Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Gyurcsány-Orbán 47-1

2016. október 22. - Európa Kávézó

Érdekes összegzés látott napvilágot. A felsorolásból kiderül, hogy 2006-ban, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján hány külföldi vendég vett részt, illetve 2016-ban, 1956 60. évfordulóján mekkora diplomáciai forgalomra számíthatunk. Gyurcsány nyert 47-1-re.

Hamar kiderült, hogy melyik magyar kormányt ismerte el a világ, melyik tartozott szervesen szövetségi rendszerébe, melyiknek voltak partnerei, és melyik volt partnere a világnak. 2006, Orbánék által vérbe fojtott ünnepe, a két választási vereség után indított puccskísérlet ma már elhomályosította a tényt: 47 államfő, király, miniszterelnök tette tiszteletét Budapesten azon a a híres napon. A delegációk már elmentek, amikor Kosáry Domokos alig tudta elmondani emlékmű avató beszédét az 56-osok terén. Már hidat zártak le, kirakatokat zúztak be, kukák és autók égtek, mert Orbán szinte belepusztult, hogy 2002 után 2006-ban is legyőzték.

 gyf_56.jpg

De az aznap délelőttjén itt volt, hogy Gyurcsány Ferenccel, a Magyar Köztársaság miniszterelnökével emlékezzen

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Jaap de Hoop Scheffer, a NATO főtitkára, Angelo Sodano bíboros, volt vatikáni államtitkár, I. János Károly spanyol uralkodó, V. Harald norvég király, Henrik luxemburgi nagyherceg, Viktor Juscsenko ukrán elnök, Traian Basescu román elnök, Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök, Stjepan Mesic, horvát elnök, Moritz Leuenberger svájci elnök, Horst Köhler német szövetségi államfő, Heinz Fischer osztrák elnök, Wolfgang Schüssel leköszönő osztrák kancellár, George Pataki, New York állam kormányzója, Guy Verhofstadt belga miniszterelnök, Václav Klaus cseh elnök, Toomas Hendrik Ilves észt államfő, Terry Davis, az Európa Tanács főtitkára, Tarja Halonen finn elnök, Dominique de Villepin francia kormányfő, Jan Peter Balkenende holland miniszterelnök.

Az Orbán-kormány idején, a 2016. október 23-i állami ünnepségen részt vevő külföldi vendégek:

Andrzej Duda, lengyel köztársasági elnök

Mondhatnánk erre, hogy no comment...de most mégsem mondjuk. Magyarország miniszterelnöke elszigetelődött. Orbán egyedül van, mint az ujja. Ez hazánkra nézve nem csak súlyos baj, hanem rendkívül veszélyes is. Orbán azt hazudja, hogy a világ a magyarokat bántja. Ellenkezőleg: őt bántja, mi viszont elszenvedjük. Ideje megszabadulnunk hazánk tönkretevőjétől, és ideje rendbe tenni a Gyurcsány-korszak megítélését is.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5511828653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szárny 2016.10.22. 09:20:58

Hamar kiderült, ki van egyedül. Már 2010-ben. Meg 14-ben. Meg 18-ban is ki fog...

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2016.10.22. 09:52:31

@a BircaHang Média szerk.: Akkor is ciki, hogy most senki nem akar ide eljönni, pedig még íz autógyújtogatók és kukaborogatók sem fogják bemutatni külön az ünnepre készített műsoraikat.

H.Sandor 2016.10.22. 09:54:56

A legnagyobb baj az,hogy O rbán nem békességre született !!!
Kisebbrendűségi komplexusa van . Ezért veszi magát körül főleg kicsi
emberekkel.Szerintem a Tóninak és a Matolcsinak is ezért szabad
bármit elkövetni. Ha pedig egy feladatra nincs kicsi ember,akkor
az emberi kicsiség a mérvadó.
Egyébként ki az ördög lehet a "birkahang",aki minden cikkhez
odatolakszik ??

Andras J Fazekas 2016.10.22. 10:04:52

Ezt Gyurcsányék nyugodtan a hajukra kenhetik.

Nézzünk kicsit bele az okokba:

Nem a posztkommunista baloldal barátságáért jártak ide külföldi vendégek, hanem a Magyarország gazdasági kivéreztetésében cinkos baloldal tevékenysége miatt várható haszonért.

Ezt a pénzszivattyút 2010 után a Fidesz kormányok egyszerűen lekapcsolták.

A baloldali kormányok által hátrahagyott elhúzódó gazdasági, pénzügy hatások miatt kellett úgynevezett "szabadságharcba" kezdenie 2010 után a mostani kormányzatnak.

A baloldal azóta is össze-vissza hazudozik belföldön, külföldön, félrevezeti a külföldi sajtót, folyamatosan járatja le a mostani magyar kormányt.

