Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

2015 nyertesei: Fidesz, DK, vesztesei: Jobbik, MSZP

2015. december 24. - Európa Kávézó

Mutatott némi átrendeződést a pártpolitikában a 2015-ös esztendő. A meggyengült Fidesz a gyűlöletkampánnyal visszaerősödött, a DK megközelítette az MSZP-t, a Jobbik néppártosodási törekvései kudarcot vallottak, a szocialisták elindultak az 5 százalékos küszöb felé. Visszaesett az LMP, a többiek gyakorlatilag megszűntek.

lopas.jpg

Vannak a magyar politikában toposzok, afféle "tutibiztos" tippek, amelyek nem szoktak bejönni. Antall József azt mondta, keresztény Magyarországot akart, mert annak van jövője, de az MDF rekordidő alatt elvérzett, és a rendszerváltással elhajtani látszott MSZMP-MSZP visszatért - kétharmaddal. Négy év múlva - Horn Gyula azóta sem kitárgyalt bűneként - a 6 százalékról induló Fidesz nyert az addig megtagadott Torgyán doktor jóvoltából. Sokan hitték és terjesztették, hogy akkor Orbán lesz a nyerő hosszú távon, hiszen fiatal, az MSZP a fölényes hatalmát képes volt elveszíteni, az SZDSZ pedig megindult a zuhanás felé, Orbán mégis vesztett. Utána megint jöttek a mindenttudók, hogy aki az uniós pénzeket osztja majd, az sokáig hatalomban maradhat. Medgyessy léptette be az országot az unióba, osztotta a pénzt is lavórszám, mégis rekordidő alatt megbukott. A reménytelen helyzetből Gyurcsány Ferenc hozta vissza az MSZP-SZDSZ-kormányt, majd elsöpörte a világválság, saját pártja aljas húzásai. A ballib értelmiség beleszeretett Bajnaiba, mert nem ismerték. Annyit tudtak, hogy szerethető pali, aki jó szakember. Csak azt nem tudták, hogy sem politikai képességei, sem emberi tulajdonságai nem teszik alkalmassá egy közösség vezetésére. Most mindenki Orbán harminc évére teszi a tétjeit, de ez sem fog bejönni.

Jöhet, persze egy őt megerősítő előrehozott választás, de jöhet a káosz, a felfordulás, egy európai fordulat, az elégedetlenség spontán tömeggé válása is. Maradjunk tehát abban egyelőre, hogy 2018 nagyon messze van. Rettenetes méreteket ölt a korrupció, nincs már Putyinon kívül egyetlen szövetségesünk, szétzilálódott a szociális helyzet, szézezrek menekülnek el, romokban az oktatás, az egészségügy. 

Orbán hitvány és aljas módon, de a maga szempontjából ügyesen játszott rá sokak félelmeire, a saját bajok forrásaként bármikor megjelölhető ellenségekre. Egy Finkelstein-Habony-Kövér-tengely számára semmi a gyűlöletanyag előálltása. A Fidesz ma mindennél erősebbnek látszik, de a rendszer belül ezer helyen ereszt. A Jobbik szavazóinak nagy része most a zsebben. Vona Gábor hiába próbált közepebbre húzni. Ma senki sem látja bennük a kormányra kerüléshez szükséges erőt. Nincs ma ember, aki szerint a Jobbik valaha választást tudna nyerni. Az ezüstérem pedig nem elég. Beállni Orbán mögé? Az maga a halál. Félkormányon-félellenzében lenni, mint most? Az annyi, mint zokniban fürdeni. Tud-e egységes maradni egy Jobbik, amely nem tud kormányra kerülni?

A ballib oldalon tisztáződni látszik a helyzet, de a kormányzás átvételének esélye rendkívül távoli. Túl sok a párt. Amíg Kálmán Olgánál egy este négy ellenzéki párt képviselője vizitel, addig ez nem fog menni. Annyi nagyjából eldőlt, hogy az Együtt, a PM, a MOMA és a Liberálisok az egy, jó esetben a két száázalékért harcolnak, vagyis létezésüknek semmi értelme. Az LMP, amely a középre állásával tartotta pozícióit, a Fidesz ámokfutása mellett ezt a státuszt nem őrizheti meg. Nem lehetsz belga egy olyan világban, ahol ölik a vallonokat, vagy a flamandokat. Aki ma ugyanolyannak próbálja láttatni az MSZP-SZDSZ-korszakot, mint Orbánét, az hazudik, vagy kollaboráns. Ez az oka annak, hogy minden kutatás szerint Schiffer András pártja beesett az öt százalék alá.

A DK, ha nem is gyorsan, de gyarapodik. Gyurcsány Ferenc elutasítottsága csökken a saját oldalán. Nosztalgia még nincs iránta, de ő az egyetlen, aki ma képes az ellenzéki oldalon stratégiát alkozni, távlatban gondolkodni, beszélni és kampányolni. És egy előnye biztos van mindenki mással szemben: ő az utolsó, aki legyőzte Orbán.t  Talán van még nála egy másik recept - ezúttal nem a szakácskönyvéből. Kérdés, hogy saját oldala elfogadná-e újra az élre, majd képes-e újra nyerni. Egyszer tudja megpróbálni, és akkor fogja, ha erre esélyt lát. Saját pártját nem kockáztathatja.

Az MSZP komoly bajban van. Nincs vezetés, kishalak próbálnak nagynak látszani, a régiek sehol, pedig minden hibájuk, bűnük ellenére többet értettek a politikából, mint az azóta a pártot elfoglaló fiataljaik. Az MSZP megszűnt váltópárt lenni. 2018-ban talán már az 5 százalékért küzdenek majd, de ha tartják is mostani pozícióikat, akkor is kisebb lesz a frakciójuk, mint ebben a ciklusban.

Az ellenzéki oldalon akkor van esély, ha a kisebb-nagyobb pártok legjobbjai, akik valamit meg is jelenítenek a nyilvánosságban, rájönnek arra, hogy nem egymást kell legyőzniük. Ha Juhász Péter a Deutsch-féle drogper kapcsán nem fog gyurcsányozni. Ha az MSZP elfogadja a többiek ilyen-olyan létezését, ha a DK nyitott tud lenni a korábban őket kirekesztőkre. És ha a közhangulat megváltozik. Ezt nem mindig lehet kierőszakolni. Az egészségügy problémái például fontosabbak lehetnek egy idő után a migránsozásnál, de ahhoz is idő kell.

A többi majd kiderül. Az biztos, 2016 rosszabb lesz, mint 2015. Az ámokfutás folytatódik.

A blog címében felsoroltuk, kik tudták gyarapítani a táborukat és kiknek nem sikerült ez. Valójában egy vesztes van: Magyarország.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr778195260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megtorolom 2015.12.25. 14:39:13

@WiteNoir:
Mert ők egyformák. Ha tudsz jobbat mondjad. Ámbár Szanyi azt mondta, ő a megfelelő.

