Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Gyurcsány lába az ajtórésben

2017. február 05. - Európa Kávézó

Ha bárkinek kétsége volt afelől, hogy ki a baloldal vezére, tegnap ismét megtudhatta. Gyurcsány Ferenc évértékelője négy fontos pillér köré szerveződött, és erősnek tűnik benne az elszántság, hogy mindezt meg is csinálja. 

gyf_ev.jpg

Hatásosnak bizonyult, hogy állampolgári leveket olvasott fel a DK elnöke. Ezzel demonstrálta, hogy ismeri az emberek problémáit. Nem a sajtóból, hanem személyesen tájékozódik, és eszerint alakítja pártja programját. A második pillér arról szólt, hogy hiába próbálják letakarítani a térképről, próbálják ellehetetleníteni, visszavonultatni, ő továbbra is van és lesz is, mint Magyarország egyik vezetője. A harmadik kör végre lezárta azt a hagymázas ostobaságot, hogy a demokratikus ellenzéknek össze kellene fognia a Jobbikkal. Gyurcsány egyértelműen fogalmazott: ezekkel nincs összebútorozás. A negyedik alapvetés szerint a DK készen áll a kormányzásra. Ezt leginkább a Sokak Magyarországa című programmal szokták indokolni, de nyilván úgy kell érteni a pártelnök szavait, hogy ők megtették, amit a kormányváltásért lehetett, jöjjenek a többiek is. 

Volt a beszédnek egy gyengébb pontja is. Orbánt Csurkához hasonlítani tévedés. Csurka egy romlott, de jelentéktelen figura volt, akit felsodort a felszínre a rendszerváltás. De a MIÉP nem a Fidesz, amelynek élén Orbán egy cégéres gazember, aki szétlopja és tönkreteszi Magyarországot. Ezt a részt leszámítva a beszéd üdítő volt az ellenzéki füleknek és jelezte: Gyurcsány lába már az ajtórésben...

Látva az ellenzék állapotát, a beszéd jó időben, megfelelő tartalommal született meg. Ha másutt körbenézünk, Botka László hétfőn még Orbánnal parolázik és ír alá együttműködést, majd három múlva már kifogásolja, hogy Orbán kivérezteti az önkormányzatokat. Igaz, ezt Orbán hétfői jelenlétében elfelejtette elmondani. Az Együttben Szigetvári Viktor bukott meg, helyére Juhász Péter került. Friss hír, hogy egy zuglói időközi választáson külön indul a korábban egy pártot alkotó Együtt és P. (Korábban PM...) 

Itt tartunk... Amit pedig Gyurcsány jelszónak mondott, érdemes megfontolni: Orbán előtt jobb volt, utána jobb lesz!

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5612183756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marianna Hetyési 2017.02.05. 09:55:49

Azt olvastam Szigetváritól, hogy "átadja a helyét" Juhász Péternek...
S így van, akkor az ugye nem bukás, hanem jelen pillanatban az Ő oldalukról nézve, egy okos döntés! Bocsi! :)

Dvorcsák Gyula 2017.02.05. 10:57:48

Ha Szigetvári erős, és sikeres vezetője volt pártjának, akkor miért adta át a kormányrudat Juhász Péternek? Én lényegében kedvelem Juhászt, illetve azt amit csinál, de túlságosan egysíkúnak tartom, Egy párt irányítása sokkal színesebb, sokkal kreatívabb, és sokkal rafináltabb egyéniséget kíván, mint Juhász kőkemény egysíkúsága. Legalább is szerintem.

SuperBrain 2017.02.05. 11:58:37

Orbán előtt jobb volt, utána jobb lesz!

Zsoltbacsi 2017.02.05. 12:28:25

"Ezt a nagyon buta és igaztalan kampányt, hogy itt valaki gyógyszerfelírási díjat akar bevezetni, legyen olyan kedves, vonja vissza. Ön úriember. Ilyet senki nem mondott. Erre most kampányt építenek. Nem akarhat igaztalan módon nyerni. Nem igaz vádakkal választást nyerni az nem igaz országhoz vezet. Önnek van befolyása, akkor én most mondom Önnek, ez nem igaz. Tudja, mit? Vonja vissza ezt a kampányt, mert ha nem teszi, akkor maga is az igaztalanság vádjába süllyed."

Laszlo Ador 2017.02.05. 12:36:40

Gyurcsány bevallotta az Öszödi sztorit. .Gyurcsány idöközben megbünhödte ezt a sztorit.
Gyurcsány és a DK az alternativa az országot megmenteni egy fideszes Menetekel-töl.
Gyurcsány egy egyéniség Szigetvári,Vona, Mesterházi, Juhász, csak diletánsok.
Gyurcsány és a DK az alternativa.

