájárulást, még én két hónapra kapok időpontot, hozzájuk kimennek orvosaink és azonnal ellátját őket. Nagyon örülhet a román kormány lássátok csak el népeiteket, ugy is ide fizetik az adójukat jót röhögnek rajtunk. Ugyan úgy, mint az ukránok.. Csak hát kell a szavazatuk.

Hungryhorse 2019.02.25. 14:09:50

@Pop40: baromsagokat hazudozol.

Az eltelt 74 évben csak a magadfajta ávósok támadtak a magyarokra és elqró azinosító nélküli rendőrnek látszó állatai tomboltak 2006 és 2010 között.

Illegális bevándorlókat pedig szintén a beteg fajtád importálna soros apátok parancsai szerint.

Miért maszstolnád másra a mocskotokat seggfej?
Nem megy.
Kiismert benneteket az ország java és buktok 2006 óta monoton rendszerességgel minden országos valasztáson.
Holnap is buknátok.
Ezen oedig nem segít sem az ótvaros hazudozásod, sem az ávós apádtól eltanult trágárságod.

2019.02.25. 20:57:19

@Hungryhorse:

te most a csuti cziggányt isteníted, aki széthordja az országot a stróman haverjaival, fidessmocska?
azért mert elcsalta a választásokat, ne rakjál már a fejéra koronát, már alig várja, de ne hidd, hogy a 2 milliós cziggány szavazóbázisán kívül valami még számottevő.
csak érteném már, ezek a fidesstroll szemetek, miért nyalják O1G valagát, kaptál az ellopott nyugdíjpénzünkből, vagy rád nem vonatkozik a rabszolga törvény, esetleg titokban szebb kafeteriát kapsz, netán jutott az ELIOS maniból, esetleg fidess nemzeti trafikod van, netát a nemzeti kaszinóban recsizel, esetleg pénztáros lölö brokján csüngsz, fidessmocsok?

az egész ország már a cziggányodé, EZ VESZÉLYES!!!

Hungryhorse 2019.02.27. 18:18:06

@az EU pénzek zsákolója: nem írtam a more apádról, nem is istenítettem, mert ilyen trágár balfasz morékat, mint te is vagy, miért istenítenék?
Senki nem csalta el a választásokat elqró óta, aki hazudott reggel délben este.
Holnap reggel is elhajtanánk a bandádat a fenébe:
www.kozvelemenykutatok.hu

Te meg a beteg fajtád az O1G-n kívól nem értetek semmit. Ezért buktok monoton 2006 ősze óta.

Nincs cigányom, az egész ország pedig röhög rajtatok, vagy szarik rátok.

2019.02.28. 06:22:29

@MAXVAL bircaman közíró: Akasztó fára! Egy tisztességesebb országba! Demokrácia? Ez a hazug népképviselet egy az állatvilágban teljesen lehetetlen, perverz helyzetet hozott létre. A vágómarhát a mészárosok letaglózzák: szegény marhák nem tehetnek róla. De van-e olyan örült képzelet, mely elképzelje, hogy a szarvasmarhák zászlós felvonulásban, éljent rikoltozva Kossuth-nótát énekelve válasszák meg azokat a mészárosokat, aki letaglózza őket? Szabó Dezső!

Szabó Dezső: Mit jelent ez a jobb és baloldaliság? Azt, hogy az illetők egy az országot érintő egyetemes, vagy részletkérdésekben nem fizikai és pszihikai adottságok összes ismeretéből s a szóban forgó probléma elképzelhető minden hatásából alkotják meg az ítéletüket: hanem egy híg tudományellenes, elemeiben ellentmondó piszkos frázeológia szerint mely őket jobb- vagy baloldaliakká kötelezi” — aszerint, hogy melytől reméli a maga boldogulását, zsákmányát, mondom hozzá én. 100 év óta rágjátok a ló leányka álmát, pejparipa, ezen pipilőjét!

“A nagytőkének sikerült elérnie, hogy a demokrácia a legcsodálatosabb és a leghatékonyabb eszközzé váljon az emberiség egészének kizsákmányolására. Általában azt képzeljük, hogy a tőkések, a hatalom ellene van a demokráciának és szemben állnak azzal. De ez egy tévedés. Ugyanis a éppen ellenkezőleg a nagytőke és a pénzemberek irányítják és tudatosan támogatják azt, mert ez a demokrácia adja a felszínt, ami mögé el tudják rejteni a valóságot, az emberek kizsákmányolását. Ebben egyben megtalálják az önvédelem legjobb eszközeit is a társadalom és a tömegek ellenállásával szemben. Rudolf Steiner
„A demokratikus elv,
vagy is a nép önkormányzatának elve, tökéletes csődöt vallott. Kiderült, hogy a demokráciának a nép önkormányzatához semmi köze, hanem a hatalmi kisebbségi csoport kormányzati hazugsága. A nép teljesen függetlenül attól, hogy valamely tétel igaz vagy sem, sőt személyes véleményétől is függetlenül, szavazatát a hatalom nyomásának irányában fogja leadni, Vagyis a hatalom hazugságára válasz a nép hazugsága.

Hungryhorse 2019.03.01. 12:00:17

@az EU pénzek zsákolója: szemmel láthatóan nem érted a leyrt magyar szöveget.
De miért nem az anyanyelveden próbálkozol akkor inkább?

Fuss neki ismét, használj google translatort, vagy kérdezd a rabbit!

Hungryhorse 2019.03.01. 17:18:25

@az EU pénzek zsákolója: szemmel láthatóan nem érted a leyrt magyar szöveget.
De miért nem az anyanyelveden próbálkozol akkor inkább?

Mint azt korábban leírtam: nincs semmiféle cigányom.
Ráadásul nem ismerem az Eliost, nem tudom milyen tolvajokról hazudozol, sőt holmi lölőt sem ismerek.

Ellenben degeszdemszkíjt nokiásdobozostól elhajtottuk a fenébe az elsikított 167 milliárdjával, miközben a beteg trágár fajtád kussolt mint a szar a fűben.
24.hu/belfold/2017/01/16/167-milliard-forintot-loptak-es-csaltak-el-a-4-es-metro-epitesekor/
Gondolom ebből a fajtádnak is jutott ávósfattyú, ezért vered itt a nyáladat hasbaraszakmunkásként.
Feleslegesen.
Tanulj meg magyarul, mert szarul végzed a munkádat!
Ezt javasolnám neked a trágárkodásod helyett.

Ha nem érted a magyar szót, akkor fuss neki ismét, használj google translatort, vagy kérdezd a rabbit!

Éhesló 2019.03.02. 10:22:36

@az EU pénzek zsákolója: veled szemben te trágár barom én olvasok és értem is, amit olvasok.

Abból pedig amit otthon láthattál a kurva anyádtól, meg az ávós apádtól ne vonj le téves következteteseket másokra.
A perverz fantáziálásodat tartsd a családodon belül hasbaraszakmunkás.
süti beállítások módosítása