Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Már aggódik az MSZP Botka kudarcai miatt

2017. március 15. - Európa Kávézó

Botka első ígérete, miszerint március elejére maga mögé sorakoztatja a demokratikus ellenzéket, kudarcot vallott. Most 19-re kér lapot, megpróbálja egyedül, csak ebben már nemigen hisznek a szocialisták. A tegnapi, miskolci kampánynyitó előtt már számon is kérték, hogy amit tesz, bajba sodorja az MSZP-t és az országot is.

 botkorban.jpg

Botka László váratlan felbukkanása, önjelölése a miniszterelnök-jelölti posztra, igazi kudarctörténet. Ma már mintha sokan elfelejtették volna, de a szegedi polgármester a decemberi bejelentkezésekor azt ígérte, márciusra meggyőz mindenkit, és maga mögé állítja a teljes ellenzéket. Lesz közös lista, ő lesz a miniszterelnök-jelölt. 
Ez a történet pedig elbukott. A Botka által meghirdetett határidő lejárt. A szegedi polgármester ugyanúgy az MSZP miniszterelnök-jelöltje, mint amikor a párt erről a szándékról előre nem tájékoztatott, megrökönyödött elnöksége kényszeredetten felsorakozott mögötte. A többi, Botka által lenézett, megvetett párt erről tudomást sem vesz. Az LMP-nek odaígérte az MSZP-s helyek egy részét, de így is kiebrudalták. Az Együttig már el sem jutott, a DK-t pedig ő maga taszította el az értelmetlen és ostoba gyurcsányozással. Bokros és a Párbeszéd is kiosztotta már Botkát, aki mögött ma jó esetben az MSZP áll, de nem az ellenzék, és végképp nem egy kormányváltásra alkalmas létszámú tömeg.
Botka, miután elbukott az első, az MSZP-nek tett ígérete,a tegnapi a Népszavának adott interjúban, majd a miskolci kampánynyitón stratégiát váltott. Úgy tesz, mintha nem közös listával kérkedett volna, inkább azt mondja, neki nincs dolga a pártokkal, az összefogósdi nem érdekli, ő az emberekkel tárgyal. Miskolcon az odabuszoztatott szocialistákkal együtt is 3-400 ember lézengett a téren, és hallgatta a pálfordult jelöltet.
Ember nem hiszi el ebben az országban, hogy Botka László és az MSZP egyedül indulva választást nyer, pláne azzal, ahogy a színfalak mögött Puch László hallgatja, hogy fizessenek a gazdagok...
A Kávézó szocialista forrásból úgy értesült, hogy Miskolcon összeült az elnökség, a frakció és a választmány is. Többen számon kérték Botkán, hogy nem ezt ígérte, hogy krakéler magatartásával válságot szít a demokratikus erők között, és hogy egyre messzebb kerül az ország a kormányváltástól. 
Már nem csak összesúgnak Botka mögött az MSZP-sek,helyben keresve a kapcsolódást más szervezetekkel, hanem nyíltan is bírálják a párt miniszterelnök-jelöltjét.
Lehet, hogy Botka nélkül egyszerűbb lenne - és eredményesebb...

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr9112339561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ácsné Éva 2017.03.15. 11:56:14

Persze ez nyilvánvalóan egy Gyurcsány blog, de azért maradjunk a tényeknél. Botka László azt mondta, hogy "meglátjuk, ki akar kormányváltást, és ki az, aki csak saját pozícióit tartja szem előtt". Ez az ígérete tökéletesen teljesült.
VILÁGOS A KÉP.
Botka László együtt fog működni mindenkivel, akik valóban kormányváltást akarnak - és lesznek ilyenek szép számmal, csak kivárnak - és jól teszik.
Botka László nem önjelölt, hiszen közismert, hogy régóta kérleli Őt a pártja, hogy vállalja el a miniszterelnök jelöltséget. Ha nem így lenne, az elnökség nyilvánvalóan nem fogadta volna el.
Az LMP-nek tett ajánlat gáláns volt - elutasítása elgondolkoztató... Ki tudja hova tart egy olyan párt, amelynek társelnöke nemrég még fideszes volt...
Az MSZP-s kiszivárogtatóknak, elégedetelenkedőknek van nevük és arcuk? Vajon melyik ellenérdekelt párt beépítettjei?
Ennek az írásnak a szerzője sem vállalta fel a nevét.
Az időzítésből és a hangvételből annyi bizonyos, hogy nem a kormányváltásban érdekelt. Orbán baloldali hűséges szövetségeseinek egyik képviselője lehet.

