Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

D-209: a Fidesz új kedvence

2015. november 21. - Európa Kávézó

Ilyen az, amikor amúgyis gyenge jellemek még inkább hitvánnyá válnak, amikor a gerinc a közepes nyomást sem bírja és megtörik. A futsalos külügyér kitüntette Medgyessy Pétert, aki meghatottan állt a megtiszteltetéstől. Lelki szemei előtt nyilván feljsejlett valamilyen állami állás betöltésének lehetősége, ha már Orbán barátja a vállára is tette a kezét.

Orbán egyenként szalámizza le az MSZP-t és ügyesen csinálja, A sajátjai nem hányják le, hiszen tőle bármit elfogadnak, legrosszabb esetben ezt is zsenialitása számlájára írják. Megyó amúgy valóban sokat tett a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért. Amit Orbán tönkretett az első kormányzása idején, azt ő indította újra. Csak éppen ettől a kormánytól nem kéne kitüntetést átvenni. Egy Szíjjártótól pedig különösen nem.

Pedig hajdan milyen szigorú volt a Fidesz ezzel a derék baloldali emberrel, a Németh-kormány pénzügyminiszterével. Alig győzte le Kovács László pártelnök és Gyurcsány Ferenc főtanácsadó segítségével Orbánt, máris követelni kezdték a lemondását, elvégre egy komcsi III/II-es, vagy bármiféle ügynök nem lehet a rendszerváltott Magyar Köztársaság miniszterelnöke. Igaz, sokak szerint ezt Boross és Orbán kormányfői mivolta azonnal cáfolja.

Idővel megszületett a Medgyessyre kitalált bélyeg, a bankárkormány, most pedig az ellene egykor tüntetést szervező, azóta állami állásokba emelt Loppert Dániel is a kitüntetési ceremónia vendéglistáján lehetett. Szijjártóról tudjuk, hogy arcizma nem rezdül: úgy aggódik a terrorizmus miatt, hogy pár nappal a párizsi merénylet után Jasszer Arafat sírjánál koszorúz, és már az sem volt kétséges, hogy a kormánykritikában visszafogott, de a gyurcsányozásban élen járó Megyó is kiköt ennél a brigádnál. Jó kis panoptikum ez: Szűrös Mátyás, Pozsgay Imre, Szili Katalin után itt az újabb áruló. Kelet-Berlin és Moszkva nagykövete, a Nagy Imrét gyalázó kultuszminiszter és a Sólyom Lászlót elnöki székbe segítő vízügyes után itt a bankár.

Persze, mind azt mondjék, hogy az ő baloldaliságuk nemzeti baloldaliság. Így érvel ma Mesterházy, Hiller és Tóbiás is. Ezzel csak az a gond, hogy ha Horn vagy Gyurcsány baloldala nem volt nemzeti, akkor miért vállaltak benne szerepet? És ezek az urak hogyan nyerhettek választást? Ha pedig azért dolgoztak velük, mert nemzetinek tartották őket, akkor miért kell a saját múltjukat megtagadni? Nem lehet, hogy a baloldal éppen ezek miatt látszik olyannak, hogy amikor lehet, rátör a nemzetre? Orbánnal paktálni ugyanis ezzel a rátöréssel egyenértékű.

Manapság sokan írják, mondják az MSZP-ről, hogy végük van. A Fideszhez átigazoltak között ott az Köztársaság szocialista kikiáltója, az utolsó állampárti kormány államinisztere, az MSZP körábbi köztársaságielnök-jelöltje és az MSZP által delegált egyik miniszterelnök.

Lassan beadhatják felvételi lapjukat a Fideszbe a kései utódok. A baloldali szavazók meg majd eldöntik, van-e értelme így elmennie szavazni. Vagy megpróbálnak olyan embert keresni, akiről biztosan tudják, hogy nem lesz ágyasa ennek az undorító hatalomnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr208095926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.21. 08:04:29

Miért lenne áruló? Áruló, aki szerint Gurcsány egy káros alak?

Lilla50 2015.11.21. 09:07:57

"Orbán egyenként szalámizza le az MSZP-t és ügyesen csinálja, A sajátjai nem hányják le, hiszen tőle bármit elfogadnak, legrosszabb esetben ezt is zsenialitása számlájára írják. Megyó amúgy valóban sokat tett a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért. Amit Orbán tönkretett az első kormányzása idején, azt ő indította újra. Csak éppen ettől a kormánytól nem kéne kitüntetést átvenni. Egy Szíjjártótól pedig különösen nem."
Ez a lényeges!
Csak éppen azt nem tudjuk, hogy a díj -ra való jelölést kinek a joga megtenni, és mik a feltételek, és miért Szíjjártó az átadó?

Így együtt az egész meglehetősen sok kérdőjelet generál.

rezisztencia 2015.11.21. 11:22:15

Hát, pocsék egy alak, mondhatom.

Apa5406 2015.11.21. 12:14:40

Gerinc, gyomor hiányzik, az emésztőcsatorna iránya megváltozott.

Éhes ló 2015.11.21. 16:12:57

Kimaxolják a becstelenséget, az tuti..

Gabbesz 2015.11.21. 19:58:48

Birka, te hogy vagy képes tetszőleges cikkhez ontani a faszságaidat?

Tudományos libsizmus 2015.11.21. 23:50:29

Nyilvánvaló, hogy Megyót azóta a bizonyos mondata óta gyűlölik a libsik. Ez utóbbi patkányok azóta már egész Európát készülnek pusztulásba dönteni.

