Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Hadházy is lefeküdt a Fidesznek

2016. november 17. - Európa Kávézó

Ha valakinek kétsége lett volna, hogy az LMP hova tartozik, itt az újabb bizonyíték. A Lehet Más (??) a Fidesszel és a KDNP-vel megegyezve biztosítja a kétharmadot alkotmánybírók választásához. Mindig is össze volt nőve, ami összetartozott.

hadhazy_szel.png

Miközben az igazi ellenzék nem csupán kormányváltásról, hanem rendszerváltásról beszél, miközben a hiteles ellenzék megpróbál a lehető legkisebb felületen érintkezni ezzel a rendszerrel és hatalommal, Szél Bernadett és Hadházy Ákos összebútorozott a Fidesszel. Abba most bele sem megyünk, hogy ezt az Alkotmánybíróságnak nevezett fideszes kifizetőhelyet is meg kell szüntetni. Most az a fontos, hogy az LMP a Fidesz alaptörvényét legitimálja azzal, hogy Orbánékkal szavaz. Aki pedig ezt a rendszert bármilyen módon legitimálja, az kollaboráns. Hadházy heti korrupciós feltáró történetei mennek a kukába. Nem lehet ugyanis ezt a tolvaj bandát leleplezgetni, utána pedig szavazatokkal megerősíteni a tolvaj banda hatalmát.

Az LMP már a gyűlöletkeltő népszavazás kapcsán is Orbánt támogatta. Most pedig ismét. Szél Bernadettről mindenki tudja, hogy a Fidesz embere, nem véletlenül barátkozgatott Tusványoson Kósával. Azonban a Fideszből dezertált Hadházy kapcsán még voltak egyesekben illúziók, hogy rendes, tisztességes ellenzéki lesz.

Nem lett az. Hadházy fideszes volt, az is maradt. Az LMP pedig kollaboráns.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6811968805

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vonattal a belvárosba! 2016.11.19. 19:56:38

Szeretnél 17 perc alatt Pesterzsébetről közösségi közlekedéssel a belvárosba jutni? Szeretnél Dunavarsányból, Délegyházáról vagy Dunaharasztiból annyi idő alatt tömegközlekedéssel bejutni Budapest centrumába mint a többiek autóval? Akkor írd alá a pet...

Trackback: Miért valódi ellenzéki párt az LMP 2016.11.19. 16:11:48

Beindult a gyűlöletcunami, mert a Magyarországról eltűnő, józan politika gondolkodás most felvillant az alkotmánybírók választása ügyében. Mert az LMP nem a baloldali papagáj-kommandók logikájával ért egyet. A jól kitalált DK-MSZP-töredékpártok stb....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2016.11.18. 20:48:15

Ezt a vagdalkozást nem értem, az "írásban (??)" szereplő állításokat ugyanis a magát meg sem nevező "írója" még csak meg sem kísérli forrásokkal alátámasztani. Amiből két dolog következtethető ki:
a) ez a blog a jobbik nevezetű neonáci hitlerjúgend által pénzelt "közösség"
b) ez a blog a fidesz nevezetű neonáci hitlerjúgend által pénzelt "közösség"
illetve összefoglalva: az újkori göbbelszek által irányított "közösségi" média.
Kéretik a válaszokat mellőzni, mert nem érdekeltek, és a válaszaitok sem érdekelnek.

Toronydaru 2016.11.18. 20:49:30

@Brix:
Egyet értek.
A ballib fröcsögés lósz@rt se ér.
Az LMP tök szimpatikus volt mindig is nekem és az is marad.
A baloldal mindig valami ellen van, de ezt kezdi átvenni a Fidesz is.
Ha jók a jelöltek és kell Alkotmánybíróság akkor miért nem lehet megszavazni???. Utána meg a komcsik ezen rugóznak. Jaj, de kemény...

Toronydaru 2016.11.18. 20:51:21

@doktorkotász - Orbánné dr. Kotász Viktor a piktor:
Te sem érdekelsz senki, minek írogatsz???? Csak nem te vagy a kis göbbelsz?

JGDus 2016.11.18. 21:25:02

Lehetett volna más az LMP.
Valóban, de nem hazánkban.
Itt az egyenes is elgörbül, bármiből (acéltól a sz@arig) is van.

morph on deer 2016.11.18. 21:35:31

Évtizedekkel ezelőtt - és nem Magyarországon - olvastam egy (látszólag) a hóhelyzetre vonatkozó információt:

"Hazánkban a havazások ellenére is minden út járható.
Kivéve amelyik egyenes..!"

Lehet, hogy jön a tél...

Sir Gombóc 2016.11.18. 22:35:07

@Mariann19: Így van. Ebből a posztból üvölt a sötétség, a "hiteles" ellenzék ezzel húzza le magát a wc-n. Sajnos..

Netuddki. 2016.11.18. 22:38:07

@Mariann19: "Ebből az LMP-t illető sárdobálásból, amely a poszt tárgya, egy dolog nem derül ki, hogy tulajdonképpen mi a vétke az LMP-nek?"

Tolvaj bűnözőkkel nem kvaterkázunk...

Netuddki. 2016.11.18. 22:39:29

@Toronydaru: Ostoba ballibező balfasz! Az elmúlt8évet átaludtad?

Sir Gombóc 2016.11.18. 22:40:17

@morph on deer: A DK-nak egy súlyos bűne van, amivel a fideszt támogatja, Gyurcsány felszínen tartása. Akinek köszönhetjük ezt a bandát a nyakunkon.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2016.11.18. 22:57:46

Ezzel a szélsőséges, zsigeri dumával kontra-produktívak vagytok. Pedig nem vagyok LMP rajongó. Azt is tudjuk, melyik pártot járatjátok le ezzel.

ogli dzsí 2016.11.18. 23:13:17

szeretnék vmi bíztatót mondani, de az az igazság, hogy ha ekézitek az LMP-t, ha nem, Orbánnak akkor is 2/3-a lesz

hehe

1ghost 2016.11.18. 23:43:37

@ogli dzsí:

Te gerinctelen bérhazudozó, este van, lazíts! Takargasd még be inkább a kölykeidet, mert már nem sokáig teheted, mert mentek a lecsóba, majd onnan egyenesen a sittre

De előtte még szépen 3/3 mértékben dugd fel a fejed a gazdád seggébe, az a tuti.

HgGina 2016.11.18. 23:45:04

Tessék mondani, az "igazi ellenzék" és a "hiteles ellenzék" kit takar?
A magyar parlamenti ellenzék egyrészt nem igazi, másrészt a korábbiakban sem volt soha hiteles.

