Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Orbán lezúzta az egészségügyet - tények, adatok

2017. május 30. - Európa Kávézó

Ma a magyar egészségügy sokkal rosszabb helyzetben van, mint 2010 előtt. A szakemberek szerint ha nem lesz változás, öt év múlva nem lesz, aki operáljon, és ágytálat cseréljen.

 korterem.jpg

Nézzünk néhány adatot:

- az Orbán-kormány kevesebbet költ egészségügyre, mint az "átkos" nyolc évben Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai

- hosszabbak lettek a műtéti várólisták

- naponta 3 orvos és 2 ápoló hagyja el az országot

- vannak kórházak, ahol egész osztályokat kellett bezárni orvoshiány miatt

- sürgősségi osztályokon szakorvosok helyett olykor pályakezdő rezidensek ügyelnek

- már az a gyalázatos szégyen is előállt, hogy többen halnak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben

- vannak olyan térségei az országnak, ahol 50 kilométeres körzetben nincs háziorvos. Így az az idős ember, akinek csak a szívgyógyszere felírása miatt kellene eljutnia a doktorhoz, ezt meg sem próbálja. Nincs pénze útiköltségre, olykor magára a gyógyszerre sem. Így százezrek maradnak ellátatlanul.

- az időpontra rendelt betegek is olykor órákon át várakoznak

- alacsonyak a bérek, a fiatal orvosok előtt nincs karrierlehetőség

- új szuperkórházakat ígérnek, de közben más gyógyintézményekben embertelen állapotok uralkodnak

- van, ahol a kötszer, vagy a vérnyomásmérőbe szükséges ceruzaelem is hiánycikk

- akinek van pénze, gyógyulni tud a magánpraxisban, akinek nincs, olykor életmentő vizsgálatokra is hónapokat várakozhat

És ezek csak az egészségügy problémái. Már ennyi is elég lenne, hogy Orbánékat örökre elzavarja az ország. Reméljük, jövőre meg is teszik...

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr912550225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Józsi01 2017.05.30. 11:29:04

Ez egy elég elfogult vélemény rovat. Sajnos tényeket és leinformálhatóságot hírből sem ismeri.

Oh bocsánat, hogy megint ántisémitarászistákoknáczikok és legfőképp földtúróbüdösparasztmagyarkodómagyar voltam, tényeket és leellenőrizhető infokat kértem egy liberáltan demokratúrikus lénytől. Basszus mire vetemedtem.

Wiktor Benkő 2017.05.30. 13:13:24

Vidéken nagyon jók a kórházak modernek ellátottak.
Élj egészségesen és nem kell kórház. :)

Wiktor Benkő 2017.05.30. 13:14:08

Egyébként nem a kórház mentén szavazok, mert nem látogatom őket :)

dekoninckxx 2017.05.30. 13:40:59

A cikkhez hasonló megalapozottsággal tudom válaszolni azt, hogy "lófaszt".

Lambotze 2017.05.30. 13:42:58

@Wiktor Benkő: Majd fogod vagy saját jogon, vagy hozzátartozód miatt. Valamilyen betegség mindenkit utolér és baleset se csak mással történhet. Akkor nyomjad majd a szmájlikat, amikor szüleid hulláját a kórházi WC-ben találják meg napokkal később.

index.hu/belfold/2016/12/21/jahn_ferenc_korhaz_wc-ben_halott/

Lambotze 2017.05.30. 13:45:38

@Józsi01: Te miről beszélt ember? Ezek az egysorosok tények, az elmúlt egy-másfél év híreiből köszönnek vissza. Persze nyugtathatod magad azzal, hogy a poszter hazudik, de nagy lesz a meglepi, amikor úgy alakul, hogy kórházba kerülsz.

Lambotze 2017.05.30. 13:48:39

@dekoninckxx: Megalapozottságra vágysz? Fussál neki akármilyen szakorvosi vizsgálatnak. Bőrgyógyász 2-3 hét, hasi ultrahang 2-3 hónap itt BUDÁN. Bele se merek gondolni, mi mehet vidéken. Labor fél napos várakozás éhgyomorra... Ehhh...

röf 2017.05.30. 13:49:34

Igen? Orbán lezúzta? Az egészségügyet?
Ajha….

segar 2017.05.30. 14:05:16

Az nem jó, ha kórházba kerülsz - még Beverly Hillsben sem... És mindenkivel megtörténhet.
___
De.
___
Amíg a magyarok kétpofára zabálják a nutellát, az albánfagyit, a túrórudit, a sütiket, a felvágottakat; vagy isszák a radlert, az energiaitalt, a bolti tejet, a kólát; valamint cigizgetnek, speedezgetnek, mentesezgetnek - szóval addig kisebb pofával kéne másra kenni a felelősséget... :|

Wiktor Benkő 2017.05.30. 14:24:56

@segar: ráadásul nézzük már meg mennyi pénzt is fizetnek TB.re az itt nyavajgók?
mennyi pénzt fizet tb-re a társadalom?