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.22. 00:33:36

@Tudományos libsizmus: most már kezditek védeni d-209-et? Lesz még olyan is hogy gyurcsányt véditek, ha beáll a fütyiszbe.

Minden ügynököt és mszmp tagot a fideszbe!

1ghost 2015.11.22. 00:37:24

Hát haláli ez a NarancsKomcsi bagázs. Szili Katalin már nekik melózik, havi 1 milláért, most a D-209-es spiclit tüntetik ki, legközelebb talán Kovács Laci, meg Lendvai Ildikó jön, persze csak Pozsgay után, fasza mi?

Az elvtársakból nertársak lettek, most megint elvtársak, korábban liberósok, még korábban kisz titkárok, de most már kibaszottul konzervatívak, vagy gyűlöletet vető keresztények, ki tudja ezt már követni?

A Fideszre ma már csak a gerinctelen slepp és a segghülyék szavaznak, az épeszű és derék emberek már rég ott hagyták őket a picsába, ez olyan világos, mint a napocska.

igazi Ténytár 2015.11.22. 04:46:18

"A Fideszre ma már csak a gerinctelen slepp és a segghülyék szavaznak"

Ilyet tüntet ki az melldöngető nacionalista Fidesz!

_________________
Medgyessy NEM BÁNJA A KOCCINTÁST
Rostás Szabolcs | 2013.10.06.

Medgyessy Péter megbánta, hogy eltitkolta ügynökmúltját, azt azonban nem, hogy 2002-ben Adrian Năstaséval koccintott a trianoni békediktátum évfordulóján.

Mint ismeretes, annak idején jelentős felzúdulást keltett, hogy Medgyessy 2002. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén, Erdély elcsatolása évfordulóján a budapesti Kempinski Hotelben pezsgővel koccintott román kollégájával, Adrian Năstaséval.
_________________

Pop40 2015.11.22. 06:32:34

Valóban eléggé gyomorforgató a fideszes maffiától elfogadni bármilyen díjat.

Másfelől viszont Megyó a posztoló szerint is megérdemelte ezt a díjat, s azt jól látja, hogy ha arra vár, hogy majd Tóbiás József szoci miniszterelnöktől veszi át, akkor soha nem lesz kitüntetve.

Innentől kezdve eldötheti, számára melyik szar lehetőség a kevésbé büdös.

Vatador 2015.11.22. 06:44:59

Érteni vélem a szatírát az írás szellemiségében, de azért Hitlert belekeverni eléggé durva.
"Igy érvel ma Mesterházy, Hitler és Tóbiás is".
Több toleranciát kedves cikkíró!

röf 2015.11.22. 07:24:30

Már megint vonyít a kórus...
Mi a probléma?
Kertész Sorstalan Imre is belátta, hová kell tenni a pontot, hogy a liberalista ostoba világszemlélet hová vezet.
Nézzetek most éppen Brüsszelre, és kérdőn nézzetek föl a villanykaróra... nem lengeti a szél még Juncker urat?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.11.22. 07:41:57

Nem ártana utána olvasni,! Mi is ebben a gond?

"Sosem voltak olyan jók a magyar-kínai kapcsolatok, mint most
2014. november 10. 13:25

Soha nem voltak olyan jók, hatékonyak és eredményesek a Magyarország és Kína közötti kapcsolatok, mint most - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kínai-Magyar Barátságért Kitüntető Díj - Nagy Fal elnevezésű kitüntetés átadásán, az Országházban.

A tárcavezető hangsúlyozta: ez az együttműködés hosszú távon akkor tartható fenn, ha az emberi kapcsolatok vonatkozásában is megfelelő alapja van, ezért fontos a most átadott díj. Kiemelte: a keleti nyitás külpolitikai és külgazdasági stratégia fontos alappillére a hosszú távú, kiszámítható és kölcsönös előnyöket nyújtó együttműködés Kínával, és alapvetően konszenzus van e kapcsolatépítés fontosságáról a politikában.
Fotó: Bruzák Noémi/MTI

A gazdasági kapcsolatokat illetően Szijjártó Péter közölte: tavaly rekordot döntött a Kínába irányuló magyar export, amely elérte a kétmilliárd dollárt, és remélhetőleg idén újabb rekord születik - az eddigi számok biztatóak. A kulturális kapcsolatok vonatkozásában is jelentős és látványos előrelépésről beszélt a miniszter. Felidézte: megállapodást írtak alá arról, hogy Pécsett nyílik meg a negyedik magyarországi Konfuciusz Intézet, és ez a hagyományos kínai orvoslás oktatását vállalja fel.

Jelenleg 446 kínai diák tanul Magyarországon, és ez a szám tovább növekedhet, jövő ősszel pedig megindul a kínai tanárképző mesterkurzus az Eötvös Loránd Tudományegyetemen - sorolta. Oláh Lajos (független) országgyűlési képviselő, Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület elnöke beszédében emlékeztetett: idén ünnepelik a magyar-kínai kapcsolatok fennállásának 65. évfordulóját, Magyarország a megalakulása után néhány nappal elismerte a Kínai Népköztársaságot.

Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök indított el új Kína-politikát, és azóta minden miniszterelnök stratégiai partnerként gondol Kínára - mondta. Úgy vélte, két ilyen távoli és nagyságrendjében ennyire különböző ország azért tud jól együttműködni, azért ilyen sikeresek a kapcsolataik, mert nemcsak a diplomáciában és a gazdaságban működnek együtt, hanem az oktatásban, a kultúrában és más területeken is.
Fotó: Bruzák Noémi/MTI

A képviselő megjegyezte: a díjat 12 szervezet alapította több mint egy évvel ezelőtt, most második alkalommal adták át. Az elismerést Bin Yun Song, a Huawei magyarországi vezérigazgatója, a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola képviseletében Erdélyi Zsuzsanna igazgató és Guo Jia Ming igazgató-helyettes, továbbá Wang Deqing, a Nemzetközi Chan Wu Szövetség elnöke vehette át. Bin Yun Song azt mondta, cége a két ország gazdasági kapcsolatainak előmozdítását a feladatának tekinti.

Erdélyi Zsuzsanna arról beszélt, hogy a díj elnyerése igazolja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a kétoldalú kapcsolatok építéséért tesz a magyar-kínai iskola. Wang Deqing pedig azt emelte ki, hogy Magyarországon sok Nobel-díjas nevelkedett, rengeteg fontos találmány született, "ez az ország bölcs ország, olyan hely, ahol meg lehet nyugodni, el lehet gondolkodni".

(MTI)"

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.11.22. 07:45:41

@Pop40: Nem a Fidesztől vette át, hanem az aktuális külügyminisztertől, aki - bár nem szeretjük - de ezerrel nyomja a kínai kapcsolatokat. Mi a gond azzal ha a Kínával való jó kapcsolat mindkét oldal szerint fontos és kölcsönösen elismerik az ez iránt tett erőfeszítéseket?

mortullus 2015.11.22. 07:48:11

@1ghost: "...az épeszű és derék emberek már rég ott hagyták őket a picsába..."

És azt lehet tudni, hogy az épeszű és derék emberek kire szavaztak/szavaznak/fognak szavazni?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.11.22. 07:52:51

Gondolom Medgyessy már akkor bűnös volt, amikor Szíjjártó 2014-ben méltatta hogy erősítette a kínai kapcsolatokat és azonnal nem tiltakozott ez ellen az MSZP honlapján.
Az is nyilván használna a kínai kapcsolatoknak, ha egy volt miniszterelnök nem venne át egy ilyen díjat.
O.K. Sokan utáljuk a fideszt, meg a maszopot. De ezen minek hörögni? Hogy normálisan együtt dolgoznak egy baromira fontos piacért?
A bloggert megértem, valamiről kell írni, amin a sok hülye együtt höröghet.
A fidesz gyűlölőknek van miért sápítozni, a fidesz nyaloncok meg úgy is megvédik minden húzásukat.
De ezzel foglalkozni? Nevetségesek vagytok.

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.22. 08:23:35

@igazi Ténytár:

S miért baj, ha köszöntjük a másik országot annak nemzeti ünnepén?

wolves84lb 2015.11.22. 08:39:20

@Tudományos libsizmus: azért ezt te sem hitted volna pár éve, hogy Simicska lesz a rosszfiú, és Megyó a jófiú nálatok, fideszcsicskáknál.

És persze már csak a libsizés maradt számodra, te szardarab...

fda 2015.11.22. 09:04:01

A cikkből számomra nem derül ki, hogy miféle díjat kapott D209 és kitől?
Az, hogy név szerint ki adta át, az épp kevésbé lényeges, fontosabb, hogy mi van a kezében és arra miért, ki íratta Medgyesi nevét.

Nevoeiro66 2015.11.22. 09:12:30

Miért lenne áruló? Csak tévedett amikor az mszp-vel összebútorozott. Azóta felvilágosult.

Marques 2015.11.22. 09:27:31

@Vatador: Agyhalott vagy. Hiller az a Hitler. Legalább olvasni tanulj meg, mielőtt marhaságot írsz.

kvadrillio 2015.11.22. 09:55:52

Megvan, kihez került Giró-Szász céges tulajdonrésze

2015. november 21., szombat, 15:45 Utolsó frissítés: 18 órája

Szerző: hvg.hu

Címkék: vagyonnyilatkozat; Giró-Szász András; Safe Port Projekt Kft.; György Gábor;
Kinyomtatom Elküldöm
Twitter

Volt sógorával nem jött össze az üzlet, de hamar akadt vevő.

György Gábor vállalkozó vette meg Giró-Szász András volt kommunikációs államtitkár, a jövőben miniszterelnöki tanácsadó 20 százalékos részét a Safe Port Project Kft.-ben. A HVG értesülései szerint az október 22-ig államtitkárként dolgozó Giró-Szász először még szeptember 10-én próbált túladni 600 ezer forint névértékű részén, a vevő az üzlettárs (és korábbi sógor) Serfőző Péter lett volna, akivel a Safe Porton keresztül egyaránt érdekeltek voltak a Dorottya 8. Kft. szállodavállalkozásban is. Végül azonban megállapodás nem teljesült, így került októberben a képbe György Gábor.

...nahát !.... nahát !....ez a csetlő-botló, nyelvébe belegabalyodó..., félszeg h.gyerek MILLIÁRDOS LETT ??? SOK IILLEN "ÉRTELMES" VAN MÉG MAGYARORSZÁGON ?????
ELKÉPESZTŐ "KARRIERRRRRR !!!" :o)

kvadrillio 2015.11.22. 09:57:24

"

Fotó: Túry Gergely

Mint azt a hvg.hu megírta, az államtitkári poszt elhagyásakor készített záró vagyonnyilatkozata szerint Giró-Szász jelenleg komoly pénztartalékokkal rendelkezik: 170 milliót tart takarékbetétben, 40 millió forintot készpénzben. Ráadásul további 700 millió forint követelése van vagyonnyilatkozata szerint másik korábbi cége, a Strategopolis Kft. eladásából.

