Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Nyitnak a boltok: na ugye!

2016. április 11. - Európa Kávézó

És külön Semjén Zsolt... Megszűnik a vasárnapi boltzár. Orbán vereséget szenvedett. Ha úgy tetszik, csatát vesztett. A háborús veresége még odébb van.

semjened.jpg

Csak a rend kedvéért rögzítjük: az első népszavazási kezdeményezést a vasárnapi boltzár ellen a Demokratikus Koalíció indította el. Az MSZP ez ügyben úgy került nyeregbe, hogy van képviselője a választási bizottságban, így minden határidőről, egyéb információról első kézből értesülhettek. Ez, persze, nem von le semmit abból a sikeres küzdelemből, amit a szocialisták folytattak erdősinékkel, kopaszokkal. Az Orbán-kormány meghátrált, ahogy a internetadó esetén is.

Orbán jól mérlegelte, hogy az ellenzéknek hosszú hónapokon át témát ad az aláírásgyűjtéssel, és a népszavazás eredménye is kétséges lehetett számára. Így most megúszta annyival, hogy a sajátjai nem értik, hogy amit tegnap még megvédtek, miért adták fel másnap. Az biztos, vasárnap tömegnyomor lesz a plázákban, aztán helyre áll a rend. Nyár közepén már senki nem fog emlékezni az egészre, az ellenzék kereshet másik témát, amivel üti a kormányt.

Örülhetnek az ellenzék hívei is. A pártok mégis csak elértek egy újabb eredményt, lám, hátra tántorodhat az állítólag soha nem tévedő kormány is. Persze, az indoklásban hazudnak. Jó kereskedelmi eredményekről papolnak, de ez valótlanság. Több milliárd forint adóbevétel esett ki, több ezer ember vesztette el a munkáját, vagy a hétvégi pótlékát. Nem is beszélve a nyári presztízsveszteségről, amikor a hozzánk érkezett külföldiek dühöngtek a közértek előtt

A legfőnbb üzenet mégis az, hogy álhatatossággal, apránként, lépésről, lépésre le lehet győzni ezt a bűnöző brigádot. Népszavazási kezdeményezéssel, időközi választások megnyerésével, civil akciókkal.

Akkor, birokra tovább!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr988588164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röf 2016.04.11. 19:50:58

Orbán nem egyszerűen vereséget szenvedett, hanem földbe gyalázták, megbuktatták, lemondatták, nyugdíjba küldték, fölnégyelték, megszüntették, a házának helyét sóval behintették.... most már végképp vége.... ennyi volt.
Holnaptól jön az új kormány.

Krisz11 2016.04.11. 20:02:22

Az meg ne érdekeljen senkit, hogy a bolti dolgozóknak milyen jó volt, hogy vasárnap nem kellett bemenni, és a családjukkal lehettek.
A demokrácia nemcsak a többség akaratáról, hanem az azonos jogokról is szól.

subtotal 2016.04.11. 20:10:49

Szerintem a legfontosabb a politikai síkon túl, hogy egy szelet normalitás most visszaköltözik az emberek életébe...de azért nem szabad elfelejteni a fidesznek, hogy mennyire nem érdekelte a zemberek véleménye őket mindaddig, míg nem néztek szembe politikai veszteségekkel

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.04.11. 20:30:26

VÁSÁRNAP

Templom után láttam, be a
Spájzba gyütt pár csótánylárva.
Méregért mentem vón’, de a
Méregbolt vásárnap zárva.

Csótánycsapat rám támadott,
S így lett két gyermekem árva.
Azért ült tort e vad had ott
Rajtam, mert a bolt volt zárva.

Igen csúnya véget értem,
Testem tetem, száradt rá sár,
S törött fejjel mégsem értem,
Pont vásárnap mért nincs vásár?!

„Gratulálok, költő úr, ezzel az otromba fertelemmel totálisan alulmúlta nemcsak önmagát, de a világirodalom rögös útját szegélyező szennyvízelvezető árok összes mélypontját. Eddig elleneztem a boltok vasárnapi zárva tartását, de ha ez elősegíti, hogy a hirtelen szimpatikussá váló csótányok fradytlanítsák a költészetet, ám legyen! Anyám szerint ettől még lehetne vásárnap vásár, hiszen a Tesco gazdaságos rovarméreg úgyse öli meg, csak úgy felmérgesíti a rovarokat, hogy ők tudnának ölni, de hát valamit valamiért! Hajrá csótányok!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Nagy szerencséd van, költő gyermekem, hogy közvetlenül a mise után haltál hősi halált, mert a gyónástól megtisztult lelked pár évszázadnyi purgatóriumi tisztulás után okvetlenül a Mennybe jut. Mivel úgy tudom, hogy te is Messi rajongó vagy, okvetlenül szólok érted pár jó szót a Főnökömnek. In nomine Patris, et Filii, et Spiritus Sancti.” /I. Ferenc pápa/

„Jaj, apa, ne spilázd túl a szerepedet ezekkel a hatásvadász fogásokkal! Dehogy lettünk mi árvák, hiszen a cipőd talpával reccsenősen széttapostad az összes csótányt, hogy megírhasd a
Csótányoknak leve rőt,
Bekente a heverőt!
bugyután horrorisztikus kétsorosodat!” /Frady Fanni, a költő nagyobbik kislyánya/

„Micsoda?! Ez az aljas féreg eltaposta a szent anyatermészet által évmilliárdok alatt féltőn kievolúcionált háziférgeket?! Halál az állatkínzókra! Azonnal menjünk és vegyünk akciós máglyát az Auchanban! Mi, hogy vasárnap zárva van?! Vesszenek a multik! Vesszen mindenki, aki nem rendeli alá magát a természetnek! Irtsunk ki mindenkit, aki irtja az őserdőket! Vért akarunk, vért akarunk! Éljen a humanizmus!” /Fűzöld Ficánk, a Tiszta Bolygó Club (TBC) környezetvédelmi terrorcsoportjának sajtószóvivője/

„Költő úr, ha maga itt a vasárnapi zárva tartás ellen uszít, akkor mi hamarosan megjelenünk önnél a nagy fekete autóval és egy kiadós dádá után nem csak vasárnap tartjuk majd magát bezárva.” /Csávás Kálmán vezérőrnagy, rendteremtési főelőadó/

„A sokak szemében vörös posztó, ám spirituális ujjbegyét a társadalom pulzusán tartó költő önnön keresztrímekre feszítettségének vérzivataros tudatában hörgi a rajta gúnyolódó világegyetem süket lelki füleibe a megszentelt hetedik nap rovarrágta megprofánosulását. A líra az antiklerikális materializmus fölötti győzelem rögös útján kapott sebek deheroizált apoteózisa, mely fölülmúlja talán még a témában nagy elődként számon tartott Csobánkay Lepnyő munkásságát is! La Gran Catarsis!” /Ollé Ottóné Rög Rozália, középiskolai magyar-spanyol tanár és maszek torreádor/

„Nana, Rozália, nana! Fogd vissza magad, mert beköplek, hogy nyári szünetben bikák vérével hizlalod magad, hogy az év többi részében éhen ne halj anorexiásan karcsú pedagógusi életpályamodellként!” /Csobánkay Lepnyő/

„Én Magyarországon járva mindig vasárnap vásárolok, mert olyankor rajtam kívül se vevő, se eladó nincs a boltokban, így fizetnem se kell az árukért, amiket a polcokról a kosaramba fejelek.” /Chuck Norris/

„Ugye milyen jó, hogy az Égbolt vasárnap sincs zárva?” /az Úr/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2015/03/vasarnap.html

camilló 2016.04.11. 20:35:47

Ég az arcom a dühtől, és egyszerűen végképp nem értem, hogy is nevezhetik magukat baloldaliaknak akik a vasárnapi munkavégzés mellett kardoskodnak. 1919 júniusában ült össze a Magyarországi Szocialista Párt kongresszusa. A Tanács Magyarország egyik vívmánya volt a heti EGYBEFÜGGŐ 42 óra pihenő biztosítása! Most nem bírunk meglenni hétvégén is nyitva tartó boltok nélkül??? Legyen, ha minden kötél szakad, és ennyire (általam megvetett fogyasztói társadalommá váltunk), de adjanak legalább 100% bérpótlékot nettóban a hétvégén munkát végzők részére! Bizony az én szüleim 4 műszakban dolgoztak így pontosan tudom, milyen az, amikor a család csak 4 hetente lehet együtt vasárnap! Soha nem gondoltam volna, hogy ebben az országban újra azért kelljen küzdeni, hogy a 3x8 az 24 legyen, a dolgozónak legyen szabadideje, és sorolhatnám. Pokolba a magukat baloldalinak valló, valójában neoliberális pártokkal!!

