Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Ellenzéki tájkép - csata után

2018. április 12. - Európa Kávézó

Lemondások, belső balhék, tisztújítások. Itt tart az ellenzék 72 órával az elborzasztó választási eredmény után.

v_18.jpg

Függetlenül attól, hogy történt-e csalás - szerintünk valamennyi biztosan történt -, az ellenzéki oldalt alaposan megrázta a számukra nem várt eredmény. Az MSZP-Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje már vissza is vonult Zugló élére. Nyomában ma nem tudni, hogy a Párbeszéd képes lesz-e önálló frakciót alakítani, vagy az MSZP-vel közösen alkotnak szövetségben képviselőcsoportot. A szocialistáknál megint tisztújítás lesz. Gyurcsány Ferenc 2009-es távozása óta volt már elnök Lendvai Ildikó, Mesterházy Attila, Tóbiás József, Molnár Gyula. Most ismét elnököt keresnek, közben akadt néhány miniszterelnök-jelöltjük is, Mesterházy, Botka, végül kívülről Karácsony. A régi nagyágyúk közül Gőgös Zoltán vonult vissza.
A Jobbikban is elnököt keresnek. Az elbukott Vona Gábor nem csak az elnöki posztról, hanem parlamenti mandátumáról is lemondott. A frakciót még ő rakta össze, amelyben inkább a középre tartó csapat tűnik erősebbnek, de nem lehet nem észrevenni a hungarista vonal ébredését sem Toroczkai alelnökkel az élen. Nagy kérdés, hogy kitartanak-e egy mérsékelt irány mellett, vagy Orbántól próbálják visszaszerezni a radikális tábort.
A DK-t is letaglózta az eredmény, kemény kudarcként élték meg a választást de ők legalább megduplázták képviselőik számát. Az első választáson, amelyen önállóan elindultak, frakciót alapíthattak. Ám Gyurcsány köreiben is erős a gyanú, hogy szavazataik veszhettek el csalás útján. A párt azonban egységes maradt.
Az LMP akár szakadhat is. Hadházy társelnök lemondott. A nyilvánosságra került Schiffer-Hadházy konfliktus, a párton belül indult fegyelmik egész sora mély belső válságot jelez. Szél Bernadett próbál kívül helyezkedni ezeken, a szövetséges Gémesi György feltűnően eltűnt a nyilvánosságból.
A Momentumnál tisztújítás lesz, az Együtt feloszlik. Az utóbbi évek, évtizedek állandó arcai közül nem csak Vona és Gőgös tűnik el. Fodor Gábor, Juhász Péter, Szigetvári Viktor, Bokros Lajos is legfeljebb külső szereplőként bukkanhat fel televíziós stúdiók környékén. 
Hogy merre indul el az ellenzék, ma még nem tudható. Új módszerekre, az együttműködés, a pártépítés új formáira lesz szükség. Akik pedig utálják ezeket a pártokat, próbálják megszokni, hogy folytonos ekézésük a Fidesznek segít. Lehetett volna újat, jobbat, erősebbet csinálni, de senkinek sem sikerült. 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr1613828336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MrCharlieFirpo 2018.04.12. 14:47:52

Ilyen helyzetben nem kéne egy kis önreflexiót gyakorolni, viccen kívül?

dogbakszi 2018.04.12. 17:53:34

Most itt az idő, hogy a DK is kezdje el a vidéki hálózatának kiépítését, ha pénztelenség miatt eddig nem ment neki. Hajrá!

aquaticus 2018.04.13. 10:14:27

Istenem! Milyen remek kormányt tudtak volna alakítani! Ezt már sosem tudjuk meg....

varnai 2018.04.13. 13:46:22

Számomra abszurd, hogy épp a Párbeszéd társelnökei nem mondtak le, (na meg Szél Bernadett, kettőjük a kakaskodása számos megnyerhető körzetet ajándékozott a fidesznek) akik ezért a siralmas eredményért összeálltak a szocikkal. Karácsony szépen visszasasszézik Zuglóba, Kérdés a helyére ki ül be, kapott ez az ember tőlünk felhatalmazást? Lesz-e annyira vitaképes , mint Karácsony? Pedig az lenne a korrekt, ha Karácsony nem csak miniszterelnökként, de mezei képviselőként, az ellenzék esetleges potenciális vezetőjeként is méltónak érezné a parlamentet. Ott vitázhatna Orbánnal. igaz kisebb pénz, kisebb hatalom, de hát ő indult, nem? És az Orbánnal való vita, az ellenzék építésének a terepe az országgyűlés, nem a zuglói polgármesteri szék. Ha Zuglót fogja ehhez háttérként használni a csatához, akkor a másra koncentrálás okán nem csak a kerület vezetése fog hátrányt elszenvedni, - ahogy eddig ezt az elmúlt 3 évben már megtapasztaltuk - , hanem a Fidesz, a kormány bosszúja okán Zugló évtizedes fejlesztési hátrányt szenvedhet el.

adam hyl 2018.04.16. 11:39:26

@varnai: Várnaikám! Az nem elemzés, hogy magadon keresztül látsz mindent. Egyébként is a KT-ben te szoktál a Fidesszel szavazni, nem pedig Karácsony.

adam hyl 2018.04.16. 11:43:24

@MrCharlieFirpo: Milyen önreflexióra gondolsz?

adam hyl 2018.04.16. 11:48:33

@Európa Kávézó: Az LMP akár szakadhat is. Már nem fog. Saller Bence elintézte, hogy a vezetés megszabaduljon az LMP paraszt felétől.