Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Gyurcsány, Orbán és a tákolmány napja

2016. április 26. - Európa Kávézó

Amíg Orbán idegen erőkre hivatkozott és a tolvaj Schmitt Pállal "ünnepelt,", majd menekült a kamerák elől, addig Gyurcsány civilekkel állt egy színpadra - a leendő Orbán-palota mellett. Párt és civilek együtt . erre 2010 óta nem volt példa.

budai_var.jpg

Orbán Viktor - hiába minden közvéleménykutatás - már nem áll úgy, hogy hatalmas utcai felvonulással emlékezzen meg saját alaptörvényének ötödik évfordulójáról. Hol voltak a CÖF tömegei, akiket a mi pénzünkün szoktak felutaztatni Budapestre? Hát nem egy népünnepély ez? Nem arról van szó, hogy a publikum lelkesen tapsolna, ha a Vezér a fáitól megfosztott Kossuth téren szónokolna? Mit csinál ilyenkor Széles, meg Bayer, meg Stefka? Nem ezért fizetjük őket?

Egy felsőházi, de alsórendű háziünnepség pótolta, hogy a nép láthassa a Szeretett Vezért. Mindenki felmondta a leckét, még húsvét és Jézus Krisztus is előkerült - a katolikus, vagy bármilyen egyház nagyobb szégyenére. Különösen tanulságos volt, ahogy a morális és szónoki autodafé után leszegett fejjel menekültek ezek az államférfiak, nehogy valamit mondaniuk kelljen arról, mennyit loptak el a Magyar Nemzeti Bank vagyonából. Szégyen és hullaszag áradt, terjengett a folyosókon, egy málló diktatúra levitézlett alakjai próbáltak eloldalogni.

orban_schmitt.jpg

Eközben a Duna túlpartján Gyurcsány Ferenc a halott köztársaságról beszélt. A több ezres tömegben egykori frakcióvezetője, az MSZP-s Lendvai Ildikó hallgatta. Egy politikai demonstráció nagyszínpadán pedig most először pártpolitikus és civilek szónokoltak. Eddig erre nem volt példa 2010 óta. Olyan már volt, hogy párt, vagy pártok külön. Olyan is, hogy civilek, pártokat elutálva, aztán civilek pártok nélkül, de őket már nem elutálva. Előfordult az is, hogy civil tartott közös fórumot pártpolitikussal. 

Ám eddig példátlan volt, hogy párt és civilek egy utcai nagygyűlésen szerepeljenek. Talán nem véletlen, hogy a DK csinálta meg ezt is. Kívánjuk, hogy a többi párt is értse meg, hogy ez az irány. Fontos lenne látni, hogy Sándor Mária és Kiss László, Tóth Zoltán, Császy Zsolt, Törőcsik Zita és az ifjú Zsófi Claudia fellépése áttörés. Muszáj egymásra találnia az Orbán-rendszer elleni küzdelemben a demokratikus erőknek. Civileknek, szakszervezeteknek, pártoknak. És ha ez így lesz, akkor mindegy lesz, hogy ezt a DK, vagy egy másik párt indította el. A közös cél az alaptörvény megszüntetése, egy új ország felépítése. Ahol a kormánytagok nem tudnak elmenekülni, ahol a lopás nem erény, ahol nem a magánzseb megtömése a cél, hanem, mondjuk az oktatás, az egészségügy fejlesztése, vagy hogy egy rendes gazdasági növekedés után ne 0,9 százalékkal emeljék a nyugdíjat. 

Amíg Orbánék próbáltak elsunnyogni, a várbeli tömeg börtöntért kiáltott. Ott némaság, itt hangzavar. A düh egyre erősebb.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr28663774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.26. 07:51:02

"egy rendes gazdasági növekedés után"

Gazdasági növekedés??? Ez valami fideszes bérblog lehet. Minden tisztességes ballib tudja: gazdasági zuhanás van.

Scagnetti 2016.04.26. 09:29:21

Felesküdtetek a tákolmányra, most akkor mi ellen lázadtok?