2016.11.18. 23:58:31

Bal és jobboldal, ellenzéki és kormánypártok együtt megértek a gödörbe lövésbe. Bár, ha a lopott pénzt Orbán-Torgyán-Gyurcsány-stb tolvajbanda viaszaadná, élve távozhatnának. Ez viszont nem mondható el a pártok mellett pénzért kommentelő pártkatonákról. Nekik az élve ledarálást követően véres hurkában a helyük, akárcsak a pártok gazdasági háttérhatalmát biztosító narancs és vörös maffiózóknak. Kell már egy rendszerváltás, erős NATO és Amerika barát külpolitika, nehogy az oroszok idejöjjenek még egyszer, valódi függetlenség EU érdek kiszolgálás helyett, erős gazdaság,hadsereg, oktatás és egészségügy fejlesztés a főtér térkövezése és fűnyírás helyett. Vagyis Magyarország kellene, nem pedig jogász-politikus-bolti eladó-kurva-fűnyírókezelő munkahely lehetőségek leöntve langyos bevándorlókat követelő szivárványszínért síró ellenzékiekkel.Mert sem a kormány sem az ellenzéke nem szivesen fogadott errefele. Van lámpaoszlop lógjatok egy kicsit...

MACISAJT 2016.11.19. 00:08:42

Hát igen... Az LMP a "kollaboráns" mert megszavaz két alkotmánybírót...

És mindezt az agyonvert ballibák állítják, akik mostanában egy gyékényen árulnak az operettnácikkal és akiknél manapság már Simicska is egészen jól áll...

Kis magyar(országi) komédia.

2016.11.19. 00:09:34

@1234567890987654321: Ja ha nem világos, amíg életben vannak a jelenlegi pártok, egyik jelentősebb pártpolitikus sem fog soha sittre menni. Max. kinéznek valakit, aki sok pénzért elviszi a kirakatperben a balhét. Ilyenre már volt példa. Aki mást mond az vagy naív, vagy buzgó pártkatona. (lásd, majd mi mindenkit jól felelősségre vonunk... stílusú dumák baloldalinak álcázott kommentelőktől... kedvenc filmemből idevágó odézet rá a válasz: "Elfogadsz szeszterciuszokat? El-el jó sokat!')

dunántúli gyerek 2016.11.19. 00:18:28

@1234567890987654321: tök jó ahogy válaszolgatsz magadnak.

Nyugi, mindenki tudja hogy soha senki nem fog börtönbe kerülni. Te ezt felteszed, aztán megcáfolod. Senki sem gondolja hogy bárki börtönbe menne.

Ennél ezerszer nagyobb pénzekért sem megy senki börtönbe nyugaton se, mint amiket itt ellopnak.

Jó Estét 2016.11.19. 00:33:37

Szep aldozata vagy a nagy politikai agymosasnak te is. Ne hibaztasd magad, az orszag nagyobbik resze olyan mint te...

ymel 2016.11.19. 02:28:31

Ez meg mi ez a poszt? Alairas, nev nelkul? Szo szerint hozza azt a 'logikat', ami a viccben is benne van:
"- Onnek van kutyaja?
- Nincs.
- Na, akkor on buzi!"

Fentebb mar tobb komment megirta, hogy ez valami szar propaganda, nem komolyan veheto szoveg. Egyszeru es tehetetlen sardobalas. A 'logikad' szerint biztos akkor Vona a kiraly, aki 'ellenalt'. Piha

morph on deer 2016.11.19. 04:42:55

@Sir Gombóc:
"Gyurcsány felszínen tartása."

Csak tájékoztatlak, hogy ez inkább fordítva igaz - Mármint hogy Gyurcsány tartja felszínen a DK-t.
Azt meg már csak a tény kedvéért: a pártot Gyurcsány hozza létre és alapította meg néhány hasonlóan gondolkodó emberrel, amikor otthagyták az MSZP-t.

Innentől akár egy másik példát is ajánlatos lenne felhozni, mert ez nem jött be...

elemes 2016.11.19. 05:24:29

Ez egy fideszes blog.

n3spr3ss0 2016.11.19. 06:08:28

Az igazi nevük: Lófaszt más a politika. Csak ezt nem jegyezték be.

n3spr3ss0 2016.11.19. 06:09:20

@MACISAJT: Komédia bizony. Miattatok.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.11.19. 06:17:59

A fideszbirka csőcselék hogy megszerette már az LMP-t egy nap alatt!!!!!

Láss csodát, még még is védik!

Ma úgy látszik őket kell védeni a felcsúti diktátor parancsára, nem Rogán offshore Tónit.

Halibuli 2016.11.19. 08:09:52

Lehet más? Lehet hát! Máshogy nem is lehet!
Csak mi tudjuk másképp elkapni a legyet.
Ha valaki mást mond, ne hidd annak szavát!
Nem verjük csalánnal más emberek hasát.
Ezért minket válassz, az lesz a jó néked!
Velünk zöldebb a fű és az ég is kékebb,
Másként látsz majd mindent, hogyha nem vagy dühös,
Bármilyen melegben a lábad se lesz büdös,
Azért minden másnap másik zoknit vegyél,
Másra ne is figyelj, csak másnapos ne legyél!

histar007 2016.11.19. 09:00:55

A nagy toleranciatúltengésben megint összekeveredett a vád meg az ítélet. Mennyivel jobb lett volna, ha minden szarral rohantok ahhoz az Alkotmánybírósághoz ami mondjuk határozatképtelen, mert nincs elég tagja.
Ha pedig nem az van amit ti akartok az diktatúra. Az van rendben amikor a 2%mondja meg mi legyen mi?

Sean MacTíre 2016.11.19. 09:08:52

@Tibi !: ez elvileg OK, de jelenleg az LMP az egyetlen párt amiben nincsenek tolvaj bünözök. :) (Bocs, nem, a Jobbiknak se volt még közpénzügye.)

Sean MacTíre 2016.11.19. 09:09:41

@elemes: szerintem MSZPs vagy DKs inkább.

nu pagagyí 2016.11.19. 09:12:14

Nekem Hadházy szereplése meggyőző. Elég sok korrupciós ügyet felszínre hozott olyan bizonyítékokkal, ami alapján egy jogállamban már rég börtönben rohadna a fideszes elit nagy része. Remélem a következő kormány első intézkedése az lesz, hogy megsemmisíti a jelenlegi állampárti időszak alatt elkövetett bűncselekmények elévülését. Nem szeretném látni Magyarország végleges bukását, melynek elitje bűnözőkből áll, népe pedig megfélemlítve és kiszolgáltatva vegetál. Közel vagyunk ehhez. Hadházy teszi a dolgát, szerintem becsületesen. Ideje lenne, hogy a demokratikus ellenzék nevében ügyködő többi párt vezetése is tegyen valamit, ahelyett, hogy a másikat szapulja (a kritika alól kivétel az Együtt, ők legalább próbálkoznak). Ha DK-nak, vagy az MSZP-nek, vagy nem tudom kikkel szimpatizál ez a blog, például az új alkotmánybírákkal van baja , akkor tárja fel fideszes kötődésüket és bírálja majd a tetteiket. Egyelőre sajnos nem tudni róluk semmit és a tudásban nem sokat segít a jelenlegi ellenzék. Hiányoznak a tények. Nem biztos, hogy mindenki szarember, el tudom képzelni, hogy nem könnyítik meg a Fidesz dolgát, viszont ha csak a mostaniak maradnak, az a Fideszen kívül senkinek nem lesz jó, mert ők, talán Stumpfot leszámítva szimpla pártkatonák.

nu pagagyí 2016.11.19. 09:26:26

@Sean MacTíre: Közpénzt csak közhatalom birtokában lehet igazán lopni, ahogy például Orosz Mihály érpataki polgármester teszi. Utóbbi előrevetíti, hogy a Jobbik is lopni fog, mivel a Jobbik vezetésétől sem láttam még olyat, hogy fellépne saját korruptja ellen. Ahhoz, hogy az országban egyszer tényleg tisztakezű kormány és korrupciótól mentes közigazgatás legyen, olyan pártok kellenének, akik nemcsak a mások korrupcióiról harsognak, hanem akik a soraikban, vagy szimpatizánsi körükbe tartozóktól sem nézik el a bűnözést és pláne nem is várják el.

