Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Gyurcsány Őszödjét Orbán hitelesítette

2016. május 26. - Európa Kávézó

Bele lehetett volna pusztulni az őszödi beszédbe. Mégsem ez történt. Gyurcsány Ferenc túlélte, és az ország is megkapta a várt Orbánt, hogy végre kiderüljön róla, hogy kicsoda valójában. Rámegy egy ország arra, hogy Orbán elszabadult, de ha megbukik, többet nem tud visszatérni. Ez is Balatonöszöd üzenete.

oszod.jpg

Visszatérő politológusi toposz, hogy az öszödi beszédet meg kell tagadni, az csak Gyurcsány műve, ő a hibás, ő okozta vele a későbbi orbáni kétharmadot. Ez súlyos tévedés. Amikor 2009 áprilisában lemondott, az MSZP-nek, amelyet korábban megmentett, és másfél év alatt a semmiből győzelemig vezetett, még volt 1,5 millió szavazója. Ha annyi megmarad, sosem lett volna kétharmad. De jött a mindent megtagadó Mesterházy, és az egy évre vállaló, parlamenti búcsúbeszédében Orbánt demokratának nevező Bajnai, és még elveszett 500 ezer szocialista szavazó. Ebből lett a kétharmad. 

Öszödön a szónok kimondta, hogy ne azért legyél politikus, hogy beülhess tuti pénzért a Parlamentbe, hanem azért, hogy fejleszd, javítsd az országod. Ez éppen azzal ellentétes, amit Orbán csinált az elmúlt hat évben. Gyarapodás sehol, csak a lopás, a hatalom maradt, meg a szegényedők reménytelen, és kivándorlók reménykedő tekintete.

Lehet még ugrabugrálni, hogy fúúúúj, miket mondott Gyurcsány. Orbán nem mondja de teszi. Kurvának tartja az országot, amelynek polgáraival bármit megtehet. Még a nyílt színi lopást is nevezheti a nemzeti tőke megerősítésének. És hazudik éjjel-nappal. Nem mondja, hogy hazudik, de minden mondata hazugság. 

Gyurcsány - minden ellenkező híreszteléssel ellentétben - túlélte Öszödöt. Csinált egy új pártot, amelyik 2014-hez képest megerösődve kerül majd be a 2018-as országgyűlésbe. A DK nélkül pedig nincs, nem is lehet kormányváltás. Volt egy pillanat, amikor kiderült volna, hogy hiába a miniszterelnöki múlt, az MSZP szennyeseinek ledobálása, ha az európai parlamenti választáson a DK nem csinált volna 5 százalékot, Gyurcsánynak vége lett volna. De nem 5 százalékot csinált, hanem 10-et. 

Ha Orbán megbukik, előbb-utóbb meg fog, éppen azért lesz így, mert Öszödből nem értett meg semmit. És Gyurcsány - bármilyen módon - de részese lesz a bukásnak és a negyedik köztársaság felépítésének.

Az lesz az öszödi beszéd végleges rehabilitációja.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr688745818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.26. 14:21:22

@Peter Götz:

Nem Orbán személye a lényeg, hanem az általa vitt vonal. Éntőlem viheti más is. A lényeg: ne legyen ismét ballib országrontás.

werecke 2016.05.26. 20:21:44

Ez a beszéd már olyan lett mint a Biblia. Mindenki azt hall ki belőle ami neki tetszik.
Nekem az jött le belőle hogy Frenkibohócnak még az ükunokáját sem szabad az Országház közelébe engedni.

öreg_répatorta 2016.05.26. 23:23:33

mi az hogy ballib ostoba birka?

öreg_répatorta 2016.05.26. 23:25:32

Orbán kell, nektek meg a seggbebaszás, ti azt élvezitek. remélem majd a gyereked temet el, mert nem lesz arra sem pénzetek, hogy sírásót béreljetek. megérdemlitek mind, az összes orbán talpnyaló geci.

