Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Amikor Deutsch Tamás szájára veszi Pásztory Dórát

2015. július 08. - Európa Kávézó

Sose higgyük azt, hogy van abszolút mélysége a Fidesz bunkóságának, cinizmusának. Most ott tartunk, hogy az elmúlt 25 év klasszikus megélhetési politikusa beszól egy paralimpikonnak.

A történet arról szól, hogy ideiglenesen az az ember lett a Paralimpiai Bizottság elnöke, akiről, ha sportról van szó, a milliárdos, soha nem használt beléptetőkapuk, a Zuschlagéhoz hasonlatos ifjúsági pályáztatási rendszer és az adófizetők pénzén megszerzett MTK juthat eszébe. Meg a mindenkit kioktató mosdatlan száj...

Most éppen Pásztory Dóra kapta meg a magáét. Pásztory kétszeres paralimpiai bajnok úszó. 2000-ben a Sydney-i paralimpián 200 m-es vegyesúszásban aranyérmet, 100 m-es pillangóúszásban bronzérmet szerzett, majd a 2004-es athéni paralimpián 200 m-es vegyes úszásban aranyérmet, 100 m-es hátúszásban és 100 m-es pillangóúszásban egy-egy ezüstérmet szerzett. Ez a hölgy gondolta úgy, hogy kifogást emel Deutsch kijelentése ellen. Orbán Viktor régi barátja azt mondta, Gyurcsány Ferenc sportminiszter anno rosszul döntött, amikor egy szintre hozta az ép és a paralimpikon sportolók támogatását.

Szerintünk Gyurcsány jól tette, de ez most mellékszál.

Pásztorynak igaza van. Aki nem képes felfogni, hogy mit jelent a paralimpikonok képviselete, az alkalmatlan a posztra. Ha még ki is áll saját bárdolatlanasága mellett, akkor még rosszabb a helyzet. A csúcs azonban az, amikor Deutsch levelet ír Pásztorynak. Nyitásként rögtön lelondonozza, sugallva, hogy elhagyta a hazáját, majd Pásztory belső békétlenségéről vizionál. Teszi ezt egy olyan ember, aki gyakorlatilag képtelen káromkodás nélkül leírni egy mondatot, aki úgy váltogatta gyermekei anyját, mint más a fehérneműt.

Van az a szint, ami már fullasztó. Amikor valaki, aki abból él, hogy mindent tud Orbán viselt dolgairól, ennek köszönheti brüsszeli állását is, számon kér valakit, aki fogyatékosságát legyőzve él teljes életet, saját akaratának, szorgalmának, hitének köszönheti boldogulását.

Ez az ügy is annyira Fidesz... És nincs közöttük senki, aki legalább a Facebook-on visszaüzenne: "Tamás, hagyd ezt abba, mert nagyon gáz, amit művelsz..."

És hogy a sztori abszolút "rendben" legyen. Szabó László lett a korrupt Gömöry, majd Deutsch utódja. Az a Szabó, aki szedvicset hazudott az MTV előtti éhségsztrájkolók kezébe, aki ma Vidnyánszky Nemzetijének kommunikációs vezetője és korábban Schmitt Plagi kampányfőnöke volt. Ennyit tudnak. A lényeg, hogy pártkatona legyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr847609356

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.07.08. 12:26:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A.A. Cooper 2015.07.08. 11:10:57

Na de akkor érdemes Tompika stílusát elővadászni, még ha nehezemre esik is: Who the fuck is Deutsch Tamás?
Egy vadparaszt, aki arról az asztalról még csak elvenni tudott, ahová Pásztory Dóra elég sokat letett.

Miklós Torma 2015.07.08. 13:56:11

tomika te csak elösködtel 25 evig, mindig azt a nöt vetted el ,,,hazasag ,,ahol kariert es anyagi lehetöseget lettel, kerdem en vajon milyen ketkezi munkahelyed volt a rendszer valtas ota,elösködö bunko vagy a parasztnak nevezett földmüvesnel, es sajnos a parlament soraiban sok ilye erdek karrierista került be.

huszonkilencesek 2015.07.08. 14:31:41

Miért nem lehet ezt a bunkó kimozditani?!

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.07.08. 14:38:50

Ettől a tajparaszttól mindig a hányinger kerülget amikor meglátom a zsíros haját és a felfüffedt drogos alkoholista fejét

prizma100 2015.07.08. 16:41:15

Parazita Tomi! A Viktor nyugodtan adhatna Weber mintát a nyelvedről!