Ména Ságh 2017.02.05. 12:59:18

A kép hátterében zászlók látszanak....a Magyar a második...
A beszéde...hát semmi újat nem mondott a föltétlen kormányozniakarokon kívül...az pedig semmire sem elég.
...Gyurcsány nem alternatíva hanem egy kivénhedt bohóc, akinek még önálló műsorprogramja sincs, hanem csak a mások elcsépelt vicceivel próbál valaki lenni.

Laszlo Ador 2017.02.05. 14:05:35

Akinek van füle az halja akinek van szeme az látja (nem a zászlokat kell látnod),hanem azt,hogy a fidesz ellen nem Diletánsok az alternativák és
az alternativa jelenleg csak Gyurcsány.
Gyurcsány a fidesz lidércálma!
Amiröl fogalmazott(Tenéked is - sajnos)azt nem vagytok képessek megérteni,
mert Narancs syndromban éltek(Értelemgátlás).
Ez miat felesleges a számodra további kommentár.

Ména Ságh 2017.02.05. 14:39:02

@Laszlo Ador: ...vagyis azt kell látni ami neked megfelel....és csak az írhat akinek te megengeded....mert nálad az a demokratikus....így már értem...

Filó FiBi Béla 2017.02.05. 16:06:35

@Ména Ságh: nos,ha belegondolok vagy ő vagy valamilyen civil szervezetből levő párt aki megszólitott eddig.meg másokat is.lehet fletót utálni de hogy nagy küzdő az tutifix.

Dániel Galsai 2017.02.05. 17:18:04

Az rendben van, hogy ez egy vegytiszta Gyurcsány - Dk blog...nyilván Fletó támogatja pénzzel, ezért olyanok írják, amilyen hozzá illik... De azért ez az írás már olyan szánalmasan alacsony színvonalú seggnyalás, hogy talán még ő is szégyelli...pedig benne aztán nem nagyon van szégyenérzet!!!
Gyurcsány valami egészen zavaros, hisztérikus és önértékelési zavarral terhelt silány beszédet mondott - egy 5% körüli párt elnöke, aki úgy állítja be magát, mintha bármi esélye is lenne választást nyerni - és ezt a pszichológiai defektust isteníti a szerző! Borzalom!

Dániel Galsai 2017.02.05. 17:44:21

@Dániel Galsai: Érdemben nem is érdemes elemezni ezt a silány "cikknek" álcázott propaganda szöveget...talán csak egy momentum, a sok közül:

Csurka István a XX. század második felének egyik legkiválóbb és legnépszerűbb novellistája és drámaírója volt! Akkoriban - leszámítva a vérkommunistákat - értelmiségi generációk nőttek fel a darabjain, melyekben állandóan a szocializmusnak a torzságairól szólt - több darabját be is tiltották időlegesen, de az állandó telt házas előadások miatt még a kommunista vezetés sem tudta ellehetetleníteni! A rendszerváltás után pedig a példátlan liberális média-ellenszél dacára be tudta vinni a pártját a parlamentbe - több százalékot kapott, mint az ilyen blogokkal és ATV-vel Klubrádióval támogatott DK- nak valaha volt!!! És ez az ember volt "romlott" és "jelentéktelen"- az Európakávézó pártújságírója szerint...!
Még a látszatra sem ügyeltek, még a vitathatatlan tényeket is habozás nélkül megpróbáljátok meghamisítani! Szánalmas ás nevetséges!

Anna Kisfaludiné Baán 2017.02.05. 18:26:31

remélem, hogy rácsapják az ajtót a lábára

felső határ nincs 2017.02.05. 18:40:35

qrvajó volt megint feri bohóckodása

showder klubba vajon mikor hívják meg ezt az debilt?

aprika 2017.02.05. 18:42:59

Ha már itt tartunk, ideje volna "karaktergyilkolgatni" szegény Botkát, hogy Viktor előtt sikerüljön elvégezni a piszkos munkát...

$pi$ 2017.02.05. 18:43:01

" és erősnek tűnik benne az elszántság, hogy mindezt meg is csinálja. "

Akkor körülbelül 0% esélye van annak, hogy bekövetkezik. A gyurcsány eddig kö9rülbelül ötven nagy reformnak, átszervezésnek, megváltozásnak, megújulásnak gyűrkőzött neki, mindig nagy volt az akaraterő, soha nem lett belőlük semmi.

Most is így lett, hazudott pár jó nagyot, elunták, hazamentek.

MACISAJT 2017.02.05. 18:44:49

Az apró-klános elmebeteg böszme olyan mint egy lebutított vírus, arra jó hogy ébren tartsa a társadalom egészséges immunrendszerét ...
Megjelenésére, böffeneteire, őrjöngéseire százezrek ugranak talpra, hogy visszatérését megakadályozzák mondván hogy na ne, ezt már mégsem...

