Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Orbán ma megalázta a nemzeti ünnepet

2017. augusztus 20. - Európa Kávézó

Teljesen mindegy, hogy Orbán szabadságon van, vagy gyógykezelésen. Az a kötelessége, hogy augusztus 20-án ott legyen az ünnepélyes zászlófelvonáson. Az állítólag nagy magyar Orbán azonban nem volt ott, ezzel megalázta a magyarokat és a magyarok nemzeti ünnepét.

ader.jpg

Kínos és szánalmas eseménnyel kezdődött az augusztus 20-ai nemzeti ünnep. A három fideszes közjogi "méltóság" közül csak a pártkatona köztársasági elnök volt jelen a Kossuth téri zászlófelvonáson. Nem tisztelte meg az eseményt Kövér házelnök, aki valószínűleg egy-két nappal korábban letudta a protokollt, amikor közölte, hogy szerinte az Európai Unió széteshet, megszűnhet.

Ennél is kellemetlenebb Orbán hiányzása. Ha valaki ennyire döngeti a mellét a magyarságával, államközpontú irányítási elveivel, akkor pláne kutya kötelessége ott lenni a zászlófelvonáson. Nem lehet indok sem szabadság, sem a gyógykezelés - mert Orbán esetében bizony, ezzel is számolnunk kell. Ha csak simán unta volna az álldogálást és a Himnusz meghallgatását, akkor pedig távozzon.

Mindenesetre rögzítsük: Orbán megalázta a magyarokat, megalázta Szent István emlékét, megalázta nemzeti ünnepünket.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr312764936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsuzsanna Heltai 2017.08.20. 18:31:18

Sztem jobb, ha nincs ott! Inkább a jelenlétével alázza megy az országot!

Burgermeister 2017.08.20. 19:33:25

Pont hogy nem kell hogy ott legyen, ez nem egy párt ünnep. Ez az ország ünnepe.

zsebatya 2017.08.20. 19:58:48

@Burgermeister: De az egész ország miniszterelnöke. Ebből fakadó feladatokkal és - bizony - protokolláris kötelezettségekkel.

Gévay Bori 2017.08.20. 20:24:45

Nem vagyok Orbán fan, sőt........ ! Szerintem meg nem kötelessége jelen lenni ilyen és hasonló ünnepen, hiszen "csak" egy miniszterelnök. Az állami méltóságok - jelen esetben Áder, Kövér - hivatali kötelessége a ceremóniákon képviselni az államot.

István Zsóka Sz 2017.08.20. 20:47:28

Nem újdonság, minden ünnepi rendezvény elöl elhúz.

BAZINGA2 2017.08.20. 21:00:35

A gyógykezelésen nem lehet kihagyni egy napot sem. A kúra csak akkor használ.

szárny 2017.08.20. 21:15:15

Biztosan megijedt az ellenzéki gigatüntetés hírétől. Ti szegénykéim, ti...

19540511 2017.08.20. 21:18:20

Nekem nem hiányzott. Maradjon ott örökre, ahol van.

Eszter Németh 2017.08.20. 21:26:59

Mondjuk ha az agyát gyógyították nyugodtan maradhat.

VaradiJanos 2017.08.20. 21:52:23

Ha ott lett volna, akkor itt díszelegne vmelyik takonyorrú tetves blogja, miszerint "orbán kisajátította a nemzeti ünnepet".

VaradiJanos 2017.08.20. 21:53:12

@szárny: ja, elbújt juhászpeti elol

paxirasol 2017.08.20. 21:56:17

Elmész te a picsába. Énse vótam ott. Kit érdekel?

Baán Irén 2017.08.20. 21:59:09

én ezt egyáltalán nem érzem megalázónak. Nyugodtan "nyaraljon", ameddig csak akar !

nick papagiorgo 2017.08.20. 22:04:11

Ha nincs ott, azzal aláz, ha ott van, akkor meg azzal :)
Akárhogy is van, ez mindig aláz :)

(Ez a legnagyobb gond amúgy?)

Szindbad 2017.08.20. 22:04:22

Én nem gondolom, hogy annyira hiányzott, maradjon ott, ahol van, boldogítsa őket, ne minket.

2017.08.20. 22:11:48

Van sapka rajta, azé' nincs sapka akkor meg azé'.

"megalázta nemzeti ünnepünket"

Megkérdezel egy fiatalt, mit jut eszébe augusztus 20-ról, a tüzijátékon kívül sok értelmeset nem fog tudni mondani. Annyira fájdalmas hallgatni a "nemzeti ünnepünk" kifejezést olyan emberektől, akik egyébként minden nap azon mesterkednek, hogy a nemzeti érzésnek megmaradt irmagját is kiírtsák ebből az kárpátmedencébe összezárt embercsoportból.

2017.08.20. 22:14:00

Ha ott volt a szotyi héj,akkor ott volt. Ha nem volt szotyi héj,akkor nem volt ott.

f@szkivantöletek 2017.08.20. 22:14:13

Erős nyolcmillió Magyar embert tenne boldoggá, ha soha többé nem kerülne elő.

szofista 2017.08.20. 22:15:15

Maradjunk annyiban: Ez a cikk (is) primitív.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 22:17:51

Tényleg, mi lett a gigatüntin? Még egy nyomorult indexcímlap sem jött össze?

2017.08.20. 22:20:58

@VaradiJanos: ja. Volt focimeccs? Nem. Akkormeg?

VaradiJanos 2017.08.20. 22:38:47

@f@szkivantöletek: kicsit túlbecsülöd a parazita tetves csőcseléketek nagyságát, tróger

VaradiJanos 2017.08.20. 22:39:52

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: most írják, eddig nem sikerült, nem értek rá, mert az összes takonyorrú indexblog firkász ott volt .... velük voltak ötvenen

BiG74 Bodri 2017.08.20. 22:42:03

Nem hittem, hogy ezt mondom, de nekem szimpatikus, hogy a miniduce lopcsencsór és keleti lovasrozmár haverja nem rondított bele az ünnepbe!

VaradiJanos 2017.08.20. 22:47:26

@BiG74 Bodri: remélem, hogy te sem voltál a rakparton, a túl sok disznótoros bódé még elkárhoztatott volna

gabors 2017.08.20. 23:09:45

@paxirasol: "Elmész te a picsába. Énse vótam ott. Kit érdekel"

de te nem vagy senki OV meg mar 3x or magyar miniszter elnok ....

de ha a kuraba belehal akkor hol is van az nem fog nagyon hianyozni

amugy en sose volt meg aug 20-as unnepsegen (foleg nem allamin)

ember100 2017.08.20. 23:10:34

@nick papagiorgo:
Helló !

Látod , látod ilyen amikor a fagyi visszanyal.
Amikor a vezír stratégiáját ellene alkalmazzák akkor az nem annyira jó mi mi ?
Pl.Sorosgyuribá mint háttérhatalom NEM látod tehát akkor van !

2017.08.20. 23:12:17

Magyarország Alaptörvényének 9. cikk (1) bekezdése rögzíti
a köztársasági elnök legfőbb feladatát:

- kifejezi a nemzet egységét,
és
- őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

A magyar államot-népet tehát jelenleg a Köztársasági Elnök jeleníti meg...

Ő ott volt ?
Ott.

Ennyike.

A többi hülyeség egy tájékozatlantól.

ROTFL Manó 2017.08.20. 23:39:51

Amúgy szerintem Vitya itthon van, mert ma délután, kábé fél öt magasságában épp a villamoson ültem a Mechwart téri megállóban, amikor elment mellettünk egy felvezetős-szirénás konvoj a szokásos fekete kisbusszal Pest felé.

Jakab.gipsz 2017.08.20. 23:44:41

@tamarisk: Így igaz ahogyan mondod.

Intim pista fontoskodik, dramatizál, fogást talált a kormányon.

az_igazi_trebitsch 2017.08.20. 23:47:55

Üzenem az itt tobzódó agymosottaknak: ha Orbán március 15-én, meg október 23-án tudja tépni pofáját a hívei előtt, akkor igenis tolja már oda a seggét az egyetlen olyan nemzeti ünnepre, ahol nem a történelmünk egy gyászosan végződő eseményére emlékezünk, hanem arra az egyetlen egyre, amelyre büszkék lehetünk. De persze ez egy olyan ünnep, ahol nem lehet sorosozni, migránsozni, libsizni, mert István királlyal elég nehéz lenne bármelyiket összehozni. Ja, és István király mintha egészen mást mondott volna az idegenekről, mint a mi Kedves Vezetőnk......

Pyrrhus 2017.08.21. 00:03:20

@BAZINGA2:
Miért, szerinted használ?

Weißkopf 2017.08.21. 00:05:56

Kövér et. szerint "az Európai Unió széteshet, megszűnhet". Éppen ő meg haverjai vannak azon, hogy az EU megszűnjön. Persze csak azután, hogy a fidesznyikek vastagra hizlalták a bankszámlájukat a túlszámlázásból lenyúlt uniós pénzekből.

ember100 2017.08.21. 00:35:45

@tamarisk:
Helló !

Most akkor az van hogy ezek (ogv, kv ) semmibe veszik a legnagyobb , államalapítási ünnepünket .
EZEK Magyarok egyáltalán ?
Tudod ha Kovács Pistike árufeltöltő nincs ott az egR

ember100 2017.08.21. 00:37:35

Helló !

Egy dolog de ha ezek akik " vezetik" az országot a Zembereket a népet nem tisztelik meg a jelenlétükkel , beszélni sem kell , akkor egyszerűen
HAZAÁRULÓK !!!!!

Magyarország Europa jovője 2017.08.21. 00:45:55

A mai nap nagy bukas volt libbantaknak, es most ezt probaljak kompenzalni.
Napok ota igerik, hogy majd Barcelonaihoz hasonlo gazolos merenylet lesz az unnepen, es abba biztossan belebukik az Orban.
Ehhez kepest nem volt terror tamadas, pedig annyira vartak, es az Orban mar megint nem bukott meg. Talan majd a jovoheten.
Szoval megint szoptak a lipsik.

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2017.08.21. 01:00:12

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "Tényleg, mi lett a gigatüntin? Még egy nyomorult indexcímlap sem jött össze? "

A szokasos elsopro ellenzeki tuntetes. A felszolalok majdnem tobben voltak, mint hallgatosag, vagyis a tuntetok.
A HirTv-en elo egyenesbe mutattak mind a 22 embert. :)))))

2017.08.21. 01:25:25

@ember100:

Te sem voltál ott..... semmibe vetted?

meszena 2017.08.21. 01:36:57

Pont hiányzott egy jó Orbánozós blog. A szerző is érzi, hogy nagyon mondvacsinált az ügy, alig tudott pár gyenge sort kiizzadni a témában.
Az meg kész logika bukfenc, hogy megalázta, pedig ott sem volt.
Viszont - ha jól láttam - Szigetvári Viktor ott volt a Bazilika előtt a második sorban Habsburg György és Dalma asszony mögött..

meszena 2017.08.21. 01:43:48

A balliberális pártvezérek tömött sorokban álltak a zászlófelvonásnál?

szabi68 2017.08.21. 02:20:05

Hulye vagy te, nem a mult században élünk , hogy a zászló felvonás az osszes közjogi méltóság előtt zajlodjon! Ha ezzel teged megalázott , lelked rajta! De imádom ha "mindenki" neveben nyilatkoznak. Tehat engem -es gondolom meg par millio embert- nem alazott meg. Jo dolog, meg protokolláris a zászló felvonás (bar allandoan ott log) de magyarosan megmondva : szarok ra! Lényegtelen az állampolgároknak , a diplomáciai testületeknek való. A tobbi maszlag

E.Katolnai 2017.08.21. 04:06:23

Megdöbbentő, h a bloggoló olyan szót, kifelyezést (nemzeti) használ, mihez semmi köze és mely kifelyezést nem is ért ...

E.Katolnai 2017.08.21. 04:34:26

@Magyarország Europa jovője: Ez pontosan jól mutatja, h hányan vannak, h a magyar nép nem áll mögéjük, legyen az Orbán akármilyen gazenber, a libsi csűrhe akkor sem kell!
Kevesen vannak, nagyon kevesen, ezt érzik, tudják, ezért szeretnének nálunk is terrorista támadásokat, arab-néger tömegeket, h legyenek végre szavazóik, mert a magyarok, főleg a vidék nem támogtaja őket. Dühösek és türelmetlenek, vagdalóznak össze-vissza, itt az index társalgóiban is van beélük néhány tucat, akik különböző álnevek alatt mocskolják népünket, állandóan nyafognak, vinnyognak, mint a fűrdőskurvák ...
Majd nézzük meg, h milyen hisztit fognak csapni a jövő évi választások után!

E.Katolnai 2017.08.21. 04:36:00

@BiG74 Bodri: néha én is elütöm, hibásan irom, mint mindenki más

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.21. 06:25:20

Biztosan retteg Gyurcsány 2018-as győzelmétől, ezért nem mert elmenni a zünnepslgre....

Bobby Newmark 2017.08.21. 06:29:59

Ne gyalázd meg az egyetlen ÁLLAMI ünnepünket azzal, hogy nemzeti ünnepnek nevezed!

midnightcoder2 2017.08.21. 06:55:58

Ez már megint elég gyengécskére sikerült. Ok, uborkaszezon, ilyenkor a fű sem nő, de mostanság annyira gyenge a baloldali felhozatal az indexen, hogy még vitatkozni sem lehet velük, annyira semmitmondóak. Uncsi.

Demokrata Hungarofil 2017.08.21. 06:58:47

OV eddig mindig minden ünnepen ott volt. Rengeteg teendője volt eddig és csak most tudott pihenni egy kicsit. - Ő is ugyanolyan ember, mint a többi, őt is megilleti a pihenés joga. - Szent Istvánt személyes részvétele nélkül is meg tudjuk ünnepelni. - Ha baj van, ő biztosan itt lesz, emlékezzünk csak a nagy árvizekre. - Olyanok próbálkoznak itt szarkeveréssel, akiknek Megyójuk a nagy árvíznél nyaralni ment a Bahamákra, ill. Al Fletójuk pedig éppen aug. 20-án tervelte ki a 2006-os budapesti pogromot...

Gombos! 2017.08.21. 07:06:49

Ennyi nyamvadt, dühödt beírást , élvezettel olvasni. Érezni a MÁRIS elveszített 2018-as lehetőséget. Ezért rúgnak, karmolnak, köpködnek. Az eddig cigányozott kormányfő, most hirtelen mégis magyar lett. Hiába, nincs nevetségesebb és szánalmasabb a bukottaknál . . .

Conchobar 2017.08.21. 07:08:00

Baszki! Az Orbán-ellenesség karikatúrája akart lenni ez az írásod?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.08.21. 07:18:31

kurvaszánalmas cikk...főleg az eleje...gyógykezelés mi? fujj köpni kell bazdmeg, köpni....
nagyon alja.
tüncikék voltak? arról nem lesz cikk?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.08.21. 07:19:09

@Gombos!: addig állj fél lábon te szerencsétlen...

So No 2017.08.21. 07:20:21

Leelenorizte valaki, hogy Gy. Fegyenc hanyszor volt jelen? :XD

Nem csipem a FIDESZT, mert a '90-es evek eleji "ballib szutyok" utan kicsit meseszeru volt a "nepnemzeti" hatraarcuk, de pl. Pufajkas Gyula sem igen paradezott anno a zaszlofelvonason.

apro_marosan_petergabor 2017.08.21. 07:20:38

Amíg az un. ellenzéknek csak ilyen mondvacsinált sorokat sikerül kiizzadni nem aggódunk az érdemi szerepvállalásától.
Azt már csak zárójelben kérdezem, egy ilyen szerző mer kijelentéseket tenni a "nemzeti" szó felhasználásával? Abból az ellenzékből, a melyik migránssokkal árasztaná el Mo-ot, ha tehetné? Amelyik minden nemzeti önállóságunkról lemondana a brüsszeli bürokrácia javára? Abból mini bűnbandából, amely kétnaponta jelenti fel Mo-ot az EU-ban meg az amerikai libero médiában?
Na, maradjatok csak a virtuális fantazy világotokban, további jó politikai maszturbálást...

tájboor 2017.08.21. 07:22:06

Ez egy rakás szar! Ilyen cikket egy ötéves letardált gyerek is tud írni! Ráadásul tele helyesírási hibákkal!

T.Jani 2017.08.21. 07:31:26

@tájboor:
De bezzeg egy talpnyaló közpénzből még különbet is ugye?
Amúgy meg többször előfordult már ilyen Orbánnal.

eßemfaßom meg áll 2017.08.21. 07:46:21

Ha jól értem tegnap éppen nem volt Orbánon sapka az a baj vele

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.21. 07:56:50

Nem alázta meg. Ez hülyeség. Ha meg ott parádézott volna, akkor meg azzal lenne gondotok. Nem kell ebből ügyet csinálni.

kvadrillio 2017.08.21. 07:59:46

A rendezvényen Fekete-Győr András azt is bejelentette, hogy augusztus 28-án úgynevezett Európa-menettel fogadja a Momentum Vlagyimir Putyint. Az elnök szerint a "kormány kelet felé akar fordítani minket, de üzenem, csak a testünkön keresztül".

HÁÁÁÁÁPEDIG, HA EZ A MAFFIÓZÓ, KORRUPT KORMÁNY ILYEN SZARBA VITTE AZ EGÉSZ ORSZÁGOT (KIVÉVE MÉSZÁROS-CSÁNYI...STB...KÖREIT...), HOGY A 2/3-ADA A TÁRSADALOMNAK LECSÚSZOTT A BILI FENEKE ALÁ, AKKOR MÉGIS MEG KELL VÁLTOZTATNI AZ IRÁNYT KELETRE........., HA CSAK EZ A FEKETE-GYEREK NEM AKARJA, HOGY AZ ORSZÁG TELJESEN KIÜRÜLJÖN, KIHALJON.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.21. 08:00:02

@E.Katolnai: Látom megint Jézus tanítása szerint viselkedsz és csak úgy árad belőled a keresztényi szeretet.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.21. 08:02:36

@kvadrillio: Putyin a judo VB-re jön, mivel igen komoly judós egyébként.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.21. 08:05:00

@E.Katolnai: "kifelyezést" Na! Gratulálok! A j-t ly-nak írni, az nem elütés. Ráadásul kétszer. És még te vered magad hogy mekkora magyar vagy. :-))
Ezt az égést! :-)))))))))))))))))))))))))))))))))))) Beszarok a röhögéstől. :-))

Netuddki. 2017.08.21. 08:08:26

Nem értem mi a problémád? A tolvaj bűnöző orbán NEM ÉRDEMLI meg, hogy ott legyen ezeken az ünnepségeken. Sajnos nem a lelkiismerete szólalt meg, különben lemondana.

