Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Gyurcsány Ferenc előrelép

2015. október 23. - Európa Kávézó

Ahol vákuum van, ott vákuum van. A pártját és a benne bízókat eláruló Bajnai Párizsból integet, az MSZP a belső háborúit hatszáznyolcvanharmadszor nevezi megújulásnak, a személyiséghiányos többi pszeudo-formáció pedig szinte mindegy, hogy mit mond. Maradt Gyurcsány, aki rSokak Magyarországa címmel röpiratot írt. El is olvastuk.

sokak_3.jpg

Az elemzés nagyjából három részre osztható. Az első egy, a múltra visszatekintő helyzetleírás, a második a mai kormány beazonosítása, a harmadik pedig mintha egy majdani kormányprogram előharsonája lenne. Úgy tűnik, hogy a korábbi miniszterelnöknek elege lett a bénázásból. Úgy látja, hogy egy következő generáció nem fogja nekik, úgy tetszik, a ballib oldalnak megbocsátani, hogy hagyták ezt az orbáni ámokfutást, hagyták az ország lerablását, kivezetését az Európai Unióból. Nem kizárt, hogy a DK elnöke - sokak örömére és bánatára - eldöntötte: elege van a gyurcsányozásból. A "de jókat mond, de jól beszél, de ne ő mondja, ne ő írja" típusú szövegekből, a "megosztó személyiség" és "az addig jó a Fidesznek, amíg ő van" jellegű mantrákból. Ezek a mondatok amúgy is a Fideszt erősítik, akkor is, ha a panaszos elvileg aggódva nyavalyog.

Ez az út, amelyre Gyurcsány Ferenc most lépett hosszú, rögös, nem is tudni, hogy hova vezet, de ha megnézzük a személyi kínálat többi részét, akkor Orbán utolsó legyőzője jó irányba kapisgál.

A DK három fő lépésben gondolkodik a kormányváltás érdekében: meg kell egyezni a baloldal többi pártjával, hiszen a választási rendszer csak akkor ad esélyt a kormánypárti jelölt legyőzésére, ha egyetlen erős ellenfél indul vele szemben. Ezt diktálja a választási törvény és a józan ész. Ehhez Gyurcsány szerint erős és közös vezető kell. (Azt a kérdést megkerüli, hogy ez ő lenne-e.) A harmadik pont az Orbán utáni stratégia megalkotása. A szerző arra a megállapításra jut, hogy a baloldalnak (nevezzük most őket egységes halmazban demokratáknak) 2006 óta nincsenek közösségi élményei. Az emberek nem Orbánt szeretik, hanem az ellenzék kormányzóképességét hiányolják. Ennek megteremtése a legsürgősebb feladat.

 

Gyurcsány Ferenc arra is vállalkozik, hogy újra defiiniálja a baloldalt. Szerinte a baloldali mentalitás az, amikor valaki a szabad emberek közösségét úgy kívánja megszervezni, hogy származásától, családi hátterétől függetlenül bárki az lehessen, amivé tehetsége, szorgalma, teljesítménye alapján válhat úgy, hogy mindeközben elfogadjuk és támogatjuk: önmagunkon kívül másokért is felelősek vagyunk. Ezzel fordul szembe Orbán társadalomkülönbségeket növelő politikájával és igyekszik kikerülni a populizmus szirénjeit is.

Sokakkal ellentétben úgy látja, hogy az ellenzéki pártok versengése inkább termékenyen hat, hiszen mindenkiről kiderül, hogy kicsoda, mit gondol a világról és van-e ereje a megkapaszkodáshoz. Afféle tisztázó verseny ez, amely után valakik állva maradnak, mások pedig életképtelenségük okán eltűnnek.

Ugyancsak tanulságos az a kijelentése, hogy Orbánnal és rendszerével nincs kiegyezés, A kormányt kerekperec bűnszövetkezetnek nevezi. Ez a teljes elzárkózás elvileg logikus, hiszen a jelenlegi rendszer nem szabad, nem demokratikus, mérhetetlenül korrupt és bunkó. De legalább egyre több a szegény ember. Ez a megjegyzése mégis különös, mert előre vetít egy konfliktust az MSZP-vel, amely az utóbbi hónapokban feltűnően egyetért Orbán bizonyos lépéseivel. Hogyan lesz majd közös vezetővel útnak indított választási párt, vagy valamilyen közös formáció, ha egyesek időnként mégis csak ott ülnek Orbán asztalánál? (Schiffer LMP-je nem számít, ők a Fidesz részei.) Érdekes az is, hogy nyíltan beszél Orbánék elszámoltatásáról. Igaz, nem biztosokat küldene erre a célra, hanem a Polt Péter által ellapított ügyeket egy új és korrekt igazságszolgáltatással vizsgáltatná ki.