Lilla50 2017.03.15. 14:23:12

Hát Botka most nem a pártja akaratát képviseli, hanem az elnöksége néhány tagja(Szanyi Tóbiás Baja ) akaratát.
Eddig az mszp kétfejű volt, szociáldemokrata is meg szocialista is. Most Botka egyértelműsítette. Végre!

Jogi és relatív vagyoni egyenlőséget hirdetett, és ez bizony küzdelem a fennálló trenddel! Így bizony lesz belőle egy rendes baloldali párt---Orbán akaratának megfelelően. Mindig 20-20%-os támogatottsággal, de soha semmiféle beleszólási joggal az ország dolgaiba.

Andráska8 2017.03.15. 15:22:21

A kommunizmus már egyszer megbukott, persze maradt itt még annyi Kádár-nosztalgiázó, hogy betolja a parlamentbe az MSZP-t, nos hogy ez mire elég. Semmire.

cleanwater 2017.03.15. 16:14:13

Csak az a baj, hogy ezek már mind a Fideszben vannak!

camilló 2017.03.15. 17:36:58

@Andráska8: Botka nem beszélt kommunizmusról. Neked meg fogalmad sincs mit is jelent a kommunizmus!

camilló 2017.03.15. 17:42:41

@Lilla50: Végre talán valóban baloldali lehet az MSzP. Gyurcsány pontosan tudja, hogy egy valódi baloldali párt, baloldali politikával oda teszi a neoliberális pártokat ahová eleve valók! Igenis valódi baloldali politikával meg lehet verni a regnáló hatalmat. Elegem van nekem is abból, hogy alamizsnát adnának legfeljebb a becsületes dolgozóknak. Gyurcsány pont olyan mint ahogy az egyik monológban már leírták. "Mi részesei voltunk a nyomorenyhítő akcióknak.... nekünk használt ruhát adott a háziúr felesége, mi kezet csókoltunk a háziúr feleségének.... Mindig volt gazdag, mindig volt szegény, imádkozzál és dolgozzál ez a világ rendje..." Nos ez az mait a neoliberálisok ígérnek. Tisztességes baloldali ebbe nem nyugszik bele!

Valaci 2017.03.15. 17:57:43

Én csak azt mondom, hogy Botkának is, és mindenkinek el kéne dönteni, hogy Orbánt akarják legyőzni, vagy Gyurcsányt!
A döntéshez némi segítség:
1. Azt mindenki tudja, mi bajunk Orbánnal és rendszerével. Arra még senkitől nem hallottam értelmes választ, mi a baj Gyurcsánnyal. Az orbáni propagandagépezet által folyamatosan sulykolt hülyeségek kivételével, egyetlen igazi érvet nem hallottam még Gyurcsány ellen.
2. Gyurcsány legádázabb ellenfelei is elismerik, hogy a keze tiszta. Nézőpont kérdése, hogy milyen arányban voltak jó és rossz döntései, de az ő kormányzása alatt minimálisra csökkent a korrupció.
3. Azon lehet vitatkozni, hogy Gyurcsány lenne jobb miniszterelnök vagy Botka, de az nem vitás, hogy a jelenleginél nincs roszabb.
4. Ha Orbánt akarjuk együtt legyőzni, az nem zárja ki, hogy Botka legyen a kormányfő! Ha nektek sikerül Gyurcsányt legyőzni, akkor marad Orbán, Botka pedig megy a levesbe.
Tiétek a döntés!

