Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Pukli, Orbán katonája

2016. szeptember 28. - Európa Kávézó

Pukli Istvánt ma árulónak tartja az ellenzék. Ez jogos is. A kockás inges mozgalom elindítójának "pálfordulása" azonban inkább azok számára tanulság, akik folyton a politikán kívüli világtól várják az ellenzéki Messiás érkezését.

pukli.jpg

Pukli kilép a Tanítanék Mozgalomból, mert a szervezet vezetőségének tagjai - rajta kívül mindenki - csatlakozott az Alföldi Róbert nevével fémjelzett, a menekültekkel szolidáris, az orbáni hazug népszavazástól távolmaradásra buzdító tüntetéshez. Most abba nem is megyünk bele különösebben, hogy egy tanár, egy pedagógus hogyan takarhat fel egy olyan kormány mögé, amely emberek, köztük gyermekek vízbe fúlására, háború elől menekülésére mutat tökéletesen érzéketlenséget, rosszabb esetben undorító cinizmust?

Pukli már akkor gyanús kellett volna, hogy legyen, amikor bejelentette, hogy 2010-ben, sőt, 2014-ben is a a Fideszre szavazott. Már a 2010 is nehezen magyarázható, de rendben, a nyócévezés hathatott. De aki 2014-ben Orbán mellé húzta be az ikszet, az már voksával jóváhagyta az alkotmány szétverését, a demokratikus intézmények megszállását, a magánnyugdíj ellopását, a törvényesített korrupciót, a koncepciós pereket. 

Pukli tehát vagy ostoba mert nem tudja, mi történik az országban. Vagy a hatalom által ideküldött kollaboráns, Orbán katonája. Ép ésszel nem gondolhatta, hogy amikor az ő hívó szavára is kockás ingben dideregtek az emberek a esernyők alatt, akkor csupán azért mentek ki, mert helyre akarják állítani a szabad tankönyvválasztást, és túl soknak tartják a napi nyolc tanórát.

Pukli "bukása" mögött állhat sima fideszes jellem, egy elvégzett pártfeladat, de egy ígéret is, hogy mi az ára, hogy gimnáziumi igazgató maradhasson.

A legfőbb tanulság mégis az, hogy drága ellenzéki szavazók, ne tessék már bedőlni többször. Jött itt már civil, aki belevitte az ellenzéket egy tizenvalahány kérdéses népszavazásba, azóta sem hallunk róla. Volt olyan, aki valamilyen zöld NAV-os dossziét lengetett. Kiabált a térről CCCP feliratos pólójú fiatalember, meg olyan is, aki másnap közölte, hogy mégis valamilyen közösségi társkereső szoftvert fejleszt. Mind elbuktak, leléptek, alkalmatlanok voltak. Igaz, Pukli jellemtelensége a leginkább feltűnő.

Politikusok és pártok nélkül nem lesz kormányváltás.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr8811748883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emil723 2016.09.28. 13:39:35

Régtől mondom, hogy a pártok lenullázása ide fog vezetni.
Az is ide fog vezetni, hogy sokan a nyaffogják:"Nincs választható párt!"
Miután megcsinálták azt a kedvességet, hogy Orbán hintájába beültek, és okos elemzéseikkel az ellenzéki pártokat le is nullázták.
Kezdődött ez már 2014. nyarán.

Egyébként nemcsak Pukli nem akart kormányt váltani. Sándor Mária sem.Pedig az egészségügyben a szemlélet váltást Orbán rég megcsinálta : van egy fizetős egészségügy azonnal, és van egy sorbanállós, a többieknek. Persze az baj, hogy az orvos hiány mindkettő működését nehezíti.

Mit szépítsük: A mai rendszer a liberális demokrácia modellje pártokat feltételez. Bármelyiket, csak olyat, aki világosan beszél.
Most csak a dk programjavaslata van kész, meg a momáé. Más alapok, más tempó, más nézőpontok.

E kettő közül is lehetne választani.
A többié lényégében azonos, csak a hangsúlyok mások

Vadakat Terelő 2016.09.28. 14:34:00

@emil723: Sándor Mária az egészségügyet akarja rendbe tenni, ha kell kormányváltás árán is. Igaz, nem a kormányváltás a cél, hanem eszköz.
Egy civil szervezet amúgy sem követelhet kormányváltást, mert ahhoz meg kéne mondani, ki és miért legyen helyette.
Egy párt mondhatja, hogy ő legyen helyette, mert ezt és így fogja csinálni.

