Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Szabó Tímea sokat tett, hogy a gyerekek ne lakjanak jól

2015. november 03. - Európa Kávézó

Ami a gyermekéhezés felszámolására létrejött Nemzeti Minimum Programmal történt, az jól példázza, hogyan tudnak mérhetetlen támogatottsággal rendelkező pártok rátelepedni a civilekre és tönkretenni nagyon fontos kezdeményezéseket.

szabo_timea.jpg

Történt ugyanis, hogy lelkes civilek pártállástól függetlenül összefogtak lelkes művészekkel annak érdekében, hogy megteremtsék azt a “nemzeti minimumot”, amellyel mindenki egyet tud érteni: ne éhezhessen napjainkban Magyarországon több tízezer gyermek és várandós édesanya. (Arra nyilván nem szükséges  kitérni, hogy milyen fontos dolog az, hogy civilek és művészek tucatjai mozdultak meg ingyen, önkéntes alapon egy ilyen fontos ügyért.) Ezt követően a program szervezői megkerestek valamennyi parlamenti pártot, kérve támogatásukat az ügyhöz. Egyetlen kikötésük volt, senki ne telepedjen rá és senki ne próbálja kisajátítani a programot, csupán adják nevüket és aláírásukat e nemes kezdeményezéshez, hogy láthassa a választópolgár is, ha kell, ilyen fotnos kérdésben képesek egy szolíd együttműködésre az egymással máskor szembenálló pártok.

Gondolhatnánk ez egy egyszerű és méltányolható kérés és ilyen esetben minden párt és politikus háttérbe tudja tenni saját pártpolitikai érdekeit, de úgy látszik mindig akad néhány túlmozgásos szereplő, aki egy-egy ügy magához ragadásában látja felemelkedése lehetőségét.

Már akkor is joggal húzhatta fel mindenki a szemöldökét, amikor a közel száz előadóművész önkéntes fellépésével megvalósult Papp László Sportarénabeli koncerten az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó nem elégedett meg azzal, hogy felálljon a színpadra a többi párt képviselőjével, hanem azonnal sajtótájékoztatót tartott az Aréna előtt, inkább magát és pártját népszerűsítve, mint a gyermekéhezés elleni törekvést segítve.

De amit ezután a PM társelnöke, Szabó Tímea művelt, ahogy gyilkos öleléssel magához vonta a civilek kezdeményezését, majd soha többet el nem eresztette, az már joggal ver ki minden biztosítékot azoknál, akiknek valóban a gyermekek és várandós édesanyák, nem pedig egyes politikusok médiaszereplésének segítése volt a céljuk.

Igen, végre volt egy ügy, amiben nemcsak a demokratikus ellenzéki pártok tudtak ideig-óráig összefogni, hanem a mindenki által kiátkozott Jobbik és a semmilyen közös kezdeményezésben korábban soha részt nem vevő Fidesz is adta hozzá nevét, aláírását.

Még az is elképzelhető ezek után, hogy az egész program tényleg elérhette volna célját és a kormány egy szabad szemmel jól látható összeggel is hozzájárul a gyermekéhezés felszámoásához, ha Szabó Tímea nem teszi teljesen ellenzékivé, de főleg PM-essé a projektet. Ugyanis ő végigrodeózta a teljes magyar sajtót a programmal, az ATV beszélgetős műsorainak rendszeres vendégévé vált a témával és egyetlen alkalmat nem hagyott ki, hogy a PM népszerűtlenségét megpróbálja ezzel a népszerű üggyel felfele tornázni. Nem, nem a civil kezdeményezők, a program kitalálói kaptak teret, hogy beszélhessenek az ügy fontosságáról és arról a páratlan összefogásról (csak a KDNP nem csatlakozott) amely általuk valósulhatott meg, mert nekik már nem jutott levegő Szabó mellett.

Nem tudjuk, hogy Szabó próbált-e egyszer is önmérsékletet tanúsítani és egy sajtómegkeresésre akár egyszer is nemet mondani. Esetleg arra hivatkozni, hogy ez egy fontos közös ügy, és nem lehet egy pártpolitikusnak sem egymagában beszélnie róla. Azt se tudjuk, ajánlott-e ezen megkeresések alkalmával maga helyett esetleg civil, párthoz nem köthető személyt, mondjuk azok közül, akik az egész program előkészítésében rengeteget dolgoztak. Elnézve a hölgy tegnapi vehemenciáját, amit a Népjóléti Bizottság hétfői ülésén tanúsított, ahogy a kamerák felé fordulva feldúltan kiabált, azt feltételezzük, hogy nem.

