Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Mesterházy újra az MSZP élén?

2015. május 15. - Európa Kávézó

Csendes, de intenzív országjárást folytat Mesterházy Attila. Az Európa Kávézó úgy tudja, az MSZP volt elnöke jövőre ismét átvenné a pártot, amelynek vezetéséről egyszer már le kellett mondania.

Bár kifelé kevésbé látszik, nem csitul a belső harc a Magyar Szocialista Pártban. Mesterházy Attila szeretne újra az MSZP elnoke lenni és ezért - saját Facebook-oldala szerint is - elég sok belső fórumot szervez, sőt, külföldi tárgyalásokat is folytat. Szándékait nehezíti, hogy ő a felelős az MSZP európai parlamwenti választási kudarcáért, ezután kellett lemondania a posztjáról. Ráadásul kétszer volt már nem csak listavezetője pártjának, hanem miniszterelnök-jelölt is, mindkétszer kétharmadot kapott a Fidesz.

Mesterházy leginkább azzal érvel, hogy amióta Tóbiás József lett az eln9k, azóta a Jobbik megelőzte az MSZP-t, és már nem a legnagyobb ellenzéki párt titulusa az övék, hanem csak a legnagyobb demokratikus ellenzéki párté. Ráadásul a Demokratikus Koalíció erősödése is zavarja a szocialistákat. Mesterházy mögött áll a frakció nagy része, amelyet még ő állított össze hozzá lojális emberekből.

A párton belül azonban sokan vetik Mesterházy szemére, hogy erőszakkal hajtott végre egy generációváltást, kirekesztette a rutinos, a sokak szemében  ugyan lejáratódott, de a párton belül népszerű politikusokat. Mesterházy a Facebook-oldalán rosszallotta, hogy Baja Ferenc - aki Tóbiás egyik közvetlen tanácsadója - seggdugasznak nevezett néhány szocialista politikust. Tóbiás viszont érvelhet a Mesterházy után megnyert újpesti időközivel, vagy a veszprémi összefogásos győzelemmel.

Az MSZP dolgát mehezíti, hogy a jelenlegi elnökség tagjai közül sokan teljesen ismeretlenek maradtak, az elitcsere nem jelentett minőségi cserét. A pártból eltűnt az innováció, az új arcok közül alig akad, akire figyel a közvélemény..

Jövőre lesz tisztújítás a szocialistáknál. Mesterházy Attila vélhetően elindul a posztért, mondván, Tóbiás a pangás, a kiüresedés időszakát hozta el. Az már más kérdés, hogy a már megbukott korábbi elnök, aki nyilván már sosem lehet miniszterelnök-jelölt, milyen új utat tud kínálni az egyre hervadtabb szegfűsöknek.

Bárki is lesz az MSZP elnöke, ő maga kihívója aligha lehet Orbánnak, de nem mindegy például, hogyan viszonyul majd az ellenzéki együttműködéshez.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr387460666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rudi úr 2015.05.15. 07:41:09

Hát Tóbiásnál azért fémyévekkel jobb.
Nem jó, de jobb.

santa gauss 2015.05.15. 07:53:47

ha meseházy visszaoson, a mszp-nek annyi. az ő akarnoksága okozta a fideszjárványt. lehet, hogy Bajnai sem nyert volna, de az biztos, hogy nem lett volna újra kétharmada a fasisztáknak

adam hyl 2015.05.15. 13:13:40

miért érdeke az mszp-nek a fidesz 2/3mad? ha újra mesterházy lesz az elnök, akkor megint párban járnak a fityesszel, azaz mesterházy elnöksége a fidesznek kedvez. amúgy meg a jobbik nem fog tőle csökkeni. sőt. a fidesz-mszp koalíció biztosítja a jobbik 2018-as győzelmét.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.05.15. 16:13:24

Amíg ez a két "tehetség" a lehetséges választás, a szegfűfa alatt, addig lehet még jó nekünk :).

SEHERIKE23 2015.05.15. 18:24:18

Lassan úgy járnak majd, mint az MDF, az SZDSZ, a FKGP! Eltűnnek a süllyesztőben.

