Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Botka, a régi elvtárs

2016. december 23. - Európa Kávézó

Nincs új a Nap alatt. Megint a régi technikák.Botka László bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek, és réginek nevez mindenkit, aki később került a politikába, mint ő. Pedig ha valaki, hát ő a tipikus régi szoci káder.

botka.jpg

Innen a kávézóból nem tudni, mennyire komoly ez a cucc, hogy Botka László lenne az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Az sem kizárt, hogy valami szokásos szoci belharc része ez az üzengetés. Annak eleje, közepe, vagy vége. Abba most bele sem megyünk, hogy nem a következetesség jele, ha valaki nyáron bosszús interjúban közli, hogy ő már nem lehet miniszterelnök-jelölt, aztán meg mégis erre a posztra ácsingózik. Az biztos, Botka megnyilatkozásai nem szimpatikusak. Itt van például, amikor régiekre és újakra osztja a világot, szigorúan minősítve mások politikai múltját, szerepvállalását.

Botka 18 éves kora óta MSZP-tag, 1994 óta a párt frakciójának tagja. A jelenlegi képviselőcsoportból nincs senki, aki ennyire "őskövület" lenne. Együtt került be az országgyűlésbe az azóta onnan kikopott Szekeres Imrével, Lamperth Mónikával vagy Baja Ferenccel. Karrierje leginkább Orbánékéhoz, az első fideszes eresztéshez hasonlít. Botkának sem volt soha semmilyen munkahelye, csak a politikából élt. 

De rendben, ha már így alakult, akkor így alakult. Csak akkor ne tessék régi elvtársként, politikai veteránként arról értekezni, másokat minősíteni, hogy ki mennyit ér.

És még valami: nyáron az MSZP leváltotta Botkát a párt országos választmányi elnöki posztjáról. Egyelőre tehát nincs többsége egy pozícióra a saját pártja kongresszusi küldöttjei között sem. Ha valaki a saját pártjában megbukik, hogyan lesz többsége a demokratikus oldalon, és hogyan lesz az országban?

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6012069321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lilla50 2016.12.23. 11:17:38

egyetértve a lényeggel , az igazsághoz ez is hozzátartozik:
"Az elmúlt fél évben az MSZP más ellenzéki pártokkal tárgyalva pontosan azt képviselte, amit Botka László javasolt: közös ellenzéki listát, a választókerületekben legerősebb jelöltek indulását és új baloldali politikát. Az MSZP vezetése támogatja Botka Lászlót is abban, hogy ő legyen 2018-ban a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje."
mszp.hu/hir/segitseg_az_orszagnak_eros_jeloltek_es_uj_ellenzeki_politika_az_mszp_celja

Ehhez minden valós erővel rendelkező demokratikus ellenzéki párttal, civilekkel és szakszervezetekkel is egyezségre kell jutni. "

Szergej Kovalcsik 2016.12.23. 13:39:08

Azt nem tudom, honnan vette a cikkíró, hogy Botka bejelentkezett. Többször elutasított ilyen felkérést. Most sem valószínű, hogy ő jelentkezett, és nem is feltételek nélkül.

Scagnetti 2016.12.23. 15:55:05

Mikor olvastam a hírt, volt egy olyan érzésem, hogy a két dékás fikablog rögtön írni fog róla valami szépet. Már megint elkövette a főbűnt valaki, és nem Ferit emlegeti miniszterelnökként. :)

Ferenc Somodi 2016.12.23. 17:14:39

Sok idióta most aztán azon nyargalászik ,hogy hogyan lehet belekötni Botkába. A kormánypárt mindig fanyalog ha olyan ellenzéki lép a színre akitől félnek.

grafjeno 2016.12.23. 18:35:40

...amíg gyűnnek a mohamedánok viktorovics leválthatatlan, nyugodtan éllophatja az árvák kőnnyét is....a munkásnak,dolgozónak szinte mindegy ,hogy ebben a szép új világban melyik rabló tőkés zsákmányolja ki...JOBBOLDALI vagy BAKOLDALI.

