Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Orbán és Hiller megkötötte a paktumot?

2015. november 04. - Európa Kávézó

Sokan mondják ezekben a napokban, hogy el sem hiszik, ami az MSZP-vel és az MSZP-ben történik. Belső pártháború zajlik az egyre olvadó jégtábláért, de van már valaki, aki egyértelműen a Fidesznek beszél. Hiller István lehet a Fidesz-MSZP nagykoalíció előretolt helyőrsége.

hiller_orban.jpg

Amikor néhány hete az Európa Kávézó arról írt, hogy 2018-ban összeállhat Orbán és a szocialisták "nemzetmentő" nagykoalíciója, akadt, aki dühöngött, mások gúnyolódtak. De akkor mire vélnénk, ahogy Orbán Viktor és médiaudvara építgeti az MSZP korábbi elnökét, aki meg is hálálja a neki tett diktátori gesztusokat.

A látványos, és le sem tagadható közeledés origója, ahogy Orbán beszélni kezdett Hillerről, úgymond, zárt közben, de ezek a mondatok valahogy mindig kikúsztak a sajtóhoz. Orbán először így fogalmazott: „A Hiller István-féle kultúrpolitikának is voltak dimenziói, amelyekben jutott hely és szerep a nemzeti kultúrának. Volt esély arra, hogy az MSZP-nek ez az arcvonása karakteresebbé váljon, de azzal, hogy összeeszkábálták a választási szövetségüket, egy csapásra visszaállt a régi internacionalista rend.” Majd egy másik alkalommal így formált véleményt: "Érdekes módon van valaki, aki intellektuálisan ezt [a nemzetpolitikát] meg szokta oldani, de hogy az egyéb vezetői ügyekkel hogy áll, azt nem tudom, mert nem látok bele, az a korábbi pártelnök, a professzor úr, a Hiller. Ő ezt tudja, egy nemzeti érzelmű ember. Baloldalról ez nehéz dolog, de benne mocorog valami. Látom, hogy olyan nagy lelkesedést nem váltok ki ezzel a javaslattal. Nem minősítem a jövő emberének, szellemi értelemben mégis látok ott valamit.”

Most akkor tekintsünk el attól, hogy a Hiller-féle kultúrpolitika az a Gyurcsány-kormány kultúrpolitikája volt. Orbán korábban sosem jelezte, hogy bármiben is jó véleménnyel lenne utolsó legyőzőjének teljesítményéről. Az az érdekes ebben, hogy innentől, az orbáni dicséret óta Hiller elkezdett futni a pályán. Az utóbbi években csendes politikus először jelezte, hogy nem ugrana el a feladat elől, ha az MSZP elnököt választ. Aztán kiderült, hogy a korábbi MSZP-elnök és miniszter embereit az Orbán-kormány kezdte el foglalkoztatni. A történet minimum bűzlik, hiszen Hiller korábbi bizalmasai a Várkert Bazár, a kormány örökségvédelmi központja, a Puskás Stadion környékén bukkantak fel. Egy másik Hiller-haver a Rogán-féle propaganda minisztériumnál került elő. És most jön a legszebb: Hiller szerint nincs jobb megoldás a hátáron a kerítésnél. Ezt most már a Heti Válasz címlapján is hirdeti önnön fotójával. Lassan mintha Szili Katalin mellett kérne egy szobát a kancellárián.

Mindez véletlen lenne? Tehát először Orbán dicsér, majd a fontos kollégák a Fidesz zsoldjába kerülnek, majd jön a fizetség: bejelentkezés az MSZP élére és Orbán menekültpolitikájának nyílt támogatása. Aligha hisszük, hogy ez csupán az MSZP-n belül dúló ökölharc része lenne, egyfajta Szanyi-Tóbiás-Hiller csetepaté. Az események láncolata mást sugall.