A vagyonnyilatkozat részleteiről ebben a cikkünkben olvashat."

EZ AZ IGAZI ORBÁNOS "ÖNGONDOSKODÁS" :)

kvadrillio 2015.11.22. 10:01:44

Obama szerint Aszad nem maradhat

Nem támogatja az amerikai elnök, hogy Bassar Aszad hatalmon maradjon Szíriában. A Délkelet-ázsiai Nemzet Szövetsége találkozója miatt Malajziában járó Barack Obama ezzel jelezte, hogy Moszkva tervei teljes egészében nem valósulhatnak meg Szíriában. A malajziai útján nyilatkozó elnök ismét elmondta, hogy az orosz beavatkozás eleinte elsősorban nem az Iszlám Állam ellen irányult.

Igaz, ez változóban van, ezért is tehette a kritika mögé, hogy szerinte Washington meg fogja találni a közös hangot Moszkvával.

NEM ÉRTEM MIBAJA OBAMÁNAK ASZADDAL ????? AZ USÁ-BAN IS DINASZTIÁK URALKODNAK (PL. BUSH-CSALÁD.....!!!!!!! :)

kvadrillio 2015.11.22. 10:02:34

ASZAD EGY NAGYON JÓ FEJ !!!!!

Zollerbá 2015.11.22. 10:03:01

"Nézzük csak a (D)urr bele „focicsapat” összeállítását: 3-as számú mezben Jozef von
Ferenczy, 8-asban Boros Imre, 11-esben Keresztes Sándor, 18-asban Mádl Ferenc, 21-esben Boross Péter, 30-asban Mécs Imre, 50-esben Demszky Gábor, 52-esben Csapody Miklós, 72-esben Debreczeni József, 99-esben Kónya Imre, 205-ösben Sárossy László játszott. A 209-es számú mez gazdáját, Medgyessy Pétert meg mindenki ismeri. A csapatból az égi pályákra is jutott már játékos. 1-es számú mezben kergeti a labdát Illyés Gyula, 2-esben Vásárhelyi Miklós, 4-esben Bibó István, 5-ösben Antall József miniszterelnök. "

Lakatos Pál Rendszerváltó miniszterelnökök pórázon c. könyvéből, a teljes anyag a neten olvasható!

kvadrillio 2015.11.22. 10:04:42

MSZP VOLT, VAN ÉS LESZ ! BALOLDALI EMBEREK MINDIG TÖBBEN LESZNEK !!!!! :)

a fideszke csak koalában észrevehető ....fidesz-kdnp....ugyebár.....:O)

kvadrillio 2015.11.22. 10:06:08

Nincs áram a Krím-félszigeten, robbantás történhetett

A sajtóhírek szerint ismeretlenek felrobbantották a Krímet árammal ellátó távvezetékek oszlopait.

ODAMEGYEK ÉS SZÉTCSAPOK A ZSIDÓK KÖZÖTT !!!!!!!!!

ob.szerver 2015.11.22. 10:06:46

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

Kultúrember nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy egy Szíjjártó kitüntetést adjon át neki, és meglapogassa a vállát. Ez ilyen kibaszott egyszerű.

kvadrillio 2015.11.22. 10:08:25

Fél évvel meghosszabbították az Oroszország elleni szankciókat

A G20-ak szerint fontos nyomást gyakorolni a kelet-ukrajnai választások előtt.

A G20 MOGGYON LE !!! FASZNAK BAROMKODNAK ????? ...VAGY HA NEM, AKKOR MENJENEK ŐK HARCOLNI AZ IÁ-SZAMÁR ELLEN !+ FEGYVERT KAPNAK ELEGET, OCCT NOSZA !!! FASZOK !

kvadrillio 2015.11.22. 10:10:09

...AMÚÚÚGY MEDGYESSY MAGASRÓL SZARIK A KULTÚREMBEREKRE, VAN ANNYI PÉNZE, HOGY SZARHASSON RÁJUK ! :o))))

kvadrillio 2015.11.22. 10:12:13

Vásárolnia kell ma? Van egy jó hírünk: rengeteg bolt van nyitva. Itt a lista, hová mehet

...NEMNEM !!! NEM VÁSÁROLOK ! INKÁBB....ADÓPARADICSOMOKBAN !!! KAMATOZTATOK !!! :)

kvadrillio 2015.11.22. 10:17:19

Meghekkelték az Anonymoust: ők nem is közölték az Iszlám Állam újabb robbantási terveit
Hegyeshalmi Richárd
Hegyeshalmi Richárd követés
2015.11.21. 19:25 Módosítva: 2015-11-21 19:34:28
Olcsó utángyártott tintapatron?!
Valóban olcsóbb a megszokott nyomtatási minőség az utángyártott tintapatronokkal? A nem eredeti patronok képességeit illetően számos mítosz él, ám ezek nem mindig állják meg a helyüket a gyakorlatban.
Kapcsolódó cikkek (5)

Mit tehet az Anonymous az Iszlám Állam ellen?
Egy héttel a párizsi támadások után egy mali hotel lett a célpont
Megint Twitter-fiókokat tört fel az Anonymous

Az Anonymous rátámadt az Iszlám Államra
Nem kéne a Playstationre mutogatni terrorügyben

Párizsi, libanoni, olaszországi és amerikai célpontok ellen is támadhat vasárnap az Iszlám Állam – állította az Anonymous. Kiderült azonban, hogy a hekkercsoport nevében valaki más nyilatkozott, hogy növelje a pánikot. A hekkercsoport a múlt héten hirdetett háborút a terroristák ellen. Közzétették a veszélyeztetett célpontok listáját is. De valóban reális a fenyegetés?