Mariann19 2016.11.19. 09:31:54

@Sir Gombóc:
Van egy magyarázat arra, hogy a DK miért indít offenzívát az LMP ellen.
A Nézőpont Intézet közvélemény kutatást végzett a fővárosiak pártpreferenciáiról.
Fidesz 44%, DK 10%, LMP 9%, MSZP Jobbik 7-7%.
Miután a baloldalnak szavazói körben Budapest a fő bázisa, a felmérés drámai előrejelzése annak, hogy a baloldal előretörésének csökkennek a kilátásai.
Ahelyett, hogy a DK normális politizálással erősítené meg a pozícióit, a riválisnak tekintett párt lejáratását választja ki módszernek.
A baloldal szorgalmazza az összefogást. Hogyan gondolja, hogy ellenségnek minősített párttal harmonikus lehet a részvétel és az együtt működés?
A DK hatásvadász fellépései tántorítják el a szavazókat.
A DK mintha nem venné észre, hogy a kormányzati munka ellenzéki szereplője, amelynek részt kell vennie a kormányzásban, nem a távolmaradásokkal akarjon imponálni.
Számomra egyre inkább rokonszenves az LMP irányvonala, úgy tűnik, hogy a fővárosi felmérések szerint egyre több ember ismeri fel munkájukban a progresszív politikai szereplést.

Mariann19 2016.11.19. 09:34:31

@Tibi !:
Tibi!
Nagyon örülök, hogy egyetértünk. Kösz!

elemes 2016.11.19. 09:37:22

@Sean MacTíre:

Ugyanaz.

Orbán kb úgy képzeli el a közéletet, hogy vannak a hozzá lojálisak (akiktől a feltétlen lojalitás a MINIMUM) és vannak azok, akiket fel lehet címkézni, hogy ők az ellenség.

Orbán számára egy valami jelent VALÓDI fenyegetést, ha olyan szereplő jelenik meg a térképen, akit nem lojális, de amit csinál, az alapján nem lehet (a nép számára is érthetően) ellenségnek címkézni.

A szocik meg a DK elfogadta az Orbán által kijelölt szabályokat: van aki a képviselői fizetésért, felügyelőbizottsági tagságért, mások a szereplési lehetőségért, de tudomásul vették.

Az LMP volt az első, amely nem volt hajlandó Orbánhoz mérni magát (vele vagy ellene), aztán az LMP-ből kiváltak azok, akik nem bírták a nyomást, és beálltak az orbánellenes táborba.

Az LMP-n az orbántábor nem talált igazi fogást (ettől persze az LMP még továbbra is impotens, csak megfojtani nem lehetett).

Tehát most az orbánellenes tábornál a labda, az ő feladatuk, hogy ekézzék az LMP-t (az orbánellenes tábor, hangsúlyozom, szintén Orbán szabályait követik -- ők a dísz-ellenzék).

Orbán már csak egy kávét kér.

Van most megint egy új csapat, az MKKP, akik nem fogadják el az Orbán-szabályokat ("velünk vagy ellenünk"), nem Soros pénzeli őket. Egyelőre jelentéktelen csapat (1%), és a növekedési potenciáljuk tíz éven belül is csak 11% (ez a plafon), de a gondolat, amit megpróbálnak megfogalmazni, veszélyes.

VaradiJanos 2016.11.19. 09:48:10

Úgy hallottam, hogy anyád gázzal fűti a lakását. Orosz gázzal! A kollaboráns vénasszony!

nu pagagyí 2016.11.19. 09:52:52

@elemes: Az LMP-t körüllengte az a gyanú, hogy a Fidesz kreálta. Most, hogy Schiffert kiszorították, lehet, hogy adnék nekik egy esélyt. Bár ahhoz többet kellene dolgozniuk és a nekem zavarosnak tűnő jövőképükön is csiszolni kellene. Nem világos milyen országot képzelnek, milyen lenne az egyén és hatalom viszonya, hogyan kezelnék a nekik nem tetsző elképzeléseket, lenne-e élet rajtuk kívül is. Ebből az autokrata szarból kellene ugyanis kievickélni ami most van, nem hiányzik egy ellenkező előjelű ugyanolyan.

Boka1 2016.11.19. 10:20:18

Körszakálkas.....

dadddd 2016.11.19. 10:36:00

Aki tehát nem nyal be tövig a szociknak/fidesznek, az kollaboráns, ugye?
Az ilyenek miatt nincs ma politikai párbeszéd. Beszélj inkább a jelöltek alkalmasságáról vagy alkalmatlanságáról. Ja, hogy akkor nem kerülsz ki az indexre...?

lol7 2016.11.19. 10:38:37

Jó nagy fasság ez a cikk. Hadházy a fideSSből jött, csak a korrupció miatt lépett le onnan, mi a meglepő abban ha néhány más dologban egyetért a volt elvtársaival? A migránskérdésben amúgy is egyetért velük nagyjából az egész ország, épp most van cikk az indexen hogy az arabokat már a cigóknál is jobban utálja mindenki, ezután csoda hogy az emberek nem vevők a migránssimogató, "fogadj egy terroristát a házadba" kampányra? Ésszel kéne ellenzékinek lenni, nem "csakazértis" az ellenkezőjére szavazni. Ha a fideSS kitalálja hogy kapjon mindenki egy kiló aranyrudat, akkor csakazértis ellene fog szavazni az ellenzék? Ezért nem lehet leváltani a fideSSt, mert nincs hiteles baloldal. Hiába nyílik ki a bicska a közpénzek ellopásától, azért megretten az ember hogy a másik meg a nyakunkra hozza a migráns terroristákat is, aztán se pénz, se élet. Hát jó hogy nem szavaz ezekre se. Ha meg nincs alternatíva, mégis mitől várható hogy másik korrupt elitet kéne beszavazni a hatalomba?

kissiú 2016.11.19. 10:42:49

@Tisztességes Természettudomány: "de egyetlen feljelentéséből sincs ügy"

Ezt komolyan Hadházy rovására írod, vagy csak megjátszod a hülyét?

lol7 2016.11.19. 10:45:40

@elemes: Azért Izlandon is feljött hatalmi tényezővé a helyi Kétfarkú, mert már annyira utálják az összes korrupt geci pártot mint nálunk, és az egész elit elleni tiltakozásképp inkább egy viccpártra szavaznak. Még a fővárosi főpolgit is ők adják, és ha belegondolunk ezeknél szarabbul nem tudják csinálni.

