Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Korunk hősei: Tátrai és Császy

2015. október 01. - Európa Kávézó

Ami történt, az ötvenes éveket idézi. Az ügyészség nem cáfolta Tátrai Miklós szavait, hogy a vádhatóság valamelyik, embere az ügyvédjén keresztül ajánlatot tett neki: ha Gyurcsány Ferencre vall Sukoró-ügyben, akkor ő mehet, és Orbán egyetlen demokrata ellenfele bevarrható lesz. Tátrai - és a vagyonügynökség másik vezetője - Császy Zsolt azonban nem vette magára a bűncselekményre való felszólítást. Cserébe elsőfokon durva letöltendő büntetésre ítélték őket.

Úgy látjuk itt, a Kávézóban, hogy a magyar nyilvánosság nincs tisztában annak jelentőségével, amit Tátrai mondott. Itt két, ártatlanul meghurcolt embert gyakorlatilag megzsarolt a magyar vádhatóság. Ez még csak nem is vádalku, mert ott a bűncselekményt elkövető embernek azzal ígérnek csökkentett büntetést vagy felmentést, hogy egy náluk súlyosabb bűncselekményt elkövetőt a vallomásuk, információik alapján lehessen elkapni és elítélni. 

Itt azonban nem erről van szó. A magyar államot semmilyen kár nem érte - ellenben a fideszes politikusok ingatlan- föld- uniós péntügyi stb. stb. machinációval. A kár annyi, hogy Orbán - és persze korábbi ügyvédje, a feljelentő Schiffer András - miatt meghiúsult egy eurómilliárdokat és több ezer új munkahelyet teremtő beruházás. Ez is egyfajta hűtlen kezelés. Ahhoz hasonlatos, mint amikor a Gyurcsány-kormány idején a Fidesz tüntetett a dunaújvárosi Hankook-beruházás ellen, aztán kormányra kerülve már a cég új fejlesztéseivel ünnepeltették magukat. Itt jegyezzük meg, hogy a sukorói beruházást tervezőkkel Orbán is találkozott a Martonyi-villában, ennek részleteit az ügyészség soha nem vizsgálta.

Hogy Tátrai és Császy nem tört meg, az nem is kisebbfajta hősköltemény. Hányan tették volna meg, hogy inkább vallanak valakire, csak hogy szabaduljanak? Tízből nyolcan? Mégsem tették, mert tudták és tudják, hogy ők maguk is ártatlanok, sőt a miniszterelnök is, aki csak egy Magyarországnak hasznot hozó beruházást akart tető alá hozni. Volt már olyan bűnügy - a magyar nyilvánosság efelett is elsiklott -, ahol megszülettek a terhelő vallomások, amelyeket aztán a tárgyalás során vissza is vontak. Tátrai és Császy mégsem ezt tették. Hány rokon, barát nyúzhatta őket, hogy ér ez neked ennyit? Nem mindegy? Mondj valamit Gyurcsányra és este már otthon vacsorázol. De nem tehetem, válaszolhatta a két korábbi köztisztviselő, mert ő sem követett el semmit, meg én sem. (Amúgy, nem furcsa, hogy az akkor kormányon levő mai MSZP mélyen hallgat, és még véletlenül sem ad ki legalább egy tiltakozó közleményt?)

Most itt ülnek az elsőfokon kiszabott börtönbüntetéssel, várják a további tárgyalásokat, és nincs kétségünk felőle, hogy ha kell, Strasbourgban fognak nyerni. Nevüket meghurcolták, de a hitük nem veszett el: tudják, hogy ártatlanok.

E per árnyékában közben egy másik koncepciós perben (UD Zrt.) - ha megrovásért is - de bűnösnek mondták ki Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt. Ők is ártatlanok, a bűnösök jól fizető kormányzati pozícióban ülnek.

Ez az Orbán-rezsim lényege. Ha velem vagy, lesz pénzed, hatalmad, igazmagyar leszel és elsikálom a bűneid, de ha nem, akkor véged. Orbán utolsó legyőzőjére és örök ellenfelére pályázott, de nem jött be. De valakiken bosszút kellett állni. És tanuljon a mai fideszes had abból is, hogy mivel szembement a diktátorral, saját korábbi igazságügyi minisztere is bűnös lett. Annyival van beljebb, hogy börtön nem fenyegeti.

Ne feledd, Olvasó, így járhatsz Te is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr427877602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔bаtyu♔ 2015.10.02. 18:13:16

Igen, a ballibsi hősök azok már csak ilyenek.