Aztán majd lehet sopánkodni megint 2018-ban, mert az ilyesmit nem díjazza a magyar választópolgár.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.22. 10:09:53

@The Ghost Wolf:

Nem szokás idegen államok ünnepeire járkálni állandóan.

Mondjuk Norvégia legutóbbi nemztei ünnepén hány külföldi állam- ás kormányfő vett részt?

2016.10.22. 11:51:18

@a BircaHang Média szerk.: Birkuci ! Gyere, menjünk fütyörészni ? Most a patás pohos Orbánt fütyüljük ki, mert hazudik és lop. A hülyéje harcol, mikor már béke van régen. Közben tömi a zsebét a letelepedési kötvénnyel, annak pénzével

. A magyarságot árulja ! Amint látom, a haza, az állampolgárság, --jó pénzért eladó !! Ha nem itt születtél, de van pénzed, akkor magyarabb vagy mint az akinek ősei, itt éltek, itt harcoltak és sokan közülük itt haltak meg. Vagy valahol a nagyvilágban. Szegényen, messze mindentől, a családtól, a szülöktől, a gyerekektől és testvérektől.
Ez a szégyen !!

Igaz, 60 éve mg lőttek , ám ha azok--akik meghaltak-- felkelnének, akkor lenne ma is munkájuk. Ujból kéne kezdeniük, amit akkor abbahagytak. Istenem ! De szép is lenne ! Azok a szép és magas lámpaoszlopok, és milyen szépen süvitene egyesek lába alatt a szél .................. Párosan, hogy ne féljenek egyedül ott fent......................

@H.Sandor: Ne bántsd Birkucit ! Ő egy elvhű, határozott Fideszes ! Neki bármit irsz, mondasz, meggyőzni nem tudod. Igaz, néha elborul a feje, elgurul a győgyszere, és kicsapja nála valami--vagy valaki a biztositékot és akkor elszáll az agya. De ő ilyen.

Hidd el vannak töle alpáribb és nagyobb, ostobább seggnyalók is ! Én már Birkucit megszoktam, és mosolyogva olvasom hogy miket irkál itt--ott össze. Nála a fő ideológia az "illiberális gazdaságpolitika ". Hogy mi az azt ő sem tudja, de mondja, irja és érvel--aminek sem eleje sem vége nincs, De ő ilyen.
Nem védem, védje meg őt antilop bulibáró csámpás Tóni , de Csepreghy Nándorhoz képest, @Birkuci --egy magasabb szinten lévő értelmes lény .

István Tamasi 2016.10.22. 12:11:52

@H.Sandor:
bircahang egy ocsmány bulesz /bulgár/ birkaszar. Nem is magyar és nem is Magyarországon él.

István Tamasi 2016.10.22. 12:13:42

@a BircaHang Média szerk.:
Csak neked te senkiházi ocsmány birkaszar, csak neked szokás idegen államok belügyeibe belepofázni.

Csaba Szikora 2016.10.22. 13:14:30

a libsi gyüli?még jó hogy elismerte a böszmét.

István Tamasi 2016.10.22. 13:32:27

@Csaba Szikora:
Az illibsik még 10 évvel később is félik, gyűlölik fletót mert az majmot csinált a csúti surmóból a tévévitában.

Csaba Szikora 2016.10.22. 13:47:20

Gazdaság:Gyurcsány vs Orbán 1-47

Anna Kisfaludiné Baán 2016.10.22. 13:50:07

mi az, hogy Orbánék által vérbe fojtott ünnep????ki fojtotta vérbe? nem Gyurcsány? aljas, mocskos, hazug banda!

István Tamasi 2016.10.22. 14:00:52

@Csaba Szikora:
Lopás: Gyurcsány vs. Orbán 1-végtelen

jandera 2016.10.22. 14:48:05

@Anna Kisfaludiné Baán:
De! Gyurcsány gyújtotta fel a tv székházat, dobálta kilós kövekkel a rendőröket, gyújtott fel jó pár civil és rendőrkocsit. Igazad van, örülj!

NemodaBuda 2016.10.22. 15:08:40

Van itt olyan hülye is, aki szerint a pénzszivattyút orbánék lekapcsolták, mi több, egyszerűen ! Nahát, mekkora barmok vannak ! A világot nem lehet blöffökkel hazaküldeni ! Akinek nem muszáj, az itt sem hisz nektek, orbánisták ! És nem azért, mert nincs egy rendes kockás ingetek, hanem azért, mert folyamatosan hazudoztok ! Ott a fénykép, és nektek az sem elég. Ott az EU tanács, és nektek az sem elég. Mi kellene még ?

rovid 2016.10.22. 16:09:06

a bircahang : a berci, a havasi, az ilyen tenyérbemászó!!

mikimackó 2016.10.22. 23:42:56

ez van, zemberek......., kár magyarázni a g.orbánc bizonyítványát !