Majd aztán még tegnap este gyorsan el is szaladt az Egyenes Beszédbe elmondani, hogy ő egyszer sem mondta ki a pártja nevét, nehogy pártpolitikai ügyet csináljon belőle. Hát persze kedves Tímea, a választópolgárok meg olyan hülyék, hogy fel sem ismerik, hogy egy ellenzéki politikus ül éppen Kálmán Olgánál. Na de pláne a fideszes és KDNP-s srácok sem veszik észre, hogy nahát, ez az a lány aki a velünk szemben lévő padsorokban ül az ellenzéki oldalakon.

Kedves Tímea,

Az a nagy helyzet, hogy volt egy olyan ügy és egy olyan program, amire még a Fidesz sem tudott nemet mondani. Lehet ugyan, hogy komolyan gondolták még az elején a kormányközeli erők, hogy a gyermekéhezés felszámolása olyan fontos ügy, amelynek támogatásából nem maradhatnak ki, akárki is kezdeményezi. De méginkább valószínű, hogy szívesen kimaradtak volna már akkor, csak ehhez még nekik sem sikerült megfelelő indokot találni.

Amit Harrach Péter tegnap mondott a bizottsági ülésen, az lehet hogy csupán egy ócska kommunikációs fogás, miszerint "a jószándékú civilek áldozatává váltak az ellenzék kormány elleni agresszív támadásának”, de sajnos mégiscsak egyfajta indok arra, hogy a végén miért álltak el az ügytől.

Mert ugye senki nem olyan naiv, hogy azt gondolta, a Fidesz-KDNP támogat majd egy olyan programot, amelyet egy ellenzéki politikus arra használ nap mint nap, hogy az ő politikájukat bírálja a nyilvánosságban. Ugye senki nem gondolta azt, hogy ez a kormány majd pénzt különít el egy olyan projektre, amit az emberek már szintén ellenzéki (és nem civil) kezdeményezésként tartanak számon.

Miért is tennék? Végre találtak egy jó okot, mondván: miért támogatnánk az ellenzék gyermekéhezés felszámolására irányuló programját, hiszen tudunk mi erre saját kormányprogramot is csinálni majd az ellenzék nélkül. És ezt az okot Te szolgáltattad nekik, kedves Tímea, így tettél egy jószándékú civil kezdeményezést a kormány és az emberek szemében is ellenzékivé, és így sikerült jelentősen hozzájárulnod ahhoz, hogy az éhező gyerekek és várandós édesanyák ismét semmilyen segítséget ne kaphassanak.

Megérte? Most már eléri majd a Párbeszéd Magyarországért az 1%-os támogatást a következő közvélemény-kutatáson?

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr168047478

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Európa Kávézó: Szabó Tímea sokat tett, hogy a gyerekek ne lakjanak jól 2015.11.05. 20:00:06

Ugye senki nem olyan naiv, hogy azt gondolta, a Fidesz-KDNP támogat majd egy olyan programot, amelyet egy ellenzéki politikus arra használ nap mint nap, hogy az ő politikájukat bírálja a nyilvánosságban.

Trackback: Ne engedjétek hozzám a gyerekeket 2015.11.03. 19:20:28

Harrach Péter, az állítólag Keresztény, állítólag Demokrata, állítólag Néppárt frakcióvezetője alig egy éven belül már másodszor rúg bele verbálisan az éhező gyerekekbe.  Már az kiakasztotta a cinizmusmérőt, amit tavaly decemberben a köztévé riporte...

Trackback: Ne engedjétek hozzám a gyerekeket 2015.11.03. 19:14:40

Harrach Péter, az állítólag Keresztény, állítólag Demokrata, állítólag Néppárt frakcióvezetője alig egy éven belül már másodszor rúg bele verbálisan az éhező gyerekekbe.  Már az kiakasztotta a cinizmusmérőt, amit tavaly decemberben a köztévé riporte...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hederg 2015.11.03. 15:29:32

Nem akarásnak nyögés vége! Bezzeg amit a kis felcsúti csak gondol, gondolni vél azt megszavazzák a térdrecsuhások és az igazi újmagyarok! Mert új mind, mert ez az állatfaj jó ideje már nem létezett kis hazánkban!

mikimackó 2015.11.03. 17:31:07

most akkor mi van? az ejrópakaffézó kihátrált az ügy mögül ?

