Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

A hiteltelen Botka háborúja az MSZP-vel

2017. február 19. - Európa Kávézó

Egyre többen gondolják, hogy Botka Szegeden nem csak fejlesztésekről szóló megállapodást írt alá Orbán látogatásakor, hanem a baloldal elpusztítását is magára vállalta. Tegnap beszéde totálisan hiteltelenné tette az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, aki valamilyen rejtélyes belháborút kezdett saját pártja ellen is.

botka_uj.jpeg

Az az út, amire az akarnok önjelölt, Botka László kényszerítette a Magyar Szocialista Pártot, az a pusztulásba vezet, A tavaly nyáron saját pártjában is megbukó szegedi polgármester - elveszítette a választmányi elnöki posztot - úgy döntött, mindenkivel leszámol. Az a mondata, amely saját pártjának szólt, miszerint aki részese volt a 2002 és 2010 közötti időszaknak, annak hátra kell lépnie, nyílt hadüzenet volt azok egy része számára, akik ott ültek a széksorokban.

Lépjen hátra Kovács László korábbi pártelnök és külügyminiszter? Lépjen hátra a Gyurcsány-kormány idején frakcióigazgató Tóbiás József? Lépjen hátra a korábbi frakcióvezető Lendvai Ildikó? Lépjen hátra a Gyurcsány-kormány korábbi minisztere, Szekeres Imre, államtitkára, Ujhelyi István Gőgös Zoltán és Baja Ferenc? Lépjen hátra az akkori budapesti elnök Molnár Gyula? Lépjen hátra a korábbi államtitkár és kétszeres miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attila? Mind ott voltak Botka beszédén, és nyilván nem volt könnyű megtapsolni az említett mondatot. Még Nyakó Istvánt is visszahozták kommunikációs vezetőnek, aki Gyuircsány idején az MSZP szóvivője volt. Az MSZP szóvivője ma Budai Bernadett, a Gyurcsány-kormány szóvivője. Mindenki csomagoljon? Ilyen hosszú lenne Gyurcsány árnyéka, aki nyolc éve nem elnöke az MSZP-nek? Gyurcsány tehetne arról, hogy azóta négy elnöke volt a folyton megújulást hirdető pártnak?

És mi baja lett hirtelen Botkának Bajnai Gordonnal? Amikor Bajnai újra felbukkant 2012-ben és beszédet mondott a Szabadsajtó úton, Botka volt az egyik kísérője, most pedig kiderült: őt is meg kell haladni, az ő egyéves kormányzása is vacak volt, amely előkészítette Orbán országlását.

Botka hiteltelen politikus. Nem csak azért, mert két hónap alatt szétverte az ellenzéki együttműködést, hanem mert megtagadta saját múltját, korábbi parlamenti voksait. Botka mindent megszavazott. Bokros csomagját, Medgyessy osztogatását, Gyurcsány reformjait, például a vizitdíjat, majd Bajnainak a 13. havi nyugdíj elvételét. Amikor Gyurcsány 2006 októberében bizalmi szavazást kért magára, igennel szavazott a parlamentben. Most, 11 évvel később pedig megtámadja, mintha nem az ő folyamatos, éveken át tartó szavazatával kormányzott volna a DK mai elnöke. Hogy és miért lett hirtelen elítélni való a 2002 és 2010 közötti MSZP-SZDSZ-kormányok minden döntése, erőfeszítése? 

Ma ott tart ez a krakéler figura, hogy plagizálással vádolja a Párbeszéd, őt tesz felelőssé a korábban biztatóan elkezdett tárgyalások lezúzásáért a MoMa. Bejelentkezett az LMP-nél, de nem álltak szóba vele,  mondván, ők külön indulnak,az Együtt pedig már szintén ugyanezt közölte. Juhász Péter azt is hozzátette: Botka személye nekik nem elfogadható. Az egyetlen érdemi partner a DK lehetett volna, de úgy tűnik, Gyurcsány vérig sértésével az MSZP ezt is eljátszotta. Botka ma az MSZP miniszterelnök-jelöltje, bár ezt előre senkivel nem egyeztette, a párt kongresszusa ezt meg nem erősítette, és nincs a szocialistáknak egyetlen szövetségese sem. 

