Gyurcsány Ferenc ma 9 éve nyerte meg a választás első fordulóját. Látva a közvéleménykutatási adatokat, inkább előbb, mint utóbb el kell kezdeni lamentálni azon, mi lesz a korábbi miniszterelnök szerepe Magyarország jövőjének újraformálásában. Merthogy lesz, az egyre biztosabban látszik abból, ahogy a baloldal új formációi minden átfogó elképzelés nélkül bukdácsolnak az 1%-os népszerűségi szinten.
Az elmúlt öt évben négy olyan politikus alapított pártot, akinek nem volt szüksége arra, hogy a nevét megismertesse a közvéleménnyel. Közülük Bajnai Gordon már Párizsban köt üzleteket, Fodor Gábor és Bokros Lajos pártjuk megalakulása óta a mérhető szint eléréséért küzd. Gyurcsány Demokratikus Koalíciója ellenben az európai parlamenti választások óta megvetette a lábát. Országos szervezet lett országos és helyi politikusokkal, uniós képviselettel.
A Legtöbbet Támadott Magyar Politikus persze korlátokkal küzd. Számos fel nem oldott paradoxon nehezíti múltja objektív értékelését. Ha saját elmondása szerint nem elégedett első kormányzati ciklusa teljesítményével, akkor hogyan nyerhetett úgy, hogy másfél év alatt nem csak behozta a Fidesz húsz százalékos előnyét, hanem nagyobb különbséggel győzött, mint négy évvel korábban Medgyessy? Az ország egy nem jól teljesítő kormánynak szavazott újra bizalmat? És ezt maga a miniszterelnök állítja? Elnézést kér a győzelemért? Miért gyengíti valaki saját győzelmének hitelességét? Ha pedig utóbb úgy látja, hogy gyakran az emberekre sem figyelve túltolta a második ciklusban az átalakításokat, akkor hol az országreformer imázsa, aki megvalósítható vízióval rendelkezik? Megint gyengíti önmagát.
Magyarországon a bocsánatkérés, a hibák elismerése nem kifizetődő. Mondhatni, emberileg pozitív, de a politikában a gyengeség jele. Pedig ő a nagy túlélő. A 2006-os győzelmének tanúi közül hol van már Szekeres Imre, Veres János, Baja Ferenc és Puch László? Lendvai Ildikó szellemes publicisztikákat ír, Mandur László fotókat tölt fel közösségi oldalára, Hiller István valahol csendesen várakozik. A 2006-os, utolsó sikeres baloldali kampányban fontos szerepet vállaló Szigetvári Viktor azóta megtagadta egykori főnökét, hogy utána újra együttműködjön vele. Ma már ő is egy alig látszó formáció elnöke.
Hívei azt állítják, hogy Gyurcsány Ferenccel méltatlanul bánt saját volt pártja, a Fidesz és a balliberális értelmiség is, hogy tudatos lejárató kampány áldozata ő csupán. Ellentábora szerint viszont a leghiteltelenebb politikus. Sokszor kötött kormányzása alatt rossz kompromisszumokat. Azt hitte, ha valakit pozícióba helyez a régi nagy öregek közül, azzal majd az illető lojalitását is megszerezi. Belebukott nem csak kormányzati reformokba, hanem az MSZP megreformálására tett kísérletbe is. Akkori önbizamára jellemző, elhitte, hogy bármit képes megcsinálni. Nem sikerült neki. Nem fogta fel időben, hogy a vakmerően falnak rohanó embert is összetöri a fal. Így a nulláról kellett kezdenie új pártjával a Demokratikus Koalícióval az építkezést, ráadásul addigra már egy igencsak megtépázott, sokszor megvert imázzsal. A másik serpenyőben ott áll az út- a kórház- és az egyetemépítő kiváló szónok, aki sikeresen kezelte a válságot is.
Nem tudni, hogy képes-e újra nekidurálni magát, egyáltalán akarja-e. Valószínűleg átadná, de minden józan ész is azt diktálja, hogy át is kellene adnia az ellenzék vezetőjének felelősségét egy új, még nem lejáratott, elsöprő lendületű, hiteles embernek, aki képes legyőzni Orbánt. Csakhogy ilyen se közel, se távol nem látszik. Legalábbis egyelőre. Gyurcsány vezetői esélyeit csökkenti az is, hogy sokan nem bocsátják meg neki sem a győzelmeit, sem a kudarcait. Ami 2004-2006 között erénye volt, hogy egyszerre volt szocialista és liberális, az 2008 után hátránya lett. A szociknak túl liberális volt, a liberálisoknak túl szoci.
Most itt áll az útelágazódásnál. Pártját újabban már 10% körül mérik a biztos szavazók táborában. De lehet-e még feljebb kapaszkodni ennyi jobb és baloldali ellenséggel körbevéve? Az ember, aki még látta Lenint, azaz az utolsó ellenzéki politikus, aki megverte Orbánt, a legendás tévévitában pedig valósággal megalázta. Orbán pedig éppen ma mondta ezt ajkai kampánya közben: Úgy kell felrángatnom Gyurcsányt magam mellé a színpadra. -Utalva ezzel arra, hogy nem maradt mára politikai ellenfele. De vajon Orbán jól járna-e azzal, ha ténylegesen felrángatná maga mellé? Mert miközben a kormány állandó gyurcsányozásával a jobboldali tábort akarja riogatni és egyben tartani, óhatatlanul hőst csinál újra Gyurcsányból a baloldali közvéleményben. Lassan már ott tartunk, hogy az ellenségei sem hiszik el, hogy valóban mindenért "Gyurcsány a hibás", az ellenzéki szavazó meg ezek miatt látja újra őt lehetséges ellenfélként. Akitől Orbán retteg, csak jó ember lehet.
Vagyis a Fidesz óhatatlanul folyamatosan erősíti a DK-t és elnökét. De őt erősíti az összellenzéki bénázás is. Kedves ellenzéki reménységek, régi, új, és megújult politikusok! Nem azért nem tud senki kellően megerősödni közületek, mert még mindig a pályán van Gyurcsány. Hanem az tartja és teszi egyre erősebbé őt, hogy Ti nem vagytok képesek vízióval rendelkező, nagyfomátumú politikussá, Orbán ellenfelévé felnőni, vagy ilyet magatok közül kinevelni. Így az emberek visszanyúlnak ahhoz, akitől utoljára megkapták a győzelem élményét. Egy szerelmi szakítást követően is addig gondolunk nosztalgikusan a régi kedvesre, míg el nem söpri őt egy új szerelem. Kérdés, hogy tud-e bárki a baloldal számára az új kedves szerepében feltűnni. Vagy marad számukra a felmelegített töltöttkáposzta.