Zest 2016.04.11. 20:39:59

Sok kisembernek most vasárnap újra munkába kell állni és kiszolgálni a pult mögül a tömegeket. Köszönjük Fidesz! :(

eßemfaßom meg áll 2016.04.11. 20:52:14

Délelőtt még azért volt orbán geci, mert vasárnap zárva voltak a boltok

Dél óta azért geci orbán mert vasárnap nyitva lehetnek a boltok.

eßemfaßom meg áll 2016.04.11. 20:53:53

Az mszp lassan elkezdhetne kampányolni a 60órás munkahétért is, mutassa csak meg a mocskos proliknak, hogy hol a helyük

Nzoltan 2016.04.11. 20:55:25

Vegyük már észre, hogy a kormányoldal veszteségei eltörpülnek az álbaloldali oldal veszteségeihez képest!

eßemfaßom meg áll 2016.04.11. 21:00:38

A BALOLDAL tolja a kampányt azért, hogy a dolgozókat vasárnap is be lehessen rendelni gályarabnak, csak azért mert a JOBBOLDAL ezt megtiltotta.

Az évezred tréfája :)

Krisz11 2016.04.11. 21:03:09

@eßemfaßom meg áll:
Ennyit a baloldali értékekről.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.11. 21:13:36

"Megszűnik a vasárnapi boltzár. Orbán vereséget szenvedett. Ha úgy tetszik, csatát vesztett."

Orbán kvára nem szenvedett vereséget, még csak csatát sem vesztett. Sőt elmondhatja, hogy a kormány és a Fidesz meghallgatta a nép szavát és aszerint cselekedett - és ennek pozitív eredménye abszolút független attól, mennyire igaz ez.

@eßemfaßom meg áll:

Pontosan.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.11. 21:16:08

@eßemfaßom meg áll:

Parádés példája ez is annak, hogy az egész ballibsi oldal gondolkodását és cselekedeteit Orbán határozza meg.

Orbán hónapokig hagyta őket nyűglődni a népszavazással, majd amikor már elkerülhetetlen volt, egy elegáns lépéssel kihúzta alóluk a szőnyeget. Zseniális.

tralalala 2016.04.11. 21:17:27

@Zest: "Sok kisembernek most vasárnap újra munkába kell állni és kiszolgálni a pult mögül a tömegeket. Köszönjük Fidesz! :( "

Nem semmi gumigerinc kell hozzá, hogy valahogy ez is a Fidesz hibája legyen :D
Ha meg zárva kell maradjanak, akkor az a Fidesz hibája, csak azt még az emberek zöme is utálja.

Inkább a "baloldali" pártokon kérd számon, hogy miért utálják az elméleti szavazóbázisukat, a munkás tömegeket ennyire.

vénkujon 2016.04.11. 21:18:41

a nemzeti boltláncok további zárva tartással mutathatják meg, hogy ők továbbra is védik a kisemberdolgozók érdekeit.

camilló 2016.04.11. 21:22:49

@tralalala: Inkább a "baloldali" pártokon kérd számon, hogy miért utálják az elméleti szavazóbázisukat, a munkás tömegeket ennyire.
Talán azért mert közük sincs a baloldalisághoz, de ha elárulnák a titkot, hogy neoliberálisak valójában, akkor mehetnének a történelem szemétdombjára!

J.W. Booth 2016.04.11. 21:46:54

@eßemfaßom meg áll:
hát, neked, tényleg nemcsak a faßod áll.
Csak nem értem, miért kürtölöd világgá...

J.W. Booth 2016.04.11. 21:59:41

A szocik tényleg nem klasszikus baloldali módon politizálnak, igazából csak névleg baloldaliak.

Nem sok terük maradt az ultra-bal (már majdnem kommunista) fidesz mellett

ulpius66 2016.04.11. 22:06:20

Mszp ---- baloldaliság???????????

ulpius66 2016.04.11. 22:07:25

Ha az MSZP igazi baloldali párt lenne, akkor most elkezdene kampányolni a vasárnapi boltzárért!

ulpius66 2016.04.11. 22:11:35

A fejlett nyugat-európai országokban (Svájc, Franciaország, Németország, Anglis, stb, stb) a fejlett baloldali pártok, és szakszervezetek az utóbbi évtizedek legnagyobb sikereként értékelték, hogy sikerült elérniük a vasárnapi boltzárat!!!

Sikerült elérni, hogy a gaz multik legalább vasárnap ne zsákmányolják ki szegény dolgozó kisembert!!!

Nálunk az igen-igen fejlett baloldali MSZP azért ránt kardot, hogy a kisembert igenis vasárnap is zsákmányolhassák ki a multik.....

Noooooormális?????????????

ulpius66 2016.04.11. 22:36:02

Ezért volt jó a Rákosi-rendszer!

Ott vasárnap TÉNYLEG zárva volt minden bolt!!!!!!!!
(mondjuk áru sem volt......................)

Egyébként meg a Kádár-korszakban is zárva volt minden bolt vasárnap.......

nu pagagyí 2016.04.11. 23:07:55

A másik KDNP-s szemetet, a KLIK-et is el kell söpörni

nu pagagyí 2016.04.11. 23:09:25

@Zest: Örömmel teszik, több pénzért és hát amúgy is az a dolguk, hogy kiszolgáljanak téged.

_most_ 2016.04.11. 23:21:31

aki szerint a vasárnapi zárva tartás az baloldali téma, azok szerint a fidesz baloldali párt? :)

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.04.11. 23:24:27

@camilló:

okos elvtárs, a vasárnapi nyitvatartás nem azt jelenti, hogy a dolgozó 60 órát dolgozik a héten, hanem hogy vasárnap mások mennek be. Vagy ő megy be, cserébe a hét másik két napja szabad neki.
Még mindig jobb a Tescoban ülni szigorúan 40 óra plusz kifizetett 50%-ért, mint a magyar vállakozásnál heti 60 órát gürizni 80 ezer nettóért meg esetleg zsebbe még 5 ezer.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.04.11. 23:28:34

@ulpius66:

öreg fidesz komcsi, ne menj vasárnap bevásárolni, aztán nem járultál hozzá, hogy a dolgozó ki legyen zsákmányolva azzal, hogy munkahelye meg kifizetett plusz 50%-a van neki.

Küldd el a protestedet az összes fidesz komcsi elvtársadnak, hogy bojkottálják a vasárnapot, legalább több időtök lesz a kocsmába járni, A vasárnapi feles után meg elénekeljhetitek az Internacionálét annak örömére hogy legyőztétek az imprilista multi világot.

Fidesz komcsik.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.04.11. 23:33:41

@tralalala: Inkább a "baloldali" pártokon kérd számon, hogy miért utálják az elméleti szavazóbázisukat, a munkás tömegeket ennyire.

Jó, majd megkérdezünk titeket fidesz komcsikat, a legradikálisabb baloldali pártot.

Amúgyis kisz fidelitaszos, Lopbán vezéred azt üzente az Ötker elprivatizálója által, hogy a Fidesz komcsik önként és dalolva engedelmeskedtek a nép akaratának és nem a ballibek népszavazási győzelme elől menekülnek. Úgyhogy kérj új brossúrát Takonyárpi bácsitól, mert ezt a szövegedet a baloldalról maga a gazdid cáfolja. Te meg ki a fos vagy, hogy ellent mersz mondani a nagy Orbán gazdidnak?

tralalala 2016.04.12. 01:31:47

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: Igen igen, akartam is mondani.

Szóval gyerekek, úgy van ez, hogy a bátor MSZP megmentette a csendes többséget, akik nem akarták a vasárnapi zárat.
Viszont a szemét Fidesz meg cserben hagyta a kereskedelmi dolgozókat.

Véletlen sem fordítva, véletlen sem mindkettőt ugyanaz a párt cselekedte (legyen az bármelyik), hanem pont így, ahogy mondom :D

inebhedj - szerintem 2016.04.12. 05:30:57

@_most_:

Igen, a FIdesz (is) baloldali párt. Mindig is az volt. Hogy ez a jobboldalizás (esetleges saját zavaros okfejtéseiken túl) hogy jött össze a Fidesszel kapcsolatban, az érdekesebb kérdés.

gmihaly621 2016.04.12. 07:03:56

@Krisz11:Ha a munkafelügyeleti hatóság szigorúbban járna el a szabálytalankodó munkaadókkal, akkor a szabadnap-problémát is rendezni lehetne.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2016.04.12. 07:04:27

Már boccs, de nem ez a demokrácia célja ?
Hogy amit a többség nagyon akar, azt a kormány megvalósítsa ?

Nem a Fidesz csinálja okosan, hanem ez a természetes.

