A Magyar Szocialista Párt egy év alatt háromszor ültette be a hintába kéretlenül a kormányváltást akaró polgárokat. Botka László, Lattmann Tamás és Balázs Péter nevét is ők dobták be, de más-más körülmények között mindegyikük gyorsan kiszállt vagy kirepült a ringlispílből.

Lattmannt informálisan, nem nyilvánosan ajánlották. Botkát nem is akarták, de ő mégis jelentkezett, erre mégis akarták. Kilenc hónap előnyt kapott a Fidesz a szegedi polgármester ámokfutása miatt. Legutóbb Bajnai külügyminiszterét dobták be anélkül, hogy vele bárki egyeztetett volna. Három ember, három kaszting, három kudarc. Tanulni kellene 2013 tapasztalataiból, amikor szintén kaszting volt, és fideszes kétharmad lett a vége.
Azt javasolnánk, hogy az MSZP ezt hagyja végre abba. Az LMP már döntött Szél Bernadett jelöléséről. Külön indul a Momentum, és az újra egymásra találó Együtt és Párbeszéd sem akar közös miniszterelnök jelöltet. Ők várhatóan Karácsony Gergelyre teszik a tétjeiket. A DK is döntött: náluk listavezető lesz, Gyurcsány Ferenc személyében. Akit tehát az MSZP javasol, legfeljebb az MSZP jelöltje lehet, más párté aligha.
Az MSZP-ben nem filmprducerek és színházigazgatók ülnek, hogy kasztingoljanak. Ez az egész annyira ciki. Rosszat tesz annak, akinek feldobják a nevét. Rosszat tesz az MSZP-nek és rosszat tesz az egész ellenzéknek. Arról nem is beszélve, hogy hervasztólag hat mindazokra, akik kormányváltást szeretnének.