LHedvig 2015.07.08. 17:04:46

Szemét egy aljas emberformájú /?/ állat vagy dajcstomi! Ahol volt egy neked való nő, ott azonnal létrehoztál egy gyermeket. Ezekért a gyermekekért most fizetned kell. A fizetésed meg nem elég rá, plusz a drogra és a zabálásra. Néztél tükörbe mostanában? Hát hogy nézel ki? És ez nem az a szint, ahol az ember nem tehet a kinézetéről... 50 felett mindenki úgy néz ki, ahogy él. Te így élsz, te rohadék. Nem számít az sem, ha beteg leszel, mész a luxus elfekvőbe, míg mások megdögölnek az orvos és nővér nélküli mocskos kórházakban, ahonnan miattatok vándoroltak ki a szakemberek.

Hattory Hanzo 2015.07.08. 17:55:14

Van annyi kokain, amitől Tompika úgy gondolja, hogy neki meg van a lelki békéje.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.07.08. 22:17:19

"Sose higgyük azt, hogy van abszolút mélysége a Fidesz cinizmusának."

Senki nem hiszi ezt. Az abszolút viszonyítási pont mindig is a maszop-szadesz cinizmusa lesz. A Fidesz legmenőbbei is csak teljfölös szájú kezdők hozzájuk képest.

Ettől függetlenül Tompika valóban egy gusztustalan féreg.

Borzasztó Károly 2015.07.08. 22:26:07

Dojcs azért szépen Londonozik Brüsszelből, btw.

Parasztlengő az imperialistáknak 2015.07.08. 22:34:58

Deutsch egy barom, de teljesen igaza van abban, h a paralimpikonok támogatását hülyeség egy szinten tartani a normál olimpikonokéval.

Az olimpiai sikernek az országimázs a lényege állami szempontból, a paralimpiát meg nem nézi senki.

+külön jó pont hogy D. beszólt Londonért.

Amúgy, hol a levele a posztból?

hosaka 2015.07.08. 22:51:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ettől függetlenül Tompika valóban egy gusztustalan féreg."

Nem függetlenül. Szoros összefüggésben.

dont be such a jew 2015.07.08. 22:57:38

'Amikor valaki, aki abból él, hogy mindent tud Orbán viselt dolgairól, ennek köszönheti brüsszeli állását is'

- hmm. Orbán viselt dolgaira valószínüleg az lesz a bizonyíték hogy annak ellenére hogy 25 éve csúcspolitikus, még senki sem látta a viselt dolgait.

Közben minden európakávézós libsi úgy lejáratódott, hogy a nevükre sem emléxik senki, nemhogy szavazna rájuk.

Parasztlengő az imperialistáknak 2015.07.08. 23:03:57

@dont be such a jew: A libsik nagy problémája az, hogy míg Orbánnak a viselt dolgait nem látta még senki, addig Gyurccsánynak a szakdolgozatát nem lehet megtalálni...

cardiobascuralis 2015.07.08. 23:31:22

@dont be such a jew:
Azért nem látta senki a viselt dolgait, mert nem engedi nyilvánosságra hozni az ügynökaktákat.

Ugyanis Orbán besúgó volt, Tompikával, Kövérrel meg bayerzsótival együtt.
Stumpf meg az összekötő a belügyminszter apóssal a háta mögött.

ember100 2015.07.09. 00:20:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Helló !

Jééééé kis pártkatonám , csak nem a szocikról elmúlt8 évről beszélsz ? :)
DE ha már viszonyítunk miért nem Ferenc pápa az alap, ja mert akkor a tompika meg az egész fidesz bagázs a POKOLRA kerülne. Az sem igaz amit kérdeznek !

Ha meg itt tartunk tompika menjen el egy kocsmába és ott mondja ugyanezeket a szövegeket , szerintem már szétszedték volna apró darabokra :)
Ja az meg külön IQ sötétségre vall hogy valaki brüsszelből londonozik.

ember100 2015.07.09. 00:23:30

@Kón Bandit:
Helló !

Brüsszelből beszólni londonért . Hát öregem sok észre vall , tudod akinek vaj van a fején ne menjen ki a napra :)

Parasztlengő az imperialistáknak 2015.07.09. 00:49:42

@cardiobascuralis: És amikor nem volt hatalmon, akkkor se engedte?

cardiobascuralis 2015.07.09. 00:59:55

@Kón Bandit:
Bocikám, nem mondtam, hogy akik akkor voltak hatalmon, azok nem voltak ügynökök.
Meg hát nem vagyok biztos benne, hogy ehhez elég egy sima többség, azoknak meg nem volt meg a 2/3-uk.
Orbánéknak meg megvolt 5 éven át.