Szerintem éppenhogy az nem volt természetes, ahogyan az MSZP beleállt a baromságaiba, a vizitdíjtól kezdve a határontúli honfitársaink megtagadásáig.
Javarészt ezek következményeit nyögi ma is.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2016.04.12. 07:05:05

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!:

Vélhetően a vasárnap dolgozásra kényzserített munkavállalók túlnyomó többsége támogatná a vasárnapi zárvatartást.

A nép meg lehet hogy előbb -utóbb a gyerekmunkát is megszavazza ugyanezen az alapon.
- ha szükségük van a pénzre, és van munka miért ne ?
- több szolgáltatást kapnak azok, akik nincsennek vasárnapi munkavégzésre kényszerítve.

Dehát a ballibek soha nem a szolidaritásukról voltak híresek.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2016.04.12. 07:05:40

@ulpius66:

Szeritnem az lett volna igazságos, ha azok szavaznak, akik vasárnap munkára vannak kényszerítve.

Nem pedig azok, akiknek a seggét nyalják.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2016.04.12. 07:13:55

@inebhedj - szerintem:

Szerintem egy normális Magyarországi párt, az

- nemzeti ügyek kérdések, hagyományok tisztelete, tekintetében jobboldali
- szolidaritást tekintve baloldali
- és szabadságjogokat tekintve liberális.

Nálunk ilyen párt nincs.
2 feltételnek felel meg többé kevésbé a Fidesz, 1-nek meg a ballibek.

luis5 2016.04.12. 07:41:11

OV ismét megbízott. A héten már harmadszor

SZMLT 2016.04.12. 07:52:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Orbán hónapokig hagyta őket nyűglődni a népszavazással, majd amikor már elkerülhetetlen volt, egy elegáns lépéssel kihúzta alóluk a szőnyeget. Zseniális."
--
Pontosan így van.
A baloldalnak nevezett dilettáns agyhalottak mindig arról voltak híresek, hogy minden történés jelentőségét elrugaszkodott módon értékeltek. Orbán vesztett ??? Ezek tényleg be vannak oltva valóság ellen. A baloldal vesztett de kurva nagyot! Másrészt azt sem veszik észre a nyomorultak, hogy baloldaliként nem csekély ellentmondás az, hogy amellett kardoskodnak, hogy a bolti eladó húzza az igát vasárnap is. Idióták!

SZMLT 2016.04.12. 07:52:32

@Trompf:
"Szeritnem az lett volna igazságos, ha azok szavaznak, akik vasárnap munkára vannak kényszerítve."
-
Bizony...

Occam beretvája 2016.04.12. 08:05:05

"Szerintem az lett volna igazságos, ha azok szavaznak, akik vasárnap munkára vannak kényszerítve."
Mivel a szűkebb környezetemben van ilyen, anno megkérdeztem.
Azt mondta: nem volt választása.
Én meg vagyok annyira szolidáris hogy ne tudnám megoldani a vásárlásaimat hétköznap.

NDSnyder 2016.04.12. 08:27:52

@Krisz11: Nem kedves Krisz11. A demokrácia a többség akaratáról szól, az azonos jogokról a liberalizmus szól.

Ballib cenzúrázók lidérce 1 2016.04.12. 08:52:41

@NDSnyder:

Ez sem igaz.

A többség nulla adót, és ingyen sört akar, valamint dupla fizetést.

Csak van amit lehet, és van amit nem lehet.

Sajnos politikai kérdést csináltak a ballibek egy olyan dologból, mely egyszerű és a munkavállalók érdekeit védő törvény.

Értem hogy páran jobban szeretnek vasárnap vásárolgatni, meg plázázgatni, és elverni a frankó fizetésüket.
De vannak akik nem repesnek az örömtől, hogy a munkaadójuk rákényszeríti őket arra, hogy vasárnap is mosolyogva elégítsék ki a kedves vevőket.

Buchhalter 2016.04.12. 09:03:03

@nu pagagyí: esküszöm minden vasárnap egy éven át dolgoztatnálak persze éhbérért és ha egy vásárlóra is nem merészelnél mosolyogni,hogy végig vernék rajtad egy ostorral ,hogy életed végéig azt emlegetnéd!Te azon parasztok közé tartozol akinek a tehene megdöglene ezt kívánná a szomszédjának is!Ugye érted...!

NDSnyder 2016.04.12. 09:10:55

@Ballib cenzúrázók lidérce 1: Akkor tegyük tisztába az ügyet!

Magyarországon többségi demokrácia van (volna):
"Lényege, hogy döntéshozatalkor mindig az – egyszerű vagy a minősített – többség akarata érvényesül"
Forrás: Wikipedia

Liberalizmus:
"A liberalizmus, más néven szabadelvűség, a szabadság-ot jelentő liberty szó után alapvetően a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul"
Forrás: Wikipedia

Igen Magyarországon sok mindeből politikai kérdést csinálnak (ebből speciell a KDNP és a FIDESZ amikor ezzel kampányoltak/bevezették), de "...a munkavállalók érdekeit védő törvény." azért finoman szólva is csúsztatás. Nem védi annak a munkavállalónak az érdekeit aki:
- dolgozna vasárnap mert pénzre van szüksége
- aki bevásárolna mert nem tud a hét másik napján mert akkor dolgozik
- ...

Az emberek érdekeit úgy kellett volna megvédeni:
- hogy meghagyom nekik a döntést, és kontrollálom, hogy ténylegesen ők döntsenek és ne lehessen kényszeríteni őket, pl. kirúgással.
- ellenőrzöm, hogy a dolgozó megkapja-e a heti 2 szabadnapot
- ellenőrzöm, hogy vasárnap megkapja-e a felárat a munkájáért

Ezekkel az eszközökkel mindenki jól járt volna (kivéve a CBA-t da a FIDESZ vezetőség már lopott eleget), uh ez nem olyan nagy baj.

jágör68 2016.04.12. 09:25:07

Kész... Orbán és a Fidesz megint megbukott.
Pedig csak kedd van- és már folyamatosan buknak legalább 6 éve minden egyes nap.
Nehéz lehet ilyen bukta- szériát összehozni

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2016.04.12. 09:27:28

Gyerünk fideszbarmok!Belehúznii!!!
Extra prémium minden kommentért.
Alig ballibeztek gyerekek!
Minden kommentbe legalább kettőt!

Buchhalter 2016.04.12. 09:47:40

@Egéridomár: na emberek legalja.Egy:nem szóltam hozzád.Kettő: a cikkhez szólj hozzá,mert ez amőba szintjén volt amit kegyeskedtél ide böffögni.Három : melléfogtál ,mert nekem most a Két Farkú Kutyapárt a legszimpibb és tudod ez azért vicces,mert egyre több embernek azok.De te örülj,mások robotolnak neked vasárnap,hogy vehess magadnak tescos parizelt,igaz megtudnád venni más napokon is ,de te annyira töketlen egérke vagy ,hogy csak neked vasárnap jó.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.04.12. 09:47:43

@Ballib cenzúrázók lidérce 1: Páran? Kb másfélmilló ember. Nagyjából annyi, amennyi fideszes agyatlan pártszavazó van. Olyanok mint te. Szerinted a fidesz miért fújt visszavonulót? Pár vasárnap vásárolgatni akaró miatt? Te hülye te.

Emzé Periksz 2016.04.12. 09:49:04

A kormány újabb zseniális húzása és diadala mindez.

Buchhalter 2016.04.12. 09:50:14

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Gyere te is Agylibbent!Húzd fel a gatyád!Extra virsli a szádba minden Fidesz fikázásért!Ezer kommentet nyomjál!Igaz ,lenne job dolgod is,nem?Asszony nem mondta,hogy ha már otthon esz a fene legalább mosogass el?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.04.12. 09:51:48

@Egéridomár: Illetve ugyanaz a lúzer több nicknév alatt. Látod, egyből bejelentkezett jager68-ként is. Ez a narancs agitprop lényege. Többnek tűnni, mint ahányan ténylegesen vannak.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.04.12. 09:55:03

@Emzé Periksz: Viktor ma félkeményet kakkantott reggel. A kormány újabb zseniális húzása és diadala mindez. :-)

A hívők szemében minden zseniális húzás, amin narancs pántlika van. A normális ember viszont felismeri és nem szereti, ha szórakoztnak vele. A fidesz nem cél, hanem eszköz kéne hogy legyen. A hívő szemében azonban cél, és a fidesz már csak a hívők számának további csökkenését akarja megakadályozni, és azért küzd, hogy ez továbbra is elég legyen a húsosfazékhoz (ergo ne legyen nagyobb támogatottságú alternatíva).