...CYBERHÁBORÚ DEZINFORMÁCIÓVAL ????? CSODÁS ÚJ....VILÁG...:)

kvadrillio 2015.11.22. 10:23:48

OBAMA: NEM TARTHATJUK ASZADOT HATALMON SZÍRIÁBAN

Salah Abdeslam nemrég Brüsszelből vette fel a kapcsolatot barátaival...

OBAMA, AKKOR TEDD MEG EZT AZ ABDALA-HABDALADOT VEZÉRNEK SZÍRIÁBAN ! :o)
...mer te, olyan jól tudod kiválasztani a csapataidat, hogy CSAPOT-PAPOT OTTHAGYVA, AMCSI HADITECHNIKÁKAT IS OTTHAGYVA ...MENEKÜLNEK A SZÉLRÓZSA MINDEN IRÁNYÁBA AZ ELLENSÉG ELŐL........

ASZAD MEG CSAK ELSZÁNTAN, ÁLLHATATOSAN HARCOL AZ IÁ ELLEN.....

Jolka40 2015.11.22. 10:29:34

@Lilla50: Lehet, hogy Meggyesi a kínaiaknak jutott eszébe? Sőt, egyenesen feltételként szabták meg az ő kitüntetését?

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.22. 10:44:50

már várom, amikor gyurcsány lép a fideszbe, és ahogy mosdatni fogják a @röf: féle agitprop elvtársak :)

félázsiai nagymagyar 2015.11.22. 11:04:43

Tisztuljon meg a magyar közélet, váljon el a szar a víztől és kössön ki a fidesz nevű pöcegödörben.

chrisred 2015.11.22. 11:19:50

@mortullus: Szerintem a leginkább életképesek már azon töprengenek, hogy a Konzervatív Párt vagy a Munkáspárt jelöltjére szavazzanak, esetleg a whigekre.

maxval bircaman meghízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.11.22. 11:31:55

A libsiknek az fáj, hogy Kína és Oroszország a barátunk és ezzel is szorítjuk ki az országot felfalni akaró imperialista tőkepénzeseket, akiknek faltörő kosai maguk a libsik, Soros és Simicska által pénzelve.
Közíróként a legfontosabb feladatom, hogy ezt megértessem veletek, hogy a homoklobbi után a libsik a legveszélyesebbek.

Bernik 2015.11.22. 12:41:49

@maxval bircaman BircaHang Média:
"S miért baj, ha köszöntjük a másik országot annak nemzeti ünnepén? "
Látom, megfogadtad júliusi észrevételemet, amelyben arról írtam, hogy elég csak összevetni a régebbi KGB-s propagandáidat az újabbakkal és máris lebuktadod vele Orbán ügynököt.
Ezért változtatod rendszeresen a nevedet, nehogy az ilyen hozzászólásodat, mint itt, (2015.11.22. 08:23:35) valaki összevesse az "erdélybarát", "nem-is-kommunista", "nemzeti" Orbán vezért dicsőítő propagandáiddal!

Bernik 2015.11.22. 13:15:36

"Egy brancs maguk, ne is tagadja!" - mondta Pelikánnak a csalódott börtönőr A tanú című filmben, az akasztófa alatt.
Bizony, ennek a bolsevik egységnek a megtestesítője a Kedves Vezér, aki az alfája és omegája mindennek, ahogy minden rendes diktatúrában így van ez.
Annak tünete ez, hogy egyre inkább csak Róla szól minden, hiszen az ő jókedve (kénye-kedve-önkénye), szándéka, akarata dönt minden kérdésben. Lassan már átveszi az egyes szám harmadik személy funkcióját. Elég lesz annyit mondani: Ő, és már mindenki Reá gondol.
A "poszt"-komcsi ellenzékünknek meg alapjában véve nem sok baja van ezzel. Most éppen a párizsi együttérzésünket igyekeznek megmérgezni, fontosabb ez nekik, mint a "nemzeti-keresztény-jobboldali" jelmezes - de ők is tudják, hogy valójában "rendes" bolsevik - Vezér megfékezése.
Kommunistáéknál ugyanis megjött a parancs: párizsi együttérzést leállítani! Innetől már súlyos a veszélye, hogy a nép túl közel kerül érzelmileg a Nyugathoz.
A hazai médiában az alaphangot megadták, mely immár sok helyen megjelent az utóbbi két napban: EGY PÁRIZSI ÉLET TÖBBET ÉR, MINT EGY PAKISZTÁNI?
Szól a hazug, primitív és gonosz, mert sokakat megtévesztő kérdés.
Ezzel szemben én azt kérdezem az akció kiötlőitől: az újságban szereplő összes gyászhírt ugyanúgy meggyászolja, mint a saját nagyanyjáét?
A saját nagyanyja többet ér, mint a másé?
Itt bukik ki, hogy a hazai "bal"-oldal orbánellenessége a hazai posztkommunista oldal részéről danaoszi ajándék csupán.
Ahogyan Orbán - épp tegnap ismételt - kommunista eszméket bíráló szövege is csak porhintés, hétpróbás kommunistákkal egy csapatban (bűnszervezetben).
Példák: indexes címlap most, origo-s szintén, Klubrádió tegnap: Aczél Endre - "orosz repülőgépes áldozatokért nem látott mécseseket"!
Talán a putyini taktikázás nem kellett volna! Ami miatt csak a párizsi vérengzés UTÁN ismerte el, hogy merénylet volt az orosz gép lezuhanása, amikor már volt mivel kissebbíteni a tény súlyát Oroszországban.
Azonkívül Moszkvával nem vagyunk egy unióban, hála az égnek!
Ahogyan Pakisztánnal sem, amelyiknek ráadásul az össznépi mentalitása még a földrajzi távolságnál is messzebb van tőlünk. Ott, ahol fiatal nőket köveznek halálra, házasság előtti szexért.
Ha valami gyászt kifejező mécsest érdemel még ezek után, akkor az a szabad, demokratikus Magyarország!