2006 őszén volt Orbánnak egy zseniális csele az ultimátummal.
Pontosan tudta hogy dehogy fognak a böszméék lemondani.Sőt. Annál inkább összezárnak, összeláncolják magukat a böszméhez. Így is lett.
A ballibák ész nélkül rohantak fel az apró-klán hajójára, hűségesküt tenni és röhögtek azon hogy ők milyen ügyesek.
És még azt sem vették észre hogy a hajó oldalán az áll hogy Titanic és a sarki jégvidékre tart, az utasok meg szépen egymáshoz láncolva, ahogy illik...
A következmény ismert: 2010 , 2014 és azóta is.

Egyszer még az elmebeteg böszme MSZP elnökké megválasztásakor egy Indexes újságíró (spirk?)kitalálta/leírta egy soha meg nem nevezett fideszesre hivatkozva aki azt mondta állítólag akkor hogy " Gyurcsány egy lottó ötös a Fidesznek".
Álmában nem gondolta volna, mikor azt kitalálta/leírta, hogy tényleg úgy is lesz, önbeteljesítő jóslatá változik...:)

Nézzük az apró-klános böszme néhány tényleges érdemét.

1. Szétverte az MSZP-t, ráadásul olyan pénzügyi örökséget hagyott hátra (ott is) hogy azok most már a székházukat is eladták ...:)
2. kókája segítségével szétverte és megszüntette az SZDSZ-t ..:)
3.libaszakértő "gazdasági" minisztere segítségével szétverte az LMP-t(is), együtt, külön,pm bohózatokat létrehozva.
4. végül dk néven létrehozott egy alakulatot az apróantalli bolsevik hagyományok
"legnemesebb" , ám biológiai törvények miatt egyre fogyatkozó örököseinek.
5. nélküle a Fidesznek soha nem lett volna kétharmada.

Most őszintén: hát nem egy lottó ötös? :P

felső határ nincs 2017.02.05. 18:46:35

@Marianna Hetyési: @Dvorcsák Gyula:

Még kicsit megháromszorozzák magukat a fikaevővel vagy Juhásszal, aztán behozzák a 2farkúakat is akár, csak a parlamentbe jutáshoz az még kevés lesz.

MACISAJT 2017.02.05. 18:48:42

@Dániel Galsai:

Csurka egy csapnivaló politikus volt. És egy kiváló vátesz.
El lehet olvasni mai szemmel a dolgozatát:
mandiner.hu/cikk/20120204_csurka_nehany_gondolat_rendszervaltozas_MDF

MACISAJT 2017.02.05. 19:00:06

@$pi$: "Akkor körülbelül 0% esélye van annak, hogy bekövetkezik. A gyurcsány eddig kö9rülbelül ötven nagy reformnak, átszervezésnek, megváltozásnak, megújulásnak gyűrkőzött neki, mindig nagy volt az akaraterő, soha nem lett belőlük semmi."

Én a programjait szedtem össze( a teljesség igénye nélkül):P
Mert a böszme mindig programot hirdetett:

2004. Merjünk baloldalinak lenni

2004. Lendületben az ország

2005. Útközben

2005. 100 lépés program

2006. Új Magyarország program

2006. Új egyensúly

2007. Szembenézés

2007. Zászlóshajó program

2007. 48 pont

2007. 7 pontos tisztasági csomag

2008. Megegyezés

2008. A józan ész nevében

2008. Új Tulajdonosi Program

2008. Munka, tudás, tulajdon

2009. Négy pilléres pakk Kelet-Közép-Európának

2011. 20 pont

2013. Európai Magyarországot! Demokráciát, biztonságot, fejlődést!

2013. Krédó

2013. 16 pont

2013. 33 pont

2014. Angyalok vagy ördögök?

2015. Sokak Magyarországa

Sir Galahad 2017.02.05. 19:12:36

A szerző lelkesedését látva az a döglődő macska jut eszembe, akit eltaposott egy kamion, de az aszfalton fekve örömmel állapítja meg, hogy az egyik lába még mozog.

koala kóla 2017.02.05. 19:17:03

Én a kétfarkúak helyében leszerződtetném csótányt kreatívnak.

Az lenne az igazi viccpárt!

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.02.05. 19:21:14

Gyurcsány meg Vona a két lúzer, a szerepük meg a lehetöségük pont annyi mint a ruszki testvérüknek Zsirinovszkijnak.

Lopbán viszont érdekesebb, egy napon pont úgy fog Moszkva felé menekülni Putyin keresztapjához mint Janukovics.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.02.05. 19:22:27

@MACISAJT:

Lopbán programja sokkal egyszerübb: LOPNI, LOOPNI, LOPNI!

Amíg nem kattan a rács mögötte. Ez már nincs messze.

vajdasagi 2017.02.05. 19:33:51

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: Itt mindkettőtöknek igaza van. És ez a Hazánk igazi tragédiája.

Ad Dio 2017.02.05. 19:41:32

@SuperBrain:

Helyesb: Orbán előtt bal volt, utána.... nos még nem lefutott...