Parasztlengő az imperialistáknak 2015.07.09. 01:03:35

@cardiobascuralis: Na akkor honnan veszed hogy akiket felsoroltál, besúgók voltak?

Mert az egyetlen biztos pont az, hogy bár még Merkelről is kiderült h dolgozott vmilyen szinten a Stasinak (Merkel a világ legbefolyásosabb nője), a patásról csak nem akar kiderülni...

anyo05 2015.07.09. 06:12:55

És milyen mélyen igaza volt Tompikának!!!!!! Üdv a kintről kommentelőknek, hogy finom legyek!!!!!

2015.07.09. 06:26:03

Na ez a drogos, alkoholista zsírdisznó ismét hozta a bunkó állat stílusát
De mit csodálkozunk rajta, hiszen fideszes a hülye gerinctelen tapló pöcs .

swfla 2015.07.09. 06:51:59

Nem nagyon latom at, mire fel megy a kotelhuzas arrol, hogy ki melyik taborhoz tartozik... Nem arrol volt szo, hogy 89 ota csak a szabadrablas megy? Hogy ez milyen szinten, az miert nem mindegy mar? Ha 100 forintot lopnak el az allamtol, az is nekunk faj.

@anyo05: ezt elmagyaraznad dragam, megis mi koze a kintrol irogatoknak ahhoz, hogy egy vezeto magyar politikusnak semmilyen, SEMMILYEN! civilizalt megnyilvanulasi formaja sincs?
Na nem mintha a tobbi havernak a parlamentben lenne...

nu pagagyí 2015.07.09. 07:09:59

Ezt akartuk, nem? Hatalmas többséggel sikerült megszavazni ezt a stílust és ezeket az embereket. Az sem tűnt fel a többségnek, hogy egy maroknyi szélhámos puccsal elfoglalta az államot. Az új rendszer logikája szerint pedig, minden vezetői posztra csak cinikus gazember kerülhet. Nincs már választásunk, a rendszer önfenntartó lett.

A NER egyes tünetein való nyavalygás helyett hatékonyabb lenne, ha az itt nyavalygók nem rúgnának bele páros lábbal hasonló helyzetű embertársaikba. Ez a rendszer amelyet Orbán, Tompika, Mészáros, Kerényi, Parragh, Bayer,Balogh páter, a "Professzorok Gömbös Gyula Köre" és a többi hasonló csirkefogó testesít meg, csak úgy fog véget érni, ha összefogunk. Amikor szavazni lehet (ameddig még lehet), akkor kell gondolkodni, nem pedig utólag siránkozni a "lehetetlen" helyzet, az ostoba vezetők miatt.

lobster thermidor 2015.07.09. 07:11:11

@Kón Bandit:

A hátramutogatás helyett elgondolkodhatnál azon is, hogy a nyilvánosságra hozatalhoz a parlament döntése kellett. Mit tesz Isten, minden olyan alkalommal, amikor az ügynöklisták kerültek a terítékre, a fidesz egy alkalommal sem járult hozzá az akták feltárásához. Elég hosszú ideig 2/3 - uk volt, ki is élvezték ennek minden politikai, és anyagi előnyét, de azok a fránya akták csak nem akartak nyilvánosak lenni.

nu pagagyí 2015.07.09. 07:16:24

@anyo05: Te vagy az anyja ennek az idióta szélhámosnak?

nu pagagyí 2015.07.09. 07:25:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A dogmák tényként telepednek meg a hívők fejében. Igen, lapos a Föld, mindig is az volt.

Kéne egy nick... (törölt) 2015.07.09. 07:48:52

"Orbán Viktor régi barátja azt mondta, Gyurcsány Ferenc sportminiszter anno rosszul döntött, amikor egy szintre hozta az ép és a paralimpikon sportolók támogatását.

Szerintünk Gyurcsány jól tette, de ez most mellékszál."

Nem mellékszál, hanem innen indult az egész habverés. Szerintem Gyurcsány rosszul tette. Az olimpia meg a paralimpia az két teljesen más kategória. Én ugyan az olimpikonoknak se tömném így a zsebét, a focistáknak meg végképp nem, de az paralimpia az konkrétan egy freak show. Vicc kategória, álszent műsor, cirkuszi állatokat csinál a nyomorékokból. Erre pénzt nem kéne adni. Az emberek nagy része ezt gondolja, csak az álszentek ezt nem merik kimondani.

"Pásztorynak igaza van." - nem, nincs igaza. Ő pénzért veri az asztalt. Saját érdekét nézi. Érthető a reakciója, mindenki szereti a pénzt, de ettől még igaza nem lesz.