Fábián András 2015.11.03. 17:48:59

Szánalmas kis cikkecske ez. Pont, ahogyan a propagandaminiszter megrendelte. Politikai célokat csak pooitikai eszközökkel lehet elérni. A puszta lényeg, a pucér valóság az, hogy a kormány szarik az éhező gyerekekre. Minden más csak duma, kazánház, fűtött gyep és kisvasút.

Májking 2015.11.03. 18:07:09

Ez egy elképesztően hülye írás, és akkor még az olvashatatlanság határát súroló helyesírási és elütési hibákról még nem is beszéltem - tényleg, mi a f@szért nem lehet azt a szöveget még egyszer végigolvasni, mielőtt kimegy?
De ha jól értem, van egy rendkívül fontos probléma, valaki mögé áll, a rendelkezésre álló fórumokon népszerűsíti, ezért ő hibás... Miben is?
Oké, szerintetek mi a helyes eljárás? Kussoljanak? Vagy csináljuk azt, amit a Harrach, hogy ha nem őneki jut eszébe, akkor már nem is kell? Egyáltalán, nem az a szégyen, hogy külön kell szólni, hogy hahó, kedves kormány, négyszázezer gyerek éhezik, miközben fűthető pályára költesz majd' négymilliárdot?????
Áhhhhhhh.....

Arthur Bloch 2015.11.03. 18:30:34

Ritka alkalom !- Valami itt félrement t.EU Kávézó...Jobb lett volna ebbe bele sem beszélni ! Ilyen dologba mindenkit be kell engedni, se a pártok, se semmiféle "civil" egylet ne sajátítsa ki az efféle ügyeket!...Még az EU Kávézó sem!!!!

2015.11.03. 18:40:21

Ne éhezzenek a gyerekek és a kismamák? Erre programot kitalálni? Vajon nem lenne elég, ha lenne jól fizető munkahelye a szülőknek és akkor nem kellene ilyenekkel foglalkozni?
Vajon kikről is szól ez a nemes kezdeményezés? Melyik az a népcsoport, ahol 8-10 gyerek van, de a szülők nem dolgoznak, viszont igen gyakran esnek teherbe? Igen, ők éheznek, mert arra számítanak, hogy a gyerek utéáni támogatásokból jól lakik a család. Mert nem értik meg, hogy havi 2-300 ezer segély az kevés 10-12 ember jóllakatására, öltöztetésére és a rezsire, ha van. Ezek a támogatások pont ezeket a rétegeket termelik újra. Természetesen nem csak náluk fordul elő gyerek éhezés, de leginkább rájuk jellemző.

nevetőharmadik 2015.11.03. 18:42:30

Hogy Timike túlmozgásos lett, az egy dolog.

De hogy ezzel az írással és Timike hibáztatásával legitimálod a Fidesz ostoba, ócska és védhetetlen kifogását, az olyan kertészákosi alattvalóság részedről, amiért megérdemelsz 40 év fideszuralmat a nyakadba.

s.g.l. 2015.11.03. 18:46:43

Ki tud ekkora seggfej lenni mint ez blogíró?
Nem szégyenli magát?

Gyula Molnár 2015.11.03. 18:54:00

roli101 ! úgy-e az írásodat nem gondoltad komolyan? Jól fizető munkahely Magyarországon. ....ahol a fidesz az úr?

adam hyl 2015.11.03. 19:12:30

Szabótímea mindig mindenre rátelepszik és mindig mindent tönkretesz. Ez eddig ok. A DK-nak meg nem kéne balfasznak lenni, még a média munkacsoport-vezetőnek se, ha tkp. a DK a PM-mel konrurál. Mert ez a dal erről szól. Ha a Fidesszel és az Mszp-vel történő konfrontációt valaki észrevenné Szabó aknamunkájában, akkor végülis jól cselekedett a maga szempontjából. Az más kérdés, hogy ezek után végleg kussoljon szociális ügyekben. A DK meg vakarja le magáról a 70+ os liberál-hiszteroid tábort, mert nem fog bejutni a parlamentbe. A DK-PM aktuális meccsről meg ne is beszéljünk...

pooffy 2015.11.03. 19:22:20

Erre csak azt tudom mondani, hogy ha ezt maga az ördög javasolta volna bármilyen megfontolásból, akkor is mögé kellett volna állni!!!!