Buchhalter 2017.02.05. 20:17:54

@Skankhunt42: ebben egyetértünk.Érdekes módon vele kapcsolatban a Fidesz sajtó nem potyogtatott ki csontvázakat a szekrényből pedig biztos lett volna mit.Fű alatt megegyeztek és Gyurcsány szépen vérezteti ki az MSZP-t a többi kis balos párt esélytelen ,nincs országos táboruk.

$pi$ 2017.02.05. 20:28:01

@MACISAJT: "Én a programjait szedtem össze"

Még egy listát csinálhatnál, valami olyan címmel, hogy "ezekből megvalósult"... :D

midnight coder 2017.02.05. 20:35:54

Fletóval alapvetően az a probléma, hogy amikor hatalmon volt, akkor sem tudta irányítani az MSZP-t. Úgy menekült el a posztjáról mint a patkány a süllyedő hajóról, utána hetekig keresték az utódját, és csak amikor már a portás sem vállalta, akkor jött a Bajnai.

Gyurcsány csak arra garancia, hogy nem csak a következő választást bukja el a a baloldal, hanem az utána következőt is. Ami egyébként nem egy rossz dolog, úgy hogy csak hajrá Fletó!

nick papagiorgo 2017.02.05. 20:41:31

Én csak arra emlékeztetnék, hogy amikor Gyurcsány találkozott Putyinnal (és nem Orbán), akkor még nagyformátumú államférfi volt (Putyin), olyannyira, hogy még családilag is vacsoráztak.
Most, hogy nem ő találkozik vele, hanem Orbán, akkor O. egy csicska, aki lefekszik az antidemokratikus despotának, és a többi.

Ha ezt megnézzük, meg is értjük az egész Gyurcsány-jelenséget:
tökmindegy, miről beszél a faszi, neki csak az a fontos, hogy beszéljen. Az a pár %, aki követi (Vágó István, Vadai Ágnes, stb), az így is, úgy is követi, mint a betlehemi csillagot, mondja akár azt, hogy az ónos eső is azért hullott, mert Orbán megvuduzta, azt is elhiszik.

Vegyük észre, hogy Feri már gyakorlatilag mindenkit elküldött a p***ba, nem csak Orbánt, szerinte mindenki más is hülye, az ellenzék főleg általában azért, mert nem ismerik el őt főhatalmú orákulumnak, ezzel az ő esélyeit csökkentik.

A többi kilencvenvalahány százalék meg kb képes őt a helyén kezelni.
Tovább megyek, ezzel a kis beszédével nem tett sokat azért, hogy az ellenzék tényleg elismerjék őt, pont ellenkezőleg. Senki sem szereti, hogy ha a szövetségese mondja neki, hogy milyen hülye. De erre majd Feri is rájön :)

hatodikx 2017.02.05. 20:49:14

Nagyon várom, hogy legalább egy ellenzéki mondja meg, Orbán megbuktatása után hogyan fogják helyrehozni a tanügyet, egészségügyet, budapesti közlekedést, mélyszegénységet, cigánynyomort, amit úgymond Orbánék tönktretettek, vagy nem tudták megoldani. Legalább egy iciri-picirit mondanának azon kívül, hogy Orbánt és a Fideszt le kell váltani. Vagy mi a jóságos francért szavazzak rájuk?

elvhű társ 2017.02.05. 20:53:42

Gyere Feri halyrá mi csak veled vatyunk mindig!!!

nick papagiorgo 2017.02.05. 21:19:19

Hozzátenném még Horn Gábor örökbecsű mondását:
"Nem ezt mondták, Feri. Azt mondták, hogy te menj a picsába".

De Feri nem ment el. Illetve elment, de visszajött, és azóta is itt boldogít. Én nem is értem, hogy ha valakire ennyien mondják, hogy menjen a picsába, hogy nem tudja felfogni.
De azóta is itt lóg, és azzal fenyegetőzik, hogy nélküle nincs demokrácia, meg baloldal, meg ezek.
Igazából egész kevés politikus van, akire ennyire nyíltan rámondták, hogy nem kell. De még ezt se fogta fel, azóta is próbálkozik. Én nem vagyok egy baloldali alkat, de a baloldalnak ő a legnagyobb ballasztja, ezt pl. Botka is jól fogta fel. De ez az úr semmiből se tanul. Egyszer megígérte, hogy visszavonul, és kurvajó könyveket ír a baloldalról - egyiket se tette meg, megint itt van, és a saját szövetségeseit fenyegeti. Hát, mit mondja, ez a siker biztos záloga :)

koala kóla 2017.02.05. 21:21:46

@nick papagiorgo: Dehogynem értette a feri. Csak az az 5-8%nyi követője aki van azokkal csak ebben a stílusban lehet kommunikálni. Újabb 4 évet meg szívesen lehúz feri a parlamentben, hogy ne kelljen a céggel bajlódni amihez az asszony úgyis jobban ért.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.02.05. 21:45:26

Örömmel olvasom, hogy Gyurcsánynak van elég szavazója ahhoz, hogy bejusson a parlamentben, és még politizáljon 4-5 évig legalább.