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.04.12. 09:56:11

@Trompf: Ám afideszesek ,mindig védik a kiszolgálatottak és kisebbségek érdekeit. Erről híresek, ugye? Muhaha. :-)

Egéridomár 2016.04.12. 10:53:18

@Buchhalter: Ajaj, most nagyon odatetted magad :) Remeg a kezem eme szellemi erő okán :) De akkor nézzük:
Egy: valóban nem szóltál hozzám, lévén én szóltam hozzád. De tudod ez itt egy blog, néha véleményezik a véleményeket is kis zsenikém :)
Kettő: Az amőba szintjéről csak ennyit: „esküszöm minden vasárnap egy éven át dolgoztatnálak persze éhbérért és ha egy vásárlóra is nem merészelnél mosolyogni,hogy végig vernék rajtad egy ostorral ,hogy életed végéig azt emlegetnéd!Te azon parasztok közé tartozol akinek a tehene megdöglene ezt kívánná a szomszédjának is!Ugye érted...!” Ez bizony egy akadémiai székfoglaló szintű reagálás volt...
Három: Mert neked jelenleg a Két Farkú Kutyapárt (amúgy helyesen: Kétfarkú kutya párt) a „legszimpibb”, attól te még csak egy fideszes vagy, azaz mindennek a legalja.
Bónusz: Tessék, örülj ezeknek az embereknek te is, akik érted robotolnak vasárnaponként:
-ápolók
-orvosok
-mentősök
-rendőrök
-katonák
-tűzoltók
-MÁV-osok
-benzinkutasok
-vendéglátósok
-Hotelek dolgozói
-biztonsági őrök
-BKK-sok
-Volánosok
-taxisok
-pilóták
-stuardes-ek
-reptéri dolgozók
-folyamatos műszakban dolgozók
-mezőgazdászok
-állattenyésztők
-TV-ben dolgozók
-rádióban dolgozók
Nem járok a Tescoba, és még soha nem vettem ott párizsit. Amúgy a példád elég freudi elszólalás volt, ha egyáltalán érted :)
A szóvicced a nickemre pedig egyenesen fenomenálisra sikerült :D Hogy te milyen szánalmas vagy….

Egéridomár 2016.04.12. 10:54:15

@Vasárnapi boltnyitás van lúzerek: Ez igaz, de senkit nem akrtam megsérteni, hogy kihagyom :)

Buchhalter 2016.04.12. 11:19:15

@Egéridomár: figyelj húgyagyú csak azért nagy a pofád mert itt arc nélkül tobzódhatsz büntetlenül. Valószinűleg ha utcán merészelnél így hozzám szólni egyszerűen megütnélek ,ennyi.A másik: már előttem sokan megírták,hogy akikre te meg a vasárnapi pláza fajtád hivatkozik azok a hétköznappal ellentétben a többsége ügyeleti létszámban dolgozik,tehát a kórházban 4 orvos helyett 1.
-2 van ,de ez igaz a többire is általában.Taxis elég szar példa a legtöbb alvállalkozó.Tudod mit ,ha már annyira vasárnapos vagy húzzál el önkéntes ingyen vasárnapi melósnak ,utána járjon a szád.

NDSnyder 2016.04.12. 11:42:41

@Egéridomár: Kedves Egéridomár!

Nagypapám, aki egyébként bölcs emeber volt, azt tanította nekem, hogy:

"Fiam, fegyvertelenekkel ne vívj szellemi csatát!"

Szerintem Neked is érdemes ezt most megszívlelned, mert úgysem tudsz elérni egy csapat trollnál változást. A véleményedet szívesen elolvasom, ha nem értenék egyet valamivel, akkor szívesen megvitatom, de nekik az a feladatuk, hogy minden kommentre (akár van értelme akár nincs) ballibsizzenek egy jóízűt.

Nagyrészük politikai analfabéta (nem összekeverendő az análfabétával) nem tudja mit jelent a liberalizmus, konzervatívizmus és a baloldaliság.

Occam beretvája 2016.04.12. 13:01:10

@NDSnyder: Jóember!
Te miből gondolod hogy valakinek itt kéne elérnie azt, hogy a vitapartner
politikai véleménye 180 fokos fordulatot vegyen!
Főképp úgy, hogy őket az emberiség aljának nevezi őket.
Tényleg érdekelne a válaszod.

Occam beretvája 2016.04.12. 13:02:20

mondatvégi őket törölve.

NDSnyder 2016.04.12. 13:30:59

@Occam beretvája: Kedves Occam beretvája!

Szerinted hol kellene? Véleményütköztetésnek és vitánk igenis van helye, csak nem kell figyelembe venni a trollokat.

panelburzsuj 2016.04.12. 13:46:51

@NDSnyder:
Naja.

Csakhogy.

Minden politikai erőnek megvannak a hivatásos trolljai, megvannak az elvakult drukkerei, és tortahabnak jónéhány olyan "magántroll", akik ugyan talán "köthetőek" valamiféle világnézethez, de az egyedi furcsaságaik teszik őket vérbeli troll-lá. (Vagy trollá? ...)

Sok troll pedig vitát győz.

NDSnyder 2016.04.12. 13:56:16

@panelburzsuj:

Ebben valószínűleg igazad lehet...

Nem vitatom, hogy a baloldlnak is megvan a saját csürhéje. Tudom, láttam őket, és rájuk is szólok ha a környezetemben valaki így viselkedik.

A neten szimplán figyelmen kívül hagyom őket, mert nincs értelme velük vitatkozni. Van viszont sok ember akivel van, mert ha nem is egyezik a nézetünk ezt kulturált módon lehet ütköztetni.

Occam beretvája 2016.04.12. 14:03:27

@NDSnyder: Hogy hol? Látod ezt nem tudom.
Anno jó pár éve nem volt munkám és sokat Index
polidiliztem. Kb 5000 posztot írtam.Ott volt moderáció és ha valakit el akartál küldeni a fenébe úgy hogy ne kapj 30 nap eltiltást, akkor max. vitriolosan gunyoros lehettél
nem pedig ordenáré.Nos ma már a blogszférában egy pikirt megjegyzésre amit nem is személy szerint az illetőnek írtam, a válasz: A KÚRVA ANYÁDAT.
Az illető most is hozzászólt egy témába illő vereteset:

"Gyerünk fideszbarmok!Belehúznii!!!
Extra prémium minden kommentért.
Alig ballibeztek gyerekek!
Minden kommentbe legalább kettőt!"

Valami Magna cum laudeTigeri másztesz digrii BUGRIS
Ebben csak az a bosszantó hogy személyes találkozáskor nagy eséllyel
Kitáraznám a fogsorát,felnyúlnék a kloákáján és a letépett szívét megetetném vele.
Nos szerintem a vélemény ütköztetés egyetlen hatásos módja vele szemben ez lenne.
Nem kellene figyelembe venni a trollokat?
Ó hát nincsenek is sokan.Tudod mint a szembejövők az autópályás viccben.:-)

NDSnyder 2016.04.12. 14:10:11

@Occam beretvája:

Ja... sokan vannak, ez igaz. Akkor sem hiszem, hogy a az lenne a helyes megoldás, hogy papírzacskót húzok a fejemre és lefekszem a földre...

Marad az, hogy megválogatom kivel állok szóba. Azért nem mindenki idióta, legalábbis a nagyszámok törvénye szerint.

Occam beretvája 2016.04.12. 14:22:09

@NDSnyder: Én is ezt teszem.
Szerintem éves szinten nincs több posztom mint 30. :-)

panelburzsuj 2016.04.12. 14:26:24

@NDSnyder:
Én elég régen és elég intenzíven "közélek" a neten ahhoz, hogy mérés nélkül ugyan, de igen alapos tapasztalattal állítsam: az idióták aránya növekszik.

Valószínűleg kétféle "szelekciós nyomás" is hat: a moderáció felmorzsolódásával párhuzamosan szaporodnak az obligát trollok - és elmenekülnek, visszahúzódnakaz értelmesebb polémiát keresők.

Egéridomár 2016.04.12. 14:48:55

@Buchhalter: Nos, kidühöngted magad? Most jobb? Azért hadd említsem meg, hogy te nagyon, nagyon, nagyon ostoba vagy. De mit is lehet elvárni bármit is olyantól, aki fideszes :)
Szóval megütnél. Hm. Nálad az intellektusod az öklödben csúcsosodik ki, ugye? De folytatom úgy, hogy a magadfajta faék is megértse:

Idefigyelj faszkalap. Azt látom, hogy vagy te, vagy valamelyik rokonod a kereskedelemben dolgozik. Nem tetszik a helyzeted? Tanulj, olvass, képezd magad és a világ kinyílik. Lehet, nem maradnál ekkora tuskó. Amúgy mit gondolsz te kis Chuck Norris, szerinted hagynám, hogy megüss? Te is attól vagy erős és izmos, hogy ordibálsz előtte ugye?
És még valami. Nem járok boltokba vasárnap. Plázába a legkevésbé. De herótom van az ilyen balfaszoktól mint pl. te is.