Skankhunt42 2017.03.15. 18:27:12

@Valaci: "Arra még senkitől nem hallottam értelmes választ, mi a baj Gyurcsánnyal." hátényleg. tovább nem is olvastam

al Dajjal 2017.03.15. 18:57:28

@Valaci:
Ez alatt a poszt alatt van néhány példa, hogy mi a baj Gyurcsánnyal. Tőlem is.
És most az ország jelentős része azt mondja, hogy a kínálatból Orbán a kisebbik rossz. Vagy legalábbis szart másik szarra miért cseréljenek.
Amíg a baloldal ellenzéknek is hülye, itt nem lesz váltás.
europakavezo.blog.hu/2017/02/06/lengyel_laszlo_elmerte?full_commentlist=1#comments

lupilui 2017.03.15. 19:00:55

@Skankhunt42: Én tovább olvastam, de a 2. pont után nekem is sok lett, és lefordultam a székről a röhögéstől.

BAZINGA2 2017.03.15. 20:18:07

Lehet itt vitatkozni, hogy Botka nem önjelölt! De igenis az, és az MSZP-t is meglepte amikor bejelentkezett a miniszterelnöki posztra. Ígért fűt, fát, kormányváltást stb... és gyorsan felrúgta az ellenzéki pártok előző megállapodását. Egy biztos, hogyha nem fog össze a baloldalon levő összes párt, és nem tudnak megfelelő jelölteket állítani, az MSZP akkorát bukik mint az ólajtó. Hibás Botkának az a hozzáállása, hogy Ő nem a pártokkal akar egyeztetni, hanem az embereket szólítja meg és az MSZP egyedül is leváltja a kormányt. Nos, a büdös életbe nem fogja leváltani, kevesen vannak hozzá!

camilló 2017.03.15. 20:43:11

@BAZINGA2: Mióta baloldali a DK, Együtt, PM? Azért mert azt mondják magukról, még nem baloldaliak. Liberálisok és neoliberálisok! Közük sincs a baloldali értékekhez!

István Tarjani 2017.03.16. 02:11:45

Semmi nem lesz Botkából és nem hogy 20 %-ot, még tizet sem kap így az MSZP. Rossz a szövege és egyedül maradt.

kekex 2017.03.16. 07:30:36

Nem is lesz itt semmi komolyabb ellenzéki erő, amíg csak kormányváltásban gondolkodnak. Rendszerváltás kell, a NEMERD rendszerének leépítése az "alap"törvénytől kezdve. Ezért nem érdekel, hogy mit ígérnek "kormányra" kerülve.
Minden párt toronyórát arany vagy platina lánccal. Mit tesznek a jelenlegi rendszer leépítéséért, mit kezdenek a nemhogy Európától, de még a környező országoktól is való lemaradásunkkal Az egészségüggyel és az oktatással - forrás megjelöléssel, legalább GDP %-ban. Konkrétumokkal.
Tud valaki ilyet mondani az mszp-től? Már a balos lózungokon túl?

kekex 2017.03.16. 07:36:54

@István Tarjani:
Botka eddig egyetlen dologról tett tanúságot: tökéletesen alkalmatlan az országos politikára.
Mert igaz az, hogy az ellenzékben minden erő kénytelen Gyurcsányhoz mérni magát és hozzá pozicionálni, de azért Gyurcsány nem egyedül kormányzott. Hanem egy mszp-vel és szdsz-el a hátán. Tehát amíg az mszp nem vállalja fel, hogy "igen, megszorítottunk, de nem jókedvünkből, mert szívesebben osztogatunk, de ezt mindenkor az ország érdekében tettük, és felvállaltuk ezért a népszerűtlenséget is, és amikor csináltuk Bokros, Gyurcsány) akkor a lehető legjobban csináltuk. És ez a garancia arra, hogy továbbra is az ország jól felfogott érdekében fogunk kormányozni - addig nem igazán vehető komolyan, hogy valóban rendszervisszaváltásban gondolkodnak.
Hogy ez Gyurcsányt erősítené? Ez van. Ha tetszik-ha nem.

