LMP-s politikusok előszeretettel nyilatkozgatták, hogy az ő pártjuk XXI. századi párt, vagyis maga a jövő. Az új kikristályosodási pont. Ha ez lenne az, abból nem kérünk. Az ötvenes évek kommunista hagyománya elevenedik meg a szemünk előtt. Nem véletlen, amit látunk: Lehet Más a Pusztulás.
Az április 8-ai Nemzeti Tragédia után az LMP lebukott, ez az igazság. Tudatosan, előre megfontolt szándékkal kétharmadhoz juttatták Orbánt. Az ország kormányváltást akaró része - ez a nagyobb rész - a leesett tantuszt keresi a földön. És meg is találta. A senkivel nem egyezkedő, de mindenkit lenéző LMP a vissza nem lépésekkel bűnrészes a Stop Soros létrehozásában, a gyülekezési törvény szigorításában, a cafeteria eltörlésében, az otthonápolók megalázásában, a Magyar Tudományos Akadémia kivéreztetésében, és minden bűnben, amely az elmúlt három hónapban Orbánék nevéhez fűződik.
Ez akkor is így van, ha feles törvények is rombolják az országot. Az LMP felelőssége a korlátlan hatalom ajándékozásában nem megkerülhető.
Ami pedig azóta előkerült a szőnyeg alól, abban már csak orra esni lehet.
1. Megütik Hadházy társelnököt. Van róla kép- és hangfelvétel. Az egyik tag szerint volt fizikai kontaktus, a másik szerint nem. Mindketten ott voltak, amikor megtörtént.
2. Hadházy, aki szintén végig asszisztálta a Fidesz kiszolgálását, eltűnik az országgyűlésből. Be sem jár, a fizetését felveszi.
3. Ungár Péter beismeri, hogy átverték Ron Werbert, ő nem is szerződhetett volna a kampányguruval.
4. Lassan mindenkit kizárnak, bezárnak, eltiltanak, például Szél Bernadett társelnököt, aki négy hónapja még Szél-kormányról vizionált. Nem úszta meg Schmuck Erzsébet kampányfőnök sem, aki mellesleg a Medgyessy-kormány helyettes államtitkára volt.
5. Gémesi György Új Kezdet nevű, a mikronnál is kisebb formációja már el is hagyta a süllyedő szövetségesi hajót.
6. Szél Bernadett nem cáfolja érdemben, hogy Orbán hivatásos történelemhamisítója, Ungár édesanyja, Schmidt Mária kézivezérelte a kampány során.
7. Az MSZP-ből érkezett Demeter Márta odáig nem jut el, hogy felvegyék a pártba. Mandátumtolvajnak tartják.
És akkor Schiffer Kiebrudalt András machinációi még szóba sem kerültek.
Az LMP valamikor erkölcsi fölényével alapozta meg politikai jelenlétét. A tiszták, akiknek se Orbán, se a régi MSZP-SZDSZ világ nem kell. Valami zöld. Fenntartható fejlődés, biciklik, gyalogosok. Ilyesmi. A szerintük meglevő erkölcsi fölény megsemmisült. Az LMP ma ciki.
Ebből maradt egy már önmagával is harcban álló, leginkább a bolsevikokra emlékeztető hatalmi technikákba fulladt párt. Ez a pusztulás forgatókönyve.
Csak az a baj, hogy megítélésük, szánalmas belső viharaik mindenki másra kihathatnak. Márpedig jön az európai parlamenti, majd az önkormányzati választás. Nem lenne jó, ha mindenkit magukkal rántanának.
És nem látszik, hogy mi jön ki ebből?
A Fidesz további szolgálata, a középen állás megőrzött hazugsága, vagy végre a partnerség, a mások elismerése.
De az is lehet, hogy új erő lesz egyszer, régiből, újból, amely tényleg megpróbálkozna azzal, hogy más lehessen a politika.
Ez a gagyi, ráadásul romlott középszer, ami az LMP, nem segít az országon, az biztos.