Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

A vizitdíj rehabilitációja

2015. november 24. - Európa Kávézó

Megint az a nyolc év. És megint az derült ki, hogy akkor volt jobb. Egy friss közvéleménykutatás szerint az emberek már vizitdíjat fizetnének, csak hogy jobb legyen az egészségügy.

Nem elég, hogy a Gyurcsány.kormány idején kisebb volt az államadósság, többen jártak egyetemre, nem volt ekkora kivándorlás, kisebb volt az áfa, hogy kevesebb volt a szegény és az éhező, most még ez is. A Publicus Intézet felmérése szerint olyan pocsék az egészségügy állapota Orbánisztán hatodik évében, hogy az emberek simán megtagadnák korábbi döntésüket, amikor 2008 tavaszán leszavazták a 300 forintos vizitdíjat. 

Most abba bele sem megyünk, hogy az a népszavazás alkotmányellenes volt, de a Fidesz felé helyezkedő egykor baloldali Bihari Mihály mégis átengedte a kezdeményezést a taláros testületen, súlyos csapást mérve a balliberális kormányra. A zemberek 300 forintot utáltak el, holott számos kivétel volt, akinek fizetnie sem kellett volna, és a progresszív kezdeményezés segítette volna a felelős polgári öngondoskodás eszményének terjedését.

Ma már felesleges azon lamentálni, hogy ha Gyurcsány visszavonja a vizitdíjat a népszavazás előtt, akkor talán minden máshogy alakul. Az idő őt - és Horváth Ágnes SZDSZ-es minisztert - igazolta. Kint vannak vele a vízből...

Az is kérdés, hogy igaz-e, hogy az emberek ma már tényleg fizetnék-e a 300 forintot, csak hogy jobb egészségügyi szolgáltatást kapjanak. Meglehet, csak az elkeseredettséget mutatja a felmérés, de amikor ki kéne nyitni a pénztárcát, más lenne a helyzet. 
Ennek ellenére rögzítsük, hogy hét és fél évvel "Orbán nagy győzelme után" a válaszadók kétharmada elégedetlen az állami egészségügyi ellátások állapotával - még a Fidesz szavazók többsége (52 százalék) is - és ez a helyzet majd' kétharmad szerint az utóbbi években, tehát Orbán uralkodása idején romlott. Kiderült az is, hogy a jobb ellátásban bízva, az elmúlt években a megkérdezettek, illetve közeli családtagjaik fele fizetett hálapénzt. tízből hat ember volt kénytelen igénybe venni valamilyen fizetős egészségügyi ellátást. Minden második válaszadó szerint a egyértelműen a kormány a felelős az állapotokért. Jelen helyzetben a megkérdezettek 63 százaléka fizetne vizitdíjat, ha a befolyó összeget a kormány az egészségügy fejlesztésére fordítaná.

Szóval, végveszélyben az egészségügy. Miközben egy megnyert focipárharc miatt a stadionépítést ünnepelteti a Fidesz. Hat meccsen kilencezren vettek jegyet. Ennél jóval többen fekszenek kórházban - és várnak műtétre.

P.S.: Azon a hírhedt népszavazáson a tandíjat is eltöröltette a Fidesz. Most a diákok a többszörösét fizetik az egyetemeken. Már aki képes rá. A többinek nem lesz diplomája.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr808104608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.11.24. 11:27:54

@maxval bircaman BircaHang Média: Meg vagyok lepve rajtad Birka. Pedig a patásördög Gyurcsány vezette be és az általad vadul istenített illiberális keresztény konzervatív Bonsai Duce intéztette el 2008-ban. Akkor semmi nem volt drága neki, amivel kárt okozhatott az akkori szocialista kormánynak. Mostanra az emberek is kezdik belátni, hogy Gyurcsány kormány nem minden intézkedése volt baromság. A vizitdíjat anno a háziorvosok kapták meg a vizitdíjból befolyó összeget. Ebből tudtak fizetni az asszisztenseknek, fejleszteni a praxist stb...