"Aki nem képes felfogni, hogy mit jelent a paralimpikonok képviselete, az alkalmatlan a posztra. Ha még ki is áll saját bárdolatlanasága mellett, akkor még rosszabb a helyzet." - sajnos vissza kell vágni a támogatást. Egy felelős vezető nem azon van, hogy minél több pénzt harácsoljon a területének, hanem hogy reálisan felmérje az igényeket és azt, hogy mit ér ez az egész és ehhez szabja a költségvetést.
El lehetne ezermilliárdot is cseszni a paralimpikonokra, minden terület el tud nyelni annyi pénzt, amennyit csak odaadnak. De kell-e ez nekünk?

Deutsch-csal rengeteg probléma van, de az, hogy most idekeverik hogy mocskos szájú meg hogy hány nőtől hány gyereke van, az színtiszta személyeskedés. Ha egy szentéletű ember mondja, hogy a fogyatékosok paralimpiai freak showjára nem kéne ennyi pénzt elcseszni, akkor az jobb lenne?
Deutsch egy tuskó, de ebben a kérdésben véletlenül éppen igaza van.
Nem szimpatikus Deutsch, de csak az antipátiám miatt nem fogom az ellenkezőjét mondani annak, amit ő.

Hozzáteszem a stadionépítés, focista ajnározás is teljesen felesleges...

Furusina 2015.07.09. 08:07:23

Orbán viselt dolgai: Mészáros Lőrinc kitömése 'felesbe', Andy Vajna kitömése 'felesbe', letelepedési államkötvény, aminek, már csak a jutalék részét kell kifizetni az off shore lovagoknak: Orbán, Vajna( ötletgazda) Rogán ( stróman ötletgazda), Habony, Pintér, Lázár; MET tranzakciók részarányban, Központi Trafikellátó létrehozása részarányban, veje cégének közpénzekből történő kitömése, CBA bevásárlás svájci cégeken keresztül, Takarékszövetkezeti rendszer államosítás utáni visszaprivatizálása fidesznyikeknek, részarányban, ill. házikassza céllal. stb,stb.

körtéri 2015.07.09. 08:26:25

Szegény Tomi!
Miért bántjátok. Nem rosszindulatú, ennyi telik tőle.
Egy csótánytól ne várjunk olyan futóteljesítményt, mint egy gepárdtól.
Tomika szellemi paraolimpikon...

2015.07.09. 08:31:26

@Kéne egy nick...: Freak show? Te csak azért látod annak, mert nem tartod embernek a mozgássérülteket. Te eldugnád őket valami távoli szigetre, hogy látnod se kelljen őket, mert szerinted szörnyek.
Ha képes lennél felfogni, hogy a paralimpikonok sportolók, ahogy az olimpikonok is sportolók, akkor felfognád ésszel, hogy miért jár nekik ugyanannyi.
Kívánom, hogy a munkahelyeden mellméret alapján osszák a fizetést, akkor megtudnád milyen ugyanolyan vagy komolyabb teljesítményért kevesebbet kapni csak azért, mert neked hiányzik valamid.

igazi hős 2015.07.09. 09:32:11

@Kón Bandit: Nem tudom minek kéne még kiderülni azon kívül, hogy:
- megpróbálták beszervezni,
- ezután egyetemista maradt,
- sőt Londonba mehetett tanulni,
- nem engedi megnyitni az ügynökaktákat.
Ezek után kicsit sem hihető, hogy nem írt alá semmit és nem jelentett senkiről.
De a hívőknek/ostobáknak az sem lenne bizonyíték, ha Csurkához hasonlóan kiállna a tömeg elé és bevallaná.

konrada 2015.07.09. 10:01:22

@Ylim:
Azért ne ess túlzásokba. Ha ugyanolyan, vagy komolyabb teljesítményt tudna nyújtani, úgy nem kéne külön versenyen indulniuk.

...és igen, egy sérült ember fizikai munkában nem képes azonos teljesítményt nyújtani, így ott nem is kapnak azonos fizetést.
...igaz, nem is próbálkoznak azzal, hogy ott versenyezzenek a munkaerő piacon, ahol hátrányban vannak... (Szóval a példád alapján: ha speciel cicibárban dolgozik, akkor nem hiszem, hogy csodálkozik ezen.)

...de egyébként: mivel nem igazán meghatározó összeg, kapjon csak ugyanannyit a parasportoló is, de ettől még meg kell érteni: a sérült embereknek az állam nagyon helyesen támogatást ad, így nekik a sporteredmény után járó díjazás kiegészítő, nem pedig megélhetési forrás, mint azon élsportolóknak, akiknek jövedelme csak abból van....

