Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

A bajban levő MSZP Gyurcsányt támadja

2017. március 18. - Európa Kávézó

Egyre nyíltabban támadja az MSZP a Demokratikus Koalíciót, különösen annak elnökét, Házi blogjuk megvágja Gyurcsány Ferenc március 15-ei nyilatkozatát, kiforgatják az adózott vagyonról szóló interjúját. Hazugozzák a DK-t, amiért lebuktatta a Fidesszel közösen előkészített kastélymutyijukat. Az MSZP ezzel az akciósorozattal Botka kudarcait próbálja leplezni. Már csak a kilóra megvett "kutatások" hiányoznak, hogy a "DK eltűnt és egy ország vár Botka Lászlóra." Jönni fog ez is...

botkorban_2.jpg

Különös, amikor a Puch Lászlókkal, Boldvai Lászlókkal kipárnázott MSZP beszél arról, hogy fizessenek a gazdagok. Az pedig már nem is különös, hanem gusztustalan, amikor félre magyarázzák a szocialisták hivatalos (!) oldalán Gyurcsány Ferencnek az ATV-ben elmondott szavait. A Demokratikus Koalíció elnöke arról beszélt, hogy már annyi pénzt adózott, amennyit Botka nem fog megkeresni. Visszataszító, hogy a támadó szocialisták nem teszik hozzá: Gyurcsány a cégei eladásából származó jövedelméből adózott. Azt is kihagyják az "érvelésből", hogy a DK elnöke a vagyonát nem a politikából, hanem azt megelőzően szerezte, ellenben cégeiben több száz családnak adott megélhetést. Ugyanakkor ne tudná az MSZP, hogy korábbi elnökük és miniszterelnökük amíg az országot irányította, nem vette fel a fizetését, és azt minden hónapban jótékony célra ajánlotta fel? Kormányzása alatt a statisztikák szerint  csökkent a vagyoni különbség szegények és gazdagok között...

Miért nincs szemernyi korrektség az MSZP mai irányítóiban? Akkor nézzük majd meg, mije van Botka Lászlónak, akinek elvileg csak az 1994 óta kapott országgyűlési képviselői és polgármesteri fizetése állt rendelkezésére... Kijön-e mindaz, abból a fizetésből?

Az MSZP a Fidesszel összerakott kastélymutyi miatt is a DK-t okolja, holott ők akartak közös törvényt alkotni Orbánékkal arról, hogy néhány urizáló vadász, például Lázár János, egy kastélyból vezényelhesse luxus szenvedélyét. A DK lebuktatta őket, erre megindult a hiszti, pedig ki kéne állniuk és elnézést kérni az átvert baloldali szavazóktól.

A gond azonban másutt keresendő. Az MSZP bajban van. Botka azzal gyűrte maga alá a sokkolt szocialistákat, hogy márciusra közös ellenzéki listát szervez és ő lesz a listavezető, a közös miniszterelnök-jelölt. A terv megbukott. Botka ezért most nyílt támadást indított a DK ellen, ezzel próbálva elfedni bukását. A Botka vezette MSZP ma már akadálya kormányváltásnak. Egyetlen ellenzéki párt sem fogadja el vezetőnek a szegedi polgármestert, aki Orbánnal elvigyorgott, lehetséges szövetségeseit pedig leszólja, lenézi.

Amit az MSZP művel az öngólok sora. Itt maradtak partnerek nélkül, legfőbb üzenetük a fizető gazdagokról, tönkrement a kastélymutyi miatt. 

Túl nagy ez a kabát. Le kéne venni, kisebbre cserélni, és akkor lehet újra gombolni. Amíg nem késő.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr8812348831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lilla50 2017.03.18. 17:34:31

A "teljesítmény elvű szabad világban, mindig lesznek vagyoni és jövödelmi különbségek, de azok legyenek mérsékeltek, szabályozottak!"
És legyen "több felelősség fent, és több lehetőség lent!"
www.atv.hu/videok/video-20170316-gyurcsany-ferenc itt az eredeti szöveg is