Ez azért remek hír, mert garancia arra nézve, hogy az elkúrók nem jutnak kormányra ezen idő alatt.

Ugyanis az emebrek többsége pontosan tudja, hogy GYurcsány csak megvetést, valamint elutasítást érdemel.

nick papagiorgo 2017.02.05. 21:49:38

@koala kóla:
de minek veszkődik ezzel, ezt nem értem. Hátradőlhetne, és élvezhetné az életet. Miniszterelnök már volt , ennél feljebb úgyse jut, király biztos nem lesz :)
Ez valami hobbi lenne nála? :)

koala kóla 2017.02.05. 21:54:51

@nick papagiorgo: Nem értesz te ehhez, Maslow piramis. Gyurcsánynak van elég pénze, de már megérezte a hatalom ízét, az pedig édesebb a pénznél, ez mindig is így volt a történelemben. Nehéz leszokni a hatalomról.

Lilla50 2017.02.06. 00:00:20

@Marianna Hetyési: Viszont JP nem annyira képzett, és tájékozott!
Így egy ügyű párt lettek!

Lilla50 2017.02.06. 00:06:38

@$pi$: mek.oszk.hu/03400/03484/03484.pdf
Ez 2005-ös szöveg! Pont az van benne , mint a következő 50-ben.
több vagy kevesebb ebből, ahogy a helyzet engedte.
Persze akik az asszociációkat mantrázó politológusokat veszik szentnem, azok nem írnak nem olvasnak --mást :)

Andras J Fazekas 2017.02.06. 00:32:55

Aki ezzel az ellenzékkel próbál kormányt váltani, az hagyjon fel minden reménnyel.

morph on deer 2017.02.06. 01:08:52

@nick papagiorgo:
"Én nem vagyok egy baloldali alkat, de a baloldalnak ő a legnagyobb ballasztja"

Rendben, de mitől menne?
Nem azért mert hiányzik, hanem mert kiváncsi vagyok.
Tegyük fel, eltünik Gyurcsány - és?
Baromi hosszú szünet, aztán látni pár normálisabb személyt itt-ott ambiciók és/vagy érdemi támogatottság nélkül, meg pár önjelölt "vezetőt" akikről kb. azt lehet tudni, hogy ezt még nem próbálták, így akár sikerülhet is...

Ha nem borítja ki valami végleg a sarkaiból az "orbánmentes" oldalon levők (ez legalább igaz, mert se nem bal, se nem jobb, stb) gondolkodásmódját, akkor az életben nem kapnak magukhoz és ébrednek fel, ez teljesen biztos.

Adott esetben ez akár Gyurcsány is lehetne, mert ha mást nem is, de azt el tudja érni, hogy mindenki kirakja a lapjait az asztalra - minimum azért, hogy bizonyítsák, ki a jobb.
Aztán aki utána talpon marad "vigye a hajót".
Mert ez a töketlenkedés valóban nem vezet sehova, legfeljebb a teljes ellenzéki oldal teljes hitelvesztéséhez.
Jó, tudom, már csak pár lépés hiányzik, de akkor is :)

ebella 2017.02.06. 04:32:09

@Laszlo Ador: Gyurcsányi annyira alternatíva, hogy, ha ő is ott van soha ne nyerjen a baloldal. De ő ezt leszarja. szerepelni akar. Egy ripacs, egyre dühödtebben, hogy a nép szarik a fejére.

ebella 2017.02.06. 04:34:10

@morph on deer: A teljes ellenzéki oldalon ott van a Jobbik is. Van annyi bennünk (szerintem sokkal több is), mint a baloldalban, gyurcsányival.

DFK 2017.02.06. 04:56:48

A helyzet az, hogy a DK szavazói az igazi primitív proli csőcselék, akikkel csak ezzel a durva stílussal lehet kommunikálni. Ráadásul Juhász Péterék is erre a csürhére hajtanak.

megamedve 2017.02.06. 05:28:19

@nick papagiorgo: amit írtál, az nagyjából jó lenne akkor is, ha a relációkat megfordítanád.

megamedve 2017.02.06. 05:34:13

Szónoklatban (vitában is, ha nem csak fideszzombik vannak a közönségben) gyurcsány lenyomja a vezérgecit, ezért az fél tőle, mint a tűztől.
Gyurcsán abban bízik, hogy egyszer végre bukik majd a geciputtony, és akkor újra komolyabban előtérbe kerülhet. Addig meg kell a szellemi táplálék a szavazóinak, nehogy kibukjanak.

Zsoltbacsi 2017.02.06. 07:36:11

@megamedve:

"gyurcsány lenyomja a vezérgecit, ezért az fél tőle, mint a tűztől."