Dr_utcai_arcos 2015.07.09. 10:03:34

@Kéne egy nick...: Papi, egy dolgot felejtesz el, mielőtt hasonló jutalmat kaptak volna, ők már akkor is szarért húgyért vállalták azt, kéz nélkül, láb nélkül, székben, ölben azokat a dolgokat, amiből te egészségesen, egy hónap múlva sírva vinnyogva hátrálnál ki. És ha már volt egy olyan felvilágosult ember aki ezt meglátta, akkor ne szívassák már őket állandóan, hogy lemásodrangúzzák.

Dr_utcai_arcos 2015.07.09. 10:07:13

@konrada: már bocs, de beba..na, ha abból élnének. Szerinted egy olimpiai 6. helyből meg lehet élni két ciklus között? Mert akkor nálad komoly bajok lehetnek.

átlátó 2015.07.09. 10:23:49

Nekem a sport szemkörzés, valamint levezetésként mély lélegzetvétel...így aztán szarok a stadionokra és az abban versenyzőkre is, - annyi szép dolog van még, amiért belépőjegyet vennék...de... ez a Tamás nem egy komplikált suttyó. Legalább az lenne, de nem az.
Innen üzenem neki, hogy a halálbüntetés ellen vagyok. Azonban a birtokocskán van egy jelzésérték...egy rózsaszínruhás, (játék) hajasbaba fölakasztva, nyakában egy jól olvasható táblával. Szép, méretes a kötél is.

Megélhetési politikus voltam. Így jártam.

2015.07.09. 10:30:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tehát neked a viszonyítási pont a béka segge alatti. Gratulálok. Ha a maszop fos volt, akkor arra vagy büszke, hogy a fidesz sem rosszabb????

2015.07.09. 10:32:06

@Kéne egy nick...: Te is cirkuszi állat vagy, freak show-t csinálsz magadból. Fele fizetést kéne hogy kapj, hisz láthatóan hátrányban vagy az átlaggal szemben. Csak te szellemi nyomorék vagy.

2015.07.09. 10:34:11

@konrada: Oké, akkor sorold, mennyi is a támogatás egy sérült embernek?

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.07.09. 10:59:59

@hosaka:
Ekézitek itt a volt háromnevüt..
Egyszerű műtéttel alkalmassá lehetne tenni a parások elnökévé :)

konrada 2015.07.09. 11:04:54

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ha kiváncsi vagy erre, nézz utána.

Persze tudni kell hozzá, mekkora a sérültség foka, de a rokkantsági nyugdíjaknál az alapján meg tudod nézni. (Illetve rokkantsági járadék néven azoknál, akiknek nincs nyugdíjjogosultsági viszonya.)
...persze nem lehet abból megélni, de mindenestre jobban - nem irigylem persze! - mint azon embereknek, akiknek nincs munkájuk, és nem kapnak semmilyen támogatást.
...s ahogy egy egészséges élsportolónak, úgy egy sérültnek sincs esélye eredményt elérni olimpiai szinten, ha mindezt teljes állás mellett csinálja, ezért írtam azt, amit.

@Dr_utcai_arcos:
...hát elég kevés olyan pontszerző aktív olimpikonról tudok, akik teljes állásban dolgoznak...
...de ha tudsz, ne resteld leírni! (A reklámarcos jövedelemszerzés nem ér, kifejezetten olyan főállásúakat sorolj, akik nem kiegészítésként, hanem tényleges megélhetésért dolgozik.)

wolves84lb 2015.07.09. 11:05:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: köszönjük, hithű fideszesként muszáj még ilyenkor is maszopzni-szadeszezni...pont olyan szar vagy, mint dajcstomi.

csak egy néző 2015.07.09. 11:08:38

Ez a majomképű, zsíroshajú, drogos köcsög, maximum ezt vehetné a szájára és nem csak a 70%-át.

www.kesdobalo.eoldal.hu/img/original/168/lofasz.jpg

wolves84lb 2015.07.09. 11:08:47

@Kón Bandit: hogy dögölnél meg, te rohadék...egy paralimpikonnak nem ér annyit a munkája, mint egy rendes olimpikonnak? Attól, hogy kevesebben nézik, még pont olyan dicsőség az ORSZÁGNAK, te fasz.
Stadion minek, te fasz, ha ember sem jár ki beléjük?

wolves84lb 2015.07.09. 11:11:35

@Kón Bandit: pont ezért volt idén putyin haverotok is...tényleg ennyire sötét hülye fasz vagy?

csak egy néző 2015.07.09. 11:16:30

@Kón Bandit:
"Deutsch egy barom, de teljesen igaza van abban, h a paralimpikonok támogatását hülyeség egy szinten tartani a normál olimpikonokéval."