NDSnyder 2016.04.12. 15:43:57

Melyik zöldségnek a legmagasabb az alkoholtartalma?

A falra hányt bosónak :(

Buchhalter 2016.04.12. 15:51:56

@Egéridomár: te kezdtél akpári stílusban szövegelni pöcs fej.Takarodj anyádba és valószínű szét tudnálak keni szájkarate egérpiszok.Komcsi ivadék ,öregapád 56.ban írtotta szabadsághősöket ,erre vagy büszke?Szívesen leköpnélek.

Scagnetti 2016.04.12. 16:37:50

"Csak a rend kedvéért rögzítjük: az első népszavazási kezdeményezést a vasárnapi boltzár ellen a Demokratikus Koalíció indította el."

Mennyire szánalmas, hogy még ezt a kis sikert, amit az ellenzéknek csúfolt MSZP elért 6 év alatt, ezt is magatokénak akarjátok beállítani, pedig közötök nem volt hozzá.

camilló 2016.04.12. 17:33:38

@Egéridomár: Nincs közöm a fidesz-hez! Ha kicsit figyelmesen olvastad volna az írásom, akkor észre vetted volna, hogy a munkásmozgalom történetéből idéztem! Erősen hiányosak az ilyen irányú ismereteid. lehet Te még nem találkoztál olyan emberrel, aki nem ironizál az ilyen jellegű írásával! A legalja véleményem szerint az, aki szembe megy a munkások érdekeivel, a szó szoros értelmében vérrel szerzett jogokat csorbítja meg! Ezzel leköpi azon emberek emlékét akik akár életüket is áldozták a munkások jobb életéért! Nem vagyok az írás embere, de valószínűleg órákon át beszélni tudnék arról, amit nem értesz! Nekem pont nem kell az a duma, hogy ki dolgozik hétvégén, mert olyan családban nőttem fel, ahol csak minden 6. héten volt együtt a család vasárnap. 4 műszakos rendben ez így jön ki! Összegezve, aki azt hiszi, hogy ezzel a fidesz elszenvedte az első vereségét, annak problémája van a tisztánlátással! Még egyszer ajánlom figyelmedbe a munkásmozgalom történelmét, miért is alakult ki, hogy küzdöttek, milyen célokat értek el, és a fekete levest is, milyen jogok sérültek az elmúlt 26 évben! Ha már így mersz köpködni, remélem nem csak virtuálisan mered ezt megtenni!!

camilló 2016.04.12. 17:40:35

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: Látom tisztában vagy a realitásokkal, és miként is működik a hétvégi foglalkoztatás hazánkban!! PAPÍRON!! A valóság kicsit más. Óvatosan megkérdezem, hogy szerinted egy vasárnap, pont olyan mint hétfő a pihenés szempontjából?? Kedves idegen, nem címkézni kell, hanem érveket sorolni, ami a valóság ismeretén alapszik ebben az esetben! A vasárnapi munkavégzéssel kapcsolatban, az a baloldali álláspont, hogy ha van munka, az legyen önkéntes (amit ma hazánkban nem lehet megvalósítani), és minimum 100% nettó pótlékot fizessenek rá. Minden más esetben, az olyan munkáknál, ahol nem kell folyamatosan dolgozni, csak a tőkések hasznát növeli. Ajánljak Neked is irodalmat ebben a témában??@Egéridomár:

camilló 2016.04.12. 17:44:22

@NDSnyder: Nagyrészük politikai analfabéta (nem összekeverendő az análfabétával) nem tudja mit jelent a liberalizmus, konzervatívizmus és a baloldaliság. Definiálnád nekem, ha megkérlek?

NDSnyder 2016.04.12. 18:38:56

@camilló: Kedves camilló!

Nem, nézz utána a wikipedia-n. Annyit viszont elárulhatok, hogy a jóléti társadalom vívmányai nemzetközi szinten már rég óta komoly dillemmával szembesítik a baloldali pártokat, hiszen a klasszikus baloldali értékek (nők szavazati joga, jog tünteni, szakszervezetek létezése, stb.) már alapjoggá váltak, így a '90es évek óta más ideológiák kerültek előtérbe (lásd SPD, Labour Party...)

Téves gondolkozás egyébként a baloldaliságot és a munkáspártiságot úgy összemosni mint ahogyan azt Te teszed. A vasárnapi boltbezárás sem vívmány (mint ahogy a prohibició sem volt az). Vívmány az lenne, ha a kormány a megfelelő körülmények kialakításával és kontrolljával foglalkozott volna, ahelyett, hogy ezt a szar dumát tolja amit egy éve.

Nevezz nyugodtan neoliberálisnak (a hozzászólásaidból az derül ki, hogy érdemes utánaolvasnod mit is jelent) de egy szabályozott körülmények között történő vasárnapi nyitvatartás mindenkinek jobb lett volna. Ugyanis ha a munkaadónak a 100% bérpótlékot ki KELL fizetnie akkor kétszer is meggondolja, hogy megéri-e kinyitnia a boltot. A munkavállaló pedig el tudja dönteni hogy dolgozik-e 8 órát kétszer anyyi pénzét vagy otthon marad-e.

Azt már csak csendben jelzem, hogy a vasárnapi nyitvatartás iránt igény nem szükségszerűen a fogyasztói társadalom jele, pusztán annyi, hogy sok embernek így kényelmes/erre rendezkedtek be sok év alatt.

camilló 2016.04.12. 19:10:45

@NDSnyder: Nincs szükségem a wiki-re!:) A ma liberálisnak nevezett pártok egyértelműen neoliberálisak! A brit Munkáspártot is elvitték abba az irányba, a valódi baloldali visszatérés, az új vezetővel lehetséges. Azokat a vívmányokat, amiket Te a jóléti társadalomnak tulajdonítasz, bizony a szakszervezetek harcolták ki! (Megjegyzem, ha nem lett volna nálunk a "létezett szocializmus", vagy nevezd akár államkapitalizmusnak, akkor nem biztos, hogy ezek a jogok léteznének.) Ezeket a jogokat, folyamatosan próbálták nyirbálni, az Általad modern munkáspártoknak nevezett képződmények, akik valójában a tőke érdekeit szolgálják ki, ezért nyugodtan nevezhetőek neoliberálisnak. Én a liberalizmust az eredeti formájában teljesen baloldali irányzatnak tartom, amiből aztán az anarchizmus is kialakult. Klasszikus baloldali értékek legegyszerűbb megfogalmazása a Magyarországi Szocialista Párt 1919-es júniusi kongresszusán fogalmazódott meg. Nem definiálták, hanem egy hozzászólás alkalmával hangzott el. Nos nagyon messzire sodródott ettől a politika. Persze itt még előtte vagyunk a szocdemek megalkuvásának a tőkével. Tetszik vagy sem a baloldaliság kéz a kézben jár a munkásmozgalommal! A baloldaliság nem csak a klasszikus értelemben vett munkásoké, hanem azoké is, akik munkaerejüket ugyan úgy áruba bocsájtják. Érdekes, hogy már a 20. század elején is feszültség volt a munkások és a többi nevezzük improduktív munkát végző között!
A kormánynak valóban szar volt a dumája, és templomba járásra hivatkozni, nagyon nevetséges! Ellenben pont olyan szánalmas a magukat baloldalinak nevező ellenzéki pártok hozzáállása is ehhez a kérdéshez!! Egy baoldali, minden körülmények között a munkavállalók érdekeit kell, hogy képviselje! Igen tisztában vagyok azzal, hogy átalakították a vásárlói szokásokat, de ez is pont a neoliberális gazdaságnak köszönhető! Fogyassz többet, ez a jelszó, ami nem feltétlen jelenti a boldogságot és a szabadságot, sőt megkockáztatom, hogy ez fogja igazán igába hajtani az embereket! Keress több pénzt, hogy többet fogyassz! Végül igazi életed nem lesz, de ez a tőkét nem érdekli!
Amúgy én mindig szombat este menetem bevásárolni, mert a kutya sem volt. Én tudatosan vásárolok, nem dőlök be a vevőcsalogatásnak, de nézelődni azért szeretek. Minden további nélkül át tudtam alakítania vásárlási szokásaim. Ha nem dolgozok szombaton, akkor kora reggel megyek, amikor még nincs senki. Macerásabb, ha dolgozok, mert este már pl, zöldség nem igazán van, vagy az olyan is, de simán átalakítom a másnapi menüt, ha nem az elképzelteknek megfelelő a kínálat. Hozzáteszem, hogy sajnos ritka az olyan hónap, hogy legalább 3 szombaton reggel tudnék menni! talán ennyit a hétvégi munkavégzésről:)) A héten 42 óra egybefüggő pihenés:)) A Tanács Magyarország egyik vívmánya volt! Most hogy is állunk ezzel???:)
Azért szerettem volna ha definiálod a liberalizmust, a konzervativizmust, és a baloldaliságot, mert bizony kevesen tudják ezt megtenni! Azért ha nem is itt, de privátban nyugodtan leírhatod!:)

NDSnyder 2016.04.12. 20:10:15

@camilló: Igyekszem mindenre reagálni, aban a sorrendben ahogy felvetetted a dolgokat, előre is bocsánat hogy nem lesz "íve" a kommentnek :)
Igen, kevés ténylegesen liberális párt van mostmár, de ezt nem tartom rossz dolognak, hiszen a neoliberalista gazdaságelmélet megengedőbb a kontrollszervekkel kapcsolatban.