De ugyanúgy a többi fideszes maffiózó vezető is érdemtelen erre. Nem is értem, a hülye birkák miért tűrik ezt?

Netuddki. 2017.08.21. 08:10:56

@Demokrata Hungarofil: "Ő is ugyanolyan ember, mint a többi, őt is megilleti a pihenés joga."

Igen, már nagyon megilletné 20 év letöltendő! Na, ott aztán pihenhetne...

László Bak 2017.08.21. 08:15:10

Fidesznyikek, ne itt erőlködjetek, a facebook-ot sokkal többen olvassák. Itt gyakorlatilag egymás hülyeségét erősítitek, a sorosisták ezt a kommentáradatot nem olvassák végig....

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.21. 08:21:50

Szerintem meg volt írva a megalázta, mert ott volt cikk is, biztos ami biztos.

Sapka, nem sapka esete a DK-s gyűlölködő blogtól.

illiberális 2017.08.21. 08:22:01

@az_igazi_trebitsch: Lehet hogy mást mondott az idegenekről mint Orbán de amikor idegen csapatok próbáltak engedély nélkül belépni országunkba (pl. besenyők akik egyébként menekültek más keleti törzsek elől) azért odament egy sereggel aztán helybenhagyta őket.

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 08:22:49

Na mintha nagyon érdekelne titeket a Magyarság, meg Szent István ünnepe!
Nem mindegy hol van Orbán? Ja persze elmegyógykezelésen mi? A ballib a gyakorló elmebeteg politikusaival akik naponta adnak elő olyan szövegeket és visznek véghez olyan tetteket ami VIP belépő lenne a Lipótmezőre ( pont a Gyurcsány záratta be, elgondolkodtató) jobban tenné ha kussolna!
Ez a Magyarság, és a kereszténység ünnepe, úgyhogy nem a ti asztalotok!

vajdasagi 2017.08.21. 08:24:41

@19540511: Pont én is erre gondoltam :-)

vajdasagi 2017.08.21. 08:28:46

@kvadrillio: Szerinted ott keleten (pl. az oroszoknál a lakosság mekkora része él szegénységben? Megsúgom: arányaiban sokkal több, mint nálunk. És nálunk pedig arányaiban sokkal több mint nyugaton. Ezt nem mondták még neked? Vagy ez nem illik bele a világképedbe,

Tompahawk · https://rohadtkunyho.blog.hu 2017.08.21. 08:40:38

Sok mindent el lehet mondani a most regnáló és rohadó rezsimről, de ez most talán felesleges volt. Az ünnepet nem lehet megalázni, meg az ünneplőket sem. Lehet kiüresíteni, eltorzítani de megalázni nem, mert az egy olyan érzés, amit tipikusan emberekben alakul ki. Jön a rengeteg ésszel, állatok, tárgyak nem képesek így érezni.
Kizártnak tartom, hogy országszerte akár egy ember is akad, aki effélét érezne, csak mert a galuskás, zsíros miniszterelnöki önszopás kimaradt. Nem lett olyan érzése az embernek, hogy még nem nylete le teljesen a pörköltzaftot, de már a külső ellenségeinket és személyes nagyszeráségét veszi számba. Nem is nagyon passzolt volna eghy olyan ünnephez, ahol a civilizáció felé való elköteleződést ünnepeljük.

Európai téridő 2017.08.21. 08:43:50

@Burgermeister: Pont az volt benne jó, hogy pöpec kis népünnepéllyé alakult át minimális protokolláris sallanggal.

nick papagiorgo 2017.08.21. 08:49:25

@ember100:
ehhhehe.
Erre a "fagyi visszanyal, meg a vezír stratégiáját alkalmazzák saját magára" egy apró megjegyzés:
Egyfelől engem marhára nem érdekel se a Soros-féle háttérhatalom, se az, hogy Orbán ott van-e vagy se (kisebb dolgom is nagyobb ezeknél).

Másfelől meg milyen ötlet már a "vezír stratégiáját" alkalmazni? Ha valakit utálok, akkor nem vagyok olyan mint ő, nem? Milyen ötlet ez már: "ne szavazzon Orbánra, mert bornírtságokat mond (Soros-féle háttérhatalom), helyette szavazzon ránk, mi ugyanolyan, csak másféle bornírtságokat mondunk".

Aztán megy a csodálkozás, hogy a népek nem szavaznak az ellenzékre. Igazából ők se jobbak Orbánnál, csak nem így hülyék, hanem amúgy :)

2017.08.21. 08:56:39

Nem maradhat el nap orbánozás nélkül, ugye ? Tök mindegy mekkora baromság, azt nektek ide kell hányni. Az Index egy fostenger az összes nyomi blogjával együtt.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.08.21. 08:56:44

Gyurcsány istenetek bezzeg megadta a módját kordonokkal

Attilajukkaja 2017.08.21. 09:03:12

Maradjunk annyiban, hogy senkinek sem hiányzott a Vezír - akár jobbos, akár balos, akár liberális, akár konzervatív, akár hívő, akár ateista, .... de még a kutyának sem!

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 09:05:41

@Netuddki.: Nem is értem, a hülye birkák miért tűrik ezt?

A hülye birkák nem tűrik, például te sem, a normális emberek meg másképp látják. Ennyi.

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 09:09:08

@Attilajukkaja: Maradjunk annyiban, hogy senkinek sem hiányzott a Vezír

Dehogynem! Nektek! Erről szól a poszt, olvasd el! Az lett volna a tisztességes ha ott van!

Proud Mary 2017.08.21. 09:16:02

az történt, h megírták a posztot, h ovi a részvételével megalázta az ünnepet, majd (mivel nem volt ott) hozzá kellett biggyeszteni egy "nem ment el"-t

Duplaxiii 2017.08.21. 09:18:15

Szerintem az országot, a magyarokat mindazok megalázzák, gyalázzák, akik a társadalom egészére hivatkozva a saját véleményüket erőltetik!
Én egy magyar vagyok, a környzetemben számtalan magyar él, mi mind a magyarok vagyunk és nekünk is az országunk Magyarország.
Szóval a posztoló az én vagy a mi nevünkben ne állítsa egységes egészként a véleményét!
A posztoló ezzel engem is megaláz, mert azt állítja, hogy mi egy platformon vagyunk!
Nem vagyunk, mert én nem vagyok genderalapú neoliberális aktivista.
Ahogy az ország döntő többsége sem.
Ugyanezekér megaláz minket, ahogy anno a parlamentben a kokárdázú köcsögök vagy azok, akik az 1/3-ukat az egész társadalomra kivetítik, akik egy érvénytelen népszavazás rájuk kedvező értékeit a nép egészére vagy többségére értelmezik.
Nem barátom, ti mindannyian, a pártok, az aktivisták a bloggerek csak a magyarok, az ország, a nemzet alig 35%-át képviselitek, a döntő többséget nem!
Tehát ahogy számon kéritek a kormányon a dolgokat, nektek sincs jogotok ugyanúgy viselkedni.
Amit leírsz az a TE VÉLEMÉNYED és a hozzád hasonlóan gondolkodóké és nem Magyarországé, nem a magyarok egészéé!
Egyébként neked tényleg ez a legfontosabb ma az országban?

Pelso.. 2017.08.21. 09:19:50

Mit kell ezen témázni?
A párt szempontjából nem volt fontos a részvétel, ennyi.

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 09:26:00

@Proud Mary: megírták a posztot, h ovi a részvételével megalázta az ünnepet, majd (mivel nem volt ott) hozzá kellett biggyeszteni egy "nem ment el"-t

Így működnek! Ha Orbán kinyilatkoztatná, miszerint szart enni márpedig rossz, ezeknél már aznap szar lenne ebédre és három mélytányérral is bevágnának kenyér nélkül!

Duplaxiii 2017.08.21. 09:26:07

A gengszerváltás hajnalán a retorikához még értő új politikai erő még használta a
"Szerintem"
vagy a
"Véleményem szerint"
kiegészítéseket, ügyeltek arra, hogy megkülönböztessék magukat.
Ma ez eltünt, a jobbtól a balig, a konzervatívtól a neoliberálisig már nem tudjuk kinek a véleményét olvashatjuk.
Ők ma már egységesen a "magyarok", a "nemzet" vagy "Magyarország" egészére utalnak.
Azaz hazudnak.
Régen volt társadalmi érdek is a mondandók mögött.
Ma nincs, csak kizárólag a hatalmi cicaharc, a pozíciókba kerülés.
És hangzatos lózungok, hangos közhelyek.
Ha a csúti itt lett volna, azért készülne poszt, most hogy nem volt (amit a NEMZET többsége észre sem vett...), ezért lett.
Közben az emberek döntő többsége pihent, vagy dühöngött, mert vasárnap vette észre, ünnep van, mert zárva vannak az üzletek... Én a kocsmában szembesültem a problémával. Aztán hazamentem és néztem a meccseket.
A környezetemben, a baráti körömben 99%-ban mindenki ezt tette, nem volt ünnepi műsor nézés, nem volt körmenet és mindenki leszarja ma már a politikai alapú korrupciót segítő tűzijátékot is.
Játszott a Barca, a Real és még a németek is...

joszip 2017.08.21. 09:26:29

Fidesztáborban elég magas már az ingerküszöb, ha Orbán beleszarik a magyar zászlóba az is belefér és tulajdonképpen még magyarázatot is találnak rá. Mittudomén az a zászló akkor és ott a Gyurcsány-korszakot szimbolizálta. Ha az ember szerelmes a legidegesítőbb dolog is cuki. De a szerelem elmúlik 1-2 év után az Orbánimádat örök. Mint ahogy a Kádárimádat is.

Ma Baker 2017.08.21. 09:29:35

Szerencsére már csak ebbe tudnak kapaszkodni ballibék, mint a legnagyobb botrányba...

Attilajukkaja 2017.08.21. 09:32:05

@Helga Beauty Salon:
"Dehogynem! Nektek! "
Kik azok a Ti?

"Az lett volna a tisztességes ha ott van!"
Valóban, de manapság senki nem társítja Orbánt a tisztesség fogalmával. Sem azzal, hogy hiányozna bármilyen rendezvényről.

Attilajukkaja 2017.08.21. 09:40:55

@joszip:
"ha Orbán beleszarik a magyar zászlóba az is belefér és tulajdonképpen még magyarázatot is találnak rá"
És bele is szarik .... Főleg az '56-os lukas zászlóba, amikor pincsiként dörgölődzik Putyin elvtárshoz.

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 09:42:20

@Attilajukkaja: Lefektettek egy tézist és ezen lovagoltok! Mi a bánatért KELLETT volna ott lennie? Mert szerintetek igen? Komolyan el akarjátok hitetni hogy ilyen EU seggnyalóknak, migránsbarátoknak, brüsszeli feljelentgetőknek, Soros támogatottaknak stb. stb. fontos egy ünnepünk is, meg a magyarság?

MACISAJT 2017.08.21. 09:46:16

Eftársak! Valljátok be: ti már nem tudtok létezni sem Orbán Viktor nélkül :P
A napi gyűlöletek úgy igényli a jelenlétét, annyira belefészkelte magát a zsigereitekbe( majdnem agyatokat mondtam), hogy nem bírjátok ki: hol van Orbán, miért van, miért nincs, hol van, mit csinál, mit nem csinál,mit mondott, mit nem mondott etc.

Jellemző hogy a simicsek tévéjében botka elvtárs ünnepi szónoklatát nézhettétek( meg a sasjózsit, a majdnem Kossuth-díjas elítélt adócsalót).
Ja és az ellenzéki "'gigatüntetést".
Erre nektek mégis Orbán hiányzott..P

Muhaha

nick papagiorgo 2017.08.21. 09:49:10

@Duplaxiii:
azért az ilyeneken, aki
"dühöngött, mert vasárnap vette észre, ünnep van, mert zárva vannak az üzletek."
én mindig jókat derülök.

Nem azt mondom, hogy nemzeti ünnepeken mindenki vegye magára a kacagányt, és nemzeti zászlókat a hóna alá, és menjen ki az utcára lobogtatni.

De azért, aki egy nemzeti ünnepet onnan vesz észre, hogy zárva vannak a boltok, azt is akkor, amikor elment, és ott áll a bezárt boltajtó előtt, az azért eléggé ciki, szerintem.

Külön tetszik nekem a dec24 problematikája, hogy ünnep legyen-e vagy se: az egyik azt mondja, hogy legyen, mert a teszkós dolgozóknak is járna a pihenés meg az ünnepre való felkészülés. A másik meg, hogy ne, mert vele akkor hogy kiasznak, mert nem tud időben bevásárolni (ezek már nagypénteken is szívszélhűdést kaptak, mert négynapos lett az ünnep, és elfelejtette, és nem bírt magának elég kaját előtte felhalmozni, mint a hörcsög :) És húsvétkor még nem is kell "ajándékokat" venni, ugye, ez még nehezebbé teszi az egészet.

Azért azt, akinek számára egy ilyen kaliberű ünnep a bevásárlásból, a zabálásból meg a sopánkodásból áll, hogy "be vannak zárva a boltok, jajistenem", én valahol szánom....

n3spr3ss0 2017.08.21. 09:51:23

Nem akarta hogy mindenki élőben lássa ki a geci.

rovid 2017.08.21. 09:52:53

inkább csökkenteni kéne az állítólag nemzetinek nevezett ünnepek számát, mint növelni, mert már régen elveszítette nemzeti jellegét! tettek róla a fiatal? demokraták?

Attilajukkaja 2017.08.21. 09:55:50

@Helga Beauty Salon:
" Mi a bánatért KELLETT volna ott lennie? Mert szerintetek igen?"
Nem a bánatért, hanem mert ez a szokás. Orbánnak is szokása volt egykoron.

"el akarjátok hitetni hogy ilyen EU seggnyalóknak, migránsbarátoknak, brüsszeli feljelentgetőknek, Soros támogatottaknak stb. stb. fontos egy ünnepünk is, meg a magyarság?"
Hogy jön ide az EU vagy a Soros????? Azt gondoltunk, hogy Orbánnak fontos. Te már ki sem látsz a sorosozos szemüveged mogűl?

Attilajukkaja 2017.08.21. 09:59:19

@MACISAJT:
"Erre nektek mégis Orbán hiányzott..P"
Ki kell, hogy ábrándítsalak: a kutyának sem hiányzott, de néhányan úgy vélik, hogy a távolléte nagyon unortodox gesztus volt. :o)))))

VaradiJanos 2017.08.21. 10:09:37

@tájboor: ezt egy 32 éves, szüleinél lakó retardált írta

VaradiJanos 2017.08.21. 10:10:35

@n3spr3ss0: olyat napi 10 órában láthatnak a nőd szàja szélén száradni

VaradiJanos 2017.08.21. 10:11:26

@Attilajukkaja: miért, te ott voltál, retkeske?

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 10:14:27

@Attilajukkaja: Nem a bánatért, hanem mert ez a szokás.

Szokás! Marha nyomós érveid vannak hallod e! Esetleg kérd számon hogy meglocsolja e nőismerőseit, zabál e bejglit,farsangi jelmezt ölt e etc. amikor az a szokás! A szokástól eltérni mitől skandalum? Megjelent Áder, ő az elnök.
Hagyjátok már ezt a majomcirkuszt, nem érdekel titeket a kötözködésen kívül semmi!
Amúgy az eur, Sorosróll sem mondtam semmit, csak a seggnyalóiról, azt meg viszont vegyétek magatokra.
A "Sorosozós" szemüvegemet meg "Orbánozós" szemüveget viselve nem kell rosszallnotok!

Attilajukkaja 2017.08.21. 10:15:45

@VaradiJanos:
"te ott voltál, retkeske?"
Mi az, hogy "retkeske"? Volt neked gyerekszobád? És mit számít, hogy ott voltam-e? Semmit!

MACISAJT 2017.08.21. 10:17:59

Melyik manapság az agyonvert ballibák legvadabb rémálma?
Hosszú a lista (és unalmas, bár most a közeledő 2018 áprilisi dátum okoz nekik őrjöngési rohamokat) , ezért aztán csak a legbanálisabbat említeném: a zsigeri, 1993 óta tartó Orbán gyűlöletükkel kapcsolatos .

Ami azóta veszi el a józan eszüket(ha egyáltalán valaha volt nekik ilyen), amióta Orbán szakított a sorosok által neki szánt, "szdsz ifjúsági tagozata" szereppel. Orbánnal kelnek és fekszenek, ő áll minden gondolatuk és cselekedetük középpontjában.Próbálkoztak itthon és külföldi cimboráikkal kinyírni, volt kendepéter és májeraranka meg debreczenijózsef és ferenczikrisztina, popperpéter és kohnbendit meg ronwerber..hadd ne soroljam.
És ennyi, idáig tart a tudomány.
Mert ha egyik ballibát is megkérded hogy jójó, Orbán nem, eddig világos, hanem mondd, mutasd fel akkor helyette a kormányképes alternatívát...akkor nagy kuss következik majd újra az jön hogy igen de az Orbán..:P
Most sem lesz másképp.

Muhaha

Attilajukkaja 2017.08.21. 10:20:45

@Helga Beauty Salon:
"Szokás! Marha nyomós érveid vannak hallod e!"
Pedig a tradíciók állítólag fontos dolgok. Kár ezen gúnyolódni.

"A szokástól eltérni mitől skandalum? "
Egyáltalán nem az, csak üzenetértéke van.

"Amúgy az eur, Sorosróll sem mondtam semmit, csak a seggnyalóiról, azt meg viszont vegyétek magatokra."
Nem veszem. Miért tenném? Mert Szent István nyomdokaiban a nyugatot, nem pedig a keletet látom országunk jövőjének? A seggnyalásról sem tudok sokat. Mesélj!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.21. 10:23:25

@MACISAJT:

Kár beléjük a szó.

Az Orbánfóbia midennapos kórtünet lett náluk.