L.A.M. 2016.10.23. 01:02:22

Sőt, az 59-en senki nem volt. Ez valóban hazug hasonlat. A hatvanadik évforduló a negyvenedikkel hasonlítható, nem az ötvenedikkel. Az ötvenedik a századikkal hasonlítható.

Tehát azt kell megnézni, 1996-ban (Horn-kormány) hányan voltak itt.

Kukac Plömpi 2016.10.23. 01:44:59

@Csaba Szikora: Hol? Mióta? Van magyar gazdaság? Külföldi befektetők vannak úgy, mint rég... Csak akkor gazdasági világválság volt, ami már csak nálunk érződik.

Kukac Plömpi 2016.10.23. 01:47:49

@Anna Kisfaludiné Baán: Majd várom a reakciód, ha esetleg holnap történik valami. Akkor is szemkilövetős lesz a rendőrség? Bár én remélem nyugalom lesz...

Kukac Plömpi 2016.10.23. 01:50:00

@Kukac Plömpi: bocs tőled! Látom te is csa reagáltál valamire!

Kukac Plömpi 2016.10.23. 01:56:31

@szárny: az lehet- hogy nyertek, sőt valószínű, de az nem azt jelenti van szövetségese! Sajnos a magyar ember nem szeret gondolkodni, a hangosabbhoz csatlakozik... És aki hangosabb, annak nem biztos, hogy igaza is van..

Arthur Bloch 2016.10.23. 05:27:49

@Andras J Fazekas: ....a várható haszonért...??! Zavaros értelmű szövegelés!Mihez tetszik érteni????

Andras J Fazekas 2016.10.23. 07:53:31

@Arthur Bloch:

Szegény, buta, pici troll !

Amit nem értesz, abba minek kotyogsz bele ?

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.23. 08:20:45

@jános515:

Mióta számít a magyarság árulásának a letelepedés lehetősége pénzért?

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.23. 08:22:29

@jános515:

Sose szoktam kifütyölni senkit, de tessék nyugodtan csinélni: ez is jelzni, szólásszabadság és demokrácia van.

ember100 2016.10.24. 00:23:04

@a BircaHang Média szerk.:
Helló !

Ja Ja meg Észak Koreába sem megy senki :)
Meg dél tanganyikába ...
EZEK aztán tuti érvek :)

miller light 2016.10.24. 01:15:07

Eléggé gáz, ha valaki nem csak hülye, hanem még hazudik is. Ez az Erópa kávézónak nevezett DK -s blog éppen ezt teszi: mocskos, szemét módon hazudik. Orbán fojtotta vérbe a 2006 - os ünnepséget? Elvetemült, szamét hazaáruló társaság vagytok. Maradtatok, akik voltatok, akik ellen 56 megtörtént.

miller light 2016.10.24. 01:21:03

A Gyurcsány korszak megítélésén van mit rendbe tenni: hazudtak reggel délben meg este. Elcsalták a gazdasági adatokat, véletlenül éppen a 2014 - es választás előtt. Ez köztörvényes bűntett, amiért börtön jár. Még Fletónak is.

Dr. Smit Pal.... 2016.10.24. 01:55:33

Gyurcsány elmebeteg, és mindenki csak röhög az ügyeletes bohocon.
Gyurcsány saját bevallása szerint IS, egy nagy rakás semmit értek el miniszterelnöksége alatt, miközben Orbán megvédte Europát, megvédte az országot a megszálló araboktól. Europa legnépszerübb politikusa lett, mi lettunk a bezzeg ország, más országok is Orbán Viktorhoz hasonlo miniszterelnököt szeretnének. Sosem látott összefogást hozott létre a visegrádi országok között.
És akkor beszélhetünk a 0 %-os inflácioról, 0 %-os hiányról, közel 0 %-os munkanélkuliségröl, a népszavazáson elért 98 %-os sikerröl.
A Gyurcsány ezzel szemben, legfeljebb a 2010-es államcsöd idején felvett sok milliárd dollár kölcsönnel büszkélkedhet, amit végul az Orbán kormánynak kellett visszafizetni.

Meridian74 2016.10.24. 02:08:16

GYurcsány vs Orbán 47:1? LOL!
Hol élsz te, a Marson??!

Komolyan ilyen sötétek is vannak még ebben az országban, és nem a bőrszínre gondoltam most?