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.24. 12:12:09

@The Ghost Wolf:

A vizitdíj elleni kampány politikai harc volt, ezt te is tudod, nem magával az intézkedéssel volt gond. Ez kb. a könnyített állampolgárság elleni ballib harc fideszes verziója volt.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.11.24. 13:09:58

@maxval bircaman BircaHang Média: Azzal a nem kis különbséggel, hogy a vizitdíj egyérteműen pozitív hatású dolog volt/lett volna hosszú távon is, míg a könnyített állampolgárságról már jó korán kiderült, hogy nagyarányú visszaélésekre ad alkalmat.

n3spr3ss0 2015.11.24. 14:10:10

@TrójaiVasParipa: Van bizony,mert az legális, a hálapénz,ami ennek sokszorosa meg nem.

shred 2015.11.24. 14:16:44

Hát nem tudom, hálapénzt minimum a 80-as évektől szokás fizetni az egészségügyben (korábbi emlékeim nincsenek), ez nem újdonság. Az ellátási problémákat nyilván az orvosok és ápolók külföldre vándorlása is súlyosbította, hiszen mennyiségben és minőségben is romlott az itt maradt dolgozók összetétele.

Kivlov 2015.11.24. 14:25:14

Épp ez a baj barátom, hogy "számos kivétel volt akinek fizetnie sem kellett volna," hogy ezt is csak a melós fizette meg, aki amúgy is tolja be havonta a járulékot!
A vizitdíj logikája nem rossza: aki használ fizessen. De: aki többet használ, többet fizessen! Itt meg az volt asszem, hogy a 20. után ingyenes. Épp fordítva kellett volna: első 3-4-6 alkalom ingyenes (az kontroll, az egészségmegőrzés, felülvizsgálatok érdekében), utána fizetős! Aki éjjel-nappal dokinál van, fizessen. Ja és a lényeg: nincs kivétel se a 90 éves Ilonka néniek, se a 10 gyereket összehozó Kolompáréknak...

Köldök_szösz 2015.11.24. 14:29:19

@n3spr3ss0: szarok a hálapénzre. Talán az kötelező?

Balt 2015.11.24. 14:42:08

@The Ghost Wolf: "A vizitdíjat anno a háziorvosok kapták meg a vizitdíjból befolyó összeget. Ebből tudtak fizetni az asszisztenseknek, fejleszteni a praxist stb..."

A háziorvosi praxisok magánosítása még messze az első Orbán-kormány eredménye,
innen lehet szőrözni a 300 Ft-okat.

Ez ugyan még a 2004-es hazaárulási kampány mellékzöngéje, de asszem pont passzol:
>>... A politikus elmondta, az MSZP a kettős állampolgárságra vonatkozó kérdésre és a kórházprivatizáció leállítására is nemet mond. "A háziorvosi praxis magánosítása sikertörténet volt" - tette hozzá. "A háziorvosi praxisoknak ma már van gazdájuk, és az orvosokat mi jó gazdáknak tartjuk" - mondta.<<
index.hu/belfold/ado1126

nu pagagyí 2015.11.24. 14:42:43

A vizitdíj csak egy apró eleme volt az egészségügy reformjának. A reform lényege a független egészségügyi biztosítók megjelenése lett volna, ezáltal az ellátás és biztosítás különválasztása. A biztosítók a biztosítottakért versenyeztek volna, a biztosítók pénzéért pedig, a magántőkéből létesített és az állami ellátó intézmények. A betegjogokat külön állami intézmény védte volna. A vizitdíj valójában a háziorvosi finanszírozásban jelentett nagy változást, az orvosok bevételének nagyobb része ebből folyt volna be,

inebhedj - szerintem 2015.11.24. 14:43:49

Az vizitdíj teljesen gáz intézkedés volt.

Egy egyébként is adó formájában kötelezően támogatott rendszer igénybevételéért kért még külön pénzt, anélkül, hogy ezért bármi pluszt szolgáltatott volna. Az pedig fel sem merült, hogy az adó (arányosan) csökken a vizitdíj bevezetésével. (Valahol az interweben épp ma polemizáltak a Diákolimpia cégér használatának fizetőssé válásán.)