Ajtony 2015.10.02. 18:14:04

Azért ez a "mi tolvajunk jó tolvaj" érvek nagyon köldök alatti gondolkodást mutatnak. Érthetetlen, hogy mi a fausztért került ez a rosszul fogalmazott propagandaanyag az index.hu címlapjára.

♔bаtyu♔ 2015.10.02. 18:16:30

@Ajtony: Nem nehéz ki találni miért.

Ésszelteli 2015.10.02. 18:18:58

Bírom a politika mindenkit úgy vesz palira ahogy akar. Talán a jogszabályokat kellene betartani, de látszik előre mindent el akarnak intézni, hozzá lehet a törvényeket igazítani. Ez az igazi kapitalista business. A jogot tegyük félre, csinlják a jogszabályokat olyan ruganyosra a parlamentbe üldögélők, hogy az üzletember a gyönyörűségtől essen hanyat, de ha valami mégsem úgy történik, akkor koncepciót kiállt. Milyen érdekes világ ez, ahol a tőkés minig jó fiú a többiek a rosszak és főleg a bíró. Láthattad, hogy a meccseken is rosszúl fújnak ezért valszínú a másik sem érti a dolgát de az MLSZ az igen az a fasza.

♔bаtyu♔ 2015.10.02. 18:23:32

@rasztaszív: "nyilván ezért erősödnek a cionista pártok."

Az SZDSZ-es arcoknak erről szerintem más a véleménye.

baldoc 2015.10.02. 18:26:03

@Ésszelteli: "Nem lehetne valami jobbat és hasznosabbat csinálni és mondjuk nem ilyen gázosan ? "
Dehogynem!
Maga 2010. óta mást sem láthat.
CSAK korrekt, törvényes, a többség számára előnyös üzletek.
És 1.000.000 munkahely!
Remélem elélvez mindennap, amikor az M1 hiradót nézi!

rasztaszív 2015.10.02. 18:30:06

@♔bаtyu♔: mitől lenne más?mindenki láthatja,hogy egy vicc,amit előadtok.vígan zsidóztok,aztán fel vagytok háborodva,hogy vannak,akik fasizmusról,nácizmusról mernek beszélni.

grafoguru 2015.10.02. 18:31:36

@csak egy néző: ne próbálkozz tényekkel - azok nem zavarják ezt a szegény, delíriumos álomba ringatott remek társaságot...

♔bаtyu♔ 2015.10.02. 18:35:09

@rasztaszív: Én nem vagyok felháborodva. Amúgy miért "zsidóztam"? Az SZDSZ cionista párt volt.

Ésszelteli 2015.10.02. 18:37:09

@grafoguru: valóban itt csak prekoncepcós szövegeket lehet olvasni, itt mindenki mindent tud és azt asztán nagyon az egyik oldal patyolta tiszta a másik rút fekete. Azt hiszem jól megásta az a Meggy gyerek az árkokat azóta a ballib beéeis esett de alaposan.

Ésszelteli 2015.10.02. 18:38:47

igazi utász fiú lehetett, csak nem figyelt eléggé a gyurcsókera !

rasztaszív 2015.10.02. 18:39:40

@♔bаtyu♔: talán olvass utána,mihez szóltál hozzá.

csak egy néző 2015.10.02. 18:40:54

"Mit mondott az ügyvéd?
Azt mondta, hogy majd mindent megtesz.
Mennyit kapok?
Hát a statuálás a lényeg. És hogy ne tessék idegeskedni."
Köszönjük Polt pajti, nincs több kérdés. Tanulmányozd továbbra is a Tanu forgatókönyvét, eddig nagyon bejött.

♔bаtyu♔ 2015.10.02. 18:41:03

"Az ügyészség nem cáfolta Tátrai Miklós szavait, hogy a vádhatóság valamelyik, embere az ügyvédjén keresztül ajánlatot tett neki: ha Gyurcsány Ferencre vall Sukoró-ügyben, akkor ő mehet, és Orbán egyetlen demokrata ellenfele bevarrható lesz."

Ezt amúgy úgy hívják hogy vádalku és nem Rákosi találta ki, sőt feltehetőleg nem is alkalmazta, hiszen demokráciákban van ennek inkább értelme.

Ha Tátrai szerint nem Gyurcsány mondta neki, hogy írja alá, hanem önmagától, akkor nyilván jogos neki a sitt. Miért írta alá.

Ésszelteli 2015.10.02. 18:41:49

gyúrcsóknak több figyelmet kell kapnia mert egy kicsit rakoncátlanabb mint a többi, az óvó néni már megmondhatta, volna, hogy túlmozgásos és sok meglepetést fog még okozni. Akkor a Meggy gyerek jobban vizslat.