Botka az egyetlen ellenzéki politikus, aki a sajtó teljes nyilvánossága előtt állhatott együtt Orbán Viktorral. Ráadásul ezt pártja miniszterelnök-jelöltjeként tehette meg. Mégsem mondta el ország-világnak Orbán előtt, hogy Orbánnak el kell tűnnie. Csak most, de ez nem egy nagy bátorság.

Baj van. Nagy baj. Az MSZP egy dolgot tehet, ha nem akar bűnbak lenni Orbán 2018-as győzelme miatt. Mihamarabb kihátrálnak Botka mögül, és újra leülnek tárgyalni az együttműködésről. Különben Molnár Gyulának lehet igaza. A pártelnök egy tavaly novemberi interjúban felvetette: 2018-ban megszűnhet az MSZP.

Ez az út, ahova Botka László kényszeríti őket, most oda vezet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr2512272067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

schnee 2017.02.19. 09:00:28

"Lépjen hátra Kovács László korábbi pártelnök és külügyminiszter? Lépjen hátra a Gyurcsány-kormány idején frakcióigazgató Tóbiás József? Lépjen hátra a korábbi frakcióvezető Lendvai Ildikó? Lépjen hátra a Gyurcsány-kormány korábbi minisztere, Szekeres Imre, államtitkára, Ujhelyi István Gőgös Zoltán és Baja Ferenc? Lépjen hátra az akkori budapesti elnök Molnár Gyula? Lépjen hátra a korábbi államtitkár és kétszeres miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attila? Mind ott voltak Botka beszédén, és nyilván nem volt könnyű megtapsolni az említett mondatot. Még Nyakó Istvánt is visszahozták kommunikációs vezetőnek, aki Gyuircsány idején az MSZP szóvivője volt. Az MSZP szóvivője ma Budai Bernadett, a Gyurcsány-kormány szóvivője. Mindenki csomagoljon? Ilyen hosszú lenne Gyurcsány árnyéka, aki nyolc éve nem elnöke az MSZP-nek? Gyurcsány tehetne arról, hogy azóta négy elnöke volt a folyton megújulást hirdető pártnak?"

IGEN!!!!! Sikerült felsorolni szinte az összes nevet akik miatt a maszop ott van ahol.

+1 olyan listára amin gyurcsótány neve rajta van jóérzésű ember nem xszel.

Filó FiBi Béla 2017.02.19. 09:29:51

@schnee: ez mekkora egoista komment vazz..sőt!
Aztán megkérdezhetem ha mindenkit kibasz maga mellöl ez a jóember..akkor hogy fog minimum 6-8 ismeretlen,az ellenzék számára elfogadható a nemlétező balos médiában felépiteni,bemutatni megszerettetni?.egy noname arcra kik szavaznak majd?
Meg..azért hivják diplomatának,politikusnak ezeket mert tárgyalnak sakkoznak variálnak.ha üzengetnek,arcoskodnak,hisztiznek akkor ezt orbanistának hivják,vagy fideszistának:-)))
Csömörből vödörbe a terv?

Veronika Laska 2017.02.19. 09:48:57

Aki a volt párttársából ellenséget kreál, az nem Orbánt akarja legyőzni hanem Gyurcsány Ferencet. a volt párttársát. Érdekes, amikor 2006.-n ennek a jelenlegi "ellenségnek” a hátán bemászott a parlamentbe akkor nem volt „ellenség”. Viszont most már az lett Botka Lászlónak. Az MSZP miniszterelnök jelöltje a DK szavazóit is ellenségnek nyilvánította ezzel. Botka László nem csak hiteltelen, hanem egy kalandor a politika életben. Addig ezzel nincs is probléma ameddig csak és kizárólag a saját életét és egzisztenciájával játszadozik, de egy ország népének az élete az azért már egészen más dolog! Ez a Fideszes retorika megmutatta, hogy az MSZP hová is húz igazából. Csak hogy értse mindenki a lényeget! Az ellenséget likvidálni szokták az ellenfelet legyőzni. Nem tudom, ki hogyan van, ezzel én a magam részéről azt tudom mondani rokkantként és anyaként nem bízom ebben a hiteltelen emberben. Még a kutyámat sem bíznám rá! Akkor egy országot hogyan?
„A becsületesség, mint minden érzésünk, két fajtára volna felosztható: negatívra és pozitívra. A negatív becsületesség (...), akik becsületesek maradnak mindaddig, míg alkalom nem kínálkozik a meggazdagodásra. A pozitív becsületesség annak az embernek a becsületessége, aki folyton térdig jár a kísértésben, és mégsem bukik el.” (Honoré de Balzac)