Öreg1965 2015.11.03. 19:58:37

A blogíró vagy rosszindulatú vagy tájékozatlan! Szabó Tímea ezt a témát a parlamentben már azóta üti, mióta ott dolgozik! Én követem a munkáját, és szó nincs semmiféle színészkedésről, Timi egy nagyon őszinte, tisztességes ember, nagyon sok ilyen okos, tisztességes, őszinte EMBER kellene a parlamentbe, akkor nem itt tartanánk!

2015.11.03. 20:16:36

Elképesztő mocsokságot művelsz. Ennyire félsz, hogy Szabó Tímeának növekszik az ázsiója? Szánalmas.

keresetlen 2015.11.03. 20:21:57

Komolyan mondom ennyi értetlen és dolgokat szándékosan félre magyarázó emberrel nem találkoztam. Itt mindenki hibás:a kàvézó cikkírója, Szabó T., a cigány, a DK, stb.
Ezek vagyunk mi. Ebből semmi jó nem lesz.

kobrakutya 2015.11.03. 20:26:37

Hát ez bizony jó nagy öngól lett, kedves Blogíró! Egyetlen apró mentséged lehet: hogy pénzért csináltad! De emberileg kb. a Harrach szintjén lehetsz!

Lívia Fenyves 2015.11.03. 20:41:44

Az az érzésem a Fidesz vett magának egy újabb civil szervezetet! Azt mibdenkinek joga van követelni, hogy ne éhezzenek, legalább a gyerekek, akár pártok akár magánszemélyröl van szó! Az csak ócska kifogás a KDNP-tőé, hogy az ellenzék javasolja! Nekik maguktól kellett volna már réges-régen tenni ebben az ügyben! Nem azért mert keresztények, hanem , mert embereknek kellene lenniük!!!

Olyan nick amilyen még nincs vessző nélkül 2015.11.03. 20:55:26

Kedves blogíró! Remélem legalább jól megfizettek ezért az írásért, és nem ingyen voltál ilyen rosszindulatú Fidesz bérenc.

Scagnetti 2015.11.03. 21:21:22

Van egy diszkrét bája annak, mikor dékás blog vádol másokat azzal, hogy rátelepednek mások kezdeményezésére. :)

Frankót Mondok 2015.11.03. 21:44:52

Tök igaza van a cikknek. Itt van Timike legújabb posztja, ahol már PM-es emblémával nyúlja le a Nemzeti Minimumot.
www.facebook.com/szabotimeapm/photos/a.358786007511339.83058.156847374371871/956069301116337/?type=3&theater

Undorító ez a gátlástalan nyomulás, minden civil kezdeményezésre rátehénkedni, szavazatszerzésre felhasználni. Nem az a baj, hogy a gyermekéhezés megszüntetéséért dolgozik, hanem hogy ilyen arcátlanul lenyúlja a más munkáját, és saját érdemi munkát nem tesz bele, csak pártpropagandát.
Alig várom már, hogy az ilyen PM, Együtt, Fodor Gábor kaliberű kamupártok eltűnjenek a balfenéken.

Arthur Bloch 2015.11.04. 06:21:22

A blog és a kommentek ragyogóan mutatják be a mai köznép és az ú.n. baloldal impotenciáját... Tudomásul kellene már végre venni,hogy amíg néhány alapvető kérdésben sincs közösség a pártok és a "civil"-nek mondott szerveződések között,addig akarva-akaratlanul ezek a palimadarak csak KECÓKA szekerét tólják!
Emellett eleve lehetetlenné teszik a picurka pártok növekedését.Az még érthető,hogy a köznép, így a "műveész urak" nem értik a mai "politika" lényegét, - de az hogy egy balnak mondott fórum ilyen balek, -az már tényleg azt is felveti,hogy netán alku van Kecóék és a kávézó urak között....csak látszat ? Hamarost meglátjuk.