Arthur Bloch 2016.05.27. 05:36:06

Meglehetősen jellemző ránk az,hogy még utólag sem tudunk tárgyilagosak lenni! Az öszödi beszéd csepp a "magyar" tengerben... Az most sem téma,hogy mit is akart kifejezni,- csak a szavakon tudunk lovagolni... Azt miért nem kérdi meg senki,hogy a mai "cigánykodás" az EU-val,-szebben mondva a pávatánc - mennyivel alpáribb és ártó,mint az öszödön elhangzottak???!Kedves hazafiak! Jó lenne néha gondolkodni!

István Tamasi 2016.05.27. 07:37:02

@BircaHang Média szerkesztősége:
Te ocsmány bulesz birkaszar!
Te hazátlan senkiházi, a te bégetésed egy vicc.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.27. 08:07:13

@Arthur Bloch:

Az őszödi beszéd Gyurcsány hatalmas tévedése. Egyébként jó taktikus (talán ő az egyetlen ballib politikus, aki képes átlátni a politikát), de ezúttal hatalmas öngólt rúgott.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.27. 08:12:53

@öreg_répatorta:

Orbán hasonlóan kiváűló képességű politikus, mint Gyurcsány. Rajtuk kívül még Schiffer ilyen.

Jelenleg Orbán politikája a leghasznosabb az ország számára, míg Gyurcsányé káros. Ennyi az egész. Igazi "seggnyaló" kevés van, Orbánt a pártfüggetlen kisemberek támogatják leginkább.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.05.27. 18:49:16

Ő mondta el..nem is Gyurcsány
Nem tudtatok?

midnight coder 2016.05.27. 20:10:24

Fletót a mögötte átmenetileg összezáró baloldal, illetve a balliberális sajtó hitelesítette. Tudod: öszödi igazságbeszéd, a beszédben Fletó nem is az MSZP 4 évéről beszélt hanem az előtte lévő összes kormányról, stb. Amit a sok birka szépen be is nyelt, holott ha rászánnak 15 percet a beszéd szövegének végigolvasására, akkor abból láthatják hogy feketén-fehéren mi van oda leírva.

Amúgy egyébként, az MSZP-t pont az tette tönkre (ahogy az országot is), hogy Fletó "visszahozta a szarból a kormányzást a végére". Ha Megyó megpuccsolása után befejezi a pénzszórást és a lopást, és visszaviszi az országot a helyes pályára, akkor a következő ciklus ugyan Orbáné lett volna, de utána jöhettek volna ismét a szocik. Így viszont végleg hazavágta az egész balliberós oldalt.

röf 2016.05.27. 20:15:56

Tisztelt Európa vécéző...
Bele ne szakadjatok az izzadós fikázásba... sérvműtét lesz a vége.
Én szóltam...

baldoc 2016.05.27. 20:17:32

@BircaHang Média szerkesztősége: "Jelenleg Orbán politikája a leghasznosabb az ország számára"
Ha ezt a mondatot ép ésszel írta ide, akkor maga BŰNÖZŐ.
Csak egy másik BŰNÖZŐ tud támogatni egy BŰNÖZŐT.
Tisztességes ember soha.

Afrika steht an der Elbe 2016.05.27. 20:21:43

De hiszen az igazságbeszéd és minden idők legnagyobb retorikai teljesítménye volt.

$pi$ 2016.05.27. 20:21:47

@Arthur Bloch: "csak a szavakon tudunk lovagolni... Azt miért nem kérdi meg senki,hogy a mai "cigánykodás" az EU-val,-szebben mondva a pávatánc - mennyivel alpáribb és ártó,mint az öszödön elhangzottak???"