Tehát Puklival sem az volt a gond, hogy nem explicit kormányváltást követelt, hanem az, hogy nem volt hosszútávú célja. (Én most nem föltételezem, hogy nettó köcsög)
Én már akkor lemondtam róla, amikor előállt azzal, hogy
orbán kérjen bocsánatot, mert különben 1 óra, majd két óra, aztán 3 óra sztrájk lesz.
Ez olyan gyermekded volt.

mari45 2016.09.28. 14:39:39

Szerintem megzsarolták Puklit. Nem tartom őt olyan butának, aki elhiggye azt a sok baromságot, amivel a Fidesz eteti a népet. Komolyan gondolta volna a Fidesz megvilágosodását és elhitte, hogy figyelembe veszik a mozgalom követeléseit? Azt sem értem, hogy mi a baja a baloldali eszmékkel? Nem a pártokra gondolok, azokkal nekem is sok bajom van, de mindegyik százszor különb, mint a maffia.

viharsarki 2016.09.28. 18:31:18

Ugy látszik minden évszak meghozza a maga csalódását. Az idei nyárvég Puklit.De sajnos nrm ez az egyetlen példa arra, hogy egy egy civil fellobanás vezére a végén igy-vagy ugy, lelép. Remélem lép a helyébe egy másik tanár, a Tanitanék mozgalomból, aki, vagy akik, folytatják, s partnerként a szakszervezettel fellépnek a kormány ujabb és ujabb az oktatást visszafejlesztő kormány ellen. Mert a kockásingesek mozgalma nem halhat el, mert egyetlen ember, aki néhány pillanatra bátor lett, / ki tudja miért/ kilépett a sorbólBizom abba hogy a pedagógusok nélküle sem hagyják magukat, s felismerve, hogy ezt az oktatási rendszert ez a kormány soha sem fogja rendbehozni. És bizom abban is, hogy a szülök és a kissé csalódott fiatalok továbbbra is támogatják azokat, akik valóban tanitani akarják az uj nemzedéket. Pukli meg számoljon el a saját lelkiismeretével, amiért visszaélt tiz és tiz ezer ember bizalmával.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2016.09.28. 18:41:04

@emil723: A legegyszerűbb tájékozódási pont a média. Az azért nem olyan egyszerű, hogy fölvesz az ember egy fekete pólót, meg egy kockás inget és már beverekedte magát a médiába. Azért volt ott előbb valamiféle egyezkedés. Az említett két példa, a dk és a moma. Egy nagyon megbukott miniszterelnök, meg egy még nagyobbat megbukott főpolgármester-jelölt. Kicsit vicces, hogy ők ketten lennének a tömegeket vonzó ellenzék.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.09.29. 11:13:02

@mari45: Vagy a boríték betalált a zsebbe.

De egyébként belegondolva Pukli helyzetébe az is lehet, hogy csak simán kifárasztották, és most csalódottan legyint. Sajns a fidesznek minden eszköze megvan ehhez.

Muad\\\'Dib 2016.09.29. 11:24:17

Mégis ki a fas*nak hiszi itt mindenki magát? Mi a qrva életért kellene minden adott témában fellépni kívánó civil kezdeményezésnek azonnal besorolni valamelyik politikai, ideológiai oldalra?
Hányni tudnék ettől a balkáni mosléktól. Normális országban senki nem várta volna el Puklitól, hogy márpedig nyilvánítson véleményt az összes közéleti, meg pártpolitikai kérdésben. Csak ebben a posvány koszfészekben képzelik azt (a viccesen magukat demokratikus ellenzéknek hazudó, valóban fityesz2 típusú emberek) a genetikailag alattvalók, hogy bármely kezdeményezést csak pártalapon lehet értelmezni, és az OKTATÁS kapcsán elindult tiltakozásra rögtön rá lehet repülni, mint légy a s*arra az összes baromsággal. A pártfőtitkár kiadja az ukázt a fityeszben, maszopban együtt(külön)ben, dékában, hogy xy kezdeményezésre rárepülünk és ha hagyják magukat benyalunk csontig, ha nem, jön az ekézés.
Tudjátok mit? Megérdemeljük Orbánt meg a Ferit mindenestől...

röf 2016.09.29. 11:26:07

Szerencsétlen baloldal…
Hogy rúgja a nemrég még rajongva puszilgatott Pukliját…
Ez is a Zorbán műve.