Szeretném megnézni azt az úszóversenyt, amikor a te és a baromarcú Tompika komád kezét, lábát összekötve löknének be a medencébe, hogy ússzatok időre, különben indulnak utánatok a krokodilok. Azt hiszem húznátok a barna csíkot a vízben.

Egyébként itt a levele
„Szeretettel és tisztelettel Pásztory Dórának.

Kedves Dóra,

Sporteredményeidet végtelenül tisztelve, idősebb és tapasztaltabb emberként mondom, hogy aki, mint Te, csak a bajt látja a hazájában, a sportközösségében, az itthoni dolgokban, az valójában saját magával nincsen kibékülve.

Te Londonból, 1720 kilométer távolságból, saját belső békétlenségedet másokra kivetítve kritizálsz. Ellenségeket gyártasz, miközben mi itthon barátokat és szövetségeseket keresünk a közös munkához. Ég és föld.

Szorítok, hogy megtaláld a belső harmóniád! Ha meglesz, csatlakozz a közös munkához, számítunk Rád!

Szeretettel:
dr. Deutsch Tamás”

Ő persze ki van békülve a havi 3 millás fizetésével, de ezektől a szerencsétlenektől, akiknek a többszörösét kell dolgozniuk, mint az egészséges társaiknak, azoktól sajnálja a pénzt ez a féreg.

csak egy néző 2015.07.09. 11:25:19

@Kéne egy nick...:
"de az paralimpia az konkrétan egy freak show. Vicc kategória, álszent műsor, cirkuszi állatokat csinál a nyomorékokból. Erre pénzt nem kéne adni."

Kíváncsi lennék a te "freak show"-ra, egy fagyos téli éjszakán, egy kihalt utcán a felborult kerekes székeddel.

Arthur55 2015.07.09. 11:42:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Te sem vagy egy kézműves ( no craft= nem kézműves)

Arthur55 2015.07.09. 11:45:17

@csak egy néző:
Nemhogy összekötött kézzel , még simán sem tudna úgy úszni. Egyébbként a korokodiloknak is van ízlése:-))))

Gyorgy Nagy 2015.07.09. 11:51:14

Tomi gyerek egy rejszolos alkoholista görény ráadásul egy primitiv megélhetési seggnyaló bunkó.

Netuddki. 2015.07.09. 12:19:25

"És nincs közöttük senki, aki legalább a Facebook-on visszaüzenne"

Biztos volt, csak tompika stábja azonnal törölte is...

É2I 2015.07.09. 12:38:12

Az hogy mi is az igazság az ügyben talán nem is lényeges. De hogy egy ilyen tapló, drogos férget miért tűr meg a hátán bárki is, na ez az érdekes. Ja hogy mindent tud a főnöke minden viselt dolgáról...De legalább a pofáját is tömnék be, mert lesz egy 7,62mm-s lövedék, ami meg is fogja ezt tenni.

csak egy néző 2015.07.09. 12:47:14

Ugye majomarcú a főnöd kedvencei megérdemlik a semmi teljesítményükért a 100%-os támogatást?

rtl.hu/rtlklub/fokusz/a-magyar-focistak-csakis-luxus-jarganyokra-adjak-le-a-voksukat

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.07.09. 12:49:07

@É2I: 7,62mm-s lövedék"

76.2mm, vagy ágyúval nem lőnek verébre? :)

Jolka40 2015.07.09. 13:05:52

@konrada: Ha a nők ugyanolyan teljesítményt tudnának nyújtani, mint a férfiak, nem kéne külön versenyszámban indulniuk. Akkor nők érmet szinte sosem nyernének. Ennyit a paraolimpiáról.

konrada 2015.07.09. 13:28:12

@Jolka40:
...egyébként ezt a piac is mutatja. Nem véletlen, hogy női sportoló a profi sportolók közt a fizetési listán az első 100 között alig van.

...de én nem a női sportolókról, vagy a parasportolókról írtam, csak megjegyeztem, hogy hibás érvelés az ugyanolyan teljesítmény, illetve a profi sportolóknak a sport gyakorlatilag kizárólagos pénzforrást jelent.
Így ők az államtól más címen nem kapnak kiegészítést.
...de mint írtam, kapjanak a papraolimpikonok is ugyanannyit, hiszen annyira kevesen annak, hogy nem múlik azon már semmi...

turista a saját országában 2015.07.09. 13:51:47

@Kéne egy nick...: "Vicc kategória, álszent műsor, cirkuszi állatokat csinál a nyomorékokból. "

Féreg vagy.

turista a saját országában 2015.07.09. 13:54:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Az abszolút viszonyítási pont mindig is a maszop-szadesz cinizmusa lesz. A Fidesz legmenőbbei is csak teljfölös szájú kezdők hozzájuk képest."