kissiú 2016.11.19. 10:46:15

@morph on deer: "Ja. A DK meg eltünt a képből gondolom, mert róluk nem nagyon tudsz mondani olyasmit, aminen támogatták a Fideszt. "

A DK elnőkének szerény személye örökre bebetonozza a FIDESZt. Hacsaknem kivonul a pilitikai életből, örökre.

lol7 2016.11.19. 10:52:38

@Mariann19: Én őszintén szólva azt se tudom mit csinál az LMP, csak valami zöldliberális izéként dereng emlékeimben hogy valami olyasminek alakult. Túl sok vizet nem zavar, nem lehet róla hallani, csak néha csipognak, tiltakozgatnak kicsit, meg zászlót lengetnek hogy védjük a fákat meg nemá fideSS, de ennyi. Ezeknél a Kétfarkúak több és látványosabb akciót hajtottak végre, és inkábbikszelném be őket a szavazólapon mint a ződeket.

lol7 2016.11.19. 10:55:06

@kissiú: A DK-t pont Gyurcsány különbözteti meg az MSZP-től, úgy is mondhatjuk hogy DK = GyurcsányMSZP. Ha eltűnne, akkor tényleg mitől lenne más mint az MSZP? Na nem mintha érdekelne annyira a kérdés hogy kívánjam ezt vagy se...

dr. mesterséges színezék 2016.11.19. 11:03:13

Eddig úgy tudtam, hogy a politikai _értelme_ kompromisszumok keresése.
Az automatikus NEM a legkevésbé sem az, még akkor sem, ha a Fidesz és az MSZP is szívesen él ezzel a hruscsovi egydimenzióssággal.

röf 2016.11.19. 11:18:28

...és ha a DK-val feküdtek volna össze?
ŰberfaszaLMP....

morph on deer 2016.11.19. 11:21:52

@kissiú:
Ez mindössze azt bizonyítja, hogy az agymosott segghülyéknél továbbra sem az számít, hogy mit tapasztalnak, hanem hogy mit mondott a Viktor meg a kakadufrizurás samesza tíz éve.
Most ugyanígy szopják a habonyi taknyot, mert az esik jól.
Látod, mindenki az arabokat utálja, - holott a többség még képen is alig látott olyat, - mert azt mondták nekik, hogy azt kell.
Eközben a mindenható földi helytartója - névszerint Orbán Viktor - körözött arab bűnözővel haverkodik, pereputtya vele és (tettes)társaival üzletel, és a miniszterelnök ezt a körözött arab bűnözőt mentegeti a magyar parlamentben, és hazudik bele az emberek képébe is a "professzor" úrról, fennhangon vádolva mindenki mást!

Aztán mikor borul a bili, a gyökött agyú csürhe inkább sorosozik meg gyurcsányozik még egy kört, mert ugye az nem lehet, hogy ne más legyen a hibás, hanem tényleg az a kis jellemtelen dagi kis hatácsoló féreg, mert ő mindig igazat mond..!

Ez az orbánhitű megszállottság már tényleg olyan kezd lenni, mint egy hülye szekta, vagy azok a dzsihadisták akik szétverték a babiloni szobrokat, - az intelligenciájuk már megvan hozzá.

Ja igen, és a legfontosabb: a vakhit!
Ne gondolkodj soha, még akkor se, ha netalán lenne mivel, (megeshet, senki sem tökéletes) szolgáld csak Viktort a józan ész és a saját- meg a gyerekeid érdeke ellenében, és majd qrva jó lesz neked..!
Legközelebb talán a másvilágon, (ha hiszel ilyesmiben) mert előbb nem, az biztos!
Addig meg csak eltekik az idő kis arabozással, sorosozással, gyurcsányozással, mikor melyik van az órarendben.
Csak ne felejtsétek el befogni a szemeteket meg a fületeket, mert hátha megtudtok valamit, ami megzavarhat a teljes elhülyülésben!
Mondjuk olyasmit, mint hogy az orbán család arab bűnözővel üzletel, vagy Lázárnak mégis van ujjlenyomata, meg hogy a helikopterek sem nőnek az égig, stb., szóval manapság egyre jobban kell vigyázni arra, hogy hülye maradhasson az igazi fideszes, de nyilván megéri a fáradságot :)

lol7 2016.11.19. 11:44:14

@morph on deer:

"mindenki az arabokat utálja, - holott a többség még képen is alig látott olyat"

De látta a tévében hogy mit művelnek Párizsban, Brüsszelbe, a németeknél, és pont elég is volt ennyi ezekből. Nem kellenek terroristák a szomszédba! Akkor se ha olyan ártatlan bociszemekkel tudnak pislogni amíg meg nem kapják a migránspapírokat. Utána meg lesz sárarendőrség, tűntetés a sária bevezetéséért, becsületgyilkosság, mindenki más halomra ölése. Az okos ember más kárán tanul, az MSZP-s, DK-s meg a sajátján. Mi azonban nem akarjuk megvárni amíg a sajátunkon kell tanulni, ezért is nem cseréltük le a közpénztolvajokat ezekre.

lol7 2016.11.19. 11:46:03

"Orbán Viktor - körözött arab bűnözővel haverkodik, pereputtya vele és (tettes)társaival üzletel, és a miniszterelnök ezt a körözött arab bűnözőt mentegeti a magyar parlamentben, és hazudik bele az emberek képébe is a "professzor" úrról, fennhangon vádolva mindenki mást!"

Ez is igaz, a pénzes terrorista se kell, de azért mert az jöhet, ne jöjjön még pármillió ruppótlan is!

Mariann19 2016.11.19. 11:48:37

@lol7:
"Én őszintén szólva azt sem tudom mit csinál az LMP."
Ami a legfontosabb, hogy folyamatosan kitelepül a városokba, a falvakba, a fővárosban is. Egy ilyen eseményen beszélgettem az LMP képviselőivel.
Úgy tűnik, ennek a gyakorlatnak nincs nagy visszhangja,pedig megérdemelne ez a párt egy jó nagy elismerést, mert kimegy a helyszínre, érdekli őket az állampolgárok véleménye, keresi a kontaktust. Nem röpke utcai sajtótájékoztatókon mutatják meg magukat, aztán vissza fotelba, mint más pártoknál tapasztalhatjuk.
Az LMP az élharcosa a korrupció elleni küzdelemnek, mert megteheti, hiszen tisztakezű párt. Ez a párt megy, oknyomos, protestál, elmegy Strassburgig az igazság érdekében.
Ami a zöld pártiságát illeti. Te is kissé lenézően fogalmazod meg ez irányú jellemzőjét. Sajnos, a magyar állampolgárok még nem fogékonyak a környezetvédelmi kérdésekre. A nyugati államokban az ezt az irányt képviselő pártok erőteljesen nyomulnak, mert ott ez a tudat magasabb fejlettségi fokon áll.
Pedig nagyon is helye lenne a környezetvédelem szorgalmazása. Gondolj csak bele a várható bevándorlásra, amely ennek a kérdésnek is a következménye.
Egyelőre kapásból ez a három fő csoport szól nálam az LMP javára.
Érdemes több figyelmet fordítani erre a korszerű szellemiségű pártra. Nem vagyok LMP-s, fentiek szerény szemlélődéseimnek az eredményei.