Wiktor Benkő 2017.05.30. 14:26:25

Vidéken szerintem sokkal jobb a helyzet szerintem. Ráadásul jó ismerőse mindenki mindenkinek. :)

illaim 2017.05.30. 14:27:08

@röf: Tudom, hogy ezt neked nehéz lesz felfogni, de megérdemled! Amikor a nyalókád meghirdette a népszavazást a vizitdíj ellen, gondolom rohantál szavazni.
amikor a nyalókád 2010 után megemelte +1 százalékkal az egészségügyi járadékot, csak néztél ki a fejedből, mert fel sem fogtad, hogy a nyalókád átbaszott, mint a szart a kerítésen! B+ most csak a minimálbért keresők is a dupláját fizetik évente, mint amit te bárgyú birka leszavaztál! Aztán fel vagytok háborodva, ha az ember azt is kétkedéssel fogadja tőletek hogy egyáltalán elvégeztétek a nyóc elemiből legalább hatot. LOL

Wiktor Benkő 2017.05.30. 14:27:23

@Lambotze: jártam már kórházban, halottaim is vannak már. Ilyen az élet. A végén meghalunk. Az orvosok nem Istenek.

the angel 2017.05.30. 14:27:31

Random bármely társaságban hozd fel a témát: mindenkinek lesz sajátélményű horrorsztorija a magyar egészségügyből. Nekem is rengeteg, nem is fárasztok vele senkit. És én egészséges vagyok, a családom is az (=ritkán kerülök orvos és kórház közelébe).

illaim 2017.05.30. 14:31:39

@Wiktor Benkő: Ki nyavalyog itt rajtad kívül kis köcsög? Ilyen fájdalmas a szembenézés azzal hogy megint becsaptak? Menj vetesd le a hályogot a szemedről, majd megtudod milyen az egészségügy helyzete! LOL

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.05.30. 14:32:47

@röf: Igen, elstadionozza, meg ellőrincezi a pénzt.

zizi77 2017.05.30. 14:39:55

A pénzhiányon túl a hozzáállás se túl pozitív. Rengeteg dolog, csak akarat meg szervezés kérdése lenne, de sok helyen ez is nehezen megy. És ez nem a fizun múlik, mert ha elvállalok egy munkát, akkor azt igyekszem jól csinálni.

Wiktor Benkő 2017.05.30. 14:43:34

@illaim: mindenki nyavalyog te cserépedény.
csakhogy... nyugati magánkórház szintű ellátást várnak el a jó esetben szaros 20-30 ezer forintos havi befizetésikért, amiért egy éjszakát épphogy kapsz egy közepes hotelben étkezés nélkül.
Sokan el vannak borulva.

nick papagiorgo 2017.05.30. 14:51:11

ó hogyne.
Az Orbán-kormányt nem méltatom, de emlékszem, amikor szépemlékű Hordágy Ágnes annyira fellendítette az egészségügyet, hogy csak a széfek hiányoztak, amibe az ápoltak a nagyértékű, többmilliós cuccaikat tehették. Bizony, akkoriban a betegek nercbundában jártak be a kórházba, és annyi fuksz volt rajtuk, hogy a legnagyobb igényük a széf volt, ahova az értékeiket betehetik :)

Hát ha így nézzük, ennek fényében, valóban jelentős a visszaesés :)

röf 2017.05.30. 14:55:53

@illaim:
Nahát bazzeg, akkor elmesélem, hogy kórházban reggel nyolckor még senki fehérruhásat nem látsz, vagy ha igen, akkor a kávéscsészéjét markolássza.
Délután háromkor meg már csak az ügyeletes orvost találod az osztályokon, meg a takarítót, aki a folyosót törli.
Itt kéne kezdeni a rendcsinálást, nem szuperkórházakkal.

Wiktor Benkő 2017.05.30. 15:01:09

@röf: 10 kor szokott nagyvizit lenni. 8-kor azért nem látsz fehérruhást, mert eligazításon vannak, műtenek vagy ambulancián vannak.

A kórházban nem csak az a munka, hogy ott álljon a segged mellett egy orvos éjjel-nappal, ápolásra a nővérek vannak.

Wiktor Benkő 2017.05.30. 15:06:35

@röf: a kávéját meg azért kavargatja, mert a héten már mondjuk háromszor ügyelt éjszaka meg volt 10 műtétje.

Pont az ilyen szarházi követelőzők miatt mint te hagyni kéne a francba az egészségügyet. Kár belétek.

sunabajnok 2017.05.30. 15:07:53

@segar: He? A magyar krumplin,tésztán és fehérkenyéren él. Ergó szénhidrátok. A gyümölcs,zöldség drága,heti néhányszor megengedhető. Ezekből a bérekből igen nehéz napi 5x kis étkezést finanszírozni,és két állás mellett sportolgatni. A magyar tönkremegy mire nyugdíjas lesz,és ezt igen keményen támogatja az összes kormány. Egy 20 perces tüdőszűrőre egy nap szabi kell,mert csúszik az időpontod. Nem tudsz egy napra tőbb szűrővizsgálatra menni,mert ha lecsúszol a szólításnál,szelaví......

konrada 2017.05.30. 15:15:24

Ti akartattok (velem együtt) az EU-t, vele a szabad munkavállalást, most meg csodálkoztok, hogy ha ugyanazért a szaros bili kihordásért 10x annyit lehet kapni, akkor kimennek az emberek.

...s erről mi tehetünk, akik tényleg a töredékért akarunk ugyanolyan ellátást, mint svédeknél, németeknél van.

