Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

Bayer, a nyilas

2015. október 06. - Európa Kávézó

Böffent, rókázott valaki, aki tulajdonképpen Orbán Viktor magyar hangja. Így is kezeljük. A CÖF-rendezvényeken írófejedelemnek nevezett figura, akinek szövegei nagyjából Jaross Andor 1944-es színvonalán fogalmazódnak meg.

Örökös menlevele az ötös számú párttagkönyv, amit akkor fedezett fel újra valamelyik sublótfiókban, amikor Orbán először hatalomra került. Az átkos Horn-kormány idején - amikor Orbán kis híján kiesett az 1994-es országgyűlésből - a Népszabadságban üldögélt és nevezte saját pártját, a Fideszt, kokainbárók Kolumbia-alsón fogvatartott szervezetének. Ilyen ez a morál. Amikor a szocik kormányoztak, Amerikáról ment forgatni közpénzen, amikor Orbán, akkor Erdélyt szaladt felfedezni a mi pénzünkön.

Amit mond és ahogy mondja, az a Fidesz. Ez a fej, ez a testtartás, ez a vigyor. Nem számít senki és semmi. Sem isten, sem ember. Orbán világa ez. Átgázolunk, megalázunk, semmibe veszünk. Törtetünk, lenyúlunk. Kiszolgáljuk a legalantalasabb ösztönöket, mert gyűlölünk mindenkit, akik nem mi vagyunk. Tele vagyunk kisebbségi érzésekkel, amit az Orbán nevű brancsvezér által teremtett akolmeleg kompenzál. Mindaddig, amíg hatalom, pénz és megvett vagy megfélemlített emberek ezt garantálják.

Az Európa Kávézó büszke arra, hogy nem tartozik ebbe a brancsba, de.nem érdemes csodálkozni azon, hogy Magyarország ma ilyen állapotban van. Hazánkat egy Fidesz nevű bűnszervezet írányítja politikai, gazdasági, morális és kulturális értelemben egyaránt. Ennek hordaléka az ilyen ember. A szemétdomb az szemétdomb, a pöcegödör az pöcegödör. Szép kihívás lesz innen feltámasztani Magyarországot.

P. S.: Nem idéztük a címben szereplő valaki frissen megjelent írását, mert akkor ránk is fröccsenne az okádékból. Aki akarja, megtalálja a neten. Keresse a Fidesz-közeli portálokon.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr977897176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Koós István 2015.10.06. 10:58:12

Ez az ember az emberiség legalja, ennél nincs lentebb.

Frony 2015.10.06. 11:27:29

Nincs mit hozzátenni - ez az ember ilyen....tudja azt mindenki, - aki legalább egy irományát elolvasta.....- hogy mi folyik ki a száján!!!!! :(

A liberális véleményterror emlékére 2015.10.06. 11:32:06

A liberálisoknak nácivá vált az egész világ.

A Román 2015.10.06. 12:03:59

Hm, azt hallottam, hogy mikor Bayer Úr a Keletiben szemrevételezte a menekülteket, akkor egy, a magyar náci panoptikumban kevésbé tájékozott önkéntes segítő a kezébe nyomott egy szendvicset és egy üveg ásványvizet...

IP gyűjtögető 2015.10.06. 13:40:37

@Koós István:@A Román: @Frony: de jó látni a takonyban-szarban való kapálódzást, amit műveltek :) ezaz! Így kell megmutatni, hogy van még lejjebb, és még lejjebb és még lejjebb ... :)

werecke 2015.10.06. 15:32:13

Miért miben téved Bayer ????

a nagy hohoohooo 2015.10.06. 16:41:25

Semmi változás ,Zsóti most ,kifordítja a gatyáját ,a náci belső kerül kívülre,szaros ez az oldala is,Orbán végterméke bűzlik rajta..
Egymás szagát sem bírják a patkányok, van ilyen
A fideszt márt csak a nagy (köz)lóvé tartja egyben, meg a vastag pénzű herevere kamuállások .

program készítő 2015.10.06. 16:46:06

Miért miben téved Bayer ????Abban,hogy VVRezsi az akinek született,vagy tudja,hogy miért nem dolgozott többet a sárisápi bányában.

Bbogas 2015.10.06. 17:14:18

(*elnyomott ásítás*)

Tekvando Felsohazy 2015.10.06. 17:25:15

Mikor Bayer Amcsiban járt, meg erre arra.......,....te aki a cikket írtad, vajon hol, s kinek nyaltad a seggét?
A cikkecskédből simán kiderül, hogy a bőröd nem ér két forintot se, te nyilasozó csegevarista.
Nézz a tükörbe. és magadba aljas, mielőtt, bárkit is a szádra veszel.

a nagy hohoohooo 2015.10.06. 20:48:28

@Tekvando Felsohazy: Besírok a röhögéstől:
"Tekvando Felsohazy

Üzenetküldés
Aktivitás
Adatlap

Adatlap

Tekvando Felsohazy 0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2015.09.21. óta tag.
Tekvando Felsohazy ezekben a blogokban publikált:
"

Szellemi pelenkás brhrhüü...és náciszaros a szája.....

ebella 2015.10.07. 03:15:26

@a nagy hohoohooo: Ez maga az érv, vagy még csak a felvezetés?

a nagy hohoohooo 2015.10.07. 06:25:22

@ebella: Kinek a hímvesszőjét tisztelhetjük benned?
Aha Vonáét,akkor minek is érvelni,emese ,turulszar,szebb jövő,azok a tudjukkikzsidók...ennyi az értelmi képességetek

excep 2015.10.07. 06:49:23

Két szemét féreg a haza megmentöi

beflower 2015.10.07. 07:47:58

Soha nem kedveltem Bayert,de összemosni az ország többségét alkotó politikai erőjével,és annak vezetőjével ez kimeriti az idiokretizmust! A Finnországban történt tüntetéshez kapcsolódó cikkének hangvétele tényleg nem a megszokott,és hagy némi kivánivalót maga után,de szerintem a közhangulatot jól adja vissza.Amikor az ember érzi tehetetlenségét előtörnek az indulatok! A Csipkerózsika álomban szenvedő jött-ment imádóktól kérdezem:--Milyen menekült az akinek nem jó az ottaniak eledele?
Milyen alapon követelődzik? Nem hogy örülne,hogy lyuk van a seggén! Pénzt követel?Persze mert nem jut hozzá a napi drog/megszokott/mennyiségéhez.!Mégegy lehetőség van:---Fényevő.Finnországban kevés a napfény akárcsak az itt kommentelő csürhe pártiak fejében!

bontottcsirke 2015.10.07. 07:52:33

Kálmánolga legyen veletek és TGM. Nézzetek sok ATV-t, de legfőképpen menjetek el dolgozni, mert sokáig már nem fognak titeket pénzelni.

Tekvando Felsohazy 2015.10.07. 10:01:36

@a nagy hohoohooo: Besírsz a röhögéstől?
Te aztán vidám egy fickó lehetsz.

Tekvando Felsohazy 2015.10.07. 10:09:57

Pelikán elvtárs szelleme itt van velünk.
Bayer nyilas, Vona náci, Viktor nyilasnácifasiszta........és ki még? Virág elvtárs....Bástya elvtárs?
Kapjatok már a fejetekhez nyilasozó, ócska cikkeitekkel operáló média terroristák!

a nagy hohoohooo 2015.10.07. 12:30:55

@Tekvando Felsohazy: Az elefánt kérdezi a puputevétől:
- Miért a hátadon hordod a melleidet?
- Hmmm - válaszol a teve, - furcsa kérdés annak a szájából, akinek a pénisze az arcán lóg...

fillérbaszó vadász 2015.10.08. 10:40:31

Bayert nem akarom védeni, valóban egy párt-újságíró,. Azonban az, hogy ezt egy olyan blogger írja, akinek a nyelve Gyurcsány seggében van tövig, hát cseppet sem hiteles. Meg ez a "mindenki náci és nyilas aki nem mi vagyunk" felfogás a Rákosi-érában volt divat. Most már, ha valaki előveszi ezt a nácikártyát, akkor az emberek nagy része legyint egyet és megjegyzi, "jól van, még egy idióta"!

2015.10.14. 09:17:50

@beflower: (jó) "Madarat tolláról, embert barátjáról"!
süti beállítások módosítása