Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Hunvald vissza - életveszélyben az MSZP

2016. július 05. - Európa Kávézó

Aggasztó tendenciát mutat a Magyar Szocialista Párt. Hunvald György elnökké választása Erzsébetvárosban azt mutatja, hogy a párt nem tanult semmit, és valóban átadja jövőjét Polt Péter, vagyis Orbán ügyészségének. Nem mentség, hogy a fél Fidesznek börtönben lenne a helye. Ha úgy lenne is, Hunvald ettől még nem lesz kevésbé jogerősen elítélt. Nagyobb a baj, mint gondoltuk... 

hunvald.png

A korábbi polgármestert, Hunvald Györgyöt választotta elnöknek a VII: kerületi MSZP. Ha igaz hír a párttagság erőteljes fogyatkozása, akkor ezt a döntést legfeljebb két tucat ember hozta meg, teljesen figyelmen kívül hagyva az ellenzék, és ezen belül a szocialista párt helyzetét és érdekeit. Úgy látszik, Hunvald korábbi önmérséklete is a múlté, amikor megértette, személye már tehertétel, és lemondott a pozícióiról. Ne vezesse félre az Olvasót, hogy a politikus ügyeinek egy része felmentéssel, illetve újra tárgyalással zárult. A szocialista politikust jogerősen elítélték és le ülte büntetését.

Olyan ez, mintha Várhegyi Attila, aki amúgy felfüggesztettet kapott, helyet kérne és kapna a Fidesz vezetésében. (Nem témája a blognak Várhegyi jelenleg is kiemelkedő szerepe a Fidesz belső finanszírozási ügyeiben, párttisztséget nem visel.) 

Szanyi Tibor lehet sértett ember, hibái és bűnei számosak (gój motorosok Brüsszelben stb.) de aggódása nem megalapozatlan. Indulhat ellene eljárás a pártban, legfeljebb felveszi Dimitrov elvtárs szerepét, és vádbeszéddé alakítja meghallgatását. Abban van igazsága, hogy az MSZP olyan útra indulhat el, ahonnan nincs visszaút. Molnár Gyulát felmentették - még nem minden alól -, de Hunvald szerepvállalása ziccer a Fidesznek. Jön majd Boldvai és Hagyó is? 

Molnárnak és Hillernek nehéz lesz elmagyaráznia, hogy a Habony-médiában megjelenő negédes interjúk nem a Fidesznek kiszolgáltatottság jelei. Arra sem lesz egyszerű érvkészletet összerakni, hogy a párt vezetése csupán tudomásul veszi a helyi szervezet döntését. Megtették a dunaújvárosi időközi előtt is. Nyolc százalék és elnökbukás lett a vége. Több ilyen hiba biztos nem fér bele... Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy lássuk, hogyan fogja a szocialistákat börtönválogatottnak nevezni a Fidesz.a 2018-as, majd a 2019-es kampányban. És miféle együttműködést képzel el az MSZP az ellenzékkel, amikor börtönviselt embereket helyez pozícióba? Ki tud majd ezek után szóba állni velük? Ha csak pont nem ez a cél..., de az biztos Fidesz-győzelem. És innentől már nem is merjük tovább gondolni.

A Molnár-Hiller-tandemnek a nyilvánosság előtt is el kell számolnia azzal, hogy az MSZP merre megy tovább. Ez az út a pusztulásba vezet. Nem gyurcsányozni és sóskázni kellene, hanem feddhetetlen politikusokat keresni. Szinte hihetetlen, hogy az MSZP mennyire nem érti a 2018-as választás tétjét és önnön felelősségét.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr428868166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lilla50 2016.07.05. 15:07:17

nem szép ez a visszaütöttem, de érthető!
Egyik politikus sincs jobban kompromitálva , mint sukoró ügyben GyF. Bár ő megvádolva se lett.

Előremutató megállapodásokra kéne már törekedni !
Megállapodásokra!
Kár az időt fecsérelni, mert a civil mozgalmak magukra maradnak és sehova se viszik a mögöttük álló sokaságot!

a nagy hohoohooo 2016.07.05. 16:10:34

"Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy lássuk, hogyan fogja a szocialistákat börtönválogatottnak nevezni a Fidesz.a 2018-as, majd a 2019-es kampányban. És miféle együttműködést képzel el az MSZP az ellenzékkel, amikor börtönviselt embereket helyez pozícióba? Ki tud majd ezek után szóba állni velük? Ha csak pont nem ez a cél..., de az biztos Fidesz-győzelem. "