2015.12.25. 14:45:14

@megtorolom:

nagyon lejáratódott, múlt rendszerhez erősen kapcsolható, erőszakos emberekre nincs szükség. szanyi még nagyobb vicc mint gyurcsány, szanyi egy idióta.
ezeknél már egy tűrhető fiatal, vagy egy nő is jobb arc lenne. szanyinak meg nem is szabadna egy párt arcának lennie.

Ajtony 2015.12.25. 14:45:37

Gyurcsányi? Phűűű. Öszöd, igazságbeszéd - sok év hazugság után. Phűűű. 2010-ig állami pénzekkel kitömött sajtó, ötvenezer pártbokrétás ingyenélő - ma éppen szörnyülködő bloggerként rinyál. Phűűű. Lejárt, sercegő lemezek - Gyurcsányi, Szigetvári, Juhász, Karácsony, Tóbiás és Meseházy - ez a választék? Phűűű. Civil álruhás pártfunkcik. Phűűű. A baloldal elárulta és éppen ma is elárulja az országot. Phűűű. EU, meddig? Európa éppen öngyilkos, a mások problémáit akarja megoldani, a sajátjait meg leszarja. Phűűű. Orbáni diktatúra? - miért is? Demokraták? - kik is? Phűűű. Ma 51%-ék, 2018-ban 65%-ék. Miért is, csak! - mert lejárt a lemezetek, de már régóta sercegett :D

2015.12.25. 14:47:17

@Balt:

nincs olyan, hogy "a demokrácia" meg hogy "demokratikus".
értelmezések vannak.
ma már a képviseleti demokrácia sem csak annyit jelent, hogy a többség uralma, pláne, hogy a választópolgárok kisebbik hányada támogatja a fideszt, jobbikot meg pláne.
de ha a választók 90%-a nácikra szavazna, akkor sem valósítanának meg 21. századi értelemben vett demokratikus viselkedést.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.12.25. 14:55:09

"A meggyengült Fidesz a gyűlöletkampánnyal visszaerősödött, "

es meg mindig itt tartototk
semi gyuloletkampany nem volt, nem gyulonek senkit
ha en nem akarom beengedni a lakasomba a postast, vagy akukasembert, de akar gyurcsanyit
attol en nem gyulolom
cask nincs helye nalam
/ezt az elorehozott valasztast meg tokre nem ertem, minek kene valasztas?/

Philip F. Queeg 2015.12.25. 14:56:33

@WiteNoir:

Miután a kérdést elegánsan kikerülted én mégis makacskodnék egy keveset.
Szóval...
Ha talán mégis nevesítel pártot vagy személyt, akikben a jövőt látod.

megtorolom 2015.12.25. 14:56:52

@WiteNoir:
Olybá tűnik, hogy a normálisabb emberek egyszerűen távol tartják magukat a politikától. A sleppek ismeretében, ez nagyon is érthetőnek tűnik. Nem?

Philip F. Queeg 2015.12.25. 14:57:07

@Balt:

Minden liberális ide jut el legvégül...

2015.12.25. 14:57:29

@Balt:

nem lenne rossz ötlet

2015.12.25. 15:01:45

@Philip F. Queeg:

a távoli jövő, nem, nem a közeli, valamiféle anarchoszocializmus, persze nemzetközi szinten.

a közelebbi jövő egy ésszerű szociáldemokrácia világállammal, ez is nemzetközi.

hazai szinten csak az alkalmazkodás marad, egy ésszerűen populista baloldali tömörüléssel, nem tartalmazva sem a kőkeményen neolib, sem a kőkeményen szélbalos embereket, egyelőre.
nálunk mszp-dk-együtt-pm-lmp stb összefogás valami "magyar szociáldemokrata párt" vagy hasonló néven, szükség esetén együttműködve a kialakítandó demokratikus konzervatív párttal.
ez a közeljövő

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.12.25. 15:02:59

@Philip F. Queeg: erre nem tudnak valaszolni
/rosszabb esetben nem mernek, mert akkor a zome Gyurcsanyt mondana/
en vegignezve a politikai palettat, magyaran a partelnokoket, mert altalaban azok szoktak me jeloltek lenni
mindenkinel rohogogorcs fog el ha elkepzelem mint me.
szerinte Kern Andras lenne a legjobb, de nem tudom raer -e?
csinalja azokat a hulye filmjeit meg szineszkedik...

2015.12.25. 15:03:00

@megtorolom:

igen, sajnos. a politika nem csekély mértékben bűnözők kezébe került. nehéz a helyzet.

2015.12.25. 15:05:02

nem kívánatos a személyi kultusz, az egy személy köré szerveződés. a 21. században élünk. viszont orbánnál vagy vonánál vállalhatóbb arcokat nem nehéz találni, szinte mindenki az:)

Philip F. Queeg 2015.12.25. 15:07:26

@WiteNoir:

Komolytalan aki még mindig hisz az Összefogásban.

Szükség esetén...együttműködve...a kialakítandó...
Beszarás! Ezt simán kiollózhattad volna egy 1946-os kommunista tervezetből.
Az eszem megáll!

:)

2015.12.25. 15:10:53

@Philip F. Queeg:

baloldalon felesleges kismillió párt,
kell egy radikális bal
egy ésszerűen populista tömegpárt

jobboldalon

kőkeményen liberális gazdpolt folytató "neolib-neokon" párt
demokratikus konzervatív tömörülés

gátlástalan nacionalista demagógokból, nácikból stb. nem kérünk, köszönjük.

megtorolom 2015.12.25. 15:12:15

@Balt:
Az a baj, hogy ezt az egész migrációs ügyet, minden ország rosszul kezeli. Tudomásul kellene venni a legegyszerűbb dolgot, az egészség ügyi problémát. Más éghajlat, más vírusok és baktériumok. A mi immunrendszerünk nem ismeri fel, az övék meg a mi kórokozóinkat. Ez túl sokba kerülhet. Azonkívül, ha csak magunkat nézzük, így is gazdasági problémáink vannak, magunkat is alig tudjuk eltartani, nem másokat. Így meg pláne, hogy minden "szentnek maga felé" hajlik a keze. És így hagyni beözönleni őket ellenőrizetlenül, pláne, hogy az IS közéjük vegyül óriási felelőtlenség. Már követelőznek, hogy a keresztények tüntessék el a kereszteket, mert az őket zavarja. Követelhetném e én ezt náluk? Még azt hiszem súlyos bajokkal fogunk szembesülni. És lehetne sorolni a velük járó egyéb problémákat.

fidesz maszop dk egykutya 2015.12.25. 15:13:10

@hagyma: de gyűlöletkampány volt, a húgyagyúak hergelésére, semmi másra.