♔bаtyu♔ 2015.10.02. 18:41:59

"és Orbán egyetlen demokrata ellenfele bevarrható lesz.""

Mondjuk Feri kurvára nem demokrata, soha nem is volt az.

rasztaszív 2015.10.02. 18:43:00

@Ésszelteli: de az is lehet hogy tévedésben élsz,és mások nem csak fekete-fehérben látnak.talán pont ez a bajod...?

dunántúli gyerek 2015.10.02. 18:43:21

@rasztaszív: Már bocs de mióta érdekel bárkit, hogy a 2% zsidó fasisztázik?

rasztaszív 2015.10.02. 18:46:43

@dunántúli gyerek: a fasizmust felismerni magyarok is képesek.tudom,rossz hír...

csak egy néző 2015.10.02. 18:47:22

Hogy micsoda véletlenek vannak.

„Az, hogy én ma itt vagyok, és az, hogy erről beszélek, nekem ehhez az ég világon semmi közöm. Ezt Isten adta nekem”
Mintha valami hasonlót hallottunk volna már a felcsuti gázszerelő zsenitől is.

444.hu/2015/10/01/szijjarto-baratjat-a-teremto-is-penzszerzesre-jelolte-ki/

dont be such a jew 2015.10.02. 18:47:24

@rasztaszív: Szerintem a zsidót tudjuk felismerni, elég könnyedén.

Ésszelteli 2015.10.02. 18:49:56

@rasztaszív: Ha beleolvastál volna a kommentekben, akkor még nem láttál semilyen okszerű írást. helyette az érzeémes propaganda szöbeg dúl csőstül.Ez a blog, semmi sem igaz ami annak látszik, hanem minden hamis mézes és mázos.

♔bаtyu♔ 2015.10.02. 18:52:57

@Ésszelteli: Egyszerű. Valamelyik, vagy mindkettő zsidó. Amúgy nem mentegetnék.

Ésszelteli 2015.10.02. 18:53:19

Ez a fizetett újságírás sajátja, hogy mindig valamilyen szemüvegen keresztül láttat, a népet pedig terelgeti a sötétség felé.
Ebből nöttek ki az emberek, ez már nem működik, csak még nem jöttek rá. 20 év múlva állandóan ellenzékben majd elemezi fognak.

baldoc 2015.10.02. 18:56:34

@♔bаtyu♔: "Mondjuk Feri kurvára nem demokrata, soha nem is volt az. "
Maga tudja mi a demokrácia??
Maga tudja ki a demokrata??
Fiatal Demokraták Szövetsége, na ők igen! Tudják.
Kurvára!

csak egy néző 2015.10.02. 18:58:34

@Ésszelteli:
" a népet pedig terelgeti a sötétség felé."
Te vagy rá a példa, hogy már igen nagy a sötétség felétek, kiskancsó
Ésszelteli???

www.jaimearanda.com/wp-content/uploads/2014/08/Risitas-y-los-sacos-de-cemento-entrevista-e1407174499315.jpg

♔bаtyu♔ 2015.10.02. 18:58:34

@Ésszelteli: Szerintem rájöttek, azért a legostobább ballibsi újságírónak is leesik hogy ötödik éve nem képesek Orbánt még csak megingatni sem, pedig jelentős nemzetközi segítség is volt.

Inkább arról van szó, hogy olyan ritka nagy ostobának kellene lennie ahhoz valakinek, hogy benyelje a ballibsi kamukat, hogy nyilván nem vállalja senki.

Apró példa, el kellene hinnie, hogy a migránsok többsége értelmiségi és milyen jól járunk velük, miközben azt látja, hogy a Wc-től hat méterre teleszarták a keletit.

Most itt is, 2 hírhedt csákóról kellene elhinnie, hogy koncepciós per áldozatai. Nyilván röhejes.

♔bаtyu♔ 2015.10.02. 18:59:25

@baldoc: Most te humorizálsz, vagy tényleg ennyire okos vagy?

Ésszelteli 2015.10.02. 19:01:00

@baldoc: a bal oladalról fujdógáló szélben semmi ésszerút nem lehet felfedezni. vajon miért ? Mi az a sokk, amiért ezt annyira kerülik. Lehet, hogy szocializációs örökség, ne szólj semmi értelmeset, hanem nézz körül, hogy merre van az ágyikó. Ott csak meleg van nemde ?

