Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Nem volt rendőrterror 2006-ban

2015. október 30. - Európa Kávézó

Úgy látszik, még akad olyan bíróság, amelyik a szemének és a dokumentumoknak hisz, és nem a Fidesznek. Elsőfokon legalább is. Egyelőre ott tartunk, hogy Orbán kilenc éves hazugsága megdőlt: nem volt rendőrterror 2006 őszén.

Kilenc éve tart ez a koncepciós per, mert a Vezér megígérte. (Van több ilyen is, UD Zrt, Dávid Ibolyával, Herényi Károllyal, kémper Szilvásy Györggyel, Sukoró Császy Zsolttal és Tátrai Miklóssal, moszkvai ingatlan Fekszi Mártával, azóta kiderült, hogy nokiás doboz sem volt...)

Ami mai írásunk témáját illeti. egy azóta felnőtt generáció kedvéért emlékeztetünk arra, hogy volt egyszer egy őszödi beszéd, amelyet az akkori miniszterelnök modott el a saját párttársai előtt. Frissen megnyerte a választást, népszerűsége csúcsán állt és arra figyelmeztette a képviselőket, hogy mostantól másképp kell politizálniuk, az ország átalakítása elkerülhetetlen. Néhány szabados kifejezés is elhagyta a száját, mielőtt azzal fejezte be: kell még mondanom valamit, Ildikó? A beszéd az egyik legfontosabb azok közül, amit az elmúlt 25 évben bárki elmondott. A szaftos mondatok azonban eljutottak Orbánhoz, aki először azt kezdte el hangoztatni, hogy a miniszterelnök hazudott, majd elment egy Fradi.meccsre, beült a nézők közé. Végül kiszivárgott az a pár mondat. Akkori MagyarRádió nagyjából ötpercenként sugározta, pedig a Fidesz volt ellenzékben... Az akkor még feltételek nélkül fideszes házitévé, a Hír TV exkluzív közvetítésében megindult a csürhe ostroma az MTV ellen. (Jó lenne, ha Simicska tényleg megírná az élettörténetét...) Erre jött az október 23-ai rombolás. Az ilyen esetekkel addig sosem találkozó rendőrség szakmailag és felszereltségében is alkalmatlan volt az atrocitások kezelésére, a bandák visszaverésére.

Az a példátlan eset állt elő, hogy az összecsapásokban több rendőr sérült meg, mint civil. Elsőre talán nem is minden fideszes tudta, hogy a főnökük rendelte meg a balhét. Akadt, aki azonnal azt követelte a parlamenti bizottség előtt, hpgy miért nem használtak éleslőszert a rend őrei a támadók ellen. Aztán előkerült az igazi narratíva. a szemkilövő, a rendőrséget utasító miniszterelnök, meg a békés tüntetők kontra megveszekedett rendőrök mantrája. És a bénázó kormány, valamint az összeomlott, a beszéd kiszivárgásában talán bűnös MSZP, valamint az emberi jogokért oly mohón kiálló SZDSZ átadta a kommunikációs terepet a Fidesznek és a Jobbiknak. Egy idő után pedig az emberek azt htték el, amit jó sokszor mondtak, és nem annak hittek, amit a saját szemükkel láttak.

Pedig a történet egyértelmű: az egymás után két választást veszítő Orbán parancsára puccskísérlet történt a megválasztott kormány ellen. Jellemző a demokratikus oldalra, hogy még ma is vannak olyan ostobák, akik szerint az akkori miniszterelnöknek le kellett volna mondani, azt pedig simán elfelejtik, hogy a kormányfő felajánlotta a gesztust, hiszen bizalmi szavazást kért önmagára - és a parlamenti többség kiállt mellette. Amúgy Gyurcsány Ferenc azzal követte volna el a legnagyobb hibát, hogy ha lemond, később ezt el is követte 2009-ben. Akkor sem kellettvolna. Onnantól dőlt el, hogy a Fidesz kétharmaddal fog nyerni.

Az Orbán-rendszer hatodik évében azonban elsőfokon kimondták, a rendőrök nem követtek el semmit. A tizennégy váédlottból ketten kaptak egy nahát azértet, a többieket azonban felmentették. 

Régi história ez. Az elkövetőket gyakorlatilag eleresztették, a rendőröket erkölcsileg meghurcolták, mire most felmentették őket, Orbán elérte politikai célját. Nincs itt kérem, semmi látnivaló, tessék oszolni.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr278035248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.10.30. 08:12:15

Rendőrterror nem volt, csak amatőr módon viselkedett a rendőrség: a békés embereket verte, az agresszív huligánokat meg nézte.

Scagnetti 2015.10.30. 09:04:35

Nem volt rendőrterror. A legtöbb esetben jogos volt az intézkedés. De azért kapott ott olyan is, akinek nem kellett volna, és ezek után az lett volna a minimum,hogy nem kitüntetik a rendőrfőnököt, hanem legalább egy ejnye-bejnyét kap.

" Amúgy Gyurcsány Ferenc azzal követte volna el a legnagyobb hibát, hogy ha lemond, később ezt el is követte 2009-ben. Akkor sem kellettvolna. Onnantól dőlt el, hogy a Fidesz kétharmaddal fog nyerni."

Az már korábban eldőlt. Gyurcsány támogatottsága 2006 nyarán-őszén elolvadt. 2008-ban már kb a szoci duplája volt a fideszes tábor, az SZDSZ meg eltűnt.

Toportyán Zsóti 2015.10.30. 09:11:24

Magyarok fele analfabetico mindahogy bárhol máshol a világon,ezért működnek a náci agymosási technikák és az állati félelmeinkre alapozó uszítások.Magyarország kétharmada már odavan ezek a gecik a maradékot is elszórakázzák.

Köldök_szösz 2015.10.30. 09:54:04

inkább az a mókás hogy 10 év kellett ahhoz hogy eldöntsék ki volt bűnös meg ki nem

♔bаtyu♔ 2015.10.30. 09:58:15

Van egy gyanúm, a bíróság jórésze szerint a kádár rendszer sem volt diktatúra. na ezeket nem voltak képesek nyugdíjazni Orbánék, az EU balliberálisai miatt.

Orbánék ebben engedtek (szerintem nem kellett volna), most persze ők a hibásak.

"Jellemző a demokratikus oldalra, hogy még ma is vannak olyan ostobák ..."

Meddig röhögtetitek ki magatokat ezzel a "demokratikus oldallal"?

nnnnnnnn 2015.10.30. 10:00:12

Tehát mégis független a bíróság, és hazugság amit a ballibek mondanak, hogy a Fidesz vezérelné a bíróságokat. Köszönjük a figyelmet.

pottompanna 2015.10.30. 10:01:22

Meglehetősen primitív a cikk. Egyrészt a téma egy ezerszer lerágott csont, aktualitása nulla, olyan mintha valaki elkezdene jajjjjveszékelni a Bokros-csomagon. Másrészt teljesen értelmetlen ebben a kérdésben állást foglalni, ugyanis a jobberek szerint rendőrterror volt, a ballerek szerint meg jogos rendőri fellépés volt. Lehet űznifűzni, meg ujjal mutogatni a bíróságra, hogy lám lám ők is azt mondják, amit mi gondolunk. Kérdés: megvan, amikor a bíróság a móri mészárlás ügyében ítélkezett?

Balt 2015.10.30. 10:01:28

"A beszéd az egyik legfontosabb azok közül, amit az elmúlt 25 évben bárki elmondott."

Egyetértek: a záloga annak, hogy többet nem jöttök vissza.

kilenctizenegy 2015.10.30. 10:01:36

Végre egy cikk, ami leírja, mi történt.

Csak emlékeztetnék rá: Rudolf Hess életfogytot kapott azért, mert részt vett egy sikertelen puccsban, aztán abban, hogy egy választási győzelem után leépítették a demokráciát és felváltották a köztársaságot egy másik rendszerrel. Persze, tudom, a büntetés azért lett ilyen súlyos, mert Hess akkori bűntársai később levezényeltek egy háborút meg egy holokausztot, de talán a világ is érzékenyebb lett hetven év alatt.

Balt 2015.10.30. 10:03:41

"Az ilyen esetekkel addig sosem találkozó rendőrség szakmailag és felszereltségében is alkalmatlan volt az atrocitások kezelésére, a bandák visszaverésére."