Scagnetti 2015.12.25. 15:27:15

A DK mit erősödött? Ott tart, ahol másfél éve is tartott. Még az összeomló MSZP táborát sem tudja elszívni, azok közül is egy csomóan inkább mennek a bizonytalanok közé. A DK gyengeségének egyik legbiztosabb jele, hogy a megmondóemberei még mindig civilnek álcázott blogokkal lepik el a netet. Ha annyira vevő lenne rátok a nép, nem kellene ilyen pitiáner módszerekkel hülyíteni.

Írjátok már ki végre hogy Gréczy blog, és vonjátok össze a Nyugati Fénnyel! Nem fog összedőlni a világ, ez nem igazi coming out, hiszen úgyis tudta már mindenki.

Scagnetti 2015.12.25. 15:32:53

@megtorolom: " Gyurcsányt az a bizonyos őszinte /?/ beszéde tette fekete báránnyá, holott nálunk még így senki nem merte kiteregetni a disznóságaikat."

Ő sem teregette ki. Zárt körben elhangzott beszéd volt.

"Ettől függetlenül, szerintem Orbán ellen nincs más karakter mint Gyurcsány. Függetlenül ki mit gondol róla."

Jézusom! Egy választásnak nem lehet úgy nekimenni, hogy "függetlenül, ki mit gondol róla." A választók a szerint szavaznak a jelöltekre, amit gondolnak róluk.

"Tőle tartanak a legjobban."

Ezt lassan hat éve hallom, de azóta sem tudta senki megmagyarázni, mi a fenéért kellene tőle tartaniuk.

csak egy néző 2015.12.25. 15:48:34

"A szegénység vonatkozásában pedig az emberek mindennapi életélménye véd meg minket, mert azért a valóság mégiscsak számít. 2010-hez képest Magyarországon mindenkinek jobban megy a sora.. A mi kormányunkkal mindenki jól járt, az ellenzéket leszámítva."
OV

Vazze, ennyi ember, hogy nem hallott még erről? Vagy ez mind ellenzéki statiszta volt?

index.hu/video/2015/12/24/dec24_szegenyek_blaha_lujza_ter_etelosztas_sorbanallas/

6.Lenin 2015.12.25. 16:13:15

A jelenlegi ellenzéknek csak akkor lesz esélye a hatalom közelében kerülni, ha segít a Fidesznek, hogy Gyurcsány Ferencet
min 15 évre tiltsák el-jogerősen- a közügyek gyakorlásától. Nem kell lecsukni, az hős csinálna belőle, csal eltiltani.
Amíg ő aktív szerepet játszhat a politikában soha nem fogja eltűrni, hogy ne ő lehessen a vezére az Orbánt leváltani szándékozó erőknek. Fiatal, és türelmes. Élvezi is a politikai játékot. Szerintem ezen kívül semmi sem érdekli.

Kár álmodozni itt másról. Ha ezt meglépnék, a 2022-es választásokra már lenne esélyes is, talán. Gyurcsánnyal nem, A Fidesznek lottó 5-ös a pacák.

Szerencsére a választók is ezt valószínűleg így gondolták (eddig).

Sándor Spiák 2015.12.25. 16:17:14

Mantrázott hazugságokból indított gyűlölet-tiráda. Tehetetlen, tolvaj, jobbik esetben doktriner mocskolódók. Remélem, lesz egy kis osztogatás 2018-ban, mi meghozza a 80%-ot, s a tolvaj, hazaáruló pártokat betilthatjuk. Egy díszhazugság, az 1 800 000 szavazatot blamálja valamelyik különösen irigykedő sajnálatra méltó buggyant "elme". Miért ne lenne az elég, hogy demonstráljuk, az ország teljesen egyet ért ezzel a politikával? Emlékeztetek, hamvába hunyt FB hőbörgéseken, "országos" :-( úgy három számjegyű részvevőn nem jutottatok túl! Ahol meg millát hazudtok, ott néhány tízezer, de akkor már barokkosan fölülbecsülöm. Szarban vagytok, az ország gyarapszik, a deviancia a helyén. Igaz, egyre kevesebb "független baloldali mozgalom kutatóra (különös tekintettel 1968)" van szükség. És ez így van rendjén.

Afrika steht an der Elbe 2015.12.25. 16:37:52

@Balt:
Rosszul látod a kérdést. Liberális demokráciában (márpedig az csak liberális lehet, mint tudjuk) ugyanis mindig a le nem adott szavazatok számítanak. Aki a leadott szavazatok alapján döntené el a kérdést, az a náci.

gázóra ellenőr 2015.12.25. 16:53:25

@Sándor Spiák: Hahaha... gyarapxik. Az államadósság. 19 ezer milliárdból lett 25 ezer milliárd, plusz eltűnt 3 ezer milliárd manyup. Az 9 ezer milliárd. Az már több mint a szocik sara. Az igaz hogy az 10 ezermilliárd volt, de abból 3 ezer milliárd félre volt téve a manyupban.
A gazdasági növekedés GDP arányosan meg kevesebb mint amit az Eu-tól kapunk GDP arányosan. Elég komoly csőlátásod van haver!

2015.12.25. 17:03:20

@6.Lenin:

ez így van, gyurcsány erre jó, másra nem igazán.

feketeesfeher 2015.12.25. 17:07:38

@megtorolom: A problémafelvetéseid egyike sem valós.

Az egészségügyi kockázatok minimálisak, simán lehet kezelni, nincsenek olyan fertőzéstípusok, amik jelentős eltérést mutatnának.
A migránsokat nem eltartani kell, hanem beépíteni az európai gazdaságba. Ment már ez sokszor, menne most is.
A migránsok sehol nem követelték a keresztek eltávolítását.
A szíriai, iraki és iráni menekültek amúgy is találkoznak a kereszténységgel, szíriában és irakban meg bőven vannak/voltak keresztény templomok. Nem az IS menekül európába.

Probléma ugyan nyilvánvalóan volt/van/lesz, de nem azok a kitalált problémák, amiket említettél.

6.Lenin 2015.12.25. 17:11:11

Csodálkozom is, hogy ezt a többi ellenzéki párt nem veszi tudomásul, vagy tényleg ennyire naivak? Azt nem merem feltételezni, hogy tisztában vannak vele, és tudomásul veszik, mint valós lehetőséget.
Ennyire tényleg nem szabadna hülyének nézni a magyar választókat. Nagy hiba lenne részükről. Büntetnek is érte (lásd támogatottság)

feketeesfeher 2015.12.25. 17:11:39

@6.Lenin:

A politikának része a mítoszteremtés.
Hogy a Gyurcsány léte garantálja a fidesz győzelmét.
:)

Csak ezzel a mítosszal már inkább csak a fideszes keménymagot lehet időnként vígasztalni.

Mintha amúgy a demokratikus politika arról szólna, hogy van 6 hely, és amíg onnan ki nem hal valaki, más jelentkezőnek helye nincs.
Ez is ismert mítosz, csak ez is hülyeség.