Judit Gőbel 2017.03.16. 08:09:58

@camilló: Hol van az a tisztességes baloldal? Akik egyszer már levitézlettek azokban az emberek többsége már nem bízik. Undorító ahogy már most ott sündörögnek a haszonlesők. Az MSZP képtelen kilépni és maga mögött hagyni a kétes arcokat. Addig amíg ez nem történik meg addig kizárt a siker. Új emberek kellenének akiket nem a pénzszerzés motivál, hanem tényleg tenni akarnak az átlag emberért, de nem alamizsnákat szórni a " népnek"

Lilla50 2017.03.16. 08:38:16

@camilló:
Nem ám! hanem csinál újra proletárdiktatúrát!
Az meg már volt, és nem tetszett!

Küzd ma egymással az egymás mellett élő , de szabályrendszerben gondolkodó európai gondolat és a nemzetállami (háborút az élettér miatt és az én jobb vagyok ezért több jár--miatt előbb utóbb kirobbantó ) elvvel. Surranópályán pedig ott a Botka féle balos, amely nem modern szociáldemokrata, hanem szocialista.
Ha nézzük a hollnad választási eredményeket
Néppárt a szabadságért és demokráciáért 32 mandátum
Szabadságpárt(népnemzeti) 19 mandátum
Keresztény demokrata 19
Liberális 19 mandátum

és
a szocialisták= Botka féle itt 14 mandátum és
szocdem munkáspárt 9 mandátum
Tehát akik élhető országot szeretnének azok győztek valójában!
De a szocialistát Neked adom!

Lilla50 2017.03.16. 08:47:39

@camilló:
Mégegy megjegyzés!
Nincs definiálva sem a baloldaliság
sem
a demokrácia fogalom elfogadott módon.
A kommunista jövőképet (az evilági boldogság vallásában) hívők demokrácia felfogásában a jogi és vagyoni relatív egyenlőség áll. magas adókkal és nagy állami visszaosztással.
Míg az élhető országot elképzelők a jogi egyenlőséget tartják fontosnak.

Ezért a baloldaliság nem vagyon kérdése, hanem gondolkodásmódé: vallom-e a szolidaritást? hogy akinek kevesebb jutott a családi hinterland által és az egyéni képességekből az is esélyhez juthasson a boldogulásához.

No azok sem nem demokraták sem nem a társadalom boldogulásában hívők, akik a baloldaliság evilági boldogságigéretében hisznek.
Tehát az mszp Botkával szocialista. Ezért a Tiéd!
//Tudod a szocializmus a kommunizmus felé vezető út állomása//

Valaci 2017.03.16. 14:18:39

@kekex:
Én is pont ebben látom a problémát. Azt a rengeteg embert pont azzal lehetne felrázni, ha elmagyaráznák nekik, hogy a Gyurcsány kormány megszorításaira szükség volt és azok sokkal tisztességesebbek voltak, mint az Orbán féle örökös hazudozás. A probléma ott van, hogy ha az emberek megértenék, hogy nem Gyurcsány a hibás mindenért, akkor nem lenne szükség senki másra, hiszen ott a Gyurcsány. Ördögi kőr, amiből nem tudom, hogy fog az ország kiszállni.

mojszipupi 2017.03.16. 17:08:07

Botkának Orbán nagyot ígért, cserébe ha gondoskodik róla h meggátol bármilyen össze fogást. A munkát elvégezte. A mesertroll szerepért továbbra is ömlik majd a pénz Szegedre

camilló 2017.03.16. 18:24:12

@Judit Gőbel: Vannak az MSzP-ben is tisztességes emberek, bár háttérbe szorítva a liberálisok mögött. Nagyon remélem, hogy előtérbe kerülnek végre!

