Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Kínos érdektelenség Botka fórumain

2017. április 07. - Európa Kávézó

Ha az volt a cél, hogy tömegek legyenek kíváncsiak Botka László országjárására, és ezzel erőt mutasson az MSZP, akkor ez a szándék elbukott. Pedig a szocialisták miniszterelnök-jelöltje van, hogy napi három helyszínt is felkeres, alkalmanként azonban 40-50 ember előtt szónokol.

botka_veszprem.jpg

Hamarosan át kell tekintenie az MSZP-nek, hogy vagy rosszul szerveznek, vagy Botka László alkalmatlan arra a feladatra, amire jelentkezett. Már miskolci kampánynyitó rendezvényén is kevesen voltak, de azóta csak rosszabb lett a helyzet. Botka tegnap Székesfehérváron, Ajkán és Veszprémben járt - a három utcafórumon együtt nem voltak kétszáznál többen. (A mellékelt fotó Veszprémben készült a szinte üresen ásítozó téren - az MSZP Facebook-oldalán látható közvetítés egy kockája...) A korábbi napokon is hasonló volt a helyzet, még a budapesti Havanna lakótelepen sem gyűltek össze többen ötvennél. A legyalulni kívánt Gyurcsány Ferencet mindenütt telt ház fogadja...

A Kávézó úgy tudja, hogy a probléma nem szervezési jellegű. A helyi szervezetek mindent elkövetnek, amit csak lehet. Székesfehérváron például harmincezer szórólapot dobtak be a postaládákba, Botka saját hangján telefonon is mozgósítottak, de volt rádióhirdetés is - ennek ellenére az emberek nem érdeklődtek a szocialista miniszterelnök-jelölt fellépése iránt. 

Ha viszont nem hiányzik a pénz, a szervezet tenni akarása, akkor a jelölt rossz. Botka László négy hónappal ezelőtti bejelentkezése óta nem nőtt az MSZP támogatottsága, előkerültek luxusútjai, a család 25 milliós autója, kikezdték populista ötleteit, a felbukkanása előtt biztatóan alakuló ellenzéki együttműködés pedig félbeszakadt. Sok szocialistát az is zavar, hogy Botka folyton a szocialista kormányokat csépeli, miközben személye szemmel láthatóan megosztja az ellenzéki oldalt.

Lehet, hogy fájdalmas döntések után, de szép lassan vissza kéne ülni a tárgyalóasztalhoz a szocialistáknak...

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr8912407583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veronika Laska 2017.04.07. 11:17:11

Azt nem értem miért akar valaki egy kamiont vezetni, ha nincs hozzá jogosítványa. Ebből karambol lesz Botka úr

bartospeeter 2017.04.07. 12:27:13

erőtlen, vénátlan, program nélküli, frázis pufogtató az MSZP szerintem, akik abszolut nem értenek ahhoz, hogyan lehet egy olyan egyéniséget összehozni aki ha megszólal azt mondják az emberek, ....na ez kell nekünk.

bartospeeter 2017.04.07. 12:28:01

@Veronika Laska: attól még vezethetne kamion, ha csak jogosítványa nincs. Tudjon vezetni, az a lényeg.

ebella 2017.04.07. 14:13:48

Bezzeg a gyurcsányi. Szánalmasok vagytok.

Bryan élete 2017.04.07. 14:42:21

Már megint egy heti Botkázás.
És mégis a Botkapárt van 12 %-on, dk meg 5%.
Hogyvanez?

Tosó Doncsev 2017.04.07. 15:13:33

A Botka egy tèvedés.
Megmondta a "pinikus" Kovacs Laci bàcsi is,aki sajàtmagát(!) is alkalmasabb jelöltnek gondolná..
A Baja Feri detto.
No meg a Gyurcsànyi Feri is..
:)

Dani Dugi 2017.04.07. 15:35:14

@Veronika Laska: A gengszterváltáskor , nagyon elszúrták a cilungot !! Most meg próbálnak kapaszkodni ,hogy a toppon maradjanak és megtarthassák a rablott szajrét!!