2015.05.15. 22:46:11

nagyon jó! feltétlenül jöjjön vissza ezt a tehetségtelen senki, aki módszereiben ugyanolyan, mint orbán, tehetségében azonban a béka segge alatt van három szinttel utóbbihoz képest. az mennyire durva, hogy miután kétszer pofán verték őket, még harmadszor is szeretne az élre kerülni?:) mondjuk nekem tökéletes, én pkp-szimpatizáns vagyok.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.05.15. 23:07:35

Az MSZP vasárnapi nyitvatartása:
3 hete vasárnap a gyerek üvölt, hogy almát szeretne enni! Ráadásul: pirosat!
Nincs itthon alma.
Megpróbálom lebeszélni róla.
Nem megy.
Irány Laja bá' és Terka néni vegyes bótja. Egy fajta van és már elég régóta rendelhették. A fonnyadtak közül kiválasztom a leg "fonnyadtlanabbat", tudom, hogy elég a gyereknek 1 db is.
Otthon, kivágom még belőle a foltokat, hibákat. A gyerek örömmel kezdi enni, de hamar abbahagyja: keserű.
Mint ahogy a mesében ugyan úgy zajlik a következő vasárnap is. megint választok egy kevésbé fonnyadtat. A gyerek: keserű!
Ma szombat este van. Előre félek a vasárnaptól.
Eljátszom a gondolattal: mi lenne, ha lopnék a szomszéd fájáról, ahol csak úgy kelletik magukat a szebbnél szebb gyümölcsök.
Igaz, hogy nem pirosak.
Kaján vigyorral az arcomon, adrenalin bizsergéssel a pucámban, átvetem magam a szomszéd kerítésén.
Ettől kezdve soha nem megyek Laja bá'-ék bótjába!

dr. jenőke (jenőke) 2015.05.15. 23:27:03

Mesterházy?
Tóbiás?
Minek?
Nem értem. Elárulták, vagy eladták Gyurcsányt, nem tudom.
Mesterházy alól kifolyt a párt, pedig szerencsés emberke. Abban a hitben él, hogy született vezető. A jogosítványa viszont motoros biciklire is túlzás.
Tóbiás (nem kedvelem, de) Baja nélkül, önállóan 10 dekával fajsúlyosabb.
Eredmény: ebből a választékból Szabó Pista lenne a nyerő.
Igaz, fogalmam nincs ki ő, de már ez is mellette szól.

dr. jenőke (jenőke) 2015.05.15. 23:37:14

@rudi úr:
No, figyelj!
Itt egy meztelen csiga, ott egy másik éppen vetkőzik.
Miért lenne jobb az egyik a másiknál?

Szúrófény 2015.05.16. 05:37:31

Nem számít? - alapvető kérdések a szocialista párt szavazói számára
„2002 VÁLASZTÁSI SZÓRÓLAP TERVEZET! „
— Az, hogy megbuktak 1919-ben, 1956-ban, 1989-ben?
— A megszállók, és csalások segítségével jutottak hatalomra 1948-ban?
— Félmillió embert hurcoltak meg törvénytelen eljárással, tízezreket veréssel, börtönnel?
— Hogy a moszkvai helytartók köztörvényes bűnözők voltak szerte a világon!
— Hogy idegen tankokat hívtak be saját népük ellen?
— Repülőgépről géppuskázták, sortüzekkel irtották a hatalmuk ellen tüntetőket, hatvan helyen az országban!
— A világ minden táján megbukott az eszme a gyakorlatban?
— A gazdagok vagyonát elszedők, magukévá tették az „állami, népi vagyont”!
— A kizsákmányolók elűzői maguk lettek kizsákmányolóvá?
— A nácizók magukon viselik a nácizmus ismérvét? — milliárdosok hirdetnek szocialisztikus jólétet kapitalizmusban!
— Minden, amit hirdettek, tettek, és tesznek, hazugság.
— Ostobaságuk, gazemberségük, révén lejárattak egy jobb sorsra érdemes eszmét?
— A szegény tömegeket ugyanúgy becsapták, mint mindig a történelemben?
— A volt internacionalisták nemzeti szocialisták a szó hitleri értelmében?
— És végül, de nem utolsósorban, az öszödi beszéd, ahol nem csak a hazugságaikat, hanem az inkompetenciájukat is beismerte Ferenc
Ma se akad közöttük aki nem bunkó, és bukó? Értelmes ember túlhaladt téveszméiken!

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2015.05.16. 07:46:15

Teljesen mindegy, hogy mi történik az MSZP-ben.
Olyan helyzetbe manőverezték magukat, ahonnan már nincs kiút.
Végük van!