♔bаtyu♔ 2015.10.02. 19:01:24

@dont be such a jew: Szerencsére Orbán lesz 2018-ban is, így az ottani foltos múltú, a 90-es években lopott vagyonú "demokraták" az osztrákoktól a németekhez emigrálnak és nem ide vissza.

csak egy néző 2015.10.02. 19:03:16

@♔bаtyu♔:
Batyukám, azt tudjuk, hogy a tények a fajtátokat nem nagyon zavarja. Te akkor sem hinnél a saját szemednek, ha rányitnál az asszonyra és a Viktor kúrná.

♔bаtyu♔ 2015.10.02. 19:04:19

@baldoc: Amúgy pedig Feri soha nem volt az SZDSZ tagja. Na nem mintha Petőék is akkora demokraták lettek volna. Nem mehetett ki úgy lap az utcára, hogy ők előtte ne adtak volna rá engedélyt.

baldoc 2015.10.02. 19:05:50

@Ésszelteli: Maga birka pásztor, hogy csak terelni tud??

♔bаtyu♔ 2015.10.02. 19:08:41

@csak egy néző: Gondolom a tényekkel te szolgálsz. :)))) Inkább nézd meg az asszonyt és ha nem látsz semmit, ne higgy a szemednek, Gyurcsány kúrja.

Feketecsuklya 2015.10.02. 19:11:03

@rasztaszív: lécci...vezesd már le, alkalomadtán, hogy miért kell kötelezően szeretni a zsidókat?

rasztaszív 2015.10.02. 19:14:09

@Feketecsuklya: majd ha az állítom,akkor levezetem.

csak egy néző 2015.10.02. 19:18:43

@♔bаtyu♔:
Ez gyenge volt, köcsög, fáradsz? Nektek tényeket? Minek?

csak egy néző 2015.10.02. 19:19:50

@Feketecsuklya:
" lécci...vezesd már le, alkalomadtán, hogy miért kell kötelezően szeretni a felcsuti parasztot?

Leylandi 2015.10.02. 19:20:02

Ekkora gusztustalan mosdatást már régen olvastam, mint a posztban!
Arról nem szól a fáma, hogy az ártatlan Tátrainak volt már egy ügye, amikor a vád szerint 22 millióért adta el (ő írta alá a szerződést) a Bábolnai Ménesgazdaság Kerteskői Telepét, és 200 millióért az 500 milliós földeket.
Erről mi a szerecsenmosdató véleménye?
kdnp.hu/news/nyomozas-indult-a-kerteskoi-privatizacio-ugyeben
hvg.hu/itthon/20090218_kereteskoi_privatizacio_babolna_fidesz

♔bаtyu♔ 2015.10.02. 19:21:40

@csak egy néző: Akkor ne gyere te ostoba azzal, hogy a tények a fajtámat nem zavarják.

♔bаtyu♔ 2015.10.02. 19:22:35

@Leylandi: Most szépen leüli Feri helyett a büntetést.

csak egy néző 2015.10.02. 19:23:55

@♔bаtyu♔:
Tudod köcsög, próbálkozik az ember, hátha. A macskák is csukott szemmel születnek, de nekik kinyílik egy pár nap után a szemük, nem úgy, mint nektek.

baldoc 2015.10.02. 19:28:23

@Leylandi: Ha ennyire érzékeny a földeladásra, akkor most figyeljen erősen, mert év végéig 380.000 hektár állami földet adnak el a fiúk!

♔bаtyu♔ 2015.10.02. 19:28:48

@csak egy néző: Na ne dicsekedjél már persze, majd éppen te és a tények. A köcsögözés látod, az illik hozzád, biztosan jókora buzi lehetsz.

csak egy néző 2015.10.02. 19:31:09

@Leylandi:
Ugye tudod csatolni a kis fasz Budai 1500 súlyos vádak alapján tett feljelentésének bírósági ítéletét is?

csak egy néző 2015.10.02. 19:32:06

@♔bаtyu♔:
Pihenj le, nagyon gyengülsz baromarcú, hogy cifrázzuk is egy kicsit.

♔bаtyu♔ 2015.10.02. 19:41:15

@baldoc: Eladják, nem pedig szétlopják mint kedvenceid, Különbség.

makokriz 2015.10.02. 19:44:06

Hagyó Tünde (tudjuk, férje Szájer József jelenleg Fidesz EP képviselő), a Sukoró-ügy tárgyalását Budapest helyett - a Szolnoki Törvényszéket jelölte ki, - sőt a bíró személyét is kijelölte !! ?? !!
- Ki gondolta ezek után, hogy az igazság fog győzni?

baldoc 2015.10.02. 19:45:09

@♔bаtyu♔: Akkor Tátrai is csak eladta a bábolnai földeket.Különbség?