Toportyán Zsóti 2015.11.04. 07:05:48

@Arthur Bloch: Elmondtál mindent magadról impotens műveész.Gratula.Komcsik az illeneket hívták hasznos idiótának.

freudalfred 2015.11.04. 08:53:51

Mert a civil kezdeményezéseket aztán annyira támogatja a kormány, hogy ihaj!!! Az ökotárs ügy megvan még?

lac666 2015.11.04. 09:05:01

Csatlakozom a hozzászólók többségéhez! A blogíró egy barom! Nem Szabó Tímea, hanen ennek a hányadék szövegnek a megírója kelti-fideszes módra-a feszültséget! Ezt a témát nem lehet eleget és elég helyen reklámozni! Gratulálok, hogy próbálod bontani az egységet, te szerencsétlen!

Barmherzige Schwester 2015.11.04. 09:49:39

de miért nincs neve a kapitális barom blogírónak...?

feketeesfeher 2015.11.04. 09:57:25

Isten bizony mondom, hogy nem értem ezt a végtelenül ostoba posztot.

sdani 2015.11.04. 10:06:48

Ennyi? Ezzel akarod mosdatni a fidesz-kdnp kormányt, mert nem volt hajlandó éhező gyerekeken segíteni? Nagy ember vagy....

balfaszcsaszar 2015.11.04. 10:08:04

@Európakávézó: határtalanul ostba és rosszindulatú vagy. Kultúráltan ennyi. Nem kultúráltan hosszasan tudnám sorolni, hogy ki is fizethetett ezért a fizetett politikai szerecsenmosdatásért. Te nem vagy civil, csak egy szervilis butagyerek.

kilenctizenegy 2015.11.04. 10:18:51

Szabó Tímea rátelepedett? A PM kisajátította? Miért nem telepedett rá Harrach Péter? Miért nem sajátította ki a Fidesz? Kíváncsi vagyok, a civil "kezdeményezők" a Fideszt is nyomatékosan megkérték-e volna, hogy tartsa távol magát az ügytől, ha az esetleg fel akarta volna karolni.

Egy politikai párt csak akkor tud egy ügyet kisajátítani, ha az a többieknek nem kell. Ha ők is felvállalják, akkor az onnantól konszenzus, azaz "nemzeti minimum". Nehogy már az legyen a hibás, aki mellé állt, és nem az, aki elutasította és elbuktatta!

cleanwater 2015.11.04. 10:27:27

Ritka nagy barom vagy cikk iró!/De az is lehet, hogy csak fideszes!

Netuddki. 2015.11.04. 10:34:27

Magyarországon nincs gyerekéhezés, ezért program se kell hozzá. Gyakorlatilag ezt mondták a gazdáid. Miért nincs? Mert azt mondták, és egy becsületes fideszdroid nem kérdezősködik, hanem elhiszi.
Ostoba, átlátszó, fideszes agitprop szösszenet...

Wasfék 2015.11.04. 10:34:44

mocskos fideszes hazaáruló tolvaj gecik, mindnek börtönben a helye!!!

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.04. 10:59:21

Szerencsétlen Szabó Tímea beszólt a Gyurcsánynak.

A DK-s különítmény, két gyerekéhezéses szarrágó gyűlöletkeltés között, rommá rugdossa őt is.

Demonstrálni kell, hogy jár, aki Gyurcsánynak beszól.

Igaz már azonosíthatatlan rendőrökkel még nem verethet újra Gyurcsányt utálókat, de reménykedik a DK-s munkásőr banda ugyi ?

Tiborpapa 2015.11.04. 10:59:24

A sok ballib gyerek szándékosan éhezik és ezzel provokál. Az ország biztonságát fenyegetik ezzel. A szegények is direkt szegények, hogy az ország megítélését lerontsák. Ócska ballib trükk. Hajléktalanság sincs. Ezek az emberek annyira ballibek, hogy csak az utcán hajlandóak élni. A lakosság kárára. Nemzeti konzultáció lesz ebből. 15 millió levelet szétküldünk a magyar lakosságnak. Telik a gyermekéhezés, a szegénység, a hajléktalanság felszámolási keretből. Ha ennyire akarjátok.

siriq111 2015.11.04. 11:00:45

Valoszinu, hogy a blogirot bezartak egy barlanga es csak par napja engedtek ki. Ennyi baromsagot leirni egyszerre , egy helyen..........