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.05.16. 07:54:35

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte:
1. Nekem is van gyerekem, négy. Már felnőttek. Amikor annyi idősek voltak, mint amiről te beszélsz, még nem is volt nyitva vasárnap bolt. De ettől még felnőttek.
2. Ha nincs elég ráhatásod a saját gyerekedre, hogy mire felnő, addigra megtanulja, hogy vannak dolgok, amiket megkaphatunk, vannak amikért küzdeni kell, és van amiről nem érdemes álmodozni, akkor legalább ne szellőztesd tehetségtelen szülői mivoltodat!
3. Ha már nem tetszik az elérhető "választék", és nem tudod a gyerekedet sem megnevelni, akkor legalább rendelkezzél annyi józan logikával, hogy a csemetéd előrelátható hisztijét előre kielégítsd. Mondjuk vedd meg szombaton a szép GMO-s almát a multinál, és mérgezd vele az utódodat! A szomszéd fáját meg mondjuk békénhagyhatnád, mert gondolom nem azért ültette, meg metszi, hogy hiszérikus kölykök hisztérikus szüleinek sikerüljön elkerülniük a gyerekkel való foglalkozást!

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Isten ments! Már voltak újak és erősek, Szerintem meg le kellene már végre húzni, mert nagyon bűzlik!

@Szúrófény: Köszönöm, hogy leírtad helyettem!

Arthur Bloch 2015.05.16. 07:54:45

@Szúrófény: - Mindig mosolyra derít,amikor valaki mindenki fölé emelkedik a múlt bűneinek felsorolásával,de semmit sem akar mondani a jövőt illető aktuális teendőinkről.No igen az kockázatos és felelősséggel is jár. Az ilyen mentalitásra mondta A.B. - "Bármely forradalmi eszme - akár a tudományokban, akár a politikában,akár a művészetekben,akár egyebütt három féle reakció válthat ki: 1/ Lehetetlen - ne is tarsatok fel vele... 2/ Meg lehet próbálni, de nem éri meg...3/ Mindig is mondtam,hogy így kell csinálni ! - Az a legkönnyebb,ha felsoroljuk a múltbéli bajainkat, de kívülállóként csak ministrálunk ..s ha történik valami új akkor jön a 3/ pont....kevéske!

willcox 2015.05.16. 09:19:47

Elképesztő méreteket öltött a korrupció. Az a párt fogja maga mellé állítani a választókat, aki következetesen haladva lépésről lépésre hajlandó felgöngyölíteni ezt a tarthatatlan rendszert /irányított pályáztatás, visszaosztás a pályáztatónak 20-60%, maffia szerű működés, stb./ és ténylegesen átláthatóvá teszi a közpénz útját.
Puritán politikusokra van szükség, a jelenlegi garnitúrában elvétve találni ilyet.

Béláim! Rátoltuk! 2015.05.16. 09:31:47

@willcox: Így igaz. Hozzáteszem: azt a pártot még nem jegyezték be. Ami - nagyon szerény - reménykedésre ma okot adhat, az talán a spanyol példa?

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.05.16. 09:33:49

@F.M.J.:
Ma van a születésnapom, ezért nem azért veszem fel a kesztyűt, hogy megtanítsalak benne dudálni, hanem, hogy azzal bánjak veled (erős a gyanúm, hogy ezt se érted).
Olvasva válaszodat az alábbiak derültek ki:
- beszélni kicsi magyar.
- érteni nagyon kicsi, bárhogy.
- a "szimboleum" nálad megrekedt a szimbola szintjén (ami azért még dícséretes mert biztos olvastál Rejtő Jenőt, aki a szimbolát definiálta): kettő szivarvég egy zokniba csavarva.
A reakcióidból következtetve, te ahhoz a stabil csoporthoz tartozol, akik már beosztják a 20 deka parízert. Ugyan ülő pozícióban vagy, de az elvtársaid a széked már rég kilopták alólad. A fejed viszont pont ugyan abban a pozícióban marad, ahonnan nem látni át a dolgokat (un.: béka pozíció) és bizonyos emberek potrohának magasságában leledzik. Nos, ez esetben megnyudodtam, mert konvergáltok (bocs) a nagy nulla felé.
Ha tévedtem, akkor te ahhoz a bértollnok csoporthoz tartozol, akit a NER busásan megfizet az interneten elkövetett közizlés rombolásotokért. E csoport egyes tagjainak ruháján már felfedeztem hányás nyomokat, ami a sajátjuk volt.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.05.16. 10:07:15

@Szúrófény:
Szóra se méltattalak volna, ha F.M.J. a nekem írt válaszának utólsó bekezdésében nem citál téged, nem szívesen szereplek veled egy lapon.
Szerintem rettentő demagóg vagy (ami nem azonos: de Góg és Magóg fia vagyok-al, bár nagyon szeretnéd), fogtál egy kúrva nagy ládát és a padlásról minden szart belehordtál, amit az ük,-déd,-nagy és egyéb szüleid begyűjtögettek, majd a láda mellett - az udvaron - nagyot szusszanva, csípőre tett a kézzel elégedetten vigyorogsz. nem járnék messze az igazságtól, ha a mostani főhatóságú urakhoz hasonlóan te is rendelkeztél volna párttagkönyvvel (esetleg pozícióval), hisz mindíg az kiabál akinek a háza ég, a stílus meg ugyan az.
Egyébként, meg írod:
"Ma se akad közöttük aki nem bunkó, és bukó? "
A bunkó az stimmel!
A "bukóval" kapcsolatosan: olvasol te egyáltalán valós híreket?
Most nem a seggszájú szóvivők és FIDESZ táskahordozókra gondolok. Esetleg első, másodfokú és JOGERŐS bírói ítéletekre!
Nem lepődnék meg különösen, ha rád is vonatkozna a F.M.J.-nek írt válaszom utólsó bekezdése!

