Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Botka szerint Molnár Zsolt mégsem áruló?

2017. augusztus 02. - Európa Kávézó

Siralmas, egyúttal borzasztó távlatokkal kecsegtető MSZP-s belháború zajlik, amelynek során a miniszterelnök-jelölt árulónak nevezi az MSZP elnökségi tagját. Majd ahelyett, hogy ezt bizonyítaná és kivágná a pártból az illetőt, szakpolitikai feladatokkal bízza meg azt, akit árulónak nevezett. Akkor most áruló vagy sem? 

uj_mszp.jpg

Gyötrelmes dolog látni, hogy a szocialisták hogyan teszik tönkre a kormányváltás esélyét. Pár hónappal a választás előtt ott tartanak, hogy Botka László a legsúlyosabb váddal illette Molnár Zsoltot, az MSZP elnökségi tagját - árulónak és Fidesz-ügynöknek nevezte -, majd ahelyett, hogy kizáratta volna a pártból, a helyén hagyta, és szakpolitikai feladatokkal bízta meg.
Ezzel Botka maga bizonyította Molnár Zsolt ártatlanságát. Ha lett volna bizonyítéka az árulásra, nyilván bemutatta volna. Akkor pedig a megvádolt nemhogy szakpolitikai feladatokat nem végezhetne, hanem ki kellett volna rúgni.
Mindez sok mindent megmutat az MSZP mai belső viszonyaiból, Botka vezetési stílusából. Csak akkor ez az ember hogyan fog kormányozni koalícióban, ha saját párttársaival ezt műveli?
Persze, nincs illúziónk: Botka László sosem lesz miniszterelnök. Látva, amit művel, jobb is, hogy így van. 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr10012710130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andráska8 2017.08.02. 12:46:22

Ügynök-hegyek, Botkával az élen. :(

al Dajjal 2017.08.02. 13:05:51

Ha lett volna bizonyíték, nyilván bemutatja. Hogy is áll a böszme az Orbán elleni bizonyítékok bemutatásával? Eddig az mszp-n belüli harc volt a gond. Most, hogy békülnek, az a baj. Teljesen egyértelmű, hogy a baloldalnak fontosabb az egymás elleni küzdelem, mint a folyton hangoztatott kormányváltás.

Bryan élete 2017.08.02. 14:21:23

asszem, itt van az ideje, hogy Gyurcsány előálljon egy feltáró cikkel, hogyan élte/érezte át a helyzetét a szocik között és mi vette rá végülis a szakításra.
Eddig erről diplomatikusan hallgatott, de ma már inkább az előnyére válna, ha beszélne róla.

franci Szegedi 2017.08.02. 17:56:14

Na végre, ez már olyan igazi MSZP - s ( fa ) tökös, világgá kürtölt kortes beszéd,
a miniszterelnök jelöltnek önként bejelentkezett Botkától !
vagyis, Molnár Zsolt, az MSZP elnökségi tagja, egyik nap még, "ha akarom vemhes, ha akarom nem, vagyis az egyik nap tett kijelentésemben áruló, még jó, hogy nagy sietségében fel nem akasztatta, majd a másik nap, már nem áruló !
Ez igen, van min röhög a jobboldal vakbele !

BAZINGA2 2017.08.02. 19:26:24

Csak a végén nehogy kiderüljön, hogy Botka az áruló!? Arról volt szó, hogy a többiekről is lerántja leplet ha visszatér. Mi van? Elveszett a lepel?

morph on deer 2017.08.03. 22:47:35

"Csak akkor ez az ember hogyan fog kormányozni koalícióban, ha saját párttársaival ezt műveli?"

Hogy miben?
:)))
Ez vicc, ugye? A Botkának ez meg sem fordult a fejében, sőt, még a kormányzás is csak a távlati céljai között szerepel!
Talán 2022-ben, ha addigra sikerül kiírtani mindenki mást az ellenzéki oldalon, akkor esetleg, de addig biztosan nem.
süti beállítások módosítása