Ott volt, vagy nem volt ott, nekik mindegy, csak a gyűlölet cunami meglegyen a ballib agyhalottak részére, napi edzés gyanánt.

wolves84lb 2017.08.21. 10:31:45

Durva, hogy ha egy posztban szerepel orbán neve, a sok fideszes faszkalap egyből rohan védeni a gazdit...mind a 10en, mind a 40 álnevükön.

Attilajukkaja 2017.08.21. 10:38:02

@Ballib cenzúrázók réme 25:
"Ott volt, vagy nem volt ott, nekik mindegy, csak a gyűlölet cunami meglegyen a ballib agyhalottak részére"
Valahol igazad van. Teljesen mindegy, hol nyaralt augusztus 20.-án Orbán. A lényeg, hogy nem tartotta fontosnak, hogy ott legyen a nemzeti ünnepünkön. A gyűlölet meg túlzás, ennyire heves érzelmeket nem érdemel meg ez az emberke.

Tompahawk · https://rohadtkunyho.blog.hu 2017.08.21. 10:38:50

@MACISAJT: Ebben van valami. OV, egyzser nem volt ott, máris hiányzik.
Olyan kényelmes mindnent ráfogni, azt mondani, miatta szar. A sértheteltlen bűnbak figura, aki mindennek az okozója, de semmi sem fog rajta. Kell egy ilyen a népnek.
A tábor újraválasztja, mert milyen jó már, ahogy aljas mód kibaszik a liberálisokkal.
Az ellentábor meg annyira ki van rajta akadva, hogy egyáltalán nem tünnek alternatívának.
Mintha direkt játszana is erre. Hozza ezt a TSZ elnök figurát, a hívek rezonálnak rá, a fóbiások meg vérszemet kapnak és lehet rájuk mutogatni, mennyire fel vannak háborodva.
Csak az a baj, hogy akik most örömködnek, hogy mennyire ügyesen vágja az ágat a libsik alatt, nem veszik észre, hogy ők is ugyanazon az égon ülnek. Hogy nem lehet csak a medence egyik felébe belehugyozni.

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 10:41:01

@Attilajukkaja: Szent István nyomdokaiban a nyugatot, nem pedig a keletet látom országunk jövőjének?

Ha nem tűnt volna fel eltelt ezer év István óta. Mások a viszonyok, pl. az általad favorizált nyugat a vesztébe rohan és magával akar minket is rántani. A kelettel is megjártuk, Putyinnal kereskedni érdemes és az összes többivel is, mást nem! És pont ez nálad a seggnyalás, hogy egy idegen erőt látsz a jövőnek. Soha nem jött be ha ismernéd a történelmet.

Merlot 2017.08.21. 10:41:47

@wolves84lb: Ezeknek ez a dolguk. Ha itthon van a Vezérük, akkor elvégzik nála a napi seggnyalást, ha nincs, akkor idejönnek fröcsögni, hogy lepucolják a nyelvükről a szart. :D
Csicska népség!

MACISAJT 2017.08.21. 10:43:44

@Tompahawk:

Automatikusan jobb a kedvem, mikor azt látom hogy agyonvert ballibák őrjöngenek változatlanul minden hullámhosszon..:P

Nem titok , az Orbánék kormányzásából, ha semmi mást sem csináltak volna( de, csináltak bőven, az államháztartás látványos rendbetételétől kezdve a kettős állampolgárságig) , szóval ha mást nem is csináltak volna nekem már egyvalami megérte: az hogy nem "ezek" vannak hatalmon..Hogy nem a strigák és honkupecek, nem az apró antall pereputtyok, nem a kókák, demszkik, mesterháziak, nem mszp-szdsz ormányoz.
Hanem hogy azt látom/láthatom amint az agyonvert ballibák,a szellemi homlesszek óbégatnak, ajvékolnak naponta mindenfelől , minden hullámhosszon.
Ez nekem már megérte, ugyanis számomra PRICELESS.
( Megfizethetetlen):D

A magam részéről egy csomó mindent kifogásolok, nyíltan is kritizálok a jelenlegi kormányzásból, például azonnal törölném a Várba költözést vagy a Sorsok Házát, ahogyan nagyobb befolyást biztosítanék Tarlósék fővárosának is.(nekem a Tarlós-Lázár meccsben az előbbi álláspontja az irányadó).

De. De ezt nem jelenti azt hogy bármi olyan mögé beállnék ami anarchiát, káoszt, extrém esetben kijevi polgárháborús állapotokat hozna, mindezt csak azért hogy azok akik hagyományosan mindig és mindent elkúrtak, valahogy újra a húsosfazékhoz közelítsenek.
Mert szépek a lózungok. De tegyük a kezünkre a szívünket: erről szól az egész.A valóság az hogy az agyonvert bal-és/vagy libák bárhogy, bármilyen eszközzel Orbánt szeretnének buktatni. Mindegy hogy kivel, simicskával, zazriveczel, sorossal, bárhogy és bárkivel.Ezért egy új Ukrajnáról és akár polgárháborúról/forradalomról álmodoznak.
Hogy aztán ők ugyanott, ugyanazt folytathassák mint a rendszerváltás előtt, vagy után, immár "demokratikusan".

Csakhogy az ország nagyobbik és józanabbik fele a stabilitásra vágyik.
És számukra-számunkra- teljesen világos hogy jelenleg az egyetlen kormányképes politikai erő az az Orbán vezette Fidesz.
Ilyen egyszerű ez.
Mint ahogy az is világos hogy egy hajón vagy repülőn ülve sem a kapitány bármi áron való kinyírásán kell fáradozni.

Merlot 2017.08.21. 10:46:39

"favorizált nyugat a vesztébe rohan és magával akar minket is rántani"

Helga!
Látszik, hogy nem éltél még Hofi Géza tündöklése idején.
Az akkori rendszer vezetése azt hirdette, amit most te. Azaz, hogy a nyugat a szakadék szélén táncol.
Aha, - mondta erre Hofi - lenéz onnan a mélybe és röhög a "cocilista" országok nyomorán.

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 10:46:51

@wolves84lb: Durva, hogy ha egy posztban szerepel orbán neve,

Miért, tudtok mást? Orbán mondta, nem mondta, ott volt nem volt, sírt, nevetett, nyaralt, telelt, evett, ivott, szart, hugyozott, ebből álltok ki éjjel nappal barmok!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.21. 10:47:12

@MACISAJT:

Gyurcsány csicskák napi ujj-gyakorlata.

Ezért fizetik őket, hogy bérrettegjenek, mind a 4-en 20 nickel.

MACISAJT 2017.08.21. 10:49:49

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Nekem jó...
Régi szabály hogy a csatatéren az ellenség halálhörgése a legjobb zenei aláfestés..

Merlot 2017.08.21. 10:51:02

@MACISAJT: "A magam részéről egy csomó mindent kifogásolok"

Látom, szerinted az ország kirablása, a nemzeti vagyon haverok zsebébe tömése az nem csípi a szemed, mert azt nem kifogásolod. Valószínűsítem, hogy a leosztásból te is kapsz. Ha másért nem, az itteni csicska írásaidért. :D

bgp 2017.08.21. 10:53:05

@MACISAJT: az agymosott nem józan. De pár dologban egyetértünk.
Utolsó mondatod: az a kapitány inkább egy gépeltéritő aki már megölte a kapitányt, de azt hajtogatja, hogy ha csönd lesz, mindenki épségben földet ér. Neki csak a raktér csomagjai kellenek.

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 10:54:31

@Merlot: Hofit idézel nekem, mert ezzel látod alátámasztani az igazadat? Én ismerek azért nagyobb gondolkodókat is mint ez a propligőzszelep!! A maga helyén és idejében elment, akkor és ott jó volt semmi több!

f@szkivantöletek 2017.08.21. 10:56:27

@VaradiJanos: Agymosott vagy és buta, netán fideszes fizetett kommentelő, csak azok tudnak ilyen primitív módon reagálni és szidni másokat, csupán mert más a véleményük és nem rajonganak döbrögiért és malackáért.
Jó hőbölgést h... gyerek :)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.21. 11:03:25

@f@szkivantöletek:

Valahol röhejes mikor a magadfajta Gyurcsány csicskák álfelháborodnak, és bérrettegnek, miközben másokat gyanusítgatnak hivatásos trollként.

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 11:07:33

@Merlot: Az akkori rendszer vezetése azt hirdette, amit most te. Azaz, hogy a nyugat a szakadék szélén táncol.

Még ezt a fogalmi zavarodat helyretenném!
Nem hirdetem. Látom. Te nem?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.21. 11:12:35

@Merlot:

Nem kell már sokat várni.

Cirka 50 év, és az úgynevezett Nyugatról majd jönnek az emberek a biztonságos Közép-Kelet Európai térségbe.

Mikor már heti rendszerességgel robbangatnak, gázolnak a muszlim szélsőségesek.

----

Megjegyzem nem kötelező sehova se önként és dalolva besorolni magunkat.
Akkor jártunk volna a legjobban ha soha nem tesszük.
Nem kellett volna, se a nácikhoz, se az Oroszok akaratának alávetni magunkat, ahogy most se kell a Nyugat-Európai diktátumoknak.

Attilajukkaja 2017.08.21. 11:19:42

@Helga Beauty Salon:
"Ha nem tűnt volna fel eltelt ezer év István óta. Mások a viszonyok, pl. az általad favorizált nyugat a vesztébe rohan és magával akar minket is rántani."
:o)))))
Tudjuk, már Rákosiék is ezt jövendölték :o)
Ha Orbán valóban hinne ebben, nem a rothadástól bűzölgő Svájcba küldte volna tanulni Ráhelt, hanem Moszkvába. A magyar migránsok se a hanyatló Londonban vagy Németországban keresnék a megélhetésüket. Szóval abbahagyhatod ezt a rákosista agitpropot. Mert ha valaminek lejárt az ideje, akkor ennek nagyon!

"Putyinnal kereskedni érdemes és az összes többivel is, mást nem!"
Ebben igazad van. De a kereskedelem nem egyenértékű az elköteleződéssel.

"pont ez nálad a seggnyalás, hogy egy idegen erőt látsz a jövőnek."
Nono, hölgyem! Sértegetésekről szó sem volt. Ha nem tudná kiskegyed, ennek az idegen erőnek köszönhetjük jelenleg azt, hogy Orbánék ennyire meggazdagodhattak. Az EU nélkül nem lenne GDP növekedésünk, még akkora sem, mint most. Ezt ne tessen elfelejteni, amikor sértegetni tetszik az EU-t, .... vagy bárki mást! Nem ildomos.

MACISAJT 2017.08.21. 11:22:21

@bgp: "Utolsó mondatod: az a kapitány inkább egy gépeltéritő aki már megölte a kapitányt,"

Na ne tessék velem hülyéskedni...

Gépeltérítő? Az akit 1998 után 2010-ben és 2014-ben is elsöprő többséggel választották meg az ország miniszterelnökének?
Gépeltérítő? Az akinek pártja 2006 nyara óta(!) még az összes ballib közvélemény kutatónál (is) vitathatatlanul az ország magasan legnépszerűbb pártja?
Akinek kormányzati pártja az összes EU-s ország között a legnagyobb támogatottsággal rendelkezik?

Na ne már.

MACISAJT 2017.08.21. 11:24:08

@bgp:

Ja és , mondatod második felével már nem is foglalkoztam,.
Szóval, ki is volna hasonlatodban az a kapitány, akit a gonosz Orbán gépeltérítő megölt?:P

Muhaha

MACISAJT 2017.08.21. 11:29:31

@Merlot: "Valószínűsítem, hogy a leosztásból te is kapsz. Ha másért nem, az itteni csicska írásaidért. :D "

Nem tiltakoznék... Ha valaki profi , tehát valamit olyan szinten művel hogy azt megfizetik és abból meg tud élni, az nem szégyellni való...

Ellenben én amit és ahol írok, azt saját pénzemen, elhatározásomból és meggyőződésemből teszem.
Még nem jelentkeztek hogy ezt honorálnák.
Illetve, dehogyis nem, de az ellenoldal.
Próbálkoztak már írásaimért bíróságokon is az indexes@ co., ballibák .
(bukták).

Attilajukkaja 2017.08.21. 11:37:53

@MACISAJT:
"Az akit 1998 után 2010-ben és 2014-ben is elsöprő többséggel választották meg az ország miniszterelnökének?"
Milyen elsöprő többséggel?

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 11:44:05

@Attilajukkaja: Az EU nélkül nem lenne GDP növekedésünk, még akkora sem, mint most. Ezt ne tessen elfelejteni, amikor sértegetni tetszik az EU-t, ....

Na ez a vakság, szervilizmus, seggnyalás magasiskolája az oldalatokon amit utálok!
Télleg lehet hogy a GDP növekedésben van része az EU-nak! Tényleg, tényleg tényleg! És ezért szerinted ezekután sértegethetetlen, nem lehet kritizálni? Engedjünk betelepíteni hozzánk bárkit is? Beleugathassanak mindenbe? Na ez a seggnyalás! Plusz ha megtennénk, az a marha nagy növekedés egyből szarrá menne! Te olyan vagy mint ez a poszt! Bizonygatsz valamit aminek se füle se farka és közben magad sem tudod miről beszélsz, csak van valami kellemetlen érzésed, te sem tudod mi az és ettől zavarban vagy.

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 11:45:52

@Attilajukkaja:Milyen elsöprő többséggel?

Kétharmad!
Ami most is lesz!
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.21. 11:48:58

@MACISAJT: "Az akit 1998 után 2010-ben és 2014-ben is elsöprő többséggel választották meg az ország miniszterelnökének?"

Milyen elsöprő többség?

VaradiJanos 2017.08.21. 11:50:11

@f@szkivantöletek: ez a retek kurva nem érdemel mást, miután a minap kifejtette, hogy nem kár az elgázolt keresztényekért

VaradiJanos 2017.08.21. 11:51:19

@Attilajukkaja: elsöprően többen, mint bármelyik segghülye idolodat

Golyós 2017.08.21. 11:52:06

Szerintem nincs ebben semmi.
Bármit csinál úgy is beleköt valaki.
Gyurcsány egyébként is kimaxolta ezt a témát a román nemzeti ünnepen való parádézásával.

VaradiJanos 2017.08.21. 11:52:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amelyik elsöpörte a parazita brancsotokat .... azóta is csak lent hörögtök a sárban

VaradiJanos 2017.08.21. 11:53:08

@Golyós: az nem a d209-es volt? Bár gyurcsótányból is kinézem

Attilajukkaja 2017.08.21. 11:58:09

@VaradiJanos:
" elsöprően többen, mint bármelyik segghülye idolodat"
Idolok csak a templomban vannak. Én nem vagyok templomba járó. Ha valaki Orbánból idolt csinál, az nagyon eltévesztette a kormányzás lényegét.
Azt meg ma már mindenki tudja, hogy az az "elsöprő" többség fondorlatok és csalások útján született. Még akkor is, ha Polt ezt nem engedi kivizsgálni.

VaradiJanos 2017.08.21. 12:00:41

@Attilajukkaja: nagyon úgy tűnik, hogy nem mindenki "tudja" .... de majd jövőre kiderül

Attilajukkaja 2017.08.21. 12:01:29

@Golyós:
"Gyurcsány egyébként is kimaxolta ezt a témát a román nemzeti ünnepen való parádézásával."
Erről tudnál valami infót linkelni?

Attilajukkaja 2017.08.21. 12:03:01

@Helga Beauty Salon:
"Kétharmad!
Ami most is lesz!
Orbánnak soha nem volt és nem is lesz kétharmada.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 12:05:59

@Magyarország Europa jovője:

"es az Orban mar megint nem bukott meg. "

Már hogyne bukott volna meg! hiszen épp azért nem volt ott az ünnepségen, mert már lemondott - csak ez a hír még nem jutott el a médiához.

Sőt Orbán akkor is hetente egyszer megbukik, amikor már nem lesz miniszterelnök.

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 12:07:59

@Attilajukkaja: Azt meg ma már mindenki tudja, hogy az az "elsöprő" többség fondorlatok és csalások útján született. Még akkor is, ha Polt ezt nem engedi kivizsgálni.

Konkrétan? Látom tudsz valamit, nagyon érdekel, írd le lécci, esküszöm van időm elolvasni! Itt mindenki utalgat, célozgat, rébuszokban beszél,ha belekérdeznek egyből kitér, látszik hogy kamu az egész, nálad remélem nem ez a helyzet halljuk a tényeket! Most kiforrhatod magad!

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 12:10:25

@Attilajukkaja: Orbánnak soha nem volt és nem is lesz kétharmada.

Pffffff!

MorningGlow 2017.08.21. 12:19:47

"Ha van rajta sapka azért verjük meg, ha nincs akkor meg azért..." Ha ott lett volna, akkor meg az lenne a baj.

s 2017.08.21. 12:20:11

Hülye vagy, bazdmeg! Azzal alázta volna meg, ha odatolja a mocskos pofáját. Ki a kurva rohadt anyja akarja azt nézni minden kibaszott adón, nem igaz?

Attilajukkaja 2017.08.21. 12:22:57

@Helga Beauty Salon:
"Konkrétan? Látom tudsz valamit, nagyon érdekel"
Sokkal többet költöttek plakátokra, mint azt engedélyezte a törvény. Csaltak.
A külhoni magyarok szavazataiba senkinek nem engedtek betekintést. Vajon miért nem?
És hasonlók.
És ezt nem csak én tudom.

"Pffffff!"
Szerintem is!!!! :o))))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 12:26:27

@Attilajukkaja:

"Mi az, hogy "retkeske"? Volt neked gyerekszobád? És mit számít, hogy ott voltam-e? Semmit!"

Neki volt. Neked nem volt. Ezért hívott téged retkeskének. És akkor még finom úriember volt, mert én inkább repedtsarkúnak hívlak.

Peetee 2017.08.21. 12:31:09

Dolgoztam tegnap. Volt "Soros mocskos ballib" felirat a tüzijáték fényeiből? Neeeem? Hogy-hogy nem? A csapból is az folyik, hogy Soros tehet mindenről, és egy ilyen nagy eseményen nem tolták bele a nép pofájába a megrágott falatot? Nahát...