Legalább ezért elmarasztalták őket, ez is valami. A politikai következményeit meg látjuk. Hányszor akartok még Orbán 2/3-ot? Vagy a Jobbik is megteszi? (Pásztor Albert után szabadon.)

ARTURUS 2015.10.30. 10:09:20

Elnézést, de ha nem volt rendőr terror 206-ban akkor a családom volt barátja mért kapott 1,5 milliót a magyar államtól, mivel mikkor kijött egy sörözőből lovasrendőrök gumibottal a földre verték majd ott tovább rugdosták?(nyilván miután leszálltak a lóról)
Azért használom a volt szót mert 5 évvel később sajnos az egész tesztén széterjed rákba belehalt. Az ügyvédje szerint többre is perelhetett volna, főleg, hogy a betegsége "elég" valószínűleg összefügg az akkori betegségével.

Ő azt mondta nincs neki ideje perelni, ezt a pénzt szeretné a gyerekeire hagyni. 69 évesen 2011-ben meghalt. Az eset történtekor 64 éves volt.

Újpesten a Szondi utcában lakott, a magyar olimpiai ötusa válogatott edzöje volt, a 2007-napkeltében fábry sándor is megemlíti az ö megverését egy napkelte adásban. Csak akkor még 4 év hátra volt az életéből

Nyugodj békében: Mocár István
Aki meg a viperás sorszám nélküli rendőrökre azt mondja minden fasza volt, elgondolkodhat.
Én sajnos nem voltam kint így nem tudom azt mondani ez a poszt ordas hazugság, de másnap órám volt az Astorián az egyetemen, és szerintem sokat elmond, hogy 12 kor is fulladoztunk az épületen belül a könnygáz szagtól.

ZX 2015.10.30. 10:25:51

1. Rendőrterror volt.
2. Rendőrterror van. Csak most az azonosító helyett az arcát nem láthatjuk a FidSS pribékeknek, mert azok érzelmet tükröznek. Hahha.

index.hu/belfold/2015/10/30/itelotabla_rendor_kepmas_meglepo_itelet/

ARTURUS 2015.10.30. 10:28:07

@Scagnetti:
Szerintem ez a legkorrektebb hozzászólás.

Én sem gondolom, hogy izraeli meg szerb rendőrök verték volna a magyar embereket parancsra. Meg gyurcsány direkt azt mondja fiuk vejetek szét mindenkit had hulljanak a fidesesek.

Pontosan azt gondolom, hogy az én adómból fenntartott rendőrség(ez Fábry szájából is elhangzik, de tőle függetlenül is ezt mondtam az elő perctől és szerintem még sokan mások is) nem tuja megvédeni az én adom fenntartott tvt a huligánoktól.

Amikkor meg ezután nyilván bizonyítani akar a kormány meg a rendőri vezetés, hogy nem impotens használhatatlan banda.
Akkor meg lángolnak az autók busz villamos megállokat dobálnak szét kirakatokat törnek be.
És a profi intézkedés helyett, nem csak a huligánok kapnak, de nagyon sok békés megemlékező is.
Mindezt úgy hogy a rendőrökön azonosító szám nincs vipera meg igen.

ÉS ez még mindig egy emberi hiba lenne, hiszen előtte ilyen nem volt nyilván mindenkit váratlanul ért.
De könyörgöm utána kitüntetni?????????
Miközben ott mondja el a sajtotájékozatón, hogy senkinél nem volt vipera az egy veszélyes állat megmar meghalnék??????
Nem M. István volt az egyetlen akinek kártérítést ítéltek, több tucat ilyen eset volt.
Nem tudom melyik mikkor, de ö mint írtam ezt 2009-ben kapta nem tudom már, hogy gyurcsány vagy bajnai alatt.
Mége gyszer 2009-ben sehol nem volt fidesz kormány.

Akkor még egyszer, kitüntetni???????????????????????

ladislaus 2015.10.30. 10:31:32

Remélem a bloggert fülbetréfálják egy tomfával majd egy békés melegfelvonuláson....

Pipas 2015.10.30. 10:34:20

Milyen koncepciós per az, ahol felmentő ítélet születik. Ne röhögtessetek már mer kirepedt a szám széle. :D

szvsz 2015.10.30. 10:34:59

@pottompanna: tényleg rettenetesen primitív a cikk. De lerágott csont volna? Azok a rendőrök akik utcán bámészkodó embereket vittek be, állítottak elő, vertek meg-törték ujjukat, lőtték ki szemét, hamisan tanúztak, belehazudtak a szemedbe, stb. a mai napig rendőrök. Holnap talán veled szemben intézkednek, hasonlóan korrekt módon.

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2015.10.30. 10:35:40

@Scagnetti: Többé-kevésbé itt a lényeg.

Volt egy rosszul felkészített és vezérelt rendőrség, és egy Fidesz által fűtött tömeg, akik közt voltak békés és balhés tüntetők. Sajnos nem csak az utóbbiaknak jutott a rendőrbotból.

Pipas 2015.10.30. 10:42:49

"Az Orbán-rendszer hatodik évében azonban elsőfokon kimondták, a rendőrök nem követtek el semmit. A tizennégy váédlottból ketten kaptak egy nahát azértet, a többieket azonban felmentették. "

Lószart mama, a bíróság azt mondta ki, hogy nem lehet bizonyítani ki követte el a törvénysértéseket. A bíró az indoklásban külön kiemelte, hogy mennyire megdöbbentő, hogy a rendfentartó erők tagjai össze-vissza hazudozva védik meg a törvénysértéseket elkövető társaikat.

Egyszerűen fogalmazva: az, hogy x y-t felmentik a gyilkosság vádja alól jelenti okvetlenül azt, hogy nem volt gyilkosság, azt sem, hogy x y nem követte el a gyilkosságot, annyit jelent csupán, hogy nem sikerült minden kétséget kizárva bizonyítani, hogy x y gyilkolt.

Szóval a szerző idézze a bíróságot ahogyan azt állítja "nem volt rendőrterror" vagy ismerje be, hogy nem mondott igazat. Lássuk!

Pipas 2015.10.30. 10:46:22

"És: „ha nem is szép dolog kimondani, de még csúnyább dolog megtenni, hogy a rendőr tanúk egy része itt a bíróság előtt biztosan hazudott". Ezt nem a kormánytöbbség embere, hanem a kormánypárti sajtó által rendszeresen és brutálisan gyalázott Cserni János bíró mondta indokolva ítéletét, melyben legmélyebb sajnálatára az egyértelmű bizonyítékok hiánya miatt fel kellett mentenie egy rendőrt, aki nagy valószínűséggel súlyosan bántalmazott őrizetbe vett, megbilincselt embereket az őrszobán, egy rendőrt, akit már többször bűnösnek találtak hivatali bántalmazásban, és mégis rendőr maradhatott. "

chrisred 2015.10.30. 10:49:20

A lemondás és a bizalmi szavazás két teljesen eltérő dolog. Az a bizalmi szavazás akkoriban csak arra volt jó, hogy kiderüljön, nem csak ő maga vált hiteltelen bukott politikussá, hanem az őt támogató politikai erők is.

new_boy_on_the_block 2015.10.30. 10:57:15

Óh de jó hazugság ez a poszt... :)

Muad\\\'Dib 2015.10.30. 10:59:30

Ez a bejegyzés annyira szánalmas, hogy kimondhatatlan. A mai magyar "demokrácia" ott tart, hogy van az egyik oldalon a fityesz, aki elosztogatja az országot a haverok között, és a másik oldalon az a banda, aki az anyját is félholtra veretné bárkivel, ha ezzel a zorbánba lehetne rúgni egyet. Sajnos a demokrácia és jogállam szavak mindkét félnek valami ismeretlen, homályba vesző kifejezések.
Hadd kérdezzem meg, vajon Bodoky Tamás is a fityesz ügynöke, meg a Helsinki Bizottság, netán a TASZ?
Balkán as usual...