Árpád Mészáros 2016.12.24. 06:05:05

Valószínűleg a pióca szívósságú újságírók húzhatták ki belőle az "igen" választ.Innentől kezdve a leghülyébb firkász is képes arra,hogy a címoldal közelében tartsa a témát.Csak gondosan oda kell arra az apróságra figyelni,hogy a"feltételeim teljesülése esetén" mondat rész árnyékban maradjon.Ismerve az MSZP-s összetételt,azt nyugodtan ki lehet zárni,hogy ezek a feltételek teljesüljenek.Akkor meg miről beszélünk?

lzscartman 2016.12.24. 08:19:41

Ha már egyszer bejelentkezett, akkor most indulhat a szokásos fideSSes lejárató kampány mindenki ellen ,aki valós veszélyt jelenthet órsós királyra!!!

Ad Dio 2016.12.24. 21:18:55

Jobboldali vagyok, de most már nagyon szeretném, ha észhez térne és kissé megerősödne a baloldal, mert csak jobboldallal nem lehet élhető országot építeni. Ezért mondom jó szándékkal: oltári gáz ami e körül a miniszterelnök jelölt kérdés körül zajlik. Kezd amolyan casting reloaded feeling-je lenni és az minden volt csak jó nem...

blaubner 2016.12.24. 22:38:29

Botka elegge europainak nez ki, szvsz vallalhato miniszterelnok lenne. Mondom ezt jobboldalikent...

selek 2016.12.24. 22:48:38

Botka ugyanúgy visszaél Szegeden hatalmával és politikai céljainak eléréséhez koncentrálja a város erőforrásait, mint országosan Orbán. A szegedi uralkodók között (mszp, együtt, dk) menetrendszerű az együttműködés, hogy rabolják a várost. Cseberből vederbe. Csak a kétfarkú kutyák égisze alatt jöhet létre az ellenzéki egy a zászló egy a tábor. Vetkőzzük már le a múltat ! Hajrá Sokfarkúak !

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.12.24. 22:56:07

@blaubner: egy jobboldali elfogadna szoci miniszterelnokot
elmegy te...
plane ezt a gazorafeju elvtarsat

2016.12.24. 23:41:27

"Innen a kávézóból " - aha, vagyis a DK pártirodájából.

Undorító és kontraproduktív, amit ti, meg a nyugati fényes barátaitok műveltek. Ugyanaz a karaktergyilkos pocskondiázás, mint amit a fidesz is meghonosított. Hogy ebből pontosan mit reméltek, azt nehéz megérteni, mert sok jó nem sül ki belőle.

@Ferenc Somodi: ez sajnos nem kormánypárti blog, ez a DK pártblogjainak egyike. Csak nem szeretik hirdetni

@lzscartman: neked is mondom, ez nem fideszes kampány, ezt a drága "demokratikus" ellenzék nyomja, ez a gyucsrány-gréczi tandem remek módszere hónapok óta; ehhez a stílushoz ma már nem kell sajnos fideszesnek lenni

2016.12.24. 23:44:47

@Ferenc Somodi:

így van.
bárkiről van szó, a hülye "ballib" sajtó, bloggerek és hasonlók szüntelenül támadják, próbálják kicsinálni.
szánalmas idióták, nem csoda hogy orbán tönkreveri őket

ja, és gyurcsány csúnyán megbukott, az egyik legnépszerűtlenebb politikus, gyakorlatilag "non-electable" és hát mégis ott van ahol.
de őt nem támadják itt.
röhej. vagy mégsem.

2016.12.24. 23:45:39

@feher.b:

látom, te is leírtad

noob johnson (törölt) 2016.12.25. 00:08:50

Ezt a blogot is a fidesz pénzeli?

lako84 2016.12.25. 00:13:03

Na, pont itt tart a baloldal...

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.12.25. 00:25:07

Azt azért nem mondhatjuk, hogy egy faBotkát se ér!

VHB 2016.12.25. 05:22:22

Ha elhozza az olcsóbb halászlé ígéretét akkor minden rendben.

Balt 2016.12.25. 07:14:18

@Ferenc Somodi: Kormánypárt? Muhaha! Csodálom, hogy nem tiltanak ki a DK háziblogjáról ezért a humorért. :)))

Balt 2016.12.25. 07:19:31

@lzscartman: Újfent: @Balt:

@Ad Dio: Pedig rendkívül szórakoztató. :) Képzeld, milyen vidámság lesz itt bő 1 évig, ha a Bajnai-felkutatás 2 hetébe egy komplett Monty Pithon évadot bele tudtak süríteni. :)

Balt 2016.12.25. 07:22:46

@selek: Az igaz, hogy a kétfarkú is bejelentkezett, de pont a migránshájpolással, úgyhogy ez inkább veszettróka-effektus. (Amelyik gyanúsan szelid, az veszett.) Én szóltam.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.12.25. 07:56:28

Ha Botkának nincs többsége az emeszpében, a nálam máris szimpatikussá teszi önmagában.