BAZINGA2 2017.04.07. 18:21:38

Szerintem csúnyán megbukik az MSZP. Aki nem hülye, az tudja, hogy szükség van minden baloldali pártra és annak szavazóira a kormányváltáshoz! Botkának nagyon nagy lett az arca, az MSZP pedig a vesztébe rohan vele. Tárgyalni kéne!

Tosó Doncsev 2017.04.07. 18:40:51

@BAZINGA2: A Feri majd "leszedi" a Botkàt a "sakktàblárol"..
A sértés mem maradhat megtorlatlan..

al Dajjal 2017.04.07. 22:49:26

Gyurcsány csinál egy külön pártot, majd folyamatosan az összefogásért nyafog. Miért?
Azért, mert, ha az mszp-ben marad, már nem lenne sehol, de a saját pártja vezetőjeként biztosítva van neki az előkelő hely a listán. Ha elég erősek, akkor egyedül, ha nem, akkor másokkal összefogva is "jár neki" pártvezetőként.
Jelenleg:
dk - 5%
mszp - stabil 10-15%
Vagyis, míg a dk-nak izgulnia kell, az mszp bárkit bevisz a hátán a parlamentbe. A mérhető támogatottságú pártokból többet is (max 15%-ig nőhet a bejutási küszöb). A dk-nak el kell érnie az "összefogást" az mszp-vel, ha biztosra akar menni a választásokon.
Nem kormányváltásról szól az egész, hanem a biztos képviselői helyekről. és semmi többről.
Ha tényleg kormányváltást akarnának, akkor
1 nem egymást ekéznék folyamatosan
2 Orbán - sokszor jogos - szidása mellett nem üres frázisokat puffogtatnának (rendbe tesszük az egészségügyet, felszámoljuk a korrupciót /értsd: a fideszest, most már megint kell nekünk is valami/ , elszámoltatás, gazdasági csőd a kormány tevékenysége, stb.) valami konkrét programfélét is kommunikálnának. Mit csinálnának pontosan? Miből fizetnék? Mit tennének a gazdaság "rendbetételéért", ha szerintük olyan szar a helyzet? Hasonlók. De ilyet nem hallok.
Amúgy mindent elmond a baloldali ellenzékről, s a teljesítményükről, hogy ez a szar kormány is toronymagasan vezet előttük.

ávrahám 2017.04.08. 08:52:32

Egy igazi, vérszívó, darált gerincű, izzadságszagú, szarházi, senki fia!
Nyugodjatok bele és abba is, hogy ez az áruló geci nem is akar változást!

Ácsné Éva 2017.04.08. 09:28:41

Éppen ez a blog a bizonyíték arra, hogy Gyurcsány Ferenc Orbán leghűségesebb szövetségese... Már a 2/3-ot is neki köszönheti a Fidesz, most pedig azon fáradozik, hogy Orbán örökre hatalomban maradjon. Igazán mindent megtesz az esélyes miniszterelnök jelölt lejáratására. Miközben Ő az ország legelutasítottabb politikusa...
Nem is tudom mit képzelnek elvakult hívei?

Ácsné Éva 2017.04.08. 09:30:12

@Tosó Doncsev: Botka egy sikeres és alkalmas politikus. Kinek dolgozol Tosó?

Tosó Doncsev 2017.04.08. 09:50:17

@Ácsné Éva: Independent vagyok.
Csak látom,a Feri hivei miként kezdték "lenyomni " a Botkát.
Lesz itt mèg más is mint a "luxusauto"-a Varnyú màr 'dolgozik' rajta..
:)

Ácsné Éva 2017.04.08. 10:01:31

@Tosó Doncsev: És ez kinek jó? Mármint Orbánon kívül? Mégis mit akartok az ország legelutasítottabb politikusával? A baloldal teljes szétesését, lenullázását, az Orbán diktatúra bebetonozását? Jó úton vagytok hozzá...

BAZINGA2 2017.04.08. 11:17:52

Olvasom itt a hozzászólásokat... csak úgy kérdezem, hogy kivel parolázott Orbán? Botkával... vagy Gyurcsánnyal? Az itt vitázók, gondolkodjanak már!!!