Balt 2015.12.25. 17:16:12

@6.Lenin: Igen, ez a helyzet, bár a fiataltól azért már messze van Fletó. Kb. a korosztályom, de ugye Orbán 35 évesen már letette a ME esküt. Az azért valahol tragikus, hogy 40 alatt még egy fogalmazógyakornok sincs egyik pártban sem, a Fideszben sem.

Üdv itt is, kellemes ünnepeket!

(Török ényleg a Jobbik szekerét tolná? Tölgyest meg nem is értem, simicskista? Na mindegy, döglött blogon kár csámcsogni.)

Balt 2015.12.25. 17:23:42

@6.Lenin: Azt nem értem, hogy min bukott el Mesterházy "programja". Végtére is tisztán látva a helyzetet - tehetségéhez mérten - egész ügyesen játszotta ki Gyurcsányt egészen 2013 októberéig. Onnantól mintha megkergültek volna és önként ajánlották volna fel a tagságot Gyurcsánynak. Most is ez megy, néhány józanabb hang kivételével. (Pl. Hiller.) Más kérdés, hogy azért még ez szerény 5% körüli 60+os tábor se adható össze szőröstül-bőröstül, mint az ábra mutatja.

feketeesfeher 2015.12.25. 17:26:25

@6.Lenin:
"Amíg ő aktív szerepet játszhat a politikában soha nem fogja eltűrni, hogy ne ő lehessen a vezére"

Ezzel a félmondattal ugye az a nagy baj, hogy nincs igazságtartalma.
Nem fogsz tudni egyetlen olyan politikai tettett vagy politikai megszólalást idézni, ami alátámasztaná a véleményedet.
De ettől persze lehet ez a véleményed.

6.Lenin 2015.12.25. 17:26:43

@Balt:

Köszönöm, és további kellemes ünnepeket mindenkinek!

Az igazán "jó" politikus 60 felett kezdődik (már nem kell annyit a szexszel bíbelődni, több idő jut a politikai játékokra)

Török G. blogja már régen halott. Tölgyes valószínűleg bukta az aranyát, és Orbán a hibás, váltott. Az ő dolga.

Balt 2015.12.25. 17:31:16

@feketeesfeher: Iráni "menekült" nincsen: Iránban egyelőre nincs háború, még ha a világban sokfelé szeretnék is, ha lenne.

6.Lenin 2015.12.25. 17:34:22

@feketeesfeher:

Az egész eddigi (2009 utáni) tevékenysége ezt igazolja, ha kellőképpen tárgyilagosan is képes vagy szemlélni a hazai történéseket. Nekem tulajdonképpen tök mind1, mit kezdenek a Ferkóval, de nem észrevenni, hogy a támogatottság 2010-óta gyakorlatilag semmit nem változott, kivéve az osztódást...izé...szerintem elég rövidlátó szemléletre utal, de hajrá ! Orbán még 22-ben is simán nyer, hiszen nem lesz még ennyi ellenfele sem.
Szerintem.

feketeesfeher 2015.12.25. 17:36:16

@Balt:

Van Iráni menekült. Nem csak háborús helyzet miatt kerülhet valaki elfogadott menekült státuszba.

feketeesfeher 2015.12.25. 17:38:12

@6.Lenin:
Meglehetősen szangvinikusan szemlélem a politikai eseményeket.
Nem találok olyan politikai tettet vagy eseményt, ami minimálisan is igazolná a véleményedet.

Konkrétumot meg egyet sem említettél.

Balt 2015.12.25. 17:39:03

@megtorolom: Az igaz, hogy bizonyos országokba utazva még turistaként is tanácsos/kötelező bizonyos oltásokat felvenni, de valószínűleg ez az infektológiai a migráció legkevésbé problémás vonzata.

Balt 2015.12.25. 17:42:42

@feketeesfeher: OK, a reklamálj a macedón határőrizetnél, akik vsz. nem saját szakállukra döntöttek úgy, hogy iráni nem léphet be (illegálisan) Görögországból. Azt mondjuk már várom, mikor ömlik a görögök fejére ez a szar is, de ha nem lennének full kretének Európa "demokratikus vezetői" (gondoljunk csak a görög népszavazás befolyásolására), akkor összekötötték volna a görög segélycsomagot a szigorú schengeni határőrizet számonkérésével, ami amúgy is kötelességük lenne a görögöknek (is).

6.Lenin 2015.12.25. 17:48:17

@Balt:

Szerintem Bajnai bukása után a Nyugat- keserű szájízzel-, de Gyurcsányban látja az 1etlen-ballibsi oldalon-számba vehető (politikához értő-kellően gátlástalan) pacákot.

Tévedtek már ennél sokkal nagyobbat is a Nagy Vízen túl. Talán azt hiszik, sima fogpaszta reklám kérdése az egész. Lóvé kérdése-az meg van dögivel-, és a magyar választó lenyelik a Ferkót is. Ma még nincs más, és nagyon sok lóvé ment már az egész Orbán ellenes cirkuszra (újságírók, nyugati médiák, EP viták stb, nem lehet olcsó mulatság).
Rövidebben, nagyon szar a felhozatal az ellenzéki oldalon, jelenlegi állása szerint a csillagoknak.

Balt 2015.12.25. 17:48:40

@feketeesfeher:
hvg.hu/velemeny/20130208_Aki_nem_birja_abbahagyni
Ez már elmúlt sajnos (? - voltaképpen szurkolok Fletónak, ő a személyes garancia arra, hogy nem jönnek vissza). :D

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2015.12.25. 17:50:49

Azért jó ez a DK meg gyurcsány történet, mert a fideszmaffiával pont ez fog megismétlődni. Illetve dehogy, hiszen amikor a fiedszmaffia bukik, akkor a következő kormány nem fogja azt játszani, hogy szabadlábon hagyják orbánt, a gászszerelőt, szirgyártót, rogánt meg többi súlyos bünözőt, csak mert szabadlábon több politkia hasznot hoznak mint bebörtönözve.

Francot, ezeket frakcióstul, 30-40-esével vágják majd dutyiba. Teljes vagyonelkobzással, a teljes családi összefogás tagjaira kiterjesztve.

Ezek a barmok és még barmabb hívei el se tudják képzelni, hogy a bukás jönni fog, és akkor jön az elszámolás és a leszámolás.