Egyáltalán nem volt jobb az ellátás, a minőség a vizitdíj regnálása alatt (persze lehet, hogy jobb lett volna, de az is lehet, hogy 2016-tól varázsütésre jobb lesz a jelenlegi rendszer).

A vizitdíj léte vagy nem léte semmilyen formában nem érintette az egészségügy menedzsmentet, illetve annak hiányát. Az egészségügyben alapvetően nem pénz, hanem menedzsment hiány van, mely hiány viszont nagyon sok embernek biztosít jövedelmet, ideértve a szakma döntéshozói helyzetben lévő egy részét is, ki utóbbiaknak ennek folytán nem érdeke a (nem létező) menedzsmenten változtatni. Erről egyébként már tizeniksz éve (talán épp a Gyurcsány-kormány alatt) volt egy nagyon érdekes és szakmai (nem politikai) sorozat az ÉS-ben.

Az államadósság speciel Gyurcsány-Bajnai alatt magasabb volt, de ennek vajmi kevés köze van az ügyhöz. Az egészségügy helyzete valóban nem lett jobb a Fidesz alatt, nagyjából ugyanolyan mértékben romlik, ahogy az előző kormányok alatt is monoton romlott.

(Egyébként én mind az ingyenes oktatást [ideértve már óvodát, bölcsődét is], mind az ingyenes egészségügyet felszámolnám, de ez teljesen más, és elég összetett kérdés.)

Wasfék 2015.11.24. 15:02:35

@inebhedj - szerintem: a 27% áfáért tán plusz szolgáltatást kapsz? pár hónapos vizitdíj regnálás alatt hogy lett volna jobb az ellátás? DE még akkoriban is volt pár cikk abból megvalósuló fejlesztésekről! az EÜ ben nincs elég pénz, de a sok majom még a 300ftokat is sajnálta. Most ráébredtek hogy bizony kellett volna mert azóta csak még szarabb lett, erről szól a cikk. egyébként aki ki tudja fizetni az már menekül a fizetős EÜ-be.

Köldök_szösz 2015.11.24. 15:08:00

@Wasfék: minden EÜ fizetős. Ha munkanélküli vagy magad után fizetheted a TB-t kötelező jelleggel, még akkor is ha be nem térsz még pisilni sem az SZTK-ba.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.11.24. 15:34:47

@inebhedj - szerintem: meg anyádat is fel kellett volna számolni, mielőtt téged megszült. Ennek a blognak a köcsög cenzorával együtt.
Jókurvaanyátokat!

Május 40. 2015.11.24. 15:35:09

A vizitdíjnak az (is) lenne a lényege, hogy a minden szarért orvoshoz rohangálók miatt a ténylegesen betegeknek ne kelljen annyit sorba ülni. Akkor lenne értelme, ha nem lennének kivételek, de ez nyuggerisztánban kivitelezhetetlen. Egyetértek valamelyik előttem szólóval: az fizesse, aki használja is, azaz ne legyen X db után ingyenes. És lehetőleg ne a kókafélék automatájából kelljen jegyet venni, hanem neten, sms-ben vagy más XXI. századi módon, ahol mindjárt időpontot is lehet foglalni. BDSRSTNT!

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.11.24. 15:36:34

@Hóhér az utolsó barátod: ufff... pardon, a blogra vonatkozó megjegyzésem visszavonva. Azonos témában jelent meg egy poszt ma a blog.hu-n, ami alapban cenzúrázott volt és a poszter többek közt azon élvezkedett, hogy sokan járnak szórakozásból, unalomból orvoshoz... Na ott ment a cenzúra rendesen.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.11.24. 15:37:49

@Május 40.: baszom anyádat, majd ha neked is lesz valami krónikus betegséged, amivel életed végéig havonta-kéthavonta muszáj elmenned a dokihoz, minimum azért, hogy a gyógyszereidet felírja + az egyéb köztes bajok, akkor talán kisebb lesz a pofád.