2016.09.29. 11:38:46

Azért az a szektás duma se semmi, amit ti prezentáltok. Pontosan ugyanaz a tempó, amit Orbán híveitől látunk. Aki nincs veletek, az rögtön ügynök vagy áruló. Gratulálok.

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2016.09.29. 11:55:20

Ti telepedtetek rá Puklira, ő meg nem akarja ezt. Ezért lenne áruló?

Mérnork 2016.09.29. 12:18:45

LOL, balfékek, kihátrált mögületek az aktuális megváltó, oszt most sír a szátok?
Az a baj, hogy szarosak vagytok és akihez hozzádörgölődztök az is az lesz, ez pedig egy idő után nem fog tetszeni a delikvensnek, mer az ő orrát is bántja a szarszag. ;-)))

kicsitomi 2016.09.29. 12:25:39

Ez a cikk hülyeség. Pukli nem akarta, hogy rátelepedjenek sem jobbról, sem balról. A Tanítanék addig volt jó - ebben teljesen igazat adok neki - amíg szakmai alapon működött. Ez az oktatás kérdése volt. Ennek a mozgalomnak semmi köze a migránskérdéshez.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.09.29. 12:32:29

@kicsitomi: Csakhogy ezt a DKsoknak hiába magyarázod...

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.09.29. 12:33:45

háború elől menekükülőket szívat a kormány.....ha ha ha

ezt a színvonalat má a puki se bírta

Ambiorix 2016.09.29. 12:44:17

Indítványozom Pukli István nevét a Gittegylet jegyzőkönyvébe csupa kis betűvel beírni.

(mehehe)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.09.29. 12:58:08

@Tiszteltetem Brüsszelet: Azt sem veszi észre, hogy Pukli úr véleménye a kérdésben egy olyan vélemény amit szakmai alapon alá lehet támasztani.

Van két szomszéd: Ahmed és Juszuf, mindketten 11 évesek.

Ahmed egy közeli országban kap menedékjogot. Hamar odaér, meg lehet oldani az oktatását, tud elég tanár a nyelvén, a hasonló kultúra, a hasonló oktatási rendszer miatt az új iskolához alkalmazkodnia triviális. Akár kihagyás nélkül is tudja folytatni a tanítványait, és ha az országában rendeződik a helyzet ez hazatérve is adott számára. Eljuthat könnyen egyetemig.

Juszufnak megígérték, hogy Európában majd jön a kánaán, útra kel. Az embercsempészek kihasználják, a tengeren életveszélyben van, utána is sok országon át kell szöknie, bizonytalan mikorra ér el valahova. Ekkor az ottani oktatásban a kortársai által ismert alapokkal nem rendelkezik, így bizony az út miatt szerzett lemaradás évekkel halmozódik, így a tankötelezettség végén még messze lesz neki az érettségi... Magas esélye van arra, hogy alapfokú végzettséggel, szakma nélkül kerüljön ki az iskolából. Olyan munkahelyekre van esélye amik a demográfiai okokból szükségszerű automatizálás miatt a lehető legnagyobb eséllyel szűnnek meg. Egyenes út a gettóba, ahol "elnyomottként" baloldali szavazó lehet.

Pukli úr szerint Ahmed sorsa a kisebbik rossz. Akik szerint nem a politika képviseli az embert, hanem az ember képviseli és szolgálja a politikát, aszerint viszont csak az utóbbi az elviselhető, mert enélkül nem lehet valaki a gyurcsányizmus szolgája.

Csak holmi orvos, villamosmérnök, stb. egy hozzá kulturálisan közel álló, az ásványkincseiből egy jó darabig jól megélő országban.

Az pedig, hogy Pukli orvost, mérnököt, stb. képző oktatásban gondolkodik, és nem az utóbbi életpályára való felkészítésen az már alapvető ellentét.

Tiszteltetem Brüsszelet 2016.09.29. 13:20:23

@Válasszunk: Hát bazeg, ezt a zagyvalékot igazán megspórolhattad volna.....minden normális ember csakis NEMmel szavazhat az így feltett kérdésre, puki nem oszt nem szoroz szvsz

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.09.29. 13:43:51

" olyan kormány mögé, amely emberek, köztük gyermekek vízbe fúlására ... mutat tökéletesen érzéketlenséget"

Gyönyörű szólam. Kábé hány gyerek fulladt a vízbe a magyar határzár túlsó oldalán?

Attilajukkaja 2016.09.29. 14:03:51

Pukli szamomra inkabb ostoba, mint arulo. Ha valaki azt hiszi, hogy ebben az orszagban meg tudja reformalni az oktataspolitikat anelkul, hogy politizaljon, az nagyon naiv lehet. Igen, vannak olyan ertekek, ami mellett vagy ellen minden joerzesu ember kiall. Szamomra ilyen Orban gyuloletkampanya is, amit a menekultek ellen folytat sok-sok hazugsag bevetesevel. De mondjuk, hogy Pukli ebben egyetert Orbannal, az o oldalan all. Miert ne? Hiszen regota szereti Orbant. De nem mehet szembe vele az oktatast erinto kerdesekben, mig masban pedig beall moge. Ilyen nincs.Ha ezt Pukli nem latja be, akkor valoban egy nagyon ostoba ember lehet. Inkabb kihatral a Tanitanek mozgalombol, amelynek ikonikus alakjava vallt, inkabb cserben hagyja a kollegait, mint hogy tovabb vinne a zaszlot.
Keseru szajizzel mondom, de csalodtam ebben az emberben.

konrada 2016.09.29. 14:30:57

@Attilajukkaja:
Na látod. Ő meg rájött, hogy ezekkel az ellenzéki arcokkal nem akar egy platformon politizálni...

Pop40 2016.09.29. 14:48:52

Puklinak teljesen igaza van. Fel nem tudom fogni, miért is jelentene Vitya melletti kiállást, hogy valaki nem akar integrálódni képtelen, sariahívő, illegális migránsokat százezerszámban.

A hülye ellenzéket épp ez a balta egyszerűségű gondolkodása és csőlátásmódja gátolja abban, hogy bármi esélye legyen megbuktatni Vityát. Mert ha Vitya nekik azt mondja, hogy 2+2=4, akkor inkább nekiállnak bizonygatni, hogy nem 4, csak nehogy igazat adjanak Vityának.

Ezzel pedig önkéntelenül is beszorulnak olyan ostoba álláspontok védelmébe, amivel esélyük nem lesz senkit magukhoz vonzani a törzsbázis legelkötelezettebb részén kívül (ami értelemszerűen kevés. Vityának is van annyi esze, hogy nem csak a birkamenetesekkel akar választást nyerni. Ha egyedül őket akarná megnyerni, sosem jutott volna kormányra.)

Én is nemmel szavazok vasárnap. Ha valami barom ezért leorbánistáz, kiröhögöm.

Pop40 2016.09.29. 14:54:56

@Attilajukkaja:

"Szamomra ilyen Orban gyuloletkampanya is, amit a menekultek ellen folytat sok-sok hazugsag bevetesevel. "

Fölöttébb hatásos lehet ez a gyűlöletkampány. Nem csak itthon, de egész Európában működik. ;)

A németeknél pl 20%-ra hozott fel egy másfél éve még nem is létező bevándorlóellenes pártot.

Fölöttébb ügyes ez a Vitya, hogy mindezt elérte:D
Mert ugye a dologban Merkel tökéletesen működő migránspolitikájának, a Calaist ostromló hordáknak, stb stb biztosan nincs szerepe.

Attilajukkaja 2016.09.29. 15:13:14

@Pop40:
"A németeknél pl 20%-ra hozott fel egy másfél éve még nem is létező bevándorlóellenes pártot."
A kedelyeket a nacionalizmussal a legkonnyebb felkorbacsolni. Ez egy axioma. Attol meg gyuloletkelto es nagyon is karos.

"Fölöttébb ügyes ez a Vitya, hogy mindezt elérte:D"
Ebben valoban nagyon ugyes volt!!! Mashoz nem nagyon ert, de a szarkeveres tenyleg az kisujjaban van.

"Merkel tökéletesen működő migránspolitikájának"
Valoban tokeletesnek tartod? Akkor nagyon egyedi az allaspontod, mert mar Merkel is bevallotta, hogy ma mar maskent csinalna az egeszet.

andrásúr 2016.09.29. 15:13:16

A legnagyobb baj a baloldalon, hogy ateistaként is a messiást várják !
Azt kellene végre belátni, hogy a liberális oktatáspolitika már régen megbukott !
Magyar Bálint és bandája akkora kárt követett el e területen is, hogy a jelenlegi kormánynak még legalább két választási ciklusra lesz szüksége, hogy az oktatás kérdését megoldják !
Ennek a megoldását nem politikai alapon, hanem szakmai szempontok szerint kell elvégezni !
Itt nem a percemberekre, önjelölt karrieristákra, hanem szakemberekre van szükség !
Szakmai alapon kell meghatározni a célokat, az azok eléréséhez vezető utat és meg kell valósítani ! Ez vonatkozik a tanárképzéstől kezdve a NAT megalkotásától a tanári pálya egzisztenciális kérdésének és elismerésének folyamatáig !
Ehhez szükség lesz mindenkire, még Puklira is !

Attilajukkaja 2016.09.29. 15:15:43

@konrada:
"Ő meg rájött, hogy ezekkel az ellenzéki arcokkal nem akar egy platformon politizálni..."
A baj, hogy vagy Orban mellett all ki, vagy az ellenzekkel politizal. Ugy erzem, hogy ket szek kozott csunyan a foldre esett, mert koztes ut nincs. Az a teves es karos oktatsi politika, ami ellen harcol, szerves resze az orbanizmusnak. Nem lehet politikamentesen megreformalni.

conchita wurst 2016.09.29. 15:18:23

@Attilajukkaja: kire káros?

ezzel azt mondod hogy a bemigráció meg hasznos?

sakkosfx 2016.09.29. 15:18:26

Mennyi mindennel meg lehet fenyegetni egy embert? Szerintem ez történt!

konrada 2016.09.29. 15:36:43

@Attilajukkaja:
S ha ő nem is akar ilyen székek közül választani se?
Miért nem lehet ez számára opció? Miért kéne neki olyanok mellé mindenben kiállni, amiben nem ért egyet??

Attilajukkaja 2016.09.29. 15:53:22

@conchita wurst:
"kire káros?"
Hogy hogy kire? Elsosorban a gyerekeinkre!

"ezzel azt mondod hogy a bemigráció meg hasznos?"
Furcsa logikad van, hallod-e? Ha azt mondom, hogy Orban oktatspolitikaja rossz es karos, akkor abbol neked az kovetkezik, hogy a menekultek befogadasa hasznos? Meresz egy kovetkeztetes! :o))))

@konrada:
"ha ő nem is akar ilyen székek közül választani se?"
Akkor vonuljon vissza az oktatas megreformalasanak ugyetol es alljon be a sorba. A baj, hogy csak 2 sor van. Koztes nincs.

"Miért kéne neki olyanok mellé mindenben kiállni, amiben nem ért egyet??"
A helyeben valoszinuleg azt mondtam volna, hogy ebben es ebben nem ertek egyet a Tanitanek mozgalom tobbi tagjaval, de az oktatas megujitasaert akkor is tovabb dolgoztam volna. Pukli most egyszeruen csak kiszall, ezert vsagyok csalodott.

Attilajukkaja 2016.09.29. 16:11:08

@andrásúr:
"a jelenlegi kormánynak még legalább két választási ciklusra lesz szüksége, hogy az oktatás kérdését megoldják !"
Konkretan mire gondolsz? Milyen oktataspolitikai tervekre?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.09.29. 18:28:41

@Attilajukkaja: Ez nem igaz. Számos esetben cserélődött le úgy szakértő, hogy Orbánt meggyőzték. Azaz bőven megreformálhatja az oktatást úgy is, hogy Orbánt jobban meggyőzi, mint az aktuális oktatáspolitikus, és Orbán pontosan látja, hogy egyéb politikai kérdésekben egy oldalon állnak. Ez esetben a reform pl. elindulhat államtitkári székből is.

Számos kérdésben a kormánypárti szavazók, sőt a kormánypárt egyes tagjai, politikusai is követeltek változtatást és sikerrel jártak.

Ugyanakkor egy mindenképpen ellent mondó, sok dologban magát hiteltelenné tévő ellenzéki masszának nincs sok esélye kormányváltásra, a tiltakozások sok részeredmény után kifulladnak, sőt a kompromisszumra nyitott többség kihátrál a harcosok mögül, így pedig siker elérésének igen kevés az esélye, és egy esetleges kormányváltás után a másik oldal kezdene erőszakos tiltakozásba, stb.

Attilajukkaja 2016.09.29. 19:00:49

@Válasszunk:
"Számos esetben cserélődött le úgy szakértő, hogy Orbánt meggyőzték."
Mondj egy peldat. Szerintem csak akkor rugtak ki valakit, ha Orbannak ellentmondott.

"Azaz bőven megreformálhatja az oktatást úgy is, hogy Orbánt jobban meggyőzi"
Erre semmi esely. Miert valtoztatna Orban a nepbutito poltikajan?

"Orbán pontosan látja, hogy egyéb politikai kérdésekben egy oldalon állnak. Ez esetben a reform pl. elindulhat államtitkári székből is."
Ne csodalkoznek azon, ha Pukli hirtelen allamtitkarra avanzsalna. De akkor annyi az altala megfogalmazott iranyelveknek.

"egy mindenképpen ellent mondó, sok dologban magát hiteltelenné tévő ellenzéki masszának nincs sok esélye kormányváltásra"
Itt nem is errol van szo, ha jol tudom.

" a tiltakozások sok részeredmény után kifulladnak"
Ezt nagyon sajnalom, mert az emberek nem veletlenul mennek ki szombaton es vasarnap a megmozdulasokra. De igazad van, a hatalom szarikk rajuk!

"a kompromisszumra nyitott többség kihátrál a harcosok mögül"

Igazad lehet. De akkor mi a megoldas? Szamomra jelenleg nincs mas, mint tiltakozni.
Pukli pedig tovabbra is egy csalodas, mert elhagyta a szakmai mozgalmat.

andrásúr 2016.09.29. 19:09:25

@Attilajukkaja: A tudás alapú társadalom kialakítására, mindenkinek egyenlő hozzáférést a tudás megszerzéséhez, a pedagógusok megbecsülése, a szakszerű egymásra épülő tudásszintek és nevelési színterek összehangolása, az egységes értékelési,- és követelményrendszer bevezetése stb. ! Tovább nem sorolom, mert lehet, hogy ezt sem értetted meg !

Attilajukkaja 2016.09.30. 10:45:11

@andrásúr:
"Tovább nem sorolom, mert lehet, hogy ezt sem értetted meg !"
Miert ne ertenem? En meg a regi rendszerben tanultam, tudok szoveget ertelmezni.
Amiket leirsz, annak koze nincs a Fidesz oktataspolitikajahoz. Inkabb a Tanitanek mozgalomehoz. A tankotelezettseg levitele 16 evre, a gimnaziumok szamanak drasztikus csokkentese, az alapitvanyi iskolak ellehetetlenitese, egyre tobb szegregalt iskola letrehozasa, a KLIK nevu vizfej-borzadaly mukodtetese, a tankonyvek silany minosege es kesedelmes terjesztese stb. - ez a Fidesz jelenlegi oktataspolitikaja!