Balt 2015.12.25. 17:57:13

@6.Lenin: Szar, de Fletót biztosan nem fogják támogatni EU szinten, de még Amerikából sem. Képtelenség, hogy ne látnák, lehetetlen küldetés őt újra-felépíteni. Hogy az Apró-klánnak hová ér el a keze, az kérdéses, de nem hinném, hogy komolyan vehető nyugati politikusokhoz találnának kulcsot, bár meglepő és (ha nem ismerném az utóéletét, azt mondanám) mulatságos volt Fischer Iván levele Clintonnének. Az lehet, hogy Bitó "konspirációs lakásában" szépen elénekelgetnek mozgalmi dalokat a Szíriából ide átdobott "karrierdiplomatával", és ugyanitt (korábban) ráparancsolták Gyurcsányt is a közös lista 6. helyére, de le kellett vonniuk kb. ugyanazt a következtetést, mint Bajnai a választás után. Innentől kezdve nem hinném, hogy komoly pénzekben "fogadnának" Fletóra. :))

6.Lenin 2015.12.25. 18:00:38

@feketeesfeher:

Nézzél meg az ATV-n néhány beszélgetést K. Olgával és Ferenc testvérrel. Az is elég. Most az unióban is ő nyomul, és nem eredménytelenül, Bajnai már nem számít.
Természetesen nem állítottam, hogy nyíltan ezt állította, de be is tojnék ha bárhol a világon a politikusok 1enesen elmondanák mi is a szándékuk valójában.
(Pl. elég sokat görcsöl Merkel mutti az..... izékkel -menekült, vagy mi a tosz-, de rajta kívül nem hiszem, hogy ismernék az igazi szándékát. Vagy miért is van háború Szíriában, és a többi)

Balt 2015.12.25. 18:04:08

@feketeesfeher: Ja, azt még tegyük hozzá, hogy mondjuk a szlovén határon egy mégoly demokrata-szunnita :) szír sem menekült, mert Törökországban már biztonságban volt. Hogy emellett Sorosnak ráfér a számlájára (meg a lelkiismeretére) átgumicsónakáztatni őket Európa "átformálása" érdekében (ezt ő maga mondta), az más kérdés. Filoszemita megközelítéssel azt kérdezném: hogyhogy nem Izraellel ilyen jóságos? Az ott van a szomszédban, hasonló demográfiai gondokkal, és nem kellene életek tízezreit veszélyeztetni.

feketeesfeher 2015.12.25. 18:05:31

@Balt:
"reklamálj a macedón határőrizetnél"

Nem nagyon érdekel a macedon határőrizet.
A hatályos eu-s szabályozás szerint lehet iráni menekült.
Ezen azért túl sokat kár lenne lamentálni.

feketeesfeher 2015.12.25. 18:09:02

@Balt:
"ő a személyes garancia arra, hogy nem jönnek vissza"

Klasszikus fideszes remény.
Nem állítanám, hogy érdemes lenne vele foglalkozni.
Hallottam jópárszór, de csak egy konkrétan meghatározott körből.
Az meg nem terjeszkedett nagyon túl, a fidesz-jobbik tandemen.

feketeesfeher 2015.12.25. 18:16:20

@6.Lenin:

Láttam már interjút.
Abból semmi olyat nem bírnék kikövetkeztetni, mint amit te állítasz.
Gyurcsány speciel ebben a kormányzati-ellenzéki hülyeség cunamiban kimondottan racionális politikus benyomását kelti.
De az értékelés persze mindíg a befogadón múlik.
Egyik ember ugyanazon interjúból tök más következtetést von le, mint a másik.

Orbán beszédéből a hívők azt, hogy milyen okos, az ellenzékiek meg azt, hogy milyen ostoba barom.
Na, akkor mit kezdjünk ezzel a helyzettel?

Balt 2015.12.25. 18:17:05

@feketeesfeher: A "Fidesz-Jobbik tandem" momentán 72%-on áll. (Asszem mandátumarányokat egyelőre kár is becsülni ebből.) Igazad van, nem érdemes vele (ti. a Fletó-problémával) foglalkozni. Melyhez hasonló további sikereket kívánok az új esztendő(k)ben! :))

feketeesfeher 2015.12.25. 18:19:16

@Balt:

Az úniós menekültügyi szabályozás nem azt mondja, hogy csak szomszédosból jöhet menekült.

Hagyjuk már ezt a hülyeséget.
Egy szír menekült az bárhol van, menekült.
Akár a szlovén határon van, akár az osztrák-németen, akár a szerb-magyaron.

Brix 2015.12.25. 18:22:03

@feketeesfeher: "A migránsokat nem eltartani kell, hanem beépíteni az európai gazdaságba..." Hogy a fenébe képzeled ez el amikor Európában most is van 23 millió munkanélküli, közöttük nem csak képzetlenek? Még Németországban is van 2,65 millió munkanélküli, nemhogy a többi európai országban, ahol egyenesen katasztrófális a helyzet. Orbán nem csinált mást , mint felismerte, hogy az EU óriási gazdasági-társadalmi-politikiai válságban van, és erre próbált meg "populista " megoldásokat adni . A legtöbb európai embernek elege van , a globális érdekeket kiszolgáló , " politikialag korrekt" elitből , és a pártjaikból, így Orbán jelenleg a legnépszerűbb európai politkussá vált. Nemhogy magyar kihívója nincsen , de még az európai szintéren is népszerűsége csúcsára érkezett. Vele szemben nincs esélye senkinek , az ellenzék csak statiszta szerepet tölt be. Úgy látszik , az emberek többségét a látható korrupció és az alacsony bérek sem érdeklik, Orbán tartják a legalkalmasabbnak az ország vezetésére

feketeesfeher 2015.12.25. 18:23:28

@Balt:
"A "Fidesz-Jobbik tandem" momentán 72%-on áll."

Emlékeim szerint nem, de annyira nem is érdekelnek a fidesz-jobbik biztos szavazói.
Miért kéne ebből a szempontból a véleményükkel foglalkozni? Nincs semmi értelme.
Ki nem szarja le, hogy mi a fidesz-jobbik mélyhívőinek a véleménye a baloldal strukturális problémáiról.
Nem is értik, nem is akarják érteni, és amúgy sem számít.

6.Lenin 2015.12.25. 18:25:25

@Balt:
" Fletót biztosan nem fogják támogatni EU szinten, de még Amerikából sem. "

Már támogatják.
Írtam, hogy tévedtek már ennél nagyobbat is .
Lásd Ukrajna, ott (Nyugaton) így "gondolkodnak", az ár nem számít.
(sokan tudnának mesélni, de csak fordulnak 1et a sírjukban)

A fő kérdés -szerintem- jelenleg, hogy várható/látható más a porondon, aki "alkalmas" a gyarmaton a helytartó szerepre?

feketeesfeher 2015.12.25. 18:29:30

@Brix:

Ne röhögtess már.
Orbán a nyugat-európai széljobb egy részénél népszerű.
Meg a Káeurópai nacionalisták körében.
Nem egy nagy merítés.
És ott is csak a migránsügyben elfoglalt álláspontja miatt.

Egy átlagos nyugat-európai polgár kiütést kap attól, ha megtudja, hogy Orbán hogyan bánik saját országa civiljeivel, a jogállammal, a korrupcióval.