1-eddig is annak nevezték ha azt a néphülyítő kártyát vették elő az adott alkalomra szabva,tehát tök mindegy,ki lesz játszva így is úgyis.A jobboldal szokásos eszközeivel él. Eltorzítja a kipécézett mondanivalót, majd érzelmi húrokat pengetve, mindenféle logikát nélkülözve cáfolja azt, ami el sem hangzott. A lényeg, hogy magyarkodjon egy jót és vitapartnerét valamiféle haza és népellenségnek állíthassa be.
2-a baj éppen a lusta,tunya,örök idézetem egy magát "Gyurica úr"-nak nevező és önmagának 1.000.000-s IQ-t adományozó"fasseszavazrátok"struccokkal van.
Ezeket a saját burkuk mögött elérni akkor lehet talán ha az anyját "meghát"a fityesz az orruk előtt 100 tanúval ,közjegyzővel ,alkotmánybírósággal bizonyítva.
Ha valaki ennyire hülye, azzal nincs mit kezdeni! Az rendben van, hogy magától nem jön rá a helyes útra. De ott volt a BREXIT utáni reggel, amikor az angolok is rádöbbentek, hogy mekkora ökörséget követtek el,de nem a magyar nem jön rá sose,a saját kárán sem,pár napja az ATV-n Havasnál a szokásos beszélgetésben figyeltem fel,hogy itt már csak egy robbanás,társadalmi robbanás segít ,az meg ki tudja mikor érik meg.
3-hülyeség a felételezésetek Orbán direkt akkora árkot ásott az ország két része között hogy még véletlenül se legyen átjárás. Ennek láttuk most az eredményét,az Orbán hívők ,őket nem érdeklik a tények, ezért hívők. Ha holnap Orbán kiadná a jelszót az "élő isten Viktor!"békemenetes szektának,hogy apjuk hímringyó,az anyjuk az"élő isten Viktor!"ribanca még kezet is csókolnának neki,de ha az EU-USA-görbeorrú bankok-multik ügynöke,hazaáruló,NEMZETI érdek a haláluk akkor 1,7 millió ember menne másnap kötélért,baltáért fegyverbeszerzési körútra.
Orbánt a mai jog és törvények ,az általuk hozott törvények szerint békésen nem lehet leváltani ,biztosította hatalmát a bebetonozott ,megvett,megfélemlített,szervilis haszonleső ,és élvező szektájával,akik megszokták és tudják mert a fejükbe verték ,hogy a vagyonuk ,gazdagodásuk ,de az életük is csak Orbán kegyelmétől függ.
Egyre inkább úgy érzem, ha a Vörös Hadsereg nem szabadította volna fel fél Európát a fasizmus rémei alól, mai napig Horthy-rendszer lenne Magyarországon. Ez nép mára teljesen elgyávult, ostobán odaadja mindenét, becsületét, emberi jogait, a gyerekei jövőjét. Közben mindenkit hibáztat, egymást gyűlöli és féli.Amíg egy darab kenyér jut neki, addig tűr, ostobán nézi a lopásokat, és hallgat.
Orbán csak erővel lehet eltávolítani,hogy mikorra érik meg az elnyomás nem tudom,ez a nép elgyávult,gyáva,ha visszatekintek sose volt igazi "magyar"szabadságharca,sose állt ki igazából saját magáért sem,sőt mindig a saját vérei árulták el.

andrásúr 2016.07.06. 05:00:31

Az írás szerint vége van az MSZP-nek ! Én nem osztom ezt a véleményt ! Majd ha azt mondják az emberek, hogy az MSZP-ben kétféle ember van, aki már volt börtönben és az aki ezután kerül oda , - akkor lesz vége !

Max val Birca főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2016.07.06. 05:23:09

Az MSZP vége amiatt lesz, hogy lefeküdnek Gyurcsánynak, s nem emiatt.

luis5 2016.07.06. 05:56:30

@a nagy hohoohooo:" Voros Hadsereg nem szabaditotta volna fel fel Europat" ekkora baromsagot!!! Minden normalis ember es tortenesz egyetert hogy az egyik tatolitarius diktaturat (Szalasi) váltotta a masik. Es K Europa belerokkant. A Horthy rendszer ugyan egy autoriter rendszer volt de nem diktatura. Europa 6. Legerosebb gazdasagaval es penzevel egy vesztes haboru utan. Szalasi es Rakosi egyszerre ultek börtönben

lavór 2016.07.06. 07:21:53

Az MSZP nem akar semmit 2018-tól. Maximum annyi a tervük, hogy tovább lébecolnak a Parlamentben az adófizetők pénzén.

altona 2016.07.06. 08:06:24

@a nagy hohoohooo: "Egyre inkább úgy érzem, ha a Vörös Hadsereg nem szabadította volna fel fél Európát a fasizmus rémei alól, mai napig Horthy-rendszer lenne Magyarországon."
1, Adná az Isten,

2, anyádat lehet, hogy felszabadította, mást nem...

3 te nem nagy hohoho, henem nagy BABABAROM vagy.