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 12:35:26

@Attilajukkaja: Sokkal többet költöttek plakátokra, mint azt engedélyezte a törvény.
Csaltak.
A külhoni magyarok szavazataiba senkinek nem engedtek betekintést. Vajon miért nem?
És hasonlók.

Sokkal? Milyen sokkal?
Csaltak!! Egy állítást önmagával magyarázni ősi román szokás! :D
Nem engedtek betekintést a szavazatokba? Fasza, de milyen betekintés? Szavazatszám gondolom megvan, egyéb?
És hasonlók? Mi a f... ? Ne haragudj, nincsenek nagy igényeim az helyi vitapartnerekkel szemben, de tényleg nem lenne jobb ha mondjuk pecáznál? (igaz az Áder hobbija, azért leköpnének az itteni lelki társaid! :D !)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 12:39:49

@Attilajukkaja:

"Azt meg ma már mindenki tudja, hogy az az "elsöprő" többség fondorlatok és csalások útján született. "

Elhiszem, hogy nálatok ott benn a gumiszobában mindenki tudja.

Attilajukkaja 2017.08.21. 12:45:33

@Helga Beauty Salon:
"Sokkal? Milyen sokkal?"
Plakátügyben kb. 60 milliót nem vallottak be az adóhatóságnak.

"Nem engedtek betekintést a szavazatokba? Fasza, de milyen betekintés?"
Semmilyent. A szavazatszámláló bizottság nem láthatta azokat.

"Mi a f... ? "
Bocsánat, de ebbéli igényeiddel ne nálam jelentkezz!

Attilajukkaja 2017.08.21. 12:57:52

@Helga Beauty Salon:
"nem lenne jobb ha mondjuk pecáznál?"
Gyerekkoromban sokat pecáztam meg rákásztam az unokabátyámmal a Rákos patakon. Akkor még voltak benne halak. Ha egyszer nyugdíjas leszek, lehet hogy valahol újra megpróbálom. :o)

"(igaz az Áder hobbija, azért leköpnének az itteni lelki társaid! :D !)"
Már miért tennének ilyet? Sokan szeretünk pecázni.

Golyós 2017.08.21. 12:59:57

@VaradiJanos: Lehet, hogy igazad van. Végül is egy kutya, balos-balos.
A gond igazából az, hogy nincs alternatíva. Kire szavazzunk? Zsidesz se, Mszp soha többet.Más meg nincs. Kétfas.ú kutyapárt meg a többi viccpártra nem, köszi.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 13:00:56

Lehet hogy ott volt valamelyik függöny mögött.
Pór nép elé már rég nem mer kiállni,

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 13:01:18

@Attilajukkaja:Plakátügyben kb. 60 milliót nem vallottak be az adóhatóságnak

. A szavazatszámláló bizottság nem láthatta azokat.

"Mi a f... ? "
Bocsánat, de ebbéli igényeiddel ne nálam jelentkezz!

A 60 milyen számítás szeriont jött ki? Simicska mondta+ÁFA mi?
Nem látta a bizottság, de minden szavazatszámláló körben volt ilyen, melyik nem látta?
A f....? -al mi bajod, mondhatnám hogy fülemüle, te pedig egy perverz disznó vagy, vagy azt hogy rád értettem, de hogy tőled kérnék, erre miből következtettél?

Attilajukkaja 2017.08.21. 13:06:01

@Helga Beauty Salon:
"A 60 milyen számítás szeriont jött ki? Simicska mondta+ÁFA mi?"
A bemutatott számlák alapján.
Szavazatszámláló bizottságnak mindenhol lennie kell. Ez a törvény.

"A f....? -al mi bajod, mondhatnám hogy fülemüle, te pedig egy perverz disznó vagy"
Mondhatnád, ha nem te emlegetnél folyamatosan obszcén szavakat. Nem tudom, ez neked miért jó, de nyilvánvalóan kielégítenek a trágárságok.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 13:14:03

@Attilajukkaja:

Őt a lófasz emlegetése már kielégíti. Téged meg a hús-vér lófasz sem tud. ki.

MACISAJT 2017.08.21. 13:22:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Attilajukkaja:
"Milyen elsöprő többség? "

A mai napi jó cselekedetem hogy felvilágosítsam az alultájékozottakat a 2010 illetve a 2014-es országgyűlési választások egyéni választókerületi eredményeiről...

Tehát.
2010.

176 egyéni választókerület. Ebből: 173 Fidesz/KDNP(98,5%), 2 (kettő) MSZP , 0(nulla) LMP, 0(nulla) Jobbik, 1 (egy) Független.

2014.
106 egyéni választókerület. Ebből 96 Fidesz/KDNP (91%), 10 (tíz) Összefosás , 0(nulla) Jobbik, 0(nulla) LMP.

Hogy ez nem elsöprő többség?:P
Akkor nevezzük kevésbé udvariasan a ballibák agyonverésének...

Muhaha

VaradiJanos 2017.08.21. 13:23:24

@Golyós: Mindegyik gáz. Én már egy ideje inkább csak azon "dolgozom", hogy nehogy a magyargyűlölők nyerjenek.

VaradiJanos 2017.08.21. 13:25:00

@Orbán Hazaáruló Viktor: aki ott volt, az nem a szarházi fajtád, tehát nem lett volna mitől tartania

Attilajukkaja 2017.08.21. 13:33:09

@MACISAJT:
2010
Szavazatok száma országosan Fidesz 52,37%
Többi párt 47, 53%

2014
Szavazatok száma országosan Fidesz 43,55%
Többi párt 56,45%
Kétharmados győzelem, mi?

MACISAJT 2017.08.21. 13:43:12

@Attilajukkaja:

Bizony, kétharmados győzelem. Kétszer is.
És nem véletlenül idéztem fentebb az egyéni választókerületek eredményeit. És azokban az elsöprő Fidesz győzelmeket( 98,5% illetve "csak" 91%)
Anélkül ugyanis nem lett volna kétharmad. De még abszolút többség sem.

De nosztalgiázzunk.
1994-es országos választások
Szavazatok száma

Magyar Szocialista Párt (MSZP) első forduló 1 689 081 szavazat 31,27%
és ezzel lett 209 mandátummal 54,15%-os kormánypárt
Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) 1 005 766 szava azat 18,62%
és ezzel lett 69 mandátummal 17,62%-os kormánypárt.

Vagyis ketten összesen 2,694 millió szavazattal , összesen 48,89%-al lettek parlamenti kétharmadosak, 72%-al...

És az akkor jó volt, a demokrácia maga.Akkor bezzeg nem "arányosítottak" volna.

Muhaha

$pi$ 2017.08.21. 13:45:54

@Attilajukkaja: Miket írkálsz, a választásokon nem is indult olyan, hogy "többi párt". :D

Te a súlyemelést is úgy magyarázod, hogy "Igor emelt 258 kilót, de a többiek összesen sokkal többet", mi? :D

Attilajukkaja 2017.08.21. 13:54:47

@$pi$:
"Miket írkálsz, a választásokon nem is indult olyan, hogy "többi párt". :D"
Basszus! Akkor itt szúrhattam el. :o))))

"Te a súlyemelést is úgy magyarázod, hogy "Igor emelt 258 kilót, de a többiek összesen sokkal többet", mi?"
Nem vitatom a Fidesz győzelmét (még a csalások ellenére sem), de a 2/3-ot igen.

Attilajukkaja 2017.08.21. 13:58:08

@MACISAJT:
"És nem véletlenül idéztem fentebb az egyéni választókerületek eredményeit."
A Fidesz sem véletlenül szabta át a szazavazókörzeteket.

"ketten összesen 2,694 millió szavazattal , összesen 48,89%-al lettek parlamenti kétharmadosak"
Akkor a kutyát nem érdekelte, mert az a kétharmad nem élt vissza a hatalmával. De ha engem kérdezel, az sem volt jogos.

metax 2017.08.21. 13:59:43

A Macisajt nevű komisszár agymenésére reagálva, csak hogy egy ormótlan baromság ne árválkodjon itt lereagálatlanul: szóval attól még, hogy egy párt látszólag (!) népszerű, a szakadék felé viheti az országot.

Erre a történelem itthon-és külföldön is rengeteg példát mutat. Az emberek szemét egy ideig elfedik, de aztán egyre többen és többen kezdik érezni a bajokat, míg meg nem történik az átfordulás. A bizalom gyűlöletbe csap át, és az állapotok eszkalálódásával az állami berendezkedés, meg a hatalom természetétől függően megtörténik a kormányváltás, vagy ki nem tör a népfelkelés...

Orbán 2010 óta szociális-társadalmi és gazdasági katasztrófa felé sodorja Magyarországot. Ennek már egy sor jele mutatkozik. És egyre rosszabb lesz. A 3%-os hiánycél tartása, a csökkenő államadósság, a növekvő bérek, egyebek, amikre a kormány és a komisszárjai szívesen hivatkoznak, csak habok a szartortán, és amelyekre való hivatkozások csak arra jók, hogy elfedjék a gazdasági-társadalmi romhalmazt, amelytől lassan már Európától is távolítják.

Nálunk meglehetősen speciális a helyzet, mert a kormányzópárt népszerűsége - mint ahogyan itt többen megjegyezték - relatív. Azon már rég felülkerekedett az apátia, meg az elvándorlás. A Fidesz kifejezetten népszerűtlen párt, de a sajátos hazai viszonyok hatalomban tartják még egy ideig.

$pi$ 2017.08.21. 14:00:36

@Attilajukkaja: "Nem vitatom a Fidesz győzelmét (még a csalások ellenére sem), de a 2/3-ot igen. "

Mi vitatsz a 2/3-on? Annyit segítek, hogy senki sem mondta, hogy a szavazatok 2/3-át kapta a fidesz. :)

$pi$ 2017.08.21. 14:02:57

@metax: "Orbán 2010 óta szociális-társadalmi és gazdasági katasztrófa felé sodorja Magyarországot. Ennek már egy sor jele mutatkozik."

Érdekes, valamiért egyetlen ilyen "jelet" sem soroltál fel. :D

Amúgy azt tudod, hogy rengeteg jele van annak, hogy a föld lapos és a nap körülötte kering? :D

$pi$ 2017.08.21. 14:05:45

@Attilajukkaja: "Akkor a kutyát nem érdekelte, mert az a kétharmad nem élt vissza a hatalmával. "

Tényleg nem? Te tényleg leírtad, hogy az mszp és az szdsz nem élt vissza a hatalmával? Erős a te hited, irigyellek érte!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 14:07:13

@$pi$:

"Te a súlyemelést is úgy magyarázod, hogy "Igor emelt 258 kilót, de a többiek összesen sokkal többet", mi?"

Talált, süllyedt. :D

Attilajukkaja 2017.08.21. 14:17:57

@$pi$:
"Mi vitatsz a 2/3-on? Annyit segítek, hogy senki sem mondta, hogy a szavazatok 2/3-át kapta a fidesz. :)"
Valóban nem. De a 2/3 felhatalmazását sem!

"Te tényleg leírtad, hogy az mszp és az szdsz nem élt vissza a hatalmával?"
Mondj ellenpéldát.

Világít a torony 2017.08.21. 14:19:13

@Ma Baker: A vakhangyáknak még ez sem tűnt volna fel. Ám, hogy csak ebbe lehetne kapaszkodni, még egy vakhangyától is túlzás.

metax 2017.08.21. 14:19:14

@$pi$: "Érdekes, valamiért egyetlen ilyen "jelet" sem soroltál fel. :D"

Nem lehet az ember mindig perfekt. Az előző 127 hozzászólásom után a százhuszonnyolcadikban már nem említettem egyet sem. Van ilyen. Neked úgyis hiába...

MACISAJT 2017.08.21. 14:26:26

@Attilajukkaja: "Akkor a kutyát nem érdekelte, mert az a kétharmad nem élt vissza a hatalmával. "

Azannyát, de megváltozott ez a mese is...:P
Én eddig úgy tudtam/emlékeztem hogy 1994-1998 között a "dicsőséges" 48%-al szerzett 72%-os kétharmad alatt pl. bokros csomagoztak, tocsikoltak, eladtak minden közvagyont amit csak tudtak beleértve energiaipart, repülőteret és bankokat( feltőkésítve !)...
Hogy göncz árpád mint köztársasági elnök mindent aláírt amit az orra alá dugtak, beleértve a később AB-n elbukott törvényeket is...
Hogy az önkormányzati választási szabályokat 1994-ben hetekkel előtte változtatták meg...
Hogy a kereskedelmi tévék frekvenciáit átjátszották a saját érdekköreiknek(akár törvénytelenség árán is, lásd Írisz Televízió).
Ja és hogy vastagh pál vezetésével még új alkotmány készítésébe is belefogtak, más kérdés hogy az szdsz-es sorosisták olyan szintre vitték a hazaárulást hogy horn gyula inkább kifarolt és bebújt egy négyötödös szabály mögé...

Idilli kormányzás volt, az hétszentség..:P

Muhaha

kvadrillio 2017.08.21. 14:28:02

...de most őszintén !+ rajtad kívül kinek hiányzott ??? :)

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 14:33:22

@VaradiJanos: "aki ott volt, az nem a szarházi fajtád, tehát nem lett volna mitől tartania"
Még sem volt ott.
Maga vagy a fideszes stílus megtestesítője.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 14:36:30

@MACISAJT: Hátha mások loptak, akkor a fidesz is megteheti. Ez a tanulság amit levontál, gratulálok! Ha ellopják a pénztárcádat, akkor az autódat ellopni már nem is bűn. És ezentúl te is lophatsz. Így épül az ország!

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 14:39:23

@$pi$: "Érdekes, valamiért egyetlen ilyen "jelet" sem soroltál fel."
Mért, ha felsorolt volna elhinnéd?
Legalább félmillió magyar lelépett, ez nem elég? Tudod mennyit keres egy diplomás óvónő? Tudod mennyi egy albérlet ára?
Hülyének lenni jog, de nem kötelesség.

Attilajukkaja 2017.08.21. 14:40:08

@MACISAJT:
"Azannyát, de megváltozott ez a mese is...:"
Milyen mese?
Akart akkor az MSzP Alkotmányt módosítani, törvényeket egy nap alatt átírni, a médiát bedarálni azzal, hogy mert nekik 2/3-uk van? Nem. Ezért nem érdekelt senkit, hogy 2/3-uk volt, mert ez szóba sem jött.

" a kereskedelmi tévék frekvenciáit átjátszották a saját érdekköreiknek(akár törvénytelenség árán is, lásd Írisz Televízió"
Mi volt az az Írisz televízió? Soha nem is hallottam róluk!

$pi$ 2017.08.21. 14:49:25

@Orbán Hazaáruló Viktor: "Legalább félmillió magyar lelépett, ez nem elég? "

Magyarországról cirka 5-6% "lépett le". Egyetlen posztszocialista ország sincs, ahonnan ilyen kevesen "léptek" volna le. Sőt, németországban is 5% ez a szám. Akkor hogyan jelzi "félmillió magyar lépett le", hogy "2010 óta szociális-társadalmi és gazdasági katasztrófa felé sodorja Magyarorszá1got"?

"Tudod mennyit keres egy diplomás óvónő? Tudod mennyi egy albérlet ára?"

Ez 2010 óta okoz problémát? Mert azt írtad, hogy ez egy jel, ami mutatja, hogy "2010 óta szociális-társadalmi és gazdasági katasztrófa felé sodorja Magyarországot". Ha nem 2010 óta keres keveset egy diplomás óvónő, akkor ez megint nem a jel, amire gondoltál, ugye?

Tudsz követni?

"Hülyének lenni jog, de nem kötelesség."

Ó, szóval hülye vagyok. Ezt mivel bizonyítanád?

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 14:49:37

@Duplaxiii: "Szerintem az országot, a magyarokat mindazok megalázzák, gyalázzák, akik a társadalom egészére hivatkozva a saját véleményüket erőltetik!"

Hehehe, pont ezt csinálja minden megnyikkanásában a fidesz, te retardált. Állandóan arra hivatkoznak, hogy mit akarnak a magyarok, aztán meg azt látjuk, hogy valahogy mindig a fideszesek haverok járnak jól.
Ha te őszinteségből nyomod ezeket, akkor nagyon súlyos elmezavarod van. Bár ez nem rendkívüli a fidesznyikoknál.

MACISAJT 2017.08.21. 14:49:52

@Orbán Hazaáruló Viktor: " Hátha mások loptak, akkor a fidesz is megteheti. Ez a tanulság amit levontál, gratulálok!"

Ugyan kérem. Ebben az országban mindig is loptak, lopnak és lopni fognak.Meg adót csalni , és hamisítani, átverni.
És nem csak a politika/politikusok, hanem aki és ahol csak éri.Itt nem dolgozni akarnak/szeretnek hanem "kaszálni". Értsd: minél kevesebb munkával, befektetéssel minél hamarabb meggazdagodni. Tökmindegy milyen területen.

Ami pedig a politikát illeti, nem vitás hogy mindkét oldal és holdudvara lop, csal, hazudik.Csakhogy.
Míg a ballibák hazaáruló lopásaiba az ország rendre tönkrement, amit aztán a magasságos IMF hitel mentett meg az államcsődtől...
addig a jobboldal visszavásárol, fejleszt és még jut is.
Kormányozni meg muszáj valakinek, mert különben ott a példa , a kijevi anarchia ...

Konkrétan vegyük Andy Vajna példáját. Olyan ez az alak mint ahogyan a legalapvetőbb antiszemita toposzokban le van írva, egy procc zsidó.
Csakhogy amióta ő átvette a filmipart, az virágzik, jut munka mindenkinek, ömlenek ide a hálivúdi produkciók, százmilliárdok forognak az iparba, Oscar -díjat nyert két film és többen más fontos fesztiválokat.
Korábban a Grünwalskiak idejében meg csak ellopták a pénzt.
Melyik a jobb?

Vagy.Most Mészáros a patás ördög. Hogy az ötödik leggazdagabb magyar, fúúúú...
Valójában itt fejleszt, vásárol tönkrement cégeket, teremt.
Most akkor mi hasznunk volt a Várszegiekből( Marxtól a Fotexig) vagy a Leisztingerekből?

Vagy. A másik patás ördög Matolcsy. Emlékezzünk:

40 milliárd volt az MNB vesztesége
MTI2013.02.27. 21:137

Tavaly 39,8 milliárdos veszteséggel zárt az MNB."

