Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

MSZP: szét, DK: előre

2015. november 29. - Európa Kávézó

Ellentétes üzenetek jöttek a hétvégén a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt háza tájáról. Mindkét jelentősebb támogatással rendelkező ellenzéki párt szólt a másikhoz, meg a választókhoz is. Az MSZP veszekedős, a DK építkezős üzeneteket fogalmazott meg.

Az MSZP egy időre szegfűből felkiáltójellé változott, de ez a figyelmeztető írásjel inkább nekik szól ma, mint az országdúló Fidesznek. Az utöbbi hetek másról nem is szóltak, mint hogy melyik szocialista vezető fegyelmezte meg a másikat. Ki fogalmazott meg Orbánéhoz legközelebbiként értékelhető mondatokat? Mindez olyan környezetben, hogy az egykor éllovas MSZP egy gangos házba költözik...  Lehet, hogy sokaknak fáj, de ki kell mondani: az MSZP már sohasem lesz önmagában a jobboldal váltópártja. Először elvesztették az első helyet (Fidesz), aztán a másodikat (Jobbik) és most már a harmadik hely is veszélyben a DK nyomulásával. A párt generációváltása nem sikerült. Az elküldött öregek még mindig többet tudnak a politikáról, mint a helyükre ültetett fiatalok. A Mesterházy kontra Tóbiás meccs már az SZDSZ hanyatlásának gyorsulására emlékeztet. Amikor a nagyok (Kis, Magyar, Pető, Kuncze) elfáradtak, hátraléptek, a hozzájuk képest szerény tudású Kóka és Fodor kezdett el marakodni a koncon, míg végül Retkes Attila személyében a párt végleg megtalálta önnön megsemmisítőjét. Az MSZP-ben már nincs elöl Kovács, Lendvai, Kiss Péter eltávozott, maradtak az egykori ifjútörökök, a párt pedig sorvad. Utolsó reményként a béremelés ígéretébe kapaszkodnak, igaz, a fedezetről elfelejtettek gondoskodni. Amikor kerítéspárti szöveg jön tőlük,már-már végleg eloszlik a feltételezés, hogy képesek a Fidesz nélkül is létezni.

Az MSZP ma olyan képet mutat, amely jövőre tisztújítás címén csak a 2018-as helyekről kíván gondoskodni, a kormányzáshoz már sem erejük, sem ambíciójuk nem maradt,

A DK-nál nincsenek ilyen belső viták. A párt programot ír, kongresszusra készül. Az erős vezető megvan, kérdés, milyen nemzeti konzultációra gondolt Gyurcsány Ferenc. Ennek ugyanis csak akkor van értelme, ha valódi kérdésekről szól, azokra valódi válaszokat várnak, és ha nem a kormányzás idején fcsérlik ezzel az időt és az energiát, hanem a választásig végeznek a társadalmi felméréssel. Valóban lenne mit megbeszélni (oktatás, egészségügy, adórendszer, nyugdíjak, energiapolitika), de a rendszer megbuktatása elvben új alkotmányt, a magántulajdon védelmét, a szabadság és igazságszolgáltatás garanciáinak visszaadását feltételezi, ezek nélkül egy új kormány aligha, vagy alig hogy fog működni. Márpedig Gyurcsánynak is egy dobása van. Győznie kell Orbán felett mindenáron. Amúgy, ez egybeesik az ország érdekével, más pedig rajta kívül nem rendelkezik az ehhez szükséges erényekkel. Kérdés, a balliberális tábor képes-e őtújra elfogadni az első helyre?

Az a felmérés mindenestre elgondolkodtató, miszerint a baloldali szavazók több mint harmada még mindig Gyurcsányban látja a baloldal vezérét, mögötte 7 százalékkal a már Párizsban élő Bajnai, majd szinte kimutathatatlan mértékben az MSZP-s trónkövetelők.

Gyurcsány azt mondta, a DK lesz az legerősebb ellenzéki párt. Ha ez megtörténik, az MSZP-t nem biztos, hogy sikerül a zuhanásban megállítani. A szocialisták előválasztásról beszélnek, hogy ki legyen a kihívó 2018-ban és hogy kik legyenek az egyéni jelöltek a 106 körzetben. Elsőre ez demokratikus megoldásnak látszik, de nem vagyunk benne biztosak, hogy az MSZP ezt végiggondolta. Mi van például, ha Gyurcsány Ferencmegnyeri? 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr558124898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.29. 16:31:17

Gyurcsány a liberális háttérhatalom utolsó reménye Magyarország megtörésére.