Ezt szoktak mondani az elvakult dk-agyhalottak. Ezzel szemben Viktor es az orszag abban a vitaban az evszazad uzletet kototte!
Nezd meg az alabbi 2 kozvelemenykutatasi diagramot, hogy mennyit nyert Fleto azzal a vitaval:

m.cdn.blog.hu/ma/mandiner/image/fidesz_mszp(1).gif
m.cdn.blog.hu/ma/mandiner/image/gyurcsany_orban(1).gif

MACISAJT 2017.02.06. 07:49:25

@$pi$: "Még egy listát csinálhatnál, valami olyan címmel, hogy "ezekből megvalósult"... :D "

A felsorolt gyurcsányi hablatyok, melyekkel több mint egy évtizede óta tömi a nyilvánosságot(volt olyan amelyik külön mellékletben jelent meg a Szabad Népben !) mind mind elmentek a levesbe...

Valójában az egész gyurcsanizmusból egyetlen szó maradt meg: "elkúrtuk".

Skankhunt42 2017.02.06. 09:03:35

@Lilla50: pont az van benne -- több vagy kevesebb. hát így könnyű ám jósolgatni

$pi$ 2017.02.06. 10:21:34

@Lilla50: Wow, ember, én soha nem olvastam gyurcsányt, ez azért egy kicsit ütős volt. beleolvastam, terjengős körmondatok a munkásságról meg a osztályokról... ez pont olyan mint a tudományos cuculizmus, amit annak idején kötelező volt halgatni.

már-már megszántam ezt a gyurcsány gyereket, de ez a pár mondat amit elolvastam elég volt, hogy elsöpörje ezt az érzést. ez egy bolsevik pestis, tűzzel vassal kell irtani, mert különben elpusztít minket!

$pi$ 2017.02.06. 10:23:53

Jézusom, ez a gyurcsány azt hiszi magáról, hogy okos. Micsoda torz fintora a sorsnak!

$pi$ 2017.02.06. 10:25:01

@MACISAJT: "Valójában az egész gyurcsanizmusból egyetlen szó maradt meg: "elkúrtuk". "

Ó, van annak egy bővített olvasata: "elkúrtuk, nem kicsit, nagyon" :D :D

megamedve 2017.02.06. 10:47:21

@Zsoltbacsi:
Az a baj a hozzád hasonlókkal, (ez egyébként elsősorban gecizombik és a gecizsoldosok tulajdonsága, de persze vannak kivételek, ők a spontán hülyék), hogy egyből minősíted azt, akinek a véleményéhez hozzászólsz.
Mi alapján sikerült megállípítanod azt, hogy én egy DK fan lennék?
Az alapján, hogy szted, ha vki mond valami pozitívat gyurcsányról, akkor az csak DK fan lehet, ugye, te pöcs (legalábbis a nicked alapján)? Illetve ha mond valami negatívat a vezérgeciről, akkor tuti liberálbosevikbalossorosbérencMSZP-DKcivilbrüsszelista,stb.
A vezérgecid (és az ő példája alapján már gyakorlatilag minden geciivadék a kormányszóvivőig bezárólag) összeszarja magát, ha független közönség előtt kell(ene, merthogy nem mer) megszólalni, vitába szállni szinte bárkivel.
Inkább tűzzel vassal korlátozzák, tiltják a sztük liberálbosevikbalossorosbérencMSZP-DKcivilbrüsszelista,stb. újságírók jelenlétét a környezetükben, mert rohadtul kínos kérdésekre kellene felelni valami értelmeset, de hát az sajnos nem megy.
Visszakanyarodva az elejére: a gecit már kilőhetné valaki a francba, de ez nem gyurcsány lesz, valami a momentumhoz hasonló bagázsnak lenne rá esélye. De sztem az országra még vár a véres rendszerváltás (a békés az ide vezetett, ahol vagyunk), ugyanis a geciket békésen már nem lehet eltávolítani innen, mert a vezérgeci egy elbukott választás után azonnal, a "haza nem lehet ellenzékben" szlogenű harci rasztásával, hadba rántja a zombicsőcselékét. Majd ha lógni fog pár nagy tehetségű szerelő, meg tüsihajú nyikhaj, kopasz halálmadarak, utána jobban megbecsüljük majd a demokráciát (lásd Románia).

Zsoltbacsi 2017.02.06. 10:51:59

@megamedve:

Kicsit tul bo lere eresztetted, ha nem haragszol, osszefoglalom roviden:

Tovabbra se sikerult bizonyitanod az igazadat, ugyanis a boszme nem nyomta le Orbant a vitaban. Illetve ha megis, akkor csak 1 honapig tartott a hatasa, cserebe megszunt a szadesz, es a komplett baloldalt lelokte a 15 szazalekos zonaba, pedig elotte stabil 40 szazalekos part volt...

megamedve 2017.02.06. 13:25:49

@Zsoltbacsi:
Én is rövid(ebb) leszek:
Az igazam bizonyítva van azzal, hogy amit írok az tény. Ezt lehet hazudtolni, de az csak hazugság lesz (a gecivilág szereplői csak a saját hordájuknak nyilatkoznak, nem válaszolnak kínos kérdésekre, stb,stb a demokráciát 80%-ban kiiktatták, vagy áldemokráciával helyettesítették. A maradék 20%-ot pedig egyszerűen ignorálják) A főgeci meg pláne.