(1) Egy beszédben a szavak a fontosak. Mi a fenén lehetne még "lovagolni" azon, hogy milyen csinos nyakkendője volt közben?
(2) Senki sem mondta, hogy az az "ártó", ami a beszédben elhangzott. Az az ártó, hogy a magyar kormány semmit sem csinált csak hazudott legalább másfél évig, hogy olyan böszmeséget csináltak, ami példátlan, hogy a szakadék szélére kormányozták az országot és persze az, hogy olyan ember vezette az országot, akinek a saját bevallása szerint ennek ellenére ez volt élete legjobb másfél éve. Próbáld megérteni, már tíz éved volt rá, most már ideje lenne.
(3) Az EU nagypolitikában ez a "cigánykodás" teljesen megszokott, ilyen a nemzetközi politika. Azért gondolod, hogy a magyarok mások, mert nem követed figyelemmel, hogy mit csinálnak a görögök, a spanyolok, a franciák, az angolok és a többiek. Az angolok évek óta azzal zsarolnak, hogy kilépnek, hol vagyunk mi ehhez? A görögök konkrétan átverték az egész eu-t, azóta pedig folyamatosan pénzt csikarnak maguknak. A németek gyakorlatilag behívták egész afrikát, majd amikor ezt a szemükre vetették gyakorlatilag kijátszották a náci kártyát. Az egész eu lefasisztázta a magyar kormányt a drótkerítés miatt, majd rá három hónappal pénzért lövet a törökökkel a menekültekre a legnagyobb lelki nyugalommal. Az Orbán ehhez képest grál lovag.

dunántúli gyerek 2016.05.27. 20:59:10

balatonöszöd üzenete hogy feri meg a baloldal többet a hatalom közelében sem lesz...:)

de szép próbálkozás

Éhes ló 2016.05.27. 21:04:36

Hahaha, még a végén kiderül a poster zavaros gondolatai nyomán, hogy az öszödi böszme nem megbukott, hanem győzött, miközben buktor bukott és vesztett el mindent 2006 ósze óta.

Erős szert szedtél poster.

Trackers 2016.05.27. 21:08:48

Mindig meglőpődök azon, mennyire elvakult hülyék bírnak lenni Gyurcsány kegyencei, és bértollnokai.

camilló 2016.05.27. 21:38:54

@BircaHang Média szerkesztősége: Nem győzöm eleget leírni! Nincs olyan, hogy baloldali liberális! Vagy baloldali, vagy liberális! A két irányzat nem fér össze!

camilló 2016.05.27. 21:41:54

@midnight coder: Abban az időben az MSzP baloldala teljesen elveszítette az erejét. Gyurcsánnyal a liberálisok kerültek hatalomra. Pontosabban a neoliberálisok! @dunántúli gyerek: Feri nem lesz hatalom közelben, de a baloldal igen. Ferinek és a DK-nak nincs köze semmilyen baloldali eszméhez. A neoliberalizmus képviselői, bármennyire is képmutatóak!

camilló 2016.05.27. 21:43:42

Lehet mosdatni Ferit, de bizony nekem az jön le a beszédből, hogyan kell elhitetni, hogy nincs más alkalmas ember rajta kívül a vezetésre. Persze az MSzP szegénységi bizonyítványa, hogy ezt be is nyalták!:)

torró 2016.05.27. 22:08:08

Nem tudom egyesek miért akarnak egy beszédet állandóan kiforgatni, meg belemagyarázni. Aki tud Magyarul az elolvassa és amit talál benne az van fehéren feketén. Az a helyzet, hogy történetünk során talán ez a beszéd ami még soha nem hangzott el politikus szájából. Tehát ami ott el lett mondva az maga a történet puszta valósága. Orbán nem az Őszöd*-i beszéd miatt bukik majd valamikor, hanem a mohó sleppje miatt. Ami szerintem még nem mostanában lesz. De a Ferenc nehezen fog újra abba a székbe ülni.

2016.05.27. 22:17:01

"Nem azt mondták, Feri, azt mondták, hogy menj a p...ába! Valljuk be!"

Lord_M_ 2016.05.27. 22:29:42

Azt hiszem Gyurcsány ott veszített ezzel a beszéddel, hogy...
Na jó, kezdjük az elején.
Én elfogadom, hogy a pártját akarta felébreszteni egy brutálisan őszinte beszéddel. Ezt bele lehet hallani a szövegbe, a lendületbe.
Ugyanakkor egy kapitális hiba még így is van - és ez hitelteleníti a személyét.
Mégpedig az, hogy aszisztált ehhez az egészhez. Majdnem beledöglött de aszisztált - mindezt csak azért mert a nyerési akarata erősebb volt mint az ország érdeke.
Inkáb voltak a trükkök, a hazugságok - csakhogy visszahozzák a nyerési esélyiket és, hogy megmutassa ő nem sz*rt be Orbán Viktortól.