Veronika Laska 2017.03.18. 18:59:26

Emberek hát kit támadjon? Akitől pízt kapott a Botka László mármint Orbán Viktort nem támadhatja. Mivel valakit támadni kell maradt a mumus a Gyurcsány Ferenc, akinek a hátán bemászott ez a szegedi senkiházi. Meg hát anno olyan vígan egyet értet mindenben a mumussal. .Csak hát most már más szelek fújnak, a szegfű hervad, az a rohadt képviselői hely az meg nagyon kell meg a zsíros fizu is kell meg a bödön körüli VIP hely is kell. A nép az nem kell. Azok menjenek, a francba azok csak addig kellenek, ameddig hülyére nem veszi őket ez a Botka képződmény. Utána Viktorosan azt mondja majd Ennyi volt. "Oszt jó napot"

camilló 2017.03.18. 20:02:36

A DK van bajban, mert végre baloldali fordulat következett be az MSzP-ben. A DK és más ellenzéki pártok által képviselt neoliberalizmus megbukott! Csak úgy halkan kérdezem meg, hogy egy volt KISz titkár miből tudott privatizálni?

Lilla50 2017.03.18. 20:11:57

Anno az E-hitelből. Aki felvette kockáztatott. előnye a kapcsolati tőkéje volt. Az , hogy kapott anno. hitelt.
Aki belebukott arról nem tudunk!
Ha lett volna törvénytelen bármi a dologban , már rég vezetgették volna!
Egyébként a dk világosn leírta lassan egy éve már, hogy teljesítményelvű vagyoni különbségeket szabályosan lehetővé tevő társadalomban hisz!
az mszp pedig újraelosztást kínál. Ha az mszp tovább habosítja a pohár vízben való vihart, akkor a célokban sem fognak tudni együttműködni, pedig azok közösek--az alapelveik nem! Ettől két párt! Szocialista és "Követjük a szociáldemokrácia legjobb hagyományait. Társadalompolitikánk a társadalmi szolidaritást megvalósító
„Több felelősséget fent, több lehetőséget lent!” elvén nyugszik"

mikimackó 2017.03.18. 20:43:25

az mszp 10-15 évvel ezelőtt politikailag levitézlett donkihótékkal akar választást nyerni......., ezeknél még a szancsó panza szamarának is nagyobb az esélye !!!

Szilágyi Imre 2017.03.18. 21:05:30

Lilla50!
"Anno az E-hitelből."
Ne hazudj!
Gyurcsány bérbe vette, majd tőle visszabérelték a képviselői irodaházat. Pont annyiért, amennyi bérleti díjat neki fizetnie kellett volna. Aztán a megállapodás alapján egy idő után az ingatlan átszállt a bérlőre. Így jutott az őszödi kormányüdülőhöz is. Ki volt találva a konstrukció. Akik ebben segítségére voltak: Szilvásy, akit az Antall kormány jóhiszeműen és naivan helyettes államtitkárként alkalmazott és természetesen a leendő anyós, Dobrev Piroska.
Ami pedig a vezető száron való tévészereplést illeti. Gyurcsány elvtárs úgy úszta meg, hogy az ügye elévült. Mert bűnösségét kimondta a bíróság.
Nos. Ennyit az egy mondatban elintézett: "én politikai szereplésem előtt szereztem vagyonomat".
Ez önmagában sem igaz, hiszen 1988 december végén az MSZMP Politikai Bizottsága Gyurcsány elvtársat alkalmasnak találta a KISZ KB titkári posztjára. Tehát, a politikába már akkor belépett. A rendszerváltáskor is szerepet vállalt, a Kerekasztal tárgyalásokkor. Így politikai szerepvállalását csak felfüggesztette, míg strómanjai elintézték neki az üzleteket.

Lilla50 2017.03.18. 22:52:40

@Szilágyi Imre:
No ennek a fele sem igaz tételesen sem.
Képviselőházat felújítatta és a felújított épületet vették bérbe Tőle-- ott a felújítás volt a kockáztatás-- a visszabérlés pedig a kockáztatás
"Radnai György, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a társaság, illetve leányvállalata, az Aldo a tulajdonában volt balatonőszödi ingatlan közműhasználatával kapcsolatos valamennyi kötelezettségét teljesítette."
index.hu/belfold/gyurcs0731/

" 1988–1989-ben a KISZ Központi Bizottság Egyetemi és Főiskolai Tanácsának elnöke lett."