Először is, gyurcsány 2006-ban csalással nyert, ezt maga ismerte be, igaz nem a széles nyilvánosság előtt, hanem zárt gyűlésen, de szerencsére volt olyan, akinek ettől kifordult a gyomra és nyilvánosságra hozta. Nem, nem gyurcsány akarta ezt, hanem hátba szúrták - persze nem véletlenül.
Emiatt aztán nem is tudta rendesen végig kitölteni az idejét, megbukott, leváltatta magát, egy másik idiótával, ugye aki még a libákhoz sem értő kóklerarccal... (akkor hogy is érthetne egy országhoz, meg a politikához?!)

Ehhez képest orbán már 3x is nyert, 2x 2/3-al... és ebből 2x végig kitöltötte az idejét és úgy néz ki, 3x is meglesz ez neki, és sajnos az is nagyon valószínű, hogy lesz ebből még 4-ik is... mert még a Jobbik is töketlen ahhoz hogy ezt a maffiabandát elzavarja. Baloldali ellenzék? Bokrossal az élen, az 500 napos programjával? Húúú, nazdmeg, MUHAHAHAAAAA!

M_R 2016.10.24. 02:10:43

@Dr. Smit Pal....:
"És akkor beszélhetünk a 0 %-os inflácioról, 0 %-os hiányról, közel 0 %-os munkanélkuliségröl, a népszavazáson elért 98 %-os sikerröl."

LOL :)

Shittpali álamfő meg magyarul sem tud..

Meridian74 2016.10.24. 02:15:33

Amúgy orbánék sikeres gazdaságpoltikája pontosan olyan mint a mostani népszavazás eredménye. 98% lett a a nagyon kívánt NEM szavazatok aránya, de ugyanakkro a saját maguk által támasztott követelményeket mégsem tudták megugrani, azaz érvénytelen lett a szavazás. Eredmény ettől még van, mert 3.4 millió ember szavazott NEM-el, és az minden de nem semmi, mint ahogyan ezzel az idióta seggfej mszp érvel... ezek annyira hülyék a politikához, hogy lazán csuklóból lesemmiznek és lesenkiznek3.4 millió embert, azok közül akik egyébként mindig mennek szavazni is... LOL!
Emellett lézerjani elszólása (ami elszólás csak) hogy akinek nincs semmije az annyit is ér (ez is kb 4-5 millió szavazó egyébként - csak ezek közül sokan nem mennek el szavazni, ugye), az eltörpül...

Arthur Bloch 2016.10.24. 04:43:53

@Andras J Fazekas: Csak úgy mellesleg: a szakmám a közgazdaság....no nem otthon....és kiskegyed mihez is ért? Fidessss...???Így már érthető.Bozo!

MACISAJT 2016.10.24. 04:59:46

"Érdekes összegzés látott napvilágot. A felsorolásból kiderül, hogy 2006-ban, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján hány külföldi vendég vett részt, illetve 2016-ban, 1956 60. évfordulóján mekkora diplomáciai forgalomra számíthatunk. Gyurcsány nyert 47-1-re.

Hamar kiderült, hogy melyik magyar kormányt ismerte el a világ, melyik tartozott szervesen szövetségi rendszerébe, melyiknek voltak partnerei, és melyik volt partnere a világnak."

Világos:P

Most már csak azt kellene kiderítenie a szerzőnek hogy ezzel a "győzelemmel":

1. a böszme mire ment

2. ja és az ország.

Mert bárhogy is töröm a fejem, ebből a nagy nemzetközi sikerből nemigen emlékszem hogy bármit is profitált volna az ország népe.
Max. mikor államcsődbe vitték, könnyen kapott IMF hitelt.
Na zagson.
'.

Nzoltan 2016.10.24. 05:32:47

Oszt mire megy vale?. Nem a külföldi politikusok választanak.

FLAZZ 2016.10.24. 05:49:11

Álmodik a nyomor...

czjanos 2016.10.24. 06:07:07

@Andras J Fazekas: Húúúúúúú, ez meredekre sikeredett!

Francois77 2016.10.24. 06:11:19

Ismét bebizonyítottátok papíron, hogy szar, ami van. Ok. Ettől az emberek még nem fognak másként szavazni. Ok. Akkor meg mire jó?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.24. 07:23:59

@a BircaHang Média szerk.: Neked a hazaárulónak nyilván elfogadott dolog pénzért árulni a hazát. Ja bocs! Te nem lehetsz hazaáruló, hiszen Szófiából írsz és saját bevallásod szerint is szláv vagy. Ráadásul Putyin csicska vagy.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.10.24. 07:24:57

@Francois77: Így van. Szar ami idehaza van és ezt jelzi a külföldi protokoll látogatók elmaradása is.

midnight coder 2016.10.24. 07:30:59

Lehet hogy sokan voltak itt, de Fletóéknak ettől kb. szart a fejére mindenki. Lásd Pl. a szlovákok milyen szépen megmondták anno hogy micsoda és mekkora, simán kitiltották az országból a köztársasági elnökünket, és megerősítették azt a Benesi-dekrétumot ami kb. hasonló kaliberű faji/származási alapon megkülönböztető törvény mint anno a mi első zsidótörvényünk volt. És akkor most a nyelvtörvényeket nem is említem.