Emiatt nincs esélye újra (remélhetőleg) újra miniszterelnöknek lennie. Mert az hihetetlen, hogy hasonló esetben ne csinálná meg újra. Csak azért, hogy hatalmon maradjon.
Szóval az aszisztálás volt a politikai harakiri - nem maga a beszéd.

Csak zárójelben: én olvastam a beszédet, meghallgattam többször. Megpróbáltam érzelem és indulat mentesen kezelni.

Ami viszont nehéz volt, az a beszéd utáni szerecsenmosdatás - meg a beszéd elferdítése (nem másfél év, hanem évtized, nem nevez nevén vezető politikusokat, (Hiller, Bokros) nem nevezi meg a pártot (magyar szocialista párt és az szdsz közös kormánya)
Ez ugyanis csak rontott a dolgon.
Ha megmaradt volna a "fel akartam ébreszteni a baloldalt" dolognál, ahelyett, hogy elkezdett terelni - maradhatott volna hitelesebb.

Tegyem hozzá: szerintem

Ui: nem kívánok a "melyikük a rosszabb" vitába keveredni - csak az őszödi beszédről és annak potenciális karaktergyilkoló hatásáról beszélek.
(Az egyéb politikai teljesítményeket szintén nem értékelve - ez a bejegyzés sem azokról szól)

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.27. 22:34:10

@baldoc:

Bűnözés lenne az ország érdekeinek képviselete. Igen, ez bűnözés valóbna a háttérhatalom szempontjából, de a népéből nem az.

Peter Götz 2016.05.27. 23:03:40

Te birca,van aki még nem tudja,hogy téged Moszkvából pénzelnek,hogy a mostani hatalmat támogasd ....

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.05.27. 23:10:17

Tegyük fel, hogy győz a nép és Orbán lemond, elmegy, elmenekül, amit csak akartok. És utána? Én is rosszkedvűen nézek sok olyan dolgot, ami ma megy. Van valaki, akiben most jobban kellene bíznom, hinnem? Van legalább valaki, aki kevesebb kárt okozna? Mert csak azért, hogy most az eddig kimaradók is jóllakjanak, meg hogy az egyik tábor helyett a másik hívei kerüljenek a hivatali kis és nagy pozíciókba, szerintem nem érdemes hónapokig működésképtelenné tenni ezt a kuplerájt.

És sem a szocik, sem a liberók nem lennének ennyire okosok, amikor valóban nekik kellene dönteni a nemzetközi gazdasági szarkavarásról, és nekik kellene raportra menni a nyugati urak elé. Mert az, hogy összerúgjuk a port az oroszokkal és betiltjuk a népszavazást, még nem egy működőképes kormányprogram. Azt pedig egyik majom sem kockáztatná meg, hogy beeressze ide az arab csürhét, mert ha mással nem, azzal biztosan kihúznák a gyufát itthon. Amíg csak kibicelnek, addig lehetnek nagyon okosok.

Persze ha kihúzzák a gyufát, mondhatnák Gyónásával Mennybe Menő Ferenc klasszikus szavaival: "Lehet tüntetni a Parlament előtt, előbb-utóbb megunják, hazamennek." Ugye, így is lehet nézni a demokráciát. Hát őszintén remélem, hogy nem túl sok olyan hülye van, aki ezt még egyszer hallani akarja ugyanazoktól.

BiG74 Bodri 2016.05.27. 23:25:58

@Androsz:
Bocs, de misztikus ködbe emeled, ezt a majd megunják és hazamennek szöveget.
Ha 50 - 100 ember kitalálja, hogy tüntet folyamatosan, mert szerintük az jó, akkor tegyék nyugodtan, legyen lehetőségük rá, nyilatkozhassanak, és ha nem szarják tele a teret, miért ne? Ha pedig megunják, akkor tényleg hazamehetnek. De most ez hol antidemokratikus?

Peter Götz 2016.05.27. 23:32:02

@Androsz: a Viszkist sem kellett volna börtönbe zárni ,mert utána jön egy rosszabb ,aki majd fegyvert is használ.....

