Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Schiffer feljelenti Orbánt?

2015. május 18. - Európa Kávézó

Alaposan feladta a leckét Orbán Viktor a saját ügyvédjének. Schiffer Andrásnak elvileg most egy lehetősége van: feljelenteni korábbi védencét, az ország miniszterelnökét.

Az LMP első emberének ebben gyakorlata van. Ő szokta feljelenteni az aktuális miniszterelnököt hivatali visszaélés gyanújával. Megtette ezt 2009-ben Gyurcsány Ferenc ellen a sukorói beruházás kapcsán. Polt Péter sietett is elvenni a korábbi miniszterelnöki mentelmi jogát, mondván, neki bizonyítékai vannak a bűncselekmény elkövetésére.. Aztán kiderült, hoigy nincsenek, és még a vádemelés is elmaradt, nemhogy bármiféle elítélő bírósági döntés született volna.

Schiffer mindenesetre politikát csinált a feljelentésből, rögtön pártot is alapított Lehet Más a Politika néven. Ez a svung és az újdonság ígérete be is vitte az országgyűlésbe. A sukorói beruházás, amely több ezer munkahelyet és több milliárdos adóbevételt jelentett volna az országnak, ott maradt a velencei-tavi susnyásban, de az LMP vezetője azóta sem kért bocsánatot a hamis és indokolatlan feljelentésért a DK elnökétől.

Orbán viszont most egyértelműen beismerte, hogy ő és minisztere kétszemélyben dönt arról, hogy nálunk ki nyerhet el bármiféle fejlesztést. Ez maga a korrupció és a hivatali hatalommal való visszaélés. Schiffernek pedig meg kéne szólalnia: feljelenti-e Orbén Viktort?

Elismerjük, nem könnyű dilemma: a hallgatás a cinkosságot jelenti a korrupt Orbán-rendszerrel, a feljelentés pedig kivívhatja a gazda haragját.

Várjuk a fejleményeket, egyáltalán, lesz-e olyan sajtótermék, amelyik megkérdezi a feljelentésben jártas politikust? Lehet-e más a feljelentés, ez itt a kérdés.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr27469172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.05.18. 10:27:16

Bizony, bizony, Schoffer Andráskának záros határidőn belül meg kellene jelennie az ügyészségen, ha nem akar végleg egy politikai nullává válni, bár azzal azt hiszem már elkjésett, mert már most egy politikai hulla.

Pattaya 2015.05.18. 13:04:02

Schiffer András, mint rühes kutya fog bekerülni a történelemkönyvekbe.

álfirkászkamu 2015.05.18. 13:55:55

"A sukorói beruházás, amely több ezer munkahelyet és több milliárdos adóbevételt jelentett volna az országnak, ott maradt a velencei-tavi susnyásban,"

Na persze. ez mutatja azt is, hogy szabályosan, már nagyon nem érte meg. "Több ezer munkahely:)))))))))))))))))

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.05.18. 14:03:30

@álfirkászkamu: Megérte volna akkor is, de a Felcsúti Geci pincsije (Schiffer) feljelentése nyomán leállították a tárgyalásokat. A több ezer munkahelyet meg nem csak ott kell elképzelned. Ott is lett volna annyi, a kaszinók személyzetét, a hotelekben dolgozókat, a környékbeli éttermekben dolgozókat és a többi járulékos létesítmények személyzetét is beleszámítva. Héhány lehetséges lehetőséget felsoroltam a foglalkoztatás bővítésre a többi járulékos létesítményen való gondolkodást rád bízom.

OkoskaTo:rp 2015.05.18. 14:10:45

Höhö, a sukorói kaszinóberuházás vajon kinek is érte volna meg, a Vajna-féle állami monopóliummal megfejelve?

És ha jól emlékszem, jogerős ítélet született már arról, hogy az egész sukorói beruházás alapjául szolgáló földcsere némileg illegálparty volt, köztulajdont megkárosítva.

KUHULIN 2015.05.18. 14:16:48

@OkoskaTo:rp: Tudjuk kiknek. A tudjukiknek meg keresztberakott Schiffer nem is egyszer, úgyhogy, hiába tudjuk ki, a tudjukik utálják e legjobban! :D

Trackers 2015.05.18. 15:00:55

Öröm olvasni a hithű Gyurcsanyistákat.

Oly kevesen vannak már, és oly megvetettek, hogy öröm mindenkit látni, aki önként vállalja a megaláztatást, ami a Gyurcsány melletti agynélküli rajongással jár.