Conchobar 2016.12.25. 08:27:19

Balfélen szinte az egyetlen, akit elfogadnának jobbról is (ez nem mese, hiszen kommentben is leírták többen). Erre nekiállnak balfélen fikázni őt, merthogy a nyáron még nem akart, most meg már másképp gondolja. Tényleg azt hiszik ezek, hogy Gyurcsánnyal, vagy evvel a Molnárral (a Mesterházy-reinkarnációval) választást tud majd nyerni a balfél? Tényleg azt hiszik, hogy van értelme besegíteni az orbánistáknak, Orbán lehetséges kihívóinak fikázásába?

Orosz Attila 2016.12.25. 08:56:57

Válasz az utolsó mondat kérdésére;

Úgy lehet, hogy egy párt nem az ország. (Egyik párt se .)

2016.12.25. 10:19:08

@hagyma: nincs már régen értelne Magyarországon se jobboldalról meg baloldalról beszélni.
A Fidesz foglalja a baloldal elől a terepet a paternalista intézkedésekkel, brutális adóprés, állami vízfej növelése, közmunka, nyuggerek pofájának betömése csirkefarháttal, Orbán simán elmehetne Kádár unokájának, megteremtette az akolmeleget, amiből a magyar ember nem fog kimozdulni.
Az a "baloldal" problémája, hogy a nemzeti balos Fidesznél és Orbánnál kellene baloldalibbnak mutatkozni, ami nem megy úgy, hogy közben a kormány kezeli a költségvetési csapokat. Ha a Jobbik vagy Maszop mocorog, akkor a Fidesz szépen szór egy kis rezsicsökkentést a nép közé. Meg közben lenyelnek pár milliárdnyi közpénzt.

Magyarországon nincs egy jobboldali párt se, se liberális. Ezekre ugyanis a magyar ember nem szavazna.
Így marad a paternalista Fidesz, ami agyonadóztatja a keményen dolgozó kisembereket, de aztán ad nekik az adójukból rezsicsökkentést, így elhiszik, hogy itt valami jó kormányzás történt.

Botka nem egy szimpatikus, nem egy karakteres arc, a Fideszt és Orbánt simán megválasztják vele szemben újra.

Boka1 2016.12.25. 10:43:35

Karakter gyilkosság

eßemfaßom meg áll 2016.12.25. 10:46:37

Nyirjátok csak egymást mszp-dk :)

röf 2016.12.25. 10:47:09

Ellenzéki számítás szerint ők 6,7 millióan vannak.
Na most ennyiből ennyire futja.... :)

eßemfaßom meg áll 2016.12.25. 10:48:16

@Ferenc Somodi: "A kormánypárt mindig fanyalog ha olyan ellenzéki lép a színre akitől félnek."

az ugye megvan neked, hogy ez a DK egyik fikablogja?

eßemfaßom meg áll 2016.12.25. 10:50:53

azért az nem semmi, hogy menni funkcionális analfabéta kezd el csípőből fideSSezni ha a DK blogja nekimegy egy mszp-s tagnak :)

Boka1 2016.12.25. 11:11:15

@karandash: lehet, hogy pont ez a cél.

A baloldalt támogatja a 200 fős budai elit, a jobboldal meg a rossz lehelletű sokmilliós többség. Azért nem véletlenűl az a miniszterelnök, aki.

