Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Kampányolt-e a tapolcai MSZP-s a Jobbiknak?

2015. május 10. - Európa Kávézó

Lehet, hogy a tapolcai MSZP-elnök eleve az esélyes párt, a Jobbik győzelmére játszott? A kérdés akkor is jogos, ha a szocialista párt gyorsan döntött helyi elnöke kizárásáról, aki alpolgármestere lett a jobbikos győztesnek.

Sokan csodálkoztak, hogy milyen gyengén szerepelt az MSZP és a DK közös jelöltje, Pad Ferenc a tapolcai időközi választáson. Pad azzal mentegetőzött utólag, hogy szívesebben lett volna civil aspiráns. (Amíg ki nem derült az eredemény, nem volt nyoma az aggódásának.) Mások azt kifogásolták, hogy az MSZP diktátumot fogalmazott meg. Senkivel nem egyeztetve jelentették be a régi szakszervezeti funkci indítását, a többi párt legfeljebb alkalmazkodni tudott, hogy támogatják-e vagy sem.

Az MSZP Gyurcsány Ferencben találta meg a felelőst, mondván, miért beszélt a régi pártfinanszírozási anomáliákról egy lapinterjúban. A szocialisták figyelmen kívül hagyták, hogy az ajkai szocialista polgármester, Schwartz Béla ugyanakkor szólt be egy másik lapinterjúban a saját pártjának. 

Mindenesetre érdekes, hogy Lévai József, az MSZP tapolcai elnöke talán nem is rángatta túl az istrángot a győzelemért. Nem kizárható, hogy előre levajazta a Jobbikkal, hogy a náci tetkós győzelme esetén megkapja az alpolgármesteri posztot. Cserébe elblicceli az érdemi kampányt, a mozgósítást... Ebben a városban különösen rosszul szerepelt a baloldal jelöltje, ennyit biztosan tudunk...

Lehet, hogy nem így történt, de kizárni ezt sem lehet.

A tanulság azonban itt marad velünk: csak olyan jelöltek induljanak és csak azok támogassák, akik nem alkusznak. Akik nem a pillanatnyi érdekeik szerint politizálnak, hanem valóban szabadságot, demokráciát akarnak, és nem fekszenek be sem a Fidesznek, sem a Jobbiknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr747444922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toportyán Zsóti 2015.05.10. 12:02:18

Nemzeti focialisták-nemzeti szocialisták- maszoposok együtt teszik tönkre Mária országátEzekkel csak a halál arat,fogy a magyar nép,kíváltságaik érdeklik csak őket genetikai élősködőket.

♔batyu♔ 2015.05.10. 16:58:38

Az MSZP és az SZDSZ 2002-2010 között kampányolt Orbánéknak és a Jobbiknak országos szinten.

Én azon csodálkozom, hogy arrafelé van még egyáltalán MSZP.

program készítő 2015.05.11. 19:04:08

5 párt van.az egyik a másiknak nem ellensége--a pénz közös.

adam hyl 2015.05.16. 19:20:29

program készítő: még egyszerűbben egypártrendszer van. a kérdés csak az, h az ellenzéki pártok közül ki nem fekszik be a egypártrendszernek.
süti beállítások módosítása