szocskelaci 2017.02.19. 11:25:00

Én meg azt mondom, hogy Botka úr vegyen vissza az arcából, mert tényleg teljesen tönkreteszi az eddigi eredményét, amit Szegeden elért! Neki szurkoltam, lájkoltam minden alkalommal! Ezután már biztosan nem fogok! Egy fikarcnyi kompromisszum-készség nincs benne! Ő soha az életben nem fog tudni pártot felépíteni, pláne nem úgy, mint Gyurcsány Ferenc! Hajrá DK!!! Húzzunk bele!!

János Dunai 2017.02.19. 12:20:19

nem néztem nem hallgattam a kiscsavót de ha a párt nem szamol le a magyar nép érdekében az elmult 27 évvel akkor jobb ha mind takarodtok.vagy egy balodali párt ezek a kóklerek nélkül vagy semmi.a demokraciat szajkozo barmokra hazaarulókra kiarusitokra tolvajokra nincs szükseg.ki kell lépni a natobol.ezt se meritek megtenni mert a nyakunkon ulesetek mitöl is függ a faji alapú kifelé szolgalasból fajzsidó kömuveshordaval kacerkodva rajuk teve.az itthoni zsidosag zöme szarik erre ellenetek van.csak egy fuggetlen magyarorszag mas semmi.az atalakitott eu lehetne a keret de az oroszokkal együtt szövetségben.a nép meg nyomorog.a kitenyesztett politologus media közgazdasz ugyved biro ugyesz rendör katona reteget mind ki kell baszni a hatalom közeléböl is mert nemzetközi faji alapú rabszolgatartas resze meg ti is .

tamás46 2017.02.19. 14:25:26

Úgy érzékelem jó tanácsokat kapott Orbán Viktortól, hogyan segítse elő a 2018-as ismételt megválasztását.
Ez egy olyan visszatérő jelenség, amikor a terroristák már nem öltenek álruhát, hanem belülről fizetik meg azokat,akik melléjük állnak és helyettük végzik el a piszkos munkát.

Lilla50 2017.02.19. 14:43:21

Én örülök! Botka végre dűlőre erölteti, hogy a máig kétfejű mszp radikális baloldali legyen! Kérdés: hányan szeretnék?

//Ugyanis a radikális szocialista nem azonos a szociáldemokratával, akiket árulónak tart, mert nem a proletárdiktatúra szellemében tevékenykednek. Érdemes mindennek utána gondolni//

patyuka 2017.02.19. 15:04:37

@schnee: "+1 olyan listára amin gyurcsótány neve rajta van jóérzésű ember nem xszel."

Egy vitafórumon az, akinek a számár a/egy névvel való játszadozás a legnyomósabb "észérv", attól, hogy "jóérzésünek" hiszi magát, mentálisan még biztosan nem "kerekedik ki".
Ugyanis: míg kisgyermekeknél a csúfolódás teljesen természetes életkori sajátosság, felnőttnél viszont annak megmaradása - azaz argumentumnak hitt használata - már az infantilis eszköztelenség árulkodó jele!
Ergo: ennél több szóra nem érdemesült...

BAZINGA2 2017.02.19. 15:22:32

Úgy látszik Botkát megcsapta a hatalom szele. Szétfogja verni az MSZP-t. Amennyiben folytatja az ámokfutását, a párt be sem jut a Parlamentbe.

patyuka 2017.02.19. 15:43:58

@Komodoi: "...Gyurcsány folyékonyan hazudik a népnek...a Gyurcsány-rezsim ámokfutását..."

Ez a linkek csupán B. L. voksolását illetően bizonyítékok, ám a fentiek vonatkozásában semmire sem jók!
Kéretik hozzájuk néhány - az agyoncsépelt lózungok "racionalitását és hitelességét" némileg meghaladó - megkérdőjelezhetetlenül adatolt bizonyíték úgy, hogy mindegyikéhez társuljon egy-egy 'bezzegjótétemény' is a regnálóktól.
Ugyanis azok híján - mondom: beleértve a szintén adatolt "kereszténykonzervatív jótéteményeket" is - az efféle címkézések nem többek a beismerten megbízást teljesítő "karaktergyilkosok" ocsmány hazugságainál!

