Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Fideszes népszavazás a boltok zárvatartásáért

2015. november 13. - Európa Kávézó

Bágyadt trükköt nyomott be a fideszes választási iroda. Azt találták ki, hogy egy fideszes "civil" javaslatot támogattak, amelynek kérdése a boltok zárvatartása mellett kampányol. Szánalmas? Az. Persze, mert fideszes.

Hitvány dolog ez. Orbán betojt attól, hogy népmozgalom lehet a Baszódjál meg, KDNP című dalból - és külön Semjén Zsolt. Látták, hogy a nép ezt a döntésüket fogcsikorgatva bírja el, még a fideszes balatoni polgármesterek is nyavalyogtak, hogy ez egy hülyeség: a külföldiek nem értik, hogy miért nem tudnak bemenni egy közértbe, őket pedig megköpködik a magyar emberek. De Orbánt nem olyan fából faragták, hogy az észérvek hassanak. Eldöntöttem, tehát így lesz. Magasról teszek arra, hogy húszezer munkahely megszűnt, hogy az adóbevétel csökken, hogy a határmenti osztrák, szlovák és román boltok gazdagodnak a idiotizmus miatt.

Először a DK indított népszavazási kezdeményezést, majd jött a VOSZ, végül az MSZP. De mind mehettek a fenébe: a győztes neve az Orbán-fan Simonné Gercsényi Gabriella (még egy Kleinheisler, igaz, ez nem lő gólt), akit keblére ölelt a fideszes választási iroda. Most aztán van egy olyan kérdésünk, hogy lécci, hadd maradjanak zárva a boltok...

Ezek ilyen fiúk. Ha belegondolok, hogy a Bihari Mihály vezette Alkotmánybíróság - hulljon rá az átok - elengedett egy alkotmányellenes népszavazást a vizidíjról, itt pedig az ellenzék még alkotmányost sem indíthat, akkor látszik igazán a szellemi és morális pusztulás. Bihari, persze, csendben lesz, az Alkotmánybíróság pedig azóta megszűnt, csak afféle fideszes házijogász kifizetőhellyé silányult.

Reméljük, az ellenzék semmibe veszi ezt a hitványságot, és kivárja, amíg Orbán megdől. Előbb-utóbb meg fog, és akkor ki lehet nyitni a boltokat. Oda pedig lehet adót fizetni és eladót, raktárost felvenni. Még a végén normális ország lennénk. 

Odébb van még, de kivárjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr338076224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes ló 2015.11.13. 17:04:17

Ahhoz képest, hogy a hazug poater szerint "bágyadt trükk", beszopták tövig.
Sokadjára.
Ezért mit lehet azokról tartani, ekik egy a hazug psoter szerint "bágyadt trükkel" átverhetők sokadjára?

Semmire nem alkalmas, bágyadt pöcsök ezek, ha ilyen bágyadt trükkökkel szét lehet szopatni őket.

anonymand 2015.11.13. 18:27:26

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes:

Te mindenhol képes vagy bizonyítani, hogy hülye vagy?
Nem kőne.
Már régen tudjuk.

Arthur Bloch 2015.11.14. 06:31:40

Javaslat: Amikor egy birkaman, vagy egy éhes ló szövegel,akkor legyünk tisztában azzal,hogy : - a birka egy tenyésztett "házi-állat" és bégetni szokott,ha megriad- a ló pedig "igavonó" és éhes, mert kevés a zab!!!

befano 2015.11.14. 08:42:44

Szerintetek Svájcban is Orbán a min. elnök ? Ott is zárva vannak a boltok, és mégis elég jól elvannak.

Andras J Fazekas 2015.11.14. 09:18:21

Eléggé be van tépve a szerző …

Így nagyobb esélye van a jelenlegi törvény módosításának.

Így a jobboldali szavazók is elmennek és a feloldásra szavazhatnak, mert egy ellenzéki kezdeményezésre nem mentek volna el.

Nagyon sok jobboldalinak sem tetszik a mostani szabályozás, de egy MSZP-DK-stb. által kezdeményezett népszavazásra nem mentek volna el.

A balfék csapat a saját sikerének akarta feltüntetni a tiltás feloldására irányuló, esetleg érvényes népszavazást.

Nem jött össze.

De aki képtelen szabályos népszavazási kezdeményezést benyújtani többszöri próbálkozás ellenére, az menjen a sóhivatalba.

Balfék idióták.

MAC-Ka 2015.11.14. 10:13:55

@Éhes ló: Igazad van, bágyadtak maguk is... pedig el kellene zavarni őket a francba az idióta fizetett vagy önként (pláne hülye) támogatóival és trolljaival együtt.
Még mindig azt hiszik, hogy bármi "törvényes út" járható.
Pedig ahol a törvény (ügyészség bíróság, választási iroda, alkotmánybíróság, rendőrség) egy hatalommániás elit és talpnyalói kezében van, ott nincs "törvényes út".
Ha valami törvénytelen lenne, de nekik úgy kell, akkor "hozunk rá törvényt" mondá a nagyvezér.
Korrupció...ugyanmár, "teljesen természetes, hogy annak adok, aki támogat"..mondá ezt szintén ő.
Amely nép ezt tűri... legyen bár azért mert kádáron nőtt fel, vagy mert balfasz (nem az ellenzék...a szavazók !) az nem is érdemel mást.