2015.11.29. 17:02:29

Kétségtelen jó kifejezést használsz, csak rosz helyen. Nem Magyarország megtörésére, hanem a tolvaj, gengszter kormány megbuktatására és teljes megsemmisítésére van szükség. Ezt pedig jelenleg csak Gyurcsány képes megtenni.

kilincs ami nincs 2015.11.29. 18:37:41

@maxval bircaman BircaHang Média: Dehát nincs reménység, a nyugati liberlális eszmerendszer már majdnem bedőlt. Senki sem akarja (csak a félretájékozott állampolgárok akik nem olvassák az igazi, mélyelemző bloggereket).

Lilla50 2015.11.29. 18:54:24

@maxval bircaman BircaHang Média:
Ha tudnád, hogy a liberális háttérhatalom mennyire csalódott Gyurcsányban !
Ha tudnád, hogy az mszp mennyire árulónak tartja a balliberális eszmét--
Gyurcsány meg a dk ezalatt vígan képviseli a szociáldemokrata elveket. :)

Majd észreveszik egyszer!

Péter Divinyi 2015.11.30. 00:03:45

Azért még sokan voksolnak az MSZP mellett, a kövélemény kutatás sokat ferdít.

noviktorka 2015.11.30. 00:19:22

@Lilla50: Valahogy így, kedves Lilla! Honnan is tudná a jó Birkás? Nem érdeke. A süketelés annál inkább.

2015.11.30. 03:58:27

Hazaárulók, népükre tankkal támadó gazemberségüket vállaló szégyentelen haszonlesők!

Márai Sándor: Az irigységről,
Forrás: Füveskönyv lopva Sencatól

Vannak gyógyíthatatlanul sérült emberek, kiket a kapzsiság, a hiúság és az irigység oly mélyen megfertőzött, hogy nincs semmiféle mód reá, megközelíteni és megengesztelni beteg lelküket. Ezeket szánjad, de kerüljed. Nincs az a nagylelkű cselekedet, önzetlen magatartás, bátor és nemes közeledés, ami segíthet ez embereken. Különösképpen az irigység kínozza ez embereket. Epét hánynak, álmukban felordítanak, hánykolódnak vackukon, mint a nyavalyatörősök, habot köpnek, ha azt látják, hogy valaki munkával vagy a kegyes sors jóindulatával szerzett, elért valamit az életben. Betegek ezek, fertőző betegek. Kerüld a társaságukat, ne hidd, hogy érvelés, bizonyítás valaha is meggyőzheti őket. Mintha a leprásnak akarnád bizonyítani, hogy az egészségesek bűntelenek és ártatlanok! Nem hiszi el. Ha feltárod előttük betegségük igazi okát, meggyűlölnek. Ha érzéseikre akarsz hatni, fütyköst ragadnak. Oly mélyen élnek indulataikban, mint a száműzött sorsában: nem ismernek más megoldást, csak a bosszút. Ne alkudozz velük, kerüld őket, s viseld el létezésüket a földön, mint egy sorscsapást

Elvisz Prézli boulevard 2015.11.30. 08:03:32

Egy brancs ez a zegesz miniszterelnok urastol, tobiastol, boszmetol, vonatol...

Bbogas 2015.11.30. 09:50:21

"a baloldali szavazók több mint harmada még mindig Gyurcsányban látja a baloldal vezérét"