Ugyancsak fontos része a Sokak Magyarországa című röpiratnak, hogy Gyurcsány reális, betartható programot ígér pártjától jövő februárra. Nem ígér kánaánt, gyors gyarapodást, de méltóságot, méltányosságot, szolidaritást, a szegények, elesettek védelmét, egy új esélyt igen. Ahogy fogalmaz: az elfeledett kétharmad, a csendbe burkolózó hatmillió magyar megszólítását.

Nem divat leírni, de mi megtesszük: ez egy alapos és fontos tanulmány, amely lehet támasz, egyfajta viszonyítási pont. Lehet támogatni, vitatni, leszólni, bármit. De ettől még van, és egy párt egész biztosan ezt fogja követni.

Gyurcsány Ferenc újabb lépést tett saját személyes történetében is. A fejében van egy világos, úgy fest, hogy koherens terv, tudja, honnan hova akar eljutni. Nem arra vár, hogy a világ, vagy a Fideszen belüli meccsek buktassák meg Orbánt. Fel akar készülni a váltásra, bármikor is hozza el az idő. A felkészülést ezennel megkezdte.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr798013705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.10.23. 09:53:49

Elmondta Gyurcsány ugyanazt, amit eddig is: mindenki álljon mögé, mert különben dühös lesz.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2015.10.23. 12:09:19

Végre van valaki, aki nem csak azt mondja, hogy nem, hanem alterbatívát is kínál. Mert Orbán rendszerét le kell cserélni ez tény! Nem lehet Európában dél amerikai banánköztársaságok módszereivel kormányozni. A Fidesz és a Felcsúti Focialista megpróbálta, de nem sikerült. A korrupt maffiamódszerek kormányzati szinten működnek egy darabig, de hosszútávon nem fenntarthatóak.

s.g.l. 2015.10.23. 12:18:33

Gyurcsánnyal az a baj, ő Gyurcsány .

Átöltözne, minden ok lenne, de lekaraktergyilkolták - amit nem tud kezelni, ezért politikusnak alkalmatlan, radikálisan vissza kéne )őnie, de ő csak vállat von, -- valószínű végleg, de évtizedre biztos.

Vezina 2015.10.23. 18:49:08

@The Ghost Wolf: Fletónak 5 éve volt, hogy valami nagyot domborítson. Elkúrta. Miért gondolod, ha holnap hatalomra kerülne, nem tenné-e meg még egyszer?

Bryan élete 2015.10.23. 19:15:05

@törzs’: Gyurcsány izlésesen és elegánsan hallgat arról az öt évről, amit gúzsbakötve kellett a coci pártban vesszőfutnia. Sohasem mutogatott vissza senkire, vállalta az egyszemélyi felelősséget. Az mszp halálra van ítélve saját maga által, tulajdonképpen néhány kiemelkedőbb politikusuk tartja fenn a látszatot, hogy még léteznek.
Ahogy lehetett, otthagyta azt a szellemi dagonyát és nagyon jól tette, sok sikert kívánok neki.

giorgio1 2015.10.25. 08:34:00

@törzs’: mondj egy olyan embert, aki dolgozik és nem hibázik? Elkúrta? Talán olvasd el v. hallgasd meg újra azt a bizonyos beszédet!
És sorolj fel nekem legalább egyet , amit a Te szavaiddal élve "elkúrt". Persze voltak hibái, de hol van az a hiba, amit ez a "izé" művel.

Spánielnek teljesen igazat adok.

giorgio1 2015.10.25. 08:37:07

@törzs’: ja még annyit, h Ön tényleg egy "törzs"-ből jött vagy van.

integrans 2015.10.25. 13:17:56

"A kormányt kerekperec bűnszövetkezetnek nevezi."
Ezek szerint a DK egy bűnszövetkezet (ál)ellenzéke, vagyis bűnpártoló... ?

- Aki érti a magyar nyelvet, az érti, hogy mi, mit jelent és mi hogyan függ össze.

adam hyl 2015.10.26. 22:25:41

@integrans: a logikát annyi, mint egy szárnyashangyának hulla állapotában, viszont rendkívül manipulatív vagy. elmondom, mit írtál ide formállogikailag: azt, h azért is a gyurcsány a hibás, mert egy maffiaállamban élünk. ott tévedsz öcsisajt, h amikor flaszterből lesz a szavazócédula, téged hamarabb talál esetleg halántékon egy 8 kilós darab, amire X-elni szeretnél. azt is megmondom, miért: mert olyan hülye vagy, h elé fogsz állni -- mivel meg vagy győződve az igazadról. arról hallottál már, h mindig csak a hülyék biztosak a dolgukban?
süti beállítások módosítása