Gyurcsány anno x alkalommal égette meg a főgecit nyilvánosan ilyen-olyan viták alkalmával. A főgeci érvelésmódszere, érvei csak populista, nacionalista környezetben (elsősorban a sajátjai, meg a zombijai között) működnek.

Te meg ködösítesz, és egészen másról beszélsz.

Zsoltbacsi 2017.02.06. 13:40:08

@megamedve:

Akkor nezz ra a kozvelemenykutatasi adatokra, vagy az elmult 10 ev valasztasi eredmenyeire. A boszmed meg mindig nem jott ra, hogy szemelyeskedessel es hazudozassal nem megy semmire. Ti a romkocsmak melyen a belvarosban megtapsoljatok es dorzsolitek a tenyereteket, aztan a valasztasokon mindig jon menetrendszeruen a pofon.

Az aldemokracia meg egy hatalmas kamu, persze en elhiszem, hogy nektek az lenne a demokracia csucsa, ha a negyedik helyezett kormanyozhatna, de ilyen valasztasi rendszert, meg sehol a vilagon nem talaltak fel....

Na mindegy, tovabbi jo berrettegest!

Skankhunt42 2017.02.06. 15:22:10

@megamedve: annyira szétverte feri a vitában ovit, h azóta is ő a legnépszerűbb politikus és sorra nyeri a dk a választásokat. asszem.

ez amúgy a ti bajotok, még az orrotokig se látjátok a valóságot, nem láttok át a buborékvilágoton falán

Ména Ságh 2017.02.06. 16:06:38

@Filó FiBi Béla: ...hogy nagy küzdő az lehet akár katasztrófa is....mert küzdeni küzd de az nagyon kevés magyart érint....jó szempontból.

Dániel Galsai 2017.02.06. 23:13:33

@MACISAJT: Azon el lehet filozofálni, hogy milyen politikus volt Csurka...sőt akár azon is, hogy a "profi" politikus a jó politikus-e...? Számos ellenpéldát tudnék mondani: Horn Rosztovban szívta magába a kommunista "profi" diplomáciát, Medgyessy pedig valóban képzett ember, mégis - dacára hogy a sors miniszterelnököt csinált belőlük - egy értelmes mondat nem maradt utánuk, csak a csődjeikre és a dadogásukra emlékezünk...
Csurka, az "amatőr", pedig óriási alantas balliberális ellenpropaganda és megbélyegzés ellenére bevitte a parlamentbe a MIÉP-et!
Amellett korszakos író volt. Valamint - ahogy Te írtad!- vátesz! A liberalizmus végvonaglásától a Jobbik hátteréig és pálfordulásáig mindent megjósolt!
ÍKi is akkor a korszakos politikus? Nehéz kérdés...de talán nem is olyan nehéz...

Scagnetti 2017.02.07. 10:03:47

Gyurcsány lába állandóan az ajtórésben van. Ha százszor elmondják neki, hogy nem kérnek belőle, akkor sem tűnik el. Csakhogy ezzel nem Orbánnak tesz keresztbe, ő csak örül neki. Legfeljebb a szocikat tudja vele idegesíteni, de azoknak meg úgyis mindegy.

megamedve 2017.02.07. 12:09:25

@Skankhunt42:
na, banyek, végre fel tudtam kelni a földről, a röhögéstől....

Ezt ugye viccnek szántad? (arra gondolok, hogy a fideszgecik által kommunikált világ a valóság, s nem egy lakájmédia által elénk tárt mázas álca. S a fidesz nem lop, nem csal, nem hazudik, nem ármánykodik, nem geciskedik, nem nézi hülyének a zembereket [mondjuk ebben igaza van a zemberek jelentős része ezt még élvezi is], s akár egy fikarcnyit is érdekli bármi más a saját hatalma megtartása, s a saját zsebeinek tömésén kívül?)

Ha nem viccnek szántad, akkor ezt a buborékot azért gondold át....

Skankhunt42 2017.02.07. 21:06:03

@megamedve: istenem te barom mennyi választás volt azóta? mennyit nyert a feri és mennyit viki? idióta fasz

megamedve 2017.02.08. 09:09:37

@Skankhunt42:
1, Gondolom kemény 22 éves lehetsz, a megnyilvánulásaid alapján
2, Anyád egyik megbocsáthatatlan hibája, hogy hagyta , hogy egy IQ gyenge ember rámásszon, majd nem ügyelt arra, hogy ennek a vágytól fűtött, ámde könnyelmű viszonynak a következménye kisebb legyen: a gyenge génállomány ellenére kihozza a nevelésből a lehető legjobbat (hát, ha ez lett a legjobb, akkor elég elszomorító)
3, egész más dologról beszélünk (de ez kapcsolódik az előzőhöz), nem tudod értelmezni amit írok.
4, élj tovább boldogan, s ne aggódj, amiatt, hogy totál hülyét csinálnak belőled. Neked ezen nem érdemes agyalnod.