átlátó 2016.11.19. 11:55:36

...az édesanyádat, hogy telibe nem baszod, bassza, basszátok, basszák...elmondom, hogy miért. Itt van mindjárt például a még aktuális elnök, az Obama, a leendő elnök (aki azért jól berongyolt ebbe a písz világba egy festőlétrával a vállán és elkezdett még forgolódni is ) valamint a kampány vesztese, a Clintonné nyilatkozatai, - ez utóbbi emlékeztetnék, hogy volt förszt lédi, meg külügyminiszter is és a felsoroltak nem valamilyen Uganda szerű országból ismertek...tehát miután megvolt a nagy nap és kiderült, hogy ki lesz az új vajda, valamilyen formában mindannyian kijelentették, hogy holnap is nap lesz és mindannyian amerikaiak...az lehet, hogy közben mást gondolnak, viszont legalább jelzik, hogy a szekér és azon a kincsesláda közös tulajdon, ezért a húzása mindenkinek illő dolog...a szomszédos Ausztriában is mostanában lesz egy választás és annyit üzennék neked, neki, nektek és nekik drága kitartott magyar hintaló, siserehad politikusi szcéna, hogy bár a látens sógoroknál is van az a jó, amit még jobbá tehetnek, - ezzel szemben kívánom, hogy például a magyar falu Balacskó lakói legalább olyan életszínvonalon éljenek, mint például mittudomén Eisenberg. (Kérem a liberálisan érzékenyeket, egyéb zsidó köröket, hogy most ne emblematikus történelmi figuránkra, Péter Gáborra gondoljanak, aki ugye az ÁVH. vezérigazgatói posztjára Eisenberger Benjaminként született.)
Balacskó amúgy ott van Jobbacskó mellett, kívánok az érintetteknek megnyugvást és az előttük álló feladatokra való koncentrálást...ugyanis a megszálló ruszkik már régen kivonultak, - legalább az irány mutatna arra, amire azóta várok. Én és mi.
Ezzel szemben ahogyan kettő dal elénekelése között a Komár Laci is mondani szokta: "Toporogtok, mint kezdő buzi a gőzben." ( A Komár amúgy a kora miatt még látott akasztott ruszkit a Köztársaság téren, - így aztán csak bólintanom kellett.)

elemes 2016.11.19. 12:02:10

@nu pagagyí:

Nem kell feltétlenül, hogy egy politikai párt határozza meg az országképet.

Jelenleg van egy Orbán, neki van egy víziója (amiről mostanra már elég jól látszik, hogy rossz alapokra épült), és azt várja el, hogy ehhez tökéletes lojalitással viszonyuljanak. Orbán víziójában vannak ellenségszerepek is, az MSZK/DK, a liiberálisok meg a bevándorlók elég jól megfelelnek az ellenségszerepben, hiszen készségesen hajlandók MINDENNEL szembehelyezkedni, amit a kormány mond.

Az LMP nem jó ellenség, mert nem mindent fikáz: deklaráltak egy értékrendet (egy kicsit elitista "közjó" fogalmat) és az alapján döntik el minden helyzetben, hogy az támogatható vagy nem.

Így aztán néha épp támogatják a fidesz kezdeményezéseit, ilyenkor jön a DK, hogy az LMP a fidesz kreálmánya, amikor meg szembemennek a kormánnyal, akkor meg idegenszívűek, migráncs-simogatók stb. Nem könnyű szerep :)
Az LMP nagyjából arra a bázisra akart építeni, hogy nem egy karakteres politikus víziójához igazodik, és minden helyzetet aszerint mért

elemes 2016.11.19. 12:12:45

@lol7:

Nagyon-nagyon más az izlandi társadalom struktúrája.

Magyarországon még mindig uralkodó kádár népe: az emberek többsége (70% körül) a nehézségeikért másokat hibáztat és a megoldást is kívülről várja. Az északi népeknél (Skandinávia, Izland, de pl. Németország is) pont fordított a helyzet, a nehéz helyzetekben első a cselekvés (másszunk ki a szarból) és később sem a felelőst keresik, hanem a tanulságokat. Ég és föld a különbség :-(

A kutyapártnak nálunk egyelőre távlati célja, hogy többségbe kerüljenek az aktív-cselekvő személyiségek. Ez még egy generáció távlatában is véresszájú optimizmus.

Szabványok 2016.11.19. 13:27:39

@elemes: Igazad van.
De ezt igen kevesen látják. Nálunk drukkerek/hívők vannak, akik csapatvezetőjüket tévedhetetlennek tartják, feltétel nélkül támogatják.
Cserébe rezsicsökkentést, állást, állami megrendelést, a kommunikált ellenségtől való megvédést, svájci villát várnak. Mert nekik az jár, ha mindenben tám9gatják, minden hibáját elnézik a csapatelitnek és egyoldalú szemüveget vesznek fel.

ob.szerver 2016.11.19. 13:30:48

@nu pagagyí:

Az LMP rokonszenves dolgokat szokott mondani, és ebben nincs különbség Schiffer, Széll vagy Hadházy között. Viszont amikor cselekvésre kerül a sor - hogy, hogy nem - minden lépésük a fideszt szolgálja. Schiffer szabadpiaci fundamentalistázásánál - hogy megakadályozza a veszprémi közös ellenzéki jelölt győzelmét és a 2/3 lebontását - már nem csak a lóláb lógott ki, hanem az egész ménes. Hadházy okoskodása az AB alku mellett vérlázítóan képmutató - vagy vérlázítóan ostoba. Egyrészt maga sem gondolhatja komolyan azt amit előad, hogy a négyből három az ő jelöltjük, sem azt, hogy a maffia belemegy bármibe is, ami veszélyeztetné a domesztikált AB olajozott működését. Ezt támasztják alá azok az információk is, amelyek a jelöltekről napvilágra kerültek. Az LMP továbbra sem tesz mást, mint eddig: az ellenzék ellenzéke, a fidesz segédcsapata. Ezt megítélheted a jól ismert fideszes nickek kommentjein is.

morph on deer 2016.11.19. 13:51:11

@lol7:
"Mi azonban nem akarjuk megvárni amíg a sajátunkon kell tanulni, ezért is nem cseréltük le a közpénztolvajokat ezekre"

Gondolom, az fel sem merült, hogy a választás nem arról kéne, hogy szóljon, hogy "az arabok vagy Orbán?"

Engem kérdezel, ebben a formában egyik sem. De valójában nem is erről van szó, ami nyilvánvaló, ha sikerül túlnézni a demagóg propagandán.

Csak az meg nem könnyű azoknak, akiknek a nemzeti lózungok ismételgetése bőven elégséges ahhoz, hogy hitelesként fogadják el akár az ilyen, valójában nemzetáruló magatartást is, amit most éppen a legfelső szinteken lehet tapasztalni kis hazánkban.

Ami biztos, hogy ennek is vége lesz. Ami - még - nem, hogy mikor és hogyan.
Bár a hogyanra van már pár példa...

elemes 2016.11.19. 14:01:31

@Szabványok:

Igazából ezt rovom fel az orbán-rendszer fő hibájaként....