Észmegálló 2015.11.04. 11:09:20

Európa Kávézó anonim bloggere! Szállj magadba, és legalább halkan ismerd el, ez a cikk nem jött be. Aztán állj a tükör elé, és köpj egy nagyot. Harrach fizetett ezért vagy a Fidesz? Megérte?

turista a saját országában 2015.11.04. 11:11:24

F@sz vagy, blogger, Mert szerinted ha az ellenzéki pártok nem állnak a civil kezdeményezés mellé, ("nem telepednek rá"), akkor átmegy a törvényhozáson?? Egy olyan országban, ahol a hatalom évek óta vegzálja, és ellenségének tekinti a civil mozgalmakat?

Faszerkezet 2015.11.04. 11:17:21

Ráadásul jól látható a képen, hogy a PM-es hölgy sátánista...

Az ördög jelét formálja az ujjaival... Valószínű direkt telepedett erre a nemes ügyre, hogy így rontsa el és ne legyen belőle semmi...

inebhedj - szerintem 2015.11.04. 11:41:38

Nem értek egyet a poszttal.

A hazai (gazdaság)politikusok céljaik, tevékenységük, elképzeléseik, hozzáállásuk, képességeik és teljesítményük alapján minősíthetetlenek, értékelhetetlenek (tisztelet a kivételnek, bár most így hirtelen...).

(Értelmiségünk pedig nincsen. Ennek sincs semmi köze a "FideSS diktatúrához", már 20 éve sem volt. Ahogy jobboldali pártok, politikusok sincsenek.)

Ennek ellenére időről időre döntünk a politikusi megélhetésre pályázók között (ún. választások), amely döntési mechanizmus afféle celeb-párbaj, szépségverseny alapú.

Ebből következően Szabó Tímeának van igaza Harrach Péterrel szemben, mivel Szabó Tímea csinos és szép, azaz versenytársai túlnyomó többségével összemérve alkalmasabb a feladatkör betöltésére.

Az igazság egészen egyszerűen ez, az összes többi (így például a politikai, stb érvek) farizeuskodás, fantáziálás, mellébeszélés, vagy konteó.

Hérics 2015.11.04. 12:06:04

KIjafaxomaz a szobótimeja??? egy nagynulla azegyüttel együtt.

Zoltán Papp 2015.11.04. 12:29:28

Ki ez a szerencsétlen aki ezt a bejegyzést írta? Csak nem a Harragh gyermeke? Nem hiszem el, hogy van pofája a Szabót hibáztatni egy soha senki által meg nem választott megélhetési gyűlöletkeltő aljassága miatt!
Hát hova tud még süllyedni ez a nyomorult ország?!

kaskala 2015.11.04. 12:43:28

És most rá akarjátok kenni, hogy nem szavaztátok meg?

Proud Mary 2015.11.04. 12:46:55

lol, amikor egy dk-s blogot lefideszeseznek a ballibák

hozok popcornt

Tudományos libsizmus 2015.11.04. 12:48:52

Szabadkőműves sátánista ribanc.

BiG74 Bodri 2015.11.04. 12:59:16

Szerintem sem jó ha egy politikus rá telepszik azért egy ügyre, hogy kiemelje a nagyságát. De persze a fityisznek sem esik jól, hogy a saját eszközeit hozzák elő vele szemben.
Részemről sokkal elfogadhatóbb lenne, ha kiállna a fityisz szarházi alakulat nemzeti keresztényes szemforgatója és azt mondaná: " Most nem az számít ki mondja, hanem , hogy mit mond, és mi a hatalom részéről támogatjuk - a célt"
A baj ott van, hogy szarháziak kezében van az ország.

Cheap Charli 2015.11.04. 13:13:20

KDNP (Korrupt Demagóg Népellenes Párt), csak a politikai érdek számít az éhező, nyomorgó emberek nem. Végül is egy éhes embert a legkönyebb befolyásolni.

bearman 2015.11.04. 13:28:54

Igaza van Harrach elvtársnak, hogy lehet itt akárcsak gondolni is az evésre, amíg a nemzet legjobbjai, a krémek krémje, a jövő zálogai fűtetlen pályán kénytelenek "focizni"...