Andras J Fazekas: Tehát a te és a "jobboldaliak" véleménye attól függ, ki mondja? Ha másért nem ezért érdemel száz halált ez a banda, hogy ide degradálták a szerencsétleneket.
Bakker, ha gyurcsány azt mondja 2x2 az 4 akkor azt nem fogadod el mert nehogymár neki adj igazat...

Az igazi Trebics 2015.11.14. 10:16:14

@Andras J Fazekas: Nagyobb összeget merek tenni rá, hogy nem lesz meg a kellő számú aláírás, ami már csak azért is érdekes lesz, mert a kötelező betelepítési kvóta ellen pár nap alatt többet gyűjtöttek.

Punxsutawney Mormota 2015.11.14. 10:17:27

@Éhes ló: "hazug pooter" és "hazug psoter"?
Tanulj meg már írni, szerencsétlen bértollnok, aki természetesen minden libsit lemos a saját kis klubjában!

Punxsutawney Mormota 2015.11.14. 10:21:35

@befano: A pályaudvarokon illetve környékükön nyitva vannak a boltok.

Punxsutawney Mormota 2015.11.14. 10:23:13

@Arthur Bloch: Éhes ló, azért éhes ló, mert nem fizetnek eleget a bértrollkodásért. De azért hagyjuk, hogy makkal álmodjon!

ulpius66 2015.11.14. 10:51:11

@Punxsutawney Mormota:

Gyengébbek kedvéért: (már az óvodások is tudják) Hogy hívják az éhes lovat?

KOPLALÓ!

ulpius66 2015.11.14. 10:55:08

Húúúúúúúú....

"Reméljük, az ellenzék semmibe veszi ezt a hitványságot, és kivárja, amíg Orbán megdől. Előbb-utóbb meg fog, és akkor ki lehet nyitni a boltokat. Oda pedig lehet adót fizetni és eladót, raktárost felvenni. Még a végén normális ország lennénk."

Na, most rájöttetek mi Magyarország legégetőbb porblémája!

Gratulálok!

Egyébként meg nagyon jó hírem van a konzumidiótáknak!

NOVEMBER VÉGÉTŐL ÖT HÉTEN ÁT NYITVA LESZ MINDEN PLÁZA VASÁRNAP IS!!

vanRob 2015.11.14. 11:02:46

@Punxsutawney Mormota: Ez egy békési faluban lakót nem nagyon érdekel...

vanRob 2015.11.14. 11:03:38

@ulpius66: Húúú de jó lett volna ez mondjuk nyáron a Balaton meg a Velencei-tó mellett is...

Punxsutawney Mormota 2015.11.14. 11:06:00

@vanRob: Persze, csak arra a kamura reagáltam, hogy Svájcban mindenhol be vannak zárva a boltok vasárnap.

István Tamasi 2015.11.14. 11:12:41

Búvár kondér: Nem. Ez az ocsmány bulesz birkaszar közvetlenül a Lendvai utcából kapja az instrukciókat.

pamut 2015.11.14. 11:50:08

Mostantól Magyarországon hivatalosan sincs demokrácia. Egyszerűen a kormány kinyírta a népszavazás jogát. Látszólag van jog, de a gyakorlatban meg nincs, és ez már bizonyított tény.

A magyar demokrácia a magyaroké.
Az önrendelkezésünk alapja, nemzeti alapjogunk.
Aki ezt elveszi tőlünk, az ellenünk van, a magyarok ellen.
Az Orbánpárt tehát magyarellenes.

Éhes ló 2015.11.14. 12:25:27

@Arthur Bloch meg a többi szerencsétlen hülye:
Ennyire fontos dolog számotokra egy újabb ordas bukta után a kommentelőket fikáznotok?
Nem gáz ez két és fél évtized buktáit követően, osztódva szaporodva, viccpártocskákkal, mérhetetlenül, anyagi és szavazói bázisotok eltűnése során?

Ezzel sokra jutottatok eddig is, ezért nyomjátok blogok tucatjaiban, kommentek százaiban?
Jól látható mire jutottatok:
kozvelemenykutatok.hu

Képtelenek vagytok tanulni, javítani valamit a kudarcból kudarcba csúszásaitok újabb bányaszintjeit követően?
Komolyan!
Ti gondoljátok magatokat bárminek is ezek után, teli szájjal fikázva mindent?
Nem vagytok az eszeteknél.

Hajrá, csak így tovább!

Andras J Fazekas 2015.11.14. 13:13:14

@Az igazi Trebics:

Lehet, hogy igazad lesz, de sok jobboldali, többek között én sem támogatom a vasárnapi zárva tartást.

Hasznosabb lenne önkéntessé tenni, és kétszáz vagy vagy még több százalékos bért fizetni.

Vannak emberek akiknek nincs családjuk, és szívesen dolgoznának vasárnap plusz pénzért.

Hülyeség volt ezt így kötelezővé tenni.

Tekvando Felsohazy 2015.11.14. 13:37:39

Ahhoz képest hogy nemzethalált vizionáltak a vasárnapi zárva tartás miatt miatt.......nem történt semmi.
Kofalárma az egész.

búvár kondér 2015.11.14. 14:21:36

@István Tamasi: nem hinném szerintem az MTVA milliárdjaiból pénzelik ezeket.
süti beállítások módosítása