No már most.
Ezeket a veszteségeket a következő év januárjában az államháztartásnak kell fedeznie, mégpedig kötelezően.
És búcsúképpen, a simor-karvalits-királyjúlia még 2014-re is betervezett egy 200 milliárdos veszteséget.

Ahogy ez a trojka eltűnt, csodák csodája az MNB vesztesége is eltűnt.
Úgy hogy közben gazdaság hitelezésére is bőven futotta.
Volt egy régi vezetőség amelyik hajkurászta a 3% alatti inflációt , 7%-os alapkamattal...
Nekik soha nem jött össze...
Ahogy eltakarodtak, láss csodát..alapkamat a mélyben, állampapírok hozamai is, infláció is.

És közben Matolcsyek vesznek, fejlesztenek, béreket emelnek.

Ha zongorázni tudnám a különbséget....

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 14:54:04

@$pi$: Most meg jön az elmútnyócévezés... Hát tényleg elmúlt 2010 óta majdnem még egyszer, még sem lett megoldva semmi, csak tovább súlyosbodott.
Szerencsére te ugyanabban a szarban élsz, csak te jól érzed magad benne.
Elvtársak között még a kommunizmus is szebbnek tűnt.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.21. 14:56:38

@MACISAJT:

Precíz..

A ballibek egyetlen baja, hogy a fejlődést az emberek is érzik.

Néhány agyhalott Gyurcsanyista gyűlölködőt az irígységre alapozva meg bírnak bolondítani, de a többség már tudja, hogy a ballibek csak az elkúráshoz értenek.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.21. 14:59:24

@Orbán Hazaáruló Viktor:

Te sem ebben az országban élsz mi ?
Emlékszünk Demszky és az elkúrók alatt mi volt pl Budapesten ?
4-es metró ígéret 20 évig, Moszkva Tér felújítás 4 éven keresztül. Ígértekkel tele volt a padlás, közben a város lerohadt.

Most meg Tarlós megcsinált mindent amit a ballib elkúrók ígértek, plussz ezer más dolgot is.

Eredmény:
index.hu/kulfold/2017/08/16/budapest_jobb_hely_mint_praga_roma_vagy_london/
Bécs és Vancouver van még a dobogón, de Budapest is előrelépett, és már a 36. Kelet-Közép-Európában mi vagyunk az elsők, Prága, Pozsony, Varsó is mögöttünk van.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 14:59:35

@MACISAJT: Hurrá, hurrá, hurrá, szobrot nekik!
Ez a legvidámabb barakk az illiberális államokban!

A valóság az, hogy Matolcsi súlyos százezrekbe került nekem és ez igaz a Pénztáros Lőrinc verseny nélküli száguldására is. Az a ritka tehetséges ember hogy nem lett felfedezve addig, amíg Simicska haver ki nem esett a belső körből.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.21. 15:02:13

@Orbán Hazaáruló Viktor:

Neked csak akkor kerülhetett súlyos szézezrekbe, ha Gyurcsányék csicskása voltál, aki az elkúrók alatt lopni tudott.

A többiek érzik a reálbér emelkedést, a nulla körüli inflációt, banki kamatot, egykulcsos adót, hitelek csökkenését, GDP arányos hiány csökkenését...
Ami az elkúrók alatt épp ellentétesen volt.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 15:03:02

@Ballib cenzúrázók réme 25: Rövid az agyad, épp csak arra elég, hogy tapsolj, ha felmutatják a taps táblát.
A 4-es metrót a fidesz fúrta meg, nem az alagutat, hanem a projectet.
Belinkelsz egy index cikket? LOL. Most hogy hogy nem hazudnak a zindexen?

willcox 2017.08.21. 15:04:14

@Helga Beauty Salon: Kedves Helga. Nekem semmi bajom Sorossal (nézz utána, hogy ténylegesen mennyit segített rászorulókon), abszolút európai liberális embernek tartom magam és képzeld nagyon szeretem a hazámat, sőt patriótának tartom magam. Kérlek ne állíts valótlan baromságokat.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 15:04:43

@Ballib cenzúrázók réme 25: Matolcsi elvtársad begyengítette a forintot, a devizahitelesek nyögték a törlesztő emelkedését, Matolcsi meg szétosztotta a 200 milliárdos nyereséget a haverok között. Ez aztán a sikertörténet!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.21. 15:05:26

@Orbán Hazaáruló Viktor:

Ez hihetőnek tűnik.
20 év és ebből 12 év MSZP kormány alatt nem sikerült megépíteni a kibaszott metrót, 4 év Fidesz miatt ugyi ?

Hogy aztán a következő 4 éves Fidesz vezetés alatt a Fidesz jelöltje megépítse.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.21. 15:07:55

@Orbán Hazaáruló Viktor:

Megint kevered.
A kedvenc MSZP-SZDSZ-es elkúróid alatt emelkedett az ország és az emberek deviza arányú adóssága 5% alatti értékről 60% fölé, miközben rommá adósították az embereket, és országot.

És a deviza adósságot megintcsak a Fidesz vezette ki, hogy a környező országok mindegyike irígykedve nézte a terhek csökkenését.

nick papagiorgo 2017.08.21. 15:09:00

hehehe.
Mókás, hogy egynémelyek azon esengenek, hogy "Orbán nem is kapta meg a 2/3"-ot.
Vannak választási szabályok, ezek egyértelműek, ugyanúgy vonatkoznak Orbánra mint mindenki másra, ezek értelmében akár Orbánt is le lehetne váltani 2/3-al (ha meglenne az akarat), tessék megpróbálni. Ha nem sikerül, ne Orbánt tessék hibáztatni, hanem azt a fránya népet, akivel nem sikerült elhitetni, hogy pedig itt milyen jó lesz. Ez amúgy minden pártnak szól, jelzem.

A másik meg, hogy pl. ez a blog is azon eseng, hogy Botka erősen fúrja őket, nem Orbánban tessék az ellenfelet keresni, mert az teljesen nyilvánvaló, hogy az. Először egymásközt tessenek a nézeteltéréseket tisztázni, majd akkor lesz némi esély a sikerre. Ameddig egymással civakodunk, addig nincsen (talán ezt nem is nekem kellene elmagyarázni). Az addig egyszerű, hogy mindenért Orbán a hibás, de vegyük észre, hogy jelen pillanatban is az ellenzék prominens pártjai egymás fúrásával vannak elfoglalva, az összefogás helyett. Ha ez így marad, túró lesz itt, kis barátaim. És utána hiába hápogunk, hogy "de Orbán", a tény az, hogy ti saját magatokat veritek el a lehetőségek elől, Orbán ehhez már nem is nagyon kell. Ahogy a dolgok kinéznek, Orbánnak itt már semmi teendője sincs, csak hátradőlni és egy kávét kérni. Ez meg ennyi, akinek nem inge, ne vegye magára :)

konrada 2017.08.21. 15:11:41

@Attilajukkaja:
....ha már pont azt emlegeted fel, hogy a 2014-es parlamenti választásokon a hatalmával visszaélve változtatott a fidesz - többek közt azzal, hogy azt egyfordulóssá tette - akkor igazán eklatáns példa az 1994-es önkormányzati választási törvény-változtatás, mely azokat tette egyfordulóssá, miközben rajtuk kívül más nem szavazta meg.
...ha már példát akarsz olyan törvényhozási hatalommal való visszaéléssel, mellyel a mostaniakat vádolod.;)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.21. 15:13:50

@nick papagiorgo:

Gyurcsány derekas munkát végzett.

Az MSZMP-s utódpártot tervezve se lehetett volna jobban padlóra vinni, darabokra törni, évtizedes vitákat, perlekedéseket generálni.

És ezek ma is tartanak, ma is cincálják szabdalják, egymást ahol érik.

Esélytelenek.

Szerencsére.

salapapa · http://salapapa.hu 2017.08.21. 15:21:52

olvasgatok...
anyázás, a másik maszopozása, gecifideszezése, rohadtjobbikozása, stb.
probléma-e, ha orbán (igenis, kisbetűvel a tetvet!) a Nagyon Magyar nem ment el az ünnepségre, de legalább a zászlófelvonásra?
IGEN! probléma. hogy miért? kije ő kis hazánknak? politikusa? teszemazt a ha csalással is de a legnagyobb párt amely rendelkezéseivel így vagy úgy de vezeti kicsiny országunkat vezetője, vagy csak egy reklámarc?
még a reklámarcnak is kutya kötelessége bizonyos rendezvényeken megjelennie pofavizitre, nemhogy A Nagy Vezírnek!
emellett minden politikus aki a parlamentben ül, ott kellett volna legyen. mindnek!
legyen az bármely párt, de mindenképpen a NÉP által "becsülettel" megválasztott közvetítő.
mondom én. a saját arcommal, nevemmel nem egy álnic mögé bújva.
ti, akik álneveken az ismeretlenségbe burkolóztok! ti akarjátok megmondani a frankót? :)
szánalmas.

Attilajukkaja 2017.08.21. 15:22:21

@konrada:
"ha már példát akarsz olyan törvényhozási hatalommal való visszaéléssel, mellyel a mostaniakat vádolod."
Vádolom az 1994-es törvényhozókat és a 2014-eseket is.

konrada 2017.08.21. 15:25:45

@Orbán Hazaáruló Viktor:
"A 4-es metrót a fidesz fúrta meg"
...azért ez qrva szar ügy.
Mert hiába is választana szerinted is az ország zorbán helyett mást, akkor is az történt- történne, amit ő akar, legfeljebb azon kesergünk, hogy ez se halad, az se megy...

....így a szerencsétlen népnek nem sok választása marad: vagy arra szavaz, aki szerinted mindenkor mindig át tudja vinni az akaratát, és akkor halad valami előre is is, vagy az ellenzékére, de ez esetben - ahogyan te is mondod - arra számíthat, hogy a zorbán miatt azok hatalma alatt csak pangást várhat...

....hát te tudod, biztos ezzel akartad az elöző kormányzat impotenségét megvédeni??;))

MACISAJT 2017.08.21. 15:26:31

@Ballib cenzúrázók réme 25:

gyurcsány?:P Tartja meg őt a devla még jó sokáig jó egészségben...
Az apró-klános elmebeteg böszme olyan mint egy lebutított vírus, arra jó hogy ébren tartsa a társadalom egészséges immunrendszerét ...
Megjelenésére, böffeneteire, őrjöngéseire százezrek ugranak talpra, hogy visszatérését megakadályozzák mondván hogy na ne, ezt már mégsem...

2006 őszén volt Orbánnak egy zseniális csele az ultimátummal.
Pontosan tudta hogy dehogy fognak a böszméék lemondani.Sőt. Annál inkább összezárnak, összeláncolják magukat a böszméhez. Így is lett.
A ballibák ész nélkül rohantak fel az apró-klán hajójára, hűségesküt tenni és röhögtek azon hogy ők milyen ügyesek.
És még azt sem vették észre hogy a hajó oldalán az áll hogy Titanic és a sarki jégvidékre tart, az utasok meg szépen egymáshoz láncolva, ahogy illik...
A következmény ismert: 2010 , 2014 és azóta is.

Egyszer még az elmebeteg böszme MSZP elnökké megválasztásakor egy Indexes újságíró (spirk?)kitalálta/leírta egy soha meg nem nevezett fideszesre hivatkozva aki azt mondta állítólag akkor hogy " Gyurcsány egy lottó ötös a Fidesznek".
Álmában nem gondolta volna, mikor azt kitalálta/leírta, hogy tényleg úgy is lesz, önbeteljesítő jóslatá változik...:)

Nézzük az apró-klános böszme néhány tényleges érdemét.

1. Szétverte az MSZP-t, ráadásul olyan pénzügyi örökséget hagyott hátra (ott is) hogy azok most már a székházukat is eladták ...:)
2. kókája segítségével szétverte és megszüntette az SZDSZ-t ..:)
3.libaszakértő "gazdasági" minisztere segítségével szétverte az LMP-t(is), együtt, külön,pm bohózatokat létrehozva.
4. végül dk néven létrehozott egy alakulatot az apróantalli bolsevik hagyományok
"legnemesebb" , ám biológiai törvények miatt egyre fogyatkozó örököseinek.
5. nélküle a Fidesznek soha nem lett volna kétharmada.

Most őszintén: hát nem egy lottó ötös? :P

Attilajukkaja 2017.08.21. 15:35:26

@MACISAJT:
"Ebben az országban mindig is loptak, lopnak és lopni fognak.Meg adót csalni , és hamisítani, átverni.
És nem csak a politika/politikusok, hanem aki és ahol csak éri.Itt nem dolgozni akarnak/szeretnek hanem "kaszálni"."
Végre valaki kimondta, hogy a magyar tulajdonképpen egy lusta nép, ha nem motiválják. És ha motiválják, ha nem, inkább csal, minthogy tisztességes legyen, mert mutyizással sokkal többet meg lehet keresni.
Szóval ilyen a magyar ember, nem igaz?
Hát nem! Ha egyeseket rákényszerítenek, a többség akkor is tisztességes tud maradni. Még akkor is, ha mindig is akadtak a sorainkban szar emberek, ...mert akadtak/akadnak bőven. A baj ott kezdődik, amikor ezek uralják el a placcot, mert azt hiszik, hogy valaki feljogosította őket rá. Pedig nem. Ez a baj a mostani "elittel". Azt hiszik hogy teljhatalmúak. Voltak ilyenek szép számmal Magyarország múltjában, és mind óriásit koppantak a végén. De vannak, akik nem tanulnak az őseik múltjából. Majd tanulnak a saját kárukon.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.21. 15:37:13

Ha ott lett volna, akor az lett volna a gond, hogy miért van ott egy ilyen egyházi eredetű kirekesztő ünnepen a Zorbány..
Hej, hej, keserves kenyérkereset a bérbloggerség..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 15:39:26

@$pi$:

"Egyetlen posztszocialista ország sincs, ahonnan ilyen kevesen "léptek" volna le. "

Csehországból kevesebben, Szlovákiából ugyanannyian, persze százalékosan. A többi posztszoc államból többen ill. sokkal többen.

Mindenesetre ordas hazugság, hogy Orbán miatt mennek ki.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.21. 15:39:55

@Attilajukkaja: Ti nem tanultatok, ezért kerültetek 2010-ben az egyharmados zónába, és úgy tűnik, azóta sem tudtatok felállni abból a jobbegyenesből..:)

Attilajukkaja 2017.08.21. 15:40:33

@konrada:
"....így a szerencsétlen népnek nem sok választása marad: vagy arra szavaz, aki szerinted mindenkor mindig át tudja vinni az akaratát, és akkor halad valami előre is is, vagy az ellenzékére"
A magyarok nem nagyon ismerik a demokráciát, annak nehézségeit. Ezért valóban hajlamosak a diktátorokra szavazni. A baj az autokráciával viszont az, hogy nem konzultál az emberekkel. Nem is ismeri az emberek akaratát, ezért mindig csak a sajátját viszi véghez.

"biztos ezzel akartad az elöző kormányzat impotenségét megvédeni??"
A miét? Az "impotenségét"?

MACISAJT 2017.08.21. 15:42:33

@Attilajukkaja: "Még akkor is, ha mindig is akadtak a sorainkban szar emberek, ...mert akadtak/akadnak bőven. A baj ott kezdődik, amikor ezek uralják el a placcot, mert azt hiszik, hogy valaki feljogosította őket rá. Pedig nem. Ez a baj a mostani "elittel". Azt hiszik hogy teljhatalmúak. Voltak ilyenek szép számmal Magyarország múltjában, és mind óriásit koppantak a végén. De vannak, akik nem tanulnak az őseik múltjából. Majd tanulnak a saját kárukon. "

Csak óvatosan..:) Mert még rádragasztják a kódolt antiszemitizmus vádját...:)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 15:42:52

@MACISAJT:

Hiába magyarázod neki, akkor is orbánahibás és orbántakaroggy.

$pi$ 2017.08.21. 15:43:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Csehországból kevesebben"

Csehország soha nem volt szocialista ország, az Csehszlovákia volt. :D

Na jó, csak marhulok. Én ezt tekintettem forrásnak: m.cdn.blog.hu/na/napicsart/image/kulfoldon_elok.jpg

VaradiJanos 2017.08.21. 15:44:44

@salapapa: salapapa? Anyádék viccesek voltak.

Occam beretvája 2017.08.21. 15:46:37

Európa kávézó?
Jobb ha elhúzod a beled a teraszról, mert Ali már túráztatja a Ford tranzitot.:-))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 15:47:59

@Orbán Hazaáruló Viktor:

"a devizahitelesek nyögték a törlesztő emelkedését"

Nyögték ám az ángyod térde kalácsát, épp az az igazság, hogy a forintosításnak köszönhetően megszabadultak a devizahitelektől, mégpedig egy elég kedvező árfolyamon. És jókor, a frank árfolyamának elszabadulása előtt.

Nyomortelepy 2017.08.21. 15:48:28

@Ballib cenzúrázók réme 25:
Szerintem inkább az történt, hogy saját magát kúrta fejbe a Maszop Gyurcsánnyal

Előbb kitermelte magából ezt a fazont a többi Kiszes ficsúrral együtt, majd eszményképet csinált belőle. Ezzel az elfajzás vált normává, az igazi hithű baloldalinak most is Gyurcsány lakik a szíve mélyén

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.21. 15:49:45

@EU zászlót mindenhova!:

Nem kell találgatni.

Az előző évek mindegyikében a beszéd tartalmát, és a kitüntetettek személyét fikázták a ballib gyűlölködők.

Most éppen ezt.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.21. 15:50:32

@$pi$: Lengyelországban és Szlovéniában és kevéssel 10 % fölött van a tartósan külföldön élők aránya, nálunk ez bőven 10 % alatt marad.

BéLóg 2017.08.21. 15:51:37

Orbán nem lehetett ott, hiszen már jövő héten megbukott!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 15:52:07

@$pi$:

Ismerem az általad belinkeltet is, én erre gondolok:

p1.picsto.re/LUH02.png

Nem tudom, honnan az eltérés.

BéLóg 2017.08.21. 15:53:29

@EU zászlót mindenhova!: Azon túlmenően például a 10% Lengyelországban 3,5millió (!) ember, nálunk a 6% meg 600ezer. Hatszor annyi lengyel, mint magyar.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 16:06:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Nyögték ám az ángyod térde kalácsát, épp az az igazság, hogy a forintosításnak köszönhetően megszabadultak a devizahitelektől, mégpedig egy elég kedvező árfolyamon. És jókor, a frank árfolyamának elszabadulása előtt."