És bizony a jó szlovákoknak mindezek miatt az égvilágon semmi bajuk nem esett, hiába volt Fletónak és a szociknak ennyi "barátja" itt az 50. évfordulón.

midnight coder 2016.10.24. 07:55:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Európában ma liberális véleménydiktatúra van. Ami ugyan látszólag ellentmondás, de valójában nem az. A probléma ott kezdődik, hogy a II világháború után a németek, de általában egész Nyugat-Európa erősen átesett a ló túlsó oldalára, és annyira antifasiszta lett, hogy abból is faji kérdést farag aminek köze nincs ehhez. És divat lett Európa önostorozása: amit a fehér, civilizált ember csinál az csak rossz lehet, amit a színesbőrű az csak jó, de ha rossz is, az biztos hogy a fehér, európai sara. Ezért aztán (és egyébként is) Európa kötelessége segíteni mindenkin aki rászorul. Aki pedig ennek ellentmond, az csúnya gonosz náci, és ki lesz golyózva mint Jörg Haider.

Ezzel eleinte nem is volt sok gond, csak közben jött pár érdekes esemény: népességrobbanás Afrikában, a Közel-Keleten, valamint a szélsőséges iszlám előretörése, és emiatt a migráció elindulása. A bamba liberós politikus pedig örömmel engedte be a migránsokat, még arra is gondolt, hogy milyen jó liberális szavazó lesz majd Musztafából. Csak közben a másik oldalon, egy rakás elvetemült kelet-európai politikus, akiknek a történelmi tapasztalati a megszállásról nem csak a megszállók oldaláról vannak csúnya, eretnek gondolatokkal jön: hogy nem kellene a migránsokat beengedni Európába. Ez persze a liberós európai politikusoknak a szemében vörös posztó. A gond csak az, hogy igazából ők maguk is látják hogy baj van, és azt is, hogy ezt a bajt odahaza is egyre inkább látja az átlagpolgár a liberós sajtógépezet ellenére is. Fogynak a liberós szavazók, és erősödik a "szélsőjobb" európában is, a politikusoknak pedig ott a zabszem a seggében. Ha pedig a jó liberós politikus látja hogy faszságot csinált, akkor mi erre a reakció: összezár. Láthattuk ezt idahaza is az Öszödi beszéd után.

Ilyen körülmények között az utolsó dolog az lenne, hogy Orbánt meglátogatják.

élveteg 2016.10.24. 07:59:32

Nem tudom volt -e itt valaki a Bajnai alatt ( én nem tudok róla de lehet ) Mert ha nem akkor a post logikája szerint Gyurcsány-Bajnai 47-0

MACISAJT 2016.10.24. 08:05:57

@a BircaHang Média szerk.: ("Azaz a magyar ballibek szerinted hazaárulók? ")

Igen. Mégpedig hagyományosan.
Nincs Európában még egy ország ahol pl. a judeobolsevizmust szovjet katonai megszállással biztosították volna maguknak, 45 évig.

bgp 2016.10.24. 08:21:43

Ne féljetek, lesz még 56-os ünnepségen Putyin a díszvendég :D

papamaci957 2016.10.24. 08:24:45

Hát ez a cikk jobb, mint 10 saskabaré!

Netuddki. 2016.10.24. 08:28:24

Tegnap megmutatták magukat a fidesztrollok. Pofánbasszák a nemfideszest oszt elszaladnak. Ezek vagytok ti tolvajfideszes tetvek...

bgp 2016.10.24. 08:30:51

@Meridian74: Te milyen csalásról beszélsz?

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.24. 08:40:21

Emlékszem..

A Kussoth tér teljesen le volt zárva.
Gyurcsány aznak egy darab nyilvánso eseményre se merte kidugni az arcát.