Komodoi101 2017.02.19. 16:04:02

@patyuka:

B. L. megszavazta azt a hazudozó Gyurcsányt, akiről most azt mondja hogy hazudozott, ezért vonuljon háttérbe. De akkor B. L. miért nem vonul háttérbe?

patyuka 2017.02.19. 17:01:46

@Komodoi101:
B.L. -t illetően nem kérdőjeleztem meg a belinkelt forráshelyek adekvátságát.
De a két sommásan címkéző állításod - 'Gy. folyékonyan hazudott; ámokfutó rezsimet működtetett' - kapcsán megfogalmazott kifogásomra egy árva szóval sem reagáltál, holott aligha kétséges, hogy a Gy. F. elleni támadások/vádak indokoltságát/hamisságát csakis azok valóságtartama alapján lehet megítélni

camilló 2017.02.19. 17:48:37

A mai ellenzéknek köze nincs a baloldali eszméhez, gondolathoz. Legjobb esetben is max. polgári demokratikusnak nevezhető, ami fényévekre van a baloldaliságtól! Igaza van Botkának amikor harcos baloldali politikát kér számon! A bejegyzésben felsoroltaktól teljes joggal követelhető, hogy lépjenek le! nem hátrébb, hanem menjenek oda, ahová valók. A liberálisok táborát gyarapíthatják. Botkának, és az MSzP-nek az esélye meg lehet arra, hogy baloldali legyen, ha sikerül leráznia magáról a polgári pártokat. Az teljesen nyilvánvaló, hogy győzni nem fog tudni. Viktor leváltására két opció létezik. Az egyik, hogy az összes ellenzéki párt megállapodik (igen a jobbikot is ideértem) egy programban, ami arról szól, milyen törvényeket kell meghozni, hogy helyre lehessen tenni a jogállamot. Teljesen mindegy hogy kik lesznek a képviselők, csak azt a gombot tudják megnyomni amit kell. ha nem így tesznek az ellenzéki pártok, akkor azt bizonyítják be, hogy csupán megélhetési politikusok és nem hajlandóak felülemelkedni az ország lakosságának az érdekében a saját érdekeiken. Megjegyzem, hogy Gyurcsánynak ezt már régen be kellett volna látni, mert ezt a szart neki is köszönhetjük. A másik opció a forradalom, amire esély sincs, mert vagy a hideg, vagy a meleg, vagy az érdeklődés hiányában marad el!

ebella 2017.02.19. 18:02:04

Ha hiteltelen az az ő bajuk. Nem mindegy neked? Sőt a DK lesz a "baloldal" ura. Vagy leszarják a gyurcsányit a "baloldaliak" is. Az utóbbi a valószínűbb.

Komodoi101 2017.02.19. 18:03:08

@patyuka:

Maga B. L. mondta, hogy Gy. F. a szemébe hazudott a magyar népnek, csakhogy B. L. ezt pontosan tudta akkor, amikor kétszer is megszavazta Gy. F. miniszterelnökségét, és még Őszödön is ott ült, mégsem tett vagy mondott semmit ellene.

ebella 2017.02.19. 18:03:18

@BAZINGA2: És a DK se. Az lenne az első valóban szabad parlament.

camilló 2017.02.19. 18:49:07

@Lilla50: Forradalmi szocialista amit mondani akarsz és nem radikális! A hagyományos értelemben vett szocialisták (szociáldemokraták) elfogadják a kapitalizmust és annak keretein belül küzdve akarják elérni az áhított végcélt. Ez nem lehetséges és a történelem azt mutatja, hogy a szocialisták egyre jobban távolodnak a szocialista eszmétől. baloldaliságot emlegetnek, de még ahhoz sincs semmi közük. Szegény Trockíj forog a sírjában...

Komodoi101 2017.02.19. 19:23:07

@camilló:

A szociáldemokraták a burzsoák ügynökei, akiknek az a feladatuk, hogy leeresszék a társadalmi feszültségek által keltett gőzt, de megőrizzék a burzsoák hatalmát.

patyuka 2017.02.19. 21:36:14

@Komodoi101:
Engem nem érdekel, mit mondott B. L., mert a vitatott dehonesztáló állításokat itt nem ő, hanem te tetted, viszont bizonyítékkal nem tudsz szolgálni, csak mellébeszélsz, handabandázol...
Kéretik konkrétan adatolni(!) a bizonyítékokat: mit és mikor "hazudott Gy. F. a népnek folyékonyan"; miben nyilvánult meg a Gyurcsány-kormány "rezsim jellege és ámokfutása"?

Komodoi101 2017.02.20. 13:18:07

@patyuka:

Például a Gyurcsány már Őszöd után nyíltan az ország szemébe hazudta, hogy az IMF-hitel az nem azért kell hogy lehívjuk.

patyuka 2017.02.20. 14:29:28

@Komodoi101:
Bár sokáig agyaltál rajta, nagy primitívre sikeredett, mert az IMF-hitel még Bajnai idejében is legfeljebb a biztonsági/tartalékkeretében leledzett az MNB-nél, és majd csak az Orbán-kormány hívta/használta fel! Miután pedig az utóbbiak a 3000 milliárdos nyugdíjmegtakarítással együtt azt is elherdálták, az IMF-hiteltől jóval kedvezőtlenebb kamatozású pénzforrásokhoz - pl. a hírhedt letelepedési kötvények árusításához - volt kénytelen folyamodni. Mikor pedig megnyíltak az EU-s pénzcsapok, abból származó milliárdokkal leginkább a csókosait staférozta ki...

Nem utolsó sorban pedig: nyomd már be azt a linket, amelyik ha nem is képes igazolni az általad hangoztatott "folyékonyságot" - mert ez úgy marhaság, ahogy van! -, de egyáltalán dokumentálja: "Gyurcsány már Őszöd után nyíltan az ország szemébe hazudta, hogy az IMF-hitel az nem azért kell hogy lehívjuk"; meg hasonlóképpen adatold már végre a "Gyurcsány-kormány ámokfutását" is!
Mert azok híján aligha kétséges, hogy állításaid csupán egy szájkaratés krakéler ócska rágalmai, azaz csupán gátlástalanul és "folyékonyan" hazudsz!

Komodoi101 2017.02.20. 19:54:36

A Gyurcsány már Őszöd után, tehát amikor már állítólag megjavult, és többé már nem hazudott, akkor mégis az ország képébe hazudta hogy az IMF-hitel nem azért van, hogy az ország azt lehívja.

Zsoltbacsi 2017.02.20. 22:38:18

@patyuka:

" mert az IMF-hitel még Bajnai idejében is legfeljebb a biztonsági/tartalékkeretében leledzett az MNB-nél, és majd csak az Orbán-kormány hívta/használta fel!"

Tevedes, a 20 milliardos keretbol 16,5ot ok hasznaltak fel!

Ez a magannyugdijas erolkodesetek is izzadtsagszagu. Orban sorban vasarolja vissza, amit az elodei elkotyavetyeltek.

al Dajjal 2017.02.21. 05:54:54

Dolgok, amik miatt Gyurcsány puszta jelenléte is majdnem biztos kétharmadot intéz a fidesznek:
- 2004-ben a határon túli magyarok könnyített állampolgársága ellen kampányol, 2015-ben "szír" menekülteket fogad a házába, az illegális határsértők jogaiért óbégat. (Azért az idézőjel, mert a képeken szereplők a szíreknél sokkal sötétebb bőrűek. Inkább észak-afrikaiaknak tűnnek.)
- Az őszödi beszédnek nem az a legdurvább része, hogy hazudtak folyamatosan, hanem a "másfél- két évig nem csináltunk semmit". És megjegyzem utána sem. A válság kommunikációja hogy is volt?
"Nem fájni -> De, mégis. Fájni fog. -> IMF hitel nélkül államcsőd lett volna."
Két éve volt, hogy csináljon valamit. Már bőven Őszöd után járunk, amikortól kezdve megjavult, nem hazudik, s mégsem volt képes felkészülni a válságra, pedig a "gazdaság dübörgött, stabil és nagy volt a jólét".
- A legnagyobb bűne viszont az, hogy általános vélemény, hogy személyesen neki köszönhető Orbán a kétharmadával. Őt utálták meg annyira, hogy ekkora győzelem lett még 2014-ben is. Lehet Orbán akármekkora arrogáns, diktatórikus, korrupt geci, ez mind Gyurcsányra hullik vissza. "Neki köszönhetjük." Én például attól félek, hogy a újra a hatalom közelébe kerül, immár a Jobbiknak fog kétharmadot intézni, az pedig még viccnek is borzalmas lenne - mondom ezt jobboldaliként.

al Dajjal 2017.02.21. 07:11:56

Mivel látom, vita van az IMF hitelről, felhasználásáról, itt egy Portfolos cikk. Remélem, megfelel forrásnak.

www.portfolio.hu/gazdasag/hatalmas_tehertol_szabadulunk_meg_mire_koltottuk_az_imf-hitelt.229691.html

patyuka 2017.02.21. 10:01:20

@ Zsoltbacsi, al Dajjal:
Hol vannak ennek a - "20 milliardos keretbol 16,5ot ok hasznaltak fel" - állításnak a költségvetési/zárszámadásos bizonyítékai? Nehogy már efféle bemondásos alapon bizonyítson valaki egy ilyen tételt!
Ugyanez igaz a "Portfolos cikkre" is, hiszen az nem adekvát dokumentum, hanem csak egy erősen kétes pártatlanságú cikk! Ami egyébként is csak a felvétel és a visszafizetés időpontjait közli tényként, nem pedig a tételes felhasználásáét. Annak tekintetében egy efféle - adatolt forrás és név nélküli - közlés éppen annyira tényszerű (mert mitől is lenne az?), mint a mindenért "gyúcsányahibás"-típusú fóbiafogantatású vélemények!
A "magánnyugdíjas" állítás meg - minthogy semmi köze sincs/lehet az állítólagos orbáni visszavásárlásokhoz - a hülyeség csimborasszója! Tény: úgy "védték meg" a személyre szabottan nyilvántartott, - valamennyi esetében reálértékét megőrző, sőt többségében kisebb-nagyobb nyereséges befektetésű, később örökségi esélyeket biztosít(hat)ó - megtakarításokat, hogy hazug ígéretek kíséretében egyszerűen lenyúltak és elherdáltak 3 e. milliárdot! Most meg megy a nyavalygás a nyugdíjak amúgy is problémás, jövőbeli forráshiányáról, amit az ominózus zabrálással még jócskán meg is tetéztek, hiszen a károsultak kezdik elérni a nyugdíjkorhatárt, és az elorzott megtakarításukat jövőbeli járandóságaik kiszámításakor nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni...

al Dajjal 2017.02.21. 15:56:29

@patyuka: A költségvetésben nincs olyan, hogy felcímkézik, melyik forintot mire költötték. Csak számok a bevételi és a kiadási oldalon.
Statisztikát böngészhetsz a www.akk.hu/hu/oldal/statisztika#a-kozponti-koltsegvetes-adossaga oldalon jó sokat.
A számok megmagyarázásában pedig segít egy google keresés, ahol olyan oldalak cikkeit olvashatod el, amelyet hitelesnek tartasz. (Amúgy még a kormánypártisággal nem vádolható hvg.hu is a portfoliora hivatkozik a témában.)

patyuka 2017.02.21. 18:52:13

@al Dajjal:

Nehogy már én keressek bizonyítékot a te állításodra, mely szerint a Gyurcsány-, illetve a Bajnai-kormányok "az IMF biztosította "20 milliardos keretbol 16,5ot ok hasznaltak fel"!
Ugyanis tény: ennek igazolására az általad belinkelt dokumentumban nem találni ilyen konkrétan néven nevezett tételt, tehát - miként te is beismerted, hogy "a költségvetésben nincs olyan, hogy felcímkézik, melyik forintot mire költötték" - csakis a ti fantáziátokban szüleménye, azaz egy gyengécske hoax a fentebb citált állításod!
Egyébként is: amennyiben a "google keresés" révén valóban el lehet(ne) jutni annak adekvát és autentikus(!) bizonyítékához, miért nem azt a dokumentumot idézted be?!
Végül pedig: a regnálók bármennyire is igyekeznek elfelejteni O.V. kormányváltáskori hivatalos vélekedését a Bajnai-kormánytól átvett állapotokról, utólag azt már képtelenek megmásítani, így aztán az efféle hazugságokat sem tudják visszamenőleg belecsempészni! Tény: akkor sem holmi 16,5 milliárdos IMF-hitelfelhasználásról, sem csődközeli állapotokról nem beszélt, holott egyiket sem lehetett mellékes vagy ravaszul elkendőzhető adalék...
De kutakodj csak a google 2010-es anyagában, vagy az Állami Számvevőszék "JELENTÉS a Magyar Nemzeti Bank 2010. évi működésének ellenőrzéséről" című dokumentumában ( www.mnb.hu/letoltes/1122000.pdf), hátha azokban neked csak elrejtettek valami olyasmit!