Az, hogy egy politikai elit próbál a felszínen maradni, természetes, sőt, szükségszerű.
Az is szükségszerű, hogy kádár népének kádár jános kellett. Hát visszakapta,

De hogy a jövő generációkat is ebben a modellben akarják látni, az szomorú.

Nagyon-nagyon kevés előremutató dolgot látok (nem sorolnám őket, mert nincs most időm megmagyarázni, hogy miért pont ezeket látom előremutatónak, de az a benyomásom, hogy ezek is inkább gerilla-akciók, hátha a Vezér nem veszi észre).

lol7 2016.11.19. 14:21:15

@Mariann19:

"Sajnos, a magyar állampolgárok még nem fogékonyak a környezetvédelmi kérdésekre."

Sajnos a magyar állampolgárok nem keresnek annyit hogy ilyen úri hobbijuk lehessen.

"A nyugati államokban az ezt az irányt képviselő pártok erőteljesen nyomulnak, mert ott ez a tudat magasabb fejlettségi fokon áll.""

És magasabb fizetési fokon.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.11.19. 14:25:36

az szdsz árvák siráma, a dk-val összeborulva
szánalmas

lol7 2016.11.19. 14:31:55

@elemes: Persze hogy mástól várja, hiszen az ellopott adójáért cserébe jogosan várhat el bármit. Máshol nem lopnak el semmit, nincs miért várni az ellenértéket.

lol7 2016.11.19. 14:35:28

@morph on deer:

"Gondolom, az fel sem merült, hogy a választás nem arról kéne, hogy szóljon, hogy "az arabok vagy Orbán?""

Hát hajrá ellenzék, mondjanak mást! Vagy egyáltalán bármit. De ezek még megszólalni se tudnak, ha véletlenül mégis makodgni kezd az egyik, az is csak frakciózgatás, melyik törpepártot zárják ki maguk közül az összefogásból. Hát így nem lehet nyerni. Inkább jöjjön a Jobbik, meg valami félkatonai osztag, legalább azok hátha felhúzzák ezeket a hazaáruló tolvajokat az 1. lámpavasra.

elemes 2016.11.19. 14:40:46

@lol7:

Akkor te is kádár népe vagy :)))

lol7 2016.11.19. 14:41:04

@elemes: Uncsi már eza "kádár népe" baromság. Kádár nélkül is itt lettek volna a ruszkik, max Rákosival vagy Gerővel újra. Annál nem volt jobb Kádár? De. Akkor meg? Ennyit lehetett elérni. Nem voltunk 1 súlycsoportban a megszállókkal. És előtte se volt nagy nemzeti összeborulás, csak a Horthy és monarchia rendszerről már senkinek nincs élő tapasztalata, ezért csak a kádárit tudja fikázni. Pedig lenne mit. Az uram-bátyám rendszer kb. ilyesmi volt mint most az orbánkommunizmusban. Akkor is csak a gazdagoknak voltak jogaik, csak azok tanulhattak, a paraszt meg le volt szarva, max golyófogónak kellett a seregbe, védje a burzsujok összeharácsolt, közpénzjellegétől megfosztott tulajdonát. Hát ennél a régi-új rendszernél valóban igazságosabb volt a kádári mindenki "ugyanazt kapja". Lehet hogy felfele se lehetett kitűnni, DE LEFELE SE. Tudtál tanulni, dolgozni. Igaz hogy eből sok kapun belüli munkanélküli volt, de most nem? Most is kozmetikázottan közmunkásnak hívják a segélyeseket.

Sir Gombóc 2016.11.19. 14:41:52

@morph on deer: A végeredmény szempontjából ez lényegtelen. Egyik nem létezik a másik nélkül. Mindaddig, míg Gyurcsány a felszínen van, bár vannak jó meglátásai, annak az ellenzéknek, melynek a sorait gyengíti, esélye sincs a mai fidesz ellen. Bár a ráragasztott stigma nagyobb, mint a valódi bűne. A rajongó táboron kívül nem szavazna rá senki. Ki kellene húzza a fejét a seggéből a magát baloldalinak tartó ellenzék, mert amit művel, azzal csak orbán rendszerét betonozza be, egyre mélyebben.

dr. mesterséges színezék 2016.11.19. 15:13:28

@lol7: '
"Sajnos, a magyar állampolgárok még nem fogékonyak a környezetvédelmi kérdésekre."

Sajnos a magyar állampolgárok nem keresnek annyit hogy ilyen úri hobbijuk lehessen.'

Mint vidéki lakótelepen élő naponta tapasztalom, hogy a többség akkor is keresztbeszarja a környezetvédelmet, ha ingyen van, sőt akkor is a kádári "miért pont én figyeljek erre, amikor a számla úgyis közös?" mentén viselkedik, ha az együttes racionális viselkedés pénzt takarítana meg neki. És kikéri magának, ha ezt valaki szóváteszi.
Tahokrácia.

tede 2016.11.19. 15:14:26

Ezt hívják konstruktív ellenzékiségnek. Tudom, szokatlan a ballibeknek. Ha a jelöltek egyénként megfelelnek egy pártnak, akkor nem utasítják el csak azért, mert a kormányzó párt javasolja. Nekem szimpatikusabb lett az LMP.

conchita wurst 2016.11.19. 15:31:12

amin a libsikávézó vinnyog az csak pozitív fejlemény lehet

dr. mesterséges színezék 2016.11.19. 15:55:19

@tede: "Ezt hívják konstruktív ellenzékiségnek. Tudom, szokatlan a ballibeknek. "

Nekik is, de azért ha még ma széles repedések jelennek meg mindenhol a mennyezeten, amerre csak jársz, emlékezz vissze erre a hozzászólásodra.

Sir Gombóc 2016.11.19. 16:06:45

@lol7: Az nem pénz kérdése, hogy a szemetet a szemetesbe rakom és ha nincs a közelben, akkor sem hajítom el. Mint ahogy az sem, hogybóraszám folyatom a vizet vagy épp mennyit és mire használom az autót.. Ezek egyike sem kerül pénzbe.

lol7 2016.11.19. 16:25:41

@dr. mesterséges színezék: Nézd, a szelektívkedés tényleg macera, neked csak időpazarlás a válogatás, amit senki nem fizet meg. Hát akkor minek? Azért hogy másnak kaparjuk ki a gesztenyét? Válogassa az akinek ez hasznot hoz! Vagy az átalánydíjas fűtés? Ha már kihúzzák a sok pénzt az ember zsebéből, nyilván úgy gondolja hogy akkor legalább "leeszi" az árát, ha meleg van, kinyitjuk az ablakot, nem a hőmérőt tekergetjük. Aminek nincs haszna, csak ára, azt nyilván senki nem fogja erőltetni. Az meg hogy 2 szeméthegy közé ne dobjunk el egy zsepit, nem mérhető haszon.

Alick 2016.11.19. 16:26:53

@Tibi !: "Tolvaj bűnözőkkel nem kvaterkázunk..."