Balt 2015.10.30. 11:01:00

@ARTURUS: Isten nyugosztalja! Emlékszem rá, sokat lehetett látni a Madách téri árkádok alatt ez a jelenetet, ahol a rendőr még visszafordul belé rúgni. :((

Pipas 2015.10.30. 11:08:24

@Balt: Ha a rendőr megver valakit és utána nem intézkedik, nem jár ellene, akkor rendőrterrorról beszélünk. Gyakorlatileg ez a definíciója. :(

ARTURUS 2015.10.30. 11:08:35

@Balt: Köszönöm.
Bár nekem csak ismerös volt mivel a kvázi keresztanyám párja volt.
de sajnos ugye marad utána 2 gyerek, nyilván felnőttek, meg ugye az egyedül marad kereszt anyu(nem hivatalosan az)
ÉS ö ugye előtte mind a szinte minden éveben kint volt márc 15 én.
Nem hiszem, hogy 64 évesen ugygondolta, hogy most huligánkodom egy nagyott ami többszörös bora töréssel kellet volna honorálni.
És nyilván ha egy 64 éves embert agyba föbe vernek akkor sajnos a rák benne van a pakliban, gyakorlatilag az egész testében megjelent :((

De itt nyugodtan írhatja ez a valami, hogy nem volt rendőr terror most biztos jobban alszik majd az ágyában.
Nem anyázok nem, hazudozom bértolnokozom, semmi ilyen, csak egyszer élje át életében amit ez az ember vagy a családja.
Tényleg csak ennyit kérek a sorstól semmi többet, csak történjen meg vele az ami szerinte nem is volt.

Reszelő Aladár 2015.10.30. 11:11:28

A "röszkei csatát" sokáig fogja majd vizsgálni néhány nyugati fórum, hogy hogyan juthatott könnygáz a békésen vonuló nők és gyerekek közé.
2006-ban azonosító nélkül gumilövedékkel tüzelő rendőrök viszont nem tettek semmit. Akár azt is ki lehetne jelenteni, hogy így jár aki tüntetni megy: bármikor jöhet egy lovasroham. Ott voltam, megtapasztaltam. A véleményem (szabad vélemény/szólásszabadság) pedig azóta sem változott, Gyurcsány elkúrta. Ha ezek után kimegyek az utcára (gyülekezési jog) és valaki szerint megérdemlem a könnygázt, akkor nem teljesen értem a liberális demokráciát
Persze volt pár rendzavaró, de ez talán túlzás.
És azóta sem tudom, ha mondjuk védekezésre emelem a kezem gumibotozáskor, akkor az a hatósági elleni erőszak-e.

neiro 2015.10.30. 11:18:32

Jól emlékszem a rendőrök valakinek kilőtték a szemét, aki pár évvel később öngyilkos lett ?

Balt 2015.10.30. 11:18:58

@Reszelő Aladár: Ilyen is volt, emlékszünk: kapualjban felemelt kézzel, kifordított nyitott tenyérrel (arcába fújt könnygáztól) könnyeiben úszó nyugati turista srác, akihez odalép a következő rendőr és agyba-főbe veri gumibottal. A kamerák láttak ezt-azt.

Balt 2015.10.30. 11:20:26

@neiro: index.hu/belfold/2013/10/21/ongyilkos_lett_2006

És most egyesek (meg a pártjaik) diadalt ülnek. Gyomorforgató.

László Medve 2015.10.30. 11:24:12

Volt rendőrterror 2006-ban! Az persze más kérdés, miért van két múltszemléletünk?
Az rendőrterror, ha agresszív migránsokat lefújnak Röszkénél, viszont nem rendőrterror képviselők, papok, ünneplők szervezett szét- és összeverése Budapesten-

ProsTata 2015.10.30. 11:42:41

Hát ez a poszt is egy véglet, pont úgy, mint amit a fidesz+jobbik mantráz.
A 2006-os eseményeknél nincs fekete és fehér, ezt vésse mindenki a fejébe!
Sokan alkotnak itt sommás véleményt, akiknek az egész történetről annyi fogalmuk van amit a nekik szimpatikus pártvezetők, vagy sajtóorgánumok sugallnak!

Tisztázzunk valamit! Gyurcsány mondott valamit, ami hovatartozástól függően vagy "végre valaki egyszer őszinte volt", vagy "bevallotta, hogy hazudott". Ugyanazt látjuk két oldalról. Ezzel nincs is semmi baj, jó a sokszínűség!

A második csoport kimegy az utcára tüntetni, joga van rá, volt már ilyen, előtte és utána, de gondolom lesz is ilyen. Éljen a demokrácia!

Igen ám, de ez a második csoport tartalmaz egy elszánt magot, akik úgy gondolják, hogy a hangos tüntetés jó lesz egy kis balhéra. Hogy volt-e politikai motiváció, vagy ösztönzés? Sok jel mutat arra, hogy igen. De lehet, hogy csak rendelkezésre állt a balhé két legfontosabb kelléke, a rendőr és a focidrukker. Ilyen vélemények is vannak. Nekem egyébként szemtanúként egy dolog feltűnt. A tüntetés békés részének lezárulta után már láttam az arcukat sállal elzáró fiatalembereket, holott akkor még el sem kezdődött a balhé. Biztos nagyon hideg volt és csak nem akartak megfázni...
Egy biztos, senki olyat hitelesen nem tud állítani, hogy a rendőrök kezdeményezőleg fellépve nekimentek a tömegnek, belelőttek!

Én meglátásom szerint ott áll pár száz kirendelt, megfelelően fel nem szerelt, tapasztalatlan, felkészületlen és megfelelő irányítással nem rendelkező beszart rendőr a tömeggel szemben. Számomra feltűnt, hogy kevésbé voltak felkészülve, mint egy átlagos Újpest-Fradi meccsen! Ha valami esetleg összeesküvés elméletre okot ad, hát ez akár lehetne is!

A probléma onnan ered, hogy a nagyon is felkészült bajkeverők keveredtek a szintén felkészült és tapasztalatlan békés tüntető tömeggel. Tömegben mindig csak hangadók, vezetők kellenek. Ha nincs ilyen, akkor szétoszlik a nyáj.
Szóval ez a keverék találkozott a nem kevésbé felkészületlen rendőrséggel.

Innentől aztán végképp nem lehet kicsit is pártatlan szemmel megítélni a helyzetet, maximum szürkének. Józan ésszel az ember ilyenkor elhúzna haza, azonban a tömeghisztéria nagy úr. Egyébként sokan haza is mentek időben...
Pont az történt, mint egy focimeccsnél (bocs a hasonlatért attól akinek az érzelmeit sérti, de elég nyilvánvaló és érzékletes)! A drukkerek (tüntetők) vertek (dobáltak rendőröket), azok meg ütöttek akit utolértek.
A probléma az a nem müansznyi különbség, hogy ez nem előre levédett és jól bejáratott terepen, hanem a város szűz részén és a az ott élő emberek sem voltak rá felkészülve. Mire gondolok? Vissza utalok arra a hozzászólóra, akinek az ismerőse kilépett egy borozóból és szarrá verték ártatlanul a rendőrök.
Háborúban a két lövészárok között röpködnek a golyók. Nem megyek be két tűz közé, ennyi! Persze mondhatja magáról mindenki, hogy őt ártatlanul verték meg, nem is tüntető volt. És igen ez is előfordulhatott és nyilván elő is fordult! Utólag mindenki okos, de szerintem azóta mindenki tudja. Ilyen esetben rendelek még egy pohárka bort, nem megyek ki a balhé közepébe ha nem akarok hős lenni, megvárom, míg lerendezik egymás között.
Ettől függetlenül sajnálom, ha igaz amit állít, de én biztos nem lettem volna ennyire bátor.
Én azon a környéken lakom, ahol az események történtek. Az események egy részét már "páholyból" az ablakból láttam. Hát őszinte leszek, ekkor már nem láttam tüntetőt, csak randalírozó fiatalokat, és rendőröket. Az én véleményemet erősen motiválja ez az utóbbi tapasztalat. Nem nevezném forradalmi hevületnek, amikor valaki egy autó motorháztetejét behorpasztja (ráugrik), egy másiknak a szélvédőjét megpróbálja kukával betörni (licitál a haver) és belerugdos az oldalába. Rendőr helyett megteszi az is? Ja a rendőrök úgy 100 méterrel odébb voltak...
Tudom, a történetet nem lehet néhány tarparaszt viselkedése alapján feketíteni, vagy fehéríteni. De ugyanez igaz a másik oldalról, néhány önmagából kivetkőzött rendőr sem ok az általánosításra. Tessék megkeresni a tarparasztot és a rendőrt. Meg kell büntetni őket! Ja hogy az egyik most forradalmár és hős?
Ilyen világban élünk!

