Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Navracsicska, nem felejtünk

2019. március 24. - Európa Kávézó

Önmaga mosdatásával próbálkozik Navracsics Tibor. A Fidesz egykori frakcióvezetője, az Orbán-kormány korábbi igazságügyi minisztere óvatosan bírálgatja főnökét. Ő tudja, miért teszi, de mi, itt a Kávézóban nem felejtjük részvételét a demokrácia lebontásában, Magyarország tönkretételében.

navracsicska.jpg

"Tudják rólam, hogy a Fidesz színárnyalatai között az Európai Néppárthoz (EPP) közelebb álló árnyalat vagyok. Ha van még egyáltalán ilyen árnyalat a Fideszen belül. De lehet már csak egyedül vagyok - fogalmazott a jelenlegi, az Orbán-kormány által delegált uniós biztos egy rádióműsorban, amelynek műsorvezetője korábban élő adásban elismerte el, hogy interjúiért, feltett kérdéseiért olykor pénzt szokott kapni politikusoktól...

De mindegy, mit mond Navracsics, akit a köznyelv Navracsicskának hív. Ő is súlyos felelősséget visel mindazért, amit ma Magyarország elszenved, és ami még vár rá Orbán minden egyes, hatalomban eltöltött napjával. Ma már tudjuk, mert beismerték, hogy ellenzéki frakcióvezetőként nem az volt az ország ügyeiről vitatkozzon a parlamentben, javaslatokat tegyen, egyúttal bírálva a kormányt. Az volt a dolga neki, és KDNP-s bűntársának, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök karakterét gyilkolássza.

De még ez is beleférhet, a politika ilyen, nem babazsúr, Orbán meg pláne. De az nincs benne, hogy lebontjuk a konszenzusos, minden párt által támogatott alkotmányt, és egypárti, a teljes országgyűlés támogatását nem élvező ház alaptörvényt hoznak létre. Az nincs benne, hogy Navracsics vezényletével megszállják az Alkotmánybíróságot, pártkatonákat ültetnek független állami intézmények élére, és korlátozzák az ellenzék jogait, hogy egyoldalú, a Fidesznek kedvező választási törvényt kreálnak.

És még mielőtt bárki azzal jön, hogy megvolt hozzá a kétharmad, jelezném, a Horn-Kuncze-kormánynak is megvolt, mégsem született új alkotmány - pedig évekig tárgyaltak róla - mert nem volt teljes parlamenti egyetértés. Pedig az MSZP és az SZDSZ is volt olyan pozícióban, hogy totálisan ellehetetlenítse a Fideszt... Nem tették...

Navracsics tehát mosakodhat, hogy ő mennyire közel áll az Európai Néppárt fősodrához - ellenben Orbánnal -, de ez a fősodor is egyre kínosabb. És a diktatórikus Orbán-rezsim alapjait letevő elhatárolódóknak sincs bocsánat.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr8214711709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

György Csaba Nagy 2019.03.24. 11:21:35

Az a gyanúm, Navracsics valaha érdem szerint megalázta a cikkírót, hogy ilyen elfogult. Amíg áderek, kövérek, kósák, kocsisok, trócsányik, holikok, csizmadiák, latorczaik és sok más gerinctelen szolga népesíti be a Fidesz-sivatagot, addig Navracsics kiválik a szennyből: saját véleményt mer mondani. Halkan és későn, mert tudhatja, egyedül nem változtathatja meg a hatalmi helyzetet, de nem fekszik alá. Egy diktatúrában ez is üdítő. Rossz a célválasztás.

mikimackó 2019.03.24. 11:33:04

alávaló tróger, mint a többi....., csak előbb megérezte a vesztét !

ostvan2 2019.03.24. 11:45:12

@György Csaba Nagy: Elképzelhető, hogy Brüsszelben élve Navracsics rájött arra, hogy van élet a fideszen kívül is. Mert itthon már nincs annak, aki kritizálni merészeli a gazdát. Navracsics egy okos, hatékonyan dolgozni képes ember és amikor a tudását rossz cél érdekében vetette be, azzal sokat ártott Magyarországnak.

Zsiga Károly 2019.03.24. 11:55:19

Igen ,mikor a mégiscsak Csicska korábban is megszolalt volt benne egy bátortalan de jól kihalható más vélemény

István Tamasi 2019.03.24. 11:57:27

Nem ő az első csicska aki elkezd kibeszélni amint kiesik a suttyó libapásztor kegyeiből.

György Csaba Nagy 2019.03.24. 12:39:44

@ostvan2: Igen, ezt én is így látom. A Fideszen belüli szereposztás, amit Orbán az egész országra igyekszik kivetíteni, hogy a gondolkodás az ő privilégiuma, az udvar szerepe a vezér gondolatainak/döntéseinek propagálása, a nép pedig kövesse a bölcs ígét. Innen kezdett kicsit kilógni Navrcsics, mert túl intelligens volt hozzá. A brüsszeli kiküldetés száműzetésnek tekintendő, mint másoknál is többnyire (pl. Tomika, mert feltűnő ostobasága már romboló hatású volt A Pártra, dugjuk el hamar; talán Szájer kivétel). Ez a rendszer szellemi nihil. Ha lenne gerinces polgári értelmiségünk, aminek csíráját látom Navracsicsban, már rég leleplezte volna silányságát.

rovid 2019.03.24. 12:45:26

@György Csaba Nagy: a" halkan és későn" , az nem stimmel. Lehet későn, de akkor az szóljon hangosan!

István Tamasi 2019.03.24. 13:01:23

@György Csaba Nagy: Szájer sem kivétel. Nézze csak meg a szexuális orientáltságáról keringő szóbeszédet.

Renata Raab 2019.03.24. 16:51:47

@György Csaba Nagy: Nem kellett ahhoz megaláznia a Navracsicsnak senkit, hogy ez legyen róla a vélemény. Jogos és reális a cikkíró véleménye. Nem mindenki amnéziás ebben az országban. Azért mert Navracsics Brüsszelben kicsit kivakarózott, vett magának egy-két öltönyt, ellesett néhány civilizált viselkedési trükköt a nyugati kollégáktól, nem mossa le magáról azt, hogy igazságügyminiszterként hatékonyan részt vett az 1989-es demokratikus vívmányok lebontásában. Felejthetetlenek azok a személyeskedő, minden szakmai érvet nélkülöző megszólalásai, ahogy Gyurcsányt "drága miniszterelnök úrnak" nevezte és szinte eltorzult az arccal ekézte a Hír TV-ben azokat a reformjavaslatokat, amelyekről valószínű tudta, hogy egyetlen esélyt jelentenek az ország nyugat-európai integrációjához. Jelenleg a legrosszabban teljesítő EU-biztos is, tehát teljesítmény nélkül veszi fel azt a horribilis fizetést, amit EUR-ban keres. Nemcsak Orbán hoz szégyent az EU-ban a magyarokra, hanem maga Navracsics is. Én nem a cikkíró, hanem az Ön véleményét érzem elfogultnak.

György Csaba Nagy 2019.03.24. 17:34:11

@Renata Raab: Én pedig az Önét. A "kivakarózott" és "ellesett" megjegyzések nyilvánvaló dühvezérelt és igazságtalan fricskák: Navracsics eredendően intelligens úriember, nem kellenek ilyen, fehérek közé felkapaszkodott benszülöttre célzó kiszólások. Korábbi viselkedését nem mentegetem. Nagyra értékelem viszont, hogy szembeszáll Orbán rendszerével, akkor, mikor szinte mindenki érdekvezérelve sunyít. Kivételként csak Ángyánt tudom említeni, az eredmény ismert. Kár a kritikát jóakaratú értelmiségi ellen kihegyezni. Biztosaink közül pedig mondana valakit, aki mérhető hasznos teljesítményt tud felmutatni?

Renata Raab 2019.03.25. 11:28:27

Hogyne: "Egy biztos ért el 50 százalék fölötti eredményt, Margrethe Vestager, aki a versenyjogért felelős. Jean-Claude Juncker bizottsági elnök 44.4 százalékot kapott." hvg.hu/itthon/20190219_19_szazalekkal_Navracsics_a_legrosszabb_unios_biztos
Ha Ön ezt a néhány mondatot az Orbán-rendszerrel való szembenálláskén értékeli, akkor furcsa fogalmai vannak a szembeszállásról. Ennél Lázár János is számtalan alkalommal sokkal bátrabban és határozottabban állt szemben Orbán rendszerével. Navracsics a maga ún. "eleganciájával" sokkal többet tett a magyar jogrendszer lebontásáért, mint Németh Szilárd kolbásztöltögetés közben.

Renata Raab 2019.03.25. 11:48:17

Másrészt mindenki láthatta - ha másnem a Hír TV-ből - , hogy a magát top értelmiségnek aposztrofáló fideszes és konzervatív értelmiség, milyen mélységekbe süllyedt az első Orbán kormány bukása után. Ideggyengéztek regnáló miniszterelnököket, primitív módon kézfogásokat tagadtak meg és érveikből kifogyva elhagyták az ellenkező véleményen levő riportereket interjú közben? Professzionális ez a viselkedés? Ez a konzervatív civilizáltság? Ugyanilyen "úriember" egyetemi tanár, korábban nagykövet volt képes azt kijelenteni, hogy Medgyessy Péter diszlexiás. Milyen alapon? Mégis talán rendelkezett a nagykövet úr logopédiai képesítéssel? És ha igen, ez az etikai szintje? Intelligánciára utal ez a megjegyzés? Akik itt Magyarországon keresztény-konzervatív top értelmiségként tiszteltetik magukat, azok egy egyszerű szelektív hulladékgyűjtésen már megbuknak Brüsszelben. Több kell az európai értelmiségi státszhoz, mint egy rendszeres operabérlet az Erkel színházba vagy latin idézetekkel tarkított összetett magyar mondatokban való beszédmód. Navracsics is ez kategória. Jogos tehát az állításom, hogy sokat kupálódhatott a brüsszeli évek alatt.