Véleményem szerint irreleváns, hogy a 100 évvel ezelőtti baloldali célok minek köszönhetően váltak alapjoggá, attól még tény marad, hogy az általad hivatkozott baloldali pártok felett ideológiailag eljárt az idő.

A liberalizmus szeintem, és sok politikatörténész szerint sem baloldali irányzat, mivel a politikai irányzatok nem egy vonal mentén helyeződnek el, hanem mint a Mercedes embléma 3 ágú csillagon: Konzervativizmus, Szocializmus, Liberalizmus (egyébként elsősorban erre gondoltam amikor a többséget politikai analfabétának neveztem) és ebből erednek aztán mindenféle hibrid ágazatok, pl.: Balliberális.
Itt térjünk vissza egy picit az előző pontra, mikor a "baloldaliság" ideológiailag kiürült akkor kezdödött a szociáldemek jelenlegi formájának kialakulása, amely valóban a liberalizmus irányába történő eltolódást jelentett.

Art hiszem, hogy túl egyszerű a tőkével való megalkuvásként letudni a múlt változásait (sőt kicsik összeesküvés elmélet szerűen hangzik). A helyzet az itt is az volt, hogy a jóléti társadalom kényelmi igényei szembekerültek a munkások érdekeivel. Ezzel nincs is gond, ha én vasárnap házhozszállítást szeretnék akkor fizessem meg a költségeit. Az már egy másik t´ma, hogy a munkáltató (aki ugye nem dolgozik vasárnap) miért teszi ezt a felárat zsebre ahelyett, hogy a munkáshoz kerülne.

A 20. század elején felfedezhető feszültséget én egy klasszikus osztályharcnak tekintem, amit nem kevernék ebbe a vitáb bele (nem mert semmi köze hozzá, hanem mert nem esszenciáli viszont nagyon megbonyolítja a képletet ;) )

Nem tudom mire gondolsz "magukat baloldalinak nevező pártok"-kal. Csak egy van, az MSZP (Oké munkáspárt, de az egy nemlétező gitt egylet). A DK Szociálliberálisnak vallja magát, az LMP elméletileg zöld párt (ami politológiailag értelmezhetetlen) de nem vallja magát baloldalinak, az Együtt nem definiálta magát, a Jobbik... ugye ezt most nem kell kifejtenem?... MLP pedig liberális.

Nem értek egyet azzal hogy egy baloldali pártnak minden körülmények között a munkások érdekeit kell védenie. Egy baloldali pártnak minden körülmények között a KISZOLGÁLTATOTT érdekeit kell védenie. Példa: József munkavállaló hazamegy a munkából miután 16 órát dolgozott és a munkáltató nem akarja kifizetni a túlórát. Egy baloldali párt heyesen József mellett kardoskodik, és az ő érdekeit védi. Ám ha József mérgében leissza magát és otthon félholtra veri 8 éves gyermekét, akkor egy baloldali párt ebben a kérdésben álljon a gyerek oldalára!!!

A többiben (fogyasztói társadalom, tudatos vásárlás) nem vitáznék ost mert az egy teljesen másik irányba vezet.

Száz szónak is egy a vége, a munkav´llalók jogait fontosnak tartom, és nem vitatom, hogy gyakran sérülnek ezek a jogok, de nem vagyok híve annak, hogy a kormány írja elő hogy mikor KELL 42 órát egybefüggően pihennem. Nekem nem volt gond vasárnap dolgozni, főleg ha megkapom a 100% bérpótlékot, amíg egydül éltem. Sőt örültem nek, több pénz ugyanazért a munkáért. Amióta nem egyedül élek mér kétszer is meggondolom, de ÉN döntöm el hogy vállalom-e vagy sem. Ez szerintem az ideális. (ès igen ez egy Neoliberális-Baloldali álláspont)

Ha igényt tartasz a definícióimra akkor jelezd, bár azt hiszem megtalálod a nagy részét a sorok között.

NDSnyder 2016.04.12. 20:12:17

Ja és bocsi a gépelési hibákért <blush>

camilló 2016.04.12. 21:09:51

@NDSnyder: A neoliberalizmus csak a tőke érdekeit tarja szem előtt! A liberalizmus, mint előzőleg is írtam egy haladó baloldali irányzat volt az anarchizmus, szocializmus m, stb. megjelenéséig! Egy olyan ember magyarázta ezt, akit nemzetközi szinten is jegyeznek, és nem kívánok megnevezni:) Valóban igaza van, mert az emlékezetes beszélgetésünk után itthon beleolvasva pár könyvbe, sok minden megvilágosodott előttem. Én nagyobb csapást, mint a neoliberalizmus (úgy is mint ideológia, és mint gazdaságpolitika) nem tudok elképzelni! Nem én vagyok az egyetlen, aki kirakja az egyenlőségjelet a fasiszták (nem nácik!) és a neoliberálisok között, dacára annak, hogy vannak eltérések!
Az általam hivatkozott pártok, még korábban képviseltek baloldali értékeket, de az Blair-rel teljesen eltűnt, pl. az angoloknál! A "létezett szocializmus" megszűnése törést okozott a baloldali pártoknál, a szocdemek elmentek egy neoliberális irányba, és jobban elkezdték csorbítani a munkavállalói jogokat, mint előtt a klasszikus jobboldali pártok. A kommunista utódpártok szétestek és csak pár éve találtak magukra. Rájöttek arra, hogy az alapokhoz visszatérve tudják képviselni a munkavállalók érdekeit. Gondolok a Podemosra, Szirizára, Die Linke-re, stb. Véletlen, hogy a hagyományos szocdemek befolyása csökken??? Korrupt, életidegen, tőkét kiszolgáló politizálásukból kiábrándultak az emberek! Legfontosabb!! Nincs olyan, hogy balliberális! A kettő kizárja egymást. (Mai értelemben használom a liberalizmust, nem eredeti értelmében.) Mint Marxista (véletlenül sem fideszes, mint ahogy itt ezzel vádoltak) a tőkére és annak működésére vezetem vissza a problémákat, és meg kell hogy mondjam teljesen logikus a levezetés! Nem összeesküvés, hanem törvényszerűség! Árnyalatnyi különbség!:) A többlet profit egy neoliberális berendezkedésű országban teljesen normális, és fel sem vetődik, hogy jogos-e.
A 20.század elejei feszültség amiről írtam nem osztályharc, mert ugyan ahhoz az osztályhoz tartozóak közötti feszültségről van szó. Érdekességként, nem nagyképűsködésből, de pont egy ilyen témában voltam előadó, és azt gondolom sikerült is a hallgatóságot meggyőzni, bár azt sem tudták, hogy mi az a 4 műszak!:) Nem bonyolítja a képletet, hanem egy meglévő probléma, amire bár született megoldás, de maguk az emberek generálták újra.
A Munkáspártról, azért gondolod, hogy gittegylet, mert nem hallasz róluk. Tudod, a liberálisok (mai értelemben) jobban félnek Marxtól, mint a fasisztáktól. Volt már ilyen a történelemben, és háború lett a vége. Nem véletlen, hogy agyonhallgatják mind a két Munkáspártot. Bizony még rájönnének az egyszeri emberek, hogy a magukat baloldalinak valló (hazudó) pártoknak, valójában semmi közük a baloldali eszmékhez és Kádárhoz! Miért hozom ide Kádárt? Mert bizony az Ő árnyéka nélkül az MSzP és a belőle kivált pártocskák sehol sem lennének. Kitalálták a baloldali liberális lózungot és ezzel etetik a politikailag képzetlen embereket! Nem vagyok párt tag!! Ettől függetlenül megfordulok baloldali civil szervezetek előadásain és Munkáspárti rendezvényeken! (Gugli használata nélkül egy Munkáspárti szervezésű eseményt írj már légyszi tavalyról! Kádár megemlékezés, és a többi kommunista szentről szóló megemlékezés nem ér!:)) Ha így agyon hallgatták volna jobbikot, most sehol sem lenne!!
A baloldali mozgalmak soha nem vállaltak közösséget az általam lumpennek nevezett emberekkel! A szakszervezetekbe nem vettek fel rosszul dolgozó, alkoholista, stb embereket! Lehet, hogy elesettnek tűnik, de mélázz el rajta, hogy tehet-e róla. A szegénység nem összekeverendő az igénytelenséggel!! Nyilván segíteni kell a rászorulón, de nagyon nem mindegy a formája. a liberálisok (mai értelemeben vett) megelégszenek azzal, hogy halat adnak (bibliai hasonlat:)), vagy maximum hálót adnak. Mi baloldaliak, hálót adunk és megtanítjuk halászni! Árnyalatnyi különbség!!:)
Hétvégi munkavégzés! Mikor a fiam kicsi volt, szinte itthon sem voltam, nem láttam felnőni! Mikor állást változtattam, akkor sem sokat javult a helyzet. Sokat tanultam a harcművészetből (egy kommunista ne csak az eszméit tudja megvédeni, hanem magát és a rászorulókat is:)) és rájöttem, jobb lenne egy olyan élet ahol normális munkaidőben keresett pénzből luxus igények nélkül tudnék élni. Tisztességesen elvégzem a munkám (munkásmozgalmi hagyomány ha akarod megnevezem a forrást) de bizony szeretnék élni is! Szóval nem minden a pénz!!!
A megélhetésről meg csak annyit, hogy ha az Európai Szociális karta 4. cikkelyét alkalmaznák nem lenne baj! de miért pont ezt a nemzetközi szerződést tartaná be ez az ország, mikor Strasbourgi ítéleteket sem tartanak be. Emlékeztetőül Nagymaros, vörös csillag, sarló kalapács stb.
Továbbra is igénylem, hogy definiáld mit jelent a liberalizmus, az eredeti formájában, mit jelent a konzervativizmus és mit a baloldaliság. Én nem a Merci jelhez hasonlítanám, hanem a Zen körhöz:)