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.10.30. 11:46:36

@Balt: és ezért természetesen a rendőrség vezetője a felelős, nem a fideSS maffia vezetői, akik felheccelték a csürhéteket, ugye? Hogy a rendőrök adott helyzetben úgy viselkedtek, ahogy, azt sajnos tökéletesen meg tudom érteni. Nem azt mondom, hogy igazuk volt, csak abban a helyzetben, szerintem már nem nagyon látták, hogy aki az útjukba kerül, mit is csinál. Honnan a faszból kellett volna tudniuk, hogy turista, mélymagyar terrorista vagy épp egy Mártíriusz áll előttük, miközben próbálják a söpredéket kitakarítani a belvárosból???

Muad\\\'Dib 2015.10.30. 11:54:20

@Hóhér az utolsó barátod:
Qrvára lényegtelen ki hergelte fel őket. Az egy másik vizsgálat tárgya kéne, hogy legyen, ahol van relevanciája. Itt egyszerű a képlet. Van, amit egy rendőrt megtehet, és van, amit nem. A már megbilincselt emberek rugdosása például nem megengedett, akkor sem, ha az adott illető randalírozik. A válogatás nélküli lövöldözés, és gumibotozás szintén nem megengedett. A hamis bizonyítékok kreálása szintén nem. Ha egy vezető ezekről nem vesz tudomást, sőt nagy ívben hazudozik, az bizony felelős normálisabb jogállamokban.

Pipas 2015.10.30. 11:58:30

@Hóhér az utolsó barátod: "csak abban a helyzetben, szerintem már nem nagyon látták, hogy aki az útjukba kerül, mit is csinál"

Nem látta a rendőrök, hogy akiket megvertek azok mit csináltak éppen? Hogy a p.csába, csukott szemmel ütlegelték az embereket? Normális vagy b+?

Pipas 2015.10.30. 12:07:39

off-topic:

"A nagykövet az interjúban konkrét kéréseket és aggodalmakat is megfogalmazott.

Kérjük, hogy a korrupt személyeket állítsák bíróság elé. (Bell nem nevezett meg senkit.)"

Az a nagykövet, aki azért képviselheti az amerikai állampolgárokat magyarországon mert sok pénzt adott az elnöknek, hogy megnyerhesse az elnökválasztást.

"és amiatt, ahogyan egyesek a menekültekről beszélnek."

Miközben náluk önkéntes fegyveresek lőnek azokra, akik át akarnak mászni a kerítésen.

chrisred 2015.10.30. 12:10:06

@ProsTata: Szerintem meg Gyurcsány tartott egy motivációs beszédet az alárendeltjeinek, amiről soha nem gondolta volna,hogy a körön kívüliek is megismerik.

chrisred 2015.10.30. 12:17:50

@Pipas:1. A nagykövet az államot képviseli egy másik orszàgban, és nem annak polgárait.
2. Nem korrupció, ha valaki önkéntesen a saját vagyonából támogat egy politikai szervezetet.
3. A Mexikó és az Egyesült Államok határán lévő kerítést nem háborús menekültek távoltartására építették, teljesen valószínűtlen az is, hogy közülük bárki is arra téved.

ben2 2015.10.30. 12:20:21

@Hóhér az utolsó barátod:

"Honnan a faszból kellett volna tudniuk, hogy turista, mélymagyar terrorista vagy épp egy Mártíriusz áll előttük, miközben próbálják a söpredéket kitakarítani a belvárosból???"

Szerintem gondold végig egy pillanatra mit is beszélsz.
Miért kell a randalírozók ellen egyáltalán fellépnie a rendőrségnek?
Pont azért, hogy a turistát vagy a jogkövető átlagpolgárt megvédjék a randalírozóktól.
Ha a rendőrség rendzavarás esetén válogatás nélkül bárkire tüzet nyithat, mondván hogy nem tudja megkülönböztetni azt, akit meg kell védeni attól, _akitől_ meg kellene védeni, akkor a rendőrség veszélyesebb, mint maga a rendetlenkedő.

És 2006-ban pontosan az is volt.
Pár száz ultra nekiment a rendőrsorfalnak, mire a rendőrség elárasztotta könnygázzal a Deák teret és vadállatok módjára, válogatás nélkül összevertek mindenkit, akit értek.
Egy ilyen eset után az akcióban résztvevő _minden_ rendőr ellen eljárást kellett volna indítani, a rendőri vezetést és az akció közvetlen irányítóit pedig évekre börtönbe kellett volna csukni.
Egy jogállamban persze.

Ami a Fidesz, mint hergelő felelősségét illeti: az esetet megelőzően a szélsőjobb a Corvin közben tüntetett, onnan terelték át őket a rendőrök a Fidesz gyűlés közvetlen közelébe, majd amikor a gyűlésnek vége lett, a rendőrök eltorlaszolták a környező utcákat és az ultrákat rátolták a hazafelé induló tömegre. A rendőrattack elől menekülőket aztán módszeresen összeverték a mellékutcákban, sokukat egymásnak ellentmondó rendőri tanúvallomások ellenére hónapokig előzetesben tartották úgy, hogy egyetlen egyszer sem (!) hallgatták ki őket.
(A letartóztatottak között volt pl. a Fidesz szimpátiával nehezen gyanúsítható Tilos rádió két munkatársa is.)

Azon persze nincs mit csodálkozni, hogy a rendőrattack megrendelői most úgy emlékeznek, hogy nem történt semmi.
A nácik szerint meg holokauszt nem volt.
Előbb-utóbb tényleg összenő, ami összetartozik.

wolves84lb 2015.10.30. 12:21:10

@ARTURUS: sztem higgadj le...sajnálom, ami az ismerősöddel történt, meg minden ártatlant, aki akkor kapott, de azt ideírni, hogy azért halt bele a rákba, mert elverték...ne haragudj, de ez baromság.

Pipas 2015.10.30. 12:22:23

@chrisred: "1. A nagykövet az államot képviseli egy másik orszàgban, és nem annak polgárait."

És szerinted az amerikai állam nem képviseli az amerikai állampolgárokat? Akkor az már milyen demokrácia? :)

"2. Nem korrupció, ha valaki önkéntesen a saját vagyonából támogat egy politikai szervezetet."

Nem, korrupció az, amikor viszonzást kap érte.

"A Mexikó és az Egyesült Államok határán lévő kerítést nem háborús menekültek távoltartására építették, teljesen valószínűtlen az is, hogy közülük bárki is arra téved. "

A nagykövet nem mondta, hogy azok miatt aggódik csak, akik háború súlytotta övezetből érkeznek vagy hogy a békés országból érkezettekre lehetne akár lőni is. :)

Amúgy mindhárom ellenérved csak szőrszálhasogatás, semmiképpen nem komoly érvek.

ben2 2015.10.30. 12:27:08

@chrisred:

"2. Nem korrupció, ha valaki önkéntesen a saját vagyonából támogat egy politikai szervezetet."

Ha viszont hatalomra kerülése esetén a támogatott politikai szervezet a támogató nagyvonalúságát különböző állami juttatásokkal viszonozza, akkor az.

"3. A Mexikó és az Egyesült Államok határán lévő kerítést nem háborús menekültek távoltartására építették, teljesen valószínűtlen az is, hogy közülük bárki is arra téved."

A mexikói kerítésen átmászóktól nem kérdezik meg, hogy háborús menekültek-e, mielőtt lelövik őket. A háborús menekülteknek az arra kijelölt hivatalos határátkelőhelyeken kell benyújtaniuk a menekültkérelmüket.
Akárcsak a magyar kerítés esetén.
A különbség tehát továbbra is annyi, hogy az USA-ban lelövik a kerítésen átmászókat, nálunk meg nem.

wolves84lb 2015.10.30. 12:27:45

@Pipas: ha már ennyire okos vagy, elárulnád, hogy azok, akik az USA-Mexikó határán lévő kerítésen másznak át, mennyiben tekinthetők menekülteknek, a magyar határra érkezőkkel összehasonlítva? Ja, hogy semennyire...hát nem baj, a lényeg, hogy tolod a fideszes szekeret, amíg bele nem döglesz...vagy el nem süllyedsz a szarban te is velük együtt.

ProsTata 2015.10.30. 12:28:42

@chrisred:
Mások szerint meg a másik oldalon voltak motivációs beszédek.
Ennek így nincs értelme.
Seggbe kell rúgni azt aki tetten érthető (bizonyítható). Ha beszélő volt, ha hallgatója és teljesítette amit kértek tőle. Mindkét oldalon.
Annak azonban kurvára nincs értelme, hogy hol az egyik, hol a másik oldalon mosdatják a saját szerecsenjeiket. Mert azok vannak mindenütt.
Ha nem így lenne, akkor tök mindegy mit mondanának a "beszélők", nem lenne hallgatójuk, aki kiszolgálja őket, helyreállna a világrend!
Igen ám, de térjünk vissza a jelen Magyarországába: itt egy másik rend van.