Te még az előzőnél is nagyobb féreg vagy.

turista a saját országában 2015.07.09. 14:07:18

Az elvetemültség csúcsa, hogy pont a paraolimpikonok ideiglenes elnöke, érdekképviseletük vezetője beszél arról, hogy kevesebb pénz járna a mozgássérült sportolóknak. Holott neki és az elnökségnek éppen arról szólna a feladata, hogy minél alkalmasabb környezetet, felkészülési körülményeket teremtsenek, és főleg minél több és több pénzt csiholjanak ki sportolóiknak az államtól. Ahogy az egy érdekképviselettől szokás.

csak egy néző 2015.07.09. 14:17:21

@konrada:
"...egyébként ezt a piac is mutatja. Nem véletlen, hogy női sportoló a profi sportolók közt a fizetési listán az első 100 között alig van."
Most akkor összezavarodtam egy kicsit.
Vajon Risztov Évát, Kósa kupakhuszituszi Lajos feleségének a mostani férjét hova kell sorolni?
Női vagy férfi sportoló?

politikus-figyelo.blogspot.hu/2014/05/kosa-lajos-nejet-lenyulta-risztov-eva.html

konrada 2015.07.09. 14:23:29

@csak egy néző:
A nemi irányultság hagy legyen két ember belső ügye, nem kéne emberileg megalázni, ha egyébként nem akar ebből cirkuszi látványosságot, tőkét kovácsolni...

2015.07.09. 14:37:26

@Kéne egy nick...: Egy lepesre vagy attol, hogy a fogyatekosokat -akik nem tehetnek arrol, hogy ilyenek - kollektiven elíteld, es halalos iteletet mondj rajuk, csak azert mert fogyatekosok.

Az igazán nagy ember onnan ismerszik meg, hogy hogyan banik a nalanal kevesbe szerencsesekkel.

Deutsch egy fereg, te meg egy parazita vagy egy fergen.

É2I 2015.07.09. 14:47:36

@horex: Izé, ekkora lövedék már a Dunába lökné az egész parlamentet :) Nem mintha sajnálnám őket, csak kevés a teltház. ;) Ez a sudribunkó meg kint lopja a napot Brüsszelben.

ember100 2015.07.09. 15:12:47

@Kón Bandit:
Helló !

Miért a többi magyar nem dolgozik ?????

wega 2015.07.09. 15:41:15

Nem nagyon lehet hozzáfűzni semmit. Talán ennyit.
"A" féreg nem szép és üde állat, de valami haszna csak van, eltakarítja a szerves hulladékot.
dajcstamást leférgezni sértő a férgekre nézve, én sem teszem, de ahogy megnyilvánul az valóban közelít a cinikus aljasság és bunkóság abszolút nulla szintjéhez.
Szánalmas.

Pop40 2015.07.09. 16:46:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

" Az abszolút viszonyítási pont mindig is a maszop-szadesz cinizmusa lesz. A Fidesz legmenőbbei is csak teljfölös szájú kezdők hozzájuk képest. "

Ne röhögtesd már ki magad.

Pop40 2015.07.09. 16:49:47

@poszt: Dajcs megint magát adta, nincs ebben semmi újdonság.

A fideszes bunkóságnak, ostobaságnak, és gerinctelenségnek nincs határa.
Az emberiség söpredékének egyik kiváló gyűjteménye a fidesz.

Bár az már tényleg poénos, hogy még annyira minimális eszük sincs, hogy legalább azt észrevegyék, ki az, akivel végképp nem kéne kötekedni, mert tuti nem jönnek ki jól belőle.

Pop40 2015.07.09. 16:52:35

@dont be such a jew:

" Orbán viselt dolgaira valószínüleg az lesz a bizonyíték hogy annak ellenére hogy 25 éve csúcspolitikus, még senki sem látta a viselt dolgait. "

Pajtás, attól hogy te egyszerre vagy vak meg hülye, és nem látod a svájci számlákat, meg a milliárdos gázszerelő strómanokat, azért ne hidd, hogy más is így van ezzel.

Egy magadfajta marha akkor se látná meg a Geci viselt dolgait, ha ráköszönnének az utcán.