Chris Lamb 2016.12.25. 11:12:49

Akármilyen bicska nyitogató intézkedést hoz a kormány,amig ilyen ellenzéke van, nincs félni valója. Ellenzék = Többszörösen lejáratodott személyek,miután leszerepeltek az eredeti helyükön új pártot, szervezetet alakítva próbálták megújulni. Komolyan ilyen pártok akarják leváltani a Fideszt mint az mszp, együtt,dk,párbeszéd,liberálisok,moma + a hozzájuk csapódott "civil" szervezetek? Egy ideig a jobbik tűnt komoly ellenfélnek de a kvóta nem megszavazása miatt sikerült magukból bohócot csinálni. Erre még rájött a belső harc + a pártelnök körüli vihar. Szóval míg ilyen ellenzéke van a kormánynak addik az ország vezetője nyugodtan hátra dőlhet.

flobeer 2016.12.25. 11:20:26

A baloldal már megint elbaszta. Másfél év múlva választás, és jelenleg ott tartanak , h Gyurcsány és a DK szekta diktálja a feltételeket. Rég el kellett volna hajtani őket a picsába, tudatosítva, hogy Gyurcsány semmilyen szinten nem lehet részese az összefogásnak. Igen, van 5-7 százaléknyi szavazójuk, akik szépen lemorzsólódnának, ha a baloldalon világosan elhatárolóda mindenki tőlük. A választáson a szavazóik egy része simán leszavazna egy kormányképes összefogásra , a körön kívül rekedt DK meg elvinné max 2-3 százalékot. Ennyit meg bőven megérne, valószínűleg a többszörösét visszanyernék bizonytalan szavazókból, és abból, h kiiktatnánk azt a problémát, hogy van egy párt, ahol a lgfelsőbb szinttől a fikablogokon át a takarítóig mindneki - szinte hipnotikus állapotban - egyetlen célt követ, h Fletót valahogy pozícionálja előbb a baloldali térfélen, aztán pedig a hatalomban.

flobeer 2016.12.25. 11:38:32

És amúgy 'orbánbiktori' értelemben nyilvánvalóan Gyurcsány a ' legtehetségesebb' politikus a baloldalon. Nem kérdés, hogy a választási kampányra úgy fogunk ráfordulni, h vagy Fletó vagy egy könnyen puccsolható embere lesz a miniszterelnök- jelölt, a DK meg talán a legerősebb párt a baloldalon, magyarul sikeresen szétver maga körül mindent. Ilyen Molnár Gyulák nem ellenfelek számára. Tehát adott lesz egy, a 2014-es választásoknál tapasztalt állapotban lévő - és hasonló esélyekkel induló- Összefosás, a hatalomért pedig egy Fidesz-Jobbik harc. Hacsak nem történik csoda, és ezt felismerve a többi baloldali párt nem kezd el egy Gyurcsány-nélküli alternatíván dolgozni.

altona 2016.12.25. 11:46:35

@flobeer: van az a zoperett, hogy 'Álom. álom, édes álom.....'

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.25. 12:07:00

@Ad Dio: milyen jobboldallal? Kérnék egy magyar jobboldali pártnevet.

Ad Dio 2016.12.25. 13:35:23

@altona:

Én tényleg azt gondolom, hogy nem lehet. Egy normális baloldali párt sokat lendíthetne az országon. A hangsúly persze a _normálison_ van.

2016.12.25. 13:49:15

Egyet ne felejtsetek el: Botka szegedi polgármesterként sikeres volt. A "hűdenygyon tapasztalt és hozzáértő" párttárasi pedig eljutották az országot 2010 április 11-hez...

Egyébként a "demokratikus oldal" megnevezés max annyira lehet komoly, mint amikor a kormány beszél a demokráciáról... Azaz semennyire :)

Andy73 2016.12.25. 14:11:50

Nagy a tülekedés a min.elnök jelöltségre a baloldalon, sok önjelölttel együtt.
Pedig csak az a tét, hogy kivel nem áll szóba Orbán jövő tavassal. Mert úgyis nyer, csak az a kérdés, hogy mennyivel, megint kétharmaddal-e.
A baloldali kis pártok egyelőre a dobogóért küzdenek, nekik először a Jobbikot kell beérni. Az lenne érdekes, ha őket is bevennék a közös listába.

Anna Major 2016.12.25. 14:16:39

@Ad Dio: de a jobboldalon is megszólalhatna a józan ész, mert ami most megy az nem az.

2016.12.25. 14:17:02

A DK-nak pontosan azért kell eltakarodnia a politikából, mert olyan, mint a bloggerei.
Vigye magával az MSZP-t is. Mert amíg ez a két féreg társaság uralja az ellenzéket, addig itt normális, kormányváltó erő nem tud érvényesülni.
Ezeknek az aljadékoknak csak a hatalom számít, az országot ugyanúgy leszarják, mint a fidesz.
Botka viszont mert kritikus lenni az mszp-s maggal szemben, szándékosan maradt távol az országos politizálástól, hogy ne kelljen nyakig merülnie abban a szarban, amiben a legtöbb szoci és azóta már dk-s politikus örömmel lubickol.

