Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Senki nem kampányol olyan erővel, mint Gyurcsány

2018. február 19. - Európa Kávézó

Lehet fanyalogni, egyrészt-másrészt szöveget nyomni, de a szombati DK-kampánynyitó megmutatta, hogy ellenfeleinek miért nem sikerül Gyurcsány Ferencet eltüntetni. Egyetlen ellenzéki párt sem tudna ma a DK-n kívül sportcsarnokot megtölteni. Nekik ez is sikerült, és az üzeneteik is világosak és egyértelműek.

lufi.jpg

Gyurcsány Ferenc ismét bejelentkezett. Amit tesz, ráadásul hiteles. Ki más harcolhatna a Orbán ellen a legkeményebben, mint éppen ő, akit Orbán 1989 óta a legnagyobb vetélytársának tart. Gyurcsány vagyonán nincs mit keresgélni - a Fidesz korrupt figuráinak különösen nincs. Ha valaki mondhatja, hogy nincs alku, és hogy harc van, az megint csak Gyurcsány. A Bálványoson sorosozó Szél ebben hiteltelen, az Orbánnal egy polgári körből kinövő Vona szintén az. 

A DK elnöke abban is látványosat dobott, hogy nem kér 100 napot, meg 500 napot a cselekvésre: az első napon meghozhatja egy új kormány a legfontosabb döntéseket. Polt menesztése, független ügyészi testület a lopások kivizsgálására, a minimálbér és a létminimum szinkronba hozása, a kórházak, az orvosok, az ápolók, és általában is a bérek felzárkóztatása, a legszegényebbek azonnal megsegítése vonzó javaslatok, nagy részük nem kerül semmibe, vagy átcsoportosításokkal megoldhatók. Erős baloldali és igazságtételi program, amellyel a DK előrukkolt.

Gyurcsánynak minden más ellenzéki vezetővel szemben előnyt jelent, hogy pártja semmilyen szinten nem hozható összefüggésbe a Fidesszel. Egységes, és nem széthúzó csapat áll mögötte, szónoki képességeit ellenfelei sem vitatják. Van benne hit, és főleg a kampányolás képessége.

A DK kongresszusán Kuncze Gábor is üzent, elvégre ők voltak a 2006-os, máig utolsó győztesek Orbán ellen. 

Gyurcsány messzebbre repítheti a DK-t április 8-án, mint azt ma sokan gondolják.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr7713681822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peter Götz 2018.02.19. 15:09:13

reméljük,hogy vezető erő lesz,hajrá dk

Szilágyi Imre 2018.02.19. 16:02:43

Hehe.
Ma elhajtottam a DK nevében hallgatóságot szervezőt a búsba. Fogalmam sincs, miből gondolják a DK Kubatov lista összeállítói, hogy én Fletó szimpatizáns vagyok. Utálom, mint a szart.
De.
Aki közel van a tűzhöz. Mondjuk te, firkászkám! Milyen Kubatov listából dolgoztok, elvtársnők és elvtársak?

Tölgyes Péter 2018.02.19. 17:04:11

@Szilágyi Imre: Jó érzés saját kardodba dőlni? Ha lenne a DK-nak Kubatov-listája, akkor - megnyugodhatsz - ha valakit, hát téged garantáltan nem zaklatnának. No nem mintha nem lenne szükség minden változást óhajtó állampolgár segítségére, hanem azért, mert bizton tudnák rólad: ha téged megnyernek, túl sokat veszítenek... :D

Szilágyi Imre 2018.02.19. 19:18:29

@Tölgyes Péter:
Bélám!
Miért dőlnék én saját kardomba? Azért, mert ennek a szaralaknak a pártja felhívott?
:)
Valami nagyon rosszul van nálad összerakva.
:)

Ferenc Donáth 2018.02.19. 22:25:50

Lábjegyzet: A 2/3-os maffia győzelméhez, nem Gyurcsány nyitotta a kaput. "Oly korban éltem én ezen a földön", mikor a puccskísérlet, majd a főváros ellehetetlenítése megtorlatlanul maradhatott, mert a legfőbb ügyészt Polt Péternek hívták, mikor gazdasági világválság söpört végig, mikor a nyerészkedők hencegtek, mikor az uszítók voltak a hazafiak, mikor a beszéd helyett az erőszak vált politikává. Hasonlatos volt Gyurcsány ahhoz a 15 éves fiúhoz; Anthony Borgeshez, aki a floridai iskolában nem engedte az ajtón át a lövöldözőt, saját testével fogta fel az osztálytársaknak szánt golyókat. Miért is sorozhatták, tehették gúny tárgyává Gyurcsány Ferencet a puccsisták? Mert, mi nem fogtuk fel, hogy ha demokráciában akarunk élni, akkor a Gyurcsány- kormány mellett a helyünk. Gyurcsányt elsöprő rezsimet Kaya Ibrahimok, Joszif Tothok, Mészáros Lőrincek, Tiborcz Istvánok fémjelzik. Ez a kontraszelekció vezetett fél millió magyar kivándorlásához. Ez a vérvesztés a puccsisták szúrta sebből ered. Lehet még felépülés ebből az állapotból, vagy örökre a történelem szemétdombján, saját sebeit nyaldosó jobbágy ország marad Magyarország? Pávatáncból egy maffiavezér szépen meggazdagodhat, de bizalmat, egységet, és erre épülő gyarapodást nem nyerhetünk. Amig erre ráébred a nemzet 'nemzeti' része is, addig nyitva tátong a seb, még akkor is ha háromszoros kerítéssel veszi körbe a rezsim ezt az országot, és a disszidálni vágyókra lőparancsot ad ki.

chrisred 2018.02.20. 06:01:55

"Egyetlen ellenzéki párt sem tudna ma a DK-n kívül sportcsarnokot megtölteni."

Tény, más ellenzéki pártokhoz nem azért csatlakoznak az emberek, hogy lássák a nézőtérről a pártelnök cirkuszi előadását.

csacsalo 2018.02.20. 08:49:11

A Gyurcsány vezette DK-s csapatnak nincs könnyű dolga, amikor fanyalgó politológusok, és a kézi vezérlésű "barátinak" mondott médium megmondóemberei által folyamatosan gerjesztett ellenszélben kell bizonyítani, hogy ők a gazdaságban elitista (racionalista), szociális téren pedig emberbarát (humanista) politikát képvisel! DK a mai kornak megfelelő modern, baloldali értékeket követő gyűjtőpárt.

Gitram 2018.02.20. 13:41:19

Gyurcsány hazudott éjjel-nappal, a FIDESZ meg hazudik a nap 24 órájában, és még lop is, tehát túl teljesítették Gyurcsányékat. Gyurcsányék tüntetést kaptak érte, és lemondásra szólították Gyurcsányt, de mit kap a FIDESZ?
süti beállítások módosítása