Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Keményedik az orbáni diktatúra

2018. június 24. - Európa Kávézó

Stop Soros, támadás a civilek ellen. Támadás az akadémikusok ellen. Támadás a színházak művészi szabadsága ellen. Megkezdte működését a harmadik orbáni kétharmad. Keményedik a diktatúra.

orban-drukkol.jpg

Ebből baj lesz. Igazi nemzeti tragédia. A Szabad Nép megírja, hogy melyik színházi előadással van baj, erre a főigazgató letiltja. Hiába tiltakozik a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, kutatóit és intézményét megfosztják szabadságuktól. Nemzetközi szervezetek tiltakoznak - hiába.

Fut a gyűlölet szekere. A Liberális Internacionálé egykori alelnöke az illiberalizmusban utazik. Közben nő az államadósság, gyengül a forint, emelkedik a benzin ára. Márpedig ha az emelkedik, akkor drágább a kenyér, a tej, a hús, a tojás - és minden. 

Egy friss felmérés szerint egymillió magyar hagyta el az országot, és keres menedéket, szabadságot, megélhetést az Orbán szerint halódó Nyugaton. Magyarországon börtönbe kerülhet Orbán felesége is, aki egy menekülttáborba vitt tisztálkodó szereket. 

Csak egy dolog nem áll meg: a lopás. A fideszesek és haverjaik elvisznek mindent, ami mozdítható. 

"Készülj, a hosszú télre, kedvesem, a tűzre szükség lesz, én úgy hiszem..."

Bródy János: Ne várd a májust

 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr7414067903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LKerekes 2018.06.24. 13:40:27

Apád fasza van, nem diktatúra. Ha ennyire elvesztitek a szavak jelentését, mit fogtok mondani tényleges helyzetben?
Nem akartok ti az Istennek sem választást nyerni.

CsipkeRózsa 2018.06.24. 13:43:18

@LKerekes:

Nem az van, amit mondasz, diktatúra van, ideje volna felismerned.

Peter Götz 2018.06.24. 14:44:52

@LKerekes: milyen választást,arra a bohózatra gondolsz,amit a fidesz rendez 4 évente?

ulpius66 2018.06.24. 14:52:02

Keményedik az orbáni diktatúra

"Csak egy dolog nem áll meg: a lopás. A fideszesek és haverjaik elvisznek mindent, ami mozdítható. "

... és azt még ki is hagytad, hogy NINCS SAJTÓSZABADSÁG!!!!!

LKerekes 2018.06.24. 15:24:35

Gyereke biztos ez a diktatúra ?
Én éltem Rákosi alatt, éltem Kádár alatt, megtapasztaltam Csaucseszkut. Nekem nincs mit mesélnetek.
Annyit pofáztok amennyit akartok, olyan ordenáré jelzővel illethetitek az ország vezetőit amivel akarkjátok, tüntethettek amikor akartok, és odautazhattok engedély nélkül a világba, ahová akartok, akkor lépitek át a határt, amikor akarjátok, akkor jöhettek viussza, amikor akartok. Választhattok, akit akartok.
Ha egy választáson lehet 2, 5 millió embernek az egyikre szavazni, akkor olyan ebert kell ellefélnek jelölnötök, akire 2,7 millióan szavaznak és nyertek. Ez a diktatúra?
Miért hazudtok saját magatoknak?

jajdehülyevagyok 2018.06.24. 15:38:41

Hát bizony a szövegértés nehéz dolog, nem is beszélve a jogszabályokról, írni könnyebb, csak nem biztos, hogy kellene. Azt nem értem, hogy a szerző milyen jogon vádol bárkit bármilyan rosszindulatú dologgal, ha ő maga manipulálja, hülyére veszi az olvasókat. Szánalmas és minősíthetetlen, ilyen ellenzéki intellektus mellett a Fidesz még jó néhány vákasztást megnyer.

ulpius66 2018.06.24. 16:21:26

@jajdehülyevagyok:

Jajj, de hülye vagy!

Mindez azért van, az Európai Kávézó azért ír ilyeneket, mert ebben a gaz orbáni diktatúrában csak olyan cikk jelenhet meg, amelyik a diktátort erősíti!!!!!!

LKerekes 2018.06.24. 16:53:36

@ulpius66:
Pszeudó fideszesek? Beépültek, mint Marosánék a szocdemek közé? Lassan kiderül, hogy mindenki fideszes, aki meg nem az is az.

LKerekes 2018.06.24. 16:54:36

Európa kávézó? Végeredményben a liberálisok Izraelt is Európához sorolják......

Csepp a tengeriben · http://www.vasalobolt.hu 2018.06.24. 18:34:29

Háááát lenne mit javitani ezen a rendszeren az biztos

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.06.24. 18:58:50

A nemlétező diktatúra hogyan tud keményedni?

kocsmaros60 2018.06.24. 20:40:02

@LKerekes: ...Köszönöm korrekt , igazi válasz !!!!!!! Ilyen is van a sok okoskodó között .. Mert nállunk a focihoz meg a politikához mindenki ért ...

vrana 2018.06.25. 02:10:38

Nagy tévedés, hogy csak azt viszik, ami mozdítható, azaz ingó! Viszik az ingatlanokat is.