Ezért sokan nem is mennek el szavazni, mert leváltják az egyik bűnözőt, erre jön a másik. A rendszer alaptermészete a politikus-maffiózók kitermelése,
Ezen csak akkor lehet változtatni, ha betiltjuk a jelenlegi rendszerben nagyra nőtt párt-maffiákat, csökkentjük a választói mandátum felhatalmazását.

lol7 2016.11.19. 16:28:36

@Sir Gombóc: Neked ez a hobbid, másnak meg más. Nem fogom azért válogatni a szemetet hogy valami elvtárs pereputtyának a kft-je eladhassa a MÉH-be és ezért ő rakja zsebre a hasznot. Kaparja ki magának a gesztenyét!

morph on deer 2016.11.19. 16:35:42

@Sir Gombóc:
"A végeredmény szempontjából ez lényegtelen."

Ez nagyrészt igaz.
Ugyanakkor, - véleményem szerint - ha az egész kérdést továbbra is bal-jobb alapon nézzük, az életben nem megyünk semmire.
Ameddig a némiképp normálisan gondolkozó emberek nem kényszerítik rá a saját pártjaikat arra, hogy ne az egyéni hisztik meg a pitiáner érdekek legyenek legalább az életben egyszer fontosak, hanem tegyék a dolgukat, ha már vannak, semmilyen elmozdulásta nincs esély. Muszáj közösen eljutni egy úgynevezett "nemzeti minimum" programig, amit 'oldaltól' függetlenül lehet támogatni ahhoz, hogy ez a folyamat még az utolsó pillanatban megállítható legyen, mert előbb-utóbb már esély sem lesz rá.

És erre nincs még párszor négy év.
Egyszer négy sincs.

Újra mondom: itt már jó ideje nem 'oldaliságról' van szó, annak ma már semmi értelme.
Itt arról van szó, hogy lesz-e valaha Magyarországból tistességes emberek által vezetett európai ország, vagy beállunk Azerbajdzsán meg Kazahsztán mellé a sorba, csak még olajunk se lesz hozzá...

conchita wurst 2016.11.19. 16:50:53

@morph on deer: Duma. Milyen tisztességes emberek által vezetett európai országról beszélsz?

Ahova mehetnek korlátlanul az afrikaiak? Vagy melyikre gondolsz?

Pénz kell meg stabil növekedés kell a parasztnak ez a maximum. Aki akar kivándorol, amiben az a jó hogy jobban fog keresni és fingja sem lesz a helyi politikáról, meg érdekelni se érdekli, meg ideje sincs rá.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2016.11.19. 16:51:55

@Toronydaru: .
.
Kedves "Kolléga!" (úgy is mint embertársam)

Nű, tekintve, hogy ezek szerint csak beletrafáltam egy picit, és mert közben elolvastam (mert az index elküldte a linket) a bejelentésről írottakat, ha szabad, alább pusztán idézem, amit az indexnek írtam ez ügyben.
Ahhoz itt, Nektek csak annyit fűznék hozzá: aki valóban ellenzéki, annak nem a másik ellenzékit kellene ütnie, de ezt ez a már-már agyilag elhalt "magyarság" az istennek sem képes felfogni, nem képes itt senki senkivel együttműködni, főleg már nincs is, aki együttműködjön, mert a jelentős többség a VALÓSÁGBAN (tehát nem itt, név nélkül!) a földet nézi, senkivel érdemben beszélgetni nem mer, nem akar (már) leállni beszélni-megbeszélni a napi ügyeket, nem kíván véleményt nyilvánítani, vagy inkább már nem is mer a jelentős többség, mert félti a maradék egzisztenciáját (ti. a gondolkodni képes és gondolkodni akaró állampolgárok nagyobbik hányada) , a többiek meg sajnos elemi szinten képtelenek a világlátásra', vagy elemi szinten hiányzik az erre való igény is.
Az, ami itt történik, névtelenül, az a véleményem szerint majdnem olyan, mint a nullával való osztás, lehet, hogy a végtelen kijön belőle, de ettől még érvénytelen mat. művelet.
Az eredeti poszt megosztója a fentikre rácáfol (sajnos!), amikor "véleményt" úgy dob fel, hogy a forrást nem jelöli meg (tehát akár téves is lehet maga az alapinfó!) , de még súlyosabb "köz"-törvénytelenséget követ el, amikor az ügyből a lényegi elemzés, az oki elemek értelmezése nélkül átmegy erős és - szerintem - sunyi és előre megfontolt vagdalkozásba. Amely a lejáratást súrolja. Véleményem korábban erre alapoztam, mert nm voltam birtokában az alaphírnek.
Összefoglalva: most is tartom magam ahhoz, hogy maga a poszt az új-göbbelszi munkássággal egyenértékű.
Szeretettel:
Maus Róbert

A fent hivatkozottak szerint itt a lényegi szövege annak, amit az indexnek írtam tegnap:

"[..] mondjuk érdekes, hogy a frászba nem vettem észre a hírt, bár reggel 10-12 között és aztán csak most, este 7 fele jártam nálatok, nem is gondoltam volna, hogy pár óra alatt ennyi minden történt ;)

a forrásmegjelölés hiánya alapján és az alkalmazott összemosási taktika és a szöveg minősége, és egyéb stiláris jelek alapján én mégis úgy vélem, hogy maga a hivatkozott blog vagy blogger, szerintem, a már emlegetett médiacsoport (fizetett) embere

maga a hír, amit Ti közöltetek, önmaga is a "vélemény" ellenkezőjét jelzi:

' ' Hadházy Ákos tapasztalatokra, illetve jogászi véleményekre hivatkozva azt mondta, a jelenlegi 11 bíróból négyről lehet azt mondani, függetlenül hozza a döntéseit, a többi hét bíró kerüli a konfliktust a kormánnyal. Szerinte a jelenlegi helyzet csak a kormánynak jó, de remélik, a négy új bíró megválasztásával nyolcra nő azon bírák száma, akik a kormánytól függetlenül döntenek. Hadházy Ákos hangsúlyozta, az alkotmánybíró-jelöltek kiválasztásakor fontos szempontjuk volt, hogy nem zsákmányszerzésre törekedtek, támogatásukért nem kértek pozíciót. A jelöltek kiválasztásának szempontjai között a függetlenség mellett a környezetvédelmet és azt említette, hogy legyen női jelölt. Nem volt a feltételeik között és nem is vizsgálták a jelöltek vallásosságát. ' '

azon persze lehet vitázni, hogy érdemes-e, és megint más kérdés, hogy van-e életszerű abban, hogy a fideszes érában a demokratikus eszközökkel még fogvicsorgatva is, de igyekszik valaki élni . . . most mit tegyen a hadházy és a széll, lőjék le őket? (fidesz-kdnp, orbán, áder, kövér, rogán, satöbbi) persze én - iróniával terhelten - azt mondom, igen, de ettől még nem lesz életszerű, ugye? ;)

nálam a vélemény kinyilvánítása, ha csak lehet, adatokra és tényeke támaszkodik, és megjelölöm a forrást (lásd fészbúk)

ezen felül, pl. ha "sommás önkifejezéssel" élek is, azt kellő számú jellel (aposztrófok, a maró gúny etc.) igyekszem kiemelni, de ha szakmai véleményt adok elő, akkor pontosan szeretem levezetni az alapvető tényeket és a következtetések és a
tények közti összefüggéseket

ebből az európakávézó' nevű micsodából ez, legalábbis itt, erőteljesen hiányzik - ja, és ha vélemény, ha nem, írja alá szépen, vállalja a polgári nevével a drágám!

persze én már csak egy vén őskövület, hájasságában is szétfolyó nyájas olvasó vagyok ósdi elvárásokkal [..] "

morph on deer 2016.11.19. 16:53:11

@lol7:
"hátha felhúzzák ezeket"

Én csak a felhúzhatósok felhúzását javaslom, a lendkerekeseket csak jól meg kell taszajtani a megfelelő irányba...