Ebben a kérdésben mindenkinek lehet részigazsága és ezért nincs senkinek igaza.
Mert lehet, hogy sarkosan fogalmazok és a jelenlegi büntető törvénykönyvvel nincs harmóniában, de szívem szerint elvárnám a rendőrtől, hogy törje el a kezét annak a huligánnak, aki "csak úgy" megrongál egy telefonfülkét, vagy magántulajdont, mert az neki jó. Nem vizsgálom én a motivációját, szeretném látni a lifegő kézfejét.
Gondolom ezzel Te is így vagy.
Nem érdemes belemenni abba, hogy a tojás, vagy a tyúk volt előbb. Az azonban biztos, hogy a rendőrök eldurvulása nem az első lépés volt.

wolves84lb 2015.10.30. 12:33:51

@ben2: az gondolom már bele sem fér a te kis univerzumodba, hogy ha orbán le tudta szervezni az ultrák között a balhét, akkor sanszos, hogy az akkori rendőri vezetésben is voltak embereik...akik esetleg vidékről hoztak fel rendőröket Pestre...olyanokat, akik rendőrök voltak, nem rohamrendőrök, kommandósok, elitosztag, tek, stb...
Saját ismerősöm is ott állt a tv-székház előtt a sorfalban, kb 165cm, 48kg vasággyal együtt, és nő...konkrétan halálfélelme volt.

Tekintve, hogy a fideszes bíróság pont most mentett fel kb mindenkit, végképp nem nehéz elképzelni, hogy ez is le volt szépen zsírozva...eltelt 10 év, már kevésbé érdekli az embereket...szépen felmentik őket, és mindenki örül tovább.

Pipas 2015.10.30. 12:45:09

@wolves84lb: "ha már ennyire okos vagy, elárulnád, hogy azok, akik az USA-Mexikó határán lévő kerítésen másznak át, mennyiben tekinthetők menekülteknek, a magyar határra érkezőkkel összehasonlítva? "

Hozzánk sokkal békésebb országokból jönnek mint a drogbárók által irányított mexikó.

Pipas 2015.10.30. 12:46:58

@wolves84lb: "hát nem baj, a lényeg, hogy tolod a fideszes szekeret, amíg bele nem döglesz..."

tehát aki az amerikaiak ellen beszél az a fideszesek szekerét tolja mi? Mi lenne, ha azzal foglalkoznánk, hogy mi igaz és mi nem igaz ahelyett, hogy csak olyanokat lenne szabad mondani, ami a fidesznek nem tetszik?

chrisred 2015.10.30. 13:01:28

@ben2: Milyen állami juttatás kinevezni valakit nagykövetnek? Szerinted Colleen Bell összességében anyagi előnyhöz jutott? Szerintem meg ellenkezőleg, vásárolt magának egy jól hangzó címet, hogy a rangkórságát kielégítse.

A menekültek nem bejutni akarnak Magyarországra, hanem átjutni rajta valahogyan. Mivel nálunk a kormánypropaganda részeként utasítják el vizsgálat nélkül a menedékkérelmeket, teljesen értelmetlen lenne hozzánk benyújtaniuk, éppen ellenkezőleg, elvesztik az esélyét, hogy egy jogállamban pártatlan kivizsgálásban legyen részük.

ARTURUS 2015.10.30. 13:09:00

@wolves84lb:
Először is nem ezt írtam le, hogy 100% azért, hanem azt, hogy elég valószínű.
Mint ahogy az orvosi jelentésben is az volt, hogy a rák összefüggésben lehet a 4 évvel azelőtt elszenvedett sérülésekkel.

De nyugodtan néz utána, hogy mi van ha idös emberes ütést szenvednek vagy mondjuk egy nöt megütnek a mellén.
Nekem nagymamám azután halt meg két ével rákban, hogy elesett télen a jégen.
A rák pont azon a részen alakult ki ahol megütötte magát.

Nem biztos ,hogy ettöl lett rákos, de azért erre elég nagy esély van.
Ahogy arra is ha valakit egész testén összerugdosnak 60 év felett akkor az bizony fokozottan ki van téve ennek a veszélyének.
És sajnos benne nem egy helyen jelent meg a rák hanem 4 év múlva mikkor felismerték már szinte az egész testében volt ahogy látható is hogy rugdosták mindenhol össze.
Az ügyvédje is azért akkart még több pénzt perelni, mivel, hogy szerinte ez egyértelműen összefüg és orvosilag bizonyítható.
Nyilván mondta hogy erre már nincs ideje mivel nem fogja megérni.

Szóval szerintem olvasd el amit írtam.
Néz utána, hogy orvosilag menyire helytálló amit írok.
És akkor remélhetőleg nem írsz ilyen baromságokat.

Pipas 2015.10.30. 13:11:42

@chrisred: "hogy egy jogállamban pártatlan kivizsgálásban legyen részük"

Nálunk is pártatlan kivizsgálásban van részünk, csak nálunk mások egy picit a törvények. Minden országban egy kicsit mások a törvények, ha például gyilkosságért kapnál ítéletet nyilván jobban szeretnéd, ha nem amerikában ítélnek el, hanem nálunk, mert náluk van villamosszék, nálunk meg nincs.

"vizsgálat nélkül a menedékkérelmeket"

Nem, nem bizsgálat nélkül, a bíróság megvizsgálja az esetet és utána dönt.

Pipas 2015.10.30. 13:17:36

@chrisred: "Szerinted Colleen Bell összességében anyagi előnyhöz jutott? "

Amikor a jogszabály "anyagi előnyről" beszél, akkor ritkán lehet levonni a kiadásokat. :) Éppen ezért is szoktak úgy fogalmazni, hogy "anyagi előnyszerzés céljából", mert a jogászok fifikásak rohadtul és évszázadokon, sőt évezredeken keresztül filóztak ezekről.

Ha pl. csalást követsz el, akkor mondhatnád, hogy a csalás neked 100 forintodba került és csak 10 forintot tudtál kicsalni, tehát tulajdonképpen nem vagy bűnös csalásban, de erre azt mondja a bíró, hogy "anyagi haszonszerzés céljűból" tetted és az csalás.

Lefizetted az illető, hogy megkapd az üzletet? Korrupció. Buktál az üzleten? Akkor is korrupció, csak balfék voltál. :)

N. Barbie 2015.10.30. 13:22:46

Jo lenne legalabb az alapokkal tisztaba lenni mielott valaki tul sokat kepzel az cikkiroi kvalitasairol.
"Nem volt rendorterror 2006-ban"
A birosag nem ezt mondta ki, hanem, hogy nem lehet bizonyitani. Van egy "pici" kulonbseg.
Aki ott volt, vagy nezte az akkori TV adasokat, tudja, hogy volt, mas kerdes, hogy az egymast fedezo es hazudozo rendorok es vezetoik miatt ezt nem lehet bizonyitani, ennyi ev utan meg foleg nem.
Mondjuk ha odamegyek egy sikatorban a szerzohoz es jol pofanverem, o feljelent, de senki nem latta, nincs bizonyitek es felmentenek, akkor is azt mondana, hogy akkor nem tortent meg? Szanalmas.
Tessek ezt a meset a nyomorekra vert meg kilott szemu embereknek mondani, akkor ok biztos maguknak okoztak a seruleseket. Idiota.

chrisred 2015.10.30. 13:40:51

@Pipas: Pont az a probléma, hogy a menekült státusz feltételeit nemzetközi egyezmény szabályozza.

chrisred 2015.10.30. 13:43:16

@Pipas: A csaláshoz nem szükséges anyagi előny,elég, ha valakinek kárt okoz.

VHB 2015.10.30. 13:44:14

Kár provokálni. Ti vissza már nem jöttök, Orbán a saját rendszerébe fog belebukni egyszer. De az sem mostanában lesz.

Ti=no one was shot, nem volt rendőrterror, igazságbeszéd, csak vonuló csőcselék és ultrák, minek jártak arra, a fidesz tehet mindenről a patással az élen. Stb.