Biztonságos fedezékből rommáverette emberek tízezereit, akik elküldték őt o picsába.
Gyáva szaralak, aki rendőrök mögé bújva kkordonok mögött mer csak beszélni, miközben beazonosíthatatlan karhatalmistákkal verette meg tüntetők tízezreit.

illiberális 2016.10.24. 08:42:15

Kint voltam tegnap és szomorúan láttam megint hogyan járatták le magukat a liberálisok. Valamikor én is liberálisnak vallottam magam de több nagy csalódást követően én is "FIDESZ-es birka" lettem. Nem vagyok hülye tudom ki az a Mészáros Lőrinc, miért lett milliárdos, látom azt is hogyan csinálja ki a FIDESZ a magyar baloldali médiát de mégis rájuk fogok szavazni 2008-ban is. Miért is? Mert jelenleg nincs náluk alkalmasabb arra hogy vezessék az országot. Gyurcsány illetve a magyar baloldal kapott nyolc évet sikerült is gazdasági csődhelyzetbe kormányozni dilettáns gazdaságpolitikával az országot és bármennyire is nem szívesen olvassák ezt az INDEX-en Orbán volt az aki stabilizálta az ország helyzetét. Lehet hogy közben FIDESZ-hez közel megszedik magukat lehet hogy szép lassan eltűnik a magyar baloldali média és valóban kissé "putyini" demokráciánk van de az emberek többségének az számít hogy lassan ugyan de emelkedik az életszínvonala (tudom nem mindenkinek de annak aki akar és tud dolgozni azok többségének igen) van egy kiszámítható gazdaságpolitika nem azon kell izgulni év végén hogy megint melyik adó fog emelkedni és hát egyre több helyen látom kiírva hogy munkaerőt keresnek!! Tudom vannak vidéki kisfalvak ahol nem de nagyvárosokban igen és azt is tudom hogy a munkaerőhiány oka az hogy sokan kimentek többszörös pénzért dolgozni, meg azt is tudom hogy Londonban milyen albérletekben élnek ezek az emberek annak érdekében hogy legyen megtakarításuk. De én is úgy gondolom szükség lenne egy erős ellenzékre olyanra aki megfelelő alternatívát nyújthat meg talán kissé korlátozni tudná a FIDESZ-es milliárdosok étvágyát, de Juhász Péterekkel meg Gyurcsány Ferencekkel esélye sincs ennek! Valóban egyre nehezebb média meg pénz nélkül csodát tenni de ha lenne végre egy hiteles hang az ellenzékben aki össze tudná fogni az egymással is torzsalkodókat akkor lenne erre esély és még azt sem kizárt hogy én is rájuk szavaznék!! (Persze szabaduljanak meg mindenkitől aki ma inkább teher mint segítség a baloldalnak)

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.24. 08:46:18

@MACISAJT:

Sokan jöttek.

Sorba áltak a koncért.

Gyurcsányék kiárusították az országot.

A közműveinket, Francia Osztrák közmű cégek vették meg, minedn gyárunkat, és elprivatizált erőforrást külföldieknek adtak el.
Az EU-s pénzeket gátlás nélkül tolta ki az országból, anélkül hogy bármely magyar cége gy fillért is látott volna belőle.
(Lásd Alstom, Medgyessy cég, Simor bankszámla, ....)

Jöttek és sorba áltak a politikusok a magyarok maradék vagyontárgyaiért, közműveiért, földjeiért, nekünk járó EU-s támogatásért, rebló privatizációs koncaiért.

Gyurcsány meg osztotta kétmarokkal.
Csődbe is mentünk, el is adósodunk 54%-ról 82% fölé, és a munkanélküliség is megduplázódott.

Meridian74 2016.10.24. 08:51:24

@bgp: most komolyan, ezt komolyan kérdezed? Ha igen, akkor felesleges is magyarázni neked bármit is. Ha megvicceltél, akkor meg úgy is tudod.

von Putri 2016.10.24. 09:05:05

Hogyha úgy teszi fel a kérdést a szerző, vajon Gyurcsányt hitelesíti-e, vagy pedig a vendégeket hitelteleníti-e hogy itt édelegtek vele a neves külföldi vendégek az öszödi beszéd nyilvánsságra kerülése után, akkor erre sztem csak egyféleképp lehet válaszolni. Fletó olyan, mint akit bűzösborz terített be a váladékával, kimosni nem tudják, csak ők lesznek büdösek tőle

Azért mindenképp köszönet a szerzőnek, hogy a névsort közzétette. Ezektől a zemberektől bármiféle kritika Magyarországgal szemben hiteltelen és nevetséges. Mint amikor valaki aki szarba lépett pnaszkodik, hogy ejnye de rossz a levegő nálatok

gyurmicsek 2016.10.24. 09:17:19

illiberális: Én is kérek abból, amit szívtál :)

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.24. 09:24:31

@von Putri:

Gyurcsány dicsekedett vele a TV2-ben székház ostromakor is hogy személyesen követi az eseményeket, és ad utasítésokat a rendőröknek.
Gergényivel már jó előre levetették az azonosítókat 2006.10.23 elött.
Hogy egyként üthessenek bünztetlenül mindenkit, aki Gyurcsány távozását követeli, avagy Fidesz ünneplésen merészel részt venni.