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2016.04.26. 09:42:35

@BircaHang Média: Amikor az embereknek mást nem nyomat a párt média minden csatornája a Magyar Időktől kezdve az MTVA-n át a TV2-ig és a 888.hu-ig bezárólag, hogy milyen kurva jól áll az ország, és folyamatosan egyre jobbak a gazdasági eredményeink, akkor elég kínosan hangzik a 0,9%-os nyugdíjemelési ígéret. De valahol már olvastam, hogy akormány fontolgatja a 13. havi nyugdíj visszahozását is, mert annyira kellenek a nyugdíjas szavazatok.
A "ballibek" egyébként teljes mértékben tisztában vannak a gazdasági folyamatokkal, mert a jobb oldali "konzervatívokkal szemben, náluk nem csak közgazdasági analfabéták és gyakorló elmebetegek vannak.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.26. 10:15:02

@The Ghost Wolf:

Mindkét oldal tisztában van a valós helyzettel: az ország vagyona kifolyik nyugatra, a liberális oligarchák zsebébe.

A két oldal ezt egyformán látja. az eltérés az értékelésben van:
- a ballibek szerint ez egy pozitív, üdvözlendő folyamat, melynek örülni kell,
- a Fidesz szerint e folyamat ellen nem lehet semmi se tenni, csak csökkenteni lehet, mégpeidg úgy, hogy a kormány hozzá közel álló üzletembereket helyzetbe hoz.

Az igazi megoldás a baloldali válasz lenne, de ezt a ballibek ellenzik, a Fidesz pedig fél meglépni.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2016.04.26. 10:48:18

@Scagnetti: A Geci is felesküdött a régi alkotmányra és utána megváltoztatta. Ráadásul úgy, hogy megváltoztatta azt a törvényt, amit még a szocialista-SZDSZ koalíció hozott 1994-ben. Ami arról szólt, hogy az alkotmányozáshoz 4/5-ös többség jóváhagyása kell. Ezt a Fidesz-KDNP 2/3-ra változtatta, majd megcsinálta a híg fos szilárdságú alaptörvényét.

A szocik és az SZDSZ 1994-ben amikor a 4/5-ös törvényüket meghozták, saját magukat korlátozták, mert ha emlékszel, akkor a szoci-SZDSZ kormánynak kishíján 4/5-ös többsége volt. DE azok normális politikusok voltak, nem bűnözők, mint a mostani garnitúra, és enm akartak erőszakkal átverni egy saját magukra írt alkotmányt. Pedig megtehették volna.
Ez a különbség a Fidesz-KDNP és bármilyen más politikiai formáció között.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2016.04.26. 11:12:38

@BircaHang Média: Szerintem az ország vagyona olyan oligarchák zsebében tűnik el, mint Mészáros Lőrinc, aki egy 2007-ben még a csőd szélén tántorgó gázszerelő volt, mára pedig Magyarország egyik leggazdagabb embere lett, vagy Garancsi istván és a többi Fideszes oligarcha. Szóval te vagy nem olvasol magyar újságokat és weboldalakat, vagy teljesen idiótán látod a világot. Ha most az EU leállítaná a támogatásokat, akkor Magyarország azonnal recesszióba zuhanna.
És milyen az amikor egy ország minden anyagi java néhány ember kezébe kerül? Amikor a mezei kisvállalkozások képtelenek megélni a piacon? Szerinted ezzel mit lehet javítani egy gazdaság állapotán? Vagy a stadionépítést tartod te is sikerágazatnak, mint a bomlott agyú Geci? Ez lenne a magyar gazdaság felemelkedésének záloga? Akkor miért van az, hogy az országot a Mercedes az Audi és a GM (Opel) gyárai tartják életben? És akkor a többi multiról még nem is beszéltem.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.26. 11:41:41

@The Ghost Wolf:

A felsoroltak eleve nem oligarchák.

Igen, tűnik el a zsebükben közvagyon, ez tény, én is ezt vallom.

A többit illetően hibás a szemüveged, melyen keresztül a világot nézed.

Scagnetti 2016.04.26. 14:33:38

@The Ghost Wolf: "A Geci is felesküdött a régi alkotmányra és utána megváltoztatta."

Ez lenne a mentség? Akkor mennyivel is hitelesebbek ezek? Felesküdnek rá, mert tudják, hogy úgysem tartják be? A takonygerinc csak fideszes esetében bűn, de dékásnál erény?

Sir Galahad 2016.04.26. 21:09:52

@The Ghost Wolf: "elég kínosan hangzik a 0,9%-os nyugdíjemelési ígéret." Mi abban a kínos? Ennyi az infláció, így őrzi meg az értékét. Ennél többet a jelenlegi kormány - nagyon helyesen - nem is ígért. "De valahol már olvastam, hogy akormány fontolgatja a 13. havi nyugdíj visszahozását is." Én meg azt olvastam valahol, hogy a marslakók leszálltak Floridában. És?