Bernik 2015.11.22. 13:28:17

@Bernik:
"Egy brancs maguk, ne is tagadja!" - mondta Pelikánnak a csalódott börtönőr A tanú című filmben, az akasztófa alatt.

Egyértelműsítő kiegészítés azoknak, aki nem ismerik a történetet:

"Egy brancs maguk, ne is tagadja!" - mondta a kivégzést éppen megúszó Pelikánnak a csalódott börtönőr A tanú című filmben, az akasztófa alatt.

♔bаtyu♔ 2015.11.22. 15:49:32

Megyót amúgy Kína kérésére tüntethették ki. A keleti nyitás és Mo. mint kínai kereskedelmi regionális központ ugyanis nem csak Orbánnak jutott az eszébe.

Amúgy Megyót inkább azért kellene kitüntetni, mert kormányfőként volt bátorsága megmondani az SZDSZ-ről az igazat. Persze nyilván sejthette, hogy Gyurcsány és az SZDSZ már megegyezett a háta mögött.

♔bаtyu♔ 2015.11.22. 15:50:56

@fidesz maszop dk egykutya: Gyurcsány saját mentális problémái miatt már akkor fidesz fan volt, amikor te még neki tapsikoltál.

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.22. 17:21:31

@Bernik:

Sosem szólok hozzá álnéven, azaz bármikor szembesíthetsz korábbi hozzászólásaimmal.

Még sosem dicsőítettem Orbánt, csak annyit szoktam írni: politkája jobb, mint a ballibeké.

Weißkopf 2015.11.22. 17:56:07

@1ghost: Sajnos még így is lesz minimum másfél millió szavazójuk 2018-ban. És legalább ugyanennyi voksol majd a Jobbikra. Szép lesz az Orbán-Vona koalíció...

maxval bircaman meghízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.11.22. 18:46:20

@Bernik: Én vagyok azon világítótorony őre, amely segít eligazodni a libanccság sötét tengerén, amelynek hullámait az imperialista tőkepénzesek korbácsolják. Az én dolgom közíróként hogy aki a világítótorony irányába veszik az irányt, azokat szelíd vizekre, biztos kikötőbe, a nemzetmentő kormány óvó karjaiba vezessem.

maxval bircaman meghízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.11.22. 18:47:52

@♔bаtyu♔: Tehát azt mondod, hogy a Fidesznek csak mentális problémák miatt lehet tapsolni?

ulpius66 2015.11.22. 19:43:01

"Orbán egyenként szalámizza le az MSZP-t..."

Húúúúú...KVzókám eztet meg hogyan találtad ki?

Hogyan lehet "egyenként leszalámizni"???

Egyenként levadászni szoktak!

De persze ez mindegy is, az egész cikkből csak az nem derül ki, hogy ha most a Fidesz az komcsi, ahogy ezerszer leírtad, akkor meg mért baj, ha a komcsik oda áramlanak???

Ha meg a Fidesz nem komcsi, akkor ezzel a cikkel hiteltelenítetted az összes többit, amiben "lekomcsiztad" a Fideszt.

Azt meg mán csak halkan jegyzem meg, hogy a Megyó sohasem volt MSZP-s...a többi stimmel....

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.22. 19:47:38

@♔bаtyu♔: na most már véded megyót, 1 hete még ócsároltad. Ezért utál téged mindenki, mert egy gerinctelen elvtelen szardarab vagy. Nem véletlen, hogy megjártad az mszmp közeli szervezeteket, majd voltál maszopos, és most vagy fütyiszes. Mindenki valagába benyaltál már egyszer. Gondolom a szüleid is nyilasként kezdték, majd komcsik lettek a változásokkal :)

Akkor ezek szerint gyurcsány soha nem volt még fidesz fan? Majd lesz, és akkor őt is fogod mosdatni :))

ulpius66 2015.11.22. 20:03:36

(K) ÁVH (Z)!!!

Figyusz!

Ha állandójan azt pofázod, hogy "európai politizálást" (Hahaahaaaa) meg kiegyezést, meg lövészárkok betemetését, stb. a hazai politikai szereplők között, akkor mér van az, hogy az első ilyen alkalommal az összes ballibsi blogoló nekiáll fikázni a közeledőket!