camilló 2017.03.16. 18:45:07

@Lilla50: Örülök hogy valaki megpróbál kioktatni mit jelent a modern szociáldemokrácia, és mit jelent a szocialista.:) Nem tekinthető mégy csak szociáldemokratának sem az a vonal ami Blair-rel indult. Csúfos bukás lett a vége, mert az nem más, mint neoliberalizmus. Érdeklődve várom, hogy kifejtsd mi is a különbség a szocialista és a szociáldemokrata között!
ha nem megy akkor majd adok hozzá segítséget. úgy Lenin írásai, mint akár a ma értelmezésében. A tisztánlátás végett nem árt ismerni a történelmi hátteret ezért is javaslom, Lenint mint illetékest. Most is diktatúra van, sőt minden polgári demokráciában diktatúra van. Elvileg a többség diktatúrája a kisebbség felett, ami ugye a proletárdiktatúrák ismérve is lenne. Most a kisebbség diktatúrája van, ha tetszik ha nem- A számok ugye nem hazudnak. egyharmaddal kétharmad emlékeztetőül!
Definiálom neked a baloldaliság fogalmát tömören: "Baloldali az, aki nem ért egyet, az ember ember általi kizsákmányolásával." Hidd el van még más definíciója is, de szerintem ez a leg találóbb! Ennek fényében kik a baloldaliak? Az aki nem híve a vagyoni egyenlőségnek?:)
Demokrácia a többségi akarat megnyilvánulása, a kisebbség elnyomása nélkül!
Látom komoly gond van a kommunizmus felismerésével is. A kommunizmusban nincs állam, mert az állam az egyik osztály elnyomó szerve, vagy gépezet egy másik osztállyal szemben.
Jogilag lehetsz Te egyenlő, ha a valóság mást mutat és erre a legjobb példa a polgári demokrácia. Némi túlzással más eséllyel indul az életben az, akinek a fejére befőttesüveg esik, ha meglöki a szekrényt, és más eséllyel az, akinek Herendi porcelán. Ezt az egyenlőséget akarja megszüntetni a baloldali gondolat. A liberálisok keverik a szolidaritást a könyöradománnyal. Hitelesebb lenne Gyurcsány is, ha úgy cselekedne mint Szent Ferenc! Erre persze képtelen és ezt ki is nyilvánította. Ennek pont az ellenkezőjét hirdette meg Botka, mert látja, hogy a gazdagok a minimális szolidaritásra is képtelenek!
Tévedések elkerülése végett nem vagyok MSzP-s! A világnézetem Marxista. Közel áll hozzám a Magyarországi Munkáspárt 2006 de nem voltam és nem leszek a tagja. Amit meghirdetett Botka az támogatható, mert a kisemmizett emberek érdekeit szeretné képviselni és erről szól a baloldaliság. A baloldaliság kérdéseben ajánlom figyelmedbe Trockíjt és Lenin válaszát erre..

camilló 2017.03.16. 19:41:45

@Lilla50: Egy általam nagyra tartott ember fogalmazta meg a következőt: " Ne rettegjünk a régi igazságoktól.

Akkor se, ha némelyek fölhúzzák az orrukat.

Ami megfejtendő: a rejtély, hogy miképpen lehet rávenni óriási társadalmi csoportokat, hogy saját – könnyen kibetűzhető – érdekeik ellen cselekedjenek, méghozzá izzó lelkesedéssel.

Hogyan lehetséges, hogy elnyomottak akár az életüket áldozzák érte, hogy súlyosabban elnyomják őket; hogy kizsákmányoltak szót emeljenek érte, hogy gyalázatosabban zsákmányolják ki őket, mint korábban."
Talán gondolkozz el ezen az idézeten!
süti beállítások módosítása