Zsoltbacsi 2017.02.08. 14:24:18

A lotyaszájú Gyurcsány csúnyán lebuktatta a kamucivil államfőjelöltjüket

Nem telt el egész 48 óra sem azt követően, hogy Fletó odacsapott a sötétben bujkáló Lengyel és Botka Lászlóknak, csírájában fojtva el az antifletóista ellenforradalmat, máris újabb Lászlót leplezett le. Gyurcsány ugyanis elkotyogta, hogy Majtényit először nem is a „civilek” kérték fel, ez csak „taktika” volt.

Hétfő este a DK elnöke az Inforádió Aréna című műsorában vezette le, hogy Majtényi László államfőjelöltségéről már rég megegyeztek az ellenzéki pártok, amikor a „civilek” felkérték jelöltnek. Az idézetek a műsorból származnak, a kiemelések nem. Az ismerősei által lotyaszájúnak hívott Gyurcsánynak köszönhetően most mindenki a kulisszák mögé nézhet.

Íme, így zajlik az, amikor valamit a balosok által állandóan emlegetett „civilek” kezdeményeznek Magyarországon.

„Műsorvezető (Exterde Tibor): Államfőjelölt neve is felbukkant, Majtényi László. A baloldali ellenzék, mi lehet az oka annak, hogy nem tud önállóan megnevezni senkit? Ez nem a baloldali ellenzék jelöltje, ő nem a baloldali ellenzék jelöltje.

Gyurcsány Ferenc: Ez csak ilyen, ez csak politikai taktika.

Műsorvezető: Kinek a taktikája?

Gyurcsány Ferenc: Talán közösen választott taktika. Az, hogy hogyan áll egy közös jelölt a választók elé, azt egy hosszú előzetes egyeztetés után alakul ki. Majtényi László felkérése az hónapok óta zajló folyamat volt. Mi ezt ismertük, láttuk, részt vettünk benne, egyeztettük, hogy végül az a megoldás született, hogy Majtényi Lászlót először civilek ajánlották és kérték, hogy a demokratikus ellenzéki pártok támogassák. Ez nyilván valamilyen megfontolás valakiknek a fejében, ez nem perdöntő. (…)

Műsorvezető: Az benne az okosság, a taktika, hogyha bármelyik párt nevezte volna meg, akkor a többi támogatását nem tudta volna hozzá megnyerni? Vagy mi?

Gyurcsány Ferenc: Akár még ez is, de én sokszor elmondtam már önnek, hogy engem ezek általában nem szoktak izgatni. Nem izgatnak a részletek, az ilyen típusú apróságok, nincsen bennünk nárcizmus, ha valakik úgy gondolják, hogy egy kitűnő jelölt, mint amilyen Majtényi László, aki tényleg alapvetően szemben áll a nemzeti együttműködés orbáni rendszerével, az ő ajánlását egy ilyen folyamaton kell keresztül kell megkonstruálni, hát én erre mindig azt szoktam mondani, nekem úgy is jó. Volt olyan találkozója a pártelnököknek Majtényi Lászlóval, amikor részleteket egyeztettünk, hogy ki, mikor, melyik testület tudja ezt elfogadni és mögéállni. (…)”

Ehhez képest ugye a megkonstruált történet szerint egy hideg téli napon, 2017. január másodikán kiállt egy csomó libsi és balos értelmiségi, például Bitó László író, Bródy János zenész, Heller Ágnes filozófus, Kéri László politológus, Göncz Kinga volt külügyminiszter, meg persze Parti-Nagy Lajos író, és petíciót meg Facebook-csoportot indítottak azért, hogy Majtényi László legyen a köztársasági elnök. Egy szót nem szóltak arról, hogy a balos pártokkal már le van zsírozva a jelölés.

2017. január negyedikén Majtényi – nagy kegyesen – elfogadta a jelölést, az Index ekkor arról számolt be, hogy „az MSZP, az Együtt és a PM már jelezte, hogy támogatja Majtényit, a DK még tárgyal róla, az LMP-seknél pedig szintén nincs döntés.” Tehát a DK ekkor még tárgyalt arról, amiről Gyurcsány szavai alapján a pártelnökök már előre döntöttek, és Majtényival is egyeztették már a részleteket.

Akkor ennyit a „civilekről”, meg a „civilek” jelöltjéről. A Soros-közeli Majtényi tehát kezdettől fogva a balos pártok jelöltje, csak valamiért ők megint túl cikik voltak, és taktikázásból nem vállalták fel őket/magukat.

Köszi, Fletó!

Skankhunt42 2017.02.08. 21:09:32

@megamedve: köszönjük emese, az anyázás már megy. cigányozni és zsidózni is fogsz nácikám?
süti beállítások módosítása