Jó, a migráns ügyet kimaxolta. De ennél többre nem képes.

csakférfi 2015.12.25. 18:30:50

@Balt: Akkor a Fidesz a következő válsztásokat már most megnyerte? :)

6.Lenin 2015.12.25. 18:37:00

@feketeesfeher:

Nincs szándékomban, hogy meggyőzzelek. Csak leírtam a véleményem (nem lenne nehéz igazolnom), de momentán ehhez nincs sok kedvem.
Természetes(?) , hogy léteznek más vélemények is. Mindenkinek jogában áll azt leírni/elmondani (és igazad van, hogy nem biztos, neki/nekem van igaza(m)

Most csak annyit hoznék fel, hogy a Fletó bukása után (2009) az MSZP padlón, a többi vicc pártról szót sem érdemes ejteni. Fletó "szorgalmazta" az összefogást, ami mindenki számára kudarc, kivéve a DK-t (nyert 1-2 %-ot). Addig dicsérte Bajnait, hogy mára eltűnt (Olgának azt mondta, hogy ő fedezte fel a Gordonkát, rá is cseszett a felfedezett.)
Más a véleményed?
Rendben, ettől még elférünk eme sokat szenvedett Mo-on mindketten.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2015.12.25. 18:38:11

Egy biztos, ecsém, Gyurcsány mögött nem fog senki "felsorakozni", inkább a halál.

Ha nem fúrták volna meg Bajnait (Mesterházy és Gyurcsány), akkor most egy nagyságrenddel erősebb ellenzék lenne a parlamentben és több eséllyel rendelkeznénk 2018-ra. De nem, nekik fontosabb volt a percnyi érdekük, mint Magyarország jövője. Még a DK is jobban járt volna, ha nem áll be az összefogásba, mert amúgy is bekerült volna az összefogásba és sokan éppen miatta nem szavaztak az ellenzékre.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2015.12.25. 18:39:10

@iii: elírás, nem az összefogásba, hanem a parlamentbe került volna be amúgy is.

csakférfi 2015.12.25. 18:44:24

@Dugovics Tifusz: Akkor amikor Shifferék nem álltak össze a gyurcsányékkal(választások előtt valamikor réges régen egy messzi messzi galaxisban....) :) :) Ezt sejtve a gyerekeimnek javasoltam hogy tanuljanak nyelveket és menjenek külföldre dolgozni miután nagykoruak lettek. Miért van az hogy egy ilyen senki mint én tud jósolni? Meg hogy még igaz is lesz.Bakker hová sűllyedt a magyar politika.azért felemelő hogy én nem aznosítom magyaro.-t a politikusainkkal.Lehet hogy ez az egészséges?Ja a gyerekeknek a kínait javasoltam az angol után. :) :)

feketeesfeher 2015.12.25. 18:46:23

@6.Lenin:

Az "összefogást" speciel Bajnaiék szorgalmazták, nem Fletó.
Csak aztán baromi gyorsan elkezdtek belőle kihátrálni.

De a politika az ilyen játék.

6.Lenin 2015.12.25. 18:47:22

a poszthoz

"... a DK megközelítette az MSZP-t,.."

ügyes húzás.

Az MSZP zuhant le a DK szintjére.

Szerintem.

Alick 2015.12.25. 18:48:07

@feketeesfeher: amíg nem lép kapcsolatba a hatóságokkal és kéri a menekültstátuszt, addig csak iratok és státusz nélküli csavargó.

Alick 2015.12.25. 18:50:54

@WiteNoir: "Orbán ellen nincs más karakter mint Gyurcsány"

Az egyik flepnis tolvaj autokrata helyett a másik - kösz, nem!

Alick 2015.12.25. 18:55:28

"Nem lehetsz belga egy olyan világban, ahol ölik a vallonokat, vagy a flamandokat."

Hadd hulljon a férgese, ez hosszabb távon bejöhet...

"Aki ma ugyanolyannak próbálja láttatni az MSZP-SZDSZ-korszakot, mint Orbánét, az hazudik, vagy kollaboráns."

Nem "ugyanolyan", hanem a 25 évvel ezelőtti "gengszterváltás" paktumai szerint elosztották egymás között az érdekszférákat.

6.Lenin 2015.12.25. 18:55:37

@feketeesfeher:

Szerintem Fletó "szorgalmazta" mert lehetőséget látott a saját megerősödésére. Azért hátráltak ki mögüle, mert érezték, hogy Fletóval buknak (nekik be is jött. Fletó erősödött)

A végén Te magad igazolod, amit állítottam.
Igen, ilyen játék a politika.
(azért támogatok valakit, hogy félreállítsam)

Balt 2015.12.25. 19:00:58

@6.Lenin: Igen, a Bitó-lakás nyilván nem véletlen volt, ahogy Badfriend sem. De lassan célegyenesbe fordulnak az amcsi választásra, ergo: még ha továbbra is támogatnák (amit kötve hiszek, legfeljebb Simonyi, Ch. Gati, Kati Marton stb. aknamunkája), lassan lekerülünk a napirendről, kb. pont a 2018-as választásokig nem lesz érkezésük foglalkozni velünk. :) Amúgy is lengyelek jobbról előznek éppen, erre fognak koncentrálni. (Amúgy kutya kötelességünk kiállni mellettük V4-szinten is, még akkor is, ha mi a PO-val vagyunk egy EU-frakcióban.)

Balt 2015.12.25. 19:05:07

@csakférfi: Szerintem legfeljebb az arány kérdéses, az abszolút többségre már most nagy tételben fogadni mernék. És az is látszik, hogy hosszabb távon legfeljebb a Jobbik tudja megszorítani - bár ennek nem feltétlenül örülök.

Ja, az előbb még elfelejtettem: @6.Lenin: A lengyelek legalább már végleg elkapálták az utódpártokat. :)

Balt 2015.12.25. 19:07:36

@6.Lenin: Így volt, és továbbra se tudom, miért kergültek meg az MSZP-nél (ill a tobbiek). Juhász pl. ki is jelentette, hogy ő olyan listán nem szerepel, amin Gyurcsány is rajta van, aztán tessék, máig az "Együtt" arca. :))

Balt 2015.12.25. 19:09:04

@iii: KIvételesen egyetértek - ami a Fletó vs. Együtt-működést illeti. :)

Balt 2015.12.25. 19:16:27

@csakférfi: Schifferék még Bajnaiékkal sem álltak össze, holott azért volt némi ösztönzés. :)

"Bitó László ösztönzésére tehát találkoztam Bajnai Gordonnal és Kónya Péterrel abban a reményben, hogy az önreflexió valamilyen formáját fogom megtapasztalni. Megkérdeztem Bajnaitól: visszatekintve, mit csinálnál másképp? Válasz: ha valakinek van kritikája döntéseivel kapcsolatban, ő persze áll a kritika elébe. Mondtam: nekem van, a devizahitelezés és a banki magatartási kódex. Válasz: akkor ez volt a legjobb. Végig vezettem az LMP számára fontos értékeken, a sokféleségen, a bázis demokrácián, elmondtam, hogy egyáltalán nem világos számomra és az LMP-n belül sokak számára, hogy mi szükség van csatlakozásra, és nagyon kértem, ne küldjenek a kongresszus előtt néhány nappal egy csatlakozási szerződés tervezetet, hiszen egy bázis demokrácia számára ez egy kezelhetetlen helyzetet idéz elő. Válasz. Hát ez már eldőlt, ezt már megbeszélték az LMP vezetőivel.