Olyan hihetetlen lenne, hogy Orbán egyszer csak bejelenti, hogy a csúnya Jobbik és a csúnya DK a két szélsőség - a többi szót sem érdemel -, tehát a nemzeti oldal nagykoalícióra lép a nemzetben is gondolkodni képes MSZP-vel, vagyis az erre a feladatra Orbán által kijelölt Hiller Istvánnal? Egy folyamatosan gyengülő, eladósodott MSZP egy idő után bármire hajlandó lehet azért a néhány parlamenti és önkormányzati helyért. Kifelé majd eladják, mint CDU-SPD szövetséget.

Már csak az a kérdés, hogy meddig követi a szocialista szavazótábor ezen az úton a pártot. Néhány hónap és kiderül... Innen úgy néz ki, lassan irány az öt százalék.

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr518050384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.11.04. 23:38:15

Már a hivatkozott előző cikkedben sem voltál képes megérteni, hogy az un. nagykoalíció a "nagyok" között szokott köttetni. A jelenlegi Mo.-on ez Fidesz-Jobbik között lehetne, de nem lesz. Olyan van, hogy egy erős párt becsületes, vagy nagyon is becstelen módszerekkel bedarálja a feltételezhető riválisát, mert az érdekei úgy kívánják, de ez nem nagykoalíció, hanem a gyenge ellenfél felszámolása.

Túl sokat fantáziálsz. Nézzél szét egy kicsit, hogy milyen érdekek húzódnak a háttérben mind szervezeti, mind személyes ambíziók szintjén, azután röhöghetsz egy jót a saját cikkeden, mert oltári marhaság.

lac666 2015.11.05. 08:09:47

Újabb fideszbérenc kamuposzt! Jól fizetnek te nyomi?

emil723 2015.11.05. 10:57:35

Mi a csudának ez az adok kapok?
Szabó Tímeával korábban, most Hillerrel

Akkor megérdemli a dk a hasonlóan igaztalan ellencikket.
Mind mind az őszödikor fidesz által tökélyre vitt kiragadott mondatok technikáját követi, amikor is a mondanivaló új kontextusba téve a visszájára fordul.

gepnarancs.hu/2015/11/szembemenes/#.Vjm0Gm0nflp.facebook
Andor Mihály:Szembemenés , amely gondolatokat még Lendvai Ildikó is átvette, az eredeti szövegkörnyezetek figyelmen hagyásával.

Mi a fenére jó ez?

emil723 2015.11.05. 11:21:21

24.hu/belfold/2015/11/03/hiller-istvan-meghajolt-a-kerites-elott/

A sajtó pedig nem a témára reagál, hanem a botrányra tovább butítva a népet---
Ettől még a probléma meg az ő kezelése hosszútávra fennáll:
befogadni, akik jönnek
vagy
nem, és akkor meddig nem? és mi lesz a következménye
ennek s annak a döntésnek.

Hogy az információ mindig félinformáció--az rettenetes.

György Szekeres 2015.11.05. 16:41:31

Vélhető, s egyben elvárható,hogy a pártok illusztris vezetői a lehető legteljesebb mértékben tájékozottak legyenek a társadalmi folyamatokra,várhatóan vagy váratlanul ható események rövid és hosszú távú hatásaiban.Ez azonban a valóságban nem mindig van így. Ha még is előfordul egy két esetben /lsd. GYF. Öszödi beszéd, S most Hiller../ úgy egyes társadalmi csopotok teljes érthetetlenségével találják magukkal szemben.Nekünk kommentelőknek semmi kockázatunk nincs abban, hogy akár tudatlanságból, akár félművelt verbális kényszerből bármilyen hülyeséget világgá kürtöljünk.Ráadásul tehetjük ezt úgy, hogy esetenként még csak mérlegre sem tesszük; van e elég és mélyreható ismeretünk,elemző képességünk egy -egy téma helyes megítélésére.- Csak egy példa: tudja e valaki, milyen hatása van a befogadó és befogadott csoportokra az egyszerre nagy és kontrolálhatlan tömeg megjelenése? Mert szociológiailag hatalmas a különbség a kontrollált, ellenőrzött, számarányos, a "gettósodástól mentesített", valamint indokolt okú betelepülők befogadása között.?.. a sor folytatható. S mindezek már nem pártpolitikai kérdések többé
süti beállítások módosítása