Rókatojás 2015.11.04. 13:36:55

Ne bántsátok a posztot jegyző Anonymust... Szerintem szimplán csak éhes volt és a szamaritánus Harrach előfizetett neki menüre az Alabárdosban, év végéig...

ZX 2015.11.04. 13:44:24

Ezt a szerviens patkány posztot... Remélem megkaptad a pénzed érte.

Rókatojás 2015.11.04. 13:44:27

Olyan sokat tesznek a gyermekéhezés felszámolásáért... A kedves EMMIniszter például az idén karácsonykor is meghív 50 gyermeket a Hiltonba ebédre... Tutira ott lesz a tarisznyaszájú álszenthurka Harrach is...

bearman 2015.11.04. 13:59:50

Harrach elvtársnak igaza van! Ha valaki, hát Harrach elvtárs igazán tudhatja, hogy milyen az, amikor a baloldal, a kommunisták rátelepszenek valamire! Mint a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSzMP) oszlopos tagja, igazán kiváló rálátása van a témára. Csak azt nem értem, hogy miért 40 évesen kezdődik az életrajza...

arma_gedeon 2015.11.04. 14:13:10

Leírták ezt már előttem is, de osztom a véleményüket:
A poszt író egy ostoba, szemellenzős, seggny@ló f@sz. Nem igazán értem a logikát abban, hogy miért is jó indok egy magát kereszténynek tartó párt képviselőjétől az, hogy azért nem állnak az ügy mellé, mert az ellenzék is foglalkozik vele. Az iskolákat az államosítással a Fidesz baszta szét, szétrabolták a pénzt, azóta nincs is rendes menzás kajára, krétára, fűtésre, stb... Az, hogy az ellenzékben bárki erről beszél, teljesen evidens, ez a dolguk. Megtehetné a kormány, hogy költ rá és megszűnne ez a támadási felület, de ők inkább zsebre teszik, mert tudják, hogy az országban élők 85%-a olyan degenerált, fogyatékos kis csita, mint te, kedves poszt író...

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.04. 14:24:10

a fidesz és a dk Magyarország legégetőbb problémái.

NemodaBuda 2015.11.04. 14:44:52

Azért ahhoz pofa kell és nagyon vastag arcbőr, hogy Szabó Timea legyen az oka a gyerekek éhezésének ! Akármilyen fokon ! Ezt kijelenteni, kedves mindenki, kimondott aljasság !

Gino 2015.11.04. 15:28:00

Kedves cíkkíró! Hibátlan logikáddal megtaláltad harrács baszógyámeg kádéenpé-s képviselőúr mondandójában a lényeget. Köszönjük! Várjuk a következő csodálatos szösszenetet.

Erzsébet Zsuzsanna Bükkös 2015.11.04. 15:32:14

Nem tudom, mi az igazság, politikában sose lehet tudni, akár mindkettő igaz lehet, de itt Békásmegyeren van gyerekreggeliztetés iskolaidőben, ha jól tudom, egy civil szervezet csinálja, a polgármester úr támogatásával. A lakótelepes részen. Fura belegondolni, hogy akkor valószínűleg az van, hogy a lakótelepi lakásban élő családoknak a rezsi (lakótelepi lakásnak nagy a költsége fűtési időszakban), közös költség, egyebek befizetése után már nem marad elég kajára pénze. :(

Saliko 2015.11.04. 16:02:28

Csodás logika. Rákosi csápol a pokolból.

RIMBI 2015.11.04. 16:55:10

nem tom ki vagy de nem is érdekes,ha ilyet leírtál akkor nem az a kérdés ki, vagy hanem mi vagy(személyes névmás még kérdőmódban is csak emberi lényekre vonatkozik),fordulj zoológushoz kedves cikkíró az talán besorol vmilyen kategóriába(javaslat:cikkíró gerinctelenek rendje).

RIMBI 2015.11.04. 16:57:10

ja persze,bocs:LÓVÉÉRT CIKKET ÍRÓ GERINCTELENEK RENDJE

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.04. 18:48:10

@RIMBI:

Azér nem tudod, mert nem olvastad vissza az europakavezo.blog műveit.

A blogger, aki ezt a szart csinálja, egyértelműen Gyurcsánynak és a DK-nak egy hűbérese.