Pop40 2015.07.09. 16:59:34

@konrada: "Azért ne ess túlzásokba. Ha ugyanolyan, vagy komolyabb teljesítményt tudna nyújtani, úgy nem kéne külön versenyen indulniuk."

Ezt a faszságot, te jószagú úristen....
Szerinted akkor egy pehelysúlyú boxoló se nyújt olyan teljesítményt, mint egy nehézsúlyú, mert más kategóriában indul?

Pop40 2015.07.09. 17:04:36

@csak egy néző: "Szeretném megnézni azt az úszóversenyt, amikor a te és a baromarcú Tompika komád kezét, lábát összekötve löknének be a medencébe, hogy ússzatok időre, különben indulnak utánatok a krokodilok. "

Ezt már nem lehetne megcsinálni, feljelentenének az állatvédők.
Törvénybe ütköző dolog mérgező hulladékkal etetni szegény krokodilokat.

csak egy néző 2015.07.09. 17:11:22

@Pop40:
Lehet, hogy a krokodil is méla undorral köpné ki őket.

Punxsutawney Mormota 2015.07.09. 19:34:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Kegyed CsipkeJózsika végigaludta az elmúlt 5 és fél évet?

Punxsutawney Mormota 2015.07.09. 19:37:35

@Kón Bandit: Egy évvégi vizsgadoga ügye szerencsére nem említhető egy lapon kamudoktor skiccpali handabandázásával.

Punxsutawney Mormota 2015.07.09. 19:39:26

@Kéne egy nick...: Szerintem nagyon rosszul látod, de legalább politika- és világnézmentesen fogalmazod meg a véleményedet. Respect!

zobod 2015.07.09. 20:49:19

Hacsak nem kiforgatják a szavait, akkor nem túl sok tapintat és empátia szorult Deutschba...

Rudi Kató 2015.07.10. 07:37:45

Csak egyetlen apró kérdés: miért nem foglalkoztok a deutsch származásával? Miért csak akkor amikor a holokamú pénzeket kell kasszírozni, pedig a származása tökéletesen jeleníti meg a deutsch minden tettét, megnyilvánulását?

konrada 2015.07.10. 08:56:19

@Pop40:
Mert szerinted igen?;))
Akkor nem kéne külön súlycsoportban indulnia.
...s lehet, hogy számodra meglepő, de a piac se igazán értékeli...
(Az más kérdés, hogy az olimpián ugyanannyi pénzt kap helyért, mint a nehézsúlyú...
...ezért írtam azt, hogy nem kéne a paraolimpikonokat ezért kevesebb pénzt adni, de ettől még a tény, tény: nincs esélye a pehelysúlyú boxolónak a szabad súlycsoportban, ezért indítanak számukra külön versenyt....)

nemszólokmégegyszer 2015.07.10. 10:09:48

Gumicsizmás, mint a főnöke. Ha eccer agyhalott szegnyalók tornája lesz sikerrel indulhat. Nem mondom, hogy debil /mert nem akarok bíróságra járni/, de azért van véleményem a dologról. Nem pozitív.

skribler200 2015.07.10. 12:16:17

Istenem!! egyszer lenne egy olyan hónap, hogy erről a fehérjehalmazról NEM ÍRNA EGYETLEN ÚJSÁG SEM !!!!!!

zsírvezér 2015.07.11. 13:16:14

Lehet , höbörögni, de ti hagytàtok,hagyjàtok,és fogjàtok is hagyni ezeket, lopni,faszsàgokat beszélni,élni.
Mondjuk az igaz blogokon okoskodni mindig könyebb:-)

Max Perháts 2015.07.12. 14:54:24

@konrada:
"hogy női sportoló a profi sportolók közt a fizetési listán az első 100 között alig van."

A prfi sport az, ami valójában nem sport, hanem cirkusz!

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2015.07.14. 13:26:49

@Pop40: Nem-e?
Hát ahhoz eléggé becsukott szemmel kell járni.

- Orbán-bányák
- Tokajhegyalja
- Felcsút
- Tiborcz család

...hogy csak néhány triviális történetet említsek.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2015.07.14. 13:28:53

@csak egy néző: Jól értem, hogy Brüsszelből magyaráz arról, hogy valaki Londonban van?

csak egy néző 2015.07.14. 13:37:52

@gusthy1:
Nem, Brüsszelbe, csak néha megy ki, amikor fel kell venni azt a 7-10000 eurós fizetését és a költségelszámolásait.

legeslegujabbkor 2015.07.15. 21:17:57

Deutsch Tamásnak teljesen idegen ez a közeg, ahova most került.
Itt a teljesítmény számít.
Ami mérhető.
Nem a duma.
süti beállítások módosítása