Tudományos libsizmus 2015.10.30. 13:44:49

Tudni lehetett, hogy felmentik Gergényiéket. A bolsevik bíróság egyik címeres gazembert menti fel a másik után. Hagyó lesz a következő. Nem véletlenül akart rendet csinálni a Fidesz a bírói karban, de a brüsszeli kommunisták sajnos megakadályozták.

steery 2015.10.30. 13:55:35

A rendőrterrositavezérek szigorú büntetést kaptak most. Azt mondta nekik a bíróság, hogy: ejnye-bejnye! Ebből levonhatjuk a következtetést, hogy legközelebb, amikor majd megviperázzák, könnygázzal és vízzel áztatják, meg gumilövedékkel szemen-háton lövik az embereket, hasonló szigorral fogják elítélni a tetteseket. Vagy szigorúbban. Például az lesz a büntetésük, hogy azt mondják nekik: irgum-burgum!

KUHULIN 2015.10.30. 13:57:20

@steery: Jó kis precedens. Lehet menni tüntetni. :)

KUHULIN 2015.10.30. 13:59:05

@wolves84lb: "Saját ismerősöm is ott állt a tv-székház előtt a sorfalban, kb 165cm, 48kg vasággyal együtt, és nő...konkrétan halálfélelme volt."
Fasznak megy az ilyen rendőrnek?! Inkább tanult volna valamit, vagy otthon főzne. Hehe.

Kampfer 2015.10.30. 14:14:20

"Úgy látszik, még akad olyan bíróság, amelyik a szemének és a dokumentumoknak hisz, és nem a Fidesznek."

Értem, ok. Tehát akkor MINDEN baloldali HAZUDOTT, amikor a független bíróságok haláláról sipítozott! Tehát akkor a 'kollínbell' asszonyság is hazudott/hazudik! Nem is beszélve kálmánolgáról...
Ennyit akartam. Köszönöm!

Btw. 'demokratikus oldal'? Az melyik...? Amelyik többet hazudik? Lol...
Kamp.

a nagy hohoohooo 2015.10.30. 14:15:39

Bíró "elvtársak"! Majd egyszer kérünk maguktól valamit.
Most volt, van a teljesítésen a sor!
Hát az nem igaz, hogy Viktorék egy normális koncepciós pert sem tudnak rendesen végigcsinálni!Kipukkadt megint egy FideSSes lufi.
Akkor most már talán Röszkével és a Queastorral kellene foglalkozni.
Látjátok, 9, azaz kilenc év alatt sem sikerült. Nincs Nokiás-doboz sem, a titokminisztert és két volt polgármestert felmentették. Simonon sem találnak fogást. Pedig vezetőszár volt bőven...ja az is mint az összes többi választási porhintés volt a hívők szemébe!
Az istenadta magyar nép nagyobb része viszont benyalta a meséket. Most élvezhetik az eredményt!
Csak szegény Welsz Tamás hunyt el a rendőrautóban ..... egészen véletlenül .... még mielőtt kinyitotta volna a száját .
A FideSSes felbujtók mit kaptak?Nemcsak nekem hiányzik a háttérben csendesen szotyizó,jobbos és szélsőjobbos szervezők kilétének feltárása. Őszintén sajnálom azokat, akik jó szándékkal keveredtek az ocsu közé, de az a napnál is világosabb, hogy szervezett rendbontásra reagáltak a rendőrök.
Hát csak röhögni tudok.2006 - ban nagyon mocskos dolgok történtek az akkori ellenzék a FideSS tudtával,felbujtásával.
Erre bizonyíték a semmisségi törvényük amely mintegy "judáspénz" a vandáloknak, illetve a rendőrség egyetemes elítélése, mert hiszem hogy a rendőrök a törvény szerint jártak el erre bizonyíték a videók!Aztán meg azt is láttuk és hallottuk, hogy Orbán valamivel korábban beült a futballhuligánok közé. Az is tény, hogy Orbán ragaszkodott ahhoz a helyszínhez, amitől sokan óva intették, ahol feltüzelte a híveit. Ő maga pedig beszállt a páncélautójába és elfelejtette tájékoztatni (rendőrségi kérés ellenére) a rajongóit, hogy rendőri attak folyik a Deák tér irányában a tomboló csürhe ellen, akik mindenképpen rá akarták húzni a rendőröket a tömegre (hangfelvételekből tudjuk). A rendőrök többszöri felszólítás után kezdtek el oszlatni, miután sokan nem tettek eleget a felhívásnak.A 2006. őszi eseményeknek volt egy célja, Orbán szeretett volna miniszterelnök lenni. 50 év telt el, el lehetett volna adni a nagyvilágnak a hatalomszerzését forradalomnak átkeresztelve.
És ez annyira megragadt a zakkant agyában, hogy jobb híján a 2010-es választást nevezte ki forradalomnak
Azóta a nap is másképp süt, tudniillik a napot is és a csillagokat is lehazudják az égről az idejáró idétlenekkel együtt.
Orbán Viktor 90 évesen a szotyihalmok között emlékiratában azért kesereg, mert egy politikai ellenfelét sem sikerült lecsukatnia a 2010-es években. Pedig mindent olyan pedánsan előkészített: új alkotmány, a Polt Peti, az alkotmánybíróság, a Szájerné. Mit kellett volna másként csinálnia?
Pedig hazaárulásért jobb helyeken golyó vagy kötél jár...
Kudarc kudarc hátán, nem véletlenül építi a kerítést, azzal talán szőnyeg alá söpörheti a kudarcait egy időre, átmenetileg.

a nagy hohoohooo 2015.10.30. 14:19:35

Naésaztánakkor én pedig arra vagyok kíváncsi:"Bíró "elvtársak",spontán ritkán jelenik meg több ezer ember egy adott helyszínen.
Olvassák el a jegyzőkönyveket. Egy jobb országban már ülne a FideSS vezérkar az államrend erőszakos megdöntésének kísérlete miatt..öszödi beszéd ide, vagy oda, teljesen mindegy a beszédtől függetlenül, -valakik- eldöntötték, hogy
márpedig szeptember végén, “balhék” lesznek a fővárosban. Valószinűnek tünik, hogy a FideSS állhatott a háttérben, mert ugye Viktor, ..-puskapor szagot érzett-.és egy érdekes hir látott akkoriban napvilágot, csak valahogyan nagyon -elfelejtődőtt- és nem is foglakozott vele a sajtó eleget.
Itt elolvasható ! a dátumra tessék figyelni !
"Archívum
Hangos üzenet: Lángolni fog Budapest!
A XIV. kerületi rendőrkapitányság tegnap délelőtt lefoglalt egy CD-t, amelyen egy magát a Demokrácia Harcosainak nevező szervezet eddig soha nem látott erőszakhullámmal fenyeget. A hanganyagot Rónai Egon, a Budapest Rádió ügyvezető igazgatója találta meg a napi postai küldemények között.
- Délelőtt tízkor kezdtem kibontani a rádióhoz érkezett leveleket. Ezen a CD-jén csodálkoztam, mert bár gyakran kapunk hanganyagot, mindig írnak hozzá valamilyen kísérő- levelet - mondja a rádió vezetője.

Rónai meghallgatta az üzenetet, amelyen egy eltorzított férfihang követeli, hogy szeptember 20-ig mondjon le a kormány. Ellenkező esetben "készek vagyunk párizsi mintára lángba borítani Budapest utcáit. Minden eszközzel megvédjük országunkat a zsarnokoktól. Készek vagyunk soha nem látott erőszakhullámot indítani a jelenlegi hatalom ellen... Ha a kormány nem mond le, lángolni fog Budapest".
nol.hu/archivum/archiv-417353-228089
Aztán a rendőrségi lehallgatási jkv-ből:
miként folytak össze a törvénytelen eszközöket használó rendbontó csoportok a legálisan gyülekezőkkel, milyen információáramlás zajlott a rendbontók között és milyen utasításokat rögzített a rendőrségi adatforgalmazás.

