Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Bezárják a CEU-t, az MSZP gyurcsányozik

2017. április 11. - Európa Kávézó

Mintha a Fidesz fizetne érte. Az MSZP mást sem tesz, mint gyurcsányozik. Attól a Molnár Gyulától, aki azzal lett az MSZP elnöke, hogy együttműködést ígért,. ez különösen kínos. A szocialistáknak nem a CEU- vagy a civilek elleni támadás a fontos, hanem, hogy korábbi elnöküket, miniszterelnöküket csépeljék. De ebből nem lesz egymillió új szavazat. Sőt, egy sem.

gyf_kongresszus.jpg

Az MSZP nem tanul semmiből. Még mindig nem értik, hogy a gyurcsányozás az ő szájukból hiteltelen. Ahogy mondani szokták, inkább visz, mint hoz. Ha éppen nem Botka László, a bukásra álló miniszterelnök-jelölt köszörüli a nyelvét korábbi főnökén, akkor Molnár Gyula teszi ezt. Ma megint arról elmélkedett - hiába Gyurcsány egyértelmű állásfoglalása .-, hogy hátha hátralép a DK elnöke. Mindez újságírói kérdésre jutott eszébe, amikor azt is mondhatta volna: jelenleg a CEU, a tanszabadság, a civil szervezete működése a legfontosabb, hagyják békén ezzel a kérdéssel. De nem, belesétált a csapdába megint.

Rossz lehet belátni, hogy Botka, aki lassan négy hónapja jelentkezett, érdektelenségbe fulladt. Történik ez annak ellenére, hogy a szocialisták szügyig járnak a populizmusban, így sem mozdul az MSZP támogatottsága. Botka utcafórumai megbuktak, Gyurcsányt mindenhol telt ház fogadja. Ha szóba kerül a szocialisták önjelöltje, leginkább egy hatalmas fehér luxusautó adatai felől érdeklődnek...

Pedig az MSZP-t a gyurcsányozás nem viszi előbbre. A korábbi elnökökkel sem sikerült, a későbbiekkel sem fog. Inkább le kéne ülni Ferivel, hogy ugyan, mondja már Orbán legyőzésének receptjét, hátha megvan még neki... Ő az utolsó eddig, akinek ez sikerült...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6512417409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.04.11. 20:36:57

szerintem nevet kellene változtatnotok: ferinekbenyalokcsontig.blog.hu az találóbb volna! Na mentek a szarblog listába

Scagnetti 2017.04.11. 21:36:10

Mondjátok ti, akik meg folyton botkáztok. Vicc vagytok, nem ellenzék.

noviktorka 2017.04.12. 04:49:26

@legitim puccsista: Ti meg hány elnöknek nyaltatok azóta, amióta GY. a DK elnöke? Nézz már tükörbe agyatlan!

al Dajjal 2017.04.12. 11:00:44

"Inkább le kéne ülni Ferivel, hogy ugyan, mondja már Orbán legyőzésének receptjét, hátha megvan még neki..."
Mi is volt az a recept?
1. Ordas nagy hazugság - "nem vezetünk be gyógyszerfelírási díjat"
2. 2 év semmit tevés, hazudozás, az ország állapotának elhallgatása - maga által elismerve
3. kampány jelleggel ÁFA csökkentés 2006 januárjában (20%-ra), majd augusztusban visszaemelik 25-re.
Ezek csupán a választási győzelem receptjére vonatkozó vitathatatlan tények. Köszönjük, de ilyen receptet nem kérünk többet.
(És a többi viselt dolgát akkor még nem is említettük.)
Nem állítom, hogy Orbán most jó. De, hogy Gyurcsány nem jobb egy hajszálnyival sem, az egészen biztos.

2017.04.12. 13:49:29

@Scagnetti: Ki az a ti? Ezt kifejtenéd nekem, mert én egyedül vagyok, sem párt, sem csoport, sem szervezet, sem alapítvány tagja nem vagyok, tehát még egyszer ki az a többes szám, ki az a ti? :D :D :D

2017.04.12. 13:52:54

@noviktorka: Ne haragudj téged is megkérdezlek akkor, ki az a TI? Ki az a többes szám? Válaszolnál erre nekem kicsit bővebben kifejtve! Én momentán egy elnöknek sem nyaltam soha, mivel soha nem voltam sem párt, sem egyesület sem semmilyen szervezet tagja így elnököm sem volt, akinek én - a te mikrouniverzumodban ti, bár a magyar nyelvtan szabályai szerint ez többes számot jelöl - nyaltam volna a seggét. De ha te annyira jobban tudod kedves trollkodó barátom akkor hallgatlak, megírhatod privátban is nekem! Üdv!