Itt jutottam el magyarországi utam végéhez. Mivel elfogadtam a felkérést, hogy mondjak a kongresszuson egy rövid beszédet, ezt megtettem, megpróbáltam egy esetleges kompromisszum sarokköveit megfogalmazni. Mára már megbántam, hogy egy pillanatra is elképzelhetőnek tartottam az együttműködést ezzel az álnok, cinikus és erőszakos bandával, és kénytelen voltam szembenézni azzal a felismeréssel, hogy ott, Magyarországon, nem tudom jól csinálni a dolgokat, nem megbízható az ítélőképességem, nem tudok eredményes lenni."

elniveresen.hu/rona-peter-levele-schiffer-andrasnak

6.Lenin 2015.12.25. 19:17:19

@Balt:

Lehet, hogy most egy kicsit árnyékba húzódhatunk. A lengyelek nagyobb falat (Amerikában is sok lengyel választ jövőre). Szépen nekik is estek a nyugati barátaink.
Még valaki csatlakozna a V4-hez, Brüsszelben beleőrülnének. (nem kötnék életbiztosítást Orbánnal) Más támogatója (már aki "komolyan" is vehető") az EEÁ-nak nincs Mo-on Fletón kívül (szerintem meg is lovagolja rendesen ezt )
Szerintem, ha nem tudják rövid időn belül padlóra küldeni lengyel barátainkat, abból nagy cirkusz lesz rövidesen, megspékelve az ide áramló izékkel (jövőre többszöröse az ideinek, valószínűleg)
Nem valami rózsásak a kilátások ballibéknél.

Balt 2015.12.25. 19:27:06

@feketeesfeher: Francokat. A DK nyuggerkommandó hekkelte meg 2013 okt. 23.-át, a többi csak lesett, mint hal a szatyorban. Úgy lehet, ahogy 6. Lenin vélelmezi: akkor még támogatták Gyurcsányt (is) Amerikából, nevezetesen egy szemfelszedő kisiparos révén. Konspirációs lakás, lol. :) A név viszont jelzésértékű: Bitó. :))

cink.hu/az-orokos-alairok-gyurtak-meg-bajnait-1497728661

Balt 2015.12.25. 19:29:55

@6.Lenin: Fognak, a horvátok legelőször. :)
Még most is röhögök ezen a zindexes pofára esésen: :)))
index.hu/kulfold/2015/12/22/horvatorszagban_lehet_mas_a_politika

n3spr3ss0 2015.12.25. 19:44:54

@röf: Ja,és te ás a fajtád az értelmiség. Látszik is az ország megítélésén.

DFK 2015.12.25. 19:46:15

@feketeesfeher: Akkor: beszélnek-e a migrik európai nyelveket? Nem. Van-e használható képzettségük? Nincs. Lesz munkájuk? Nem. Alkalmazkodni fognak? Nem is akarnak.

n3spr3ss0 2015.12.25. 19:46:50

@6.Lenin: Legalább számolni tudnál,vagy ismernéd a számokat.

6.Lenin 2015.12.25. 19:50:06

Szerintem most sokan figyelnek Lengyelországra. Amennyiben átvészelik a mostani hisztériát, komoly következményei lesznek.
Vannak olyan folyamatok, amiket csak időlegesen elodázni lehet, de megállítani, nem.
A ballib oldalnak nem voltak elfogadható válaszai (most sincsenek) az utóbbi évek kihívásaira, csak hatalmas töketlenkedés. Természetesen 1 elefántot elég nehéz hanyatt fektetni, macerás. Lassan megy végbe, de nem lehetetlen. Igaz nagyobbat is csattan.
Az EU-nak változnia kell.
(Akkor is, ha ebből Orbánt kiszorítják. Az ő személye lényegtelen kérdés. Nélküle is megtörténik ). Az irány pedig nem 1 Birodalom irányéba mutat.
Szerintem.

6.Lenin 2015.12.25. 20:00:33

@n3spr3ss0:

Góliát Dávid mellett csapódott a földhöz, miután az utóbbi odacseszett neki, szegény alig tudott félreugrani.
Ebben a helyzetben már majdnem 1forma magasak voltak. Dávidnak ettől fülig ért a szájacskája.
Közben nem számolt senki, Góliát pont rájuk esett. Kipurcantak.
1edül Dávid élte túl a mókát.

feketeesfeher 2015.12.25. 20:01:08

@Balt:

Sajnálom, a krónikus Gyurcsányfóbiádat sajna nem csak nem tudom, de nem is akarom kezelni.
:)))

Nulla politikai jelentőségű ügyeket próbálsz nagyítani-kicsinyíteni a koncepciód mentén.
Csak hogy ez számomra érdektelen.
Meggyőzni nem akarlak, mert minek.

A politika úgy működik, hogy vannak akik vannak, és vannak akik nincsenek.
A magyar baloldal nem Gyurcsány miatt nincs, a liberális baloldal meg Gyurcsány miatt van.
És akkor mégis mi van?

Nem azt akarta az ország 1990-ben, hogy sokszínű politikai nézetek jelenhessenek meg (amúgy nem, de ez egy más kérdés) de a demokráciának ez az alapja.
Sokszínű, és lehet ide meg oda szavazni.
Meg persze sok minden más, de az nem tartozik szorosan ide.

Balt 2015.12.25. 20:10:50

@6.Lenin: A lengyelek szerencséje meg - ha kihúzzák addig -, hogy a velük egy EP-frakcióban ülő toryknak fognak udvarolni hamarosan az EU "nagyjai". Bár attól tartok, már késő. És ezzel sajnos meg is kezdődik a dezintegráció. Végül is: magukat lavírozták ebbe a helyzetbe. "Év embere". Hehe.

Balt 2015.12.25. 20:12:47

@feketeesfeher: :) Én is örültem. Meg még fogok is. Sokáig. :)))

feketeesfeher 2015.12.25. 21:03:45

@Balt:

Andy Vajna is örül, meg a Habony is, meg a Lőrinc is.
:)

Ez már csak ilyen.

A maradék 9 millió 800 ezer meg szopóágon. De ez a politika.

feketeesfeher 2015.12.25. 21:05:25

@Balt:

Bár ismerek jópárat, aki attól boldog, hogy Habony örül. :)
Na, őket azért sajnálom, de csak kicsit.