BAZINGA2 2017.04.08. 11:24:09

@Tosó Doncsev:
Szerintem Gyurcsány jól teszi. Amíg Botka nem tűnt fel az önjelölt miniszterelnök képében, addig volt szó egyeztetésről és összefogásról. Mióta kinyilatkozott, hogy kivel fog össze és kivel nem, egyedül maradt. Egy baloldali párt sem akar beállni mögé, pedig Botka azt várná tőlük. Na, ezért fog bukni az MSZP.

Tosó Doncsev 2017.04.08. 11:36:55

@Ácsné Éva: Èva.A Botka egy f@sz.
Benne van a Feri kommunikàciojàban.
Orbàn hivei nem fognak az óhéber kommunista dumàjàtol elcsábulni.
A Feri ezzel szemben "européer".Sőt.Ha kell cigány,ha kell zsido.Maga mondta..
:)

Sir Galahad 2017.04.08. 14:50:13

Ez tökmindegy. Botka nem választást akar most nem is lehet. Annyit akar, hogy 18 után az MSzP legyen az egyetlen baloldali parlamenti párt. Ez simán összejöhet neki egy kis szerencsével.

Tosó Doncsev 2017.04.08. 17:09:30

@Sir Galahad: -erről van szó.
A "zsicigyökerű" párttöredékeket lerázza,akik támogatas nèlkül a maszop szavazóival,a Botka hátán akarnak ujra bekerülni..Mondjuk ebben igaza van teljesen..Ettől független,hogy a Feri "hazavágja"..

Ácsné Éva 2017.04.08. 21:21:17

@BAZINGA2: És mégis kit érdekel, hogy hova állnak az 1 %-os pártok? Vicc.

Ácsné Éva 2017.04.08. 21:28:29

@Tosó Doncsev: Gyurcsány egy unatkozó milliárdos, akinek csak az adrenalin szint emelésére kell a politika. Kiszes fiúból lett hirtelen milliárdos... puccsal lett miniszterelnök. Szétverte a baloldalt, majdnem csődbe vitte az országot. De a legnagyobb bűne 2006 ősze... Egy miniszterelnök, aki a saját népére lövet - teljességgel alkalmatlan. Nem képes felfogni, hogy megbukott. De a pártja is egy különös társaság, akik abban hisznek, hogy egy 5%-os párttal, és az ország legelutasítottabb politikusával kormányt lehet váltani. Vagy talán nem is a kormányváltásra játszanak...?

Tosó Doncsev 2017.04.08. 22:12:34

@Ácsné Éva: -a helyzetértèkelésed szinte tökéletes..
Ez van.
A Feri szektàja a Hitgyülire emlèkeztet-de tipikus mai magyar jelenség.
Ök is az "alternativ valósàgban" èlnek..
(..."számodra a valóság az,amit annak vélsz.."(Kirkegaard))
De érdekesek.
:)

Bryan élete 2017.04.09. 18:02:00

@Ácsné Éva: jól van Évike, felmondtad a leckét, leülhecc.
Csak az unalomig ismételt mantrát nyomod, egyetlen saját gondolat sincs benne.
Ez így gyenguszka.

Ácsné Éva 2017.04.09. 18:59:12

@Amelanchier: Hát igen, erről megfeledkeztem, hogy a Gyurcsány hívőknek érvei nincsenek, ezért csak sértegetéssel gondolják megoldani a vitát. Ennyi.

Eva Gyulai 2017.04.13. 10:28:45

@Tosó Doncsev: Ha a "zsici gyökerű" pártok az MSZP hátán akarnának bekerülni, akkor miért nem állnak Botka mellé?
Mert Botka alkalmatlan, ahogy a pártja is, mivel azt hiszik, hülyének nézhetik a választókat.
Látják a sok "fizessenek a gazdagok" hírdetést és ettől azt hiszik magukról, hogy ők egy nagy párt. Már régen nem, csak Puch Laci egyelőre még meg tudja fizetni a propagandát.

Guillaume de Saint Preux 2017.06.01. 20:29:11

Ha ismét lesz összefogás akkor azt gondolom mindkettejüknek vége...
süti beállítások módosítása