Ne mond már meg nekem, hogy hogy volt az én hitelem. 150-en vettem fel, 250-en forintosították.
A haverok 180-on tehették meg ugyanezt. Évekig 220-230 Ft körül volt a frank, a fidesz évekig baszakodott, míg tovább ment felfelé, hogy aztán verje a mellét hogy nem 280-on kell hanem csak 250-en.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 16:08:00

@BéLóg: "Azon túlmenően például a 10% Lengyelországban 3,5millió (!) ember, nálunk a 6% meg 600ezer. Hatszor annyi lengyel, mint magyar."

Szóval a 6% hatszorosa a 10%. Szerintem inkább ne égesd magad.
Egy relatív számot hasonlítottál össze abszolúttal.

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 16:09:11

@willcox: Kedves Helga. Nekem semmi bajom Sorossal (nézz utána, hogy ténylegesen mennyit segített rászorulókon),

Kedes Will! Nem vagyok Helga, ez a homárról maradt homárhilda basztató nickem amit egy kitiltás után kellett használnom! Sorosról meg annyit, hogy nálam a tőzsdekracholó, bomlasztó civilszervezet támogató emberként szerepel.
Soros a CIA fedőembere, befolyásszerző és bomlasztó tevékenységre használják őt és a pénzét. Egy két régebbi törvénytelen manővere miatt működik együtt velük, ők segítik információkkal, Soros végrehajt olyan akciókat amikre "kérik".

Attilajukkaja 2017.08.21. 16:11:07

@MACISAJT:
"Csak óvatosan..:) Mert még rádragasztják a kódolt antiszemitizmus vádját...:)"
Ez legyen a legnagyobb bajom. :o)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.08.21. 16:12:00

Szerintem azzal alázta volna meg Orb a nemzeti ünnepet, ha ott van. Ünnepelje Lőrinccel a "sikereiket" valahol máshol, ne azzal a nemzettel, akit megkárosít.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 16:12:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Mindenesetre ordas hazugság, hogy Orbán miatt mennek ki."

Miért, 2010 óta egy sem ment ki? Vagy Soros miatt mennek ki? Vagy már vissza is jöttek? Vagy rájöttek hogy kint jobb? Inkább élnek a hanyatló liberalizmusban. Hát akkor már ne is szavazhassanak, majd a székelyek eldöntik, Budapesten hogy kell élni! Ordas nagy hazugság a fidesz "sikere".

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 16:13:35

@Helga Beauty Salon: Hova gyűjtöd a gyógyszert amit le kéne nyelned?

Proud Mary 2017.08.21. 16:15:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ezt már egyszer megkérdezted a másik nickeden, megkúrt úrfi

Proud Mary 2017.08.21. 16:19:59

@Attilajukkaja: 5. A levélszavazatoknál csalhatnak?
A levélben szavazásra csaknem 274 ezer választópolgár jogosult, ők azok a főként határon túli magyarok, akik magyar állampolgárok, de nincs magyarországi lakcímük. A szavazataikat az NVI-ben számolják majd meg, de csak vasárnap este 7 órakor lehet elkezdeni felbontani a szavazatokat tartalmazó borítékokat. Ezt a munkát a tervek szerint a választási iroda 80 munkatársa végzi három-négy tagú csoportokban. A szavazatokat négy-öt gépen szkennelik be, majd közlik - a tervek szerint negyedóránként - a levélben szavazás előzetes eredményeit. A végleges, hivatalos eredményt kézi számlálás után állapítják meg. Az NVB tagjai bármikor ellenőrizhetik a számlálást. (index.hu)

na, ennyit a jólértesültségedről, tökfej

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.21. 16:22:03

@Proud Mary: Ja, én is te vagyok. :-)) Bár nekem jobban áll a fecske.

Attilajukkaja 2017.08.21. 16:23:42

@Proud Mary:
Köszönöm az infót. A tökfejezés teljesen felesleg adalék volt. De ha neked jólesett, ám legyen.
Szívesen megnézném azt az index cikket is. Be tudnád linkelni?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.21. 16:24:27

@VaradiJanos: " Anyádék viccesek voltak." - Ja, lyukas kotont adtak anyádnak amikor kiállt az utcára.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.08.21. 16:28:34

Oszt ki nem szarja le ezt a csuti paraszt köcsögöt. Jobb, ha minél többet van minél messzebb ettől az országtól. Az lenne a legjobb, ha haza se jönne. De sajnos ilyen szerencsénk nem lesz, hogy hazafelé jövet az árokba borul az autójával, vagy lezuhan a repülőgépével. Pedig nagyon sok igaz magyar fellélegezne. No, ami késik nem múlik, előbb-utóbb úgyis feldobja a pacskert, vagy a grazi klinikán vagy egy hazai elmegyógyintézet elfekvő osztályán. Egyre közelebb van eme időpont, mivel ő sem él örökké.

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 16:30:07

@Orbán Hazaáruló Viktor: Hova gyűjtöd a gyógyszert amit le kéne nyelned?

Tudod, azért mert Sorost minden undorító tevékenysége ellenére kényszeres filantrópnak akarják beállítani egyes balfaszok, az emberek egy része átlát az ócska trükkökön! Rendre előkerül a neve ott ahol szar van, persze tök véletlenül mi?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.21. 16:30:20

@MACISAJT: "Ahogy ez a trojka eltűnt, csodák csodája az MNB vesztesége is eltűnt."

Hmmmm... és hova tűnt 10 milliárd euró devizatartalék? Csak nem annak az átváltásán van a nyereség?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.21. 16:31:39

@Helga Beauty Salon: Nem véletlenül. Hanem azért mert minden diktátor sürgősen keres egy ellenségképet és Soros bevált, mint a zsidók.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.21. 16:32:54

@$pi$: "Ó, szóval hülye vagyok. Ezt mivel bizonyítanád?" - Minek ezt bizonyítani, amikor bizonyítottad hogy nem tudod mire való a devizatartalék, te bukott devizahiteles?

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 16:33:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ne próbáld játszani a hülyét így is az vagy.

Attilajukkaja 2017.08.21. 16:47:35

Azért mégis vérlázító, hogy a Fidesz azért nem ment el a mai rendkívüli parlamenti ülésre, mert se a devizahitelesek, se a CEU problémáját nem tartja időszerűnek.
Meddig lehet még fokozni Orbán cinizmusát?
Elhiszem, hogy leszarják a CEU-t, de a devizahiteles választóikat is? Embereket lakoltatnak ki. És nem csak a saját hibájukból.

kovacs55 2017.08.21. 16:50:52

Az emberek a saját szemüknek hisznek.
Az átlagember a következő kérdéseket teszi fel:

- Romlott a helyzet Orbán alatt? Nem, sőt enyhe javulás van.

- Jobb lesz egy ballib kormány alatt? Nem.

- Rosszabb lesz, ha Orbán marad? Nem.

A reakció: menjünk szavazni Orbánra…

Latjatok libsik, ilyen egyszeru...

Attilajukkaja 2017.08.21. 16:57:33

@kovacs55:
"Az átlagember a következő kérdéseket teszi fel:

- Romlott a helyzet Orbán alatt? Nem, sőt enyhe javulás van."
Nálad tényleg volt javulás? Nálunk nem.

"- Jobb lesz egy ballib kormány alatt? Nem."
???? Nem tudni.

"- Rosszabb lesz, ha Orbán marad? Nem."
Kiknek? Nekem igen.

"A reakció: menjünk szavazni Orbánra…"
Ez igaz.

"Latjatok libsik, ilyen egyszeru..."
Nem, nem ilyen egyszerű, mert nem csak a "libsiknek" lesz rosszabb, hanem mindannyiunknak. Különben is, miért libsizel (zsidózol) le itt mindenkit, aki nem Orbán hívő?
(A libsi a liberális bibsiből jön, ami a zsidók rosszalló elnevezése.)

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 16:59:26

@Attilajukkaja: - Romlott a helyzet Orbán alatt? Nem, sőt enyhe javulás van."
Nálad tényleg volt javulás? Nálunk nem.

Azt látjuk! :D

Attilajukkaja 2017.08.21. 17:06:45

@Helga Beauty Salon:
"Azt látjuk! :D"

Aki ne fidesznyik, az nem szórakozik ennyire jól azon, hogy a magyar gazdaság nem teljesít semmit. Ha nem lennének az utálatos EU támogatások, akkor nagy szoaréban lenne a Vezír. Ezt is látod?

zokogjatok 2017.08.21. 17:07:34

@Attilajukkaja: "Nálad tényleg volt javulás? Nálunk nem."

Ja hát akkor te szavazz egy olyan pártra, aki alatt neked javulás lesz, és ha a tiféléi vannak többen, seperc alatt leváltjátok a csúnyaorbánt.

Osztán ha mégis azok vannak többen, akiknek jobb, akkor meg így jártál. Nekem pl. tök jó az egykulcsos is meg a családi adókedvezmény is.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 17:07:46

@Helga Beauty Salon: Az ufókban is sokan hisznek, ettől még nem lesz igaz.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.21. 17:08:43

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Devizahitelek forintosítása , MNB gazdaságélénkítő hitelezési program..

zokogjatok 2017.08.21. 17:08:55

@Orbán Hazaáruló Viktor: "Az ufókban is sokan hisznek, ettől még nem lesz igaz. "

Jaja, pl. abban is sokan hisznek, hogy itt valami óriási népelégedetlenség van, csak valahogy nem akar ez a szavazatokban kicsapódni.

s 2017.08.21. 17:09:06

@Attilajukkaja: Látja a nagy büdös véres lófaszt! Akkor fogja látni, ha nem csepeg az eu. pénze tovább. Az a fasz orbán is akkor kap majd fényt.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 17:10:30

@zokogjatok: Rezsicsökkentést elfelejtetted megemlíteni!
Meg az otthoni pálinkafőzést! Egy kis pálínkával már az egészségügy és az oktatás sem olyan fontos.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 17:12:39

@zokogjatok: Kicsapódik, a választók többsége nem akarja Orbánt. Csak a ti mókusagyatokban van az, hogy a fideszt a többség támogatja.

Attilajukkaja 2017.08.21. 17:13:36

@zokogjatok:
"Ja hát akkor te szavazz egy olyan pártra, aki alatt neked javulás lesz, és ha a tiféléi vannak többen, seperc alatt leváltjátok a csúnyaorbánt."
Tiféléi? Mi van?
Amúgy nem tudok olyan pártot, akik javulást hoznának. Még nem. De hogy az országromboló Orbánra nem fogok szavazni, az tuti. :o)

"Osztán ha mégis azok vannak többen, akiknek jobb, akkor meg így jártál. "
Nekik sem jobb, legfeljebb hisznek a kék plakátoknak.

"Nekem pl. tök jó az egykulcsos is meg a családi adókedvezmény is."
Neked jó. Az országnak meg nem. Van ez így!

zokogjatok 2017.08.21. 17:13:50

@s: Most éppen ez az orbánfób legendárium aktuális csodavárása. Volt már ugye államcsőd, éhséglázadás, IMF hitel kell különben tönkremegyünk, ha rezsicsökkentés lesz tönkremegyünk, mindenki itthagyja az országot, összedől ez, tönkremegy az, oszt ezek egyike sem következett be.

Most éppen ez a csodavárás az aktuális, hogy majd 2020-ban az EU pénzek, na majd akkor mi lesz. Elmondom mi lesz, semmi, ti meg majd kitaláljátok, hogy de majd 2022-ben lesz a világégés valami újabb hatalmas okból.

zokogjatok 2017.08.21. 17:16:28

@Attilajukkaja: "Amúgy nem tudok olyan pártot, akik javulást hoznának. Még nem."

Ja úgy könnyű. Csak fikázni a legjobb, mert akkor nem kerülhetsz abba a kínos szituációba, hogy reális lehetőségek közül kell választanod amiknek hátrányai is vannak. Csak mutogatsz egy gyönyörű, ám lehetetlen megoldásra, hogy na ilyen kéne, tehát ehhez képest minden szar.

"Nekik sem jobb, legfeljebb hisznek a kék plakátoknak."

Kb. ezért tart itt az ellenzék is mellesleg, mert meggyőződésük, hogy az emberek a hülyék.

"Neked jó. Az országnak meg nem."

Érthetetlen, hogy akkor hogyan lehet itt gdp növekedés meg hitel lefaragás.

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 17:16:57

@Orbán Hazaáruló Viktor: Az ufókban is sokan hisznek, ettől még nem lesz igaz.

Na jönnek a hülye példák. Tényleg így tudtok csak vitatkozni ? Soros szegény öreg bácsi aki jót akar? Hát akarja otthon az anyjának! Az ufókról meg annyit, hogy téged tuti elvittek már egy körre.

s 2017.08.21. 17:20:48

@zokogjatok: Ember. olvastál már magyar GDP-vel kapcsolatos adatokat. Szinte kizárólag az eu. pénzek tartanak minket a felszínen. A hülye orbánod nagyfaszkodása miatt ennek rövidesen vége lesz. Baszottul nem fogunk kapni lófaszt sem, aztán a seggnyalásból nem igazán lesz szar sem. Mi ezen olyan nehéz neked, seggarcú fidesz droid.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.08.21. 17:22:30

@kovacs55: Mi van te fasz nostradamus!!! Előre látod mi lesz? Azt senki nem tudja megmondani mit hoz a jövő. Honnan tudod hogy orr bán alatt jobb lesz más alatt meg rosszabb. Az én sorsomat amúgy sem az ilyen köcsög szarfaszú tolvaj politikusok határozzák meg, hanem saját magam, tehát az én sorsom biztos hogy jobb lesz mert úgy alakítom. Azonban ez már nem igaz az ország sorsára. A többségnek orr bán és bandája egyértelműen árt. Árt a lopással, mivel az ország vagyona a saját számlájukra talicskázódik, amíg ők vannak kormányon. Ennek sürgősen véget kell vetni, mert a sok seggnyaló fideszvércse még azt is kilopja, ami eddig megmaradt.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.21. 17:25:37

@Orbán Hazaáruló Viktor: 2014-ben a Fidesz-Kdnp közös lista, majd ' 1 millióval kapott több szavazatot, mint a "Kormányváltás" nevű baloldali közös lista (Mszp, Dk, Együtt, Pm stb.)
A tények makacs dolgok..

s 2017.08.21. 17:25:38

@zokogjatok: "Érthetetlen, hogy akkor hogyan lehet itt gdp növekedés meg hitel lefaragás."

Faszt érthetetlen. Úszunk a pénzben - most még. Ha a világgazdaság egy kicsit döccen, akkor ezeknek a figuráknak vége van. Vagy te komolyan azt gondoltad, hogy ezek az idegsebészek képesek kihúzni az országot egy komolyabb bajból? A vargamisi, bazdmeg? Annak már az oviban is költségvetési hiány volt a jele.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.08.21. 17:26:21

@zokogjatok: Már hogyne csapódna le szavazatokban az elégedetlenség. Egyre kevesebb a szavazáson résztvevők száma, ami azt jelenti, hogy mindenki húz el nyugatra dolgozni, csak a szarfaszú köcsög fideszes tolvaj seggnyalók maradnak, akik mindig elmennek, hogy tovább részesülhessenek a lopott állami vagyonból.

Attilajukkaja 2017.08.21. 17:30:36

@Proud Mary:
Köszönöm! Megnéztem a linket. Valahol ez is igaz. :o)

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.08.21. 17:33:17

@EU zászlót mindenhova!: Orr bánra és rühes tolvaj csaló bandájára sokkal többen nem szavaztak, mint amennyien rájuk szavaztak. Volt vagy 5 millió szavazó, abból a csuti gecire szavazott 2 millió, ellene meg 3 millió. Kb ezek az arányok, úgyhogy ehhez tartsd magad seggnyaló!!!! Milyen győzelemről hadoválsz itt, orbánbirka? Orr bánt már az ország több mint 70%-a rühelli, nem is szavaz rá, és ezeknek a többsége elhúz innen a picsába nyugatra, mert elege van ezekből a tolvaj hazudozó gecikből.

rfbzs 2017.08.21. 17:33:30

Megalázhatna teljesen bennünket azzal, hogy haza se jönne.

vNHM 2017.08.21. 17:36:04

Hianyzott Orban, kisgeci? Szeretted volna, ha beleszarik a szadba? Ajjajj! Szegenykem!

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 17:39:23

@EU zászlót mindenhova!: A fidesz "többség" 1 millióval kevesebbet kapott, mind a többi párt, te fideszbirka.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 17:41:20

@Helga Beauty Salon: Pontosan ugyanúgy érveltem mint te, milyen kár hogy ha én csinálom, akkor nevetséges.

Attilajukkaja 2017.08.21. 17:42:36

@zokogjatok:
"Ja úgy könnyű. Csak fikázni a legjobb, mert akkor nem kerülhetsz abba a kínos szituációba, hogy reális lehetőségek közül kell választanod amiknek hátrányai is vannak."
Egyáltalán nem könnyű. Éppen ez a nehéz az egészben. Hogy nem látjuk azt az alternatívát, amiről ábrándozunk.
Még az is lehet, hogy az orrunk előtt van, csak nem jut médiafelülethez.

"Csak mutogatsz egy gyönyörű, ám lehetetlen megoldásra, hogy na ilyen kéne, tehát ehhez képest minden szar."
Valóban. Miért, mit kellene tennem azon felül, hogy jelzem, mit akarok?

"Érthetetlen, hogy akkor hogyan lehet itt gdp növekedés meg hitel lefaragás."
Érthetetlen? EU-s pénzekből meg lopásokból. Azért az a manyup (magánnyugdíj pénztárak) lenyúlása nem volt semmi! Meg a kétes külföldieknek árult letelepedési engedélyek off-shore cégeken való lébonyolítása is jó biznisz volt egyeseknek. Aztán a lakosság fizeti mindezt vissza.
Putyint meg sem említem.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 17:43:45

Orbán hagyományt csinálhatna abból hogy nem jelenik meg az ünnepeken. Úgyis csak a hívei előtt mer előbújni, egyébként meg magasról tesz a Magyarokra. Csak a fideszmaffia hálózatát akarja üzemeltetni, a birkák meg bégetnek neki, meg örömködnek hogy milyen sokan vannak!