lajafix1 2015.11.24. 15:45:38

a poszter ápolja meg az anyukáját. a vizitdjj miben segített az eü foinanszírozásán?

lol gyurcsány csődbe rakta az országot ez kicsit zavarhatna és ezen nem felmentés OVIék hozzá nem értése sem.

kivételek: én elhiszem hoyga poszter lúgozott agyával az adófizetők további terhelését simán elfogadhatónak tartja, szíve joga egyszerűnek maradni.

Peetee 2015.11.24. 15:46:38

Ezt pofáztam akkor is. Pár évig kellett volna kibírni, és most 3x jobb állapotban és kondícióban lenne az egészségügy. Ma megint ott tartunk, hogy 10ből 8beteg nyugdíjas-ráérős néni-bácsi, aki programként tekint az orvos-kórház látogatásra, trécsel a portással, aztán a recepcióssal, aztán a nővérkével és végül az orvossal....akinek elmondja, hogy egyébként baja nincsen, de tudja van 30éve ez a reuma, és most megint ködös az idő és ilyenkor kicsit jobban fáj...ne ezért jöttem le doktorúrkérem, tudna rá adni valamit? WTF?!
Ez megy megint; két nővér és egy rezidens lakik a házunkban; tőlük tudom, nem a köztévén láttam!

Szelid sunmalac 2015.11.24. 16:03:17

Ajjajaj....ha a Birka vedi a vizitdijat, akkor azaz elokeszitese annak, hogya Fidesz valamilyen modon (akar mas megnevezessel) be akarja vezetni...

Eszter8826 2015.11.24. 16:25:14

Szívesen fizetek 3x ennyi TB-t is, ha azzal kapok rendes ellátást....

Kicknick 2015.11.24. 16:34:03

@inebhedj - szerintem: de jobb volt. Bementél rendelésre fogadtak. Bementél időpontot kérni, adtak. Nem volt tömeg, a nyuggerok máshova jártak melegedni.
Nézd meg mi van most...

Kicknick 2015.11.24. 16:34:48

@Eszter8826: ennek az egyik fele teljesülhet :D

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.11.24. 16:57:37

@Kicknick: lófaszt volt jobb. Illetve jobb volt, de nem a vizitdíj miatt, hanem akkor a fideSS még nem tette tönkre úgy az eü-t, ahogy később. Egyébként kérdezd már meg a kurva anyádat, ha még él, hogy mit szól a nyuggerezésedhez!

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.11.24. 16:58:51

@Hóhér az utolsó barátod: konkrétan már ellenzékből is igyekeztek szétbaszni mind az eü-t, mind az oktatást, csak lehetőségük nem volt...

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2015.11.24. 17:00:04

Bulgárországban 1999. óta van vizitdíj, bevezetése óta az egészségügy helyzete és finanszírozása nagyértékben javult: az egészségügyi alrendszer költségvetése akkor 1 213 456 234 régi leva volt (ez mai értéken 1,2 milliárd új leva), míg 2016-ban 1,098 milliárd új leva.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.11.24. 17:02:30

@maxval bircaman BircaHang Média: Mondj két pozitívumot a könnyített kettős állampolgárságra. A szomszédos országokban élő magyarok már így is vízum nélkül utazgathatnak Európaszerte. Az pedig, hogy beleszólhatnak a magyarországi választások kimenetelébe az nem pozitívum, mert más faszával könnyű verni a csalánt. Adózzanak itt, fizessék a 27% áfát, és akkor beleugathtnak mindenbe. De hogy valakik csak a pozitívumokat élhessék meg az nem okés.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.11.24. 17:09:55