Tiborpapa 2016.05.28. 01:08:14

Az őszödi beszéd arra hívta volna fel a figyelmet, hogy elég volt. A továbbiakban ne legyen az, amit most a Fidesz meg is csinál. Az MSZP nem sokban különbözik a Fidesztől, legfeljebb annyiban, hogy gyávák és kisstílűek voltak a nagyobb hazugsághoz, meg a még nagyobb lopáshoz. Orbán jogosan neveti ki a saját népét. Mert kineveti, ez nem kétséges.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.05.28. 02:00:43

@BiG74 Bodri: Amikor az MSZP kikapott, a hívei azt mondogatták - értelmetlenül, de érthető elkeseredésből -, hogy a demokráciában az is számítana, hogy ők mit akarnak, hiszen ők sincsenek kevesen. Sőt, tulajdonképpen többen vannak, mint akik a Fideszre szavaztak, csak elnyomják őket. Nos, ha ezt összevetjük azzal a pökhendiséggel, amit, ha nem vagy elvakult, te is világosan kiérzel a mondatból, a hatalom tudatában irritáló lenézést mutatva az ő eltakarodását akarók iránt, akkor megint csak azt látjuk, hogy "demokrácia az, ha te győztél".

Az akkoriban készült felmérések szerint az országban véleményt alkotók negyede, esetleg harmada Gyurcsány lemondását várta.

Ha ma azt követelik Orbánon, hogy mivel "elég sokan" vannak azok, akik elégedetlenek a kormányzásával, ő mondjon le, ellentmondásba kerülnek az előzőekkel. Az a baj, hogy már mindenki volt a másik szerepben is, ezért nehéz úgy hazudni, hogy ne legyen átlátszó, és nehéz úgy hőbörögni, hogy ne legyen már nevetséges. Bár sokan vannak, akiket nem zavar, ha a hazugságuk átlátszó. És ilyenekből Orbán emberei között is akad egypár.

@Peter Götz: Nyilván csak viccnek szántad, hogy egy összességében érdektelen alakot, akinek a tettei csak kevés emberre voltak kihatással, összehasonlítasz egy miniszterelnökkel, akinek a tettei - ezt a történelem sajnos már többször igazolta - évtizedekre meghatározhatják az egész ország sorsát.

Éppen ezért nem mindegy, hogy egy miniszterelnök csaló-e. Gyurcsány nem a nyilvánosság előtt, hanem a közvetlen pártvezetőség előtt, de kimondta, hogy gátlástalan, nagybani csaló. Hozzáfűzni ehhez lehet mindenfélét, de ezt tagadni nem lehet. A beszédből egyébként azt a cseppet sem mellékes tanuságot is levonhatjuk, hogy Gyurcsány azt gondolhatta, hogy a vallomása nem fog nyilvánosságra kerülni, nem fogják rajta számon kérni. Vagyis a pár százegynéhány választmányi tagjáról egységesen azt gondolta, hogy a pozíciójuk megtartásáért hallgatni fognak egy bevallott, összetett, súlyos bűncselekményről.

A kellemetlen az, hogy hallgattak is. Pedig több hónapjuk lett volna arra, hogy még a hangfelvétel előkerülése előtt a lelkiismeretük, a tisztességük, esetleg hivatali esküjük megtartásáért a törvény és az általa is képviselt nép elé tárja az elkövetett és beismert bűnöket. Mindenki hallgatott. Azok az emberek is bűnösek, és a törvény szerint megbüntetendők lettek volna.

Viszont a felvetés nagyon is komoly, és sokadszor hangzik el évek óta: ha Orbán és a Fidesz elveszti a vezetést, akor mit szeretnél, ki vegye azt át? Nem egy piti rablóról beszélünk, hanem az egész ország vezérkaráról, ami nélkül nincs ország.