Kivlov 2016.07.06. 08:06:52

emeszpé... :D
csináljátok még, ne hagyjátok abba, tudjuk min röhögni! :D :D :D

Ballib cenzúrázók réme 14 2016.07.06. 08:38:23

Hunvald és Molnár Gyula visszatérése nem meglepő.
Annyit tudnak a helyi szoci potentáltakról, gondolom néhány tárgyi bizonyítékkal egyetemben (pl hangfelvétel), hogy a helyi szociknak nem sok választása van, mint a bűnszervezet vezetőit visszaengedni.

teleorman 2016.07.06. 08:53:32

Nincsen itt kérem semmi látnivaló, lehet tovább haladni. Az MSZP-és régi gárda pontosan tudja, hogy számára két lehetőség kínálkozik.
1.) "Jobb a békesség" alapon a NER dísz-ellenzékeként még négy év szinekúra a Kossuth téren.
2.) Az MSZP salaktalanítása (értsd: fiatalítása, a teljesen lejáratódott Gyurcsány-huszárok elzavarásával), Botka vagy más által. Nyilván jobb választási eredmény 18-ban, de valószínűleg még mindig nem elég jó a Vezér leváltásához. Ők viszont mennek a levesbe. Ó mondd, te mit választanál?

Komodoi 2016.07.06. 09:04:47

Nekem gyanús ez a Hunvald...

vastagbor.blog.hu/2010/11/15/hunvald_1
2010.11.15. 09:31
Hunvald György (hívó): – Van néhány nagyon érdekes dolog egyébként.
Zoltai Gusztáv (hívott): – Igen?
Hunvald: – Én nem tudom, az ügyészségen vannak nagyon rám szállva.
Zoltai G.: – Terád?
Hunvald: – Igen, igen…
Zoltai G.: – De nem a, nem a Tordai-ügy miatt?
Hunvald: – Nem a Tordai-ügy miatt! Nekem mondták, hogy politikai, de nem értem, hogy mitől politikai! Mert nem csinálok…
Zoltai G.: – Utánanézzünk?
Hunvald: – Nézzetek már utána, hogy mi a (van?)! De ez a Központi Nyomozó Főügyészség!
Zoltai G.: – Jó!
Hunvald: – Ott el kéne sikálni, mert egyszerűen nem lehet normálisan hogyhívjákolni.
Zoltai G.: – Jó! Odafigyelek! Megnézetem! Jó?
Hunvald: – Jó! Oké!

Komodoi 2016.07.06. 09:14:38

@Komodoi:

Remélem hogy a Fidesz a választási kampányban le fogja hozni a TV2-ben ennek a lehallgatott beszélgetésnek a hangfelvételét, mert hallva még ütősebb mint olvasva.

Kelly és a szexi dög 2016.07.06. 09:24:17

el kellene húznia a fenébe az összes vörösnek, élén Gyurcsányival

telkoe 2016.07.06. 10:41:07

Az MSzP teljesen aterzi a helyzetet. A regi MSzMP komcsi joelvtars garda kapaszkodik amibe lehet, a szellemi hatter okosnyugdijasai meg kaptak egy seggberugast hogy legalabb a neten jarassak a pofajukat ha mar komolyabb sajtora nincs penz. A magyar demokratikus halado baloldal hozza a szokasos formajat.

vakapad 2016.07.06. 11:22:41

Tulajdonképpen, ha az ember megnézi a hozzászólásokat, hamar rájön, hogy a szokásosan nem finomkodó fideszeseket leszámítva a ténylegesen a témához csatlakozóból csak egy van, mégpedig a nagy hohoohooo-é. Abban is csak egy félmondat, mégpedig az "eddig is annak nevezték" (már ti. fideszék a szocikat börtönválogatottnak).

Ami nem elhanyagolható tény, és már Molnár Gyula is megemlítette, hogy ő meg Hunvald, meg a hozzájuk hasonlók az ország legjobban "átvilágított" emberei, azaz náluk nem áll fenn az a veszély hogy friss vádak kerülnek elő, ami új embereknél bármikor előfordulhat. Náluk már nem lehet fideszéknek semmit sem mondani, ők már a végletekig ki vannak vesézve, mindent tudunk róluk, nincs új céltábla a hátukon.

Javaslom tehát Nyugati Fénynek, hagyja abba a leendő csapattársak bazgatását, mert akkor ebből sem lesz összefogás, és ha mégse hagyná abba, akkor Gyurcsánynak javaslom ugyanezt. De minél hamarabb!

eßemfaßom meg áll 2016.07.06. 18:07:42

@vakapad: "Javaslom tehát Nyugati Fénynek"

Már azt se tudod melyik gyurcsánnyaloncblogon vagy?:)))
süti beállítások módosítása