Ezek az adatok és a rendőri vezetők beszámolói is azt bizonyították, hogy nem a rendőrség tolta rá a rendzavarókat az Astoriánál demonstráló tömegre - mutat rá a MeH. A két közzétett dokumentumrészlet egyike a helyszínen lévő rendőrök beszélgetését rögzíti. Ebben több alkalommal elhangzott az az utasítás, hogy a helyszínen lévő rendőrök ne engedjék a Deák téren, illetve a környékét lévő tömeget az Astoriához. Ugyanakkor a válaszokból kiderül, hogy a rendbontók "direkt arra utaznak"

A 16 óra 19 perckor elhangzott utasítás úgy fogalmaz: "Teljes körűen akadályozzátok meg, hogy oda menjenek, körbezárni őket és felszámolni. Csaknem két perccel később - mint a közzétett dokumentumból kiderült - az hangzott el: "az az utasítás, hogy ez a tüntető tömeg nem mehet oda az Astoriához". Szintén percek múlva az az utasítás: "nem mehetnek rá a Fidesz nagyrendezvényére". Majd azt követően, hogy kiderült, a tömeg eleje az Astoriánál van, azaz összeért a Fidesz-nagygyűléssel, elhangzik az egyik rendőr részéről: "Nyugtáztam a jelentéseket, álljon meg akkor a tömegoszlatás, ne zavarjuk meg a Fidesz nagygyűlését."

Később, 16 óra 34 perckor pedig a következő hangzik el: "rendező 1-es megbeszélte a Fidesz szervezőivel, hogy addig megállunk, míg tart a nagygyűlés (...) 18 órakor befejezik és 18 órakor elhagyják békésen a területet, akik ott maradnak, azokkal szemben újra meg fog indulni a felszámolás, tehát addig rendezzétek a kötelékeket, szervezzétek meg, hogy amennyiben a nagygyűlés befejeződött, utasítást kaptok, akkor tudjátok folytatni a felszámolás rendjét".

A másik közzétett dokumentum két, a rendbontásban részt vevő személy beszélgetését rögzíti. Az egyik, a dokumentum szerint D, azt mondja: "Úgy húzzátok magatokra a rendőröket, hogy ne legyen összecsapás. Vonuljatok visszafelé az Astoria felé!" A választ követően a következő utasítás: "húzzátok magatokkal a rendőröket is". A válasz: "húzzák".

A beszélgetés további részében D azt mondja: "kicsit hergeljétek a rendőröket, de úgy, hogy ne legyen összecsapás! És húzzátok magatokkal az Astoria felé!". Gy válasza: "Azt akarjuk. Mi ezt is csináltuk. Direkt ezért mentünk csak ki. Nem akartunk mi itt ölni, érted". Egy további beszélgetésrészletben a két személy arról vált szót, hogy akik a Fidesz rendezvényre jöttek, majd kapnak egy kis könnygázt és "akkor meglátjuk, hogy kihez jöttek" - mondta D. Gy erre válaszul közölte, hogy ez lenne a cél."
www.ma.hu/tart/rcikk/a/0/157500/1

Hahahaaaaa...hát ennyit a jobboldali népnemzeti kártevőkről,a mihígmélymagyar söpredékről.
Azonnal le kell váltani a bírákat! MTV-ben már 2 éve bemondták az ítéletet, erre nem azt olvasták fel.

Pipas 2015.10.30. 14:59:48

@chrisred: "Pont az a probléma, hogy a menekült státusz feltételeit nemzetközi egyezmény szabályozza. "

A nemzetközi egyezmények megkötése után azoknak megfelelő törvényeket és jogszabályokat hoznak, amelyeket aztán a bíróság követ. A bíróság tehát nem a nemzetközi egyezmények alapján hozza meg a döntéseit, hanem a magyar jogrend szerint. Ez mondjuk közismert.

"A csaláshoz nem szükséges anyagi előny,elég, ha valakinek kárt okoz."

Nem, ezt is rosszul tudod.

"Btk. 373. § Csalás

373. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el."

Ha tehát nem jogtalan haszonszerzés volt a cél, akkor a csalás nem áll meg. Ha például azért ejtelek tévedésbe, mert én magam is tévedek, akkor nyilván nem követek el csalást.

N. Barbie 2015.10.30. 15:05:10

@a nagy hohoohooo: Na, megjelent a futobolond czipperferi, mint egyszemelyes nyugdijaskommando :)
Tehat akkor most orulsz, mert a kis komcsi kedvenceid emberei megusztak a buntetest. Ok. De majd ha a questorosok meg a roszkesek (tenyleg, roszkenel hany illegalis bevandorlo szemet is lottek ki? Mennyit vertek felholtra? Egyet se? Ennyit a ballib kettos mercerol) is megusszak, remelem akkor is egyetertesz a dontessel, nem pedig fidesz iranyitotta birosagrol fogsz pofazni, ugye? Ja, bocs, fideSS, ahogy a legalja agyhalottak szoktak :)

a nagy hohoohooo 2015.10.30. 15:14:17

@N. Barbie: Nem tom mondtam e már ,hogy neked buta mihígmélymagyar nem a tanáraid voltak a hülyék,hanem a nemzőid részeg közösülésének végterméke vagyol....
Vona bevállalta a tévéostromot
via Fővárosi Hírhatár

Évek óta vitatkoznak arról, hogy mi miért történt anno, 2006-ban az MTV székházánál. Mindenki látta, hogy a támadók voltak a kezdeményezők, a legdurvábban estek neki a műanyag, vékony plasztikpajzsukkal védekező rendőröknek.
A jobboldal – természetesen – az akkori MSZP–SZDSZ-kormányt, az általuk torzított formában előadott őszödi beszédet teszi felelőssé, és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök börtönbe zárását követeli ma is.

Az, hogy a rendőrök százai kerültek kórházba, ezrei sérültek mentálisan, nem érdekli a Fidesz és a Jobbik vezetőit. Sikerült hiszterizálni hazugságokkal a közvéleményt.

A tévénézők elmentek amellett, hogy Vona Gábor expressis verbis bevallotta: az egész balhé a Fidesszel, Orbánékkal egyeztetett akció volt. Orbán azokban a hónapokban már nyíltan követelte: Gyurcsány, a kormány mondjon le. Ezt azonban a megszólítottak nem hallották meg, és maradtak. Ezért az ellenzék egyre drasztikusabb eszközökhöz nyúlt, előőrse, a Jobbik-barát csapat naponta szervezte a tombolást, a rombolást az utcákon és mindenütt, ahol lehetett. Ilyen előzmények után robbantották ki a Kossuth téri, majd a tévészékház elleni durva támadássorozatot. Talán egy évvel ezelőtt azonban Vona Gábor szerepelt a királyi tévében az Össztűz című műsorban, és elszólta magát. A kérdező – két társával – Betlen János volt, és természetesen megemlítette az október 23-i csetepatét is. Vona válasza egyszerű, őszinte vallomássá vált. Kijelentette: „Mi előkészítettük a kormány elkergetéséhez a talajt, de Orbán gyáva volt, nem élt a lehetőséggel” – értsd: nem merte a parlamentből kizavarni a kormányt, és „forradalmi úton” átvenni a hatalmat. Az október 23-i véres ütközet a jobboldali Fidesz és a szélsőjobboldali Vona vezette gárda előre eltervezett, összehangolt akciója volt. Csak az Auróra ágyújának elsütése maradt el.

Kérdés: mi volt ebben „spontán” és „jogos” dühkitörés? Ki is valójában a fő felelőse ennek a sok áldozatot követelő (végül is sikertelen) akciónak? A füstbe ment terv miatt kell azóta is keresni a bűnbakokat.

Strassenreiter Erzsébet
történész

Pipas 2015.10.30. 15:23:54

@a nagy hohoohooo: "Az, hogy a rendőrök százai kerültek kórházba, ezrei sérültek mentálisan, "

Jah, figyellek egy ideje, gondolom te is ilyen "mentálisan sérült rendőr" lehetsz. :D Mentálisan sérült rendőrök ezrei... besza-behu!

N. Barbie 2015.10.30. 15:36:36

@Pipas: Nem rendor, a honvedsegnel volt ha jol emlekszem, micsoda szegyen, hogy ilyeneket alkalmaztak...