2016.12.25. 14:21:07

Botka sem a volt vén komcsikért, sem kúrcsadékért nem rajong, meg elég határozott egyéniség, ezért sokan nem szeretik, hát istenem...

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.25. 14:26:08

@Anna Major: milyen jobboldalon? Én csak baloldali pártokat látok, nagyon kádáristát, és kevésbé kádáristát.

bs76 2016.12.25. 15:44:26

Szarok a gyurcsánycsicska botkára.

jolaca 2016.12.25. 16:31:39

@EK blogger:
Hány éves vagy, Szöszikém? Milyen újforradalmár kézikönyvekből tanultad a "régi elvtárs" képzavart? Csak remélem, nem saját kútfőből meríted az okosságot, miszerint egy, az (akkori) egypártrendszert csecsemőként támogató honfitárs lehet kiérdemesült a címre. Ha mégis, úgy a babérokat már a vérnemzeti Bayerek-Deutschok learatták előled. Bízhatsz persze úgy kétmillió egysejtű gépies bólogatására - de megtépázott reményeim szerint a még talán elgondolkozók között nem mélyíted ezzel a bedobott hülyeséggel az amúgy is létező lövészárkokat.
Nem szívem csücske Botka, Picinyem, de ha ő lenne az utolsó szalmaszál, biztosan nem gyújtanék alá, hanem belekapaszkodnék.

mojszipupi 2016.12.25. 18:47:19

Komolyan nem értem mit akar a DK. De ez a szanyitibi féle alpári stílus nem fogja közelebb vinni őket az emberekhez. Vagy álljanak ki és vállalják nyíltan h kizárólag Gyurcsány min. elnök jelölését támogatják, vagy fejezzék be az amúgy klasszisokkal másoknál jobb jelölt pocskondiázását.

Gabor Ventilla 2016.12.25. 18:56:28

@balintcsilla: Gratulálok az éleslátásodhoz, különösen, ha tényleg nő vagy (nemed nem szokott a politikában jeleskedni).

Larry Silverstein 2016.12.25. 20:25:38

Botka még nem vesztette el a realitásérzékét teljesen, ami nem sok mindenkire igaz szoclib oldalon. Kritizálta a ballibeket, ami abszolúte levágta a biztosítékot a szociknál.

Herli 2016.12.25. 20:28:20

Blogger-pajtinak fingja sincs milyen káder a Botka. Reggelire eszik Szegeden fideszest, és ott nincs vitapartnere se közülük, Ő az aki az Orbánt is ledarálja, ha Viktor nem menekül közben el. Nyuszi MSZP-es és pösze-pisztával nem mennek semmire. Tessék megnézni a neten a szegedi közgyűlést és ott meglehet látni milyen debattör Botka. Aki ezt nem látja, fogalma sincs miről beszél. Nem véletlen halasztgatja Viktor a szegedi látogatást, mert tudja mi vár rá, és az nem neki kedvezne.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2016.12.25. 21:47:43

Botka Szegeden sikeres.

Országosan lenne-e vajon ugyanekkora támogatottsága?

Mercel 2016.12.25. 22:08:11

@hagyma:

Úgy emlékszem, hogy a tapló stílusoddal együtt eltipliztél ámerikába.
Jó ideje.
Szerintem lövésed sincs a napi társadalmi és politikai történésekről.

Mercel 2016.12.25. 22:10:21

Khm egyébként ez olyan tipikus fideszes megmondós posztnak látszott így elsőre.

Mercel 2016.12.25. 22:14:44

Botka így messziről talpraesett fickónak tűnik, nem tapad a kezéhez korrupció, értelmesen szokott nyilatkozni - a jelenlegi felhozatalból még jó is lehetne.

Már feltéve, ha nem az mszp színeiben indul.
Mert akkor nem sok esélye lesz.

aprika 2016.12.26. 06:38:50

@Herli: Botka valóban csak Szegeden sikeres. A Fidesz két perc alatt Kósa Lajost csinálna belőle, többféle értelemben, mint gondolod...
süti beállítások módosítása