BiG74 Bodri 2016.05.28. 04:37:48

@Androsz:
A kisebbség véleménye is számít, de még mennyire, ugyanakkor 50-100 ember sátrazása ne legyen már kényszerítő erő. Figyelem felhívásra jó, annak viszont, hogy kik, és hogyan hívják fel valamire a figyelmet már fontos jelentése van. A mi kis országunkban pedig mindig jelentős számú ember várta mindig is a kormány, vagy prominens személyek lemondását, sokszor már a hivatalba lépésüktől. 50-100 embert bármikor ki tud ültetni bármelyik nagy párt, mely így csak látvány elem. 2006-ban sanszos lett volna, hogy végre egy szélesebb bázis mutassa meg elégedetlenségét kulturáltan, így méltóssággal, kikerülhetetlenül. Nem sikerült.
Nem sikerült, mert a feri távozását propagáló emberek 99%-a nem gyújtogatott, dobálózott, székházat foglalt, sőt ezektől az alakoktól elzárkózott, és nem is kívánt újra belemenni egy eszkalálódó helyzetbe. Maradt tehát egy-kétszáz elvakult birka, aki próbálta újra hevíteni a dolgokat, de az már sikerült. Ez nem menti fel gyurcsányt az alól, hogy tehetett volna egy gesztust a csendes tömegek felé. De túl sem kell tolni a szekeret, mert az embereket nem érdekelte néhány vak és agresszív szimpatizáns, amikor lehetett elmentek és eltüntették a ferit is, meg a mszp-t is. Itt a pont, új fejezet, el kell tüntetni orbánt és az eldeformálódott fityiszt is.

_Neville 2016.05.28. 05:54:46

Szerintem a Fidesz-székházban már bontják a pezsgőt Fletó aktivitását látva. Amíg az állandó performanszaival emlékezteti a népet fantasztikus országlására, nincs mitől tartaniuk. Már lassan én is kezdem elhinni, hogy igazából Orbán ügynöke. :)

anyadmajma 2016.05.28. 07:52:16

@Peter Götz: EZ alávaló rágalom!!! ezt a hazaáruló bolsevik geci @BircaHang Média szerkesztősége: -et ugyan úgy a Soros fizeti, mint a gazdáját:)
Még hogy Moszkvából, bah.

Trackers 2016.05.28. 08:21:38

@Lord_M_:

"Mert az hihetetlen, hogy hasonló esetben ne csinálná meg újra. Csak azért, hogy hatalmon maradjon."

Ez nem kérdés, nem opció, hanem történelem.
2006-os ÖSzödi beszéd tán ott folytatta az elkúrást ahol elötte abbahagyta.

teleorman 2016.05.28. 09:08:21

@Androsz: szívemnek-eszemnek kedves, higgadt megjegyzés. Spkan lehetünk, akik nagyjából így gondoljuk. Ám minden ilyen megjegyzés kiegészítés és magyarázat után kiált: de miért nem lehet kevesebbet lopni és pazarolni, mondjuk csak a 10%-át, na jó, legyen 20, a jelenleginek? (Aminek, mellesleg, nem elfelejtendő, a forrása egy szegény ország gyakran nyomorult adófizetöiböl kitaposott sok-sok milliárd!) Az nem lenne elég? (Pazarlás alatt a nem magánzsebbe kerülő, de a közjóval köszönőviszonyben sem lévő kiadásokat értve. Legjobb példa: a sok ostoba, népbutító óriásplakát. Inkább írnák ki rájuk, hogy lefekvés előtt tessék fogat mosni...)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2016.05.28. 09:10:17

Én elég megengedő vagyok az őszödi beszéd tartalmával kapcsolatban, AZT nem tartom bűnnek. viszont ahogy utána kezelte a helyzetet, és ahogy azóta politizál, az mégis csak azt mutatja, hogy nem egy államférfiről beszélünk.

"Gyurcsány Ferenc túlélte"

Nem élte túl. Ha lemondott volna korábban (legkésőbb a vizitdíjas népszavazás után), és ha nem kavarna állandóan, akkor talán. De még akkor se igazán, mert a fideszes karaktergyilkosság (az igazságtartalom mértékétől függetlenül) olyan sikeres volt, hogy Gyurcsány itt már csak egy szerepet fog játszani, amíg a politika színpadán van: ő tartja hatalomban Orbánt a puszta jelenlétével, mert bármit meg lehet etetni a fideszesekkel, ha őt fel fel lehet mutatni bűnbakként. Szóval a legjobbat azzal tudná tenni az országnak, ha végre visszavonulna.