Gyorgy Nagy 2015.10.02. 20:01:02

A bironö + karácsonyi pénzt fogkapni ezért az itéletért.

Kampfer 2015.10.02. 20:40:38

Ezek nem hősök, hanem közönséges bűnözők! Négy év? Ott kéne rohadnia mindkettőnek egy láger poklában, amíg meg nem rohadnak, vagy bele nem döglenek a kényszermunkába...! Sajnos azt a csótány fletót nem tudták megfogni, pedig ennek a háromnak együtt kéne megrohadnia!
Sokezer munkahely...? Ne röhögtess már...! Értelmetlen, villantó, agyatlan gigarombolás lett volna! Kár lett volna a területért...!
És poszternek: nem, amíg nem lopom a közvagyont, nem csalok, nem árulom a hazát, addig sokkal kisebb eséllye járok így! Sajnos ezek sem fogják megkapni, ami járna nekik!
Kamp.

Gyorgy Nagy 2015.10.02. 20:44:46

@Kampfer: És Rogán Toni volt KISZ titkár paraszt gyerek ügyeivel mi van?Mesélj.

szamok embere 2015.10.02. 21:30:04

@Ésszelteli: Dicséretes a lelkesedés az aggodalom az elkártyázott fizetésekeért, de a kormányt nyilván nem ez motiválja, különben nem bátorítanák Vajna ugyanerre irányuló üzelmeit adócsökkentéssel és egyéb kedvezményekkel, nemde?

Kampfer 2015.10.02. 21:32:38

@csak egy néző: rogántóni hasonló sorsra kellene rendeltessen...

Neked viszont most már azt a telibevert libbant, jókurvaanyádat, te baromarcú lapostetű geciputtony! Talán majd a te szádba is belelépek egy szarosbakanccsal, te büdös kis baromarcú szarmadzag...! Dögölj meg, te kis génhiba! ;-)

Kampfer 2015.10.02. 21:34:12

@csak egy néző: A qrvaanyádnak anyázz, kis szarospizsi! Kár, hogy ugyanaz maradtál, amit a kutya a kurvaanyádba lőtt sok éve... Ússz tovább! Lehetőleg a Dunában...!

csak egy néző 2015.10.02. 21:36:15

@Kampfer:
Xanax-ra ne gyál baromarcú, már így is idióta vagy. Szólj anyádnak, hogy könnyítsen rajtad.
Olvasgass egy kis kommentet, hogy mi a véleménye az embereknek a bandádról

444.hu/2015/10/02/a-rendkivuli-tartalekbol-kaptak-tamogatast-a-fociakademiak/

Kampfer 2015.10.02. 22:16:03

Semmi közöm ahhoz a bandához, te büdös kis szarházi geciputtony! 444.hu? Ne röhögtess, te büdös geci gyurcsányista faszszopó! Remélem, lóbálja majd a szél az oszló hullátokat az M5-ös kivezetőn a lámpaoszlopokon, te rohadék kis kutyaivadák! Qrvaanyád seggéből bújtál ki, úgy is nézel ki, te parazita kis libbant bélféreg! Ne anyázz, állj elém, te kis féregnyúlvány!

csak egy néző 2015.10.02. 22:28:02

@Kampfer:
Lazíts haver, mert megüt a guta, oszt' mi lesz veled?
Mi van köcsög, szaros a bakancsod? Csak nem valami disznóhízlaldában vagy szar kóstoló?

Nemfajtalan srác 2015.10.02. 22:49:42

Gyurcsányi egy dologban klasszis: mindig mással viteti el maga helyett a balhét.

Zuschlag Jani, Kulcsár Atti, és most ez a két majom pont alkalmas erre. Csak az a fontos, hogy ne járjon el a pofájuk, bár sztem Gyurcsány van annyira profi nem hagyott döntő bizonyítékot a kezükben. Még egy kis biztatást is küld nekik (hülye a bíró, de majd elintézem amikor hatalomra kerülök), és máris minden megy ahogy kell az ő szája íze szerint

Pukka Pad 2015.10.02. 23:32:23

Ez egy egészen aljas, szemét írás, elejétől a végéig, minden vonatkozásban. csak imádkozz, s addig igyad a kávét, amíg nem lesz itt kalifátus, mert akkor aztán lesz nemulass. Hősköltemény, az. naná. Eljátszom a gondolattal, ha itt két Fidesz közeli figura állna és felmentették volna. It sikoltoznál a kávézódban, hogy micsoda mocskos bíróság ez, hol van itt a jogállam. Most két gazember viszi el a balhét a nagyobb gazemberek helyett, mit gondoltak, örökké GYF védőszárnyai alatt lesznek? Nem törtek meg, naná, nem tört meg a többi zsivány sem: pénz jó helyen, s majd a jó viselkedés miatt harmadolnak, az meg belefér az eddig eltelt időbe. Hol itt a hiba? ja, hogy nem lesz kaszinó Sukorón?