@Hóhér az utolsó barátod: Május 40 valószínűleg azokra az öregasszonyokra gondolt, akik életvitelszerűen ültek a háziorvosi rendelőkben. Én akkor viszonylag gyakran jártam háziorvoshoz, és jó sokáig rengeteget vártam , hogy az öreglányok kipanaszkodhassák magukat. A vizitdíj bevezetése után rögtön kevesebb lett a várakozók száma. Ígí már nem érte meg a Rebi néniknek az orvoshoz járni, csak ha tényleg voltvalami bajuk.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.11.24. 17:11:21

@lajafix1: ert most a Geci uralkodása alatt nem kétszáz féle új adót fizetsz a magasabb ÁFA mellett, ugye?

kvadrillio 2015.11.24. 19:30:55

A SZOCIALIZMUSBASN SOKKAL JOBBAN MŰKÖDÖTT MINDEN !!!

NOPERSZE... AKKORIBAN.....NEM LOPTAK KI ENNYI MILLIÁRDOT AZ ADÓPARADICSOMOKBA !!!!!

kvadrillio 2015.11.24. 19:37:24

MOST MEG ORBÁNKA AZT HISZI HOGY 3 AUTÓ-ÖSSZESZERELŐ CÉGGEL FÖLTALÁLTA A MAGYAR NYOMORGÓK PARADICSOMÁT !!!+ AZ ÖSSZES MUNKAHELYET, VÁLLALATOT, FELDOLGOZÓIPART, MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZETET MEGSZÜNTETTE, ÍGY A MAGYAR EMBEREKNEK CSAK KIS RÉSZE DOLGOZHAT LEGÁLISAN. EZEK FELE KAPHAT VALAMENNYI NYUGDÍJAT, A MÁSIK FELE MINIMÁLBÉR UTÁN SZART SE, A TÖBBI ÉHEZŐ A FEKETEGAZDASÁGBAN SEMMILYEN NYUGDÍJAT NEM KAP MAJD !
NE IS CSODA, HOGY 26 ÉV ALATT DRASZTIKUSAN LECSÖKKEN A NÉPESSÉG SZÁMA ! KIHALNAK AZ EMBEREK MAGYARORSZÁGON ! FŐLEG A VIDÉKI KIÜRESEDETT FALVAKBAN, KÖZSÉGEKBEN, KISVÁROSOKBAN.....
MEGMARAD A FELSŐTÍZEZER...DE MEDDIG ??? :o))) HÜLYE ORBÁN AZT HISZI JÓ, AMIT CSINÁL. PEDIG CSAK EGY ÓTVAROS TÖMEGGYILKOSSÁG, N ÉPIRTÁS.

bpbp78 2015.11.24. 19:52:11

@inebhedj - szerintem: jah...gáz volt...miért is? Most meg a fidesz eü-járulék emelés gyanánt úgy beszedi a dolgozó néptől, hogy csak na....Igaz, hogy erről a legtöbb állampolgár nem is tud...így nem is fáj...a látható 300 Ft-ért könnyebb volt vernyákolni!!!! Most minden megy a közösbe, hogy aztán stadionokat építsenek belőle...

A vizitdíj ott maradt az adott eü intézményben...nem kellett befizetni a költségvetésbe és lehetett vele tervezni....most meg...inkább hagyjuk....pont ma számolgattam, hogy mennyi pénzt fizetek én, illetve a munkáltatóm tb illet eü járulék gyanánt...komolyan mondom hogy elképesztő...és mit kapok érte? Péntek délután, SZTK, rendelés kezdés...25 előttem várakozó....és mindezt egy gyerekkel várjam ki...hát kapja be az össze politikus, és "lenépszavazó" aki ezekhez az állapotokhoz hozzájárult!!!!