UI: TÉnyleg az LMP az ország legnagyobb problémája ?
Véletlen nem éppen Orbán és Gyurcsány többek között ?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2015.05.18. 15:14:49

Nincs Sukorón alapbeton,
Se rulett, se csörgő zseton,
S munkahelyek, se jólét...
Ki nyúlhatta le a jó lét?
;-)

nu pagagyí 2015.05.18. 15:23:52

@Trackers: Aki védi Gyurcsányt, nem biztos, hogy a híve is. Egy normális ember nem építi hazugságra a meggyőződését. Aki beszopta a primitív lejáratósdit és Gyurcsány nevével lehet riogatni, azt tényleg sajnálom. Azt ajánlom nekik nőjenek fel, mindannyiunknak jobb lenne. A pártjaink olyanok lesznek, mint mi. Hülyéknek sajnos aljas vezetők jutnak.

s 2015.05.18. 15:25:45

Fasz -e vagy, orbángeci?

s 2015.05.18. 15:30:04

Lehet más a schifferandrás? Nem, nem lehet. Az baszod csak egy kis jelentéktelen faszpöcs lehet. Kötél a nyakukba mind, aztán kirúgni a sámlit alóluk. Ez az, ami eddig még nem volt, és talán más lehet.

nu pagagyí 2015.05.18. 15:32:40

@OkoskaTo:rp: Arról is volt ítélet, hogy Nagy Imre hazaáruló volt, aztán utólag kiderült, hogy mégsem volt igaz. Több sebből vérzett az egész eljárás, volt egy koncepciós értékbecslés politikai megrendelésre és pluszban egy "súlyos" szabálytalanság, amely szerint a kaszinóépítő nem lakott életvitelszerűen Sukorón, habár be volt oda jelentve.

s 2015.05.18. 15:47:55

Ha orbán igazán nagy hazafi, akkor meghal a hazájáért. Hallod, te geci? Dögölj már meg, hogy basznád telibe a fogatlan buzi tripperes ribanc kurva anyádat.

elvhű társ 2015.05.18. 15:50:41

Sukorón már akora viz erömüvet csináltak volna ha nem jön ez a hüje Orbán, hogy csak na! Sok ezer háztartások milijóiba áradna szét a jólét egyenesen a viz partyáról! Eszt nagyon hejesen meg monta Gyurcsány Ferenc Magyarország miniszterelnöke!

s 2015.05.18. 15:51:23

@Trackers: "Véletlen nem éppen Orbán és Gyurcsány többek között ?"

A gyurcsótány csak annyiban, hogy miatta került hatalomra ez az elmebeteg gumicsizmás felcsúti kancigány. De mivel mindkettő egy ritka nagy szardarab, ezért plutónium bomba a végbélbe, osz't jónapot.

eßemfaßom meg áll 2015.05.18. 16:58:21

@nu pagagyí: "Egy normális ember nem építi hazugságra a meggyőződését. "

"E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este."
- GY.F. -

s 2015.05.18. 17:03:44

@eßemfaßom meg áll: Nem az a különbség a gyurcsótány meg az orbányi közt, hogy az egyik kimondja, a másik meg kussol. Hanem inkább az a hasonlóság, hogy mindegyik hazudik. Bár ahogy látom, neked ez nem annyira világos.

eßemfaßom meg áll 2015.05.18. 17:24:43

@s: megpróbálok a te szintedre lemenni

öööö böff ööö izé

s 2015.05.18. 17:26:40

@eßemfaßom meg áll: Hát . . . nem sikerült. Most éppen anyád szintjén vagy, de nem sokáig, mert zuhansz, öreg.

Netuddki. 2015.05.18. 17:55:32

Le vagytok maradva. Már gyakorlatilag akkor beismerte a pályázatokkal kapcsolatos korrupciót amikor az az ominózus "NE MI NYERJÜK A LEGTÖBBET" mondat elhagyta a kis hazug szájacskáját...

Arthur Bloch 2015.05.18. 18:12:48

Nem kell ahhoz "gyurcsányistának" lenni,hogy a "hajóskapitány" jellemét megítéljük...- Ő csak egy "jogész" , aki mindenáron nem a jog-ból akar jól megélni...- a kommentelők alpárisága pedig minősíthetetlen!

Rudi Kató 2015.05.18. 18:52:26

Jogos volt a feljelentés a gyúrcsótány ellen mert minden betűje igaz volt a vádnak ami be is bizonyodott ugyanis kénytelen volt elmeszelni még a zsidó bíróság is a kaszinó építését és a telek cserét! Undormány ahogy hazudtok!

♔bаtyu♔ 2015.05.18. 18:54:42

@Rudi Kató: Persze, nem hiszem hogy annyira ostobák lennének, hogy elhiggyék, egy fasza sukorói vízparti telekért egy isten háta mögötti elhagyott telek kurvajó üzlet.