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.02. 23:35:54

Ó persze, mert ez a Tátrai gyerek egy olyan hős jellembajnok , hogy nem menti a bőrét, ha lehetőséget kap erre a még legalább 3 évig, de inkább tovább regnáló kormányzattól, hanem inkább menti a Gyurcsányt.
És el is hiszem. .Hihihihiháháháhá

Ti tényleg hülyének néztek mindenkit..

Pukka Pad 2015.10.02. 23:37:15

@makokriz: mégis, mit gondolsz, hogy kerül egy bíró egy ügy élére? Sorsolással, népszavazással? Vagy úgy, ahogy a migránsok országot választanak maguknak,

csak egy néző 2015.10.02. 23:56:35

@Nemfajtalan srác: @Pukka Pad: @A megvalósult amerikai ólom..:
Gyerekeke, nem árt, ha tudjátok, hogy a fák még sehol nem nőttek az égig.
Lesz itt még szerepcsere, akkor vajon mit fogtok mondani?
Akkor is lesz majd egy pár igen érdekes bírósági tárgyalás az tuti.

a nemzet fogatlan provokátora 2015.10.02. 23:57:24

Miért kell ezen úgy kibukni. Azt USA-ban is előfordul, hogy annak érdekében, hogy a nagyobb maffiózót lakat alá tegyék, kedvezményt ajánlanak a kisebb halnak.
Ezt úgy hívják, hogy vádalku, bevett gyakorlat egy demokráciában.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.03. 00:01:16

@csak egy néző: Szerepcsere? Ne röhögtess már.. Ezzel a töketlen, szétmálló, már a saját elemi politikai érdekeit figyelembe venni sem képes magyar baloldallal?
Ez kb. olyan, mint amikor Hitler a bunkerben nem létező hadosztályokat tologatva a térképasztalon akarta felvenni a harcot a ruszkikkal..:)))

Pukka Pad 2015.10.03. 00:03:45

@csak egy néző: legyen, bár úgy tűnik, erre kell néhány évet várni. Tudod nincs itt semmi baj, ez a világon mindenütt így van, a korrupció és a hatalommal való visszaélés legföljebb a begyakorlási szint miatt tűnik jobbnak vagy rosszabbnak egyik vagy másik országban (lásd VW trükk). Mi sem vagyunk rosszabbak senkineél, bármit mutatnak is a statisztikák. Csak ne csináljunk Krisztusból bohócot, Szűz Máriából meg bársás k - vát. Vagy mondhatnám azt is, ritkán szokott sikerülni egyszerre szűznek is maradni meg házasáletet is élni. Tátraiéknak sem sikerült. de etől még nem hősök.

Pukka Pad 2015.10.03. 00:13:11

Ennek a kávézósgyereknek meg lövése sincs, mi volt az ötvenes években. Legföljebb a papa meg a mama mesélt valamit. Volt szerencsém gyerekként a Kossuth hídon vigyázzba merevedve állni, amikor Sztalin elvtárs halálhírét harsogta a hangosbemondó. Éppen ezért nem hinném, hogy így járhatnék.

csak egy néző 2015.10.03. 00:17:57

@A megvalósult amerikai ólom..:
Ki beszél itt a bal oldalról, rajtad kivül. Vagy mé mindig fostok a Fletótól?
Hiszen ő már sehol sincs.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.03. 00:30:07

@csak egy néző: Akkor mégis ki váltja le a Fideszt? Egyébként az, hogy Gyurcsányt akarnák lecsukni, már önmagában hülyeség.
Amíg Gyurcsány a porondon van, addig sose lesz váltópárti helyzetben a baloldal. Egy hasznos idióta a Fidesz számára...

Ésszelteli 2015.10.03. 05:52:39

@baldoc: Íratkozz be egy egyetemre, hogy a színvonalad növekedhessen mert nem gondolom, hogy csak óvodásoknak szánnád az írásaid. Más értelmi küszöbét az írásaid nem hathatják meg. De lehet, hogy ez a formád ha beszabadulsz egy fórumra. Akkor menj inkább focizni, hátha ott jobban megy.