NDSnyder 2016.04.12. 22:11:41

@camilló: Utána kellett néznem a zen körnek mert ami a fejemben volt azon nehezen tudom értelmezni a 3 irányzatot... most is nehéz.

Na de. A liberalizmus egy politikai irányzat melynek alapja az emberek egyelősége és egynlő jogaik. Gazdasági értelemben pedig egy elmélet mely a piac önszabályozó képességét vesz alapul. (It megjegyezném hogy a neoliberalizmus ezt a gazdasági elvet vezeti tovább csak bevonva a képletbe a környezet és a társadalmat mint erőforrrást, minek köszönhetően, az önszabályozás ugyan megmarad, de a hosszútávú károk elkerülése érdekében nem zárja ki az állam kontrollunkcióját teljes mértékben.)

Baloldaliság mint már említettem a kiszolgáltatottak iránti aktív szolidarításon alapuló, az állam gondoskodó funkcióját előtérbe helyező politikai irányzat, mely akár az egyenlőség elvére is hajlandó fittyet hányi ennek érdekében. (lásd sávos adórendszer mint példa)

A konzernativizmus egy a meglévő állapotra építő "óvatos fejlődést" alapul vevő szemlélet. Lényege kb. Járt utat járatlanért el ne hagyj.

Eek alapján továbbra is állítom, hogy a liberalizmus, nem egy egyenes vonal közepén helyezkedik el ahol az egyik véget a szocializmus a másikat pedig a konzervativizmus foglalja el (bár sokan így k´pzelik el), hanem egy harmadik a centrumtól ugyanúgy távol eső végen van. (Mercedes csillag és kör)

Art hiszem fontos megkülönböztetni, a liberalizmust gazdasági és ideológiai értelemben, mert a kettő nem ugyanaz. Ezért is van egy balliberális szemléletnek létjogosultsága, miszerint a kiszolgáltatottak segítése mellett az egyén szabadságát tiszteletben tartani (természetesen amíg ez más szabadságát nem gátolja).

A fasizmus és a liberalizmus közé egyenlőségjelet tenni viszont nevetséges, mert olyan távol vannak egymástól mint Makó Jeruzsálemtől. A fasizmus kifejezetten az erős és kontrolláló államot helyezi középpontba, így sokkal közelebb van ideológiailag a szocializmushoz és a konzervativizmushoz.

Marx elmélete logikus és levezethető, csakúgy mint a Farkas Bolyai féle geometria, attól még nem működik csak elméleti szinten. Sajnos.

A 20. század eleji feszültségek, melyek következtében kialakult a munkásmozgalom, az arisztokrácia és a munkásosztály közötti egyenlőtlenségből származnak. Ezt szerintem nevezhetjük osztályharcnak.

Igen igaz. Azért gondolom gittegyletnek a munkáspártot mert nem hallani róluk. Nem azért mert a gonosz világ és a melegházasságot nem elutasító liberálisok agyonhallgatják, hanem mert rosszul csinálják. A politika egy szakma. Tanulni kell, és egy amatőr csapatot nem amelyik még az alapvető ingerküszöböt sem tudja megugrani nem tekintek kormányzóképesnek. Ergó gittegylet (bocsáss meg nem az egyének szeretném kritizálni, hanem a szervezetet)

Most akkor érdekelne a Te definíciód a 3 ideológiáról is, de lehet, hogy ma már nem fogok reagálni... (tudod család :) ) Jó éjszakát!

camilló 2016.04.13. 16:33:23

@NDSnyder: A liberalizmus megfogalmazásánál azt írtad le ami VOLT! Ma teljesen mást jelent. Nem véletlenül hasonlítottam az anarchiához. Mindkettő tagadja az állam létét, mint elnyomóét. Ebben a kommunizmus a fejlődés következő foka. "A történelem azt mutatja, hogy az állam mint az emberek kényszerítésére szolgáló különleges aparátus csakis ott és akkor keletkezett, ahol és amikor megjelent a társadalom osztályokra való tagozódása, tehát az embereknek olyan csoportokra való tagozódása, akik közül egyesek állandóan elsajátíthatják mások munkáját, ahol az egyik kizsákmányolja a másikat." A kezdet kezdetén gazdasági értelemben is ennek a mentén gondolkodtak. No és a mai értelemben vett liberalizmus, amit neoliberalizmusnak nevezünk, gazdasági értelemben a tőke teljes szabadságát hirdeti, az állam be nem avatkozását, mert nézeteik szerint a piac önszabályozó! Ennek rendelik alá a politikai nézeteiket is. Egy neoliberális belenyugszik abba, hogy van gazdag, és van szegény, de megpróbálja elhitetni, hogy kizsákmányolt, és kizsákmányoló egyenlő lehet! Ez ugye csak papíron létezik. Az Általad említett állami beleszólást, csak a 2008-as válság kapcsán kezdték el emlegetni, konkrétan a FED akkori elnöke, jelentette ki, hogy bebizonyosodott, hogy a piacok nem létezhetnek önszabályozó módon. Ennek a hatására IS megugrott Marx A tőke című könyvének az eladási példányszáma. Tízezres nagyságrendről beszélünk!
A baloldaliság mint fentebb említettem, pontosan tagadja az állam létét, és ennek a "létezett szocializmus sem mond ellent. " A marxizmus abban különbözik az anarchizmustól, hogy elismeri az állam és az államhatalom szükségességét a forradalmi korszakban általában, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korszakában különösen." Amiről te írsz, az a polgári demokrácia keretei között kialakult jóléti államok sajátossága, de ennek köze sincs a baloldalisághoz valójában, bármennyire is szeretnék ilyen mázzal nyakon önteni. Ez a forma is csak a munkásság (ha tetszik kizsákmányoltak) öntudatos harcának köszönhető.
A konzervatizmus, valaminek a konzerválása, ami nem feltétlenül jelent maradiságot, nem jelenti a fejlődés tagadását, de a gazdasági és politikai irányvonalakon nem akar változtatni. Ugyan úgy kizsákmányoló, mint a neoliberalizmus. Legszebb példája ennek is Nagy-Britanniában nyilvánult meg.
Fasizmus, neoliberalizmus. Korábban írtam, hogy dacára annak, hogy vannak különbözőségek, mindkettő elnyomó. Valóban a fasizmus erős államot erős vezetőt akar, de a lényege mindkettőnek az, hogy a tőkét teljes mértékben kiszolgálja és ennek alárendel mindent! Az egyik erőszakosan nyom el, a másik mézes-mázas szöveggel. Bár nem teljesen ide vág, de "...Mindig volt gazdag, mindig volt szegény, imádkozzál és dolgozzál, ez a világ rendje..."!
Marx elmélete működik ennek legbiztosabb jele a kapitalizmus válsága (-i) és az utána következő megújulás, ami egyre rövidebb ideig tart, majd eljön az, amikor képtelen a megújulásra. Nos erről ír Marx, nem véletlen, hogy külföldön tanulják és tanulmányozzák, csak nálunk lett szalonképtelen!:)
A munkásmozgalom története régebbre nyúlik vissza mint a 20. század eleje. Csak emlékeztetés gyanánt. Május elsejét miért és mióta ünnepeljük? Mikor írta Marx A tőkét?:)) Az osztályharc nem az arisztokrácia, és a munkásosztály között zajlik, hanem a kizsákmányolók és a munkások között. Nem kell arisztokratának lenni, hogy kizsákmányoló legyél! Mészáros Lőrincnek sincs kutyabőre!!:))
A Munkáspártokról és általában a baloldali mozgalmakról nem véletlenül nem tudósít az írott és elektronikus sajtó. Mondjam azt, hogy Vajnai Attila ki van tiltva az ATV-ből?! Ugyan mit kellett ezért cselekedni?? a regnáló hatalom lépten-nyomon keresi az alkalmat arra, hogy teljesen megfojtsa a baloldali mozgalmakat. Olyan jogszabályi környezetet teremtenek, ahol a működésük ellehetetlenül! Csak egy példa Kádár János Baráti Kör megszűnése! Munkásmozgalmi jelképek betiltása. Bizony a magát baloldalinak nevező pártok sem tettek semmit ez ügyben, dacára az Emberi Jogi Bíróság ítéletének! A DK is jeleskedik abban, hogy ott rúgjon, ahol tud! Szép példa erre 2013 februárja! Vannak rendezvények, de ezek szélesebb körben való meghirdetéséhez pénz kell, ami nincs! Ne gondold, hogy nincsenek ott tehetséges politikusok, szakértők! Hosszan tudnám sorolni a neveket, de ugye ezek egyike sem rendelkezik olyan összeggel, mint tegyük fel Gyurcsány. Bizony kedves idegen a politizáláshoz is 3 dolog kell, mint a háborúhoz..... Nem véletlenül írta Clausewitz, hogy " háború a politika folytatása más eszközökkel!"