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.05.16. 10:15:44

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte: "Ma van a születésnapom ... "
- Gondolom nem túl sokadik, mert a válaszod elég gyermeteg.

"Olvasva válaszodat ... "
- Örülök, hogy tudsz olvasni, mert az írással szemlátomást problémáid vannak.

Igen, olvastam Rejtőt, szerettem a stílusát, de én ezen kívül még nagyon sok minden mást is olvastam. Ajánlanám neked is.

"A reakcióidból következtetve, te ahhoz a stabil csoporthoz tartozol, akik már beosztják a 20 deka parízert."
- Nekem inkább te tűnsz bérdemagógnak, persze ha meggyőződésből írsz ilyeneket, akkor hiába is válaszolok, mert úgysem jut be a koponyádba. Amúgy nem szoktam ilyen hulladékokkal mérgezni sem magam, sem a családomat. Fontosabbak annál. A bekezdésed további része a szerzőjét, az az téged minősít. Nem hiszem, hogy tudnék primitívebb képet festeni rólad, mint amilyet magadnak sikerült. Gratulálok, ebben a témában kivételesen tehetséges vagy.
A kommented összességében elégtelen. Leülhetsz!

sanyix 2015.05.16. 10:40:16

@adam hyl: hogy hogy miért? Ilyenkor a maszopnak is csurran cseppen egy kis közpénz. Az nem érdeke hogy a fütyisz maradjon, de az igen, hogy nehogy egy harmadik, nem közülük való(tehát nem mszmp-s komcsi maradvány) párt jöjjön, mert akkor mind2 pártot elszámoltathatják.

lékek és ellensúlyok 2015.05.16. 10:41:26

@storker:
"mondjuk nekem tökéletes, én pkp-szimpatizáns vagyok".

Hát mondjuk azok se bírnak nagyobb átütő erővel mint a szocik.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.05.16. 10:48:28

@F.M.J.:
Most már látom, hogy te tényleg nem érted amit az első hozzászólásomban írtam a MASZOP rohadt almáiról.
Boldog ember vagy.
Sok mindentől megkíméled magad.
Különösen a gondolkodás nehézségeitől.
Ui.:
A gratulációdat köszönöm, a "nem túl sokadik,"-ra csak annyit: meglepődnél, hogy mennyiedik, én meg azon, ha - ha hál' Istennek - a te sokadikod több lenne mint az egyém.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.05.16. 11:27:18

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte: Visszaolvastam az első kommentedet. A tied előtt egy rinyaliba posztját olvastam arról, hogy nem bír a gyerekével, meg mennyivel jobb volt, amikor vasárnap plázáztak, mert akkor legalább felügyelet alatt volt. Arra nem reagáltam, mert szánalmas volt az egész történet. Elég nehéz ez után felismerni az iróniát. Amit te írtál, azt ebben az országban halálosan komolyan gondolják konzumidióták százezrei. A kommented ezután már kiverte a biztosítékot. Sory.

Az ettől független véleményem fenntartom. Valószínűleg gondolkodom én is annyit, mint a legtöbben, de még valószínűbb, hogy lényegesen többet. Nem vagyok senki bértollnoka. Van politikai nézetem, de nincs pártpreferenciám. Ezzel együtt próbálok objektív lenni, és csak azért, mert általában nem vagyok megelégedve valamivel, még nem jelenti azt, hogy nem ismerem el bizonyos dolgok helyességét. Elhiszem, hogy egy pozitív megítélés az ellenkező oldal szemében vörös posztó, de teszek rá. Mindenki magáról állítja ki a bizonyítványt.
A nicknevem a monogramom. Saját véleményem van akkor is, ha ez olykor egybeesik másokéval, más esetben egy harmadikéval. A blogomon szereplő általam szerzett írásokat névvel vállalom, az átvetteket eredettel megjelölöm. Ha jól sejtem, ezzel máris többet tettem egy becsületes nyílt vita érdekében, mint egy álnév mögül köpködő lesipuskás tahó.
süti beállítások módosítása