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.08.21. 17:44:26

@s: Nincs semmilyen GDP növekedés meg hitel lefaragás. Ezt csak az orr bán banda csaló hivatalai terjesztik, az EU több ponton vizsgálja már ezeket, mert nem felelnek meg a valóságnak. Az államadósság stagnál, ugyanúgy a piacról finanszírozott mint korábban, a világ legnagyobb elvonású adórendszere, amely az egész gazdaságot megfullasztja meg ugyanolyan 3%-os költségvetési hiánnyal küszködik, mint a korábbi kormányokéi. A magyar gazdaság működése orr bántól teljesen független, a 2010 előtt idejött multik adják a nemzeti jövedelem nagy részét kormányoktól függetlenül. Azonban ahhoz hogy a csuti geci többet lophasson, a haveroknak több állami pénzt juttathasson több stadiont adhasson a haveroknak, több adót kell kivetni szinte mindenre( autópályák, multiadók, reklámadók, telefonadók, tranzakciós adók, bankadók, világbajnok ÁFA, személyijövedelemadó az alacsony jövedelemre stb, stb.)

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.21. 17:45:10

@Attilajukkaja: Ha Obán lop, akkor az nem lopás, hanem nemzetmentés!!!

s 2017.08.21. 17:55:53

Mindenkit megbaszok.

s 2017.08.21. 17:56:56

Szerintem orbán retkes faszát a kövér elnök úr kiszopta egy függöny mögött. De nem biztos.

Helga Beauty Salon. 2017.08.21. 17:57:18

@Orbán Hazaáruló Viktor: Ha neked az UFO ügy ugyanolyan mint a CIA akkor tényleg!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 18:03:25

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"De az biztos, hogy a többi Orbán miatt maradt, igaz?"

Kérdezd meg tőlük, az a biztos.

ember100 2017.08.21. 18:04:26

@BéLóg:
Helló !

Ez egy tisztességes fidesznyik matematikája.
Egyszer a százalékot egyszer a darabszámot emeli ki mikor éppen melyik "bizonyítja " az "igazát "

GRATULÁLOK :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 18:16:46

@Attilajukkaja:

"Nálad tényleg volt javulás? Nálunk nem.

"- Jobb lesz egy ballib kormány alatt? Nem."
???? Nem tudni.

"- Rosszabb lesz, ha Orbán marad? Nem."
Kiknek? Nekem igen."

Akkor jövőre arra szavazol, akinek a kormányzása alatt jobb lesz neked. A választék óriási, tessék választani. :D Aztán ha elegen választanak úgy, ahogy te, akkor Orbán megbukik és a választottad bizonyíthat.

Tudod, Lyukacska, nem pofázni kell, hanem szavazni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 18:20:33

@Attilajukkaja:

"Neked jó. Az országnak meg nem."

Nocsak, Lyukacska! Te vagy az ország?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 18:23:10

@bluebear:

"Orr bánra és rühes tolvaj csaló bandájára sokkal többen nem szavaztak, mint amennyien rájuk szavaztak. "

Nyugtasson meg az a tudat, hogy a gazdáidra még kevesebben szavaztak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 18:29:23

@Attilajukkaja:

"Érthetetlen? EU-s pénzekből meg lopásokból. Azért az a manyup (magánnyugdíj pénztárak) lenyúlása nem volt semmi!"

Attila kedves Lyukacskája!

Szóval szerinted az is lopás, ha Orbán államadósságot fizet vissza?

jolka40 2017.08.21. 18:35:08

@Attilajukkaja: A manyup lenyúlása közvetlenül a Fidesz megválasztása után történt. Ha 18-ban újra megválasztják (megválasztjuk) őket, mit fognak lenyúlni még a ciklus elején, reménykedve abban, hogy négy év múlva úgyis elfelejti mindenki?

$pi$ 2017.08.21. 18:36:53

@bluebear: "Az államadósság stagnál, ugyanúgy a piacról finanszírozott mint korábban,"

Azért azt elárulnám, hogy az IMF nem a piac. Ez az egyik.

"a világ legnagyobb elvonású adórendszere,"

Nem nagyon hinném, németországban és ausztriában is magasabb százalékosan az elvonás mint nálunk.

"amely az egész gazdaságot megfullasztja meg ugyanolyan 3%-os költségvetési hiánnyal küszködik, mint a korábbi kormányokéi."

Ohh, hogy örültek volna a szocik a 3%-nak! Tudod mennyi volt a hiány 2006-ban, két évvel a gazdasági válság előtt? 9,5%, több mint a háromszorosa annak, amiket itt beszélsz.

Nézd csak: barankovics.hu/_f/honlapra/gazdasag_grafikon.jpg

Hol volt 3% az mszp alatt a hiány? Mert nálunk nem, az biztos. Tudod mennyi volt tavaly? 2,1%. Majdnem az ötöde a mszp-s büszke el.rós éveknek.

Az mszp egy év alatt csinált cirka annyi hiányt mint a fidesz öt év alatt. Ízlelgesd!

postumus mumus 2017.08.21. 18:39:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Fogd már fel csutigeciseggnyaló, hogy mi mindenki alatt jól élünk, mert a mi jólétünk nem attól függ, hogy éppen ki van kormányon, mint neked. Mi nem azért szavazunk hogy nekünk jobb legyen, olyat csak ti geciseggnyalók tesztek, mert orr bán gazdátok nélkül halott emberek, elveszett patkányok vagytok. Nekünk ebből kifolyólag gazdánk, führerünk sincs, az életünket saját magunk irányítjuk Mi arra szavazunk, aki alatt az országnak jobb lesz. Felfogtad?

postumus mumus 2017.08.21. 18:50:30

@$pi$: Ennyi adóból nem nehéz kevés hiányt csinálni. Egyébként hiába görcsölsz hiányokból még nem építettek várat. Márpedig hiánya a gecidnek is van. Jól is néznék ki, ha én is úgy tervezném a családi költségvetésem, hogy minden évben többet költenék, mint amennyi a bevételem. Ezzel nem nagyon mondtál nagyot, hogy a szocialistáknál kisebb a hiány(akik alatt volt egy évszázados világválság, majd megnézzük orr bán alatt mi lesz a következőnél). Mintha azt mondtad volna, hogy gyurcsány 100 milliárdot lopott, de bezzeg orr bán 1000 milliárdot!!! Az ország az ide özönlő eu milliárdok hatására semmivel sem lett erősebb a gazdaság mint előtte, mivel a rengeteg adó gúzsba köt mindent. A rengeteg korrupt seggnyaló fizetése, mint amilyen te magad is vagy, meg még jobban gúzsba köt mindent. Ez a fajta gazdasági rendszer halálra van ítélve. A németek már építik a robotokat, orr bán meg még mindig a múlt század közepének gazdaságait csodálja. Ezt ízlelgesd hülegyerek, ne orr bán személyi kultuszát építsd!!! Egyébként meg fideszes hülegyerekek, ti tényleg azt hiszitek, hogyha rühelljük orr bánt, akkor mi szocialisták vagyunk? Mi orr bán illiberális csökevény középkori, feudális gondolkodását rühelljük, meg a hozzád hasonló korrupt seggnyalókat.

postumus mumus 2017.08.21. 18:56:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Csak az orr bánbirkáknak van gazdája, orr bán személyében. Ha orr bán gazda a kútba ugrik mert segg hülye, akkor a birkáik még oda is követni fogják. Ez olyan tiszta Hitler feeling.

postumus mumus 2017.08.21. 19:04:02

@jolka40: Ezek folyamatosan lopnak. Függetlenül attól, hogy választások után vagy előtt vagyunk. Az állami milliárdokat folyamatosan csatornázzák a haverjaik számlájára állami megbízások formájában. Egy magyar gazdag nemesi réteget akarnak létrehozni a középkor mintájára. Azt hiszik a kis elmaradott agyú jogászhülyegyerekek, hogy a középkorban élünk. Azért mert ők ellopják az ország javait, még a mai globális világban ugyanúgy senkik lesznek, még ha van öt szarfaszú sörgyáruk, 3 stadionjuk meg 600 hektár földjük, akkor is. Ugyanúgy egy kis szarfaszú 10 milliós piacon fognak görcsölni, hogy eladják, amijük van, mert a demokratikus piaci világ az ilyen tolvaj patkányokkal úgysem áll szóba. Ezek akarnak versengeni a többszázmilliós európai piaccal? Ezeknek a szarfaszú fideszes hülyegyerekeknek hiába lesz magyar viszonylatban soknak tűnő vagyonuk, sorosnak például egymagának a többtízszerese lesz amíg él. Hiába lopkodják a magyarok vagyonát, az a világ összvagyonához képest mindig is csak egy légyfing lesz.

igaz_ember 2017.08.21. 19:04:27

:) Amennyi a gyűlölet bennetek akkor lesz majd a 2018-as sírás. Bár nem tudom nem lenne-e jobb ha megkapnatok amit akartok aztán néznem az újabb sírást meg a gyűlölködést. :)

Attilajukkaja 2017.08.21. 19:05:05

@jolka40:
"A manyup lenyúlása közvetlenül a Fidesz megválasztása után történt. Ha 18-ban újra megválasztják (megválasztjuk) őket, mit fognak lenyúlni még a ciklus elején"
Bármit, amit még lehet Abban nem lesz köszönet, az tuti!.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.21. 19:06:10

@Orbán Hazaáruló Viktor: 1 millióval többet kapott mint a baloldali összefogás. mégis ezek után kinek kellett kormányoznia az országot, te nagyon hülye?

Attilajukkaja 2017.08.21. 19:06:44

@postumus mumus:
"Azt hiszik a kis elmaradott agyú jogászhülyegyerekek, hogy a középkorban élünk." Miért? Talán nem?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.21. 19:11:02

Ez hogy jött ki te ostoba? @bluebear: Magasan a Fidesz-Kdnp kapta a legtöbb szavazatot. A brit választási rendszer szerint ellenzéki képviselő nem is nagyon ülne a parlamentben..

postumus mumus 2017.08.21. 19:14:29

@$pi$: Ja és azt kihagytam, hogy lehet kevesebb hiányt csinált viszont tízszerannyit lopott. Kb. annyival kevesebb a hiány, mint amennyivel többet lopott. Vagyis ők úgy számolnak, hogy ami az ő vagyonuk az országé is. Pedig nem. Amit most elloptak, az majd később 10-20 év múlva jelentkezni fog hiányként. ameddig ők vannak hatalmon addig ez nem derül ki csak majd utána. Nemhiába ragaszkodnak annyira a hatalomhoz. Fosnak is de rendesen, hogy mi lesz, ha majd valaki más átveszi a kormányzást, aztán kiderül hogy a nemzeti vagyon jelentős része már ilyen mié szarosok, ma-tol chik és bűntársaik számláján van. Éppen ezért ők már békésen a hatalmat átadni nem fogják, a hatalmukat ha kell erőszakkal is de fenn akarják tartani. Én ezt így látom.

postumus mumus 2017.08.21. 19:19:37

@Attilajukkaja: Nem a középkorban élünk. A mai globális világpiacgazdaságban a matolcsikhoz, mészarosokhoz hasonló kis senkik a maguk 10 milliós piacával halálra vannak ítélve. Hiába lopják el a teljes nemzeti összvagyont is ezek a kis kretének, az csak soros gyuribácsi vagyonának 1 százalékával fog felérni, és még akkor nem beszéltem a világ teljes összvagyonával. A mai világban minden mindennel összefügg, nemrég vettem egy kínai kereskedőtől valamit(nem a mészáros kis csóringerektől hanem kínából). ez a középkorban egészen máshogy volt. Orr bán és hatökör haverjai még mindig a középkorban élnek, ahol kiskirályok, földesurak mondták meg hogy mi lesz.

VaradiJanos 2017.08.21. 19:23:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ezt már egyszer elsütötted, te nagyon egyszerű lény

VaradiJanos 2017.08.21. 19:24:56

@bluebear: mit tudsz te arról, hogy mit akarnak a magyarok? Te kurvafia pondró.

postumus mumus 2017.08.21. 19:25:04

@EU zászlót mindenhova!: Az nem gond ha ők kormányoznak. Kormányozzanak, de ne képzeljék magukat istennek, és legfőképpen ne böfögjék percenként az ellopott médiáikban azt, hogy az ország többsége mellettük áll. Mert nagyon nem. Egy kis tiszteletet adhatnának a többség felé ezek a kapzsi, dölyfös, egoista fideszbarmok.

VaradiJanos 2017.08.21. 19:26:05

@Attilajukkaja: ki nem szarja le a ceutokat, retek?

postumus mumus 2017.08.21. 19:28:00

@VaradiJanos: azt senki nem tudja mit akarnak a magyarok, azt viszont tudjuk, hogy ki hiszi magát magyaroknak. Természetesen a kisebbségben lévő 2 milliós szavazótáborral rendelkező geci képzeli azt hogy ő egyedül Magyarország. Mert mindig úgy beszél a maga nevében, mintha ő egymaga lenne Magyarország.

VaradiJanos 2017.08.21. 19:28:11

@Attilajukkaja: "nem. De hogy az országromboló Orbánra nem fogok szavazni, az tuti. :o)"
Szégyen is lenne a fidesznek ha az ilyen paraziták kedvelnék. Maradj csak a meleg akolban!

VaradiJanos 2017.08.21. 19:29:09

@s: "Mindenkit megbaszok"

Kezdhetnéd a nőddel, mert Ali már nagyon unja.

VaradiJanos 2017.08.21. 19:30:08

@postumus mumus: melyik országnak, büdös parazita?

VaradiJanos 2017.08.21. 19:31:46

@postumus mumus: a legnagyobb tiszteletet azzal fejeznék ki ha deportálnák a fajtádat

Attilajukkaja 2017.08.21. 19:34:06

@VaradiJanos:
"A mai globális világpiacgazdaságban a matolcsikhoz, mészarosokhoz hasonló kis senkik a maguk 10 milliós piacával halálra vannak ítélve. Hiába lopják el a teljes nemzeti összvagyont is ezek a kis kretének, az csak soros gyuribácsi vagyonának 1 százalékával fog felérni"
Egyetértünk.

"Orr bán és hatökör haverjai még mindig a középkorban élnek, ahol kiskirályok, földesurak mondták meg hogy mi lesz."
Pontosan! Ezért mondtam, hogy a mostani rendszer nem sokban különbözik a feudalizmustól, a középkortól. :o)

postumus mumus 2017.08.21. 19:34:08

@Attilajukkaja: Magyarország még tényleg a középkorban él, azonban a világ gazdagabb fele már régen elhúzott mellette, a globális világban él a világ jelentős része. Csak az idegen nyelveket nem beszélő, csak orr bán makogását értő, az M1-et hallgató ősemberek vannak itt, akik hatalomban tartják ezeket a gátlástalan, öltöny, nyakkendőben szotyit köpködő, zsebrebaszott kezű jogászgazembereket.

postumus mumus 2017.08.21. 19:38:07

@Attilajukkaja: Ebben egyetértünk, de én nem Magyarországra gondoltam, hanem a világra. Magyarország még tényleg a középkorban van, ameddig ilyen orr bánok uralkodhatnak. És a fideszre szavazók gondolkodása is közelebb áll a jobbágyéhoz, mint a modern civilizált emberéhez.

postumus mumus 2017.08.21. 19:43:19

@VaradiJanos: Mi van paraszt, merre van Buda? Takarodj vissza földet túrni, mert a földesúr gazdád, orr bán gróf dühös(és büdös) lesz, ha itt püfölöd a billentyűzetet, ahelyett hogy a tehénszart lapátolnád.

$pi$ 2017.08.21. 19:47:01

@postumus mumus: "Ezzel nem nagyon mondtál nagyot, hogy a szocialistáknál kisebb a hiány"

Megcáfoltam a haverodat, aki hazudott.

"Jól is néznék ki, ha én is úgy tervezném a családi költségvetésem, "

Ez nem olyan mint a családi költségvetés.

Attilajukkaja 2017.08.21. 19:47:32

@postumus mumus:
" Magyarország még tényleg a középkorban van, ameddig ilyen orr bánok uralkodhatnak. És a fideszre szavazók gondolkodása is közelebb áll a jobbágyéhoz, mint a modern civilizált emberéhez."
Nagyon, nagyon egyetértünk. :o)))

Attilajukkaja 2017.08.21. 19:56:36

@VaradiJanos:
"Szégyen is lenne a fidesznek ha az ilyen paraziták kedvelnék."
Miért nevezel engem parazitának? Elég régóta dolgozom és adózok ebben az országban. Adományozok és jótékonykodok is bizonyos egyházaknak és civil szervezeteknek. Ingyen gondozom a társasházam környezetét, az utcánkat. Ellátom az idős szüleimet. És én vagyok a parazita?
Ezt gondold még egyszer végig. Nem attól leszel nagy legény, hogy másokat ok nélkül sértegetsz!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.21. 20:03:48

@VaradiJanos: Csak eszedbe (ész???) juttatom a származásod, te ingyenélő!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.21. 20:05:31

@Attilajukkaja: Ugyan már! Egy ilyen ócska féreg sértegetése dicséretnek számít. Egy rendes riposztra nem telik tőle, csak nyeli a faszt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.21. 20:07:15

@VaradiJanos: A mi adónkból élsz, te narancsféreg. A közmunkás kommentelőt - téged - a mi pénzünkből finanszíroznak.

postumus mumus 2017.08.21. 20:14:04

@$pi$: Fogjátok már fel fideszesek, hogy veletek ellentétben én nem istenítek senkit, pláne nem gyurcsányt. Soha nem szavaztam még se szocialistára se kommunistára. Vérbeli jobboldali vagyok és orr bánt kifejezetten rühellem, a kommunista(állami kapitalista kinai mintájú), feudalista, arisztokrata, autokrata, gőgös, felfuvalkodott, beképzelt, állandóan lázadozó, hazudozó, a hatalmához foggal-körömmel ragaszkodó, a vele egyet nem értőket lenéző magatartása miatt. nem is nagyon értem mit szeretnek benne a fidesz hívők, mert annyi rossz emberi tulajdonsága van, hogy felsorolni is több oldal kellene. Illetve annyit sejtek, hogy azért szeretik, mert a híveit lefizeti mint egy maffiavezér.