...de egyébként tényleg: én is beállok azon alávalók sorába, akik felsőbbrendűségük hiányában tényeket akarnak ismerni: Mennyi volt például 2009-ben az átlagjövedelemhez képest az eü-s jövedelem és mennyi most, hogy mindenki érthesse, mit szúrtak el jobban a mostaniak, mint az akkoriak....

she_wolf 2017.05.30. 15:21:25

@Wiktor Benkő:
Amennyit a keresetük alapján kötelezően vonnak tőlük. Egyéb kérdés?

röf 2017.05.30. 15:24:45

@Wiktor Benkő:
Az ügyelés az azt jelenti, hogy a szobájában tévézik, amíg el nem nyomja az álom…..
Hogy tízszer műtött? Mert akkor mi van. Azt hittem az a szakmája…..
Vicsoroghattok itt nyugodtan, az orvosszakmai baklövések, a délutáni rohanás a maszek rendelésre, ezek nem pénzkérdések.
Persze titeket azért fizetnek, mindenről azt mantrázzátok, hogy szar.
Bezzeg ha a szoci déká mittoménki kéne nektek párt átvenné a hatalmat, olyan krvajó lenne minden…
Egyre nagyobb szarban vagytok, mert az Istennek sem akar összeomlani a gazdaság.
Még a libbant cájtungok is fogcsikorgatva írják, hogy megy a szekér…
Na ez a rossz hír nektek.

nick papagiorgo 2017.05.30. 15:28:18

No, az összes párt azzal kampányol, hogy ha majd ő hatalomra kerül, hogy rendbe teszi az egészségügyet, ehhez képest egyik se tette rendbe. Ez tény.

Az ok teljesen prózai, mindenki vegye elő a bérpapírját, és nézze meg, hogy mennyi TB-járulékot vontak le tőle. Gondolkodjon el, hogy ebből mit lehet "kapni", tehát gyógyszerek költsége, orvosok bére, kórházi rezsiköltségek, stb. Vegyük hozzá még, hogy a gyerekek nem fizetnek TB-t és a nyugdíjasok se.
Könnyen látható, hogy ebből a pénzből senki sem tud csodát tenni, se a Fidesz, se az MSZP, se senki. Ehhez nagyságrendekkel több pénzt kellene befizetni.

Sokan vélik úgy, hogy "bezzeg nyugaton", a tény az, hogy "nyugaton" a helyzet jobb, de azért várólisták stb ott is vannak, meg ott se jár alapból szőke nagymellű ápolónéni, meg személyi orvos, csak az ellátást pluszban (zsebből vagy extra betegbiztosításból) finanszírozóknak. Az USA-ban meg pl. ha nincs betegbiztosításod, szóba se állnak veled, csak életmentő műtéteket hajtanak végre, ill ellátják az ambuláns problémáidat, aztán mehetsz isten hírével.

Ha pl. itt is az lenne, hogy akinek nincs Tb-biztosítása (mert a munkáltatója nem fizet), vagy kimerítette (túl sokat volt beteg) annak fityisz az orra alá, akkor a fizetőknek persze jobb lenne az ellátása, viszont kérdés, hogy mennyire etikus lenne ez.

István Tamasi 2017.05.30. 15:30:41

@röf:
Műtsön meg téged az az orvos aki aznap már tíz műtétet végzett, előtte lehúzott egy éjszakás ügyeletet és legyél te a tizenegyedik az orvos 32 órás folyamatos munkavégzésében!

paveway 2017.05.30. 15:36:57

@röf: a szekér nem azért megy, mert Vitya olyan jól tolja. Az EÜ intézmények viszont azért vannak leroggyanva, mert nincs pénz a rendszerben. Ugyanis kellett sokkal fontosabb dolgokra. És most előhozakodhatnék a stadionokkal meg az úszóarénával, de ezeket a szép sztorikat sajnos mindenki ismeri. Családban többször előfordult az elmúlt 5 évben, hogy rák gyanúval hónapokig szivatták a rokonaimat megismételt mintavételekkel és több hetes várakozásokkal, mert nem jól működik a rendszer. Az EÜ mindig is rossz volt, nem vitatom. De a kétharmadnak lett volna ezsköze rendbetenni. Ha lett volna rá akarat.
Amúgy látszik, hogy az EÜ-ről nem sok fogalmad van. Kérdezz meg egy traumatológust vagy egy belgyógyászt, mit jelent az éjjeli ügyelet. Nem a TV-re elszenderedést, ahogy te képzeled. A puha hozzászólásaidból meg a nyegle stílusodból gyanítom, te nem is bírnád azt, amit az elbaltázott rendszer ellenére is kitartó elhivatott orvosok csinálnak. Akik még nem mentek külföldre.

Flynn 2017.05.30. 15:38:26

@konrada:
@nick papagiorgo:
Hagyjuk már ezt a töredékét fizetjük dolgot, meg a mennyit vontak le a fizetéséből...
Qrvasokat. Havi 20 ezerért olyan egészségbiztosítást kapsz, hogy időpontra mehetsz a SZAKorvoshoz és garantáltan nem kell órákat várnod ennek ellenére.
Nézzetek már körül a piaci egészségbiztosítások között, és hogy a TB ehhez képest mennyira szar már.
Vagy kérdezzél meg egy svájcit, hogy mennyit kell fizetnie havonta, aztán csodálkozzál, hogy te itt mit kapsz azért.

Flynn 2017.05.30. 15:41:05

A fidesz azért nem csinál semmmit az egészségügyben, mert az eddig még mindenkinek politikai bukta volt, és hát akarnak ők ilyet...? :)

Csak az a gond, hogy a rendszer már annyira készen van, hogy minden nap emberek halnak meg amiatt, ahogy működik.

paveway 2017.05.30. 15:44:52

@nick papagiorgo: nagyon sok igazság van abban, amit írsz. De én akkor sem tudom elfogadni egyetlen kormánynak sem, hogy hátrafelé mutogat, "mert az emútnyócév". Ha mindegyik konzekvensen csak egy kicsit hozzátett volna az állapotok javításához, most tized ennyi panasz lenne. Nem csak a felújításokra gondolok, mert vidéken van sok szép és jó állapotú intézmény. De pl. az olyan, kórháznak alkalmatlan intézményeket, mint a János, már rég le kellett volna cserélni valami korszerű, modern megoldásra. Amit olcsó működtetni és sokkal jobban szolgálja a gyógyítás érdekeit. Túl pazarló a rendszer, nem lehet gazdaságosan működtetni. De az eltelt 27 évben nem jeleskedtek nagyszerű politikusaink a racionalizálásban. És ha nem elég az EÜ járulékból befolyó pénz, akkor más beruházások kárára kellett volna fejleszteni. Minden esetre én még bizakodó vagyok, de az idő nagyon gyorsan ketyeg.

nick papagiorgo 2017.05.30. 15:45:49

@Flynn:
nézd menj el egy magánfogászhoz egyszer. Időpontra fogsz menni, ennek ellenére kalkulálj bele kb egy fél óra várakozást, ha nem te vagy az első. Meg nézd meg, hogy mennyi egy tömés vagy egy korona, stb.