Hülyeség nélkül, mégis, mi lenne akkor az országból?
Mert ha jól emlékszem, többnyire a hétköznapi emberek itták a levét még eddig minden eféle felbuzdulásnak..?

Ha nem tudunk észre térni az összes 'oldalon', akkor valószínűleg nem is érdemlünk mást, mint cselédek lenni a saját jószántunkból a saját hazánkban, és kezet csókolni gázszerelőnek, műkörmösnek, kisztitkárnak, mikor hogy...

midnight coder 2016.11.19. 16:59:39

@Sir Gombóc: A magát baloldalinak tartó ellenzéknek Gyurcsány még a legkisebb baja. Bár nem kis baj az sem. De ennél egy nagyságrenddel nagyobb probléma az, hogy rohadtul nem tudnak mihez kezdeni a valósággal. Ideológiailag kb. az 50-es években járnak, csak kb. az változott a Kádári rendszerhez képest, hogy most nem a szovjet 50-es években, hanem a nyugat-európai baloldal 50-es éveiben járnak. De nem veszik észre, hogy azóta már eltelt több mint 60 év, és egy-két apróság megváltozott a világban. Így a valós életben felmerülő problémákra vagy rossz választ adnak, lásd migránskérdés, vagy semmilyet. A kommunikációjuk kb. kimerül annyiban, hogy lop a FIDESZ, de az meg azért nem ér szart sem, mert korábban viszont ők loptak, így csak ezért az átlagpolgár nemigen fog rájuk szavazni.

dr. mesterséges színezék 2016.11.19. 17:06:12

@lol7: Elemes már bekategorizált, semmi szükség részletezned, hogy mennyire jól.

conchita wurst 2016.11.19. 17:20:20

@midnight coder: az európai baloldal meg schulcz úr ugyanolyan hülye mint gyurcsányék

nincs semmi különbség

midnight coder 2016.11.19. 18:02:38

@conchita wurst: Ezért van az, hogy a magát balnak nevező oldalnak Gyurcsány a legkisebb baja. Ő nem a probléma, ő csak tünet. Ahogy jobb oldalon Orbán is.

lol7 2016.11.19. 18:06:34

@morph on deer:

"Hülyeség nélkül, mégis, mi lenne akkor az országból?"

Denokrácia.

"Mert ha jól emlékszem, többnyire a hétköznapi emberek itták a levét még eddig minden eféle felbuzdulásnak..?"

A sok hülye aki ezeket megszavazza, bűnrészes, nem árt figyelmeztetni őket a tetteik következményeire. Régen erre szolgáltak a nyilvános kivégzések, hogy a paraszt lássa hogy ő is járhat így ha hazaáruló. A mostani hazaárulókban már nem alakult ki a félelem hogy mi lesz ha ezekre teszik az ikszet.

lol7 2016.11.19. 18:07:52

@dr. mesterséges színezék: Tényleg kurva az anyád? Elhiszem ha mondod.

Sir Gombóc 2016.11.19. 18:43:56

@lol7: Egy szót sem írtam válogatásról, hanem arról, hogy nem engedem el, ami a kezemben van ahol épp vagyok.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.11.19. 20:38:13

@midnight coder: "csak kb. az változott a Kádári rendszerhez képest, hogy most nem a szovjet 50-es években, hanem a nyugat-európai baloldal 50-es éveiben járna"

ma Magyarország igensi hogy a szovjet idők 50-es éveiben jár! Ez a nép meg hülye ahhoz is, hogy ezt észrevegye. Ez adja a felcsúti falusi dioktátor hatalmát a munkások, parasztok és értelmiségiek (na ezek meg kicsodák ennyi ésszel?) felett.

Igen, ez az ország ennyit ér: az ostoba félázsiai magyar proli társadalmat visszevezették a történelemben. A hülye a 200-es évekig még el is hitte magáról hogy ő polgár, ráadásul európai plgár. 2010 óta már nem hülyíti önmagát ezzel az álszereppel, hanem azt ordibálja a világnak hogy ő egy idegen test Európábnan, ő a legutálatosabb lényfajta ezen a kontonensen.

orbán, lászló petra, meg a 3,3 millió csőcselék ma a magyar ORSZÁGIMÁZS. Az meber csak annyit kívánhat, hogy rohadjatok ti csak tovább a magatok rendszerében. A gyerekeiteknek ha volt eszük már rég elmenekültek tőletek. Ha nem, akkor adjátok be őket az elmeorvoshoz, hátha még menthetők, Ti már nem vagytok azok.

dr. mesterséges színezék 2016.11.19. 22:40:14

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: Szomorú, hogy de mennyire ez a büdös helyzet.

Tán annyi a különbség, hogy Rákosi és Kádár a természettudományokat nem vonta be a kultúrkampfba, mert felérték ésszel (vagy valaki súgott), hogy valamiből azért meg is kell élni.
Viktoréknak ilyen aggályaik nincsenek.

lol7 2016.11.19. 23:47:12

@dr. mesterséges színezék: Anyádról? Mit mondjak el róla? :)

dr. mesterséges színezék 2016.11.19. 23:49:36

@lol7: Szóval gerontofília? Az még nem vészes, csak nekrofíliáig ne súlyosbodjék!

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.11.20. 16:40:23

Az LMP Orbán ringyója. Ezzel minden értelmes ember tisztában van. Mint ahogy a többi ellenzéki alakulat is az (mszp, dk, P, stb.), csak másként.

Pukka Pad 2016.11.22. 01:18:22

Nocsak. Először is, 2006: Gyurcsány ótvaros, mocskos, övön aluli módszerekkel manipulált, hazudozott és ripacskodott azon a bizonyos vitán. És ugye, mint tudjuk, vesztett, na nem akkor rögtön, hanem kicsit később, miután kiderült a "hazudtunk reggel, éjjel meg este. Molnár Csaba meg méltó párja a ripacs főnökének, s méltó párja a hasonlóan ripacs Hadházy. Nem mosott itt senki senkivel sem padlót, sem egyebet. Veletek mindannyiótokkal viszont 2010 és 2014 után 2018 - ban is be fog következni ez a csodás esemény.

Pukka Pad 2016.11.22. 01:19:46

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: De legalább mi itt félázsiaiak vagyunk, te viszont teljesen az vagy. vagy még az se.
süti beállítások módosítása