"1990-től, tanulmányai befejezése után az üzleti életben helyezkedett el, politikával jó ideig nem foglalkozott"

"A Magyar Szocialista Pártnak (MSZP) 2000-ben lett tagja. "
a többit keresd meg Te! :)

István Tamasi 2017.03.19. 04:58:16

@camilló: Nem sajnálom a DK-t, de az a gyanúm, hogy nem komoly és nem hosszú életű ez a félbal fordulat az mszp-ben.

Gipsz Ödön 2017.03.19. 06:07:35

@Lilla50: Igen és addig fefügesztette családi kapcsolatait is, vagy talán nem az "apró" bank tömte ki pénzel a sikeres üzletembert? Egy szemét szélhámos aki 2004-2009 közt tönkre tette az országot és .

camilló 2017.03.19. 06:11:07

@Lilla50: Az E hitel 200 ezer forint volt. No abból pont nem tudtál privatizálni. Ez úgy ment, hogy aki rendelkezett kapcsolati tőkével, az kapott bizonyos bankoktól pénzt. Ebből a pénzből, gombért pitykéért vettek kárpótlási jegyeket és ezt névértéken, vagy bizonyos esetekben azon felül beszámolva hajtották végre a privatizációt. Nyilván Te is kaptál 200 milliót ugye?? Itt minden ember egyenlő, de vannak egyenlőbbek! Ugye tudod hogy a Horn kormány működése alatt született egy megállapodás a parlamenti pártok között, hogy a 96 előtt keletkezett vagyonok eredetét nem vizsgálják. Erről eszedbe juthat Rotschild báró örök becsű mondása: " Csak az első 10 milliót ne kérdezzék honnan származik...." Az eredendő bűntől soha nem fognak megszabadulni azok akik kiárulták egymás között, majd a külföldnek a közösségi tulajdont! No ezért IS hiteltelen a Feritek! Azon is elméláznék a helyetekben, hogy Ti vádoljátok Botkát, meg az MSzP-t hogy vádaskodik, meg köpköd. Ti mit csináltok, pl. ezen a blogon is? Eszembe jut 2013 februárja, ahol összegyűltek az ellenzéki pártok, hogy megállapodjanak az "összefogásról" Ott egy bizonyos párt (DK) meghatározta, hogy ki a demokratikus és ki nem az! Szerinted???? Elgondolkodtató, hogy milyen ember az, aki így változtatja a politikai meggyőződését?! Ha olyan irányba változik ami az EGÉSZ közösség életére pozitív hatással van, azt megértem, de amikor elmegy abba az irányba, hogy a kevesek érdekeit szolgálja no akkor már súlyos gondok vannak az illető erkölcseivel. Azzal nincs baj, hogy neoliberálisok vagytok, de akkor legyetek szívesek azt felvállalni és nem megtéveszteni kevésbé tájékozott embereket azzal, hogy valami közötök van a baloldali eszmékhez. Előző "pengeváltásunkkor" már leírtam Neked mit is jelent a baloldali gondolat. ha kell leírom még egyszer, de ha kell szívesen ajánlok irodalmat ami talán kinyitja a szemed. Látom a TGM idézeten sem méláztál el egy percig sem!:)

camilló 2017.03.19. 06:12:24

@István Tamasi: Vannak kétségeim addig, amíg a liberális figurák is ott sertepertélnek. Nincs könnyű helyzetben Botka, de először a rendszerváltás után talán a baloldala kerekedik felül az MSzP-nek!

megamedve 2017.03.19. 06:39:40

@camilló: piszkosul leszarom, hogy ki vagy mi kerekedik felül a dkban, vagy az mszpben. Ezeknél jobban csak a fideszt utálom.

István Tamasi 2017.03.19. 07:46:20

@camilló: Annyi féle fajta figura sertepertél az mszp-ben, hogy a valamennyire is baloldaliak vannak a legkevesebben.

camilló 2017.03.19. 08:01:37

@megamedve: Nem vagyok MSzP fan, de azt tudomásul kell venni, hogy az MSzP vezetése nélkül nem váltható le a mai hatalom! Nekem sem tetszik ez a helyzet, de nincs más alternatíva. Persze csak abban az esetben van esély, ha tényleg baloldali fordulat lesz az MSzP-ben. Ehhez kell a megtisztulás, ami azt jelenti, hogy legalábbis szorítsák a partvonalra a liberálisaikat, szabaduljanak meg fegyelmivel (!) a kétes alakoktól, és nyissanak a valóban baloldali pártok szervezetek felé!

camilló 2017.03.19. 08:02:42

@István Tamasi: Ez az állításod nem feltétlenül igaz! A vezetésben igaz, de a tagságra nem. Kérdés kinyílik-e a szeme a tagságnak?!