Ugyanez bármi mással. Nekem volt egészségkártyám, használtam is, úgyhogy nekem nem kell bemutatni ezt.

Ez egész addig nagyon tuti, amíg a befizetésed bírja. De ha komolyabb bajod van (pl. műtétre van szükséged, pár napos bennfekvéssel) akkor csüccs. Ha nyugdíjas vagy, és többet költesz gyógyszerekre meg ellátásra, mint havi 20, akkor is.

Az tény, hogy ha van extra egészségkártyád vagy egyéb biztosításod, az jó. De az is csak a benne levő összegig használható, nem végtelenül. Ráadásul ez feltételezi azt is, hogy "gazdag" vagy, tehát van pénzed erre.

eßemfaßom meg áll 2017.05.30. 15:47:30

Lehetne ugyanezt számokkal-adatokkal alátámasztva?

nick papagiorgo 2017.05.30. 15:49:23

@paveway:
szerintem az van, hogy egy négyéves ciklus alatt nem tudják megcsinálni (már úgy értem, hogy az eredményei is jöjjenek, ne csak a "lerombolt kórházakra" emlékezzen mindenki) ezért el se kezdi egyik se. Csak foltozgat.

Ez csak egy tipp a részemről, hogy talán ez van a háttérben.

paveway 2017.05.30. 15:50:48

@Flynn: és ha beüt valami komolyabb? Pl. egy szívműtét 1-2 hónap lábadozással, rehabilitációval? Vagy egy rákos megbetegedés, műtéttel és hónapokig tartó kezeléssel, laborokkal és 5 éves utánkövetéssel, az is kijön havi 20-ból?

paveway 2017.05.30. 15:53:16

@nick papagiorgo: nem kell csodát tenni, senki nem várja. De ha egy stadion felépül 8-10 hónap alatt, akkor egy kórházépület is elkészül mondjuk 3 év alatt. De a metróról is olvastam több szaki véleményét, hogy nem kell 4 év alatt 25 állomást építeni, legyen csak 2-3 új, de haladjon. Már kész lenne minden tervezett vonal. Persze mindegyik attól fél, hogy az utód aratja le a babérokat. Mondjuk lopni bőven lehetne egy kórház építéséből is, szóval a lehetőség adott.

illaim 2017.05.30. 15:56:31

@nick papagiorgo: Gondolom a kórházi napidíj ellen te is rohantál szavazni! Pedig amíg érvényben volt, nem volt hiányos a TB kassza! Ez ellen a sumákoló orvosok szították leginkább a hangulatot, akik a privát betegeiket az állami eszközökkel gyógyították! Az pedig a hülyeség netovábbja, hogy ha valaki felveti a problémát, az csakis ellenzéki, vagy ne adj Isten Soros bérenc lehet!

sunabajnok 2017.05.30. 15:56:55

@nick papagiorgo: Én meg azt mondom,hogy aki beteg az nem dolgozik. Addig nem fizet adót,és a tb kasszának kerül pénzbe. Az egészséges társadalom dolgozik,termel. Amúgy meg mit vársz egy 90nettós fizetésből mennyit kéne befizetni? 350-400 ezer közmunkás nem fizet tb-t,ahogy lazán egymillió közalkalmazott sem. 4 millióan dolgoznak? Ja csak ebből jó ha kétmillió termeli az adót és a járulékokat.

nick papagiorgo 2017.05.30. 16:00:19

@paveway:
hát erre nem tudok mit mondani :)

nick papagiorgo 2017.05.30. 16:02:28

@illaim:
próbáld már meg egyszer, hogy nem minden mögött a Fideszt vagy a sorosbérenceket keresed :)
Az egészségügyet nem az a rongyos 500 Ft-os kórházi napidíj /vizitdíj menti meg vagy löki csődbe.

röf 2017.05.30. 16:05:41

@paveway:
A szekér megy.
Korábban nem ment.
Pont.
Az EÜ intézmények mindig le voltak rottyanva, de talán nem volt világos, nem az a bajom, hogy hullik a csempe a budiban,
hanem azok a hozzáállásbeli dolgok, amelyek nem mérhetők pénzben.
Egyébként természetesen vannak orvosok és ápolók, akik nem tartoznak az említettek közé, minden tiszteletem az övék.
Az EÜ-ről elég sok fogalmam és tapasztalatom van, érintettség okán is, belső kapcsolatok révén is.
A stílusom tényleg nem Radnótit idézi, de ezt köszönheti a túloldal saját magának, én csak alkalmazkodtam.
A munkabírásommal úgy tűnik meg van elégedve a munkaadóm.

Sir Galahad 2017.05.30. 16:06:38

@nick papagiorgo: Szerintem meg az, hogy a magyar ember részeredményt nem fogad el. Azt szeretné, hogy töredékannyi befizetésből, mint Nyugat-Európában megkapja ugyanazt az ellátást, csilivili kórházban, azonnal. Na most, mivel ennek a részbeni elérése is óriási befektetésbe kerülne úgy, hogy az emberek továbbra is elégedetlenek, politikai szempontból egyszerűen nincs haszna. Ráadásul teljesen nyugodtan mutogathat az épp aktuális kormány bármelyik előzőre, mert akkor sem volt jobb a helyzet.

nick papagiorgo 2017.05.30. 16:09:25

@sunabajnok:
a közalkalmazottak papíron fizetnek TB-t, csak ugye az az állam pénze, egyik zsebéből teszi a másikba.
Igazából olyan egymillió ember körül lehet, aki nem állami alkalmazott, és nem minimálbért keres, tehát érdemben is hozzájárul a költségekhez.
A probléma az, hogy ha ezeknek a terheit növeled, akkor beleszakadnak. Mástól meg nem igazán lehet. Némileg segítene, ha a vállalkozókat jobban ellenőriznék (egy csomó vagy nem jelenti be az emberrét TB alá vagy csak 2-4 órában, úgyhogy sokkal kevesebb TB-t fizet, mint kellene), de azt megbecsülni sem tudom, ez mennyit segítene összegszerűen, meg mire lenne elég.

Az viszont látszik, hogy az egészségügy "piacosítása" (legalábbis, ami eddig volt, hogy a háziorvos megveheti a "praxist", vagy kiadjuk a kórházat magánvállalkozóknak (mint annak idején az MSZP a Hospinvestnek) , és majd neki fizetünk stb) nem megoldás, nem nő az ellátás színvonala, nem lesz több orvos, stb. egyszóval ez önmagában old meg semmit.

nick papagiorgo 2017.05.30. 16:14:22

@Sir Galahad:
ebben teljesen egyetértünk, a mentalitás olyan, hogy az egészségügy (ugyanúgy, mint az oktatás a közétkeztetés stb.) csak "szar" lehet.
Tehát, ha kétszer ilyen jó lenne, akkor is "szar" lenne, mondanák az emberek, egészen addig, amíg tényleg mindenkinek nem jár nagymellű szőke ápolónő személyes szolgálatára, az meg sose lesz.
Ezért nehéz amúgy ezt az egész témát objektíven kezelni, mert van egy olyan elvárás, ami kvázi kielégíthetetlen :)

she_wolf 2017.05.30. 16:17:19

@Wiktor Benkő:
Látom, csak a lényeg nem ment át.
Kibontva: szar fizetésből szar %TB = szar egészségügy.
Továbbá: nézd meg a bérfecnidet (ha van olyan), hogy mire mennyit vonnak le, továbbá nézd majd meg (ha öregecske, és beteges leszel - vagy éppen valami húzósabb baj elkap, mert te sem vagy sebezhetetlen), hogy melyik kegyszer mennyi támogatásban részesül, és mennyiért juthatsz hozzá.
(Most került ki egy valag gyógyszer a támogatási rendszerből.)
Nem mindenki huszonéves HR-es Micike 450 bruttóért naponta 6 órában.

@nick papagiorgo:
Teljesen igazad van, én csak egyet nem értek: miért nem azon gondolkodnak el, hogy a bérből levonásra kerülő összegeket hogy lehetne úgy átcsoportosítani, hogy több jusson közvetlenül az egészségügybe?
Mert mindig az van, hogy nézd meg, mennyit fizetsz be, és mit vársz érte. De az sosincs, hogy mondjuk 230 bruttóból miért 50,600 a szoc.ho., és miért 16,100 az egészségügyi hozzájárulás (7%, amiből csak 4%-nyi megy közvetlenül az egészségügybe)?
Egy bruttó 230000forintos bér a munkáltatónak kerül 284500 forintjába, ebből az összes levonás 131100 forint, így marad nettó 152950 forint.

Egyébként nyugodtság van, mert mókolás kezdődik megint. Nehogy a valós(!)foglalkoztatással és bérkorrekciókkal kelljen foglalkozni, inkább ilyen töprengések vannak:
civilhetes.net/a-fidesz-11270-forintot-akar-beszedni-havonta-a-nyugdijasoktol-az-egeszsegugyi-ellatasert

Jól kint leszünk a vízből, igaz-e?

sunabajnok 2017.05.30. 16:20:30

@nick papagiorgo: Emlékszem még amikor a pontrendszer szerint ki lehetett számolni az ellátást.
Orvos reggel felkel 5 pont.
Asszisztens felveszi a telefont,hogy időpontot adjon, 5 pont.
Orvos köszön 15 pont.
Táppénzbe vétel 10 pont.
Lehidaltam amikor megláttam,hogy 15 ezer forintba kerül a tb-nek,hogy nekem felírják a baszpirinemet!!!! Egy tetves pénzmosoda az eü. És tök megértettem,amikor az ambuláns anyajegyeltávolításommal 5 napig feküdtem papíron kórházba,mert különben nem kap támogatást kórház.
Szerintem az eü hozzájárulásból nem a nyugdíj lyukat kéne foltozni.

Sir Galahad 2017.05.30. 16:24:39

@she_wolf: Bocsánat, hogy közbeszólok, de ami a link alatt olvasható, az nem a Fidesz ötlete, hanem egy magánkórház igazgatójáé, aki az interjúban külön hangsúlyozza is, hogy ez az ő saját elképzelése. Nem hallottam róla, hogy a kormánynak volna ilyen szándéka, bár személy szerint én azért egyetértenék azzal, hogy mindenki fizessen az egészségügyi ellátásért, ne csak az, akitől járulékként be tudják szedni.

Flynn 2017.05.30. 16:24:44

Vidéken azért vannak szép kórházak, mert EU-s pénzből lehet őket újítgatni. Közép-Mo. túl fejlett ahhoz, hogy ide arra adjanak pénzt, az állam meg szart se költ rá, ezért lepukkantak a bp-i kórházak.
Csak hogy egy példát mondja, az egyik kórházban nem a célnak megfelelő kazánok biztosítáják a fűtést, ezért aztán irgalmatlanul magas a fűtésszámlája az intézménynek. Le leetne cserélni 4 év (!) alatt visszahozná az árát, de nem adnak rá pénzt, miközben nem milliárdokba kerülne a dolog.
Magánemberként meglépnél egy ilyet? Persze. A kormányzat miért nem lépi meg?
Van kórház, hol bezárnak egy teljes emeletnyi kórtermet, mert nincs hozzá elég ember...
Csak iylenek ritkán kerülnek be a híradóba, mert vmiért érdekesebbnek gondolják "a 4-es főúton összeütközött 2 autó meghalt 1 ember" típusú híreket.

2017.05.30. 16:25:26

@sunabajnok:
+1
she wolf :
"Teljesen igazad van, én csak egyet nem értek: miért nem azon gondolkodnak el,"
Az elmúlt éveket nézve vagy nem gondolkodnak vagy szimplán beteg az összes. (politikus)
Inkább beteg.
Vizitdíj : azt azért hogyan döntsem el, hogy nem ok nélkül rángatnak-e be? Végül is alkalmanként vizitdíj + járulékos költségeim.(Mittudomén buszjegy pl.)

NBarbieReloaded 2017.05.30. 16:30:26

A nyugati egeszsegugyi ellatastol se kell hasra esni. Sajnos sokszor volt mar "szerencsenk" az utobbi evekben igenybe venni az angliai ellatast. Az epuletek szepek meg minden, de maga az ellatas nem hinnem, hogy egy szallal is jobb lenne. Itt is jellemzo a hosszu varakozas/varolista, szakorvoshoz nehezebb bekerulni, mint a kiralynohoz, mindent a haziorvos intez, illetve elintez annyival, hogy majd elmulik es/vagy szedjel fajdalomcsillapitot. A nemtorodomseg is nagyon jellemzo, kotottem mar ki azonnali muteten, mert par nappal elotte a haziorvos kb. az ajtobol megvizsgalt es mondta, hogy nincs semmi gond. Tudnek meg meselni sztorikat.

Ja, egyebkent a fizetesembol 11% SZJA-t es 8% TB-t fizetek. Nem hinnem, hogy tul magas lenne.

2017.05.30. 16:40:25

@sunabajnok:
Mondjuk lehet, hogy elgondolkodtak, mint az egymillió munkahelyen. Kiment egy csomó ember. Végül is lett munkája a többségnek csak nem itthon. Azt nem mondták, hogy itthon lesz munkája 1 millió embernek.
Ha szar az egészségügy, akkor inkább nem mész kórházba aztán kész;
vagy elmész magánkezelésre és több pénzt tolsz az egész katyvaszba.

Stadion vs falból kilógó fedetlen kábelek (stb. baromi hosszú a lista);
kocsmai stílusú ápolók vs normális ápolók.

Nem csak az a gáz, hogy nyakig ülünk a szarban, hanem az is, hogy lötyögtetik.

apro_marosan_petergabor 2017.05.30. 16:54:07

OV és kormánya valóban sokat javított az egészségügyön. Emelkedett a dolgozók, pályakezdők fizetése, orvosoké, ápolóké egyaránt. A háziorvosi fizetéseket, juttatásokat is jelentősen emelte. Az elvándorlást ezekkel fékezte.
A váró listák jelentsen rövidültek. Persze nem tudott mindent megoldani..
A többi a szokásos liberó hazudozás, csúsztatás, megszoktuk már.

nemecsekerno_007 2017.05.30. 17:02:37

" Orbán lezúzta az egészségügyet..."

Gyerekek ez már Habony-média...

A TB is ugyanolyan mint minden más. Be a nagy kalapba, aztán addig ájjá vívóállásba amíg abból pénzt látsz :)

Amúgy meg ha jól tudom, a gazdaságunk az EU-s pénzek nélkül egy NAGY NULLA. Akkor abból meg csak ilyenre futja nem?

she_wolf 2017.05.30. 17:03:44

@Sir Galahad:
Én sem mondtam, hogy a fidesz ötlete:)
A civilek meg a fidesz? Az lenne csak az agyrém:D
Az egészségügy ellátásért a gyerekeket és a nyugdíjasokat leszámítva jelenleg mindenki fizet. Aki nem, mert csak lóg a levegőben és sehova sem sorolható, az megúszhatja, csak orvoshoz ne kelljen mennie. Ha pedig félholtan egy baleset kapcsán szállítja el mentő, akkor bevasalják rajta az ellátás költségét (legalábbis gondolom/remélem).

eßemfaßom meg áll 2017.05.30. 17:14:56

@she_wolf: gyönyörű példa a hazug ballib médiára a linked és te tökéletesen teljesitet a ballib propagandista feladatát, terjeszted a hamis hírt

Vagy el se olvastad a cikket amit linkeltél...

she_wolf 2017.05.30. 17:20:54

@apro_marosan_petergabor:
Te drága szép ember!
Áruljad már el nekem bizalmasan, hogy honnan tájékozódol te!?

Keresd meg az elgurult gyógyszeredet, mert szerintem régóta nem szeded már:(
A bóti eladó fizetése is emelkedett. Néhol annyit keres, mint egy rezidens orvos.

Hogy mi emelkedett még, az külön kategória. Örülsz-é a rezsócsökkentésnek? Akkor is, ha a piaci mozgásnak megfelelően occsóbban juthatnál hozzá, de nagyuradék nem engedik, mert ők határozzák meg a mindenkori árat? Akkor is örülni fogsz-é neki, ha nem lesz miből a szolgáltatónak karbantartani, a zállam meg szarik rája? És aztat mondjad már meg azzal a szép száddal, hogy mi a helyzet a várólistákkal?
Te kanyar nélkül lenyeled álomtitkár uradnak azt, hogy nincs is olyan, hogy várólista?
Akkor muti ezt meg neki, és kívánom a térgye kalácsának a legjobbakat:
varolista.oep.hu/varolista_pub/varolistak-hosszanak-lekerdezese/?ocsk=&tk=NYK

Jó étvágyat!

she_wolf 2017.05.30. 17:23:26

@eßemfaßom meg áll:
Ld. Sir Galahad-nek írt válaszomat!
És még valami: Te. Engem. Nem. Klikkesíthetsz és/vagy kasztosíthatsz. Deal?

she_wolf 2017.05.30. 17:28:05

@nemecsekerno_007:
Nem Orbán zúzta le az egészségügyet. Ő csak az elődöket követi. Gyakorlatilag az egészségügybe mindegyik komány felülről és vastagon szart bele a módszerváltás után.
Úgyhogy ez nem csak a mostani kormány sara, hanem jó kis összmunka, egymástól függetlenül.

eßemfaßom meg áll 2017.05.30. 17:28:38

@she_wolf: "Én sem mondtam, hogy a fidesz ötlete:)"

Mégis azt a cikket hoztad azzal a linkkel ami ezt állítja nagybetűs cimben, és nem emlitetted a bemásoláskor, hogy egyébként egy hazugságot teszel közzé. Igy működik a ballib propagandista.

És még valami: elkéstél, megtettem.

brlv24 2017.05.30. 17:37:49

Azt írja a szerző, hogy nézzünk pár adatot. Persze adatot azt nem látunk, csak vagdalózást.

Nézzük meg az elsőt: " kevesebbet költ egészségügyre, mint az "átkos" nyolc évben".
Ez már az elején nem igaz, mert 10 éve 2.000 milliárd körül költünk rá, azaz szinte semmit nem emeltek:
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/eukiadasok.pdf
2017-es költségvetés:
www.parlament.hu/irom40/10377/10377.pdf

Tegyük hozzá, hogy mivel fogy a népesség egy főre egyre több jut ebből..:)

Egyallampolgar 2017.05.30. 17:41:56

SorosGyörgy miatt rossz az egészségügyi rendszer. A CEU miatt, a szabotőr civilek miatt. Meg a migránsok miatt, meg Brüsszel miatt. Meg kell őket állítani. Nemzeti konzultációt akarok arról kit kell utálni mennyire melyik napon. Az egészségügy elvesztette egészségügy jellegét. Az orvos, a kötszer, a tű, a cérna, a WC papír, a vakolat, csak liberális hülyeség. Meg kéne már haladnia már ezeket a cikkírónak is.

brlv24 2017.05.30. 17:45:20

"már az a gyalázatos szégyen is előállt, hogy többen halnak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben"

És ezt természetesen Orbán személyesen felügyeli...

Sir Galahad 2017.05.30. 17:48:26

@she_wolf: Tényleg nem te mondtad, hanem a cikk címe mondja. De azért nem mindegy, hogy kié az ötlet.

she_wolf 2017.05.30. 17:52:59

@eßemfaßom meg áll:
Nem fogod elhinni, de a címben nem a gazdáidat vettem észre először, hanem az összeg és a nyugdíjasok említését.
Egyébként pedig az egész elgondolásból patakokban folyik a vér mindenhonnan.

Ha megtetted, megtetted, Sejted, hogy mennyire érdekel...

Egyallampolgar 2017.05.30. 17:53:47

@she_wolf:
Amikor a NERtárs az összetekert Lokál újsággal a hóna alatt elindul a rendelőbe, de nem jut be mert kilóg az utcára a sor, amikor a sor nem halad, mert a SzondiGyörgy természetű 75 éves doktornő nyugdíjkodás helyett bár röntgenezne, de nincs hozzá film és most éppen telefonon veszekszik egy a 22 éves fidelitas-kórházigazgatóval, akkor majd kézbe veszi az újságot. Várakozás közben átolvassa, jót szórakozik sarkikata magánéletén, aztán elégedetten összerakja a képet, mert a vezércikkben megint arról a gyanús ellenzéki ügyről írnak mint a tegnapi híradó részlet.
A sor nem fog haladni ezért 2-3 óra után sarkon fordul. Természetesen most sem ébred rá öntudatlanságára, de büszkén élteti a kedves vezetőt és utálja a napi ellenséget hazafelé.

she_wolf 2017.05.30. 17:58:40

@Sir Galahad:
Már jó ideje figyelem, hogy arra hegyeződik ki a dolog, hogy a kötelezőn kívül a magánbiztosítások felé tereljék az embereket. Ami nem lenne rossz, csak éppen a feltételek nem teljesülnek hozzá maradéktalanul a két oldalon.
(Én is kétutas vagyok már egy ideje.)
A cikkben vázoltak eléggé hevenyészettek, kidolgozatlanok.

she_wolf 2017.05.30. 18:07:42

:)
Végül is ezt akartuk, megkaptuk.
Vagyis a francokat! Nekem nem kellett, mégis megkaptam. Az igazság odaát van...

she_wolf 2017.05.30. 18:14:29

@Egyallampolgar:
Az igazság (odaát) pedig ebben van:
"Az egészségügy elvesztette egészségügy jellegét."