Az Astóriánál a rendőrök rohama idején, 40 ezer ember volt (index cikk szerint), nem állt meg se busz, se metró, se villamos ott (központi utasításra), és az első lovasroham felszólítás nélkül a rendszvény vége után 5 perccel kezdődött.

Vérengzésre adtak parancsot, vérengzés kezdődött.
Fogdákban meztelenre veztőztetve aláztak embereket, tömegoszlatásra alkalmatlan fegyverekkel lőtték ütötték a tömeget, a végén kitüntették Gergényit.

Ez már történelem.

von Putri 2016.10.24. 09:25:27

@illiberális:
"szükség lenne egy erős ellenzékre olyanra aki megfelelő alternatívát nyújthat meg talán kissé korlátozni tudná a FIDESZ-es milliárdosok étvágyát, "

Azért nyilván nem gondolod, hogy a saját étvágyukat is korlátozni akarnák. Az elmúttnyócévben is lenyúlták ugyanúgy a lóvét, részben csak a lefölözési mechanizmusok különböztek.

A nagy különbség viszont, hogy Orbán kézben tudja tartani az oligarcháit, a Maszop pedig nem. Ha nem lopták volna el ezek az oligarchák a (már eleve lopott) pártpénzeket, akkor a Maszpnak nem kellett volna például eladnia a Népszabadságot.

Ezzel szemben Simicska még ellenzékből is finanszírozni tudta a Fideszes sajtót. Más kérdés, hogy aztán a kormányra kerülés után már ki akart rúgni a hámból, mert nagyobb darabokat akart a koncból, de itt jön be hogy szembekerült Orbánnal. Azóta igyekszik magának pártot találni, egyszerre több vasat is tart a tűzben. De ez már eleve a rosszabbk eset, amikor az oligarcha csinál pártot, nem pedig fordítva

Puch László viszont eltűnt a Maszop milliárdjaival, végső soron még a Fletó is onnan szerezte az oligarcha státuszát, aztán önállósodott. A Maszop ezeket már rég nem bírja kezelni, esélytelen a saját maga által kinevelt oligarchákkal szemben. Annyit bír csak tenni, hogy végső elkeseredésében feldob közülük egyet-egyet a Fidesznek bosszúból. Az öszödi beszéd kiszivárogtatása is részben egy ilyen bosszú volt, vagy Simn Gábor beárulása aki zsebrerakta a 300 milliós pártpénzt. Ennyiből pont egy évig lehetett volna fizetni a Népszabaccság deficitjét

elemes 2016.10.24. 09:34:56

Ja,, párszáz embert kellett csak véresre verni, néhánynak kilőni a szemét, tényleg, ez a 47:1 eredmény valóban megérte.

Köpök a sírotokra.

von Putri 2016.10.24. 09:36:16

@MACISAJT:

Annyira még azért ők sem voltak lükék, hogy Fletónak adják az IMF hitelt. Pont az ő lemondatása volt a feltétele a hitel folyósításának. Fletó ellopta vola a nagy részét, míg Bajnai legalább az államcsőd elhárítására használta, hogy aztán ügyesen tovább passzolja a cechet a következő kormánynak. De még ez is valami Fletóhoz képest, mert ha ő marad akkor jön az államcsőd

exterminador 2016.10.24. 09:41:50

@H.Sandor: egy Szófiában dekkoló homoszexuális FSZB-ügynök, súlyos mentális problémákkal.

-JzK- 2016.10.24. 10:03:04

És kit érdekel, hogy idejönnek a nagyságos nyugati méltóságos urak? Az ő nemzeteik már rég kihalnak az elniggeresedés miatt, mi pedig élni fogunk...

mortullus 2016.10.24. 10:23:52

@-JzK-: Tolerancia és befogadás. 2016, Franciaország, Párizs.

www.youtube.com/watch?v=Ek1ENuEyWHE

Andy73 2016.10.24. 11:14:33

Igen, eljöttek a díszvendégek az 50. évfordulóra, aztán este szétverték az ünneplő tömeget az azonosító nélküli karhatalmisták.

A blogger nosztalgiázhat, de az idő helyretette a böszmét: ma 4 képviselője van a parlamentben, de ők se járnak be dolgozni.