István Tamasi 2017.03.19. 08:27:45

@camilló: És ki határozza meg az mszp politikáját, irányvonalát, a vezetés vagy a tagság?

camilló 2017.03.19. 09:46:29

@István Tamasi: Elvileg ugye a tagság, de nem vagyok tisztába a párt belső viszonyaival. remélem nem csak szavakban demokratikusak. Amúgy minden pártban megfigyelhető, hogy a vezetőség igyekszik az akaratát ráerőszakolni a tagokra. Sajnálatos, de amíg egy politikusnak nincs lehetősége tisztességesen visszavonulni, addig foggal körömmel fog ragaszkodni a tisztségéhez. Ebből következik, hogy a saját nézeteit fogja képviselni.

Béla Hoffmann 2017.03.19. 10:08:05

Milyen párt az amelyik saját miniszterelőkét szúrja hátba amiért az rendet akar tenni?? Akinek elege lett abból amit addig csináltak? A legszemetebb politikusnak azokat tartom akik átadták a Fidesznek Gyurcsány beszédét.

Csaba Szikora 2017.03.19. 11:23:14

nem.mi bolondferire várunk.BILINDFERIT IDE DE IZIBE.

Alex Kadar 2017.03.19. 12:22:53

Béla Hoffmann!Te ma már ne igyál többet.Helyből vagy ilyen szánalmas,vagy nekifutásból?Minden bizalmatlansági indítványt megszavaztak neki,de az IMF-nek nem felelt meg.Nem adtak addig pénzt,míg le nem mond.(Egy hazug disznónak én sem adnák!)Az MSZP történelmi bűnt követett el a baloldal ellen,amikor 2010-ben a hátukon bevitték a parlamentbe.Tudhatták volna,hogy az első adandó alkalommal hátba szúrja őket!

Bryan élete 2017.03.19. 15:24:12

Kedves DK!
Sas nem kapkod legyek után.

A DK dolga és kötelessége, hogy a saját pártéletél élje, ne állandóan a szocik vergődéseire reagáljon, a saját útját járja elsősorban vidéken, mert a fővárosban már nincs rá szüksége.
Vidékjárás, programhirdetés és nem azt lesni folyton, hogy az mszp mit tesz és mond.
Továbbá irónia, ami gyilkolni tud. A mai gyökér mszp-t nem lesz nehéz porig leironiziálni, mindennap megdolgoznak érte.
Így valahogy.

BAZINGA2 2017.03.19. 18:14:25

Nem vagyok, nem voltam és soha nem is leszek egyetlen pártnak sem a tagja. Utálom a politikát. A választók csak addig fontosak, míg leadják a szavazatukat. A választás után már nem törődnek velük, beülnek 4 évre a parlamentbe, és élnek gond nélkül mint Marci hevesen. Botka mint önjelölt, elszámította magát, és ha tovább folytatja ezt a visszataszító nagyképű majd én megmondom kivel fogunk össze, eléri azt, hogy a jelenlegi szimpatizánsok is elfordulnak tőlük. Elgondolkozhatna, mert úgy járnak mint az MDF, hogy akkorát buktak mint az ólajtó. Szerintem minden marad a régiben. Addig nem fog változni semmi, amíg nem egyet akarnak, hanem mindegyik magának kapar. Megélhetési politikus mind. Szánalmasak.

Sir Galahad 2017.03.19. 18:33:19

Botka azzal próbálkozik a baloldalon, ami annak idején a Fidesznek a jobboldalon sikerült: egyeduralkodóvá tenni a pártját. Szerintem erre van esélye, de nem 2018-ig.

Zsoltbacsi 2017.03.20. 09:01:20

@Alex Kadar:

"Az MSZP történelmi bűnt követett el a baloldal ellen,amikor 2010-ben a hátukon bevitték a parlamentbe.Tudhatták volna,hogy az első adandó alkalommal hátba szúrja őket!"

Raadasul nem tanultak, es 14ben is bevittek, pedig minden kozvelemenykutato 3-4 szazalekra merte oket....
süti beállítások módosítása