Jól működő gazdaságot jó egészségben dolgozó emberekkel lehet elérni, akiket jól megfizetnek.
Ennél egyszerűbb recept szerintem nincs.

Unerwünschter Gast 2017.05.30. 19:50:25

@brlv24: Infláció persze nem volt, nem van és nem is lesz. ;-)

Unerwünschter Gast 2017.05.30. 19:58:44

@nick papagiorgo: "e emlékszem, amikor szépemlékű Hordágy Ágnes annyira fellendítette az egészségügyet, hogy csak a széfek hiányoztak, amibe az ápoltak a nagyértékű, többmilliós cuccaikat tehették."

A páncélba a hálapénzt kellett őrizni, nehogy ellopják. Mert akkor tényleg összeomlott volna az egészségügy.:-)

eßemfaßom meg áll 2017.05.30. 20:32:11

@she_wolf: Tahát bepakolsz ugy egy cikket, hogy azt se tudod mi van benne de azért kijelented, hogy "kezdődik a mókolás"

Lengyel 2017.05.30. 21:01:51

A nyugdíjasok improduktívak. Legjobb tőlük megszabadulni. Ez már nem szoci kurmány.

has 2017.05.30. 21:09:01

@Wiktor Benkő: @brlv24: Mind eközben a bérek, a gyógyszerek, a műszerek ára változatlan. Persze. Aztán felébredsz, hogy bilibew lóg a kezed.

she_wolf 2017.05.30. 21:16:11

@eßemfaßom meg áll:
Tudom mi van benne. És bepakoltam, mert teljesen mindegy, ki kergeti a farkát. Ha még nem tűnt volna fel.
Úgyhogy leszállhatsz a rugóról, mielőtt agyrázkódást kapsz:)

she_wolf 2017.05.30. 21:55:31

@brlv24:
Valóban fogy a népesség: meghalnak, kivándorolnak, de születnek is.
Csak éppen az a réteg egyre vékonyabb, amelyik a TB kasszába fizet.

"...1990 elején még 2,1 millió volt a gyermekek, a 0-14 évesek létszáma, 2011-ben már csak 1,5 millió, 2014-ben pedig 1,4 millió. 2060-ra számuk az alapváltozatban 1 millió főre apad. Ez 2060-ra 13% körüli arányt jelent.
A 15-64 évesek csoportja az 1990. évi 6,9 millió főről indulva 2014-ben 6,7 milliót tesz ki, így már megkezdődött a csökkenés, amely néhány éven belül - amint az ún. Ratkó-évjáratok elérik a 65 éves korhatárt - felgyorsul. 2030-ban várhatóan 5,6 millió, 2060-ban pedig 4,3 millió fő körül lesz a korcsoport létszáma.
Magyarországon az 1990-es évek elején 1,4 millió volt a 65 éves és idősebb népességlétszáma, 2011-ben pedig már 1,7 millió főt számlált a korcsoport. Arányuk a népességben 13%-ról 17%-ra nőtt. 2030-ra 2,1 millió fő lesz ebben a korsávban, arányuk közel lesz a 24%-hoz, 2060-ra pedig 2,6 millió fő lehet 65 év felett, ami 33%-os arányt jelent..."
/Forrás: www.portfolio.hu/gazdasag/nyugdijrendszer/megrazo_abrakon_magyarorszag_jovoje.217392.html /

Magyarul: nem számolhatunk a nyugdíjas korúakkal, gyerekekkel, és a kivándoroltakkal.
És erre az idióták az EU bajszát ráncigálják:(
Brüsszel nélkül azt hiszem, mindenkinek lenne munkája. Áshatnánk a saját gödrünket.

has 2017.05.30. 22:00:59

@Unerwünschter Gast: Nap, mint nap meglopják a betegeket. Nem volt az hülyeség.

has 2017.05.30. 22:02:59

@brlv24: Nema soros tehet róla

Zsoltbacsi 2017.05.30. 22:23:26

Nem azt mondták Feri...

Levin111 2017.05.31. 00:15:16

@Wiktor Benkő: Melyik vidéken? met nálunk elképesztő viszonyokvannak.

Gróf Leninkoerúthy Taszyló 2017.05.31. 01:44:36

@she_wolf: "Brüsszel nélkül azt hiszem, mindenkinek lenne munkája. Áshatnánk a saját gödrünket." Az legalább a sajátunk lenne!

zebulon0 2017.05.31. 09:11:46

@nick papagiorgo: Lehet, hogy igazad van Horváth Ágnes működésével kapcsolatban, de azt a 2010-es kormányváltás után nem sokkal (tudom, nem szép dolog!) megmosolyogtam, amikor édesanyám vérfideszes barátnője elpanaszkodta, hogy amikor kórházba került, egy vizsgálat ideje alatt a kórházi szekrénykéjéből ellopták a pénztárcáját. Akkor jól jött volna neki a széf, de az SZDSZ-es széfet kidobták, politikai okokból.

kgyongy 2017.05.31. 11:02:11

Szerinted a következők jobbak lesznek? Eddig a "névváltozás" óta-mert csak az volt- nem volt olyan kormány, amelyik ne zúzta volna az egészségügyet. Abból ugyanis semmi haszon, csak ráfizetés! Az én fiatal koromban, az "átkosban" olyan orvosi ellátás volt, amilyen egész Európában sehol! Kihalásos alapon lehetett praxishoz jutni, és óriási túljelentkezés volt az orvosi egyetemen! Az "orvos" olyan rang volt, mint egy herceg, vagy gróf! Hova lett?
süti beállítások módosítása