Fontos nap a mai. Az Európai Parlament ma nagy többséggel, a jobb- és baloldali frakciók közötti egyetértéssel elfogadta az új közös európai menekültpolitikáról szóló javaslatot. Mindazok, akik szeretnék ezt a problémát megoldani, igennel szavaztak, akiknek ez szimpla felelőtlen és uszító kampány, a fideszesek, nemmel szavaztak.
A mai döntés szerint többé nem kizárólag a tagállamokra hárul a menekültügy megoldásának felelőssége. Ráadásul ezt az Unió pénzéből, az Unió irányítása mellett kell megoldani. Az EU ezzel nemcsak a menekültválság megoldása felé tett nagy lépést, hanem kényszerhelyzetbe hozta Orbánt. A magyar miniszterelnök úgy döntött, továbbra is a magyar adófizetőkkel fizetteti a gyűlöletkeltés számláját, ugyanis a menekültügy kezelésének elutasításával Magyarországra terhelik annak össze problémáját.
Orbán ezzel szembe megy a magyarok több, mint kétharmadával is. Az Eurobarométer közvéleménykutatása szerint a magyarok több mint kétharmada európai és nem tagállami megoldást szeretne menekültügyben. Erről szavazott meggyőző többséggel az Európai Parlament.
Orbán és a Fidesz megint szembement a magyarok akaratával, hogy folytathassa a nemlétező menekültek elleni háborút. Riogatás, hergelés. Ez Orbán politikája. Az Unió pedig nem kért ebből.
Az utolsó 100 komment: