Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Az LMP végleg Orbán csicskája lett

2016. július 23. - Európa Kávézó

Azzal, hogy Szél Bernadett beült Kósa Lajos és Harrach Péter közé Tusványoson, néhány kérdés eldőlt. Az LMP társelnöke Orbánnal ért egyet menekültek és népszavazás ügyében, ráadásul sorosozott egy jóízűt. Az egykori ökoizé tizenkilencre kért lapot. Vagy kizúgnak a Parlamentből 2018-ban, vagy megpróbálnak Orbán koalíciós partnerei lenni. Mi az előbbit tartanánk helyesnek. 

szel.jpg

Ahol az asszonyverő Tőkés László Szili Katalint dicséri, ahol a kollaboráns Szent-Iványi István "vitázik" a Fidesszel, ahol Rogán Cecília tart előadást arról, milyen érzés dolgozó és családfenntartó nőnek lenni, ott tette tiszteletét az LMP társelnöke. Ha már arra járt - talán a levegő hatása -, elmondta, miről mondhat véleményt Soros György, Orbán és a Fidesz vezérkar liberális kitaníttatója, egykori jótevője. Egyúttal biztosította a felvonuló fideszes vezérkart, hogy az LMP-re Schiffer András kirúgása után is lehet számítani. Talán nem is véletlen, hogy a most megválasztott másik társelnök, Hadházy Ákos is Fidesz-tag volt korábban - ahogy Fodor Gábor is. Összenő, ami összetartozik. Most kell megfizetni annak az árát, hogy az LMP időnként érdekes módon jutott kopogtató cédulákhoz?

Van egy rossz hírünk az LMP-nek: mostantól kezdve Hadházy minden korrupciós leleplezése értelmetlenné vált. A fő hatalmi, az ország sorsát döntően befolyásoló kérdésben beálltak Orbán mögé. Ehhez képest szinte érdektelen, hogy melyik helyi fideszes haver lopott pát tízmilliót. És aki bármiben egyetért Orbánnal, az nem ellenzéki.

Orbán ámokfutása kapcsán nem lehet kint és bent egeret fogni. Nem lehet Orbán leváltásáról beszélni, de egyetérteni velük az Európai Unió, és ezáltal Magyarország jövőjének megítélésében. Egyúttal az is eldőlt, hogy hiába bukott meg Schiffer, változatlanul az ő kínos, a Fidesznek és a Jobbiknak bokázó politikája a fősodor. 

Most kéne valami szóvicc arról, hogy nem lehetett más a politika, de már mindegy. Ez a párt már születésében is vállalhatatlan volt, bukása pedig még kínosabb lesz. Kár, hogy jelenlétük késlelteti Orbán bukását. De azért az így is meg fog történni.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr338909218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.23. 15:10:13

Az LMP előtt le a kalappal: a gyakorlatban mutatják be, hogy úgy is lehet Orbánt ellenezni, hogy az ember nem válik a ballibák csicsksává. Az LMP egy tisztességes ellenzéki párt, mely nem alkuszik meg az országrontó ballibekkel.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2016.07.23. 15:13:00

Nehéz lehet ennyi gyűlölettel élni! Nincs néha olyan érzésed hogy mindenki szembe jön az autópályán csak te mész jó irányban?

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2016.07.23. 15:25:08

@a BircaHang Média szerk.: Sőt, ott kezdődik a komolyan vehető ellenzéki politikai alakulat, hogy nem kizárólag Orbán-antiorbán tengelyen képes az identitását meghatározni, hanem van saját önképe, mondanivalója, jövőképe, a társadalom valós problémáira érvényes válaszai. Ha ezt vesszük, az LMP jutott a legközelebb ehhez a kritériumrendszerhez. Ezen kívül felismerték hogy igenis vannak olyan kérdések amiben a fidesz ráérzett a társadalom széles rétegének méltányolható politikai igényeire, és ebben ők sem akarják szembehugyozni a választókat, hanem arra koncentrálnak, amit a fidesz és Orbán rosszul mért fel vagy valamilyen okból túltolja.

Persze tehet szimpatikussá egy pártot ha van olyan tökös álláspontja bizonyos szimbolikus vagy identitásképző kérdésekben ami szembemegy a közvéleménnyel, de ha csak ilyen van azzal gyakorlatilag a saját kormányképtelenségét deklarálja.

A többiek (ballib oldal minusz Jobbik) bebetonozták magukat egy stabil 5-6 %-ra azzal hogy egyetlen modanivalójuk az orbitaki.

vakapad 2016.07.23. 15:36:50

Javasolnám a visszafogottságot. A hangvétel túl durva, a mondanivaló hülyeség (az LMP ezzel NEM LETT(!) a FIDESZ része, hanem továbbra is a demokratikus ellenzékhez tartozik), azt meg, hogy a DK-t (is) bírálja, higgadtan kell tudomásul venni, és nem más ügyben "visszavágni". Gyurcsány szokta mondani, hogy vigyázni kell egymásra, ez az iromány a fenti kijelentéssel tökéletesen szembemegy. A Nyugati Fény legyen tényleg nyugati, ne pedig a párt ökle.

Valami előremutató lenne jó ide.

pamut 2016.07.23. 15:58:01

ez most jogos.

tisztességes ember nem ül le fideszessel egy asztalhoz, a fidesz saját kis kígyófészkébe, mélyfideszes pártbulijára meg pláne nem megy el. könyörgöm, ez a maffiózó rogán, a maffiózó orbán, a maffiózó lázár pártja, ők azok akik szétlopják az országot, akik oligarchákkal fosztogatják ki a magyarokat, akik ipari rendszerré, intézményesített álamvallássá tették a lopást, és ezt maga az LMP is sokszor kimondta.

egyáltalán hogy kerültek oda? ők jelentkeztek vagy meghívták őket? készítik elő a 2018-as koalíciót, vagy mi ez?

az LMP most iszonyúan pofán lőtte saját magát. ezek után hogy higgye el bárki hogy komolyan gondolják a leleplezéseiket, a korrupcióinfóikat? reggel elátkozzák a maffiát, délután vigyorogva szürcsölik a teát velük? mi a halál fasza ez?

az LMP elárulta saját magát, a saját elveit, a saját szavazóit. és én még volt amikor ezekre szavaztam... soha többé.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.07.23. 16:04:56

" És aki bármiben egyetért Orbánnal, az nem ellenzéki."

Tényleg nem szoktam ilyenekre kommentelni, de ezt most nem állhattam meg. Ez a mondat egy tipikus fekete-fehér látásmódot tükröző, beszűkült világképű kijelentés. Mondjuk szekértábor-propaganda, de még írhatnék mást is...

madarasi.abel 2016.07.23. 16:12:08

Nos, emlékeztetnék mindenkit, hogy az LMP már tavaly is ott volt Tusványoson.
Miért akkora baj, ha ismertetni próbálja a véleményét a külhoni magyarokkal? Miért gond, ha ezt egy olyan szabadegyetemen teszi, amit - bár a fidesz szervez - mindig is voltak külső meghívottjai?

Egyáltalán, miért gond, ha esetleg valamiben egyetértenek a fidesszel? Valahogy nem hallom senkitől, hogy a devizahitelek forintosítása annyira nemzetrontó lépés lett volna.

Izo 2016.07.23. 16:13:21

Aki nincs velünk az ellenünk van? Hm? A "demokratikus" oldali is gyakorolhatná néha, hogy leül olyanokkal beszélgetni, akikkel nem fog egyetérteni. Sőt, néha még azt is beismerhetné, ha egyetért, attól nem lesz kevesebb. Ilyenkor mutatkozik meg a gyakorlatban, hogy a ballibáknak tényleg az egyetlen gondolatuk Orbán leváltása.

Janossz 2016.07.23. 16:16:29

@pamut: Állítólag minden frakcióvezető meg volt híva.
Szerintem el is kellett volna menniük.

pamut 2016.07.23. 16:26:00

@Janossz:
aki elmegy a maffia bulijára az annyit is ér.

Janossz 2016.07.23. 16:33:38

@pamut: De szigorú vagy!
Aki elmegy, némi lassító vételezése, meg egy nagy levegő után megnyilvánulhat a külhoni magyarok felé, még ha csak megtűrt vendégként is, de elmondhatja az álláspontját. Kár volt kihagyni.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2016.07.23. 16:41:48

@madarasi.abel: A devizaahitelek forintosításánál nem az volt a baj, hogy fonitosították azokat, hanem az ahogy forintosították. A Magyar Nemzeti Bank nyeresége a svájci frank átváltásából képződött. A sok szerencsétlen pedig most azt az árfolyanyereséget nyögi amit az MNB realizát a devizahiteleken. Matolcsy a devizahitelesekből tette nyereségessé az MNB-t, és abból a pénzből hozta létre az alapítványait és szórja két kézzel az adófizetők pénzét. Ezen gondolkodj el egy kicsit.

inebhedj - szerintem 2016.07.23. 16:42:20

@pamut:

Na de tisztességes ember a Jobbikkal, DK-val, MSZP-vel, Együttel, KDNP-vel, MDF-fel, LIberális Párttal, Demokratikus Chartával, Millával, stb. illetve ezek (volt) vezetőivel, tagjaival, képviselőivel, delegáltjaival se ül egy asztalhoz, nota bene Európa Kávézót se olvas.

Ennek folytán nekünk többieknek nem tökmindegy, hogy mit csinálnak a tisztességes emberek, úgyse ülnek velünk egy asztalhoz.

Advanced Flight 2016.07.23. 16:42:59

na, majd néztek, mint a kiszántott egér, amikor a maszop összebútoroz a jobbikkal, hihihi XD

biobender 2016.07.23. 16:50:11

Aki 56-ban leult andropov elvtarssal es kadar elvtarssal az imperializmust szodni az nem lehetett tisztesseges ember. Mansincs ez maskepp, putyin elvtarsves orban elvtars barataival

pamut 2016.07.23. 16:51:51

@Janossz:
nem értem miről beszélsz.

az áruló LMP ott akkor és annyiszor mondja el a véleményét akár a külhoni magyaroknak akár bárkinek amikor és ahol és amennyiszer csak akarja. akár elmegy Erdélybe és ott, akár bárhol. semmiféle függésben nincs a fidesztől a megnyilvánulásaiban.

az hogy elmennek az ellenség patkányfészkébe bratyizni, az maga a megnyilvánulás, az maga az álláspont-kifejtés az maga az üzenet (akár a külhoniaknak akár a belhoniaknak): ezeknek segg van a szájuk helyén.

elhiheted nagyon szívesen írom ezt le, vala én is a bizalmamat és a szimpátiámat adtam nekik, de úgy látszik még annál is kevesebben bírják ki hogy ne kurvuljanak el, mint gondoltam.

@inebhedj - szerintem: bár a magyar politikai felhozatal úgy általában förtelmesen szar, a hazaáruló fideszmaffiával egyik másik pártot sem lehet összemosni, még akkor se ha azok is nagyon szarok illetve tisztességtelenek.

Darth Revan 2016.07.23. 16:58:32

Az LMP mindig is a fidesz csicskaja volt, uber hulye politikaval.

Janossz 2016.07.23. 17:17:47

@pamut: Csak hát a távolmaradás azt erősíti, hogy "Csak a Fidesz!", meg mondhatják, hogy látjátok, ezek a nemzetellenesek ide se merik tolni a pofájukat.
Kétség kívül bátorság kell az ellenfél várába menni, de gyáva népnek nincs hazája.
Ha egyszer ott van, mondhatja a magáét, van egy esélye. Ha kifütyülik, rosszul csinálta, hazajön. De megpróbálta.
Vagy szervezni kell egy hasonló ingyencirkuszt. Arra meg pénz nincs, ugye?

Ki nem szólt, csak bégetett, az kapott dicséretet
Ki oda se ballagott, jutalmat is kapott
Így hát egy se ment oda
Meg is szűnt az iskola

fideszes Bróker kormány 2016.07.23. 17:28:12

Mindegyik "ellenzékli" párt egy szaros fidesz kollaboráns, amelyiknek nem az az alapprogramja, hogy egy választási győzelem után komlpett BÖRTÖNBE VÁGJA az egész fideszes rablóbandát.
Ebből kiindulva tehát nem mai újság, hogy az LMP egy semmire sem használható csicska párt, teljesen alkalmatlan egy kormányváltásra..

2016-ig Orbán a bulgáriai putri színvonalára züllesztette le Magyarországot, 2022-re meg már meglesz az azeri nyomortelep is.

De ti még akkor is arról fogtok vitatkozni, hogy vajon jó vagy rossza párt-e a zelempé.

Rwindx 2016.07.23. 17:32:05

" És aki bármiben egyetért Orbánnal, az nem ellenzéki."

:D :D :D

Én gyurcsányt egy kanál vízben megfojtottam volna, de attól még volt olyan dolga, amivel egyetértettem (pl TB jogviszony rendezése), mivel képes vagyok gondolkodni és tudok különbséget tenni jó és rossz között. Ebből számomra az következik a poszter nem több mint szimpla agyhalott.

Szél-t és Hadházit nem különösebben kedvelem, de hogy attól hogy valami olyannal rendelkeznek amivel a poszter és fajtája nem (gondolkodás képessége és józan belátás), attól még elég piti dolog Orbán csicskájának nevezni.

Viszont ha a poszter ezen dolgokra ennyire érzékeny felhívnám szíves figyelmét, hogy Orbán és követői is lélegeznek, így aki ugyanezt teszi nem más mint Orbán rejtett erőforrása, az ötödik hadoszlopa. Most kell megmutatni, miben különböztök az orbáni csőcseléktől! Ne vegyetek levegőt!

:D :D :D

Harry Hole 2016.07.23. 17:37:20

@fideszes Bróker kormány:

No, melyik pártnak alapprogramja a fideszesek börtönbe juttatása?

Tiborpapa 2016.07.23. 17:40:30

A poszt szerzőjének egyetlen célja, hogy az LMP-t és ez általuk feltárt orbáni disznóságokat hiteltelenné tegye, így támogatva akarva-akaratlanul a kormányt. Aljas dolog, vagy csak ostoba.

pamut 2016.07.23. 18:00:18

@Janossz:
te elbeszélsz az érveim mellett. az patkányfészekbe bemenni nem bátorság kell hanem önfeladás és erkölcstelenség. ez szégyen.

semmiféle "csak a fideszt" nem erősít ha mennek le csicskába, saját jogukon is elmehetnek akár Erdélybe akár bárhová és elmondhatják amit akarnak, ennek továbbra sem feltétele hogy közösséget vállaljanak az orbán-maffiával. nem tudom ezen mit nem bírsz megérteni már előbb is leírtam, bár szerintem rajtad kívül senki sem gondolja hogy csak a fideszmaffia buliján szólalhat meg az LMP.

az LMP áruló lett, ez van. önmagára, tisztességére, jó hírére, önbecsülésére kicsit is adó embernek még az is kínos ha csak együtt emlegetik a fidesszel, nemhogy még önként el is vegyüljön köztük.

wolfgabriel 2016.07.23. 18:09:44

Csak a tények miatt: vitázni ment oda. Ha lesz videó nézzétek majd meg, aztán mindenki döntse el, hogy csicska vagy nem csicska.

sutyerák 2016.07.23. 18:13:42

a pünkösdi király zoknijai. szép egy tsaság.

eszkütyü 2016.07.23. 18:14:54

Detti nem bratyizni ment oda, hanem leoltani őket a saját seggnyalóik előtt. Érvekkel, higgadtan, adatokkal alátámasztva.

Janossz 2016.07.23. 18:22:06

@pamut: Én másképp látom, és nem az LMP-ről beszéltem, őszintén sose nagyon bíztam bennük valamiért. Én a távol maradókról szóltam, akik most árulózzák itt nekem, az egy szem lovagot, aki bement a sárkány barlangjába.
A politikai harc a lelkekért folyik, aki nem akar/tud a lelkekért küzdeni, mindegy, hogy itt, vagy odakinn, vesztésre ítéltetett.
Aki nem ragad meg minden alkalmat, hogy a hazugságot leleplezze, az igazát hirdesse, járjon még tíz évig a Kálmán Olgához, ott van légkondi, konfliktus nyema.

blaubner 2016.07.23. 18:27:03

ez a poszt szélsőségesebb és kirekesztőbb, mint a kormány kommunikációja.

engem nem zavar, de az ehhez hasonló írások miatt a - tisztességes - baloldali szavazók egy része jogosan az lmp-re fog átszavazni...

Attilajukkaja 2016.07.23. 18:28:26

Nagy kar az LMP-ert. Miota Schiffer elment es Hadhazy lepett a helyebe, ujra egyre szimpatikusabbak lettek. De ez persze mar a multe. :o(

snorbi 2016.07.23. 18:37:32

@pamut: Ahol a FIDESZ leül, ott figyel a nép. Ahol az ellenzék összeül, ott nem.
Ez egy szép lehetőség volt az LMP-nek a sajtómegjelenésre, amit ügyesen ki is használtak.
Ennyi, nem több. Túl sok és túl szélsőséges következtetéseket von le a szerző szvsz.

kosike 2016.07.23. 18:45:58

A szerző csak pársorral is hiteltelenné tudott válni. Nem az számít számára, hogy mi az igazság, hanem az, hogy ki ért egyet Orbánnal. Arról nem beszélt persze, hogy az LMP EU-s parlamenti képviselője Magyarország 250.000 euro/ fő -s megbüntetése mellett szavazott. Azt lehet. Az LMP valóban egy nagy semmi, de most ezzel a véleményeddel és soraiddal te is azzá váltál. Hiteltelen semmivé!

kosike 2016.07.23. 18:49:53

Kiegészítés: azzal persze egyet lehet érteni, hogy a társelnöknek semmi keresnivalója nem volt Tusnádfürdőn. De arról sem beszélt, hogy az LMP nyári táborán pedig Molnár Gyula volt az egyik előadó. Mindegy, hogy miért nem beszélt róla. Vagy tájékozatlan, vagy egyoldalú. Szóval akkor most kihez is húz az LMP?

gaston 2016.07.23. 18:59:11

A cikk írója undorító... Azért mert valaki nem kritizálja zsigeri gyűlölettel a jelenlegi kormànyt, már "vállalhatatlan"??? Az ilyen gyűlölködő írások többet ártanak, mint használnak. Egy ilyen ellenzéki hangulatú írás elolvasása után az értelmesebb ember megállapíthatja, hogy milyen szar alakok vannak a baloldalon, pedig milyen jó lenne egy normális baloldali párt normális poltikusokkal. A gyűlölködésedbe belefulladsz, mert nem lesz kormányváltás, amíg ilyen a hangnem a változtatni akarók között....

Neo07 2016.07.23. 19:00:45

"A fő hatalmi, az ország sorsát döntően befolyásoló kérdésben beálltak Orbán mögé. "
Vagyis aki egyetért azzal, hogy mi válasszuk meg, hogy kikkel akarunk együtt élni, akkor az már csicskás lesz?

Elképesztő. Erre nincsenek szavak. De nem baj, lehet tudni, hogy a szélsőlib pártok hazaáruló pártok, soha, soha nem vezethetik többé az országot.

Hogy értsük: csicskások vagyunk, mert az utca gazdag lakosai által kitalált őrültséggel merünk szembeszállni, miszerint ők, a gazdagabb lakosok határozhatnák meg azt, hogy hány idegen jöhet be a házunkba.

Janossz 2016.07.23. 19:11:27

@Neo07: A Te házadba hányat akarnak elszállásolni? Volt már kinn Nálad a Brüsszel-kommandó?

jolankovacs 2016.07.23. 19:13:33

Ez a poszt most mellément. Éppen az ellenkezője az igaz. Normális ellenfél nem csak gyűlöletben, hanem békés konstruktivitásban is élen kell, hogy járjon. Fentebb írták: nem mnden fekete-fehér!!
Van nagyon kevés, amit orbán is jól csinált (leginkább régebben), kár támadni az ilyen gondolatokat.
Egy LMP szintű pártnak nagy nyilvánosságot szerezni (pénz, hatalom, média nélkül) szinte csak így lehet.
Sajnos a balodali pártok csak gyűlölködnek, ezért vész el lassan minden támogatottságuk. Most az LMP lett a célpont, de ezzel nyilván mellélőttek.

Netuddki. 2016.07.23. 19:22:01

@Európa Kávézó: Pontosabban azt kellett volna írni, hogy TOLVAJ BŰNÖZŐKKEL NEM KVATERKÁZUNK! Nem legitimáljuk a maffia hatalmát, éééérteeem?

Vagyis ebből az esetből az látszik, hogy ezt a tényt az elempé valahogy nem fogta fel, vagy nem akarja felfogni. Vagy a szélbettike lesz az elempé szilikatalinja. Oda húz ahol többet fizetnek. Különben minek menne olyan helyre ahol a tolvaj fideszesek politikai rejszolás közepette szopkodják egymás fszát?

Netuddki. 2016.07.23. 19:28:42

@jolankovacs: Milyen békés konstruktivitásról álmodozol? Akai engem meglop azzal nem fogok leülni tárgyalni, hanem feljelentem. Aztán a rendőrség elkapja, visszaadja a lopott holmit, a bűnözőt pedig lecsukja. Legalábbis egy jogállamban ennek így kellene történnie. Az orbán banda legfőbb sara, hogy sajnos Magyarország nem jogállam, így a politikusbűnözőket nem csukják le, még.
Az úgynevezett ellenzéknek minden erejével a jogállam visszaállításán kellene dolgoznia. Nem teszi, miért? Na, ez az!

Janossz 2016.07.23. 19:43:42

@Tibi !: Ha vitára hívnak, oda kell menni, vitázni. Nem bratyizni.
Ha nem teszed meg, gyáva vagy. És ez után bármilyen kitérést a vita elől legyávázni se lesz jogod.
Odamész, előveszed a jegyzeteid, és cáfolhatatlan adatokkal igazolod a pártod /politikád igazát.
És megpróbálod elmagyarázni a határon túliaknak, hogy semmi bajod a nemzethez tartozásukkal, csak a szavazójogukkal volna itt egy kis probléma. Ehhez bátorság kellene.
Az utolsó férfit a baloldalon Lendvai Ildikónak hívták.

Alick 2016.07.23. 19:51:12

" És aki bármiben egyetért Orbánnal, az nem ellenzéki."

Csak egy Sith gondolkodik végletekben...
:)

Neo07 2016.07.23. 19:52:57

@Janossz: Megmondták: az első 100 ezer bevándorlónak kb egy százalékat, azaz 1000 embert. Ebből mi következik? Az, hogy azóta (az ideivel együtt) bejött még egymillió 900 ezer, jövőre, ha látják, hogy külső határok nem léteznek, akkor bejöhet simán ennek a kétszerese, ha nem több; azaz jövő év végére lehet kb. hatmillió jövevény – és akkor még mindig nem áll le a folyamat, hanem épp ellenkezőleg, gyorsul.

Hatmillió ember. Ha tartjuk a vállalt egy százalékot, az bizony 60 ezer ember – egy teljes vidéki város lakosságszáma. Ez irtó nagy szám, mert vegyük majd hozzá a családegyesítéseket, rögtön megtöbbszöröződik a szám, lehet ebből akár félmillió is. És akkor még csak 1017-1018 körül vagyunk. Ekkora létszámban ez integrálhatatlan, mégegyszer, INTEGRÁLHATATLAN tömeg. Vegyük hozzá a határok lezárását, hiszen másképp nem lehet megoldani a dolgot. Megéri? A hazaáruló pártszerű képződményeknek biztosan, hiszen előbb-utóbb állampolgárságot adnának ezeknek. És máris átlépik a kritikus tömeget, leválthatatlanok lennének, örökre ők kormányoznának, pontosabban helytartóskodnának.

És akkor az LMP csicska, mert merészelnek mást gondolni, mint amit a szélsőlib előír.

Neo07 2016.07.23. 19:56:35

"Vegyük hozzá a határok lezárását, hiszen másképp nem lehet megoldani a dolgot."

Belső határokról van szó, természetesen. Azok léteznének, ellentétben a külsőkkel.

werecke 2016.07.23. 19:57:23

Miért ne változhatna a világ változásával a politikai nézet ? Akkor amíg világ a világ csőlátó kommunistának kellene lennünk mindannyiunknak ? Én is hittem a felszabadító szovjet csapatokban , meg Leninben úttörő koromban........

Trompf · http://trompf.blog.hu 2016.07.23. 19:57:56

Az egyetlen normális ellenzéki párt.
Kár hogy ezzel a zöld baromsággal bekörlátozták magukat 7% alá.

Ugyanis az biztos hogy nem normális, hogy mindenben mást mondunk mint amit Orbán tesz, vagy csinál.
Ugyanígy nem normális ha Gyurcsány esetén hiszi valaki mindenben az ellenkezőjét.
Ugyanis bizonyos hogy van amiben Orbánnak és van amiben Gyurcsánynak van igaza.

Orbán megjegyzem azért népszerűbb Gyurcsánynál többek között, mert bármikor ki tud hátrálni a saját ötletelésük mögül, ha az népszerűtlen (pl vasárnap boltzár.).
Gyucrsány és a ballibek minden esetben elemnnek a falig, akármekkkora népszerűtlenséget is szül ez náluk.

Legyen az KÁP, vagy migráns ügy, vagy ellenzékiek veretése 2006.10.23-án.

VoluntartistA 2016.07.23. 19:59:35

Ez az írás szélsőséges, gyűlöletkeltő és hazug.

Janossz 2016.07.23. 20:05:21

Hatmillió az gombócból is sok....Mit szavazott meg a Fidesz frakció, mit írt alá OV?
Ezek a tény számok.
Egyelőre erről kell beszélni, a többi fantazmagória, hogy jön még tízmillió piréz is...
Nem fogod elhinni, de Németországban az egymilliós migránsnépnek se híre-se hamva, nagyon kell keresni őket, hogy eggyel is találkozz. Biztos valami pincékben tartják őket.:-)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2016.07.23. 20:09:09

@Janossz:

Ahoz képest hogy észre se venni őket, 17 milliárd Eurót szavaztak meg az integrálásukra a németeknél csak 2016 végéig,, mert az eddigiek közül csak 50 darabot tudtak kimutatni, akik dolgoznak.

Voznyák Pista2 2016.07.23. 20:12:45

Ezért volt számomra az LMP mindig is, a legszimpatikusabb ellenzéki erő. Nem kapcsolják össze a liberális elveket, és az ellenzékiséget a nemzetellenességgel.
Már évek óta tiszteletüket teszik Tusványoson.

" És aki bármiben egyetért Orbánnal, az nem ellenzéki."

Aki meg mindig szembe megy Orbánnal, még ha konstruktív is az ötlet, amit előterjeszt az meg egyszerűen idióta.
Na, ennek az idiotizmusnak hódoltok ti már rég óta, ezért tudja mindenki, hogy liberál idióták vagytok

Janossz 2016.07.23. 20:15:13

Még csak Themen 2 -nél járnak, ülnek valahol a kurzuson, azt gondolod a törökök annak idején a reptérről mentek a Thyssenbe?

JGDus 2016.07.23. 20:16:21

@eszkütyü: a Te Dettikéd nemcsak hátulról, de előlről is aktív. Büszke leszel rá magad is tíz év múlva.

Aldou Raine 2016.07.23. 20:24:50

... azért túl nagy ellenzék soha nem volt az LMP. Valahogy mindig a Fideszhez álltak közelebb és nem a demokratikus ellenzékhez. Ez most legalább már nyílt is lesz!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2016.07.23. 20:29:56

@Aldou Raine:

Ha úgy érted, hogy az LMP sokkal inkább jobboldali és nemzeti, mint a ballib összefogásdi bármelyik résztvevője akkor igazad van.

Persze ha megnéznéd a közvéleménykutatást, akkor látnád, hogy a Fidesz az első, és a Jobbik a második, az összes ballib párt együtt pedig a harmadik.

Azaz lehet kifizetődőbb lenne, ha a baloldaliak is megpróbálnának nemzeti érdekeket szem elött tartani, és kicsit jobbra tolóddni, ha valaha még a büdös életben nyerni szeretnének, ahelyett hogy a jobboldalisága miatt az LMP-t kritizálják.

morph on deer 2016.07.23. 20:38:57

@pamut:
Hát a pestissel vagy az ebolával sincs értelme egyezkedni, vagy meggyógyítják - teljesen kigyógyítanak belőle, - vagy előbb utóbb beledöglesz. Nincs olyan állapot, hogy "azért van jó is benne, beszéljük meg..." aztán megegyezünk, ugye?

Na ez van a Fidesszel is.

Szóval nincs mit szépíteni: lehetett volna más, de ugyanolyan pitiáner érdekbagázs mint bármelyik másik. Mivel az "önálló" politikájuk szabad szemmel észrevehetetlen, jobbnak látják felzárkózni és igazodni amíg nem késő.

Semmi baj ezzel, csak felesleges azt a látszatot kelteni, mintha nem úgy lenne.

Köszönjük, kedves Bernadett, megértettük, és további jó egészséget kívánunk!

Következő?

morph on deer 2016.07.23. 20:42:06

Valaki tudja, hogy Kiszel Tünde mikor lép fel?
Merthogy a másik celeb, valami Rogán Cecília már volt..!

Cuki lehetett!

szamtanmertanfizikapeterbacsitanitja 2016.07.23. 21:03:08

@Trompf: Rövidebben: Orbán mindig azt mondja, amit a nép hallani akar!

Attilajukkaja 2016.07.23. 21:06:15

@morph on deer:
"Valaki tudja, hogy Kiszel Tünde mikor lép fel?"
:o))))))))

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.07.23. 21:38:05

@a BircaHang Média szerk.: Valóban. Ez tipikus win-win szituáció. Az LMP belátta, hogy nem biztos hogy nyerő taktika beszállni a ballib tülekedésbe egy marginalizálódott, szűklátókörű és magas életkorú szavazóbázis kegyeinek elnyeréséért, és a megpróbál jobb-közép felé nyitni.
A kománypárt pedig némi népszerűséget nyerhet a mérsékelt bal-közép szavazók körében.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.07.23. 21:38:59

@szamtanmertanfizikapeterbacsitanitja: Igen, többek között ezért szokott választást nyerni..

CargoSGR 2016.07.23. 22:00:12

Hát ez ritka ramaty és ostoba írás.

Aki a mai politikai palettán a permanens ellenségezést pártolja, az nyíltan Orbán kottájából játszik.

Ha az ellenzék megtanul az elvek feladása nélkül kompromisszumokat kötni, akkor léphet előbbre, különben marad a meszesgödörben.

Világít a torony 2016.07.23. 22:17:36

Mindenkinek joga van a véleményéhez akkor is, ha az erősen túlzó és csak nyomokban tartalmazza a valóságot. Az Európa kávézó bloggerjének nem szabad azt hinnie magáról, hogy az egyedüli igazság birtokában van.

Occam beretvája 2016.07.23. 22:30:19

@Attilajukkaja: Majd ha a bulit újlipóciában a Molnárgyuszi tartja.
Közvetlen Polacsek előtt de a két zsírdisznó kazár luvnya után.:-)

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.07.23. 22:31:30

@Tibi !: Nálatok az a jogállam, amikor szabadon csereberélhetitek a nokiás és whiskys dobozaitokat, és szarrá verethetitek az embereket az utcán, azonosítószám nélküli "rendőrökkel"..
El kell keserítselek: 2010-ben akkora maflást kaptatok, hogy egy jó darabig nem lesztek képesek felállni belőle..:)

Ybl 2016.07.23. 22:33:31

Csicska az a poszt írója.
Pontosabban egy ócska buzi, aki ingyen szopásért ír bugyutaságokat.

szil_ 2016.07.23. 22:37:45

Valaki magyarázza meg nekem, hogy a fenti iromány logikája mentén mi a csudáért koptatja ez a sok idült ellenzéki a padot a parlamentben? Nem vették még észre, hogy a maffia ül a másik oldalon?

Attilajukkaja 2016.07.23. 22:52:43

@Ybl:
"Csicska az a poszt írója.
Pontosabban egy ócska buzi, aki ingyen szopásért ír bugyutaságokat"
Bezzeg te!!!! A sok okossagoddal! :o))))

@szil_:
Es ha eszrevettek? Mit csinaljanak? Puccsoljak meg a kormanyt?

szamtanmertanfizikapeterbacsitanitja 2016.07.23. 23:11:31

@A megvalósult amerikai ólom..: Meg veszíteni! Amikor mégse sikerül kitalálni a nép óhaját!

kvadrillio 2016.07.23. 23:18:03

ORBÁN TUSVÁNYOSON BESZÉLT: "...Közölte, amerikai nézőpontból még azt is érti, ha egy bevándorlásban pozitívumot látnak, hiszen így jött létre az Egyesült Államok. "De azt látniuk kéne, hogy ebben történetben mi vagyunk az indiánok" ..... benszülöttek, őslakosok.....– fogalmazott Orbán Viktor."""

AKKORÁT NEVETTEM EZEN A FRAPPÁNS ÉS TALÁLÓ MEGFOGALMAZÁSÁN ORBÁNNAK, HOGY LESZAKADT A PLAFON ! :o)))))))))))))))))))))))))))))))))

EZ...NAGYON TECCETT !!!...... a többire már nem is emléxem ! :O)

Aldou Raine 2016.07.23. 23:58:54

@Trompf: jobboldali nemzeti politikát folytatni? SOHA testvérem! Inkább választanám az újabb 40 évnyi ellenzékiséget, esélytelenül a kormányzásra (ahogyan az MSZP teszi) mint jobbos nemzetieskedést csinálni populizmusba csomagolva . Inkább ázni a vérben, mint megdicsőülni a húgyban! :-)

Afrika steht an der Elbe 2016.07.24. 00:11:35

Még mindig jobb, mint Soros csicskásnak lenni. Nem igaz, libsik?

Afrika steht an der Elbe 2016.07.24. 00:35:36

Vajon az egész komplett "baloldal" kinek lesz a csicskája, amikor majd közös listán indultok 2018-ban a Jobbikkal?

Gyurcsány és Toroczkay végre nyugodtan megbeszélhetik, hogy is volt az a félreértés a TV ostrommal.

gizmo26666 2016.07.24. 00:39:48

Az LMP-t, és a Jobbikot a Fidesz csak azért hozta létre, hogy jobbról és balról is körbevegye magát olyan pártokkal, amelyek a valódi ellenzékétől veszik el a szavazatokat

2002-ben a Tesnevelési Egyetemen tartott radikális beszéde után annyi szavazatott vesztett középről, hogy elbukta a választást. Nyilván tenni kellett valamit, hogy lekösse azokat, akik alap esetben átszavaznának a baloldalra. EZek az emberek nem kell hogy rá szavazzanak, bőven elég, ha nem az ellenségre szavaznak

Erre találták ki az LMP-t, a döntésképtelen szavazók lekötésére.
Az LMP pedig rá is játszik erre azzal, aki annyira függetlennek hiteti el magát, hogy nem fog össze senkivel.

Akor sem, amikor "Összefogás"-ra lenne szükség a baloldalon, hogy választást nyerjenek. Közben persze a Fideszhez sem társul be, mert akkor hol maradna a függetlenség látszata.

Magyarul az LMP a trójai faló, amit a baloldal megtévesztésére tart készenlétben.

Elég lenne megnézni, hogy Soros György mennyi pénzzel támogatja az LMP-t.
Lefogadom hogy 0 Forinttal,mivel ehhez a szervezethez nincs semmi köze. Ez egy álbaloldali, álliberális párt, ami nem fogja megvédeni a demokráciánkat a Fidesz hatalommániájától.

L.A.M. 2016.07.24. 01:20:07

Ez egy eléggé kommunista izű blogbejegyzés. Aki élt már a nyolcvanas években, az érti. Valaki csak azért lesz gyűlölt ellenség, mert leül vitatkozni a másikkal...

gizmo 26666: "2002-ben a Tesnevelési Egyetemen tartott radikális beszéde után annyi szavazatott vesztett középről, hogy elbukta a választást."

Nem akarlak elkeseríteni, de az a beszéd a választás első, csúfosan elbukott fordulója után volt. Orbán nem elvesztette ezzel a választást, hanem majdnem megfordította: a második fordulót a Fidesz nyerte.

L.A.M. 2016.07.24. 01:22:35

Afrika steht...: nekem is van egy érzésem, hogy előbb lesz Jobbik-MSZP-DK koalíció Kálmán Olga és az Index nagy gyönyörűségére, mint Fidesz-Jobbik-LMP összefogás. Csak bloggernek még nem szóltak...

szabi68 2016.07.24. 02:06:44

Ennyire demagog, ostoba cikket reg olvastam. Csak mert leült egy asztalhoz, es az europai lakossag 80%-val egyutt, nem ker az abszolut intolerans, es beilleszkedni nem akaro bevandorlokbol, maris meg kell kovezni! A tolerancia neveben..
En meg azt mondom, hajra LMP, es az ilyen ostobak szavazata ne is kelljen!

andrásúr 2016.07.24. 05:31:09

@fideszes Bróker kormány: Én nagyon szeretném, ha az azeriek életszínvonalán élnénk ! Először nézz körül, mielőtt hülyeségeket írsz !

Conchobar 2016.07.24. 07:13:18

Elhibázott poszt, elhibázott magatartás. Nem szabad még olyankor ásni az árkot, mikor még kevesen vagytok az innenső oldalán, mert akkor Orbán oldalán marad a többség (még 2022-ben is)

balfék 2016.07.24. 07:29:26

Mindenesetre ez a picsa majd nem mondhatja, azt, hogy vélelenül került egy fotóra bűnözőkkel!

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.24. 08:21:27

@balfék:

Bűnöző ballibául = aki nem hajlandó az erősek, a hatalom előtt hajbókolni a nép ellenében.

Urancityhero 2016.07.24. 08:24:25

Ennyire ostoba és a valóságtól elszakadt okádatot ritkán lehet olvasni.te írtad Fletókám? Vagy vmelyik Orbán péniszét mélyen a szájában tartó, magát baloldalinak mondott csicska?

Urancityhero 2016.07.24. 08:25:30

@Csaba Szikora: mivel? A cikkel? Bura vagy mint a segg

2016.07.24. 08:34:07

Szekértábor, árokásás. Ebben a kávéházban mit árulnak?

pamut 2016.07.24. 08:38:18

@Janossz:
attól hogy folyamatosan nem veszed figyelembe hogy nem csak a maffia buliján lehet megszólalni/ politizálni / hazugságokat leleplezni, attól még nem csak a maffia buliján lehet megszólalni. teljesen fals az érvelésed egy nem létező feltevésre alapozva próbálod menteni a menthetetlent.

pamut 2016.07.24. 08:44:21

@snorbi:
"Ahol a FIDESZ leül, ott figyel a nép. Ahol az ellenzék összeül, ott nem."

Igen, és a kék az piros, a fű meg cápa, és a hideg az repülőgép. Kb. ennyi értelme ennek az állításodnak.
Eleve nincs olyan hogy "a" nép, sokféle különböző ember van, és jelenleg - pártválasztástól függetlenül - sokkal többen utálják a maffiát mint amennyien szeretik, és főleg sokkal többen vesztesei a maffiarendszernek mint amennyien nyertesei, hogy az ország látványos lepusztulását, a magas labdák sokaságát ne is említsem. Az LMP-nek a leges legutolsó hely ahol hitelesen megszólalhat, egyáltalán hitelesen létezhet az a maffia patkányfészke, millió más helyen tudna megszólalni, és ha jól csinálja és olyat és úgy mond ami az emberek figyelmét felkelti, érzik hogy igaz, hogy róluk szól, akkor figyelnek rá. Ez a politikai melóban a beugró szint, az alap előfeltétele, szóval hagyjuk a süket dumát hogy az embereket már csak és kizárólag a maffia kommunikációs csatornáin keresztül lehet elérni, pláne ma az internet világában.

szabadság elvtársak! 2016.07.24. 08:51:01

@Afrika steht an der Elbe:
:DDDD! Kíváncsi vagyok erre mit reagálnak az "(i)gazság" bajnokai? Épp erre készültem, hogy ugyanezt felvezetem:DD Szerintem kussolni fognak, vagy megmagyarázzák, hogy "ez így ebben a formában, nem igaz" (Markos).

Netuddki. 2016.07.24. 08:59:01

@A megvalósult amerikai ólom..: Mi van tolvaj fidesztroll? Beindult a Pavlovi reflex?
Tök mindegy mit csinált a maszop ezelőtt 10 évvel, a fideszes vezérkar akkor is tolvaj bűnözők gyülekezete. Aki meg falaz nekik ugyanolyan rongy ember. Szar belegondolni mi? Hát legyen is az!

Netuddki. 2016.07.24. 09:03:26

@Conchobar: Mi van bazmeg? Filozófus lett a tolvaj fidesztrollból?

Az a bizonyos árok most már a becsületes és a gazember magyarok közt van ám! És pont az ostoba gazdáid ásták azzal amit megengedtek maguknak...

Janos Vegetary 2016.07.24. 09:04:43

" És aki bármiben egyetért Orbánnal, az nem ellenzéki."
Na most ez pont az az árokásás amit ugye elitélünk.
(más kérdés hogy én sem pont ebben a kérdésben értettem volna egyet.)

AlbaZen 2016.07.24. 09:12:36

Buta, buta, buta poszt. Attól, hogy leülök valakivel egy asztalhoz, akinek a dolgaival sokszor nem értek egyet, még megmarad a saját identitásom, saját véleményem.

A gyurcsányista ellenzéknek fáj, hogy az LMP el mer különbözni tőlük. Számomra éppen ettől érdekes.

jog-ász 2016.07.24. 09:29:56

nem lesz itt semmi..fel kéne fogni hogy az lmp is egy párt, politikus aggyal kell gondolkodniuk, amióta Schiffer háttérbe lépett szél bernadett végighaknizta az országot, kb azt kezdik csinálni amit egy normális ellenzéki pártnak kellene, elmegy mindenhová ahol megszólalhat és sajtóhír lehet belőle, többek között itt is vele foglalkozunk, és mennyien hozzászólunk..a tavalyi lmpre még emlékszik valaki?most meg velük foglalkoznak mindenhol..sztem sokan fogják majd szavazattal értékelni azt, hogy nem a 626.ik összefogósdival próbálkoznak, hanem önállóan határozzák majd meg magukat. a balos ellenzék elvégzi nekik a melót, mert ha tényleg összefognak, akkor lesz az mszp-dk-s meg fidesz, jobbik vonal és egyből látható lesz az lmp is...ezt csak olyan választói aggyal mondom, hogy ha valaki már hányik az elmúlt 25 év szereplőitől akkor még tud hova szavazni ha élni akar e jogával.

Janossz 2016.07.24. 09:30:31

@pamut: Olyan ez, mint a foci. Aki bajnokságot akar nyerni, az idegen béli meccsekre is ki kell álljon, sőt ott is győznie kell.
Jelen eset meg jó alkalom lett volna megszólítani a határon túliakat, nyomasztóan egyoldalú a tájékoztatásuk.

camilló 2016.07.24. 09:30:49

Hitler nadrágban járt! Ezek után én csak szoknyában járhatok?? Viktornak is lehetnek jó gondolatai. A menekültválsággal kapcsolatban ott a gond, hogy a többieknek egyáltalán nem volt alternatívája! Kulturális antropológiából, az összes párt megbukott, az tény! A menekülteknek segíteni kell, ez is tény, meg az is, hogy ellenőrizetlenül ne engedjünk már be senkit az országba! Szóval a politika nem talált kompromisszumot ebben a kérdésben. (Sem!) Érdekes, hogy kirekesztésről beszél a DK és a legnagyobb kirekesztő pont ez a párt!

Conchobar 2016.07.24. 09:46:18

@Tibi !: "És pont az ostoba gazdáid ásták azzal amit megengedtek maguknak..." - Ezért vagytok barmok, mert még a nem-fideszesnek is nekitámadtok. Ráadásul a legostobábbak a leghangosabbak. Azt hiszi a Tibi nevű barom, hogyha kikiáltják Orbánt árokásónak, akkor nem fog feltűnni az, hogy ők pont ugyanazt csinálják és csinálták

chrisred 2016.07.24. 09:57:49

A ballibek 2013 óta próbálják lesöpörni az LMP-t a politika színpadáról, amikor is sikertelenül próbálták átvenni benne az uralmat. Őket talán még inkább idegesíti az a gondolat, amit a párt neve sugall, mint a fideszeseket. Igen, lehet út Magyarország számára a orbáni, Gyurcsányi érzelempolitizáláson kívül is.

Cpeti123456 2016.07.24. 10:00:34

Hiába Bernike, ugye csak lett annyi pénz...

Netuddki. 2016.07.24. 10:03:36

@Conchobar: Szokásos egybites fidesztroll védekezés. Tolvaj bűnözők a gazdáid, ugyanolyan rongy ember vagy ha őket véded.

Akkor fussál neki még egyszer, a nélkül hogy a lényeget kihagynád az idézetből:
"Az a bizonyos árok most már a becsületes és a gazember magyarok közt van ám! És pont az ostoba gazdáid ásták azzal amit megengedtek maguknak..."

Eléggé szánalmas, hogy az elempét nemrég még zsidóztátok, most meg véditek mert a tolvaj bűnöző gazdáiddal 1 asztalhoz ült. Ebből is látszik mennyire vágytok arra, hogy valaki közösködjön veletek.
A fidesszel senkinek sem szabadna kvaterkázni, aki megteszi az maga is besározódik. Ennyi.

De mindezt pont egy közismert acsarkodó fidesztrollnak magyarázom? Eh!

Netuddki. 2016.07.24. 10:07:55

@chrisred: Kik azok a ballibek lúzer fidesztroll?

Ballibezhettek, de akkor se tudjátok lemosni magatokról, hogy tolvajok vagytok. Ezért normális, becsületes magyar ember bottal se piszkálna benneteket, nem egy asztalhoz ülne veletek! Eh!

chrisred 2016.07.24. 10:09:07

@kvadrillio: Mint a frappáns gondolatok többsége, ez is jókora távolságban van a valóságtól. Az Európát benépesítő őslakosokat - akik ironikus módon a Közel-Keletről érkeztek - már régen elsöpörte és beolvasztotta az indoiráni népek áradata., mint ahogy jó pár ezer évvel később és egy óceánnal odébb Amerika őslakosait is.

pamut 2016.07.24. 10:11:09

@Janossz:
a politika pont hogy nem olyan mint a foci, a focit csak focipályákon lehet játszani, politizálni meg bárhol és bármikor lehet.

semmi értelme az állításaidnak.

BiG74 Bodri 2016.07.24. 10:11:18

Ha politizálnék, biztos ott lennék Tusványoson, hogy vitatkozzak, érdekeket ütköztessek. Az fideszes tolvajstábnak az alányalás tilos, országos kérdésekben viszont nem a szimpátia dönt.

chrisred 2016.07.24. 10:11:32

@Tibi !: MSZP, DK Együtt, PM - szólj, ha valakit kihagytam. A fideszesek meg szintén tolvajok, de ez őket semmiben nem menti fel.

chrisred 2016.07.24. 10:19:37

"Orbán Viktor masszívan téved, amikor azt állítja, hogy Magyarország egy biztos pont egy bizonytalan világban. Ebből az országból több százezer ember menekült el az alacsony bérek és a kilátástalanság elől, romokban az oktatás és gyakorlatilag összeomlott az egészségügy. Ez minden csak nem "biztos pont". Folyamatosan azt a képet akarja láttatni, hogy ami probléma, az az unió válsága és kizárólag a migrációra visszavezethető, pedig ez nem igaz. Ugyanis nem csak nyugaton igaz az, hogy nem tudják azt ígérni a fiataloknak, hogy jobban fognak élni, mint a szüleik, hanem sajnos Magyarországon is pontosan ez a helyzet. Látni kell, hogy ez annak a kormánynak a felelőssége, amelyik a szavak szintjén keményen üzenget, de a valóságban a dolgozók helyett a nagyvállalatok érdekeit szolgálja és üzemszerű gépezetté tette a korrupciót: erről szólnak az Orbán által megálmodott alacsony bérek, amellyel saját elmondása szerint nemzetközileg versenyképessé akarta tenni Magyarországot. Mára már világos, hogy ez az elképzelése totálisan befuccsolt -- Tusványoson inkább arról kellett volna értekeznie, hogy miként akarja az országot kivezetni abból a csapdából, amibe ő lökött minket és mit gondol az egyik vezető miniszterének azon kijelentéséről, hogy negyedmillió vendégmunkást kellene behívni az országba a kivándorolt magyarok helyett. Mindeközben Orbán teljes szerepzavarban van: úgy kritizálja az Európai Uniót, mintha ő maga nem lenne a közösség egyik legitim vezetője -- elvárható, hogy az az ember, aki a tárgyalóasztalnál ül, a tárgyalóasztalnál kritizálja, amiket problémásnak lát, nekünk pedig a megoldási javaslatokról értekezzen. Ilyen megoldási javaslatokból egyet sem mutatott be Tusványoson. Beállt ugyanakkor Trump kampányába, pedig minimum önsorsrontó az a politikus, aki egy olyan elnökjelölt mellett kampányol, aki vállaltan szétverné az egész NATO-t és sorsára hagyná az Európai Uniót és benne Magyarországot."

Conchobar 2016.07.24. 10:19:50

@Tibi !: "Szokásos egybites fidesztroll védekezés" - Hát nem érted, te barom! Én nem vagyok fideszes

Conchobar 2016.07.24. 10:21:03

@Tibi !: "Eléggé szánalmas, hogy az elempét nemrég még zsidóztátok" - Miket bőgsz te barom! Hol zsidóztam én az LMP-t

Conchobar 2016.07.24. 10:21:58

@Tibi !: "De mindezt pont egy közismert acsarkodó fidesztrollnak magyarázom?" - A hazug kurva anyád acsarkodik

Conchobar 2016.07.24. 10:23:35

@Tibi !: ""Az a bizonyos árok most már a becsületes és a gazember magyarok közt van ám! " - A hozzád hasonló szarok lennének a becsületes magyarok?

Janossz 2016.07.24. 10:26:00

Pénteken MSZP blog üti Gyurcsányt, szombaton DK blog üti LMP-t (Szélt).
Gondolom, holnap az LMP buktatja le Fodort... Ha ebből se lesz kormányváltás, nem tudom miből.
A Fidesz összecsinálja magát. Na, nem a félelemtől, a röhögéstől inkább.

István Tamasi 2016.07.24. 10:27:47

Régi dakota közmondás:
Aki korpa közé keveredik megeszik a disznók.

István Tamasi 2016.07.24. 10:28:30

Posványosban henteregnek a disznók.

átlátó 2016.07.24. 10:33:06

Nagy hülye vagy te édes egy gyermekem blogger:

„Folk Iván lett egy időre a házigazdánk és hangmérnökünk. Mesélte, hogy előttünk egy népszerű metálbanda vette fel ott a lemezét, akik a szövegeikben a sátánnal kacérkodtak. Brutalitást és lázadást hirdettek, és láncokkal, szegecsekkel díszített bőrbe öltöztek. Illemtudóan viselkedtek viszont. Mindig elmosogattak, és rendet raktak maguk után a konyhában. A kutyától eleinte tartottak, csak az első baráti farkcsóválás után engedtek fel kissé. Ez után a csapat után érkeztünk mi [az Ámen együttes] és a kontrasztot nem csak az jelentette, hogy a sátán helyett Jézust vallottuk Urunknak. A konyhában eszméletlen nagy rumlit hagytunk magunk után, a fridzsider tartalmát felfaltuk az utolsó morzsáig, tekintet nélkül arra, hogy a kaját mi vásároltuk, vagy a házban élő család. A kutyát az udvarra száműztük, éppen hogy meg nem haraptuk.”

Verjem az agyadba, hogy a fehér és a fekete között sok a szín, jobb lenne addig megtanulnod, míg el nem hantolnak. Nem, nem vagyok egyetlen párt, mozgalom, vagy egyéb gittegylet tagja.

index.hu/kultur/2016/07/24/denes_jozsef_szokesben_donci_visszaemlekezesei_konyv/

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.24. 10:41:39

@István Tamasi:

Pont ezt akarja megelőzn az LMP: nem keveredik ballib országrontó korpák közé.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.24. 10:44:45

@chrisred:

Mo-n a bérek nem alacsonyak. Igen, alacsonyabbak, mint a leggazdagabb országokban, ahogy a világ 90 %-án.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.24. 10:46:54

@chrisred:

Hatalmon lévő politikus = tolvaj. Keleten is, nyugaton is.

Azaz ez nem szempont. A szempont: ki dolgozik a népért és ki ellene.

Attilajukkaja 2016.07.24. 10:52:54

@István Tamasi: @Tibi !: @balfék: @chrisred:
Aki Bircaval szoba all, az meg is erdemli!!! Csak etet egy fizetetetti trollt es ezzel jarul hozza, hogy folytathassa a tevekenyseget.

Pisti 90 2016.07.24. 10:54:41

Az LMP talán megértette, hogy az esztelen Fidesz-fóbia nem vezet semmire. Kritizálják ők is rendesen a kormányt, de szakmai alapon (erre a baloldal a mai napig képtelen).

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.07.24. 11:04:37

@gizmo26666: Gyurcsótányt se felejtsd ki ! Ő is a Fidesz találmánya, nélküle sose lett volna meg a kétharmad..;)

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.07.24. 11:10:06

@Tibi !: Sztem inkább neked lehet szar belegondolni, hogy a büdös életbe nem fogtok visszajönni a hatalomba, és ott rohadtok meg szépen a történelem szemétdombján. Elkúrtátok gyerekek, mert ostobák voltatok, és egy gyakorló elmebeteget választottatok vezéreteknek. Megérdemlitek a sorsotokat..:)

szilasz 2016.07.24. 11:21:10

sajna nem engedi csatolni a dokumentumot....de kedves író deákunkat megkérdezném, mi a véleménye a 15. kerületben működő DK-Fidesz koalícióról?????:)...ennél fartúróbban nem lehetne valaki a Fidesz seggébe, mint a DK aki helyben támogatja a kifosztó kombinátot:(....na ennyit erről:):):):...

nemecsekerno_007 2016.07.24. 11:38:13

Ez a poszt is jó példa az "ellenzék" problémáira. Váltsuk le a patás Orbánt. Ennyi az üzenet. És?!!!! Mi lesz utána? Ezen már senki se gondolkozik.
A politika szolgáltatás. Ha a vendég szóvá teszi, hogy szénné égett a steak, akkor nem praktikus lehülyézni. A magyar demokratikus ellenzék. Muhaha. Inkább arrogáns.
Ilyen übermensch mentalitással mégis mi a f***t akartok a választóktól :)

Willkommenskultur 2016.07.24. 11:54:41

Nem oszt nem szoroz az LMP a fidesz következő győzelmében....

De jó hallani hogy ők is rúgnak belétek egy utolsót.

chrisred 2016.07.24. 12:26:23

@a BircaHang Média szerk.: Remélem, az tiszta, hogy most Szél Bernadettel vitatkozol, tőle idéztem az Orbán beszédről közzétett véleményét. Politikusoktól jót soha nem lehet várni, azért választották ezt a szakmát, hogy ne kelljen szakmát kitanulniuk a megélhetéshez. De ha kormányra kerül, akkor feladatai vannak, amit megfelelő színvonalon el kell látniuk. Egy vízvezetékszerelőtől se azt várom el, hogy a népért dolgozzon, hanem szakmájához szükséges hozzáértéssel végezze a munkáját, és csak azért fizetek, amit valóban meg is csinált. Ha fusi munkát végzett, akkor legközelebb mást hívok.

Severus 2016.07.24. 12:41:41

Ez egy burkolt LMP-propagandaanyag ugye? Mert pont azt mutatja meg, mennyire értelmetlen és vállalhatatlan a manicheista baloldal lövészárok-politikája.

Überspannung 2016.07.24. 12:50:00

az LMP az egyetlen párt a baloldalon, amelyre egy baloldali választópolgár úgy szavazhat, hogy közben nem hányja el magát.

Andras J Fazekas 2016.07.24. 12:56:58

Ha a magyar bolsevista balf@sz ellenzék, a saját hiteltelensége, tehetetlensége, és sikertelensége miatt lemegy p@tkányba, ne is álmodozzon arról, hogy a magyar választópolgár még egyszer rá szavaz.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.24. 13:00:07

@chrisred:

S mi ezzel a gond. Az LMP Orbán ellen van, de nem balibek, azaz nem akarnak rosszat. A ballibek viszont - akarva vagy akaratlanul - rossz célokért küzdenek.

Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!! 2016.07.24. 13:37:43

Mindig is viccpárt volt az LMP, végre legalább ez már "hivatalos" is.

az_igazi_trebitsch 2016.07.24. 13:39:12

Szél Bernadettet a Fidesz éppen úgy megvette kilóra, mint mindenki mást, akire valamilyen okból szüksége van az ellenzékből, mint például Szily Katalint, vagy Fodor Gábort.

Nagy kár, mert ez a nő egészen értelmesnek tűnt, de hát mint tudjuk, van az a pénz, amiért még egy korábban elkötelezett baloldali ellenzéki politikus is hajlandó lemenni Orbán kutyájába....

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.07.24. 15:04:05

Jellegzetes "ellenzéki" hozzáállás. Miért ne érthetne egyet néhány dologban két olyan párt néhány vezető embere, amelyek sok egyéb dologban nem értenek egyet? Az ellenzékiségnek ez a primitív, korlátolt felfogása minősíti az ellenzéket, és önmagában is magyarázza a mai elutasításukat. Konstruktivitás nélkül csak kötekedők, és már elég volt belőlük.

Attilajukkaja 2016.07.24. 15:17:17

@Androsz:
A valaszt mar leirtak tobbszor is: maffiozokkal egyik tisztesseges part sem szovetkezik. Ha ennyire latvanyosan nyalnak be a Fidesznek, annak valami hatso oka van.

burgener 2016.07.24. 17:02:31

Azért elég érdekes felfogás, hogy ha néhány dologban egyetért valaki a fidesszel, attól megbukik majd a fidesz.

Torgyántól Csurkán át Dávid Ibolyáig akadtak néhányan, akik kisebb-nagyobb mértékben egyetértettek a fidesszel. Rá is ba.. tak.

Mikrobi 2016.07.24. 17:14:16

Ez valami gyurcsótányista blog? Hogy tud egy baloldali ellenzéki pártról olyan gyűlölettel írni, mint a Fideszről? Hogy a tényekről már ne is beszéljünk: Hadházy olyan szinten vállalhatatlan lett a Fidesznek, hogy aligha működhetnének bármiben együtt.

gizmo26666 2016.07.24. 20:51:03

@A megvalósult amerikai ólom..: Lassan kezdem úgy érezni, hogy az egész kurva ellenzék csak azért van, hogy elhitessék velünk, hogy többpártrendszer van

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.07.26. 00:10:28

@Attilajukkaja: "maffiozokkal egyik tisztesseges part sem szovetkezik."

Látom, nem érted. Elmondom még egyszer. Valamiről ugyanazt gondolni még nem szövetség, csak gondolkodás.
süti beállítások módosítása