al Dajjal 2017.02.21. 19:33:16

@patyuka: Tévedés! Ezt nem én állítottam. Én csak linkeltem párat, ami segít eldönteni a vitát.

patyuka 2017.02.22. 10:36:37

@al Dajjal:

Miféle "tévedés"; és "mit nem állítottál"; meg mi az, hogy "csak linkeltem párat"? Mit zagyválsz összevissza?!
A reakcióidból még ezeket sem lehet "eldönteni", nemhogy azt a - hamisan tényszerűnek feltüntetett - állításodat, hogy "az IMF biztosította "20 milliardos keretbol 16,5ot ok hasznaltak fel"! Azt viszont egyértelműen igen, hogy skrupulusok nélkül, csak úgy 'exhas' hivatkoztál teljesen irreleváns forrásokra...
Ennyit a hitelességedről, márpedig a/egy csaló "linkelő" maga is "link", azaz (szó)párbajképtelen; dixi!

al Dajjal 2017.02.22. 16:01:35

@patyuka:

Tanulj meg olvasni. Csak pár hozzászólást kellett volna visszagörgetni:

"Zsoltbacsi
2017.02.20. 22:38:18
@patyuka:

" mert az IMF-hitel még Bajnai idejében is legfeljebb a biztonsági/tartalékkeretében leledzett az MNB-nél, és majd csak az Orbán-kormány hívta/használta fel!"

Tevedes, a 20 milliardos keretbol 16,5ot ok hasznaltak fel!

Ez a magannyugdijas erolkodesetek is izzadtsagszagu. Orban sorban vasarolja vissza, amit az elodei elkotyavetyeltek. "

" al Dajjal
2017.02.21. 07:11:56
Mivel látom, vita van az IMF hitelről, felhasználásáról, itt egy Portfolos cikk. Remélem, megfelel forrásnak.

http://www.portfolio.hu/gazdasag/hatalmas_tehertol_szabadulunk_meg_mire_koltottuk_az_imf-hitelt.229691.html"

Így már világos, hogy nem én állítottam, hogy 16,5 milliárdot már felhasználtak? Sőt a témában nem is állítottam semmit.
Nekem más állításaim voltak egy hozzászólással feljebb. (2017.02.21. 05:54:54 - kor, hogy még azt se kelljen keresni.)

morph on deer 2017.02.22. 21:13:54

"aki részese volt a 2002 és 2010 közötti időszaknak, annak hátra kell lépnie"

- Szerintem ezzel mindössze a saját "hátralépését" tudatta a lakossággal ilyen diszkrét módon! Ugyanis mint köztudott, Botka ugyancsak részese volt az említett időszaknak.
Szóval, ha mindezt nem egy esetlegesen benne lakozó másik személyiség mondatta vele, és ő tényleg azonos avval a Botka Lászlóval aki élőben hallgatta az őszödi beszédet, akkor csak erre lehet következtetni..!

morph on deer 2017.02.22. 21:22:30

Ma véletlenül hallottam Botkát nyilatkozni, amiből az derült ki, hogy Gyurcsány "beáldozására" azért lenne szükség, hogy ennek hatására szavazókat lehessen szerezni a Fidesztől!
Mert ő nem a másik ellenzéki pártok rovására akarja növelni a támogatói számát..!
Ja.
Továbbá csupa helyeslő visszajelzést kapott a 'kemény és konfrontatív' beszéde után, tehát szerinte ez a helyes út!

Gondolom az MSZP-nél már keresik a redőnyhúzót, hogy kéznél legyen.
Kelleni fog, nem vitás!
süti beállítások módosítása