Persze egyáltalán nincs a helyén, mert akkor a hűvösön lenne. De ahogy 1989-ben sem büntették meg a kommunistákat, úgy 2010 után sem az utódpárt bűnözőit. Orbánék gálánsak a böszmékkel, mert így legalább van kivel riogatni.

al Dajjal 2016.10.24. 11:40:29

Lehet teperni, lehet mosdatni, de az ország sosem fogja elfelejteni, hogy egyszemélyben Gyurcsánynak köszönhetjük Orbán kétharmadát. Lehet Orbán akármilyen arrogáns, egoista, nagyképű korrupt geci, mind a Böszmére fog visszahullni. "Neki köszönhetjük." Amíg ezt nem fogja fel, s nem takarodik el a közéletből, Orbán itt fog ülni a nyakunkon.
Nem mellékesen a balos kormányok csak azt keresték, hogy éppen kinek lehet nyalni a seggét. Persze, hogy népszerűek voltak külföldön. Orbán átesett a ló túloldalára.

zsebkettő 2016.10.24. 12:11:14

Az Astorián megtartott taggyűlés pont ezt a nemzetközi "sikert" volt hivatott elfedni.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.24. 12:34:40

A füttyögő csürhének megmutatták a magyarok hogy tudunk ünnepelni akkor is, ha 100-200 majom Gyurcsnyista tönkre akarja tenni a nemzeti ünnepet.

A nép megbosszulta a füttyögős csürhét !

A ballib elkúrók idején beazonosíthatatlan karhatalmisták rendszabályozták a több tízezres ünneplő tömeget, most a több tízezres ünneplő tömmeg rendszabályozta a füttyögő csürhét !

Pisti 90 2016.10.24. 13:11:40

A zsidó kurva anyátokat. A gyurcsány féle zsidó féreg folytotta vérbe az ünnepet 10 éve. Csak a nemzetközi zsidók ismerték el a gyurcsányt.

2016.10.24. 13:23:13

@midnight coder: bocs, de épp Orbán politikai társai kéne, hogy meglátogassák ilyenkor...a gond csak az, hogy Merkel nem jön el, a szélsőjobb meg pont annyira utálha Orbant, mint bármely idegent...Putyin meg nem bohóckodik a játékszerèvel.

papierusz 2016.10.24. 13:48:59

Jaj Istenem! Ez felér azzal az összehasonlítással, amikor Gréczi Zsóti kimutatta, mennyivel több szélessávú internet előfizetés volt Gyurcsány kormányzása alatt, mint a - szerintem áldott emlékű- első Orbán kormány alatt.
Vörös testvéreim, a diplomáciában az 50, 100 évforduló fontos, talán még a 25, 75 évforduló jelent valamit, de ezeken kívül nem szokás meghívni és delegálni sem külföldi állam vagy kormányfőt, esetleg magas rangú közméltóságot. A 60. évforduló abszolúte nem jelent semmit senkinek rajtunk kívül. Nektek se, hiszen azt hittétek, a megye egyben vezettek meccset, majd kiköptétek a tüdőtöket a nagy fújásban.

hümhüm 2016.10.24. 13:56:38

Ekkora faszságot, mint ez a poszt, még soha nem olvastam...!
Ezzel az erővel lehetne Gyurcsány:Orbán=3:1, mivel Gyurcsány már a harmadik feleségét nyűvi, szemben Orbánnal, akinek most is még az első van...
Hülye poszter.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.24. 14:50:18

@cselaxi:

Az index címlap az lassan az MSZMP KB központi újságjára kezd hasonlítani.. :DDD

Szigorúan csak ballib seggnyalók és hírhamisítók értelmezéseit közlik ! ;)

Che21 2016.10.24. 15:43:13

Ünnepséget mi nem az alapján szoktunk megítélni, hogy hány idegen jött el, hanem, hogy milyen volt a hangulat.

1ghost 2016.10.24. 16:02:49

Az hagyján, hogy civilizált ország politikusa már nem áll szóba a tolvaj, korrupt országkifosztó orbánnal, de már bértapsoló is alig akad.

Sőt, már saját bértapsolóikat is megmotozzák. Röhej, hogy egy ilyen paranoiás rabló van az ország élén.

ben2 2016.10.24. 16:06:10

Szerintem a cikk íróját a Habony Árpi fizeti, mert ilyen hatékony kormánypropagandát saját jószántából senki sem írna.

Hell-Ász 2016.10.24. 16:17:12

Putyint mégse hívathatta, Erdogan meg fosik otthon.

Hell-Ász 2016.10.24. 16:17:52

Putyint mégse hívathatta, Erdogan meg fosik otthon.

bekerült 2016.10.24. 17:20:08

Az az igazság, hogy majd akkor lesz demokrácia az országban, ha a 2006-os eseményeket is és a FIDESZ ténykedéseit is egyforma mércével méri mindenki.

Az nem megy, hogy borogatnak, gyújtogatnak a "szabadságharcosok", míg akik fütyülnek, azok az AVH-t akarják visszahozni!

Ha van esze valakinek, ezekből levonhatják a megfelelő következtetéseket.
süti beállítások módosítása