Hány százaléka ez az összes szavazónak? :DDD

Csaba Szeidler 2015.11.30. 10:00:16

Gyurcsany nem lesz miniszterelnok-jelolt.
Ezt igazabol o mar egy honapja megfogalmazta amikor kijelentette, hogy a bal oldalon csak olyan kozos jelolt lehet, akit az Mszp is elfogad. Orbant hamarabb tamogatna az Mszp, mint GyF-et. Ha a bal oldalon barmelyik part onalloan kozd a valasztasokon akkor meg sem kell rendezni, most le kell adni a belepokartyakat, mint Lengyelorszagban, es mag van 2 es fel ev kitalalni, hogy mire fogjak, miert nem sikerult. Ha lesz baloldali osszefogas, de ebbol a 2 partbol az egyik ezt nem tamogatja akkor a helyzet ugyanez.
Igazabol most el fog dolni ki az aki az orszag erdekeit nezi, ki az aki a sajatjat. Ha osszehoznak egy baloldali osszafogast (esetleg kiegeszulve a jobbkozep Bokrosekkal) akkor van egy MINIMALIS esely a tenyleges valtasra. Ha ezt nem hozzak ossze akkor majd rafogjak arra a tomegre aki nem hajlando elmenni szavazni. Ugyanis ebben az esetben mar tobben lesznek a 4 millional is!
Igazabol azt sem lenne baj felfogni, hogy itt nem 4 millio (vagy tobb) lusta emberrol van szo, hanem nagyreszt olyanokrol, aki ebbol a valasztekbol onalloan senkit nem kivan tamogatni. Ez is egy jelzes, ugyanis ez a tomeg 4szer akkora, mint a jelenlegi baloldal egyutt....

Csaba Szikora 2015.11.30. 10:39:54

@maxval bircaman BircaHang Média: Gyurcsány Magyarország legnagyobb böszméje.
Ti meg sötét gyökerek,tőle várjátok a megoldást.Aki hagyta hogy a magyar lakosság eladósodjon a végtelenségig,aki hagyta Demszki gecit szétlopni Budapestet,aki kiszolgáltatta az IMF-nek az országot.
Gratulálok az eszedhez fiam.

pecsétnök 2015.11.30. 10:54:50

@Csaba Szikora: KUKUCSKA: MERT A FIDESZ NEM LOPOTT EZERSZER TÖBBET, NEM TETTE TÖNKRE A MAGYAR GAZDASÁGOT, AZ EGÉSZSÉGÜGYET AZ OKTATÁST STB.

Kivlov 2015.11.30. 14:48:12

gyurcsány... :D :D
tóbiás... :D :D :D
emeszpé... :D :D :D :D :D

Potyka Kálmán 2015.11.30. 16:11:17

Ami az MSZP-t illeti, az stimmel. Sajnos ami a DK-t ilelti, abban valamiért megcsúszott az a fránya kritikus toll. Biztos nem azért van, mert az író egy pirinyót elfogult a DK-val szemben :p

konrada 2015.11.30. 16:14:02

Én is azt szeretném, ha Gyurcsány és pártja lenne a baloldal megújító, és vezető ereje!

....a maguk billegő 5%-ával!;))))

Treszoli 2015.12.02. 11:50:08

A blog tele van csúsztatásokkal és hazugságokkal, különösen az MSZP-t illetően. Kíváncsi lennék, hogy értékeli a kedves DK rajongó blogíró a DK tegnapi parlamenti szavazását. Nevezetesen, hogy megszavazta az intézményesített korrupciót. Ráadásul 2015. november 1-től visszamenőleg.

Scagnetti 2015.12.02. 21:30:52

@Treszoli: Kiadtak rá egy nevetséges magyarázatot. Gondolom, ezzel a téma lezárva részükről. Egyenes választ ne várj!

Treszoli 2015.12.02. 21:41:34

@Scagnetti: Igen. Tudom. Véletlen szavaztak ahányan vannak. Senki nem vette észre, hogy rosszul szavaznak. Senki nem tudta, hogy mire szavaznak? Gyönyörű!

Scagnetti 2015.12.03. 09:01:46

@Treszoli: Igen. Vagyis nyugodjunk meg, az ellenzék nem kollaboráns, csak hülye! Mennyivel jobb így. :)

Treszoli 2015.12.03. 10:01:23

@Scagnetti: Semmivel. Talán még rosszabb is :(

Scagnetti 2015.12.03. 13:41:14

@Treszoli: Én hajlok arra, hogy az előbbi válasz a helyes. Ennyire hülyék nem lehetnek. Túl sok itt már a kettőt lapozás, az éppen 1-2 képviselő hiányzásán múló megszavazott törvény, és egyéb eset, mikor az "ellenzék" valamiért pont úgy tett, hogy az a Fidesz érdekeinek megfeleljen. Ez persze nem csak a DK-ra igaz, a többi is pont ugyanannyit ér.
süti beállítások módosítása