Itt van ez az ÁVH is.

Mert a Fidesz egy ballibsit tüntet ki akkor, a Fidesz minimum nácifasisztanyilas stb. a ballibsi aki meg átveszi a kitüntetést az meg áruló!

nekem ebből, és a többi ballibsi blogból az jött le, hogy bár a politikai szereplők igenis akarnák a közeledést, a kiegyezést, de a ballibsi blogírók azonnal leárulózzák ezeket a személyeket.

Kérdem én.

kedves ÁVH tik hogyan képzelitek el a "lövészárkok betemetését"???
(mán azon kívül hogy a Fidesz mindenben teljesíti a ballibsik követelését...)

Fekete Pestis 2015.11.22. 20:12:56

@maxval bircaman meghízott szerkesztő:
"a homoklobbi után a libsik a legveszélyesebbek (...)"

és még véletlenül sem az iszlám állam, a putyin, a török min. elnök, hogy a klímaváltozást tagadó republikánusokról már ne is beszéljünk.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.11.22. 20:13:01

Az az igazság, hogy Megyó meg Horn még grál lovagok voltak, a Gyurcsány, Bajnai féle gazemberekhez képest.
Egyébként meg baromság a poszt. Medgyessy volt vezetőként éppúgy diplomáciai feladatokat lát el-kamatoztatva tapasztalatait, kapcsolatrendszerét-mint pl. Kóka János.

A liberál blogger jól érzi, hogy kezdegy újfajta Mszp formálódni, valódi baloldaliszociáldemkorata irányba tolódva el mentestve magát a liberális behatásoktól. Ez persze nagyon nem tetszik neki..

Fekete Pestis 2015.11.22. 20:17:38

hát igen, marxnak (?) igaza volt: a lé 6ározza meg a tudatot. A "kevésbé eredményesek" mindig is fújni fognak arra a rendszerre, amely ugyan messze nem tökéletes, de még mindig 100X jobb, mint a sógorság-komaságon (tehát nem valódi érdemeken és értékelöállításon) alapuló "illibarális demokrácia".

Ha valaki tud a lib. dem mellett olyan rendszert mondani, ahol kapcsolatok ( és lottó5ös) nélkül is lehetöség van komoly anyagi és szellemi vagyon gyüjtésére, kérem tegye meg.

ulpius66 2015.11.22. 20:22:25

@A megvalósult amerikai ólom..:

Így van!

Javaslom olvasgassatok utána, még elég friss....

Mennyire fikázták Orbánt a ballibsi blogírók, mert ki mert menni magánemberként egy libsi köztársasági elnök temetésére.....Ja, ezek a "nagy kiegyezők"!!!!

ulpius66 2015.11.22. 20:26:49

@Fekete Pestis:

Pistis!

Te kevered a szezont a faszommal!

Sehol, de sehol nem a "liberális demokrácia" teremtette meg az anyagi és szellemi javakat... történelmi folyamat volt (Lásd Szaud Arábia)

Ezek a mocskos libsik csak "ráültek" a kész rendszerre, megszerezték a politikai hatalmat, majd kijelentették, hogy milyen jó is a "liberális demokrácia" és a legszebb jelszavakat hangoztatva elszedték a tulajdonosoktól a javaikat...

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.22. 21:34:27

@A megvalósult amerikai ólom..: majd bajnai és gyurcsán is grállovag lesz, attól a perctől kezdve, ha a pártotok kitünteti.
Nektek mindig igazodik a véleményetek a pártotokhoz, visszamenőleg is, pillanatok alatt.

Lásd simicska a magyar nemzet felvirágoztatója "kellenek nemzeti nagybefektetők", ahogy szakított a vezéretekkel, rohadt ballibsi soros által támogatott hazaáruló lett. Megyót eddig csak d-209-nek hívtátok, rohadt országeladósító komcsi ügynöknek mondogattátok, most a kitüntetéssel hirtelen már nem is olyan rossz.
Nincs önálló véleményetek, se gerincetek. Mindig az a jó amit a vezér és a párt mond, akkor is, ha az ellentéte a tegnapinak.

fidesz maszop dk egykutya 2015.11.22. 21:37:20

@ulpius66: "elvtárs" ne beszélj már kiegyezésről mintha a pártodon múlna. Hogy is volt pár hete az a nemzeti minimum dolog amit csak azért nem támogatnak, mert az ellenzék találta ki :)

kvadrillio 2015.11.22. 22:42:39

Áruhitelt zabál a magyar karácsony előtt
MTI, 2015. november 22., 12:47
A karácsony előtti időszak hagyományosan erős a fogyasztási hitelezés szempontjából, legtöbben az áru- és folyószámlahiteleket keresik ekkor, de a hitelkártyákat is november–decemberben használja leggyakrabban a lakosság – derült ki az MTI által megkérdezett bankok válaszaiból. Többen kiemelték a fogyasztók növekvő tudatosságát is a hitelfelvétel során.

ANYÁD BÜDÖS PICSÁJÁT ! MAJD, HA ORBÁN MINDEN MAGYARNAK HAVI 5 MILLIÓRA EMELI A HAVI FIXÉT, MINT A HAVERJAINAK, AKKOR A MAGYAR MINIMÁLBÉRES ABBÓL FOG ZABÁLNI ! FASZKALAP !