LKerekes 2018.06.25. 05:55:19

@kocsmaros60:
Végeredményben aki él és figyel, az felismerhet dolgokat. A probléma ott van ( nálunk az ellenzéki szavazók, politikusok nagyrésze ) képtelen objektívnak lenni és a saját elképzeléseit, vágyálmait vatíti a valóságra, holtt az messze nem stimmel. Ha meg emiatt pofáraesik, akkor flusztrált lesz, dühöngő és minden/mindenki hibás csak ő nem. Emiatt aztán megint csak méginkább pofáraesik. Ez egy örök körforgás. És akkor kezd álmodozni lámpavasról , mindenki kinyírásáról, aki nem olyan, mint ő. És ez veszélyes.
És mindez azzal kezdődik, hogy mindenhol csalást lát, felállít magának egy a valósághoz semmi köze választási matematikát,mindenki hülye birka ( és ez még a hízelgőbb minősítés ) aki nem az ő oldalán van.
A másik probléma, hogy diktátort, fasizmust, diktatúrát lát akkor is mikor nem kéne. Pl. a lopáshoz nem kell diktatúra. Ez egy emberi tulajdonságon alapszik. Keményen lopnak a politikusok a legnagyobb demokráciában is .
Az a félelmetes, hogy újratermelődnek az ilyen "önfasiszta demokraták", a pozitívum, hogy minden újratermelődésnél csökken a csoportlétszám.
Nem kell érteni a politikához, csak élni és figyelni kell.
Nálam a családban több orvos , pedagógus van. A két házasságomból vannak gyereke. A legidősebb ( 40-en túl ) Angliában vállalkozó. Általa ismerem a magyar "migráns" helyzetet. A következő itthon vállalkozó, általa ismerem az itthoni helyzetet. A feleségem tanár, általa ismerem ezt a réteget. Három gyermekem középiskolás. Általuk ismerem az oktatás helyzetét. Persze ez nem jelenti azt, hogy minden ok, de megpróbálok objektív lenni. Ja, én meg az energiaiparból mentem nyugdíjba, tehát van műszaki ismeretem erről.
És megismertem a korházak belső világát is az utobbi 10 évben, hál isten csak két nagy balesetből kifolyólag.
A család a nyugati végeken él, a testvéreim Budapesten, az anyosomék Debrecenben. Még ez is segít.
Akkor utáltam meg nem objektíven az ellenzéket, amikor Gyurcsány a saját hazáját lekurvázta ( a haza nem lehet minősített, mert az egy emberen kívül álló kategória ) és amikor az ellenzék a "geci"-t , mint minősítést politikailag magasba emelte egy ország törvényesen megválasztott méltóságával szemben. Ezért jólesik visszadani a stílust egyeseknek. Sajnos a többségüknek.

Lusuka 2018.06.27. 20:27:13

Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook profillal és minden mással: www.internetespenzkereses.info/

n_dy 2018.07.15. 22:32:22

rettegjetek továbbra is "hivatalosan"

megamedve 2018.09.11. 07:28:46

@LKerekes: orbán ebben mester.
Mindazt amit csinál, úgy csinálja, hogy még tapsolnak is hozzá a zemberek.
Persze közben ezerrel manipulál, hazudik, befolyásol.
Akinek van tapasztalata az átlag IQ -ról, az tudja, hogy ez működik. ( Na meg látszik is)

Debreceni Polgár 2018.10.01. 21:29:05

Az idézett dal címe stimmel, a többi nem. :-(

"Zorán: Ne várd a májust

Készülj a hosszú télre, kedvesem
Mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem
A szíved melegét tedd el nekem
Én majd a szemed fényét őrizem

Szedd össze mindazt, ami megmarad
Csak lassan égesd el a vágyakat
Csavard a lángot lejjebb, kedvesem
A tűzre szükség lesz még, úgy hiszem

Ne várd a májust, hiszen közelít a tél
Ne várd a májust, kedvesem
Öltözz fel jól, ha az utcára kilépsz
S ha fázol, bújj az ágyba velem

Szelíd legyél, derűs és hallgatag
És bölcs mosollyal tűrd, ha bántanak
Legyél folyó, s ha támad majd a tél
Páncélod lesz kemény és hófehér

(Ijesztő szelek fújnak, kedvesem
Nem hoznak több tavaszt el fényesen
Fejünkre hullanak a csillagok
Rémülten ébrednek az álmodók)

Készülj a hosszú télre, kedvesem
Mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem"

Yorbi 2018.10.26. 21:57:48

@LKerekes:

Az okfejtés érdekes. De azért, mert valakinek sokfelé vannak kapcsolatai, rokonai, meg volt kórházban, attól még nem lesz igaza. Miért is van Angliában? De ez mindegy is. Csak az utolsó gondolatra reagálnék.
"...egy ország törvényesen megválasztott méltóságával szemben..." Nem. Nem törvényesen volt megválasztva. Hanem minden létező törvényen átlépett az a söpredék. Hogy meg legyen választva. A leggyengébb aljasság a körzethatárok átrajzolása. Aztán még a levélben szavazás, a "döglődő nyugatra" távozók szavazásának ellehetetlenítése, a ravatalazóba bejelentett 200 ukrán akinek magyar lakcímkártyája van, a burgonya-, sonka- és erzsébetutalványokkal megvásárolt földbuta parasztok... s még órákig lehetne sorolni. A buzi kishitlernek, hogy a belét taposnám ki... Hogy lenne már méltóság az, aki zsebretett kézzel üdvözli a külföldi politikusokat, a diplomáciában teljesen elfogadhatatlan módon kezet csókolgat, de nőügyekkel nem foglalkozik. máshol meg a földre köpködi a szotyolahéjat... Ha ez méltóság, akkor én vagyok a lófasz az álarcosbálon! Aki meg ezek ellenére méltatja, az forduljon pszichiáterhez, mert biztosan súlyos értékzavarban szeved!