VaradiJanos 2017.08.21. 20:15:47

@postumus mumus: az én dolgom nem a tehénszar, hanem a retkes fajtád kordában tartása

VaradiJanos 2017.08.21. 20:18:47

@postumus mumus: nem, pondró, azt szeretik benne, hogy lenyomta a rohadvány magyargyűlölőket. A tetvedék kurtokmorphokjukkák nélkül menne a levesbe.

$pi$ 2017.08.21. 20:19:03

@postumus mumus: "Fogjátok már fel fideszesek, hogy veletek ellentétben én nem istenítek senkit"

Öreg, elárulom, én még istent se istenítem. Egyiket sem! Akkor?

Attilajukkaja 2017.08.21. 20:21:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Egy ilyen ócska féreg sértegetése dicséretnek számít."
Nem, nem számít annak.
Miért örülnék annak, hogy valaki semmibe veszi a munkámat vagy az életemet? Soha ne gondoltam arra, hogy ezzel milyen párt dicsekedhet majd, hanem a környezetem és a családom érdekeit igyekeztem szolgálni. Mint a legtöbb magyar. Ha valaki ezt lebecsüli, az rosszul esik. Hogy merészel bárki is engem parazitának nevezni csak azért, mert nem Orbán rendszerét ajnározom? Hogy meri a magyarok nagy részét parazitának nevezni? Hogy merészeli?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 20:39:30

@Attilajukkaja:

"a környezetem és a családom érdekeit igyekeztem szolgálni. ... Ha valaki ezt lebecsüli, az rosszul esik."

Attila drága tátongó Lyukacskája!

Próbáld meg a hazád érdekeit is szolgálni, akkor majd nem fog lebecsülni.

"Hogy merészel bárki is engem parazitának nevezni csak azért, mert nem Orbán rendszerét ajnározom? Hogy meri a magyarok nagy részét parazitának nevezni?"

Mióta vagy te a magyarok nagy része?

salapapa · http://salapapa.hu 2017.08.21. 20:40:30

kedves @VaradiJanos: , igen. és ennek nagyon örülök. :)
ahogy annak is, hogy lejött a mondandóm lényege. :D
sajnálom, hogy a te szüleid olyan morcosak voltak, de megértem miért lett ez belőled. bizonyára nehéz volt feldolgozni, hogy édesanyád minden este lement a kocsisorra megkeresni a betevőre valót.
de nem bántalak, testvéremnek tekintelek. legalábbis cicitestvéremnek, hisz ugyanazokat a cickókat copogattuk csak veled ellentétben én már nagyfiú voltam.. ;)

Attilajukkaja 2017.08.21. 20:54:48

@VaradiJanos:
"A tetvedék kurtokmorphokjukkák nélkül menne a levesbe."
Vicces vagy!!! :o))))

Gatinho 2017.08.21. 20:59:40

Röhejes, lesír hogy mennyire utálja a blogger Orbánt, de azért hiányzott neki... :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 21:00:47

@salapapa:

Jól emlékszel, de nem egészen pontosan. Váradi János édesanyja valóban esténként a Kocsisorra járt le, ráadásul dolgozni járt oda. Amit elegánsan elhallgatsz, az az, hogy rendőrként járt oda, az anyádat is ott szokta begyűjteni tiltott kéjelgésért, markecolásért és zsebtolvajlásért.

Ami meg azt a cicit illeti, amit te szoptál, az a paci pénisze volt.

Világít a torony 2017.08.21. 21:03:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ostobaság. Orbán semmilyen államadósságot nem fizet vissza.

Janossz 2017.08.21. 21:07:23

Szerintem Áder alázta meg az ünnepet.Nem érti az idők szavát.
Még kivitte a gondterhelt, felelős államférfi maszkját 20.-án.

Körömcsiga 2017.08.21. 21:09:38

Én örülök, hogy nem volt ott és nem szajkózta, hogy az országot meg kell védeni ezer rá leskelődő veszélytől. Megtette helyett Áder bólogató János.

VaradiJanos 2017.08.21. 21:44:03

@Attilajukkaja: nem merészeli a magyarok nagy részét parazitának nevezni, csak téged és a pár hozzád hasonló retket, s nem Orbán-fóbiád miatt, hanem a magyargyűlöleted és a hazám elleni folyamatos agitációs miatt. Szarok én Orbánra, de nagyságrendekkel undorítóbb pondrók vagytok.

VaradiJanos 2017.08.21. 21:46:53

@salapapa: mocskolódhatsz, tetűhintás, csupán arra írtam, hogy vicces szüleid voltak, hogy állításod szerint te is saját névvel szerepelsz itt, ez esetben viszont salapapa néven anyakönyveztettek .... a kurvázásodra, főleg a kocsisoron kebonyolítottakra pedig ne legyél olyan nagyon büszke!

postumus mumus 2017.08.21. 22:02:16

@VaradiJanos: Pondró az apád, aki a faszán keresztül a világra fosott anyád helyett, te aljadék-hányadék. De lehet, hogy nem is volt apád? Takarodj innen a fórumból te mindenkit leokádó genny, mert ha én húzlak keresztül a beleidnél fogva a vezetékeken azt nem fogod megköszönni!!!!

postumus mumus 2017.08.21. 22:05:04

@VaradiJanos: Aztán gennyláda, jelenleg melyik börtönben rontod a levegőt?

postumus mumus 2017.08.21. 22:08:17

@salapapa: "ugyanazokat a cickókat copogattuk"
Nem, nem és nem. Ő jelenleg makkot szopogat, méghozzá egy csuti törpe vörös, orbáncos makkját, amit előtte már ezren lesmároltak úgy hátulról előre körbenyalták.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.08.21. 22:16:30

@VaradiJanos:

Látod látod, a Gyurcsány csicskák majd megmondják itt @postumus mumus: hogy kinek és hogy lehet okádni.. :DD
Demokraták...
Röhej. :DD

VaradiJanos 2017.08.21. 22:25:37

@postumus mumus: ki vagy te, hogy megszabod a fórumozók körét? Mocskolódsz, aztán megsértődsz mikor visszakapod? Na tekeregj vissza a lyukadba, pondró!

postumus mumus 2017.08.21. 22:26:38

@Legeslegalja: Te faszfej, ha figyeltél volna, mint amikor orr bán seggében bújkáltál, akkor észrevetted volna, hogy közöm nincs gyurcsótányhoz sem, meg a gecidhez sem. De ti csak a patkány führeretekre figyeltek birkaagyúak, amit a másik magyar embertársatok mond azt nagyívben leszarjátok. Tudod ebből van már kurvára elegünk. Amit a gecid okád napi negyven órában a patkány tévétekben ahhoz tapsikoltok, mást meg leszartok. Féregnyúlványok.

postumus mumus 2017.08.21. 22:32:17

@VaradiJanos: Mi van hülyegyerek, még mindig itt vagy? Te pondrózgatsz itt mióta idedugtad a férges pofád, én hozzád sem szóltam. Takarodj orr bánod seggébe vissza, ha én duglak bele, akkor az orrlyukain folysz ki. Ne csodálkozz ha leokádlak, ha folyamatosan pondrózol. Én nem vagyok a haverod, akit így szólítgathatsz. Azért írtam, ha nem tetszik eltakarozhatsz a fidesz naggyűlésekre, ott pondrózgathatsz a a fideszes haveroddal a bayer nevezetű aljadékkal. Na mi van faszfej, visszakaptad a megszólítást? Nem vagyok a pápa, hogy ezért homlokon csókoljalak!!!!

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2017.08.21. 22:35:25

@postumus mumus: "hogy közöm nincs gyurcsótányhoz sem, meg a gecidhez sem. "

Az hogy most epp a Soros seggebol bujtal elo, az nem jelenti, hogy regebben nem a Gyurcsany seggeben bujkaltal.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.08.21. 22:36:11

@postumus mumus:

Akkor válaszolj légyszi egy kérdésre.

Kire szavazol ?

postumus mumus 2017.08.21. 22:37:21

@VaradiJanos: Ne csodálkozz fideszpatkány, ha pondrózol és visszakapod. Én hozzád sem szóltam, ameddig meg nem jelentél és folyamatosan okádni nem kezdtél. Én nem vagyok a pápa hogy ezért halántékon csókoljalak, baszd meg!!! Ha nem tetszik meg eltakarodhatsz a patkány fideszes haverjaidhoz, bayerjaidhoz. Ott nyugodtan pondrózhatsz a fidesz nagyűléseken.

postumus mumus 2017.08.21. 22:49:26

@Legeslegalja: A lófaszfarkú kutyák halál faszára. Én nem megyek már szavazni, mert elegem van ebből az orrbanisztáni rendszerből. Szavazzatok csak ti fideszesek azt is leszarom ha 100%-al nyertek, azt csináltok, amit akartok. Az én életem nem az határozza meg ki van kormányon, hanem az, hogy én mit csinálok, úgyhogy teljesen mindegy nekem ki van hatalmon, megoldom ha problémám van, ha kell kijátszom orbánt is, gyurcsányt is, a lényeg hogy én nem járulok hozzá a lopásaikhoz. ezt többféleképpen el lehet érni, most nem ecsetelem, hogy hogyan, de a lényeg, hogy az ország ebből nem húz hasznot. Abból sem, hogy a sok seggnyalót az állam lefizeti, meg abból sem, hogy akik az állam ellen vannak azok kijátsszák a törvényeket. Ennek a magyar nép issza meg a levét sajnos. Ez van, ez a nép már megbűnhödte a múltat és megbűnhődi ez miatt a jövendőt is. Nem a menekültek miatt bűnhődik, hanem az miatt hogy támogatja a korrupt, tolvaj politikusokat. Ez volt horthy, kádár és orbán idejében is. Javaslom nézd meg a "Rokonok" című filmet, abból mindent megértesz hogyan működik ez az ország. Mivel én nemcsak Magyarországon tevékenykedem gazdaságilag, hanem az egész EU-ban, így orbán intézkedései csak kismértékben érintenek, és nekem nem sok vizet zavarnak.

postumus mumus 2017.08.21. 23:03:25

@Legeslegalja: Egyébként eddig minden szavazáson ott voltam, és még soha nem szavaztam se a szocialistákra se orbánékra, mivel hasonló elvek szerint kormányoznak. Volt hogy LMP, volt hogy MDF, meg hasonlókra szavaztam, éppen amelyik az elveimhez közel álltak. Orbán és gyurcsány köpönyegforgatása, hazudozása, lopása sose tetszett, például orbántól akkor fordultam el, amikor 1998-ban megnyerte a választást és elkezdett kormányozni. Az a mérhetetlen arrogancia, dölyfösség ami jellemezte, attól borsózott a hátam. 2010-ben is ugyanezt művelte annyi különbséggel, hogy a kétharmad birtokában konszolidálhatta volna a rendszerét, békét és amnesztiát hirdethetett volna, ennek ellenére még jobban elkezdte szítani az indulatokat. Ez az ember egy őrült, egyébként még rosszabb gyurcsánynál is, ez nem jelenti azt hogy gyurcsánnyal jóban vagyok, mert csinált bajt az is eleget. A nagy politikusokat, nagy államférfiakat pont az különbözteti meg a többiektől, hogyha korlátlan hatalommal rendelkeznek és erőfölényben vannak, akkor tudnak engedményeket tenni. No ez a tulajdonság orbánból teljes mértékben hiányzik. Egy vezető nem attól lesz jó vezető, hogy ha beszarik akkor is mindenkit elnyom, hanem attól, hogy bölcs döntésekkel, mindenki megelégedésére irányít. No ez a tulajdonság orbánból hiányzik, csak az indulatokat szítja, láthatóan a harc élteti, és ezen vitorlázik élvezettel. Kell neki a konfliktushelyzet, ha nincs, akkor csinál magának. No az ilyen embereket én ki nem állhatom.

postumus mumus 2017.08.21. 23:20:34

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok: Nem orbánra gondoltál amikor a soros seggét írtad? Nem is tudom a 80-as évek végén ki bújkált a soros seggében. No rám ez nem jellemző, én a magam ura vagyok, nincs szükségem se sorosokra se gyurcsányokra se orbánokra ahhoz, hogy jól éljek. Megelégszem azzal amim van, van szerető családom, bőven elegendő jövedelme mindegyikünknek, amit a kétkezi munkámnak, szerető szüleimnek, nagyszüleimnek, akik meghaltak és ránkhagyták vagyonukat, köszönhetek, szép házam medencével, balatoni nyaralóm, prémium fiatal kocsim. Ezek nem százmilliós ingatlanok, de arra elegek, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Minden évben elmegyek nyaralni Korzikára, Katalóniába, Calabriába, vagy éppen a francia riviérára június végén , mikor melyikre van pénzem(Korzika egy kicsit drágább) és kedvem. Leéltem már életem javát, nem vágyom már milliárdos vagyonokra, tokaj szőlőveszejére, bányákra, stadionokra meg még a faszom tudja milyen anyagi javakra, hatalomra, mint ez az orbáncsőcselék. Úgyhogy ezt a soros seggezést nagyon mellélőtted, mert ez mind orbánra és a haveri köreire jellemző. Lehet rád is, azért gondoltál erre?

postumus mumus 2017.08.21. 23:31:09

@Legeslegalja: Orbán másik nagyon rossz tulajdonsága, hogy gyáva. nem mer kiállni senki elé, aki ellentmond neki. Csak a hívei előtt mer parolázni, zsebrebaszott kézzel, melldöngetve, peckes állakkal dirigálni. Mihelyst elé áll egy kritikus, aki a rendszerének hibáit ecseteli elsunnyog, nem válaszol, dadog, hebeg-habog össze vissza, vagy éppen a bohócügyi miniszterét küldi. A parlamentben is csak azért nagy a pofája egy-egy felszólalásra, mert a birkai rakásszám ott tapsikolnak, vihognak(Semjén) mögötte. A parlamenten kívül is pont ezek miatt már évek óta menekül, mert nincsenek válaszai a tolvaj magatartására, amelyben törvényekkel a haverjaival szétlopkodott mindent.

belekotty 2017.08.22. 08:09:37

@VaradiJanos: Na! Itt is melózol te bérkommentelő féreg?

belekotty 2017.08.22. 08:11:20

@Attilajukkaja: Ne légy olyan érzékeny! Szórakozz velük, ahogy a vezértroll szokta! :-))

belekotty 2017.08.22. 08:13:39

@VaradiJanos: Na ezt elküldöm a vezértrollnak! Beismerted, hogy bérkommentelő vagy. :-)) Mellesleg az úrfi kifejezetten szereti az ilyen férgeket mint te, mert ezzel üti el unalmát amikor nézi a neutronszámlálókat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.22. 08:42:07

@Világít a torony:

"Orbán semmilyen államadósságot nem fizet vissza."

Igazad van, fizesse vissza az, aki felvette és elverte a hiteleket.

salapapa · http://salapapa.hu 2017.08.22. 09:06:01

@postumus mumus: nnnamégegy fideszbérenc. annyira szeretlek benneteket! :D

salapapa · http://salapapa.hu 2017.08.22. 09:06:55

@postumus mumus: persze, azóta felnőtt és úgy érzi, copni jó. hát tegye! :D

salapapa · http://salapapa.hu 2017.08.22. 09:07:58

@VaradiJanos: tetűhintás? :) a jobbik a jobbik!
elnézést., de elég volt belőled. 8-)

jolka40 2017.08.22. 09:16:40

@postumus mumus: Mi lehet a jó a nagy vagyonban? Sokkal jobban nem lehet élni belőle, mint egy átlagembernek. Talán csak a hiúság, kivagyiság, a "jobb körökben mozgok" nevetséges érzése. Nem irigylem őket.

Világít a torony 2017.08.22. 12:36:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez annyira fideszpártkamu duma. Szerintem fogalma sincs róla miről is firkázik. Sem Orbán, sem más nem fizeti vissza az államadósságot. Csak a legelvetemültebb pártkatonák hiszik, hogy a jelenlegi kormány nem dagasztja az államadósság mértékét. Tessen gondolkodni, mielőtt az orbitális csacskaságokat az útjára bocsájtja. A gondolkodás máskor is jól jöhet még, gyakorolni érdemes!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.22. 13:36:57

@Világít a torony:

"Szerintem fogalma sincs róla miről is firkázik. "

Szerencsére senkit nem érdekel, TE miről firkálsz.

"Sem Orbán, sem más nem fizeti vissza az államadósságot."

Majd te meg a gazdád visszafizetitek.

"Tessen gondolkodni, mielőtt az orbitális csacskaságokat az útjára bocsájtja."

Nézz a tükörbe és naponta százszor mondd ezt el magadnak. Talán használ.

"A gondolkodás máskor is jól jöhet még, gyakorolni érdemes!"

Az bizony, csak gyakorold. Tanulj tinó, ökör lesz belőled.

Világít a torony 2017.08.22. 14:22:10

"Majd te meg a gazdád visszafizetitek. "
Ennyire nem lehet valaki ostoba. Ja...de!

belekotty 2017.08.23. 07:37:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: O.K. Akkor ugye a Fidesz fizeti vissza, a 7 ezer milliárd adósság növekedést, a 3 ezer milliárd eltűnt manyupot és a 10 milliárd euró eltűnt deviza tartalékot. Ugyi?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.23. 12:05:37

@belekotty:

Természetesen!

Persze csak miután az MSZP és hasadékai mint az MSZMP jogutódjai visszafizetik a pártállami idők összes adósságát, valamint a maszop és a szadesz (vezetői) visszafizetik a regnálásuk alatt összegyűjtött államadósságot.

BéLóg 2017.08.25. 11:51:34

@ember100: Hát gratulálhatsz is tehülye, mert a 600ezer ember VALÓBAN majdnem hatoda a 3ésfélmilliónak.
Valamint a 10% is majdnem duplája a 6%-nak.

Nem válogatok a számok közt, MINDKETTŐT megadtam.

Attilajukkaja 2017.08.25. 15:35:02

@belekotty:
"Ne légy olyan érzékeny! Szórakozz velük, ahogy a vezértroll szokta! :-))"
:o)
A mocskolódás sajnos nem az a szórakozási forma, ami nekem bejön.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.25. 16:45:42

@Attila tátongó Lyukacskája:

Ne szerénykedj, mocskolódásban profi vagy.
süti beállítások módosítása