ProhiOtti (törölt) 2015.11.24. 19:54:17

@Hóhér az utolsó barátod: mondjuk az mindig rohadtul felbosszant amikor be kell vinnem a nagymamám a háziorvoshoz, hogy felírja a gyógyszereket.
Mivel nem vizsgálja felül mi ír fel (tudom, mert ebbe majdnem belehalt a nyáron), ezért ezzel az erővel postán is küldhetné, és nem "foglalná a köcsög nyugdíjas az igazán betegek elől a helyet"

Május 40. 2015.11.24. 20:58:10

@Hóhér az utolsó barátod: Pubikám, neked milyen életfogytig tartó betegséged van az agysorvadáson kívül?

jogalany 2015.11.24. 22:05:18

A cikk egy Gyurcsány seggnyalás. A vizitdijról: abból nem fejlesztenének semmit, csak a saját lakásukat, nyaralójukat. Mint az összes ún. kisvállalkozó. Az csak egy ravasz adó volt. Ebből a szempontból Orbán jobb. Az eű-ben nem kevés a pénz, csak rossz a felhasználás és sok a lopás. Érdekes a betegek sosem a pénzre panaszkodnak, hanem a lelketlen orvosi hozzáállásról, a működés emberi hibáiról, a pénzéhes orvosokról, stb. Ahol kevés a pénz, ott az igazgatót azonnal leváltani, előzetesbe és vád alá. Ha van négy kórház, és köztük nagy is, ahol nincs hiány, akkor a többinél lopnak. Az orvosok évi 90 milliárd paraszolvanciát kapnak, és ez adómentes. A magánpraxisok éves bevétele 150 milliárd, és ennek nagy része a kórházi eszközöket, és anyagokat használja. Nincs kevés orvos sem, csak sok rossz orvos. A vezetés a rossz. Országosan is. Mert fejtől bűzlik a hal is.

2015.11.24. 22:51:37

@Szelid sunmalac:
Szerintem árulkodóbb, hogy a többi újkomcsi (lásd pl. Kivlov) már nem az elvet, hanem a megvalósítás részleteit szidja, szemben azzal, amit évekkel ezelőtt hirdettek. Egyébként nyilvánvaló, hogy be kell vezetni, a Fidesz viszont ezt nem tehette meg, mert ugyan Orbán bármikor lenyilatkoz valamit, majd annak az ellentétét 1 napon belül, az agymosottak pedig óramű pontossággal követik, de a vizitdíjas népszavazás ennél sokkal több, a Fidesz kommunista korszakának kezdete, ezért még a Fideszes birkák szemében is szimbólum, ami csak mostanra kezd elkopni. De olvasva a kommentjeiket, mostanra már tényleg kezd. Kérdés, a Fidesz következő korszaka milyen politikai ideológiára fog építeni.

Gyulimali 2015.11.24. 23:32:44

@Kicknick:
Ehh, én csak annyit láttama vizitdíjból, hogy amíg nem volt, addig reggel nyolckor már tele volt nyugdíjassal a rendelő, és 9-re jutottam be.
Aztán, amikor bevezették, reggel nyolckor alig volt nyugdíjas.
Ellenben emiatt a dokim is kényelmesen 9-re jött be rendelni.
Plusz fizethettem 300 HUF-t.
A fizetésem után levont havi 100.000++ felett is.
Nekem ez nem rémlik előrelépésnek.
És, aztán az utolsó emlékem meg az, hogy ha jókor megy az ember, akkor megvan az egy fél óra alatt is vizitdíj nélkül is.
Szóval, szerintem teljesen felesleges volt.

2015.11.25. 01:00:53

az emberek mar barmit fizetnenek, de az igazsag ugyis az, hogy at lettek baszva, mert futheto gyep lett es kisvasut felcsutra a korhazreform helyett.

Lentebb pedig birka a koponyegforgato eloadja a narancsos allaspontot, gyonyoru :)
es megmagyarazza.. ezt is :D

vajlégy 2015.11.25. 01:58:36

@ProhiOtti: Én havonta kétszer járok orvoshoz krónikus betegség miatt, és el KELL mennem mert a gyógyszert amit szedek laborvizsgálathoz kötött, és csak egy hónapra való adagot írhat fel az orvos, szal az élet bonyolultabb annál, ami a szűk kis agyatokba befér...

hosaka 2015.11.25. 02:14:00

Aki szélhámos, tehetségtelen idiótára bízza a pénzét és egészségét, ráadásul láncban, azt gyógyítsa a bakter meg a kisvasút, végbélen át szedve. További sok sikert, magyar. És nézegess plakátot. Ha már te fizeted.

babbaba 2015.11.25. 04:31:59

@Gyulimali: Nyuggernek nem is kellett fizeni,.