andrásúr 2016.09.30. 16:50:24

@Attilajukkaja: Nem akartalak megbántani, de én is az átkosban jártam iskolába !
Nagymértékben meghatározza az oktatási területek és a mindenkori kormány viszonyát, annak világnézeti és politikai beállítottsága !
Bizonyára észrevetted, hogy nem a balliberális oldal van kormányon !
Jelenleg prioritást élvez az a szemlélet, hogy lehetőleg egyenlő színvonalú, állami oktatási rendszer működjön ! Államosították az iskolákat és mivel az állam a fenntartó és működtető, ezért hozta létre a KLIK-et ! Ennek működéséről bebizonyosodott, hogy a túlzott centralizáció nem vált be, és ezen változtatni kellett ! Remélem, hogy ezt szakmai alapon tették meg ! Az alapítványi iskolák visszaszorítása jó elképzelés volt ! A szakiskolák váltották a gimnázium és a szakközépiskolát és a szakmunkásképzőt ! Hogy milyen lesz, az csak később válik el ! Én inkább visszaállítottam volna a technikumi képzési formát , szoros kapcsolatban a termelő üzemekkel !

andrásúr 2016.09.30. 16:56:47

@Attilajukkaja: Egy új oktatási forma bevezetéséhez idő kell, mégpedig annyi, hogy a bevezetésétől számítva egy korosztály végezzen ! Ezután lehet az esetleges nagyobb változtatásokat elvégezni, attól függően, hogy hogyan vált be a rendszer !
A pedagógiai hatás eléréséhez nyugodt, alkotó légkörre van szükség !

Attilajukkaja 2016.09.30. 17:16:10

@andrásúr:
"Nem akartalak megbántani"
Ezt koszonom!

"Bizonyára észrevetted, hogy nem a balliberális oldal van kormányon !"
Ez itt miert lenyeges?

"Jelenleg prioritást élvez az a szemlélet, hogy lehetőleg egyenlő színvonalú, állami oktatási rendszer működjön ! "
Nem vagyok szakember a temaban, de sokan azt mondjak, hogy ez egy teves elgondolas. Es nem is mukodik. Nem veletlenul mondta ki Balog, hogy helyuk van a szegregalt iskolaknak, ahol eleve serul ez az alapelv. Sajnos a magas szinvonalu alapitvanyi iskolakat is tonkre akarjak vagni, ahol egy magasabb szintu oktatas folyik azok szamara, akik kulonlegesen tehetsegesek vagy meg tudjak azt fizetni. Nem ertem, hogy egy magat jobboldalinak vallo kormany miert erolteti a szocialista tipusu egalizaciot, ami mar regen megbukott.
Arrol nem is beszelve, hogy akkor Orban a sajat lanyat miert Svajcba kuldte tanulni sok-sok millioert, miert nem itthon tanitatta? Ja, mert bort iszik es vizet predikal?

"az állam a fenntartó és működtető, ezért hozta létre a KLIK-et ! Ennek működéséről bebizonyosodott, hogy a túlzott centralizáció nem vált be"
Ezt mar elore megmondtak a szakemberek, de Orban csak megy a sajat feje utan, nem hallgat senkire. Balog is megmondta, hogy tultoltak a biciklit. Erre mit tesznek? Meg tovabb toljak par meterrel!!! Tenyleg megall az esz.

"A szakiskolák váltották a gimnázium és a szakközépiskolát és a szakmunkásképzőt"
Abszolut feleslegesen! Nem beszukult, csak egy dologra koncentralo szakmunkasokat kell kepezni, mert mire kikepzik oket, mar 180 fokot fordult a technologia vilaga. Egy komoly altalanos muveltseget, nyelvtudast, informatikai ismereteket kell adni a gyerekeknek, hogy megertsek, ami korulottuk zajlik, hogy alkalmazkodni tudjanak. Alapismeretek persze szuksegesek, de azt az eddigi szakkozepek is megadtak. A trend az, hogy a cegek elmennek a sulikba, kivalogatjak a nekik megfelelo tanulokat es vegul ok kepzik ki a diakokat a sajat teruletuknek megfeleloen. Erre nalunk mi van? Ot eves nyomtatott (!) informatikai tankonyvek es tornaora minden nap. Gratulalok!
(Es - majd' elfelejtem, - persze mar Orban pajtas is szerepel a nyolcadikosok tortenelem tankonyveben!!!!! Te rted ezt?)

"Én inkább visszaállítottam volna a technikumi képzési formát , szoros kapcsolatban a termelő üzemekkel !"
Akkor te egy kicsit jobban ertesz a modern oktatasi formakhoz, mint Orbanek. :o)

Attilajukkaja 2016.09.30. 17:20:13

@andrásúr:
" Egy új oktatási forma bevezetéséhez idő kell"
Szerintem nincs uj oktatasi forma, csak valami avitt KDNP-s erolkodes. Pokorni is teljesen ki van toluk akadva!