Szabó Tímea ezzel a posztjával feketelistára tette magát a DK-nál, ezért kell bűnhődnie:
szabotimea.blog.hu/2015/10/26/_bolgar_ur_ne_nyafogjon_maga_is_gyurcsany_uj_ropiratarol

Ez tisztán látszik az eddigi posztjaiból.

midnight coder 2015.11.04. 18:55:11

1. Ha valaki gyereket csinál, az etesse. Ha nem tudja etetni, ne csináljon, és ne várja el azt a társadalomtól, hogy ők biztosítsa helyette ehhez az erőforrásokat. Ez egy-két kivételes esetben megtörténhet, de amikor egész népcsoport rendezkedik be erre, az bizony a többségi társadalom kizsákmányolása.

2. A kis hulladék pártok persze hogy kihasználnak minden lehetőséget. Elvégre előttük lebeg a nagy cél, a Szent Húsosfazék, ami előtt most a FIDESZ áll, és ők is oda szeretnének jutni bármi áron. Ha ehhez egy-két ember fejére kell lépni, hát az még bőven belefér.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2015.11.04. 19:15:11

Bele se merek gondolni, h mi lenne, hha Timike a gyerekprostitúció ellen áll ki.

Arthur Bloch 2015.11.05. 06:32:41

@Toportyán Zsóti: meglehetősen értelmetlen az egész komment, -emiatt visszaüt a "hasznos idióta..." - @Tudományos libsizmus: -Akinem fogalma sincs a szabadkőművességről, és a sátánizmusról az csak ribancozni tud...sült paraszt!

Toportyán Zsóti 2015.11.05. 06:55:25

@midnight coder: Bucid ami leginkább kis hulladék,talán 1-szer ráébredel.

Arthur Bloch 2015.11.06. 05:51:56

@Tudományos libsizmus: - Burke mondta . "A király nemesemberré tehet valakit,de úriemberré nem..."- Amúgy a kérdésre a válasz - sosem voltam "libsi" - a gané pedig jellemzően sültparaszti szó, - dumpy !

Arthur Bloch 2015.11.06. 06:01:03

@Tudományos libsizmus: - csak egy kérdés - hogyan lehet értelmezni egy ilyen nick nevet, --nevet haha

Éhes ló 2015.11.06. 06:14:04

A gyermek ellátása szülői kötelesség. Törvény is van rá.
Amennyiben alkalmatlan rá - bármely okból - akkor a gyámügy hivatalból kell eljárjon és a gyermek az állam gondozásába kerül.
Ekkor a "szülő" nem kapja meg a gyermeke(i) után járó támogatásokat.
A törvényeket be kell tartani!
A megélhetési gyerekgyártásra berendezkedetteket le kell állítani, ha képtelenek a szülői kötelességeikenk eleget tenni.
Akiknek ezek ellenére tennivágyásuk van, azok etessenek otthon, vagy engedéllyel köztereken.
Joguk van rá.
A többi pedig feltűnésvágy és politikai haszonszerzés.
Morálisan egyik sem követendő és támogatandó.

keresetlen 2015.12.05. 06:07:05

Egy párt arra való, hogy programot hírdessen, vagy mögé álljon. A civileknek valóban jó kezdeményezései vannak, de amikor arra kerül a sor, hogy demonstráljanak mellette, kikérik maguknak a pártok rátelepedését, minek következtében csütörtököt mondanak, majd azt mondják, nem támogatják őket az emberek. Nem gondolom, hogy a Fidesz-KDNP cinizmusához Szabó Tímea kellet volna.

keresetlen 2015.12.05. 06:12:14

Egy párt arra való, hogy programot hírdessen, vagy mögé álljon. A civileknek valóban jó kezdeményezései vannak, de amikor arra kerül a sor, hogy demonstráljanak mellette, kikérik maguknak a pártok rátelepedését, minek következtében csütörtököt mondanak, majd azt mondják, nem támogatják őket az emberek. Nem gondolom, hogy a Fidesz-KDNP cinizmusához Szabó Tímea kellet volna, nekik az volt a bajuk, hogy egy NEMZETI nem az ő nevük alatt futott, bármilyen minimális is volt.

keresetlen 2015.12.05. 06:21:47

@keresetlen: ugye látszik milyen jól kezelem a szgépet? Nos nem baj, ismétlés a tudás anyja.
süti beállítások módosítása