camilló 2016.04.13. 16:36:37

@NDSnyder: Melegházasság. Érdekességként Lenin álláspontja ez ügyben a következő volt. Amíg a négy fal között csinálják, addig nincs vele semmi baj. Biztos nem tudod, de ebben a tekintetben a Szovjetunió bőven megelőzte a világot és az ebben az ügyben hozott törvény 1933-as eltörléséig sehol máshol nem létezett. Ehhez hasonló törvényt az angolok hoztak valamikor a 60-as évek közepén!

NDSnyder 2016.04.13. 17:36:59

@camilló: De tudom...

A neoliberalizmus a klasszikus liberalizmus és a szocializmus közötti "arany középút" megtalálására irányuló mozgalom volt. Nem 2008-ban kezdték el az állami beavatkozás emlegetését. (1938 - Alexander Rüstow)

Nem, a baloldaliság nem tagadja az állam létét. Ez egy baromság. Ne haragudj de nehéz úgy vitázni, hogy veszünk két ideológiát, az egyiknél nem vagy hajlandó figyelembe venni az eredetét, és csak a jelenre hivatkozol (liberalizmus) a másiknál meg nem vagy hajlandó figyelembe venni a jelenét és csak az eredetéről beszélsz (baloldaliság).

Art hiszem értem milyen irányú elképzeléseid vannak arról, hogy mi enne a jó irány, de szerintem az egy utópia. Mikroközösségekben (lásd kibucok) megvalósítható, de nagyobb volumenben már nem. Ennek 2 oka van szerintem:
1 - A hataolom (és itt beszélhetünk a javak kontrolljáról, az elosztórendszer felügyeletéről, vagy akár az államigazgatásról is) maga megszüli az osztályharcot ergó az államot. Eredmény: a kísérlet sikertelen
2 - Földrajzilag Magyarország képtelen az önfenntartásra, tehát szükségszerűen figyelembe kell venni és szembesülni kell a tőke természetével. Eredmény: a kísérlet sikertelen

Azt gondolom, hogy mind ketten fel tudnánk sorolni, követendő eszméket/ötleteket/ideológiákat, de el kell fogadni, hogy mindegyik korrumpálható és ez által korrumpálódni is fog. Mindig lesz egy fasz aki megpróbálja kihasználni a másikat és ezt nem tudod megakadályozni.

Én azt gondolom, hogy a legközelebb egy optimális állapothoz úgy jutunk el, ha a mindenkori hatalomnak két alapvető feledata van: a rászorulók felkarolása és a vad kapitalizmus fékentartása (ez csak bizonyos területekre értendő, hiszen a szabad piacnak vannak önszabályozó mechanizmusai), és adunk neki időt, mint az angol pázsitnak.

Ez számomra a balliberális felfogás.

camilló 2016.04.13. 18:10:29

@NDSnyder: Lenintől idéztem az állam tagadását:) Kádár így definiálta a baloldaliságot:" baloldali az, aki nem fogadja el az ember ember általi kizsákmányolását!" Pontosan figyelembe vettem a liberalizmus eredetét, és azt állítom, hogy annak a liberalizmusnak, a ma annak nevezetthez, semmi köze sincs! Az akkori liberalizmus, haladó, baloldalinak mondható volt, a mai meg neoliberalizmus, ami nem középút hanem a tőke uralmának átnevezése! Az egykori liberálisok szerint is képes az ember irányítás nélkül is úgy cselekedni, ami az elfogadott normáknak megfelel! Ebben a témában bátran ajánlom TGM megfogalmazását!
Mikor közösség. Ne haragudj, de pont volt egy hasonló példa a nemrégiben megrendezett közmeghallgatáson. A polgármester mondta, hogy kevés embert könnyű irányítani (tegyük most félre a bennem rejlő anarchistát), de sokat nehéz, vagy nem lehet4 Nem volt időm reagálni, mert ehhh.... Szóval bátran ajánlom bárki figyelmébe Szun Ce ilyen irányú megnyilvánulását. Aki ért hozzá annak mindegy, hogy egy embert kell irányítani, vagy ezret. Aki meg nem annak meg mindegy. De itt egy Moldova féle megfogalmazás:" Rossz táncost a tökei is zavarnak!":)) A mai baloldalt nem a hagyományos szocdem pártok képviselik! Ezért is kerültek válságba! Ahol nem tudnak megújulni (lásd Németország SPD vs. Die Linke), ott szükségképpen létrejön egy hagyományos baloldali párt. Ahol képes a megújulásra (angol Munkáspárt), ott megőrzi a szerepét a társadalomban, sőt növeli a népszerűségét. miért? Mert lehet hazudni az embereknek, egy ideig, de nem lehet azt a törvényt megcáfolni, hogy " a lét meghatározza a tudatot." A termelőeszközök tulajdona miatt van osztályharc, nem másért. eyg szóval sem állítottam, hogy a kommunizmus elképzelhető csak egy országban! de elképzelhető egy olyan rendszer, ahol a termelőeszközök közösségi tulajdonban vannak és nem a profit határozza meg a termelést4 lesz akkor is kizsákmányolás, mert akkor még létezik az állam, de ekkor a tulajdonláson kívül a megtermelt javak igazságos elosztásában van szerepe. Ez egy anarchista, szemével mindegy, mert létezik a kizsákmányolás, de azért van árnyalatnyi különbség, de erről már idéztem Lenintől, Marxtól.
a rászorulókat nem felkarolni kell, hanem mint írtam "hálót adj, és tanítsd meg halászni." Az államnak igenis van szerepe a munkahelyteremtésben, még kapitalista viszonyok között! Ennek nem abban kell kimerülni, hogy vállalkozásokat támogat közpénzen, mert az valójában a közpénz átjátszása a tőke számára. (Tőkés számára) A tőke (tőkés) nem ember baráti szeretetből "teremt" munkahelyet, hanem a még több tőke termelése érdekében. ettől alávalóbb már csak az, amikor pénzt csinálnak pénzzel!
Remélem sikerült rávilágítani arra, miért fából vaskarika a balliberális megfogalmazás!:)
Jah!! A "faszokról" talán annyit, hogy bizony aki képtelen közösségben gondolkodni, annak nincs ott helye.....Értsd úgy, hogy ha kell erőszakkal kell eltávolítani....
süti beállítások módosítása