Az meg külön aljasság a poszt írójától, hogy az orbáni kétharmadot Bajnai nyakába varrja. Persze, azért nyert ekkorát a FIDESZ, mert a választás UTÁN mondott egy mondatot Bajnai, és semmi köze nem volt ehhez a világválságnak, meg a szoci korrupciós botrányoknak, á, dehogy...

bekerült 2016.05.28. 09:10:55

Gratulálok a blogírónak !

Helyesen látja a helyzetet és egyetértek vele !

Annyit tennék hozzá, hogy az MSZP csak akkor fog megerősödni, ha az elnöküket elárulókat kitaszítják a pártból. Addig azok mérgezni fogják a szellemiségükkel a pártot és rossz irányba viszik.
Ezt nem fogják megúszni, hiába akarják a szőnyeg alá söpörni és Összemosni Gyurcsányt Orbánnal !
Még Botkának is mennie kell, mert ő is ezekhez tartozik !

István Tamasi 2016.05.28. 10:35:13

@BircaHang Média szerkesztősége:
Te ocsmány bulesz birkaszar!
Édesed neked a csúti g..i hátsója de nem én, te hazátlan senkiházi!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.05.28. 18:56:55

@teleorman: "miért nem lehet kevesebbet lopni és pazarolni"

Nem tudom. Én is gondolkozom ezen a jelenségen elég sokszor. Meg például az olyanokon, amikor a rengeteg pénzt kereső emberek spórolnak mindenki másra nézve kötelező kiadásokon, igazi szarrágó módon tagadva meg a könyvelő kifizetését - barátból lett ügyfél -, üzleti költségként leíratva az összes parkolódíjat, a száz forintos ásványvizet, az ajándékba vett mesekönyvet, már visszataszítóan küzdve minden forintért, felháborodottan alkudva a mindenféle adókedvezményekért, eközben a hétvégén többet költ el egy flancos vacsorára, mint az egész megtakarítása együttvéve. Ilyen embernek születni kell, úgy látszik. Aki nem ilyen, az nem lesz gazdag ember, úgy hiszem, mert nem keresi a hasonló alakok ismeretségét.

De a harácsolás és a pocsékolás két lényegesen különböző dolog. Azt még valahogy meg lehet érteni, ha valaki gazdag akar lenni, aztán még gazdagabb, de azt, hogy a haverok gazdagítását is ennyire túlzásba vigyék, már abnormális. Nem beszélve arról az apróságról, hogy ezek az emberek így vagy úgy, de fogadalmat tettek a közérdek hűséges szolgálatára.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.05.28. 19:09:25

"Gyurcsány Őszödjét Orbán hitelesítette"

Ha már ez a cím, akkor én hozzáteszem, hogy így volt. Orbán 2007. március 15-én beszédet mondott az Erzsébet hídnál. Ott voltam, azt vártam, hogy megmutatja azt az utat, amelyen a sokféle elégedetlenkedő együtt haladjon, hogy eltakarítsa ezt a szutykot az ország éléről. A tömeget mindig össze kellett hangolnia valakiknek. Erőtlen beszéd volt, nem mutatott meg semmit. Csalódtam. Ha úgy tetszik, Orbán ezzel meghagyta Gyurcsányt és a fajtáját a hatalomban. Tudom, hogy számtalan oka lehet annak, ha egy forradalomféle elkerülése jobban szolgálja a köz érdekét, és lehet, hogy Orbánék egy csomó olyan dolgot láttak, ami ezt tette indokolttá. De akkor azt kellett volna elmondania.

Most már késő lenne. De még most is tehetne valamit. Igaz, hogy meg kell értenünk, hogy most sem a lelkesedésnek, sem a haragnak nincs semmi értelme, nincs választási kampány, nem most van itt a nagy hazudozások ideje. De a közmorált, a munkakedvet, sőt, az adózási kedvet javíthatná, ha mostanában látszani kezdene egy megtisztulási folyamat, egy összpontosítás, egy lendületvétel. Jön a törvénykezési és mindenféle szünet, a punnyadás, most hónapokig aszalódik a magyar, elvágva az érdemi hírektől, érdemi tettektől. A nyár végére ez még sokféle irányba okozhat elmozdulást, és közülük sokat nem szívesen látnék.
süti beállítások módosítása