Kényszerbagoly · http://kenyszerbagoly.blog.hu/ 2015.11.22. 22:54:04

Aki figyelt, rég észrevette a dörgölôzését, ennek a "született nem politikusnak" . Most csak a kockacukrot kapta meg.
kenyszerbagoly.blog.hu/2014/08/29/ujra_akcioban_a_007-es

kvadrillio 2015.11.22. 23:05:26

DROGOS HÁBORÚK A III. ÉVEZREDBEN, A 21. SZÁZADBAN....CSODÁÁÁÁÁS !
SZAAAL....ELTERJESZTETTÉK OTT IS A DROGOKAT AZ AMCSIK ??!!! B ASSZA MEG !
A drog, ami a szír háborút pörgeti: Captagon
Földes András
Földes András követés
2015.11.21. 07:28

Érdekesség, hogy miközben a szír háborúban egy sor, az iszlám vallás tanításaira hivatkozó szervezet is küzd egymással, Szíria a világ egyik legnagyobb amfetaminfelhasználója. Több nemzetközi lap is beszámolt a drogok elképesztő elterjedtségéről a Közel-Keleten, és ezen belül is Szíriában. A BBC pedig egyenesen azt írta, hogy a szír polgárháborút a drog pörgeti.
Démoni erejű szer

Ez a drog természetesen nem a pszichedelikumok, vagy a lassítók közül való, hanem egy pörgető. A szír polgárháborús események a Captagon nevű szerrel kapcsolódnak össze. Az amfetamintartalmú szerből nem csak rettentő sok fogy, de az országban jelentős mennyiséget is gyártanak. Nem a háború ellenére, hanem éppen azért.
000 Par8335047
Fotó: Joseph Eid

A témában megjelenő cikkek szinte démoni hatású szerként mutatják be a pirulát. Egy kiugrott ISIS-harcos úgy nyilatkozott: "Nem tudod lehunyni a szemed, nem tudsz aludni, felejtsd is el. És bármi is próbáljon megállítani, nem fog sikerülni." Mások úgy nyilatkoztak, hogy "Miután bevettem a Captagont, nem ismertem félelmet."

A Captagont nem csak az ISIS, de a szír lázadó csoportok tagjai is használják.
Az amerikai egyetemisták durvábbat használnak

Az emberfeletti képességeket biztosító Captagon azonban nem valami különleges anyag. A Vox rámutat, hogy a tablettában található amfetaminszármazék pont ugyanúgy működik, mint az összes hasonló szer. A speedhez hasonlóan felpörgeti a pulzust, emeli a test hőfokát, fokozza az éberséget, csökkenti az étvágyat, javítja a koncentrációt. Ezen anyagok közül azonban nem is számít a legerősebbnek. Az amerikai egyetemisták körében népszerű Aderall például sokkal hatásosabb.
Persze, hogy a németek találták ki

A Captagont az 1960 körül a német Degussa AG fejlesztette ki, foglalta össze a Foreign Policy. A szert depresszió, hiperaktivitás, narkolepszia kezelésére használták, amíg a 70-es években rá nem mutattak mellékhatásaira. Az amfetaminszármazék ugyanis erősen addiktívnek bizonyult. A legális terjesztés megszűnésével kezdődött a Captagon sikersztorija, mégpedig az illegális szektorban. A szer népszerűsége az utóbbi három évben ívelt felfelé, a szíriai konfliktus bedurvulásával.

A Vox által idézett drogszakértő arra is rámutat, hogy egyedül a Captagon nem is tehető felelőssé a közel-keleti országban dúló brutalitásért.
Gyártják, csempészik, árulják

Sokkal különlegesebb viszont a szer elterjedtsége a régióban. Az igényeket jelzi, hogy október 26-án a libanoni rendőrség lekapcsolt egy szaúdi herceget, aki magánrepülőjén két tonna Captagon tablettát - és egy kevés kokaint - próbált Szaúd-Arábiába csempészni.
000 Nic6251980
Fotó: Karam Al-Masri

Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának jelentése szerint a világon lefoglalt amfetaminszármazékok 56-százaléka a Közel-Keleten kerül a hatóságok kezébe, írja a Foreign Policy. A Vox szerint a libanoni hatóságok egyetlen hónap alatt 200 millió dollár értékű Captagont koboztak el: a szer jó része a feltételezések szerint Szíriába ment volna.

A szír konfliktusban nem csak a harcosok felpörgetésén keresztül játszik egyébként szerepet az amfetaminszármazék. A központi hatalom megszűnésével sokkal veszélytelenebb lett a drogtermelés is, amely a Foreign Policy szerint hatalmas bevételhez juttatja az egyes harcoló csoportokat.A BBC arab nyelvű kiadásának dokumentumfilmjében az egyik lázadó csoport vezetője, és droggyáros elmondta: a konfliktusnak köszönhetően meg tudta sokszorozni Homsz mellett működő droglaborjának kapacitását.

A Time egy riportjában pedig megemlíti, a drog szállítása, kereskedelme is jelentős bevételi forrása mind az Aszadot támogató, mind az ellene harcoló csapatoknak. De a bizniszben benne van a Hezbollah is.

Csavar a történetben, hogy nem csak az ISIS katonái harcolnak beszpídezve. Az amerikai hadseregben go-pill néven vannak rendszeresítve amfetamintartalmú szerek. A légierő pilótái go-pillezve repkednek Szíria felett, azaz a szír polgárháborúban jelenleg beszpídezett katonák bombáznak beszpídezve gyilkolászó terroristákat.
süti beállítások módosítása