Még sosem volt rá példa az elmúlt huszonhat évben, hogy egy miniszterelnök kettős redőrsorfal mögött mondjon beszédet. Még sosem volt rá példa, hogy egy magyar miniszterelnök ellenségnek nevezzen mindenkit, aki nem ért vele egyet. Legyen az magyar ellentüntető vagy uniós döntéshozó. Sőt, előbbieket leállatozza, utóbbiakat pedig összeesküvéssel vádolja. És teszi mindezt az Európai Unió tagjaként, családjával pedig anyagi haszonélvezőjeként. Még sosem volt példa arra, hogy egy magyar miniszterelnök mindenkit (!) terroristának nevezzen, akinek lebombázták a házát és megpróbál biztonságos helyre menekülni. Még sosem volt rá példa, hogy magyar miniszterelnök nyíltan úgy beszéljen, mintha előző nap a szöveget Göbbels-szel egyeztette volna.
Még sosem volt rá példa, hogy egy Oscar-díjas film alkotói a hónuk alatt a Kossuth-díjjal ellenzéki tüntetésen vegyenek részt. Még sosem volt rá példa, hogy egy korábbi miniszterelnök Vesszen a zsarnok! kiáltással fejezzen be egy beszédet a jelenlegi miniszterelnökre célozva. Még sosem volt rá példa, hogy a 2010 után gyakorlatilag megszűntetett sztrájklehetőség ellenére sztrájkot hirdessenek a sztrájkot betiltó kormány ellen.
Még sosem volt rá példa, hogy két hét alatt kétszer több tízezer ember vonuljon utcára a kormány ellen. (Orbán is adott ultimátumot a Gyurcsány kormánynak, hogy monnyon le, és hogy addig maradnak a Kossuth téren, amíg ez meg nem történik, de pár nap alatt elfogyott a regimentje...)
Hogy mi következik mindebből? Az, hogy a java még hátra van. Hamarosan kiderül, hogy milyen széles körű tud lenni az egyórásra meghirdetett sztrájk? Kiderül, hogy a kormány kezd-e ezzel bármit, vagy egyenkénti tárgyalásokkal megpróbálja leszalámizni, elgyengíteni a kezdeményezést? Ki fog derülni, hogy pártok és civilek képesek-e együtt gondolkodni a folytatásról, lesz-e bennük méltányosság és képesség az összefogásra? Kiderül, hogy a mostani lelkesedés átvihető-e cselekvésbe? Kiderül, hogy a mostani civil szónokok különbek-e a korábbiaknál, akik kétszer-háromszor felpattantak a dobogóra, majd eltűntek a süllyesztőben? És az is kiderül majd, hogy képes-e a Fidesz belül a repedésre, vagy már mindenki az unokahúgnak akar még egy kis földet, esetleg olyan papír van róla Orbánnál, amely lehetetlenné teszi a fellépést ellene.
Orbán újra emelt a téten a beszédével. Menekültek, vagy semmi. A CÖF már nem tud több tízezer embert utcára vinni, a kezdeményezés átkerült az ellenzékhez. A vasat most kell ütni, amíg meleg. A versenyfutás elkezdődött. Mi lesz erősebb, a rettegés a menekültektől és a bezárkózás vágya, vagy az uniós tagság, az oktatás és az egészségügy megmentése és a bűnösök elszámoltatásáért érzett nemzeti felelősség? Vagyis, képes lesz-e az ország ismét elzavarni a diktátort?