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.25. 05:27:15

@The Ghost Wolf:

Nemzetközi szokás az etnikai alapú állampolgárság. Ennyi az egész.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.11.25. 07:19:21

@maxval bircaman BircaHang Média: Mondjuk kötve hiszem, hogy egy Németországban élő olasz kisebbség tagjának lenne olasz választójoga, még akkor sem, ha lenne is kettős állampolgársága. Ő Németországban él életvitelszerűen, ott adózik, szóval semmi jpga nincs beleszólni az Olaszországi választásokba, ellentétben a magyar állampolgársági törvényekkel.

Arthur Bloch 2015.11.25. 07:34:30

Ez a "birca" netán tud már valamit a jövőből ??? - Legközelebb már Lézer dzsonival együtt dícsérni is fogja Gy.F.-et ??? Te jó ég, megfordul a világ !!!??

Barbaarb 2015.11.25. 07:46:25

A vizitdíjjal épp az volt a gond, hogy voltak, akiknek nem kellett fizetniük, és épp azok voltak ezek, akik egyébként sem fizettek TB-t. A vizitdíj elfogadható lenne, de akkor fizessen mindenki, mert a Gyurcsány verzióban megint a dolgozókat terhelték volna tovább az eltartottak javára.
Általános tandíj most nincsen, csak szűkült az államilag támogatott szakok köre.
Az államadósság kisebb volt, azonban nőtt, és nőtt utána Bajnai idején is, most legalább ha lassan is, de csökken.
A kivándorlás nyilván kisebb volt, mert 2011 előtt sokkal nehezebb volt külföldön munkát vállalni, letelepedni.
Az ÁFA egy kicsivel alacsonyabb volt, de az SZJA meg jóval nagyobb.
A szegényekről és az éhezők száma szintén még 2009 és 2010 körül ugrott meg.

Szóval bizonyos tekintetben sokaknak biztos jobb volt akkor, azonban ez nem Gyurcsány, vagy Orbán érdeme.

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.25. 08:11:14

@The Ghost Wolf:

Rosszul tudod. 15 éve vezették be Olaszországban a külhoni olaszok választójogát.

2015.11.25. 08:58:41

@inebhedj - szerintem: Ha a vizitdíj gáz, akkor mennyire gáz az, hogy a fidesz a hatalomra kerülése után éppen a vizitdíj hiánya miatt megemelte az eü járulékot a bruttó bér 1%-val? Tudod, a vizitdíjat az fizette, aki használta a rendszert, az eü járulékot meg az fizeti, akinek bérjövedelme van, akkor is, ha nem jár orvoshoz.

2015.11.26. 14:09:07

@Barbaarb:
Akkor miért nem azért kampányoltak az újkommunisták, hogy terjesszük ki, miért azért, hogy töröljük el? Ja, hogy Kádár országában ezzel lehet szavazatokat szerezni?

Másrészt nincs teljesen igazad, hiszen például a nyugdíjasoknak pont hogy kellett fizetniük.

Barbaarb 2015.11.30. 12:05:21

@nagybalfasz:

Az már nem az én dolgom, hogy ők mivel kampányoltak, én annyit tudok, hogy abban a formájában én nem támogattam, és mivel azon a szavazáson az volt a választás, hogy menjen, vagy maradjon, elég egyértelmű volt a választásom.
A nyugdíjasokat sem szabad egy kalap alá venni. Egyrészt ők is megfizették a maguk TB-jét életük során, aki meg nem, az szintén rászorulónak minősült, ezáltal ott is voltak akiknek nem kellett fizetnie, és érdekes mód köztük is épp azok jártak így, akik addig sem adtak a közösbe.
süti beállítások módosítása