Persze Gyurcsányfanokból azért kinézem, hogy van ilyen ostoba.

Blogger Géza 2015.05.18. 19:12:37

"nyilvános eljárási rendszerben születnek a kormány döntései; egy bizonyos értékhatár felett minden pályázati döntésnek át kell mennie a fejlesztési kabineten. A kormányfő azt hangsúlyozta, hogy van egy kormányhatározat, amely ezeket a kérdéseket rendezi,
nincs mit fölfedezni és nincs mit leleplezni."

www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/nem_elszolas_volt_orban_kijelentese.214248.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

búvár kondér 2015.05.18. 19:13:25

Veszprém óta S. András. nálam mint áruló jöhet szóba. Együtt a Kubatov gárdával!!!! Fotó is van róla.
.....na ennyit S András LMP-jéről.

rizy 2015.05.18. 19:39:46

@Trackers: hát nem tudom, hogy Gyurcsány melletti kiállás ebben az esetben valóban agyvesztést jelent. Azt viszont biztosan állítom, hogy Orbán korunk legnagyobb problémája, kormányzása katasztrófa,Schiffer pedig elmehet valahova, kurva messzire.

rizy 2015.05.18. 19:41:10

@Blogger Géza: a kormányhatározat mióta magasabb szintű rendelet, mint a közbeszerzési törvény? persze Viktornak..

Blogger Géza 2015.05.18. 19:48:07

@rizy: Osztán miért kéne magasabb szintűnek lennie a kormányhatározatnak mint a közbeszerzési törvény?

SEHERIKE23 2015.05.18. 19:56:05

Utálom Schiffert. Egy képmutató senki. Nem is tudom mit keres a Parlamentben? Sajnálom azokat, akik még a pártjában maradtak, van köztük néhány normális is.

Észmegálló 2015.05.18. 20:03:19

@Blogger Géza: "nyilvános eljárási rendszerben születnek a kormány döntései; egy bizonyos értékhatár felett minden pályázati döntésnek át kell mennie a fejlesztési kabineten. A kormányfő azt hangsúlyozta, hogy van egy kormányhatározat, amely ezeket a kérdéseket rendezi, nincs mit fölfedezni és nincs mit leleplezni."

Nem rémlik, hogy a közbeszerzési pályázatok ilyen feltételeket tartalmaztak volna. Elég szar a Ktv. de azért ennyire mégsem. Simán büntetőjogi tényállás, persze egy Polt-mentes ügyészség mellett. Lesz olyan is, csak az elévülésből ki ne szaladjunk. Remélem látjuk még Orbánt vezetőszáron.

Blogger Géza 2015.05.18. 20:05:41

@Észmegálló: Miért kéne ilyen "feltételt" (már a szóhasználatod is baromság) tartalmaznia egy pályázati kiírásnak???

Észmegálló 2015.05.18. 20:25:43

@Blogger Géza: Talán egy kicsivel több közbeszerzési ajánlati felhívás (egyszerűsítve: pályázat) ment már át a kezem között (bár ki tudja....) Mindenesetre az ilyen pályázatok rendre tartalmazzák a megvalósítandó projekt főbb paramétereit, majd az ajánlattevőkkel szemben támasztott feltételeket. Igen, feltételeket. Bocs, nem tudom megkerülni a szót, Ha láttál már kiírást, tudod mit jelent ez a szó. (referencia, vállalkozó pénzügyi, szakmai, stb. kondíciói, ajánlati ár!!!!!.... stb.) Olyan feltétellel még nem találkoztam, hogy az nyeri a közbeszerzést, akit a ME megálmodik.

Kocsárd 2015.05.18. 20:54:33

Egyebirant un. "miniszterelnoki mentelmi jog" nincs a vilagon sehol. csak ebben a rendkivul silany es koncepciozus cikkecskeben ... A vicc kulonben az, hogy Fletonak ez az apro nehezseg komoly gondot okozott 2004 es 2006 kozott, amikor ugy lett kormanyfo, hogy a kepviseloi statuszhoz tapado mentelmi jog nem illette meg ...
S a cikk tobbi allitasa sem stimmel ...
Braro, csak igy tovabb. Igy kell a stasus quot konzervalni annk a seggfejnek a sztarolasaval, akinek tkp. koszonhetjuk a masik demegog ketharmados uralmat!!!

Blogger Géza 2015.05.18. 20:59:55

@Észmegálló: És szerinted az "feltétel", hogy utána hogyan alakul a hivatali útja egy pályázatnak? Magyarból középfokot mikor szerzed meg?