Lilla50 2017.04.12. 14:15:39

" Az egyenlőségelvű politika három pillére az esélyegyenlőség, a relatív vagyoni egyenlőség és az egyenlő állampolgárság elve." 168ora.hu/botka-laszlo-az-igazsagos-magyarorszagert/ Ezt sokan nem osztják.Ehhez meg még kizsákmányolásról is beszélni dőreség. Az mszp felelőssége nagyobb kéne lenni! Ráadásula fiatalabbak ebből egy szót sem értenek

Tosó Doncsev 2017.04.12. 18:47:28

Làthatóan a Botka "fórumait" leszarják a keményen dolgozó kisemberek.
A miFerinket meg lealázta.
Emiatt a fanok nem csipik.
Nincs ebben semmi logikàtlan..
:)

noviktorka 2017.04.13. 05:12:48

@legitim puccsista: A trollkodást inkább hagyjuk, mert nem biztos, hogy jól jönnél ki belőle. Ami pedig a többesszámot illeti, arra csak azt tudom mondani, hogy pont úgy beszélsz, mint azok, akik folyton elnököt váltanak a hatalmas siker reményében. Ha nem tartozol közéjük, akkor jól megtévesztettél néhányunkat.

2017.04.14. 16:13:41

@noviktorka: a válaszod megint egy merő értelmetlenség.

A trollkodást meg ne hagyjuk, mert te pont ezt csinálod, értelmetlen baromságot írsz nekem, szóval aki rosszul jönne ki belőle, az te vagy.

Én 25 éve ugyanazt képviselem, nem változtam azóta sem meg. Semmilyen elnököt nem szolgáltam, nem vagyok, voltam soha párt, egyesület de semmilyen szervezet tagja. És te? :D

Tehát ez az elnökös kis megszólalásod merő ökörség, amire értelmes választ nem voltál képes adni, ráadásul senkit nem tévesztek meg, max te hiszed ezt, elnököket a balos trógerek szoktak hetente váltani, én meg nem tartozom közéjük. :D :D :D :D

Tehát ki az a Ti? Erre még nem kaptam értelmes választ, írd re konkrétan kit értesz alatta! :D :D :D

noviktorka 2017.04.14. 20:14:07

@legitim puccsista: Értékelem az erőlködésed, ezért aztán rád kerestem. Igazad van, nem oda tartozol, mint amire az előttem szólók válaszai utaltak. Ettől persze nem lettél szimpatikusabb, de ez teljesen lényegtelen. Kellemes Húsvétot!

2017.04.14. 22:33:32

@noviktorka: Erőlködni te erőlködsz, én csak kérdeztem mert marhaságot írtál, legalább magad is rájöttél erre, na ezt már tényleg lehet értékelni! De még mindig nem tudom, kik azok a TI?

Rám kerestél, húúúú és mit találtál? Teszek rá, hogy neked szimpi vagyok vagy sem, te sem vagy nekem szimpi, mert alapból rühellem a buta és ostoba embereket, akik képtelenek gondolkodni és csak unalmas sablonokat tolnak az értelmes vita helyett! :D :D :D :D :D :D :D :D

Marci29 2017.04.15. 23:05:10

Szerintem meg aki pusztán Gyurcsányt támadja az rohadtul irigy rá mert neki sikerült az ami többieknek nem tisztességes maradni remélem ő lesz újra Magyarország miniszterelnöke HAJRÁ DK HAJRÁ GYURCSÁNY VELED VAGYUNK LESÖPÖRJÜK EZT A KOMCSI DISZNÓT!

noviktorka 2017.04.16. 05:42:04

@legitim puccsista: "ferinekbenyalokcsontig.blog.hu az találóbb volna! Na mentek a szarblog listába"
Tényleg tág szellemi horizontra vall és érdemi vitára késztet.

noviktorka 2017.04.17. 19:00:18

@legitim puccsista: Szövegből nincs hiány. Nyomjad még a mellébeszélést! Igaz, én már nem olvasom el.
süti beállítások módosítása