"A pedagógiai hatás eléréséhez nyugodt, alkotó légkörre van szükség !"
Hja! Na azt lesheted.

andrásúr 2016.10.01. 11:18:49

@Attilajukkaja: Mi szükséges az alkotó pedagógiai légkör kialakításához !
Tárgyi feltételek: Megfelelő számú és színvonalú iskola és tanterem. Modern felszerelések / elektronikus tábla, tanlabor, nyelvoktató centrum // kréta /// ! Elégséges számú tanterem / ideális osztálylétszám a 15-20 lenne /, nem pedig a most sok helyen meglévő 30-40 /. Tornaterem a mindennapos testneveléshez ! Megfelelő színvonalú tankönyvek, munkafüzetek biztosítása !
Személyi feltételek: Megfelelően felkészült pedagógusi kar ! Elfogadható díjazással, megbecsüléssel és előrehaladási lehetőséggel. Tanfelügyelet biztosítása !
Anyagi feltételek: Az állam által kialakított központi szerv a feltételek biztosítására / KLIK / ! A fenntartási költségek biztosítása !
Ha mindez meglesz, akkor évek múltán várhatjuk a felnövekvő nemzedék előrehaladását ! És ehhez nem tanárokra, hanem pedagógusokra lesz szükség !

Attilajukkaja 2016.10.01. 13:21:46

@andrásúr:
"Mi szükséges az alkotó pedagógiai légkör kialakításához"
Valoban. Ebben nincs koztunk vita. De ez jelenleg nem elerheto.

"Az állam által kialakított központi szerv a feltételek biztosítására / KLIK / ! A fenntartási költségek biztosítása !"
Igen, de csak ott, ahol ezt tenyleg igenylik. Sok olyan iskolat vettek el az onkormanyzatoktol (ugyanezt tervezik az alapitvanyi sulikkal is), ahol ezt elleneztek, mert a felesleges es eroszakos allamositas (rakosi es kadari metodika!) szinvonalromlashoz es erkolcsi hanyatlashoz vezetett. Annak idejen el sem tudtam volna kepzelni, hogy pont a Fidesz lesz az, amelyik ilyen elannal probalja visszaallitani majd a kadarizmust!!!

"Ha mindez meglesz, akkor évek múltán várhatjuk a felnövekvő nemzedék előrehaladását !"
Ezeket az osdi metodikakat es elkepzeleseket mar regen tulhaladta a tortenelem. Nem mukodik!

"És ehhez nem tanárokra, hanem pedagógusokra lesz szükség !"
Gondolom, azt is meg tudod indokolni, hogy miert nezed le ennyire a mostani magyar tanarokat/pedagogusokat.

andrásúr 2016.10.01. 18:36:24

@Attilajukkaja: Hogy zárjam a diskurzusunkat, az utolsó mondatomhoz fűznék némi magyarázatot ! Azt kívánom megvilágítani, hogy mi a különbség a tanár és a pedagógus között !
Legnagyobb különbség a nevelési folyamatban az ismeretek átadási módozataiban van ! Melyek ezek a módozatok ? Képzés-- oktatás-- nevelés !
Mit kell fejleszteni ? Ismeret-- jártasság-- készség-- képesség-- teljesítményképes tudás !
A tanár, aki rendben megtartja az órát képzés keretében ismereteket ad át a résztvevőknek ! A pedagógus viszont komplex személyiségfejlesztés keretében nevelve éri el, hogy a tanítványok teljesítményképes tudás birtokába kerüljenek !
Más hasonlattal a tanár egy iparos, a pedagógus meg művész !

Attilajukkaja 2016.10.03. 11:30:25

@andrásúr:
Koszonom a valaszt, es nem akarom ujranyitni a diskurzust. Csak nem valaszoltal a kerdesemre. Helyette leirtad, hogy szerinted mi a kulonbseg a tanar es a pedagogus kozott. Nyilvan ugy gondoltad, hogy nem tudom. Vagy csak ezzel kerulted meg a kerdesemet. :o)
süti beállítások módosítása