N. Barbie 2015.10.30. 15:41:20

@a nagy hohoohooo: Igen, igen, az ervek helyetti valogatott mocskolodasodat, a mas dumajanak lopasat, egy az egybe cikkek masol-beilleszteset es bargyu viccek bemasolasat mar lattam parszor, nem uj melykomcsi akcionyuggerkem :)

"via Fővárosi Hírhatár" :DD
Ez mi ez? A legujabb ballibsi konteos oldal? Es te erre hivatkozol, mint hiteles forras? :DDD
Eddig nem orban volt a felelos 2006-ert? Mostmar Vona? Dontsetek mar el ti nagy demokratak :D

N. Barbie 2015.10.30. 15:46:15

@a nagy hohoohooo: Ki ne felejtsem, biztos ismered a mondast: aki qrvanak all, ne csodalkozzon ha megb...
Na igy van ez a rendor hivatasnal is.
"rendőrök százai kerültek kórházba, ezrei sérültek mentálisan"
Jaj, de meghato, el is morzsoltam egy konnycseppet :) Mit gondolt, aki rendornek allt, hogy nyugdijig csak a trafi mogott kell allni, soha nem lesz akcio? Egyiket se tudom sajnalni, amig osszezarva mentegetik, bujtatjak es hazudoznak a birosagon bunozo tarsaikat vedve, akar hamis tanuzassal.

a nagy hohoohooo 2015.10.30. 17:33:30

@N. Barbie: Vajon kinek a náci faszát tisztelhetjük kendben humor Harold testvér?
(humor Harold: olyan emberke, aki azt hiszi magáról, hogy humoros, pedig nagyon nem.)
Neked sem a tanáraid voltak a hülyék..brhüüüüüüü,...a nemzőid részeg qrelása....brhüü....hukk..hukk..már csuklom a röhögéstől ..

N. Barbie 2015.10.30. 17:40:45

@a nagy hohoohooo: Mi kozod hozza ki vagyok? Nem az en hibam, hogy annyira ostoba vagy, hogy evek ota ugyanazokat a szanalmas szovegeket nyomod szorol szora (mint pl. a legutobbi valaszod, kb 100-szor lattam mar, hogy irod nekem is meg masnak is), szoval anno csak egy google kereses volt az egyik ilyen bofogesedre es mar ki is dobta a Facebook profilod te ostoba gyulolkodo nyugger :DD
Persze a kerdesre most sem feleltel, ahhoz kene egy kis agy is, ugye melykomcsipatkany? :DD

Bbogas 2015.10.30. 18:40:49

Nem volt rendőrterror 2006-ban? Akkor gond egy szál se. A választók majd rohannak rá szavazni '18-ban, merthát a Gyurcsány-korszak a nemisigaz) rendőrterrort leszámítva maga volt a tejjel-mézzel folyó Kánaán.

László Medve 2015.10.30. 21:04:01

@Hóhér az utolsó barátod: Általánosságban is, inkább vagyok jobboldali "csőcselék", mint széllibsi balfasz

Pipas 2015.10.30. 21:49:42

@László Medve: Ez a csőcselékezés nagy demokratikus trükk lehet, a jobboldalról nem nagyon hallani ilyet. :)

chrisred 2015.10.31. 04:37:41

@Pipas: Nem tudom rossul, pontosan erről van szó, a csalásnál nem tényállási elem, hogy az eredmény a csalónál bekövetkező anyagi előny legyen, elég, ha bekövetkezik valakinek a kára a csalás következtében. Te teljesen másról írsz.

"A bíróság tehát nem a nemzetközi egyezmények alapján hozza meg a döntéseit, hanem a magyar jogrend szerint."

Tévedés, a magyar állam a megkötött nemzetközi egyezményeket és megállapodásokat magyar jogszabályban hirdeti ki, így azok a magyar jogrend részei lesznek, és közvetlenül alkalmazhatóak. Az 1951. évi genfi egyezményt az 1989. évi 15. tvr. hirdette ki.

Pipas 2015.10.31. 08:07:05

@chrisred: "Nem tudom rossul, pontosan erről van szó, a csalásnál nem tényállási elem, hogy az eredmény a csalónál bekövetkező anyagi előny legyen,"

Nem írtam, hogy az eredmény anyagi előny kell legyen, pont azt írtam, hogy ez nem szükséges. Több mondaton keresztül fejtegettem.

"elég, ha bekövetkezik valakinek a kára a csalás következtében"

Idéztem a BTK-t, nem tudom miért vitatkozol vele.

"Tévedés, a magyar állam a megkötött nemzetközi egyezményeket és megállapodásokat magyar jogszabályban hirdeti ki"

Igen, pont ezt írtam, nem a nemzetközi egyezményt tartja a bíróság, hanem a magyar jogszabályt. Ugyanazt írod mint én és közben azt állítod, hogy tévedek.

"Az 1951. évi genfi egyezményt az 1989. évi 15. tvr. hirdette ki."

Hát a "kihirdette" fura kifejezés, de igen, ez a helyzet. A lényeg az, hogy a bíróság ennek a törvénynek megfelelően dönthet és én is ezt állítottam.

A "kihirdetés" azt sugallja, hogy a törvény csak egy utalást tartalmazna, aminek alapján a bíróság a nemzetközi egyezményt vehetné alapul, pedig a törvény minden szót tartalmaz ami a döntéshez kell. Ha a nemzetközi egyezmény és a törvény közt valahol külömbség lenne a bíróság a törvényt venné alapul. Magyar bíróságon a nemzetközi egyezményt nem lehet számonkérni, a magyar törvényeket lehet. Nem tudom mennyire érthető, de én pont ezt írtam előzőleg is.

Pipas 2015.10.31. 08:13:30

@chrisred: "tényállási elem, hogy az eredmény a csalónál bekövetkező anyagi előny legyen"

Tegyük fel, hogy eladod a kocsidat és elhallgatod, hogy össze volt törve. Rákérdezek, azt állítod, hogy nem volt sérült és ezért megér annyit, amennyit kérsz érte. Tegyük fel, hogy átveszem a kocsit, de valami ügyes trükkel én nem fizetem ki a vételárat.

Tegyük fel, hogy a rendőrség kopogtat nálad, lebuktál, a kocsi össze volt törve, hazudtál, a vevőt becsaptad.

Védekezhetsz -e azzal, hogy a csalás nem következett be, mert én elcsaltam a vételárat?

Szerintem nem, mert elég az, hogy anyagi haszonszerzés céljából ejtettél tévedésbe, szerinted igen, mert anyagi haszonszerzés nem történt. Ez a különbség a kettőnk álláspontja közt.

No persze sem ügyvéd sem pedig bíró nem vagyok, úgyhogy nyilván tévedhetek, de persze bárki tévedhet. :)

chrisred 2015.10.31. 09:23:13

@Pipas: Nem vitatkozom vele, csak jeleztem, hogy a törvényszöveg más részével jöttél elő, mint amiről szó van. Az egyik a célzat (jogtalan anyagi haszonszerzés), a másik a bekövetkezett eredmény (kárt okoz).

Neked meg egyenesen az Alaptörvénnyel van problémád, mondjuk nem vagy egyedül.

"Magyarország elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. A nemzetközi jog más forrásai jogszabályban történő kihirdetésükkel válnak a magyar jogrendszer részévé."

chrisred 2015.10.31. 09:25:15

@Pipas: Azzal védekezhet, hogy kárt nem okozott (kivéve saját magának, de az most nem játszik), ezért legfeljebb a csalás kísérletét lehet megállapítani. Mondjuk én sem vagy ügyvéd vagy bíró.

adam hyl 2015.10.31. 19:32:07

Ez eddig is evidens volt. Mindenesetre a rendőrterror-marketinggel választást lehetett nyerni. No, de hát, mit is csodálkozunk? Az akkori miniszterelnököt és a kormányt azért nem csak a Fidesz nyírta, hanem a saját értelmisége is. Pont mint most. Vágó Istvánok, Lázár Györgyök, akik csak azon dolgoznak (gondolom, valami onanizáció-féle lehet ez náluk), hogy minél több embert (lehetőleg és főleg a fiatalokat) levakarják a Demokratikus Koalícióról. Hajrá a 20 százalékért! Még több Vágó Istvánt és Lázár Györgyöt.

qdiace 2015.10.31. 23:38:47

Tisztelt Szerző!

Randomra összefogdosott emberek berángatása a Rádió udvarára, majd ott összerugdosni őket, könnygázgránátot belőni az ablakokon, éttermekbe bemenni tombolni -- nem sorolom. Namost ha szerinted ez nem rendőrterror, akkor MAGADAT definiáltad agyhalott birkaként. Szintúgy azzal, ha ilyen tárgyi súlyú bűncselekményekért folyó eljárást koncepciós pernek nevezel.

Kár volt ezt a postot kibégetned ide. Kár a bitekért a blog.hu szerverén, ahol ez a szutyok tárolódik. :(

Ha egy ilyen

noviktorka 2016.10.30. 10:59:33

@nnnnnnnn: Az ügyészséget teljes mértékben a fidesz vezérli a bíróságokat meg csak részben. Nem minden bíró adta fel a szakmai tisztességét.
süti beállítások módosítása