Toportyán Zsóti 2015.10.03. 05:57:31

@wallenberg8805: Belemélyedtél nagyon a talmudba,nem te leszel az első akiről kiderül hogy zsidrák génkészletű magyargyűlölő.

Toportyán Zsóti 2015.10.03. 06:00:05

@A megvalósult amerikai ólom..: Hasznos idióta leginkább te vagy szegénykém,gyűlölet már gondolkodni sem enged.

Ésszelteli 2015.10.03. 07:43:39

Épp olvasom, hogy csökkent Angélánk népszerűsége de a bajor gyerköcé nőtt méghozzá jóval nagyobb mértékben. Úgy látszik a ballib megmondók a menekült kérdést sem tudták jól prognosztizálni, a választásokat sem fogják ez már biztos. Még 20 évig Canossát járnak Vatikánba, utána lehetnek büszke ellenzékieg nem úgy mint most, ja kérem az idő és az emberek is fejlődtek nem ugyan annyi tudással rendelkeznek mint a pártidőkben.

Ésszelteli 2015.10.03. 07:45:49

A jelenlegi ellenzék már csak vadi új arcokkal fog visszatérni, akik most vannak nem élet kompatibilisak. A meséket pedig gyerekeknek kell mondani nem a felnőtteknek.

Ésszelteli 2015.10.03. 07:48:32

A gyerekek a mesékből okilna akarnak a felnőttek pedig mennek és szavaznak egyet. a ballib amit biztosan megtanult és tud, az az, hogy hogyan kell megbukni, erre vonatkozó tudással ők rendelkeznek. Ebben senki sem tudja őket beelőzni. Ők is jók valamibe, de érdekes nem nagyon dicsekednek vele.

nu pagagyí 2015.10.03. 07:50:12

Ebből a szaros diktatúrából nehéz lesz kimászni. Mindenesetre jegyezzük meg a végrehajtók nevét, nehogy elsikkadjon, amikor majd ki lehet takarítani ezt a trágyadombot. Nem csak Polt és Handó, de mindenki bűnös, aki asszisztál az Orbán-maffiának és mindegy hogy parancsra, vagy anyagi megfontolásból. Még van választása annak, akit nem rángattak bele a törvénytelenségekbe, de nem sokáig. Szerintem nem lesz demokratikus átmenet és ebben az esetben nem szabad megismételni a rendszerváltás hibáját, meg kell büntetni a rendszer kiszolgálóit.

Kampfer 2015.10.03. 07:50:46

@csak egy néző: neeem, te kis takonygecintű, gyurcsányista féreg...! Neeem! Nem üt meg a guta, attól ne tarts!
Az nem az én problémám, hogy az a qrvaanyád egy ilyen szarfolyást tolt a világra, mint te vagy...! Elég nagy itt a baj, még egy ilyen szaralakú méhlepényt is sikerülhet elég nagyra nevelni, ahogy az ábrád mutatja...
A bakancsom majd akkor fog szarba lépni, amikor a fogaid közé nyomom! Utána már biztos szaros lesz...

Mellesleg: te anyáztál le (ismételten) bármi indok nélkül! Szával, dögölj meg a kurvaanyáddal együtt és oszljál végre lámpavason a fajtáddal együtt, te tetves gyurcsányista geci! ;-)
Kamp.

Ésszelteli 2015.10.03. 07:54:08

Furcsa helyzet, hogy a ballib ágál az egyházak ellen, hogy ne politizáljon. De minden közügyben való megnyilvánulás egy kicsit politiozálás is, kivéve, ha senki sem tudja az álláspontotot a zászlójára tűzni. Bár az egyház nem párt politizál de van mondanivalója a köz számára is. Ez gyakran nem a ballib véleménnyel egyezik csak közelebb áll a jobb oldalhoz, de gyakorlatilag azzal sem egyezik igazán meg. a ballib mehet vatikánba Canossát járni és bocsánatért esdekelni.

♔bаtyu♔ 2015.10.03. 08:22:09

Korunk hősei továbbá még Soros, Obama, Netanjahu, Merkel és ez sajnos meg is látszik a világon.

♔bаtyu♔ 2015.10.03. 08:31:46

@Nemfajtalan srác: Igen, itt is mindössze annyi történt, hogy Császiék nem voltak hajlandók bevallani, hogy Gyurcsány utasítására írtak alá.

Az a magánügyük, hogy magukra veszik a balhét, a gyurcsányfanok pedig itt görcsölnek, hogy ötvenes évek.

Gyurcsány pedig nyilván kárpótolja őket, ami szerencsére már csak a saját, esetleg a ballibsik pénzéből lehetséges.