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.04.26. 21:51:02

Magyarország az egyetlen olyan ország aminek a köztársasági elnöke, úgy vállt halhatatlanná, hogy róla nevezték el a csalás egyik válfaját: schmittelés!
Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

BillEvans 2016.04.26. 22:06:55

Agyament poszt, felesleges szájtépés, elég lett volna annyit írni: a poszt írója utálja Orbánt és ebből következően képtelen a tárgyilagosságra, de nem baj vélemény szabadság van és ha ez a "málló diktatúra" még sokáig kitart, akkor lesz ok irtogatni a hülyeségeket (más értelmesebb elfoglaltsága híján).

anyadmajma 2016.04.26. 22:18:35

@BircaHang Média: és hogy néz ki a világ a sorosbérnc hazaáruló bolsevik geci orbán haverod seggébe szorult fejjel?

MACISAJT 2016.04.26. 22:26:38

@The Ghost Wolf: (" Ráadásul úgy, hogy megváltoztatta azt a törvényt, amit még a szocialista-SZDSZ koalíció hozott 1994-ben. Ami arról szólt, hogy az alkotmányozáshoz 4/5-ös többség jóváhagyása kell. Ezt a Fidesz-KDNP 2/3-ra változtatta, majd megcsinálta a híg fos szilárdságú alaptörvényét.")

Sajnos úgy hazudsz mint gyurcsány és a "civiljei":P
Ugyanis a négyötödös szabály 1994-ben megszűnt.
Itt van Hornék törvénye: www.complex.hu/kzldat/t9500044.htm/t9500044.htm

2. § E törvény a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba, és az 1994-ben megválasztott Országgyűlés megbízatásának megszűnésekor hatályát veszti.

BiG74 Bodri 2016.04.26. 23:11:31

@anyadmajma:
Birca a legrosszabb esetben is csak egy ruszki ügynök. A fityiszdroidoktól jelentősen elüt a viselkedése.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.27. 05:46:52

@anyadmajma:

"és hogy néz ki a világ a sorosbérnc hazaáruló bolsevik geci orbán haverod seggébe szorult fejjel?"

Orbán nem a haverom.
Nem szorult sehová a fejem.
Orbán nem bolsevik.
Orbán nem hazaáruló.
Orbán nem Soros-bérenc.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.27. 05:48:31

@The Ghost Wolf:

"A Geci is felesküdött a régi alkotmányra és utána megváltoztatta."

S ezzel pontosan mi is a gond? Mert ezt a vádat eddig ezerszer hallottam, d emég soha senki se tudta értelmesen megmagyarázni, ez mitől gazemberség.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.27. 05:53:57

@MACISAJT:

Ez nem igaz. Az általad idézett jogszabály ellenére hatályban maradt az illető pont. A 2011. évi LXI. tv. törölte el, pontosabban változtatta meg.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.27. 05:59:50

@The Ghost Wolf:

A valóság más. A valóságban az MSZP és az SZDSZ nem tudtak megegyezni az új alkotmány szövegében. Amikor az MSZP beterjesztette a alkotmányügyi bizottság elé a tervezetet, az SZDSZ az ellenzékkel együtt leszavazta azt! Ez után Horn megsértődött. S plusz elemként betette a 4/5-ös szabályt bosszúból, ezzel akarta jelezni az SZDSZ-nek, hogy nem az ő szavazataira számít csak, hanem az ellenzékére is. Persze erre meg az SZDSZ lett durcás. Végül a Horn-kormány többet nem is foglalkozott komolyan az alkotmánnyal. Ezért bukott el az ügy.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.27. 06:00:31

@BiG74 Bodri:

Ugyanúgy nem vagyok senki ügynöke, ahogy senki droidja se.

Lilla50 2016.04.27. 06:50:28

@Scagnetti: A ház szabálynak feleltek meg! Dehogy esküdtek fel!

Scagnetti 2016.04.27. 22:48:42

@Lilla50: Nyugtasd ezzel magad, ha akarod! Esetleg említsd meg azt is, hogy az eskü végén a bajszuk alatt még mormoltak valamit parasztvakítás céljából! Olyanoktól várjátok a megváltást, akik már rég lefeküdtek a rendszernek.
süti beállítások módosítása