Észmegálló 2015.05.18. 21:15:41

@Blogger Géza: Mi vaaaan? Úristen! Ennél többet néztem ki belőled. Mi az, hogy utána hogyan alakul? Egy jogállamban nincs utána! Az érvényes és legjobb ajánlatot tevő nyer, és övé a buli. A ME még menjen a kurva anyjába - akárhogy hívják. Mondom jogállamban.

Blogger Géza 2015.05.18. 21:57:53

@Észmegálló: A beadás után nincs utána? Hát te tényleg semmit nem értesz. Valóban javasolnék egy középfokú magyar nyelvvizsgát, hátha...

sumes67 2015.05.18. 22:29:49

@Észmegálló: Hát nem is értem, mit nem értesz. Elmagyarázom: valaki megnyer egy pályázatot. Utána - egy bizonyos értékhatár felett, mert szarral nem gurigázunk- én meg viki eldöntjük, hogy nyert vagy nem.
Ez teljesennormális, az a hüje, aki ebben kivetnivalót lát.

sumes67 2015.05.18. 22:41:27

@sumes67: jaj rosszúl írtam! Nem nyerte meg még senki, én meg viki döntjük el, - szarguriga szigorúan- ki viszi a Közbeszerzést!
Ki is akarjuk rúgni a zsűrit, nem kellenek, mi döntünk. Csak az a baj,
hogy ott is a viki meg a jano meg a frakció rokonok ülnek, hová tegyük öket? Néhányból már bloggert csináltunk, de feltűnően hülyėk, hiába csititom őket. Mint a gėza, ja.

Alick 2015.05.18. 23:59:20

"A sukorói beruházás, amely több ezer munkahelyet és több milliárdos adóbevételt jelentett volna az országnak"

Ahogy Las Vegas is Lucky Lucano-éknak... miért nem mindjárt drogbáróknak kínálunk igényekre szabott pénzmosodát..?

Alick 2015.05.19. 00:02:27

@s: sebaj, jön majd Vona "lehet más a cigánybűnözés (helyett)" modellje... :)

Szúrófény 2015.05.19. 06:05:32

"Az egyik oldalán Kádár ült neki, a másik oldalán Gerő, és mondtam neki, nézze, a helyzet a következő": a rendőri jelentés "fehéren-feketén" bizonyítja, hogy már a harmincas években besúgó volt, kapcsolatban állt a rendőrséggel, s akár Rajk, ő is elárulta az építőmunkások sztrájkját. Szakasits nevetett, majd tiltakozott, s reménytelenül magyarázkodott. (Bár a tárgyalást titokban rögzítették, '56 után ezt a szalagot is megsemmisítették; nem Rákosi Mátyás védelmében Schiffer an. Szakasits Kára! ennyi!

s 2015.05.19. 09:43:20

@Blogger Géza: Nem csak hülye vagy, hanem még büszke is vagy rá. Ez azért már valami, de tényleg . . .

s 2015.05.19. 09:48:47

@Alick: Az már van. Az a kibaszott százdvég lesz az. Egy kurva közpénz elnyelő fekete luk.

s 2015.05.19. 09:50:50

@Alick: Félsz tőlük? Ja, hát ők nem a gyurcsótányék. Velük nehezen dumálod majd meg a dolgokat . . . mert gecire nem lesznek arra kiváncsiak, amit hazudoztok.

2015.05.19. 14:03:33

@The Ghost Wolf: Á, nehogy azt hidd, hogy bárki is kaszinót akart ott építeni. Ha megérte volna, már régen állna pl. a bezenyei, ami sokkal jobb helyen van, vagy több létesült volna Pesten, Balatonon, ahol néha még gazdag turisták is előfordulnak.

rizy 2015.05.19. 18:30:22

@Blogger Géza: A Te linkedre reagáltam: "nyilvános eljárási rendszerben születnek a kormány döntései; egy bizonyos értékhatár felett minden pályázati döntésnek át kell mennie a fejlesztési kabineten. A kormányfő azt hangsúlyozta, hogy van egy kormányhatározat, amely ezeket a kérdéseket rendezi,
nincs mit fölfedezni és nincs mit leleplezni." , hogy milyen ostoba módon takarózik egy jogász! (aki ráadásul, miniszterelnök, hogy rohadna meg)

Blogger Géza 2015.05.19. 18:43:32

@rizy: Szerintem te vagy az ostoba, és nem Orbán Viktor. :)

Alick 2015.05.19. 20:58:19

@s: ja, a századvég is pénzmosoda, a többiről nem is beszélve. Amire meg szavaznék, az a politikai párt-maffiák törvényen kívül helyezése. :)

s 2015.05.20. 09:54:14

@Blogger Géza: Ezt a vitya súgta neked. Nem biztos, de azért lefogadnám egy rekesz sörben.
süti beállítások módosítása