♔bаtyu♔ 2015.10.03. 08:32:40

@Ésszelteli: "Furcsa helyzet, hogy a ballib ágál az egyházak ellen"

Kivéve a Hitgyüli és a zsidó egyház. Ők irányítják a ballibsiket.

nu pagagyí 2015.10.03. 08:54:51

@♔bаtyu♔: Eleve a vád is hamis, hiszen az ügyészség által megrendelt értékbecslés is is kontár tűnt még egy laikusnak is. Gyurcsányról csak annyi derült ki, hogy támogatta az ügyletet, amennyiben az a törvényességnek (akkori) megfelel és ehhez nyilván van joga egy miniszterelnöknek. Az adu a kényszerrel kicsikart vallomás lett volna a most elítéltekből, miszerint Orbán módra utasítgatott volna törvénytelenségre. Nem jött be, de a mostani perből annyi tanulság van, hogy már bíróság egy részét is a fideszmaffia uralja, a másik részét pedig épp most képzik ki a menekültek elleni rapid eljárásokban.

nu pagagyí 2015.10.03. 09:00:31

@♔bаtyu♔: Szerintem a "ballib" nem ágál az egyházak ellen. A kormány ellen ágál, amelyik folyton belepofázik az egyházak életébe és korrumpálja. Az egyházakkal szembeni kritika erre hívja fel a figyelmet, tulajdonképpen segít az egyházaknak felismerni, hogy helytelenül folynak bele a tiszavirág életű napi politikába, elherdálhatják erkölcsi tekintélyüket.

élveteg 2015.10.03. 09:12:48

"Ami történt, az ötvenes éveket idézi. Az ügyészség nem cáfolta Tátrai Miklós szavait, hogy a vádhatóság valamelyik, embere az ügyvédjén keresztül ajánlatot tett neki: ha Gyurcsány Ferencre vall Sukoró-ügyben, akkor ő mehet, és Orbán egyetlen demokrata ellenfele bevarrható lesz"

Nem az ügyészségnek kell cáfolni hanem a Tátrai Miklósnak kell bizonyítani

Kampfer 2015.10.03. 09:23:31

@csak egy néző: erre emlékezz, amikor a szádba lépek, kis gyurcsótány! Na, felkelt a nap, húzz vissza a pöcegödrödbe, a kutya már anyádban van!

csak egy néző 2015.10.03. 10:11:27

@Kampfer:
Örülök, hogy ilyen izgatottan vártál rám, gondolom tövig rágtad a körmöd, hogy mikor ébredek már fel. Neked nincs családod kiskancsó?

makokriz 2015.10.03. 15:44:28

@Pukka Pad: -talán éppen úgy, mint a -rendszerváltástól 2010- között volt.
Demokráciákban nem válogatják! kiválasztják, hogy melyik 'baráti' bíroság és
melyik 'kedvenc' bíróismerős hozza meg az ítéletet.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.03. 19:40:49

@Toportyán Zsóti: Mi van, kimenő van a diliházból Zsóti? Vagy már megint a doktor úr gépén garázdálkodsz? Kihúzod a gyufát most is, és beöntés lesz a vége, én szóltam..:))))

Kampfer 2015.10.03. 20:44:10

@csak egy néző: van! Te kis büdös szarnyaló! Velük és a barátokkal voltam ma. Alig várjuk, hogy az ilyen tetves szarevőket egyenként húzzuk a lámpákra...! ;-) Ne aggódj, te szarházi csótányista retekgané! Téged is meg fogunk találni!

Toportyán Zsóti 2015.10.05. 09:06:24

@A megvalósult amerikai ólom..: Diliház ismereteid alapján lakó lehetel,takaríts rendesen és megúszod a gépelvonásod.

SacraCorona2010 2015.10.08. 21:03:34

Szerintem az nemzetellenes, aki megakadályozta a sukorói szórakoztató komplexum létrejöttét, mivel sokezer munkahelytől, állami bevételtől fosztotta meg így Magyarországot. Vádalku, nyomozati alku pedig csak akkor jogszerű, ha azok is bűnösök, akivel ilyen alkut kötnek. Ez egyértelmű, még akkor is, ha 20-30 néven és stílusban támadja ezt a cikket az a pár, Fidesz/Jobbik Zrt. által fizetett szerencsétlen bérkommentelő. :-D A tényeken ugyanis nem változtat, akár műveltnek látszó, műérvekkel operál az agymosó megrendelő, akár Kampfer-féle anyázó bér-bunkóval. :-)))

keresetlen 2015.12.06. 07:08:33

@Ésszelteli: nem buktak többet, mint a jobblik