Én viszont becsajoztam, úgyhogy ennek örülök.
:)

William Kidd 2015.12.25. 21:30:15

En ma jo ideje nem szavazok senkire (elmegyek mindig es ervenytelen szavazatot adok le), de ha barmi eselyet latnam, hogy Fleto a hatalom kozelebe kerulhet megint, nagy duzzogva behuzom a feudalis, hot korrupt, narancsos maffiat. Ha mar ket bunszervezet kozul kell valasztanom, akkor legalabb azt fogom, amelyik nem magyarellenes es nem celja, hogy a kalifatus reszeve valjunk. Az mar direkt veszelyt jelentene a magyar nemzet letere. A kisebbik rosszat fogom valasztani es az az Orban vs. Fleto relacioban az elobbi.

megtorolom 2015.12.25. 21:39:44

Emberek! Boldog Karácsonyt mindenkinek! Reménykedjünk, hogy egyszer talán lesznek jó vezetőink ! Jó éjt!

6.Lenin 2015.12.25. 22:10:47

@megtorolom:

Sok-sok év után találkozik 2 jó barát

-Miért vagy ilyen szomorú?..... kérdi az 1ik
-Mert még mindig nem találtam olyan nőt, akit szívesen társammá fogadnék 1 életre.
......
És ez így folytatódott még néhány éven keresztül. 1 x csak még szomorúbbnak látja a barátját.
-Mi történt ?...kérdi kíváncsian. Még mindig nem lelted meg az igazit?
-De igen, megtaláltam.
-És? Akkor végre boldog lehetsz.
-Sajnos nem, neki meg én nem kellek. Más valakit képzel magának.

A te jó vezetőd, lehet, nekem szart sem érne. Még Jézust se tartotta (tartja) mindenki annak, pedig nem semmi, amit jutalmul kapott, hogy utat akart mutatni.

6.Lenin 2015.12.25. 22:19:31

Amúgy kösz a kávét.
Ez még török?
Volt 1 kis mellékíze.

Jó éjt!
Mindenkinek.

Én nem vágyom 1 jó vezetőre, most nem, 1edül is betalálok a háloszobába.

feketeesfeher 2015.12.25. 22:24:21

@William Kidd:
"En ma jo ideje nem szavazok senkire "

Egy vérfideszes vallomása.
:)))))

csakférfi 2015.12.25. 22:28:23

@Balt: Hm.....Erről nem tudtam.Deák nyilatkozatait olvastam anno a kiegyezésről.Nem véletlenül hívják a haza bölcsének.Akkor mindenki szomjazta a visszavágót Haynau miatt.Hogyan sikerült neki a magyar szélsőséget "benyelni" meg az osztrákokat(akik vérenzéssel példát statuáltak) "kibékíteni? Sajna azt látom nem bölcs a vezető sohasem.bárki is pályázik erre.Mellesleg a feleségem és én úgy döntöttünk nemrégiben ha a jobbik nyer akkor simán lépünk innen, pedig ötven felé ...........!azt gondoljuk ez sem jó de ezt lehet élhetetlenné is tenni!A szittya .....hagyjuk.Roszabb és válóság ezzel riogatom a gyerekeket mikor kérdezik nézün-e horror filmet. :) A kínai helyett most az arabot javasolnám nyelvként ha boldogulni akarnak az életben. :)

inebhedj - szerintem 2015.12.25. 23:45:01

"Aki ma ugyanolyannak próbálja láttatni az MSZP-SZDSZ-korszakot, mint Orbánét, az hazudik, vagy kollaboráns."

Na de vajon mi a megfelelő jelző arra a személyre, aki ezt a mondatot megfogalmazza és/vagy elhiszi?

belekotty 2015.12.26. 05:53:43

@feketeesfeher: Ez a @William Kidd: régi közismert narancstroll, akinek van legyártva vagy száz nickje és ezeket váltogatja.
Havonta egy két megszólalás. aztán áttér másikra.

anyo05 2015.12.26. 06:49:21

Vesztes Mo., jellemző hozzáállás:(((( 1 kis imffel mindjárt nem volna vesztes, meg pár privatizációval, no meg ide kényszerített migránccsal:DDDDD Áldottat, boldogat, békéset!!!!!

Balt 2015.12.26. 07:01:21

@csakférfi: Deák pragmatikus volt, Kossuth meg forradalmi - akkoriban már jó messziről. Azt hiszem nem tudjuk eléggé méltatni Erzsébet királynét a kiegyezés miatt sem.

Balt 2015.12.26. 07:03:54

@inebhedj - szerintem: Ez igaz, csak megfelelően kell értelmezni: :))
@Balt:

csakférfi 2015.12.26. 09:18:16

@Balt: "Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény."--Deák Ferenc.ezt olyan ember mondhatja csak aki azt gondolja az igazságosság (egyenlő bánásmód) nem privilégium.Természetes.
"Az embereket puszta eszközöknek soha ne tekintsd, bármilyen alant álljanak is. Tiszteld mindenkiben az emberi méltóságot."---Ez is azt bizonyítja ugyanojan fontos volt neki a paraszt mint a mellette ülő képviselő.A parasztot ne pejoratíve hanem jó értelemben vett munkásnak gondold.
"Ha valakivel jót tettél, felejtsd el, s ne számíts viszonzásra, sőt még hálára se. A hálátlanság is kevésbé fog bántani, ha hálára nem is számítottál, midőn pedig nem várt hálával viszonozzák jótéteményedet, kétszeresen jól fog esni szívednek."----ez a valódi "szolga" aki nem várja el hogy viszonozzák a jót amit tesz a nemzetért.
Ez egy másik "---nagyságunk"---"Nekünk a realitás kevés, mi nem érjük be az adott világ kereteivel, mi nemcsak a realitást, mi a valóságot is akarjuk. 2010 szeptember" Orbán V. Ezt olyan ember mondja akinek ködös a célja (még maga sem tudja pontosan).olyanhoz hasonlítanám hogy rajzolok egy kört eléd és megkérlek köss belé....amikor ezt megteszed azonnal célként kiáltom ki a kört tökéletesnek.Magyarul egy hangember.---nem lesz békés öregkora a legjobb esetben (kiesve a hatalomból) Alcheimer kór vagy valami hasonló.A legrosszabb a pszichiátriai benntlakás és vegzálás. :)

Steve 2015.12.26. 13:37:54

@megtorolom: Éértem. Egymillió ember érkezett. Tudsz járványról? A tisztiorvosi szolgálat cáfolta hogy komoly veszély lenne. Te jobban értesz hozzá?

Bbogas 2015.12.28. 11:19:47

"A reménytelen helyzetből Gyurcsány Ferenc hozta vissza az MSZP-SZDSZ-kormányt, majd elsöpörte a világválság, saját pártja aljas húzásai."

Értjük, mindenki hibás volt, csak Gyurcsány(i) nem.